Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 2. szám
1989. január 3. NÉPÚJSÁG 3 Már nem tudom szétválogatni a dolgokat Két ártatlan vb-titkár egy családban Október 13-i számunkban írtam a zom- bai tanácselnök, Szulimán Ferenc és Fábián László vb-titkár lakásügyeiről. Akkor és ma is az volt az álláspontom, hogy válogassuk szét a dolgokat úgy, ahogy az akkori írásban szerepelt. „El kell dönteni - nem az újságnak, hanem az arra illetékes szerveknek és testületeknek hogy kinek miben adnak igazat. A téves döntést ki lehet javítani, a hatalommal visszaélő, a szabálytalanul eljáró vezetőket - nemcsak a tanácsi apparátusban, hanem mindenhol - viszont ma már nem tűri meg a közvélemény, nekik „nem szavaznak még egyszer bizalmat”. Akiket viszont ok nélkül bírálgatnak, meg kell tudnunk védeni. Időközben a népi ellenőrzés is végignézte a témát, mint jeleztük, nekik is megküldték a névtelen levelet. A tények tehát teljes- - körűen rendelkezésünkre állnak, most már csak el kellene azok között igazodni. Az írás utolsó bekezdése igy hangzott. „A letelepedési segély - amit a levél emleget - nem más, mint az oly sokat vitatott és még nem lezárt helyi lakástámogatás. Valóban kapott a vb-titkár kétszázezer forintot, de mint háromgyerekes, rászorulónak tekinthető. Az is igaz, hogy a felesége Kétyen szintén kért és kapott ugyanennyit Ennek a minősítése jelen pillanatban már nem az újság feladata. A megyei tanács végrehajtó bizottsága vizsgálja a lakástámogatások felhasználásának Tolna megyei gyakorlatát, és ennek eredményéről majd beszámolunk.” Mindez meg is történt, a fegyelmiket kiosztották, a tételes felülvizsgálat a megyei NEB ismételt felhívására bekerült a végrehajtó bizottság határozatába. A fegyelmi fe- lelősségrevonás „lefele” is megkezdődött. (Végül is minden remény megvan arra, hogy kiderüljön, az ügyintézők vagy a „portások” követték el a legsúlyosabb mulasztásokat. A vb-határozat ugyan elismeri a helytelen gyakorlatot, az adminisztrációs hibákat, azt is, hogy nem minden esetben a rászorulók kapják a támogatást, elrendeli a felülvizsgálatot, illetve a jogtalanul felvett támogatások visszakövetelését. Zomba ügyében mégis bizonytalan az ember, hiszen Tamás Ádám, a megyei tanács elnöke a vb-ülés összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a tanácsi vezetők minden esetben közösségi érdekből cselekedtek, mert elősegítették a lakásmobilitást (arról nincs szó, hogy a jobban rászorulókat jobban támogatták volna), kezükhöz pénz nem tapad. A fegyelmi bizottság megállapította, hogy nem tapasztalták a jogosulatlan előnyök nyújtásának szándékát sem. Következésképpen amit tettek, még ha időnként megalapozatlan, szabálytalan, avagy több szekszárdi esetben törvénytelen is volt, azért mégiscsak erkölcsös cselekedetnek minősül. Mit lehet tenni, etikailag is kifogástalannak kell tekintenünk, hogy Fábián László és felesége, Szulimán Zsuzsanna is kapott két-kétszázezer forint lakástámogatást és ugyanannyi munkáltatói kölcsönt. A kétyi tanácselnök - ott kérték később a zombai építkezésre - ki is fejti, hogy egy családnak csak egy támogatás adható ugyan, de ez csak a közigazgatási határon belül érvényes. Ha a család másutt kapott, az a másik tanács dolga. Más tanácsok őket ugyan ne korlátozzák! Tanulság? Vagy el kell menni vb-titkárnak, és akkor az ember sok jogos előnyhöz juthat, vagy minden faluban, városban kérni kell egy kis támogatást. Hátha adnak. Testületi döntéssel, annak, akinek akarnak. Kétyen például csak a vb-titkár- nőnek adtak, hiszen nem is kért más. Erre mondhatják a kétyiek, ha ők ezt előbb tudták volna! Kérnek innen is, meg onnan is. • A másik tény, ami igencsak megzavarta az újságírót, az a kétyi vb-titkár lányneve. Az egyik „vád" ugyanis az volt ellenük, hogy Szulimán Ferenc és Fábián László rokonok. Igazat mondtak, ők ketten valóban nem rokonok. Tanulság? El kellett volna kérni a személyi igazolványokat és