Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-10 / 294. szám
1988. december 10. HÉTRŐL HÉTRE - HÍRRŐL HÍRRE Képújság 3 „A napfénybe mentek, gyerekek!” A három gyereket Egy év Tengizben „A kíváncsiság és a pénz hajtott” elrabolták?- Nagyon csinos a ruhád... Hogy vagytok? Ugye, mennyi játék van itt?... - hajolok be a hatalmas, világos terem színes „kerítése” fölött a gyerekekhez. Többen megfogják a nyakamban lógó gyöngyöket, táskát, építőkockát mutatnak. De Viktória - szemmel láthatólag is két évvel idősebb a többieknél - meg nem szólal, két kezével még jobban szorítja kétéves húgát, Csillát. Közben a gondozónő annyit mond, hogy nem akarták a két gyereket különválasztani, s hogy Viktória, mint egy „kis felnőtt”, úgy patronálja, ha kell, vigasztalja testvérét. Próbálom szóra bírni... Kérdésemre halkan visszakérdez:- Mikor mehetünk már haza?- Talán hamarosan - nyugtatják a gondozónők és az igazgató főorvos. Arra a kérdésre, hogy ízlett-e az ebéd, kicsit dacosan válaszolja, hogy „Az anyukám is szokott főzni!” Hogy mit?- Répás levest. Tésztával. A látogató különösen nyomorúságosán érzi magát a csecsemőotthonban, a sok gyönyörű, egészséges gyerek láttán. Azok közelében, akik valójában mindent megkapnak. Csak a szülői szere- tetet nem. A többség talán nem is tudja, hogy milyen is az. Ám Viktó- riáék? Ök egy-két hete még szüleikkel éltek Zombán. Szilák Ferenc, a községi tanács elnöke lehangoltan, ám tényszerűen mondja, hogy egy település életében nemcsak szép, örömteli dolgok vannak, hanem olyanok is, melyek miatt pironkodni kell, amely döbbenetét vált ki, ami már- már megmagyarázhatatlan. És mondja az elnök a szomorúságos történetet, melyből csupán néhány mondatot írunk most le. A három- gyerekes Csibi Istvánékhoz rendszeresen járt családot látogatni az igazgatási előadó, a vb-titkár, s nemegyszer az elnök is. Rendre iszonyatos dolgokat tapasztaltak. A lakásban hideg és piszok volt az úr, a csetreseken alig lehetett átvergődni. A piszkos pelenkák halomban a kiságyban, rajtuk drága dzsekik, ingek... A ketrec másik felében takaró nélkül egy szál trikóban a kilenchónapos Mónika. A négyéves Viktória és a kéteszten- dős Csilla szintén nyári ruhában... Nemcsak alulöltözötten, hanem alultápláltan élték szomorú napjaikat. A szülők nincsenek otthon. Az édesapa dolgozik, hegesztőként megkeresi a tizenötezer forintot, tehát „nem a pénztelenség motiválja mindazt, amit a családnál tapasztaltunk”. Az asszony a boltba ment, s azt mondja, nem fél, hogy valami baj történik, mert Viktória vigyáz a kicsikre. „Mert ő már nagylány.” Igaz, hogy az asszony nem dolgozik, ennek ellenére júliusban a tanács határozatot adott ki, hogy fölvegyék óvodába illetve bölcsődébe a kislányokat. Vikit néha vitte is édesanyja az óvodába, mert az közel van. A két pici „meg elvan velem”...- Pedig ott legalább rendszeresen etették volna őket - mondja a tanácselnök, s így folytatja: - Többször figyelmeztettük őket, kilátásba helyeztük a szabálysértési eljárást. De nem büntettünk, mert elvenni a pénzt a gyerekektől...? Október 11 -én hivatásos pártfogót rendeltünk ki a család mellé. De a pártfogót nem engedték be, ahogyan oly sokszor a védőnőt sem. November 25-én mindhárom gyereket elvették a szülőktől - ideiglenesen. Azóta a szekszárdi csecsemőotthonban vannak. Már Mónika is, akit először a kórházban kellett ápolni, mert annyira meg volt fázva, mi több, a jobb combján harmadfokú fagyási sérüléseket észleltek, tudtuk meg dr. Szabó Pétertől, a csecsemőotthon igazgató főorvosától. Most? Nagyjából kitakarította az anya a lakást, kimosta, kivasalta a kis ruhákat. A sovány asszony kétségbeesetten ígéri, hogy ezután más lesz minden. Szeretné, ha a gyerekek a karácsonyt ismét otthon töltenék. Talán így lesz!? S talán addigra kicsit meghíznak, elmúlnak a karikák a szemük alól. S talán a lelki megrázkódtatást is elfelejtik - egy idő múltán... Mert hiába szólt vigasztalan az elnök, hogy a „napfénybe mentek gyerekek!”, amikor már-már erőszakkal választották el őket a szülőktől... Ö is tudta, hogy az igazi napfényt a család jelenti a gyermek számára. V. HORVÁTH MÁRIA Az asztalra térképet terít, s gyufaszállal mutatja az óriási kietlen síkságon azt a pontot, ahová a Kaszpi-tengertől keletre a magyar tábor, Magyarújváros esik. Szűcs József a saját autódarujával ment dolgozni a TÁÉV-től - Tengizbe.