Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

2 - TOLNATÁJ 1989. január 28. I- Milyen változást jelentett életedben az új feladat? Valószínűleg anyagilag is megtaláltad a számításodat... Az utolsó Augusz végrendelete Százéves lehetne Szekszárd múzeuma- Sokáig gondolkodtam azon, hogy milyen meglepő kérdéssel kezdődjön beszélgeté­sünk, míg végül is eszembe jutottak a szállon­gó híresztelések: igaz, hogy annyi eredményes esztendő után ez az utolsó éved a Szekszárdi Húsipari Vállalat KISZ-bizottságának titkári székében?- Mindez a február 14-én tartandó vál­lalati KlSZ-értekezlettől függ. Ha ezen a fórumon úgy döntenek a résztvevők, hogy újra megválasztanak erre a tiszt­ségre, akkor természetesen továbbra is vállalom a KISZ-titkári teendőket. A be­vezetésként feltett kérdésnek mégis van létjogosultsága: felmerült bennem is, hogy mindezt meddig lehet még folytatni, hiszen lassan 31 éves leszek... I- Most úgy mondtad ki ezt az életkort, mint­ha a 31 év valamiféle bűvös számot jelentene számodra.- Nem erről van szó. Úgy gondolom, hogy van egy időszak, amikor már hiába vallom magam „fiatalnak" - bár azért nem tartom magam koravénnek, s ha ar­ról van szó, megtalálom a közös hangot az ifjúgárdistákkal is -, de sok minden­ben már nem tudok azonosulni a tizen­vagy huszonévesekkel.- Koravénségről a te esetedben valóban nincs értelme beszélni. Mindehhez hozzáten­ném: elég régóta ismerlek, s úgy tapasztaltam, hogy időnként mintha túlzott komolysággal, láthatóan gondterhelten foglalkoznál KISZ-bi- zottságotok ügyeivel.- Annyira, hogy tavaly áprilisban ko­molyan fontolgattam a lemondás szán­dékát, s elsősorban nem is belső, azaz nem vállalati problémák miatt. Úgy érzem - s ez talán így túlságosan kemény kriti­kának tűnik -, hogy ez a jelenlegi KISZ már nem az én KISZ-em. I- Vajon mi váltotta ki belőled ezt a véleke­dést?- Nézd, én ezt már több helyen is felve­tettem. Röviden: nem látom azt, hogy a KISZ-en belül az ifjúmunkás réteg meg­felelő elismerést kapna. Az utóbbi évek­ben egyre markánsabban érvényesül a tanulói, középiskolás réteg fokozott tá­mogatásának tendenciája, az eredmé­nyek viszont egyáltalán nem állnak arányban a ráfordítással. Lehetséges, hogy szélsőséges nézeteket vallók. Azt viszont ki merem jelenteni: amennyiben a KISZ elveszíti a mellőzött ifjúmunkás, vagy nevezzük úgy, dolgozó fiatalokból álló bázisát, úgy komoly problémákra le­het számítani. S még valami, ez már in­kább személyes jellegű: példának okáért a KISZ KB legmagasabb kollektív kitün­tetése a Vörös Vándorzászló. Többszöri felterjesztés ellenére eddig csak egy­szer kaptuk meg ezt az elismerést. Ebben nem hibáztatok senkit, legfeljebb az odaítélés szempontjait. Nem értem ugyanis, hogy milyen alapon lehet ösz- szehasonlítani egy háromszáz fős KISZ- szervezetet egy tizenkét fős alapszerve­zettel...- Vannak esetek, amikor a minőségi és nem a mennyiségi szempontok érvényesülnek, de javaslom - elkerülendő a találgatásokat és a sértődéseket mindebbe most ne merüljünk bele. Inkább az érdekelne, hogy miként lesz egy híradástechnikusból - mert ha jól tudom, ez a szakmád - vállalati KISZ-titkár...