Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
1989. január 21. TOLNATÁJ - 7 Szabó István filmrendező az égi kihívásról > ----------------------------------------------------------------2----------------------Legyen nemzeti kincsestárunk a televízió Az utóbbi hetekben több fórumon is hangott adott nézeteinek a hazai televíziózás közeli jövőjéről Szabó István Kossuth- és Oscar-díjas filmrendezőnk. Egyik vitaindító előadónak kérték fel a november közepén megrendezett 28. miskolci tévéfesztivál Kihívások és televíziózás a 90-es években témájú szakmai tanácskozására. Ugyancsak ebben a tárgykörben felszólalt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának legutóbbi ülésén is. Az egész ország tévénéző táborát érintő és érdeklő gondolatairól ültünk le beszélgetni Szabó Istvánnal.- Hogy milyen lesz a televíziózás a 90- es években, már korántsem a jövő, hanem a jelen problémája. Nem vagyunk lépéshátrányban a kérdésfeltevéseinkhez képest - kérdeztem tőle.- A kérdések a 90-es évek televíziózására vonatkozólag nem újkeletűek: eléggé régóta tudjuk, minek nézünk elébe - hangzott Szabó István válasza.- Ma már azonban egyáltalán nem szükséges látnoki képesség ahhoz, hogy tisztán lássuk a helyzetet. Már most, a 80-as években megjelentek a légtérben, és egyre több ember számára nálunk is foghatók a külföldi műholdas adások. Ha nem akarjuk, hogy ez a müsoráradat elsodorja a szemünk elől a mi nemzeti televíziónk adásait, szemléletet kell váltanunk. S ez nem megy, csakis koncentrált szellemi ráfordítással.- Mi mostanában mindent inkább az anyagi ráfordítások függvényében vizsgálunk.- És közben megfeledkezünk, milyen értékek mennek veszendőbe, vagy maradnak kihasználatlanul. A mi televíziónk nem számíthat arra, hogy a hatalmas mennyiségű műholdas műsorkínálattal úgy állja a versenyt, hogy minőségileg felülmúlja mindazt, amit azok nyújtanak. Erre képtelen lenne. Nem is ez a dolga. Annyi mindenünk van, olyan nagy szellemi tulajdonunk, amire a televíziónk alapozhat, hogy a fordulat magától kínálkozik.- A fordulat?- Igen, mert a magyar televízió mindeddig, pazarló módon, nem nyúlt ki ezért a vagyonért, parlagon hevertette. S most már a kihívás oly mértékű, hogy a fordulat nem halogatható tovább. A 90- es évek hazai televíziós igényeinek az felel meg, ha mind valóságos, mind átvitt értelemben - a saját nyelvünkön beszélünk. Ehhez pedig a magyar kultúrának a mainál színvonalasabb és céltudatosabb jelenléte szükséges a magyar televízióban.- Ezt ma mi akadályozza meg?- Sok minden. A gondolkodásmód. A szemlélet. A struktúra. Miért kell az élő magyar irodalom, a kortársi zene, mozgókép, tudomány stb. alkotásainak egymástól elhatárolva, elidegenítve, sokszor egymást átfedve megszületniük, és publikumot keresniük? Legkiváltképpen a televízió kapuinak kellene kitárva állniuk, hogy az új, izgalmas magyar szellemi müvek, korszerű művészi üzenetek beáramolhassanak. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan a jelenlegi bezárkózás. Persze a világért sem akarok igazságtalan lenni. Szellemi életünk legjobbjainak is fel kellene adniuk lenéző magatartásukat a televízióval szemben.- Ki tegye meg a kezdeményező lépést?- Egyoldalúan ez nem megy. De most inkább a televízió munkatársain a sor. A magyar szellemi élet alkotó egyéniségeit és közösségeit fel is lehet izgatni, el is lehet csábítani, új utakra is lehet vezetni a televízió többmilliós közönségének a szolgálatára. Nekik talán jó, ha az emberek szabadidejük nagy részét a műholdas műsorok nézésével töltik? Az értelmiség alkotó, gondolkodó képviselőinek fel kell ismerniük, hogy csak szellemi ösz- szekapaszkodással védhetjük meg helyünket és identitásunkat a televíziós műsorokkal átszabdalt légtérben és a nézői tudatvilágban. Ez nemzeti ügy.