ellenőrizni a feleségeket is. Mentségemre csak az szolgáljon, hogy a riportalanyok többnyire igazat mondanak, eztán sem kérek személyi igazolványt sehol másutt, csak a zombai tanácson. IHÁROSI IBOLYA A kereskedelem kezdeményezései az autóalkatrész-ellátás javításáért Évek óta egy helyben topog az autóalkatrész-ellátás, számottevő javulás az idén sem várható. A hiány csökkentése érdekében újabban a kereskedelem konszignációs raktárak létesítését szorgalmazza, valamint a hazai alkatrész- gyártás fejlesztését támogatja - tájékoztatták a Kereskedelmi Minisztériumban az MTI munkatársát. Az illetékesek elmondták: a szocialista országokból származó gépkocsik alkatrészeinek importját - ezek az autók teszik ki a hazai kocsipark zömét - egy évre előre, államközi szerződésekben rögzítik. Bár a legtöbb partner bizonyítja, hogy szinte teljes egészében teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeket, már egyszázalékos elmaradás is igen nagy gondokat okozhat. Például, ha egy-egy típushoz nem érkezik a karosz- szériaelemek legsérülékenyebb része, a homloklemez, vagy akár a lámpatest. Annak, hogy a szocialista országokban a gépkocsikhoz nem gyártanak minden alkatrészből kellő mennyiséget, alapvetően az az oka, hogy ez nem kifizetődő számukra. S mivel nemcsak az alkatrészekből, a személygépkocsikból is hiány van, nem is érdekük a gyártóknak az utánpótlás. Inkább a kocsigyártást igyekeznek bővíteni a tervteljesítés érdekében. Mivel az alkatrészekben is jelentős a tőkés devizahányad, így ezzel is valamennyi szocialista országban igyekeznek takarékoskodni. Az alkatrészellátás javításának 'egyik módja a konszignációs raktárak létrehozása. Néhány ilyen már működik is. Két éve szolgálja ki az autósokat a Dacia-al- katrészek raktára, s bár továbbra is vannak problémák az utánpótlással, már érezhető a javulás. Tárgyalásokat kezdtek hasonló alkatrészraktárak létesítéséről a többi szocialista partnerrel, a szovjet, lengyel és csehszlovák autógyárakkal. Ez a magyar autósok számára kedvező, mert így elvileg azonnal megkaphatják a szükséges alkatrészt, a partnereknek azonban már korántsem ilyen előnyös az üzlet, hiszen őket terheli a készlet értéke. (A Magyarországon futó tőkés importból származó szinte valamennyi személygépkocsihoz már évek óta konszignációs raktárakból szállítják az alkatrészt, fennakadás nincs is.) Az alkatrészellátás javítását szolgálja a hazai gyártás megszervezése. Erre már történtek sikeres kezdeményezések. Főleg kisebb vállalatok és szövetkezetek kapcsolódtak be az alkatrészek előállításába, több cég az Autóker, illetve a Kereskedelmi Minisztérium „Vevők vagyunk, gyártót keresünk” akcióinak eredményeként. A hazai gyártás részaránya az ellátásban még mindig nem jelentős, mert sem a kisebb, sem a nagyobb cégeknek nem kifizetődő az alkatrész-előállítás. Magyarország a nemzetközi összehasonlítások szerint is túl sok alkatrészt használ fel gépjárműállományának üzemeltetéséhez: a pazarlás gazdasági kára csak milliókkal mérhető. Ennek oka, hogy általában nem javítják az alkatrészeket - részelemek híján -, hanem cserélik. Ez pedig jelentősen megdrágítja az amúgy sem olcsó gépkocsi-üzemeltetést, mind a lakosság, mind a közületek számára. Különböző részelemek gyártására és forgalmazására fogott össze a Bakony Művek és az Autóker: Budapesten a Ráday utcában közös márkaboltot nyitottak, ahol az értékesebb alkatrészek sűrűn meghibásodó egységeit árusítják. i > Mi a hazafiság: - ma? Vannak szavak, kifejezések, melyek hosszú időn át valósággal ott élnek a levegőben. Később azonban, ha nem is enyésznek el, csendben kikopnak a köztudatból. A XIX. század derekán a legtermészetesebb levélbeli megszólítás volt: „Tisztelt hazafi!”