- Ez hosszú történet. A szekszárdi Rózsa Ferenc Szakközépiskolában érettségiztem, ott szereztem műszerész alapképesítést. Azután jelentkeztem a Kandó Kálmán Főiskolára, műszaki taná­ri szakra, de helyhiány miatt nem vettek fel. Annyira elkeseredtem, hogy később már nem is próbálkoztam. Helyette el­mentem az 505-ös Számú Szakmunkás- képző Intézetbe, ahol kitanultam a rádió- tv szerelést, majd megszereztem a tech­nikusi minősítőt is. A katonai szolgálat le­töltése után, 1983-ban jöttem a húsipari vállalathoz, ahol tekintettel többek között a „Rózsában” végzett mozgalmi mun­kámra, azonnal alapszervezeti szervező titkár lettem. Egy évre rá pedig KISZ-bi- zottsági tagnak választottak. Valószínű­leg elégedettek lehettek tevékenysé­gemmel, mert az 1985-ös váltáskor en­gem jelöltek bizottsági titkárnak. Fél év gondolkodási idő után elvállaltam a meg­bízatást.- Nos, én akkor még a szüleimnél lak­tam, Majoson. Reggel fél hatkor bejöttem dolgozni a vállalati busszal, és este nyolckor mentem haza. Ez így ment hosz- szú időn keresztül. Később kaptam egy vállalati bérlakást - akkor még volt, ma már nincs ilyesmi -, s ha úgy adódott, éjjel két órakor is felsétáltam az SZHV KISZ-titkári irodájába... Í- Mit lehetett csinálni éjjel kettőkor az irodában?- Nézz az asztalomra! Most is kilószám hevernek itt az elintézésre váró iratok. I- Értem. S ez a fajta éjjeli munka manapság is jellemző rád?- Ma már ezt nem tehetem meg, mert közben megnősültem. Félreértés ne es­sék, nem áll szándékomban tréfálkozni. Arról van szó, hogy megtapasztaltam, mit jelent fiatal házasnak lenni Magyaror­szágon. I- Ezzel kapcsolatban lesz majd néhány kér­désem, de az anyagiakat illetően még nem kaptam választ.-Természetesenjobban keresek, mint annak idején, de amikor a KlSZ-titkársá- got elvállaltam, nem kötöttem ki anyagi feltételeket. Azt mindenesetre a bizalom jeleként értelmeztem, hogy a vállalat ve­zetésétől ugyanazt a pénzt megkaptam, mint az elődöm.- A bizalomnak ebben a jó légkörében György Tibor mennyiben képes megvédeni a fiatalok, a KISZ-tagok érdekeit, ha úgy adódik, a vállalat vezetésével szemben? S az is isme­retes, hogy az itteni elbocsátások számos fia­talt érintettek hátrányosan...- Nem akarok kibúvót keresni, de az elbocsátások ügyébe nekem végső so­ron nem lehet beleszólásom. A leépítés vállalati érdek, s elvem, hogy a pillanatnyi taktika helyett a hosszú távú stratégiára kell helyezni a hangsúlyt. Lényegében tehát egyetértek azzal, hogy az SZHV megvált említett dolgozóitól, legfeljebb némely esetben az elbocsátottak szemé­lye lehetne vita tárgya. Sajnos, eljutottam odáig, hogy nem nagyon befolyásolnak a KISZ KB irányelvei, legfeljebb megyei szintig vagyok hajlandó kitekinteni. En­gem a húsipari vállalatnál választottak meg, itt dolgozom, itt fizetnek, elsősorban itt kell megfelelnem az elvárásoknak. I - Összeütközések?- Nem jellemző.- Akkor jól járt veled a vezetés. - Sze­retném hinni, hogy a vezetés is velem. De komolyra fordítva a szót, én egy meg­lehetősen konok ember vagyok, de idő­vel megtanultam, hogy az ésszerű komp­romisszumok nélkül nem sokra jutok.- Nem ártana erről hallani azok véleményét, akikkel gyakorlatilag hivatalból kell foglalkoz­nod. A fiatal dolgozókról van szó. Velük kap­csolatban él néhány közhely: a munka nem na­gyon, a szórakozás annál jobban érdekli őket, nincs felelősségérzetük és így tovább. Itteni tapasztalataid mennyiben erősítik meg ezt a nézetet?- Ebben nem hiszek. Ha ez így lenne, az nagyon szomorú lenne. Az viszont tény, hogy a vállalat fiatal dolgozóit is súlytják az országszerte erre a korosz­tályra jellemző gondok. Itt van rögtön a lakáskérdés: az SZHV eddig még úgy- ahogy meg tudta oldani egy pályakezdő, egy fiatal diplomás házaspár elhelyezé­sét. Most már erre kilátás sincs. És hiába keresnek viszonylag jól a frissen végzett húsipari szakmunkások, nagyon nehéz körülmények között dolgoznak. Télen-nyáron tízfokos hidegben, állan­dóan párás környezetben lenni egyálta­lán nem kellemes. Ehhez képest - sze­rintem - nincs meg a kellő elismerésük. I- Mint gyakorló KISZ-titkár, és úgy is, mint aki számos ifjúsági rendezvényen vesz részt, rengeteg fiatallal, miként jellemeznéd általá­ban a fiatalok helyzetét?- Úgy, hogy az egyenesen megdöb­bentő. Ha most csak az egyéni sorsomat nézem, az nem alakult rosszul, de ezt hadd ne tudjam be a társadalom atyai kezének, mert úgy hiszem, ezért kemé­nyen megdolgoztam. Vagy nagy érdem talán, hogy van bútorom, automata mo­sógépem, meg van egy tizenhat éves Trabantom? Ennek természetesnek kel­lene lennie, de én mindezt úgy értem el, hogy teljesen eladósodtam. Kereken hétezer forintom megy el havonta rezsire. Igaz, szerencsés vagyok, mert legalább van hol laknom. De nemzedékem kevés­bé szerencsés tagjai egyenesen bele- * rokkannak abba, hogy megteremtsék a normális emberi létezéshez szükséges feltételeket.- Minden bizonnyal lenne mit mesélned er­ről a témáról, hiszen mint korábban említetted, tagja lettél az úgynevezett fiatal házasok tábo­rának. Anélkül, hogy bárkit is elriasztanánk a példa követésétől: valószínűleg néhány dolgot másként terveztél. *- Azt terveztük például, hogy addig nem vállalunk gyereket, míg néhány helyre el nem utazunk a feleségemmel. Ebből csak a nászút valósult meg a pro­tekciós beutalóval. Mindig csak vártunk, gyűjtögettünk, azután rájöttünk arra, ha ez így folytatódik, sohasem lesz gyere­künk. I- A beszélgetést megelőző telefonos egyeztetéskor elárultad, hogy apai örömök előtt állsz. Az utód érkezése a napokban várha­tó. Hiszel abban, hogy neki már könnyebb lesz?- Visszakérdezek, jó? Te hiszel abban, hogy a nemzedékváltás a jövőben nem fog annyit késni, mint amennyit most késett? I - Nem nagyon...- Na látod. Én ebben az országban élek, itt akarok boldogulni és ez a lényeg. Csakhogy rettentő módon zavarnak bi­zonyos események. Mostanában mind­untalan a nyakunkba zúdítják az eddig ti­tokban tartott információkat, de mit ér az egész, ha ezeket csak tudomásunkra hozzák, s közben nem történik változás. Hiába hangsúlyozzák egyesek ott fent, hogy ne bolygassuk a múltat, meg hogy nem érdemes a régi ügyek felelőseit megkeresni: engem szigorúan felelős­ségre vonnak, ha nem azt teszem, ami a feladatom.- Valahogy így van ez mifelénk is. De amit a váltás, változtatás szükségességéről mondtál, az felveti az ifjúság felelősségének kérdését. Gondolom egyetértesz azzal, hogy bizonyos mértékig a fiatalságon is múlik, hogy ne ma­radjon ki a társadalmi mozgásokból, ne szem­lélje a mérkőzést a partvonalon kívülről, ha­nem hogy ezzel a közhellyel éljek - vegye kéz­be saját sorsának irányítását.