- Ezek szerint a Magyar Televízió állandó versenyhelyzetbe került, amihez a fennállása óta nem szokott hozzá. De hát a kommersz műsorok áradatával szemben képesek-e a nemes művészi produkciók a nézőket magukhoz hódítani?- A mi televíziónknak egyetlen esélye van a csatornák konkurenciájában. Ha a magyar kultúra és szellemi élet képviselőit, műhelyeit is versenyre készteti.- Az imént összekapaszkodásról beszélt. Nem mond ennek ellent a verseny szükségességének hangoztatása?- Mind a kettő a szellemi alkotás hatásfokát erősíti. Én a Magyar Televízió alkotó szerepét nem abban látom, hogy minden művet „házon belül” állítson elő. Mind az összefogó, mind a minőségi versenyre ösztönző feladatát úgy teljesítheti a legjobban, ha az eddiginél sokkal szélesebb mezőnyből meríti a műsorigényeit. Ha a magyar kultúra teljes alkotógárdáját a belső munkatársának tekinti, s úgy is becsüli. S ezzel a televízió máris alapot, értelmet, tartalmat ad az egészséges versenynek. Hiszen válogathat. A jobbat, az értékesebbet, az érdekesebbet juttathatja el a képernyőre.- Aligha zárható ki ebből a tévedés veszélye.- Megéri a kockázatot. SAS GYÖRGY Kapcsolat Bertalan Sándor plasztikája A Pakson élő, dolgozó Halász Károly festőművész hangja Pécs, Budapest, Békéscsaba, Kaposvár, Firenze, Amszterdam, Lipcse - lehetne folytatni - képtáraiban jól hallatszott már, de (nyugtalan lélekkel állíthatjuk) Tolnában nem talált értő fülekre. Kiáltása tehát akkora, ami átjárja Kö- zép-Európát, míg az otthont jelentő fészek furcsa sóhajtásnak érzi és különcnek járó ajkbiggyesztéssel reagál. Az elmúlt év - 1988 - októberében Budapesten rendezett kiállítása után, mosta Pécsi Galériában jelentkezett alkotásaival. Halász Károly nevét 1967 óta jegyzik a kiállítási katalógusok. Művészettörténészek dekorativ posztgeometrikus, hiper- realista, expresszív, szimbolista, metafizikus és ki tudja milyen egyéb jelzőkkel nem illetik művészetét. Egyszerűen arról van szó, hogy - mint minden művész - Halász Károly is a maga-maga életét, megpróbáltatásait, élményeit, az önmaga nyelvén mondja el. Nehezen beszélő alkat. Szavai, gondolatai, fájdalmas, hosszas vajúdással születnek. Jelképeit, hangjait a nézőnek kell lefordítania, mikor megáll nagyméretű képei előtt. Az óriási fekete, fehér körfoltok, pöty- työk ott fogantak Halász Károly városokat lakó- és munkahellyel összekötő utazásaiban, ingázásaiban. Arról a piros pöttyös kendőről kerültek hatalmas vásznaira mértani formákként szerkesztve, melyet vándorbatyuként emelt a vállára. 'Az ide-oda járkálás, taposás nyilván nyomot hagy a művészben. Halász Károly ezt a lehető legegyszerűbben mondja el, amikor kék, vörös festékkel lábnyomait hagyja képein. A keresztül-kasul taposott vászonvilág néha egy asztalterítőre emlékeztet, Mekkorát kiált Halász Károly? Hat pötty amelyről a mindennapi megélhetés kiált. Gesztus festészet. Amikor olvasóink figyelmébe ajánljuk Halász Károly kiállítását (Pécs, Széchenyi téri galéria) a megnyitó köszöntőjéből idézünk: „Halász Károly képei az utóbbi években sok sikeres nyugat-európai kiállításon szerepeltek. A Földnek ezen a felén nem lehet megvalósítani a nonfiguratív, pontosabban a konkrét művészetnek azt az illúzióját, hogy a képi elem nem jelenthet mást, csak önmagát. Éppen az adja az erejét és ez már az orosz-szovjet avantgárddal is így volt, hogy nem csupán önmagát jelenti, hanem meg van terhelve társadalmi-politikai-történelmi illúziók mellett a művészettörténet hagyományaival is." Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Halász Károly tárlatát Néray Katalin művészettörténész a Pécsi Galériában. Február 26-ig tekinthető meg a kiállíJáték a szimbólumokkal Pincehelyi Sándor kiállítása Alkotásai előtt a művész • % Sarló, kalapács, vörös csillag! Olyan szimbólumok ezek, melyek történeti előfordulásuk, képi szerepük szerint párhuzamosan futottak a képzőművészetben. Ezek a legelterjedtebb forradalmi jelképek. Emblematikus szerepük szín nélkül is teljes. Ha e jelképek előzményei között kutatunk, rátalálunk a csillag útjelző, irányt mutató funkciójára a vallási szimbolikában. Az ötágú csillag vörös színével az öt világtáj internacionalizmusára utal. A vörös csillag könnyen ábrázolható és pszichikailag rendkívül szuggesztív hatású jelvénynek mondható. Az egyenlő szárú háromszögekből komponált ötágú csillagot mint emblémát a szovjet hatalom megbízásából El Liszickij szerkesztette. A sarló és kalapács 1917 óta a Szovjetunión kívül is a proletárhatalomért való küzdelem szándékának kifejezője. Ki kell mondanunk azt is, hogy ezekre a szimbólumokra az idők folyamán olyan történelmi szennyeződések jutottak, melyek leértékelték valamennyit. Lehet-e művészi cél ezek megtisztítása? A kérdésre egyértelmű választ ad Pincehelyi Sándor munkálkodása. Ecélt, szándékot értékelték az illetékes szakemberek, amikor az 1988. évi velencei biennálé egyik kiállítójának javasolták Pincehelyi Sándor alkotásait bemutatni, mint sajátos magyar karaktert. Egy mondat csupán magáról a művészről: 1946-ban született Szigetváron, a pécsi tanárképzőn 1970-ben szerzett diplomát magyar-rajz szakon, jelenleg a Pécsi Galéria igazgatója. A pécsi Művészetek Házában rendezett kiállítása a velencei biennálé hangulatában született. Folytatja a szimbólumokkal való játékát, amit természetesen jó értelemben kell gondolni. Pincehelyi Sándor az 1970-es években fordult ezekhez a jelképekhez, melyek a mai napig - szinte állandó - motívumként jelentkeznek művészetében. Kétméteres farudakból szerkeszt, csavaroz ötágú csillagot, vagy ugyanezt szalmából, drótból helyezi padlóra. Az erdei turistajelzések módjára faágakat foltoz be piros, fehér, zöld festékkel, de ha erről a kolbászok, szalámik ragasztott nemzeti címkés emblémájára gondolunk, már érezhetjük Pincehelyi Sándor kritikáját, ironikus hangját. A Kapu című sorozatának egyik legemlékezetesebb darabja - a pécsi kiállításon - amelyiken két vörösre festett ruhátlan női alak, magasra tartott, kezeikben sarló, kalapáccsal ívet alkot, bejáratot egy szürke, ködös világba. A pécsi Művészetek Házában rendezett kiállítása (Pécs, Széchenyi tér 7-8.) január 30-ig tekinthető meg.-decsiSárándi József: Röpdolgozat a tetőről Bevezetés Akiről a tető megérzi hogy fél azt ledobja magáról A tetőnek lelke van akár az oroszlánnak mely alkalmasint szorongó idomárját tépi szét Tárgyalás Mit keresek megint a tetőn, az újmódi hagymakupolán, a gömbölyded ácsszerkezeten mért szegzek apatin palát? Miért nem érdekel a napraforgó, mely ávóként veszi körül a falut? Mitől fogtam a körülírt szétpörgésben, a le is útban, föl-is-út-gyanút? Talán csak nem a rend rendült meg tőlem, bennem, belém? Már magamra sem kacsingatok, csupán a megrendültek felém. Befejezés magaslatáról hova látni? A távlat talán: maga a tető? - mit háló nélkül, pénzért, s feketén művel a tetőfedő. Kényszermunkára ítélt a kor. Uzsorakamatra megy az élet. Csalok, lopok, hazudok. Becsületesnek lenni vétek. Pécsi Galéria