. Ma ugyanezt valószínűleg megmosolyognánk. Ha valaki utánanéz az értelmező szótárban, majdnem semmitmondó definíciókra bukkan, olyamire, hogy ez nem más, mint a haza iránt érzett tevékeny szeretet. A máig legjobb magyar lexikonban, a millenniumkor kiadott Pallas- ban egyik címszó a másikra utal, teljes joggal, lévén a hazafiság és hazaszeretet rokon fogalmak. Az alábbi megfogalmazás nem kisebb embertől, mint Alexander Bernáttól származik: „Hazaszeretet, a hazához, ennek földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, emlékeihez stb. érzett ragaszkodás, mely hasonlít a szülők iránt érzett szeretethez (hazafiság) és tettekben is nyilatkozik: a haza iránt való kötelességünk teljesítésében, szükség esetében saját érdekeinknek, a legfőbbeknek is, érte való mellőzésében, önzetlenségben, odaadásban, önfeláldozásban. Az egyesekből az együttélés: a vérrokonság, a közös nyelv, a lassan kifejlődő közös érzés és gondolkodásmód, közös erkölcs, szokás, közös történeti sors, közös szenvedések és örömök népet alkotnak, azaz oly közösség jő létre, mely nélkül az egyén semmi, mely az egyénre évezredek kultúrái munkájának eredményét származtatja, melyben az egyén erejének főforrása van. Ösztönszerű viszonzása e sokféle jótéteménynek a haza iránti szeretet, mely tudatossá téve az erkölcsi erények egyik legfőbbi- ke. Csak nagy nemzeti hanyatlás korszakában gyengül ez az érzés, kap lábra az önzés, az egyén elszigetelődése, elzárkózása a közönség elől, a magánérdek kielégítésének hajhászása, a hazaszeretetnek szóval vallása, tettel megtagadása. De a hazafiság érzésének gyöngültével a nép erkölcsi ereje is gyöngül, összetartozása lazul, képtelenné lesz nagy föllendülésre, nagy tettekre. A nemzetek akkor bomlanak föl, amikor a hazafiság érzése nem védi meg többé őket a nagy megpróbáltatások idejében.” A megpróbáltatások ideje tagadhatatlanul itt van és bár a nemzet felbomlása nem fenyeget, az ember mégse szívesen vetíti 1989-re a neves filozófus 1894-ben leírt mondatait. Természetesen mégis megteszi és ezzel nem áll egymagában. A Berzsenyi Társaság - hazánk egyik legtevékenyebb írói csoportosulása - 1988-ban könyvet jelentetett meg azoknak a pályamunkának a válogatásából, melyek a „Mi a haza ma?” körkérdésre érkeztek. A pályamunkákat díjazták, köztük teljes joggal nyerte el a SZOT különdíját Acé- losné Solymár Magdolna szekszárdi tanárnő vizsgálódása, mely a „Szakmunkásképzősök vallomásai a hazáról, a hazaszeretetről” alcímet kapta. A szerző engedélyével idézünk munkájából. A „Mit ad a haza, miért szeretem” kérdésre a legtöbb voks egyszerű tényközlést tartalmazott: Itt születtem (60), itt élek (41), szép tájai, épületei, nevezetességei vannak (28), béke van, megélhetést ad (25-25). Nem éljük a valóban forradalmi 1848 március napjait, a 15-18 évesektől pedig amúgy is túlzás lenne mélylélektani fejtegetéseket várni. így szép az, hogy 23-an egyszerűen csak büszkék a magyarságukra, 21 -en a sikeres sportolókra. A „Mit nem szeretek, mi nem tetszik?” kérdésnél (számomra) rokonszenves módon legtöbben (28) a „sokan disszidálnak”- ot jelölték meg, ezután a drágaság (26), a szovjet befolyás (20), következett, majd tökéletesen helytállóan, 16 esetben az, hogy „Háttérbe szorult a haza szó jelentése”. Nem kevésbé rokonszenves a kérdéseket feltevő fiatal tanárnő alapállása: „Sokszor eszembe jutnak gyerek- és ifjúkoromnak azok az élményei, melyek a hazaszeretettel kapcsolatosak. Élesen megmaradt bennem középiskolai orosztanárom könnyes szeme, amikor a második világháborúban átélt hadifogságról beszélt és arról, mennyire hiányzott neki a haza, a szülőföld, milyen kínzó fájdalmat jelentett számára a hosszú távoliét. Mi, mai fiatal tanárok nem tudunk ilyen példával tanítványaink elé állni, nem tudunk látványos, forradalmi eredményeket felmutatni, csak hétköznapi helytállásunk lehet példa, ami nem biztos, hogy ugyanolyan intenzív élmény, és sokan talán nem is tartják fontosnak a hazaszeretet érzését, vagy úgy gondolják, hogy szaktárgyuk jellegénél fogva elsikkad ez a kérdés. Mindig izgatott, hogy mit éreznek meg tanítványaim mindabból, amit ép adtam nekik hazaszretetemből és a mostani tizenévesek hogy látják, hogy érzik ma a hazát.” Csak az említett közlési engedély kérése erejéig, telefonon beszéltem Acélosné Solymár Magdolnával, így nem tudom, hogy miként hatott rá egyik-másik, lórúgással felérő válasz. Például: (A haza) „A fiatalok számára leigázás. Nekem nem jelent semmit, csak egy nagy...” „Adóssággal teli ország, amelyet a Szovjetunió irányít.” „Büszke vagyok arra az időszakra, amikor féltek, ill. tartottak a magyaroktól és tisztelték őket. Most úgy érzem, hogy eszközök vagyunk, amelyeket ide-oda irányítanak és parancsokat osztogatnak nekünk.” „Én úgy érzem, hogy nem tartozom semmivel a hazának. Örüljön, hogy még itthon vagyok és építem a szocializmust." Vigaszul: „Én nagyon jól érzem magam Magyarországon, meg vagyok elégedve mindennel, de nem mondhatnám el ezt a barátaimról, mert ők állandóan szidják a szocialista rendszert, a ruszkikat, meg a kommunistákat. Bár lehet, hogy ők sem meggyződésből teszik ezt, csak megszokásból, vagy mert az hiszik, hogy így vagányabbak.” Valószínűleg. És remélhetőleg: „Szerintem erről a fogalomról nemigen beszélnek a mai fiatalok. és szerintem ez ezért van, mert vagy szégyellik, vagy nem tudnak róla beszélni. Nincs szókincsük, hogy kifejtsék gondolataikat.” * Ez napilap és nem tanulmánykötet, így nem idézhetem a szekszárdi tanárnő kitűnő munkáját elejétől végig. Annál is kevésbé, mert még sok mindent kell idéznem. Nem akárhonnan, hanem pályafutásom legnagyobbat bukott körkérdéséből, ami talán érzékeltet valamit abból, hogy nem kell túlságosan haragudnunk a szekszárdi szakmunkástanulók (nem egy) sületlenségéért. A kérdés ugyanis roppant nehéz. Szíveskedjen az olvasó csak saját magának, házi használatra választ adni rá. Az Írásom címébe foglalt kérdést a nyár derekán nagyon sok prominens személynek elküldtük. Javarészük egyáltalán nem válaszolt, amit fontos teendőik, bokros elfoglatságuk természetesen indokol, sőt, esetleg az is, hogy - glasznoszty ide, vagy oda - egy kis megyei lap nem megfelelő fórum számukra. Volt, aki telefonon megígérte ugyan a választ, a terjedelemben is megegyeztünk, csak éppen nem küldte el. Más (Csoóri Sándor) ismételt kérésre becsülettel megírta, hogy most annyi más dolga van, nincs ereje a válaszon gondolkodni. Dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek udvarias leveléből alább idézek: „A felvetett kérdést napjaink egyik lényeges problémájának tartom és főpásztori megnyilatkozásaimban erre tudatosan figyelek is. Ahhoz azonban, hogy külön is foglalkozzam ezzel a kérdéssel, úgy érzem, alapos előtanulmányokra lenne szükségem - amihez sajnos - sok elfoglaltságom miatt egyelőre nem tudok időt biztosítani.” A főpapot leveléért csak köszönet illeti. A meg nem kapott válaszokkal természetesen nem tehetem gazdagabbá az olvasót. Kivétel Baranyi Ferenc József At- tila-dijas költő, akit nem tudom, hogy 35 éves barátság, vagy a téma keltette érdeklődés késztetett-e az alábbi, mindenhogyan közérdeklődésre számot tartó válaszra. Remélem, hogy nemcsak számomra tanulságos, ezért idézem: „Batsányi a vigyázó szemeket Párizs felé irányította. Pesten Petőfi lelkes költeményben üdvözölte a palermói forradalmi megmozdulást, mert jól tudta, hogy az ottani események nem közömbösek a mi forradalmunk szempontjából sem. Itália földjén Türr István és az általa szervezett magyar légió katonái nagyon is tisztában voltak azzal, hogy távoli hazájuk sorsa elválaszthatatlan az olasz egységért és függetlenségért folytatott harc kimenetelétől. Győré Imre nem is olyan nagyon rég verset írt egy sugárszennyezett francia katonáról, akita mesz- szi Muroroa szigetén ért el végzete. Messze van az a sziget, de a Jacques Buton életét kioltó radioaktivitás - lelki értelemben - idáig sugározhat. Hazánkat tehát sohasem lehetett kiszakítani a világméretű összefüggések szövevényéből. Aki úgy ápolná ezt az országot, mint valamiféle környezetéből kiemelt, üvegházi növényt, az a vesztét idézné elő. Mert nincs elkülönítő üvegház: egy hatalmas kert közös talajába plántáltattak a föld népei. A kert különféle ágyásait lehet eltérő módon trágyázni, kapálni és locsolni, de a jégverést lokalizálni nem lehet, hiszen az egyformán sújtja az egész kertet. Védekezni is csak összefogva lehet ellene. Ezért a hatékony hazafiság termést ígérő ága csakis az internacionalizmus törzsökébe ojtva foganhat meg. Mellverő és szájtépő, önző és elvakult magyarkodással nemcsak kárt okozunk magunknak, de nevetségessé is válunk a világ szemében. Amikor UNESCO-ösztöndíjas bölcsészhallgató voltam a franciaországi Poitiersben, „bennszülött” diáktársaim fanyalogva tolták el maguktól egy ma is élő, modernkedő magyar költő verseit. Megkaptuk ezt már a század elején, a saját költőinktől - mondták. Ugyanakkor nagy érdeklődéssel forgatták az itthon provinciálisnak bélyegzett Veres Péter bácsi Próbatétel című regényének francia fordítását, mert az olyannak mutatta a világot és az emberi természetet, amilyennek csak innen lehet látni. Mint magyar író, akkor vagyok korszerűen hazafi, ha azt a picinyke szeletet illesztem a világkultúra gömbjéhez, amelyet csak innen lehet odailleszteni. Innen, ebből a kicsi országból, ebből a lelki klímából, ennek a népnek a karakterét hordozva, ezzel a történelemmel a hátunk mögött. Minden más csak szó, szó, szó. Vagy éppen néma csend.” * Nemrégiben ismét vendége voltam a megye általam ismert egyik legkedvesebb és legkulturáltabb társaságának, a ten- gelici nyugdíjasok klubjának. Sok mindenről szó esett köztünk, így például a magyarság kárpát-medencebeli, maholnap 1100 éves túlélésének csodájáról is. Ami aligha szavaknak köszönhető, melyekben egyébként napjainkban se szűkölködünk. Hanem tetteknek, melyekről „menet közben” általában senkinek eszébe se jut, hogy azok a hazafiság fogalomkörébe tartoznak. Pedig ez tettek nélkül nem létezett és aligha létezhet a jövőben. ORDAS IVÁN Kutatóintézeti sikerek kompromisszumokkal Az utóbbi idők legeredményesebb esztendejét zárta a veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet: rekord árbevételt és az előző évi nyereség többszörösét könyvelhették el. Mindez annak is köszönhető, hogy szellemi termékeikre, a kutatásra külföldi piacokat is kerestek. NDK-beli, NSZK-beli és svájci partnerek megrendelésére például gyógyszertoxikológiai vizsgálatokra vállalkoztak. Nevifosz nevű új növényvédő szerük értékesítési jogát eladták egy japán cégnek. Új vegyületeket állítottak elő a Ciba-Geigy svájci vegyióriás részére. Kutatási árbevételük 40 százaléka az ilyen munkákból adódott. A kimagasló eredményeket azonban csak nagy erőfeszítéssel és kompromisszumok árán tudták elérni. Vállalkozásaik feltételeit több esetben is a kényszer diktálta. így például el kellett fogadniuk, hogy ha külföldi megbízásos kutatás közben szabadalmaztatható eljárás születik, annak tulajdonjogán is osztozniuk kell a megrendelővel. Az intézet évek óta csak úgy tud megélni, ha termel is: nagyobbrészt saját technológia és receptúraalapján különböző növényvédő szereket, intermediereket és segédanyagokat állítanak elő a kísérleti üzemeikben. Az utóbbi év slágere a Vitaflóra nevű növényi tápkészitményük volt, ezt már hat változatban gyártják, elsősorban a szobanövények tápanyagpótlására. Saját termékük a Nevirol, amely a virágkötődést segíti, a Nevifosz pedig kiváló hatású rovarölő szer. A termelés azonban nemcsak pénzt hoz, hanem sok esetben a szellemi tőke pazarlásával is jár: kutatómérnökök öltenek kék köpenyt, és vesznek részt saját maguk a kísérleti üzemek termelő- munkájában, hogy jövedelmüket elfogadható szintre emeljék. A Nehézvegyipari Kutatóintézet idei kilátásai sem változnak lényegesen, biztató ugyan, hogy a korábbinál több hazai vállalattól kapnak megbízást kutatásra, a termelőmunka nélkül azonban 1989-ben sem tudnak talpon maradni.