- Mit építenek többezer kilométerre a hazájuktól a Kazah sivatagban?- Olajfinomítót, és olajkénteleni- tőt, mert bár olajban igen gazdag ez a vidék, de itt található a világ legkénesebb olaja. A technológiai sort építik a magyarok, az olajlepárlót, s a berendezést, amivel kivonják az olajból a ként.- Hol dolgozott?- A gázkésztermék-tárolónál, a tartályokra az alkatrészeket, a járószinteket emeltem föl.- Csak a pénzért ment ki, vagy hajtotta a kalandvágy is?- Mindltettőért, de főleg a pénz miatt. Az alapfizetésem 10 400 forint volt, a külföldi munkáért ennek a dupláját kaptuk. A tereppótlék 25 százalék, így havonta 25 ezer forint volt a munkabérem. A fizetésemet folyószámlára utalták át az OTP-nek, és csak a megbízottam nyúlhatott hozzá. A napidijunk 22 rubel volt, ebből levontak 11 rubelt étkezésre, szállásra, mosatásra, különböző költségekre. A megmaradó 11 rubelt egy összegben havonta fizették ki. Nem kellett semmire sem költenünk, hisz a testi fehérneműn kívül mindent megkaptunk.- Miért kellett Önnek ilyen áldozatok árán is a pénz?- A feleségem egészsége gyenge, s két gyereket nevelni havi 7500-8000 forintból nagyon nehéz volt. Élt egy olyan rendelet, hogy a kinn dolgozók a megtakarított pénzükből szocialista országokból származó autót vehetnek. Nekem az egy év alatt csak egy Trabant kombira való gyűlt össze, egy Zsiguliért két, két és fél évet kell dolgozni. így aztán nem személy, hanem teherautót vettem, s mióta hazajöttem, maszek közúti fuvarozóként dolgozom.- Ahogy hallani, Tengizban igen nagy gondot fordítanak az étkezésre.- Kétségtelen, mindig volt ennivaló és bőségesen, ami nem lehetett könnyű, hisz négyezer emberre kellett főzni. Húst ettünk krumplival, tésztával, rizzsel, csak a friss gyümölcs és zöldség hiányzott. A nehéz munka ellenére 9 kilót híztam.- Hozzájutottak-e szeszes italhoz?- Hetente egyszer lehetett venni Szűcs József Tél - Tengizben szeszes italt, a félliteres dobozos sör 2,3 rubelbe került. Pénteken munkaidő után volt „szeszosztás”, ezután rögtön kezdődött az üzletelés, mert akadt, akinek a fejadagja nem volt elég.- S hogy is kérdezzem: kevés nő dolgozik Tengizben?- Az ellátásunkról a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat gondoskodott, a nők a konyhán, a szállásokon dolgoztak, varrtak, könyvtárosok voltak. Találkoztunk olyan tanítónővel, aki havi 21 ezer forintért jött ki takarítani.- Milyen volt a lakótábor?- Panelekből épült egyemeletes házakban éltünk, - egy házban 200-an, egy szobában hárman. Kényelmetlen az összezártság, feszültségeket okoz, de ilyenkor elő kell vennünk a magasabb alkalmazkodóképességünket.- A környezet nagyon sivár volt?- Tengiz nem sivatagos terület, nincs homok, a sztyeppét elborítja a féllábszárig érő, kórószerű növényzet. Az időjárás nagyon szélsőséges: a legmelegebb árnyékban 48 Celcius-fok volt, télen pedig mínusz 34 fokot is mértünk. A Schell olaj ilyenkor úgy megvastagodott, mint a méz, és szétnyomta az olajradiátort.- Eljutottak-e a táboron kívül máshova is?- Kirándulásokat szerveztünk Gurjevbe, ez 300 kilométerre esik Magyarújvárostól Ilyenkor vásároltunk a boltban és a piacon, és fürödtünk egy édesvízű tóban.- Mi hiányzott legjobban?- A család, a megszokott környezet, reggelente a félliter friss tej, a negyed kiló kenyér, és az egy pohár tejföl.- Mivel töltötték az időt esténként?- Igen rövid volt az este, hisz mire a munkahelyről hazaértünk, megmosakodtunk és vacsoráztunk, 9 óra lett. Videót néztünk, könnyű honkongi akciófilmeket. A helyi rádióstúdió közvetítette a hazai híreket, az újságok két hét késéssel érkeztek meg.- Milyenek a kazah emberek?- Jóindulatúak, barátságosak, igen vendégszeretőek, s bár elég sivár körülmények között élnek, elégedettek.- Ki menne ismét Tengizbe?- Ha az anyagi helyzetem úgy kívánná, igen. S szívesen kivinném a családomat is, megismerkednének ezzel a barátságtalan, de érdekes vidékkel. y ^ Fotó: BAKÓ JENŐ Öncenzúra és felelősség Nagy Bandó András, a politikus humorista A politika, úgy tűnik, továbbra is kiapadhatatlan forrást jelent a kabarészerzők számára. Fényes bizonyíték erre Nagy Bandó András szerzői estje, melynek a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központban lehettek tanúi az érdeklődők: az ismert humorista múltunk és jelenünk közéleti visszásságait ecsetelte, a tőle megszokott magas színvonalon és meglehetős - de sohasem öncélú - szabadszá- júsággal. Azok számára, akik nem voltak jelen, csak egy példa a jellegzetes, vitriollal átitatott „nagybandós” iróniából: mint említette, nemcsak Sztálin és Rákosi életrajzát szeretné végre olvasni az újságokban, hanem X. Y. (és itt egy mifelénk jól ismert külországi vezető neve hangzott el) államférfiét is - elejétől a végéig...- A fokozatosan kiteljesedő nyíltság időszakában van-e létjogosultsága a hagyományos politikai kabaré műfajának? - kérdeztük a két előadás közti szünetben Nagy Bandó Andrást.- Ezt a közönség majd eldönti - hangzott a válasz.- Egyébként a résztvevők most is igazolták ennek a műfajnak a szükségességét. Azt hiszem, a jövőt illetően ez ugyanígy lesz, legfeljebb maga a humor változik. Teljes nyíltság esetén valószínűleg nem lenne értelme a „bátorságra” vonatkozó dicsérő jelzőnek. Néhány év múlva remélhetőleg gyakorlattá válik nálunk az is, ami az Egyesült Államokban már régóta természetes: ott ugyanis nem kell különösebb bátorság az elnökön való viccelődéshez, vagy egy-egy beszédének a parodi- zálásához. Ugyanazt mondhatom, mint a színpadon: a sajtó és szólás- szabadság számomra azt jelenti, hogy korlátozás nélkül bármiről írhatok beszélhetek.- Ma még levezető szelep a politikai kabaré?- Én már régóta hiszem, hogy inkább fölvezetek, mint le. Egyébként kétlem, hogy szükség lenne nálunk a dolgok ilyen fajta elkené- sére, azaz ha mondhatom a magamét, akkor nincs gond. Az lenne az igazi, ha mindenki azt érezné, hogy szabadon beszélhet, s mindenki elmondhatná a véleményét, ahol és amikor kell.- Mennyire érvényesül a műsorában az öncenzúra?- Nem igazán jó szó az öncenzúra, bár én is ezt használom, mert nincs jobb. Talán helyénvalóbb lenne így fogalmaznom: felelősséggel nyilvánítok véleményt bizonyos dolgokról.- Ez az egyik legnehezebb feladat...- így van, hiszen most minden kavarog nálunk. Lehet, hogy demagógnak tűnik néhány gondolatom, de vállalom. Illetve felvetődhet az is, hogy feleslegesen üvöltök olyan esetekben, amikor az kezd végre jó irányba változni. Ám amikor a ló csak érzi, hogy a háta mögött hozzák a vödör zabot, akkor még nem igazán „boldog" - bár nem tudom mennyire lehet boldog egy ló -, csak ha elé teszik az ételt, és ehet, akkor nyugszik meg igazán. Nem elégedhetek meg azzal, hogy jönnek a vödörrel!- Gyakorta fölemlegeti előadásaiban a múltat, az ötvenes éveket. Foglalkoznunk kell ezekkel az időkkel?- Amíg annyi minden nem tisztázódott, feltétlenül. Hitlerről például rengeteg újságcikk, könyv és más dokumentum jelent meg, mégsem szűnik az érdeklődés iránta. Pont Sztálinról ne essen szó, aki egyes vélemények szerint több kommunistát tett el láb alól, mint Hitler és gárdája összesen? Tisztázni kell mi történt az ötvenes években, mert történelemkönyveink hiányosak, esetleg félrevezetőek. Lehet, hogy nagyképűségnek tűnik, de én úgymond „népművelek”, mert a humor alkalmazásával történelmet, politikát próbálok tanítani. Amikor politikusoktól idézek, az nem a tájékozottságommal való hencegés: felhívom a figyelmet az odafigyelés fontosságára!- Dühös ember Nagy Bandó András?- Egyáltalán nem, bár bizonyos dolgok láttán határtalan düh vesz erőt rajtam. Általában ilyenkor születnek meg legjobb ötleteim. SZERI ÁRPÁD FOTÓ: SÖRÖS MIHÁLY