- Ne áltassuk magunkat! Elég szemügy­re venni a KISZ beleszólási jogát és máris elénk tárul a valóság. Nem hibáztatom a fiatalokat abban, hogy visszahúzódnak. Múltkor beszélgettem erről az egyik SZHV KISZ-taggal, aki elpanaszolta, hogy örül ha hazamehet és bezárkózhat. Ez a mentali­tás, sajnos, egyre általánosabb. I- Nem tartasz attól, hogy KISZ-bizottsógi titkár létedre ezekkel a megnyilvánulásokkal a KISZ ellenzőinek a malmára hajtod a vizet?- Egyáltalán nem. Én belülről kritizálok, a jobbítás szándéka vezet Már 16 éve tarto­zom ebbe a szervezetbe, és néhány ered­ményt azért sikerült felmutatnom. Már az is sokat jelent nekem, hogy nem bántam meg azt, amit tettem. Az viszont nem kétséges, hogy a KISZ-munkának is változnia kell, ha a szervezet nem akarja elveszíteni tagsá­gának nagy részét I- Véleményed szerint hogyan lehetne meg­változtatni az ifjúságot, a jelenlegi tizenévese­ket vagy a még fiatalabbakat, hogy másképpen éljenek és eltűnjön belőlük a mi korosztá­lyunkra jellemző számos rossz beidegződés?- Nem könnyű a válasz. Talán majd ne­künk kellene a gyerekeinket másképpen nevelni... Valahogy szabadabban. I- Saját magadnak adtál programot, hiszen mint elhangzott, hamarosan apa leszel. Min­denesetre kívánom hogy váltsd valóra neve­lési elképzeléseidet, s egyúttal köszönöm a beszélgetést. Vannak helytörténetünknek keveset emlegetett, teljes egészében szinte so­hasem idézett, ám mégis páratlan értékű dokumentumai. Ezek között is előkelő hely illeti meg báró Augusz Imre végren­deletét, s annak kalandos utóéletét. Ta­lán azért sem minden tanulság nélküli ma ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mert mindaz, amit rosszul tudunk, vagy tud­tunk, hozzájárulhatott egy régebbi hibás utcanév-változtatáshoz, amellyel megőr­zendő emlékeink száma kevesbedett. Remélem, mire a Tisztelt Olvasó e rövid cikk végére ér, maga is meggyőződik ar­ról, amiért e sorok megszülettek, s belát­ja, nem szégyen, hanem dicsőség lenne, ha a mai Beloiannisz helyére ismét visz- szakerülne a régi Augusz. * Száz esztendeje a Szekszárd Vidéke című újság híre szerint a megyeszékhely „képviselő testületé e hó 22-én tartott ülésében hozott határozatával boldogult báró Augusz Imre hagyatékára vonatko­zólag a következő egyezséget fogadta el: 1. Az oldalági örökösök a báró Augusz árvaalap létesítésére kifizetnek a város­nak 80000 forintot, s átadják a szek­szárdi 466. sz. telekjegyzőkönyvben 509. hrsz. telket; ezen árvaalapból egyes csa­ládoknál elhelyezendő segélyre szoruló árvák, vallásos felekezeti, tekintet nélkül fognak segélyeztetni. 2. Özv. br. Augusz Antalné ő méltósága ezen alap gyarapí­tására külön 10 000 forinttal járul. 3. A fe­lügyeletet a képviselő-testület által vá­lasztandó bizottság fogja eszközölni...”. Több mint kétéves huzavonát zárt le ez a szűkszavú közlemény, amelynek előz­ményei még 1886-ra nyúlnak vissza. Ek­kor halt meg ugyanis az Augusz család utolsó férfisarja, az 1859. március 19-én született Imre, akit Szekszárd nem min­den ok nélkül becsült a legtöbbre csa­ládjából. Rövid életéből - a budai gimná­zium és az egyetem után - mindössze néhány esett atyja szülővárosára, de ek­kor kitűnt már, hogy szívén viseli a helyi közösség tanügyének és művelődésé­nek gondját. Szellemében szakított szü­leivel, s a családi hagyományokkal, illet­ve azok közül az addig nem éppen auli- kusat elevenítette föl: emléktáblával jelöl­„Az Isten nevében! Halálom után, ha gyermekek nélkül halnék ki, összes va­gyonomat alapítványul Szegzárd község­nek óhajtom hagyni, különösen két czélra: 1. szegény gyermekek fölnevelésére, 2. családi házunkban egy nyilvános mú­zeum és könyvtár alapítására. -Az árvain­tézetet mindkét nembeli, felekezeti kü­lönbség nélküli 6-14 éves gyermekeknek való lenne, helyiségei családi házunkban, kertjében és udvarában volnának elhelye- zendők. A műtárgyakat és könyveket, va­lamint összes tudományos vagy műbecs- csel bíró tárgyakat házunk két nagy ter­mében kívánnám elhelyezni és rendeltet­ni, és minden hét csütörtökén és vasár­napján a nagyközönségnek hozzájárha- tókká tenni. Ezen gyűjtemény őre és ren­dezője a mostani könyvtár szobát őrszo­bául használná, egyetemet végzett, csalá­dos, éltesebb, de erélyes ember legyen, aki egyszersmind az árvaház igazgatói ügyeit viselhetné és hetenként vasárnap a közönségnek nyáron az üvegházban, té­len a fűtésre berendezendő lépcsőház­ban ingyenes előadásokat tartana az er­kölcstanból és gazdálkodásból. Az alapítvány kezelését és az intézet el­lenőrzését egy vegyes bizottság eszkö­zölje, melynek tagjai a két, községbeli ka­tolikus plébános, a református pap, egy jogi szakember (élete tartamáig dr. Hai- dekkerBéla ügyvéd barátom), a Szegzár- don idő szerint fönnálló legmagasabb fo­kú intézet igazgatója, a nőegylet elnöknő­je, a megye főorvosa, a nagyközség bírája és főjegyzője legyenek; az elnöki tisztet mindenkor a belvárosi plébános, akadá­lyoztatása esetén az újvárosi viselje. Ami a vagyon kezelését illeti: legjobb­nak tartanám édes anyámmal halálom után szerződésre lépni, hogy bizonyos évi összeg kifizetése mellett, mely neki min­den gondtól mentes életet biztosít, a va­gyon haszonélvezeti jogáról lemondana, ez után az adósságok és kötelezett fizeté­sek a kitűzött terv szerint az alapítványra nézve legelőnyösebben egyenlíttessenek ki. Kívánom, hogy a szegzárdi szőlők és birtok házilag kezeltessenek egy szaktiszt felügyelete alatt, kit a fönnevezett bizott­ság ellenőriz. A vagyonkezelést illető jogi ügyeket a bizottságban lévő ügyvédre akarnám bízatni, megfelelő tiszteletdíj mellett. A bizottság többi tagját a jótékony te meg a császárt Bécs kapujáig kergető Béri Balogh Ádám szekszárdi fáját, ahol a hagyomány szerint a labancok fogsá­gába esett a kuruc vitéz. Belátta azonban, hogy ez csupán gesztus ahhoz képest, amit tennie lehet, s szíve szerint kell is. Ezért elhatározta, hogy vagyonát, amely hites korabeli becslések szerint az adósságok kifizeté­se után mintegy 463000 forintra rúgott, teljes egészében Szekszárdra hagyja. A ma is közszájon forgó vélekedéssel el­lentétben csak egy rész illette volna meg ebből az árvaházat, a többi múzeum és könyvtár céljait szolgálta volna. Eredeti­leg ugyanis nem kellett volna építeni kü­lön árvaházat, hiszen az egész Augusz- háznak ez lett volna a rendeltetése a mű­velődési feladatok mellett. Mindehhez azonban burkoltan ki kellett tagadnia az örökségből testvéreit, anyját, továbbá az oldalági rokonokat. (Ezt, amint a mellé­kelt szöveg mutatja, sikerült is megten­nie, méghozzá anyja beleegyezésével!) Ma már elképzelni is nehéz, mi lett vol­na, ha Szekszárd derék képviselőtestü­lete a sarkára áll és ragaszkodik a hiteles végrendelet teljesítéséhez. Annyi bizo­nyos, hogy tíz évvel megelőzve Apponyi Sándort és Wosinsky Mórt, Augusz Imre már 1885-ben megalapította az első he­lyi múzeumot, s csupán az emberi önzés határozott másként ennek sorsáról. Az oldalági örökösök - jószerivel az ősiség elve alapján - támadták meg kisemmizé- süket, s mivel kellően ravasz prókátort fogadhattak, sikerült is az idézett, száz évvel ezelőtti egyezségre jutniuk. Mind­erről azonban mit sem tudott az 1886 no­vemberében ezrével tiszteletet tevő szekszárdiak tömege: „Öreg, ifjú, gaz­dag, szegény, boldog, boldogtalan, aki áhítattal áll meg a koporsó előtt” - a kora­beli újság szavai szerint. A végrendelet igazolja tiszteletük alapját is, s persze azt is, hogy nem lenne anakronizmus, ha mondjuk az MSZMP-székházon, az utca­névtáblán annak az Augusz Imrének a neve állna, aki a maga körében tízezre­kért tette meg a legtöbbet, amit tehetett. Talán születése 130. évfordulóján meg­érdemelné, hogy így is megemlékezzünk róla... Dr. Töttös Gábor közcél tekintetéből hivataluk tiszteletbeli betöltésére fölkérem. Az alapítvány Au- gusz-intézetnek, vagy -alapítványnak ne­veztessék, mely czím a családi ház nagy kapuja fölé illesztendő, hogy így édes atyám és őseim neve megörökíttessék, kiknek a vagyon szerzésében kiváló érde­mük van. Klára testvérem gyermekei mindegyi­kének egy-egy értékes ékszert kívánok hagyni, hogy azt családi emlékül megőriz­zék. A többi ékszert, a mennyiben különös műbeccsel nem bír és így nem képeznék a múzeum kiegészítő részét, különösen ez ezüst készletet pénzzé tenni, vagy amennyiben ez sikerülne, testvéreim jog­igényeinek kiegyenlítésére fordítani ké­rem. - Pepi jó dadánk és derék kulcsár- nénknak élethossziglan tisztességes el­látás adassák, két unokájának, halála után vagy 24-ik életévük betöltésekor 4-400 frtnyi tőke fizettessék életpályájuk meg­könnyebbítésére. Apróbb tárgyaimat, em­lékeimet és irományaimat édes anyám­nak és Sigrayné testvéremnek átadatni kérem. Ezen végrendeletem végrehajtó­jául dr. Haidekker Béla ügyvéd barátomat fölkérem 500 frtnyi tiszteletdíj kikötése mellett. Isten áldása velünk. Szegzárdon, 1885. évi deczember hó 19-én. Báró Au­gusz Imre. (P. H.) - Jelen előttem felolva­sott és megmagyarázott végrendeleti in­tézkedéshez alolírott özv. báró Augusz Antalné magam részéről is hozzájárulok és azon intézkedésben foglalt czél javára fiam, br. Augusz Imre utáni örökösödési igényeimről ezennel joghatályosan s sza­bad akaratomból lemondok; mégis azon kikötött feltétel mellett, hogy ha Anna és Helén leányaim netán a szerzetből kilép­nének, az én bekövetkezendő halálom után évi két-kétezer forint évjáradékban részesüljenek örökjogukbeli végkielégí­tésképpen. Alolírott br. Augusz Imre édes anyámnak örökségéről való jelen lemon­dását köszönettel fogadom s a kikötött fenti feltételek teljesítését kívánom. Kmf. Özv. Báró Augusz Antalné, szül. Schwab Klára s. k. Báró Augusz Imre s. k. Ezen végrendeletet a f. évi 6885/p. 1886. sz. jegyzőkönyv tanúsága szerint a megje­lent érdekelt felek előtt szabályszerűen ki- hirdettetett Szegzárdon, a kir. járásbíróság­nál 1886. évi november hó 8ik napján. - Szendrődy Károly s.k. kir. járásbíró.” Augusz Imre báró végrendelete f$>^2é%étés György Tibor és Szeri Árpád az ifjúságról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom