Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)

1988-12-01 / 286. szám

1988. december 1. KÉPÚJSÁG 3 Még egyszer a „Néma szb-titkárok” ürügyén A hóhért is akasztják (néha) Szombaton ugyanezen a helyen megróttam a „Néma szb-titkárokat”, akik nem voltak hajlandók válaszolni egy kérésemre - arra sem vettek fáradságot, hogy időhiány miatt később adjanak tájékoztatást. Egyetlen egy szb-titkár hívott telefonon - most már az istenért sem írom le a vállalat nevét aki azt közölte, hogy csak akkor tud információt adni, ha az ágazati szakszervezet megtárgyalja az ügyet. Az előbb említett írásban megróttuk a Paksi Konzervgyár szb-titkárát is. Sajnos -telexhiba miatt ő nem értesülhetett a kérésről, így természetesen válaszolni sem tudott. Úgy érzem, számára még az elnézéskérés is kevés. Hétőn kaptunk egy másik választ is Trapp Lászlótól, a Paksi Állami Gazdaság szb-titkárától. A következőket írja: „A telexszel kapcsolatban, úgy gondolom, hogy rossz volt az időzítés, mert hét vége volt és a válaszra 2-3 napot jelölt meg. (Több mint egy hetet vártunk.) Nálunk e napon az szb által szervezett nyugdíjastalálkozó volt. Szombaton vidéken voltam. Hétfőn, 14-én Hőgyészen apparátusi értekezle­ten. Kedden az SZMT-nél propagandista felkészítésen voltam... Ezek után úgy ér­zem, jobb lett volna először az elvtársnak kérdezni és utána tollat ragadni, mert a megújuláshoz a reális értékítélet is hozzátartozik. (Az újságíró számára a tanul­ság: érdemes lenne utánanézni, hogy miért értekezünk olyan sokat.) Az írásra reagált ügyeletes újságírónknál Szekulity Péter, Rózsa Ferenc-dijas kollégánk is. Nem ért egyet módszerünkkel, hogy telexen vagy levélben kérünk tájékoztatást (úgy gondolom, hogy ez a világon mindenhol elfogadott). „Rárontani a felsorolt gyárakra, vállalatokra, mert nem adott választ a Népújságnak a szak- szervezet?... Kicsit színvonalasabban - a jó isten áldja meg ezt az újságot.” Az emberfia aztán másfajta reagálást is kap. Görcsös János öcsényből a kö­vetkezőket írja: „Tollat adott a kezembe a felháborodás, a „Mindenért a sajtó a felelős?” feleim­mel leírt cikk - melyet sokszor elolvastam - és hosszan elgondolkodtam azon, il­letve interjúalanyának, a SZOT ülésszakán elhangzott véleménynyilvánításán, amely szerintem már a rejtett bűntudat védőhangja volt. A tényeket bizonyítja a (h.balog) kérdéseire adott válasz és a kijelentés: „De ha nem indítanak ellenem fegyelmit, akkor magam kértem volna azt.” így egyértelműen bizonyít. Ugyanis minden kétséget kizár az, hogy tiszta lelkiismeret­tel és tisztességgel a hivatása magaslatán álló vezető nem vádolja a sajtót, a hibák feltárása miatt. A leggyámoltalanabb hiba végül az a nagyvonalúság volt: miután a cikkíró közölte vele, hogy fegyelmi eljárás folyik ellene, akkor a fent idé­zett önkritikát gyakorolta. (h.balog), bárkié is ez a név, vagy fedőnév, csak gratulálhatok neki a közölt cik­kért. Ne legyen lelkiismeret-furdalása, sőt, emelt fővel folytassa azt -, hogy amit évtizedek bemocskoltak, a magyar közéletet -, annak ezerszer szent ügyét segítse megtisztítani, a tőle telhétő minden törvényes és becsületes módszerrel: a korrupció, a bürokrácia és minden törvénytelenség ellen.” Péti, Imre, az SZMT vezető titkára a következőket írja: Nem némák az szb-titkárok! A Tolna Megyei Népújság 1988. november 26-i számában Hazafi József tollá­ból megjelent - Néma szb-titkárok alcímmel, Meddig terjed a megújulás? főcím­mel - írásra válaszolunk. Az alapszervezeti szakszervezeti bizottságok és az ágazati megyei titkárok ne­vében - velük egyeztetve - utasítjuk vissza azokat a minősítő megjegyzéseket, amelyek a feltételezett okokra utalnak a cikk két utolsó bekezdésében. Vitatható a Népújság szerkesztőségének választott módszere, miszerint írás­ban kér választ „fontos” témákban. A szakszervezetek megújulási törekvései, a sztrájkjog értelmezése, vélemény a bérrefomról, együttműködés a vállalat veze­tőivel, stb. önmagukban is jelentősek, és érdemesek arra, hogy nyilvánosan be­széljünk róluk. De nem így! Feltételezzük, hogy az esetlegesen beküldött írásos anyagokból, vélemények­ből sikerült volna kiemelni a leglényegesebb mondanivalót. Mi mégis úgy gondol­juk, talán célszerűbb lett volna egy-egy ágazathoz tartozó több alapszervezet felkeresése, és az ágazati sajátosságokkal együtt a közös célok, feladatok megje­lenítése. Hogy mi legyen a kérdésekkel? Javasoljuk, hogy a szerkesztőség munkatársai keressék fel személyesen az említett alapszervezeteket, mert az ominózus újság­cikk ellenére is az szb-titkárok szívesen nyilatkoznak az említett témákban. Egyút­tal bíznak abban, hogy a megjelenő írások az általuk elmondottakat tartalmazzák, változtatás nélkül. * A hóhért is - az újságírót is akasztják néha... Van akitől elnézést kell kérnie - van akitől nem. És vannak olyanok is, akikkel szembe kell szállnia. Mindezt úgy, ahogy azt a tisztesség kívánja, mindig a jobbí­tás szándékával, ami egyenértékű kelllegyen a kibontakozni látszó demokratiz­mussal, a nyilvánossággal és a nyíltsággal. Egyébként még mindig várom az szb-titkárok érdemi válaszait a korábban fel­tett kérdéseimre. Azt ígérve, hogy véleményüket meghamisítás nélkül - eddig sem tettem ilyet - lapunk közölni fogja. HAZAFI JÓZSEF, aki néha (h.balog) A gazdasági társaságokról - magánszemélyeknek A korlátolt felelősségű társaság Karbantartott szövetkezet? Lakisz-dosszié két részben I. A korlátolt felelősségű társasági for­mát már 1945 előtt is ismerte a gazdasági élet. Magyarországon 1930-ban vezették be, s mind a mai napig hatályos forma. Az új törvénynek a kft-re vonatkozó rendel­kezései tehát a felszabadulás előtti tör­vény helyébe lépnek. A kft - mely tőkét és személyeket is egyesít - meghaladhatja a kisvállalkozá­sok méretét és különösen a kisebb vagy közepes nagyságú vállalatok működése számára alkalmas szervezet. Eddig kizá­rólag magánszemélyek kft-t nem is ala­píthattak, a jövőben azonban erre is lesz lehetőség. Ha a fejlődése ezt megkívánja, egy gmk vagy egy szakcsoport, egy kis­szövetkezet is átalakulhat kft-vé. Feltehe­tően a gazdálkodó szervezetek társulá­sainak egyik legelterjedtebb formája lesz. A kft jogi személy, tehát vagyona - az ún. törzstőke, mely előre meghatározott betétekből áll - elkülönül tagjai vagyoná­tól. A tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétjének szolgáltatásá­ra és a társasági szerződésben esetleg megállapított egyéb vagyoni hozzájáru­lásra terjed ki, egyébként a társaság kö­telezettségeiért a tag nem felel. A korlá­tolt felelősségű társaság - neve szerint - korlátozza a kockázatot: a tag csak va­gyoni hozzájárulásra köteles és csak azt vesztheti el. Az egyes törzsbetétek - azaz a tagok vagyoni hozzájárulása - nem lehet keve­sebb 100 ezer forintnál, s a törzsbetétek­ből összetevődő törzstőke az 1 millió fo­rintnál. Ezeket a sokak szerint magas ér­tékeket a korlátolt felelősség indokolja, a társaságnak megfelelő vagyon kell, hogy rendelkezésére álljon, amelyből a hitelezők szükség szerint kielégíthetik ma­gukat Amennyiben a vállalkozók nem akarnak - nem képesek - ilyen méretű va­gyont biztosítani a társaság számára, úgy más társasági formát kell választaniuk, amelyben a felelősségük korlátlan. A hitelezőket védi az a szabály is, hogy kft-t csak akkor lehet bejegyezni, ha min­den egyes pénzbetétnek legalább a felét befizették és a nem pénzbeli betéteket teljes egészében a társaság rendelkezé­sére bocsátották. A gazdasági társaságokról szóló tör­vény megengedi az egyszemélyes kft-k alakítását is. Ilyen kft-t bárki - tehát ál­lampolgár is - alapíthat. Amennyiben például egy kiskereskedő vagy kisiparos a megszokott forma helyett egyszemé­lyes kft-ben működik, úgy a kft-re vonat­kozó szabályok alá esik és vele szem­ben kizárólag a cégjegyzékben bejegy­zetttörzstőke erejéig lehet a hitelezőknek föllépniük. Ez a törzstőke azonban nem lehet kevesebb, mint 1 millió forint és a hitelezők védelmében alapításkor teljes mértékben be kell ezt az összeget fizetni. (Vállalatok számára is kedvező lehet az egyszemélyes kft, leányvállalatokat ala­píthatnak például ebben a formában.)- Hagyjanak minket már békén dol­gozni! Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak az átlagnál. Semmivel sincs több problémánk, mint másoknak. Sen­kinek sem lenne jó, ha az újság velünk foglalkozna - mondta a szövetkezet el­nöke.- Mit lehet elérni most már egy újság­cikkel? A közgyűlés előtt talán lett volna értelme, felnyithatta volna a tagság sze­mét. De most már nem segíthet - véleke­dett a Kiszöv egyik munkatársa.- Mindez a szövetkezet belső ügye. A szövetkezeti demokrácia lehetővé teszi, hogy a tagság érvényesítse érdekeit. Ha nekik így megfelel... Csak rájuk tartozik - intett egy-két ismerősöm is. Valóban kiteregetem egy gazdálkodó szervezet belső ügyeit? De talán nem is annyira belső ügyek ezek, hiszen nem­csak a szövetkezet közel kétszáz jelenle­gi tagja, hanem a volt telepek - jelenleg kisszövetkezetek - tagjai, a szövetkezet­ből kivált brigádok, a boldogulásukat máshol kereső dolgozók is érintettek és akkor még nem is szóltam a megrende­lőkről. Hogy nem segíthetek semmit a cikk megírásával? Elképzelhető. Egy do­logban azonban biztos vagyok: ha valaki és valami árt ennek a szövetkezetnek, az nem az újságíró és nem is az írása. Ami - mert van megszívlelendő tanulsá­ga mások számára is - talán nem jelenik meg hiába. Gond(olat)ok, problémák A Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet a maga kategóriájában olyan, mint az a bizonyos állatorvosi ló. Ha a Lakisz szót hallják, idegesek lesznek a szekszárdi pártbizottságon, s nem különben az ér­dekképviseleti szervnél. A megye összes szövetkezete együttvéve sem olyan „problémás" talán, mint a Lakisz. Volt itt hanyagul végzett munka következtében reklamációk sora, s véget nem érő viták és perek arról, hogy ki viselje az így föl­merülő költségeket. Voltak bejelentések­be, följelentésekbe torkolló személyi konfliktusok, voltak csendes és nagy lár­mát csapó „válások”. Volt időnként orde­náré „felszólalásoktól” tarkított közgyű­lés. Volt 150 ezer forintos vezetői pré­mium és volt a háromezret alig meghala­dó havi fizetés. Volt egyidejűleg két fő­könyvelő, majd két műszaki vezető, de külön-külön volt belőlük több is. Az utób­bi négy évben a Lakisznál a negyedik műszaki vezető dolgozik, feltehetően ha­marosan munkába áll &■ negyedik fő­könyvelő is, mert a harmadik december­ben távozik. Jöttek-mentek a középveze­tők is. Mig 1985-ben - pontos számot nem kaptam - több mint tíz felsőfokú végzettségű tagja volt a szövetkezetnek, addig ma számuk „több” - így mondja az elnök. Elmentek a legjobb szakmunká­sok, sokszor egész brigádok váltak ki egyszerre a szövetkezetből. S akik itt megbízhatatlanok, összeférhetetlenek, rossz szakemberek voltak vagy egysze­rűen „hadd menjenek” kategóriába tar­toztak, mert - igy mondják a dolgozók - senki sem tartóztatta őket, azok máshol jól működő szövetkezetek vezetői, mű­szaki vagy számviteli szakemberei, kő­művesei, festői lettek. Ahogy elkezdődött Annak idején tiszta profilú festőszövet­kezetként alakult e szervezet, majd a het­venes évek elejétől kezdtek több szak­mával is foglalkozni. A megyében itt vé­gezték a legtöbb lakossági szolgáltatást, őket érte hát utol az országos giganto­mánia: itt hozták létre - negyvenmillió A hirtelen jött télies időjárás miatt át­menetileg félbeszakadt a kukorica töré­se, amely azonban már csak kevés he­lyen ad munkát a gazdaságoknak. A hét elej felmelegedés nyomán újra indíthat­ták a kombájnokat a még lábon álló táb­lákban, és így remény van arra, hogy de­cember első napjaiban mindenütt befe­jeződik a betakarítás - erről adott tájé­forintos megyei tanácsi támogatással - a megyei szolgáltatóbázist. Nagy beruhá­zásokat valósítottak meg, építkeztek és gépeket vásároltak, a szövetkezet ható­köre lassan egész Dél-Dunántúlra kiter­jedt. A földuzzasztás eredményeként (is) 1984-ig prosperált a szövetkezet -1983- ban éri el a legmagasabb, 37 millió forint fölötti nyereséget -, azonban hamarosan kiderült, hogy a „mű" egyre áttekinthetet­lenebb, a nagy kapacitás nem működtet­hető kielégítően. Az 1984-től jelentkező gazdálkodásbeli problémákat belső ve­zetői konfliktusok is súlyosbították. Bom­lási folyamat indult meg a szövetkezet egészében, „híre” lett a Lakisznak. Bizo­nyára ez is közrejátszott abban, hogy amikor - még abban az évben - a Kiszöv és az illetékes párt-vb javaslatára az akkori elnök lemondott, nem tolongtak a helyére a pályázók. Végül Geisz Józsefet választotta 1985. márciusában elnökké a tagság, aki régóta a szövetkezetben dol­gozott, előbb lakatosként, majd munka- védelmi előadóként. Anya és gyermekei Az áttekinthetetlen mamutszövetkezet­nél szervezeti átalakítást hajtottak végre, öt telepük 1985 elejétől leányvállalati for­mában kezdte meg működését. Az ötletet ma is mindenki jónak mondja, a megva­lósítást azonban...- Értelmes céljaink voltak. Az anyavál­lalat gesztorságával vállalhattunk volna közösen nagyobb munkákat is. A meg­rendelők oda voltak szokva a Lakiszhoz, kaphattunk volna tőle munkát ugyanúgy, mint korábban - mondja szinte egybe­hangzóan Juhászné Hamerli Emma és Borbély István, a tolnai és a bonyhádi leányvállalatok (ma kisszövetkezetek) vezetői. A leányvállalatok adtak - teszi hozzá - hiszen eredményesen működtek s nyereségük egy részét befizették az anyaszövetkezetnek. De semmit nem kaptak. A döntésekben sem vehettek részt, mert - ma is sérelmezik - tagságuk, megszűnt a leányvállalattá alakulással. A kapcsolatot mágis sem teljesen ren­dezett elszámolásbeli problémák éppen úgy terhelték, mint személyes konfliktu­sok. Borbély István - az azóta is jól menő szervezet vezetője - azt említi, hogy a La­kisz új elnöke őt egy hét után alkalmat­lannak találta funkciója betöltésére, s ezt nem is mulasztotta el a bonyhádi pártbi­zottságon bejelenteni. Juhászné Hamer­li Emma az éppen lezárult pert említi a két szervezet között: bár ö elismerte a Lakisz követelésének jogosságát, azok mégis beperelték a volt tolnai leányvállalatot, ily módon perköltséget is akasztva a nya­kába. Geisz József a fentiekkel szemben úgy érzi, hogy a leányvállalatok alakításával az anyaszövetkezet került méltánytalanul hátrányos helyzetbe azáltal, hogy a nagy Lakisz összes garanciális kötelezettsége őket terhelte, náluk maradtak a kétes kintlevőségek, a félben maradt munkák, a kihasznál(hat)atlan épületek, gépek... Ezek a terhek okozták két éven keresztül a szövetkezet veszteségét, s még a mai gazdálkodásra is erősen hatnak - véli az elnök. Pedig ez az áldatlan állapot két év után megszűnt, mert négy „leány” úgy döntött, hogy bármi áron, de önállósítja magát.- Nagyon nagy árat fizettünk azért, hogy kisszövetkezetekként kiválhattunk a Lakiszból - mondja a két volt igazgató. - Át kellett vállalnunk a telepek garanciá­ján kívül a nagy Lakisz által végzett mun­kák utáni kötelezettséget is. Ennek lassan két éve és a Lakiszból koztatást a MÉM az MTI-nek. Az adatok szerint jelenleg a kukoricának mintegy egy-két százaléka van még kinn a határ­ban. Mintegy 15-20 ezer hektár területen vár még letörésre e fontos takarmánynö­vény, főleg Szabolcs-Szatmár, Szolnok, Győr-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében. A késői érés miatt a betakarítás az aszá­lett kisszövetkezetek ezzel a teherrel együtt jól prosperálnak. Csakúgy mint a Korái Kisszövetkezet, amelyik - „elván­dorlás” révén - többé-kevésbé szintén a Lakiszból jött létre. Mégis kinek az érdeme? A Lakisz gazdálkodása ugyan közel sem olyan, mint a megye többi építőipari szövetkezetéé, de az 1985-ös közel 4, majd az 1986-os 6,5 millió forintos vesz­teség után a múlt évben 2,5 millió forintot meghaladó mérleg szerinti nyereséget mutattak ki. Erről Vass László (volt) műszzaki vezető így vélekedik:- Elmozdultunk a holtpontról, mégpe­dig olyan mértékben, ami nem írható az adminisztráció javára, ezt csak a mű­szaki munka, a termelés produkálhatta. Nem is volt gond a posztján 1987 már­ciusától dolgozó műszaki vezetővel, ap­róbb nézeteltérésektől eltekintve, az év első negyedévének végéig. Akkor azon­ban arra figyelmeztette a vezetőséget, hogy a kifizethető bérek szempontjából rendkívül fontos fogyasztási szolgáltatás aránya - melynek az összes árbevételen belül legalább 51 százalékot el kell érnie ahhoz, hogy a szövetkezet a bérszabá­lyozás kötöttségei alól mentesüljön - nem lesz teljesíthető. Sem a költségveté­si intézmények, sem a lakosság nem tud elegendő megrendelést adni. Aki mégis építőipari szolgáltatást keres, az pedig többnyire úgy vélekedik - s ebben a szö­vetkezet több dolgozója is megerősített -, hogy „mindegy, ki végzi el a munkát, csak a Lakisz ne jöjjön”. Akit pedig néma hírnév, hanem az ár befolyásol, az sem azt a Lakiszt választja, amelyik például a múzeum rekonstrukciós munkáit majd­nem kétszer akkora költségvetéssel vál­lalta volna, mint a versenytárgyalást megnyerő konkurens szövetkezet. El vele! A vezetőség mindezért a műszaki ve­zetőt tette felelőssé, mondván: későn szólt és félrevezető adatokat szolgáltatott a vezetőségnek - és alkalmatlanságát mondta ki munkakörének ellátásához. S ami ezután következett - vaskos dosszié tanúskodik az eseményekről - komédiá­ba illene, ha nem lenne inkább szomorú. Több menetben dúlt a harc Vass Lász­ló és a vezetőség között. A műszaki veze­tőt egyik napról a másikra kőművessé fo­kozták le. Fellebbezés után munkahelyi döntőbizottsági határozat született, ame­lyik Vass Lászlónak adott igazat (véletlen csupán, hogy a háromtagú bizottságból ketten már nem a tagjai a szövetkezet­nek). Ezután a szövetkezet fellebbezett, de a Munkaügyi Bíróság helybenhagyta a döntőbizottság határozatát. Amíg azon­ban ez az újabb határozat megszületett, a műszakivezető-kőmüvest termelésirá­nyítóvá nevezte ki az elnök (egyúttal eltil­totta a telep látogatásától!), később pe­dig a tamási leányvállalat igazgatóhelyet­tesi posztját ajánlották föl neki.- Rövid időn belül nagy karriert futot­tam be - mondja öniróniával Vass László. Persze csak a kinevezés szintjén, mert el egyik beosztást sem fogadta, egyik fel­lebbezést írta a másik után. Miközben a határozathozatal, felleb­bezés és mindezek figyelmen kívül ha­gyása napirenden volt, már a Lakisznál dolgozott az új műszaki vezető, akit mindjárt a „kőművesvariáció” után föl­vettek. így mind a mai napig hivatalosan ketten töltik be a Lakisznál ezt a funkciót, kettőjüknek fizet a szövetkezet tisztessé­ges bért, s bérük után állja a közterheket. Mivel hasonló esetre volt már itt példa - tavaly főkönyvelőből volt hónapokig ket­tő -, joggal merült föl a kérdés néhány tagban: Lesz-e két elnökük is? A folytatásban: ahogy az elnök látja ROSTÁS ILONA lyos dunántúli és dél-alföldi részek kivéte­lével a szokásosnál két héttel később kez­dődött. A szokottnál csapadékosabb szep­tember nem kedvezett a munkának, és hát­rányt jelentett az is, hogy a kukorica ned­vességtartalma eléggé magas volt; emiatt vissza kellett fogni a betakarítás tempóját. Számos gazdaságban mesterséges szárí­tásra volt szükség. Kevés helyen maradt töretlen kukorica

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom