Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)

1988-12-17 / 300. szám

1988. december 17. HÉTRŐL HÉTRE - HÍRRŐL HÍRRE Képújság 3 Zsákban vitték a fejét A „Bermuda-háromszögben” rekednek a veszett rókák Markoló ásta meg a sírját Veszett bikát lőttek agyon Pincehelyen - terjedt el a híre a különös esetnek. Mi a nyomába eredtünk, s a legilletékesebbet, Sóhajda Andrást, a pincehelyi Vö­rösmarty Téesz elnökét kértük, mesélje el a veszett bi­ka történetét.- Nemzeti tragédia, ami nálunk megesett és meg­eshet - sóhajt fel Sóhajda András. A dolog pikanté­riája, hogy éppen a természet, és környezetvédők hathatós közreműködésének következménye, hogy - mivel nem engedték kihelyezni a veszett rókát el­pusztító szert, a sztrichnint - elszaporodtak a veszett rókák, amelyek marása, harapása rendkívül veszé­lyes a tenyésztett állatokra. De haladjunk szépen sorjában. Exportra szállítottak bikákat Pincehelyről, s miköz­ben rakodtak, az egyik bika kiszabadult. Másnap dél­után Keszőhidegkút határában, a réten akadtak az ál­latra, ám megközelíteni senki sem merte, mert az óriás testű állat mindenkinek nekirontott. Nem volt mit tenni: az egyik vadőr nyakszirten lőtte a megvadult bi­kát. Ahogy az ilyenkor lenni szokott: kizsigerelték, majd elvitték a hatósági húsboltba, hogy kimérjék. A fejét azonban zsákba tették és nyomban elvitték Kapos­várra az Állategészségügyi Intézetbe. Másnap távirat érkezett a szövetkezetbe, amelyben közölték: az állat veszett volt és azonnal el kell kobozni a húst. Ezt meg is tették: a tetem sírját egy markoló ásta meg. A veszettség vírusát Kaposvárott az agyvelö állo­mányából tenyésztették ki. A szabályok előírják, ahonnan az állat származott az egész állományt be kell oltani veszettség ellen. Ez Pincehelyen 200 mar­hát jelentett, s csak a vakcina 35 ezer forintjába került a téesznek. Egyébként ugyanennyi, 35 ezer forint volt az állat értéke is. A veszettség elleni oltást nem kerülhették el azok sem, akik valami módon közel kerültek az állathoz, be kellett tehát oltani többek között a vadőröket, mező­őröket, a szállítókat és a hentest. Pincehelyen a ve­szettség elleni vakcinát állandóan készenlétben tartja a humán és az állatorvos. Ennek is megvan a magya­rázata: veszettség ellen minden év februárjában be kell oltani az állatokat. Ugyanis. Télen a Hegyhát vonulatán csapatostul jönnek a rókafalkák, egészen addig a „Bermuda-há- romszögig”, amit a Sió és a Kapos alkot. A rókák azonban nem szeretik a vizet, megtorpannak, egy ré­szük Simontornyán át Pálfának veszi az irányt, más részük, főleg a veszett állatok, ittrekednek. Egészen a négy esztendővel ezelőtti ideig ez nem okozott külö­nösebb gondot, mert a tojásban, húsban elhelyezett méreg, a sztrichnin gyérítette az állományt. A sztrich- nin használatát a környezetvédők megtiltották, így azután a róka szaporodott, veszettséget kapott és okozott. Más megoldás is kínálkozott: egy NSZK-beli cég fölajánlotta, hogy eredményesen fölveszi a küzdelmet a rókák ellen azzal a szerrel, amivel a kutyákat is olt­ják. Az üzlet azonban meghiúsult a MÉM-ben: az or­szágnak ugyanis nincs valutája rókairtásra. Marad tehát a veszett róka, amely betegen szolid, csendes állat és könnyűszerrel becserkészi a legelé­sző marhát, juhot. A pincehelyi téeszben évente 140- 150 ezer forintot költenek vakcinára. A legveszélye­sebb dolog azonban az, hogy idén például 34 embert kellett beoltani veszettség ellen. Ami egyáltalán nem veszélytelen, hisz minden szervezet másként reagál a szerre és a dózisra - az orvosi szakirodalom szerint minden beoltott ezer ember közül egy súlyosan megbetegedhet. Nehezen érthető, hogy a környezetvédelmi törvény miért védi jobban az állatokat, mint az embereket. Az sem túlságosan világos, hogy egy ilyen nem nagyon valutaigényes akció, mint a veszettség elleni hathatós küzdelem, miért nem kap szabad utat Budapesten a MÉM Kossuth téri épületében. A szemem meg egyenesen zavaros lesz, ha arra gondolok: megkérdezte-e valaki, hogy mi lesz azok­kal az emberekkel, akik veszett rókák, veszett házi- és tenyésztett állatok között kénytelenek élni és dol­gozni? D. VARGA MÁRTA Sterilizálás - csak nőknek? Alku tárgya-e az abortusz ára? A meddővé tétel előtt három hónap kötelező gondolkodási idő (Folytatás az 1. oldalról.) Erről a törvényről (majd más­ról is) kaptunk információt dr. Kiss Mária anya- és gyermek- védelmi főorvostól, a megyei tanács egészségügyi osztály­vezető-helyettesétől. Minde­nekelőtt leszögeztük, hogy mi is az a köznyelv szerinti sterili­zálás, azaz a művi meddővé tétel. Egy olyan kis, illetve na­gyobb műtét (kórháza válogat­ja) mellyel a fogamzásképes­séget akadályozzák meg - mégpedig úgy, hogy nem távo- litják el, sőt, nem is károsítják az ivarszerveket. A beavatko­zás kizárólag a fél kérelmé­re történik, bár - és természe­tesen - vannak feltételek: ha az illető betöltötte a 40. életévét, vagy a 35-öt, de van három élő gyermeke, illetve a 30-at és négy gyermeke van. Fontos, hogy a kérelem benyújtása után kötelező a három hónap­nyi gondolkodási idő! A műtét egyébként térítésmentes - az állami egészségügyi ellátás ke­retében történik (a férfiaknak is!). Ugyan néhány megkötést tartalmaz a rendelet, de a tiltás csak a külföldi állampolgárok­ra vonatkozik. Az „abortusztörvény” 1989. január elsejével lép életbe, s az ezzel kapcsolatos megkötése­ket sem soroljuk most, mert azok szintén elsősorban a kül­földiekre vonatkoznak. Mielőtt viszont a magyar állampolgár- ságúakkal kapcsolatos feltéte­leket soroljuk, jegyezzük meg, hogy a művi terhességmeg­szakítás igen durva családter­vezési eszköz. A régi törvénnyel szemben egyetlen fontos pontban válto­zott az új: a terhesség művi megszakítása két élő gyermek esetén kérhető - függetlenül az anya korától! A nőgyógyászati szakrendelés orvosa, persze, csak akkor, ha a feltételek fennállnak, illetve közülük egy. Melyek ezek? Egészségügyi okok az anyánál, illetve a mag­zatnál; ha a terhesség bűncse­lekmény következménye, ha nincs' saját lakásuk a szülők­nek; ha az anya betöltötte a 35. életévét; ha két élő gyermeke van; ha éppen börtönben ül; ha sorkatona a házastárs és e szolgálatból legalább hat hó­napja visszavan; valamint a szociális okok. Az utóbbi ese­tében már a család- és nővé­delmi tanácsadó dönt a körzeti védőnő véleményét is figye­lembe véve. A térítési díjat a szakorvos állapítja meg. De! A díj 2000 forint, s ez nem képezi alku tárgyát! Ám érthető módon néhány kivétel itt is lesz. Akinek három, vagy ennél több élő gyermeke van, az a meg­szakításért 500 forintot fizet. Vi­szont a nem végleges letelepe­dési szándékkal Magyarorszá­gon letelepedő nő, aki nyilván nem magyar állampolgár, 4000 forintot fizet. A terhesség megszakításáért fizetendő összeg a műtétet végző intézet pénztárába kerül. Hogy mire fordíthatják e pénzt? Az sajnos még nem dőlt el. V. HORVÁTH M. A lila-fehérek Örményországért A Szekszárdi Dózsa Sportegye­sület labdarúgói úgy döntöttek, hogy az MSZMP Központi Bizott­sága javaslatára csatlakoznak azok táborához, akik segítséget nyújtanak az örményországi föld­rengés károsultjainak. A lila-fehé­rek szakosztálya húszezer forintot utalt át a károsultak megsegítésé­re nyitott számlára. Meg kell a szívnek szakadni-Szerelemre születtünk” Ó Rómeó, te kedves, csodála­tos vagy!- Imádlak szeretlek, csak veled jó - simogatta Júlia lábát a Tra­bantban. Júlia úgy lobogtatta Ró­meóját, mint a nehéz harcban zsákmányolt hadizászlót. Egész életét betöltötte az a tudat, hogy őt szeretik és ő szeret.” Ez a bájos idill, ha nem ébben Trabantban, hanem mondjuk egy Opel Capitainben játszódnék, va­lamikor a harmincas évek köze­pén, azt hihetné az ember, hogy a gazdag és fess vezérigazgató si­mogatta meg a szegény, ám rend­kívül bájos gépírókisasszony csip- keharisnyás lábát. Nem, ez a rövid kis idézet Júliája nem Kosáryné Réz Lola, netán Erdős Renée vala­mely migréntől gyötrődő unatkozó úriasszony alakja egy ronggyá ol­vasott szerelmes regényből. Ezt a regényt most 1988-ben adta ki az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó. A cí­me: Szerelemre születtünk, a szer­zője pedig D. Kardos Éva. A könyv potom 78 forintért megkapható bármely könyvkereskedésben. A hátoldalon található olvasó­csalogató szöveg a következőkép­pen próbál rábírni minket arra, hogy megvegyük a könyvet. „Ti­zenöt asszony szerelemvágyáról, s a vágytól hajtott társkereséséről szól a könyv. A tizenöt nő mellett több férfi és fel-fel tűnik, mint ahágy női szereplő.. Keres, kutat férfi és nő, egyik menekül, a másik üldöz, s ebben a nagy lélekfutás- ban össze-össze találkoznak: ta­lálkozik a Férfi és a Nő. Kibont-e a szerelem, vagy hamvába hal?" Hát kérem. Először is: nem tizen­öt, hanem csupán tizenhárom nő életének egy-egy szerelmi epizód­ja olvasható a könyben, továbbá az, hogy a kéziratot 1978-ban fe­jezte be a szerző. Teljes tíz eszten­dőt porosodtt tehát valamely könyvkiadó valamely hátsó polcán a kézirat, mire a szerkesztő érde­mesnek találta a kiadásra. Bizo­nyára eben az évben és a könyv­kiadók jelenlegi gazdasági helyze­tében került pénz arra, hogy meg­tudjuk hogyan szenvelgett tíz esz­tendeje a szerelemre vágyó, ám a tökéletes, teljes szerelmet soha el nem érő nők hada. Idén végre a kezünkbe kerülhetett egy szerelmi ponyva, amin a széplelkű hölgyek végre elandaloghatnak. A könyv­ből ugyanis teljességgel hiányzik az életszerűség, a főszereplőnők ráérnek naphosszat álmodozni, a telefont szuggerálni - arról pél­dául, hogy dolgoznak, hogy szaty­rot cipelnek és gyereket nevelnek, alig esik szó. Ellenben. Mit csinál például Ilo­na és Ferenc? „Leültek a Duna-parti lépcsőre, a tanár úr még jobban kigombolta az ingét, Ilona is átadta magát a ké­nyelemnek és hallgatta szerelmét. Közben arra gondolt, hogy hátuk mögött a parlament és a miniszté­riumok is lustálkodnak a napfény­ben, és ők boldogok.” Meg kell a szívnek szakadni. A „Szerelemre születtünk” című könyvet ajánlom szíves figyelmébe valamennyi lustálkodó miniszter­nek, és minden parlamenti képvi­selőnek. A héten ugyanis ülésezik az Országgyűlés, ahol az egyik na­pirend a jövő évi költségvetés - egyelőre két változatban. Miközben a kulturális kiadáso­kat tárgyalják, ne szórakozzanak, hanem gondoljanak azokra is, akik szívesen olvasnak olyan regé­nyeket, amelyek bús-borongós történetein könnyezni lehet, netán elképzelni, milyen érzés is lehet, mikor „Ilona elmeszesedett csontjai ropogtak a tanár úr ölelé­sében”. d. v. m. A hét nyavalyája Folyik a folyik... A minap megtudtuk a televízió­ból, hogy influenzajárány hazánk­ban jelenleg nincs, ám az influenza vírusát kitenyésztették, fiz embe­rek viszont egyre panaszosabbak megyénkben, mert folyik ez, folyik az, itt fáj, ott fáj... A megyei Köjál járványügyi osz­tályának higiénikus orvosától, dr. Harsányi Kornéliától megkérdez­tük, mi a helyzet Tolna megyében a vírusok és a baktériumok frontján? A doktornő megjegyezte, hogy in­fluenzavírust már-már mindig ki le­het mutatni, ám az még nem bizo­nyíték semmire. Az viszont igen, hogy decembert írunk, s az eddigi időjárás kedvezett a Jószágok’ szaporodásának. A betegek szá­ma különösen Szekszárdon ma­gas. Van közöttük az idült influen­zástól a tüdőgyulladásban szenve­dőig - köztük kötőhártyagyulladás, orrfolyás, hörghurut stb. - minden­féle, s a megbetegedettek száma négy hete folyamatosan növek­szik, ami tulajdonképpen felsőlég­úti vírusjárványnak is felfogható. A betegek közül sokan felül­fertőződtek, ugyanis egy vírus-in­fekcióra jött egy bakteriális fertő­zés. Ettől a szervezet olyan álla­potba kerül, hogy a nyavalyák oko­zóinak szaporodásához kiváló táp­talajul szolgál. Hasmenésről, valamint gyo­mor- és hastájéki fájdalmakról is panaszkodnak sokan. Ezzel kap­csolatban dr. Harsányi Kornélia el­mondta, hogy azok a vírusok, me­lyek felsőlégúti hurutot okoznak, gyulladásba hozhatják a bél nyál­kahártyáját is, ami hasmenést okoz. Különösen akkor folyik a fo­lyik, ha beteg nem fordul orvoshoz, hanem öngyógyszereli magát. A megfontolatlan és indokolatlan gyógyszerszedés hatása nyitván ismert, s különösen nagy bajt okozhat a korlátlanul szedett anti­biotikum. Például elpusztítja a bél flóráját, károsítja az emésztést és a felszívódást. Tehát a legjobb orvoshoz for­dulni, ha súlyosbodnak a tünetek. Emellett ajánlatos a vitamindús és diétás táplálkozás. Ezekben a he­tekben fogyasszunk sok almát, cit­romot, káposztát, de ne felejtkez­zünk meg a joghurtról és a kefirről sem. No és arról sem, hogy nem minden betegség hordható ki lá­bon. De ebben mindig az orvosé a döntés joga!-hm­A hét embere „Zenész leszek, vagy meghalok...” Vannak, akik nem futnak be fé­nyes művészi karriert, a színpadi csillogás mögött maradnak, de háttérben is hittel, teljes művészi elhivatottsággal végzik dolgukat. Tanulnak, gyakorolnak, taníta­nak... Hogy valaki ezt úgy tegye, hogy évtizedek múltán is keressék, állandóan visszatérjenek hozzá a tanítványok, ahhoz kell igazán nagy tehetség, és sugárzó szemé­lyiség. Ez a fajta belső tartás, a fia­talabb generációt megszégyenítő vitalitás sugárzik a Tolnán vendé­geskedő zongoratanárnőből, öz­vegy Baján Györgyné Honti Iloná­ból. Súlyos szembetegségéből lá­badozva tölt néhány hetet egykori növendékénél, SCH. Wanits Hil- dáéknál és szívesen emlékezik a múltra.- Édesanyám egy bécsi cukrász lánya volt, édesapám egy losonci ügyvéd család sarja, magam Lo­soncon születtem. Ányám, bécsi asszony volt, hát ötéves koromban a zongorához ültetett és sokszor vitt operába, Csajkovszkij-, Schu- mann-zongoraversenyeket hall­gattam. Már akkor eldöntöttem, hogy zenész leszek, vagy megha­lok. Ilyen indíttatással került az angol kisasszonyok keze alá, zárdába, hogy a kor szokásai szerint elvé­gezze az iskolákat, műveltséget szerezzen. Hogy milyen megpró­báltatást jelentett ez a bohém, mű- vészlelkü lánynak, aki már hétéve­sen otthagyta szüleit és titokban hazavonatozott Erdélyből, azt csak találgathatjuk, az emlékezet rostá­ján a jó élmények maradtak fenn. Közöttük is legelső helyen a ze­neakadémia évei, a tanulás idő­szaka.- A Szendi-növendék, Hegyi Emánuelnél tanultam nyolc évig, a kiváló ember a háború alatt halt meg. A legnagyobb hatást az egyénisége tette rám, az, hogy szinte apaként foglalkozott minden növendékével. Megtörtént például, hogy eljött a lakásunkra és meg­nézte, hol áll a zongorám, zavar­talanul tudok-e gyakorolni. Hát, az ebédlőben volt éppen a kártyaasz­tal mellett. Tudod, az én szüleim úriemberek voltak... Akkor azt mondta a tanárom, ha azt akarják, hogy zenész legyen belőlem, te­gyék a zongorát egy nyugodt hely­re, az én szobámba. így is lett - mosolyogva idézi fel a régi emlé­ket, olykor megigazítja a divatos szemüveget, majd a sötét üveget leteszi, hogy jobban lássam az ar­cát. Intellektuális, finom vonásait. Kuriózumokról nem beszél szíve­sen, csak némi provokációra mondja, hogy Weiner Leótól is vett órát, a tudós ember nagy szegény­ségben élt, ilyen módon szerezte meg kenyerét. Szóba kerül Feren- csik János, Akit gyerekkorából is­mer és bár évek múltán egészen más irányba rajzolódtak útjaik, a nagy hírű karmester életrajzában is megemlékezik egy ifjúkori él­ményről, egy érdekes fiatal lányról: komoly darabokat zongorázott. Honti Ilona volt az.- Amikor a diplomát a kezembe nyomták, Nagykanizsára mentem és ott tanítottam 1931-től 1967-ig, nyugdíjig. A fél város a növendé­kem volt és ezrek a környékbeli fal­vakból. Volt egy tehetséges pa­rasztfiú Galambokon, a templomi orgonán próbálgatta a zenét, aztán tíz évig foglalkoztam vele, végül egészen más pályára ment. Egy­szer azonban Franciaországba utaztam és a vonaton egy szerény fiatalasszony ült mellettem kisgye­rekkel. Münchenben szállt fel a fér­je, akivel rögtön egymásra ismer­tünk, ez a tehetséges fiú volt. Ko­vács Dénesnek hívták. A nyakam­ba ugrott és mintha tegnap talál­koztunk volna, elkezdett mesélni... Aki heti negyven-ötven órát adott, két kórust kísért, csaknem minden energiáját felemésztette és szinte a csodával határos, hogy máig meg tudott őrizni belőle. Nem sajnál semmit, mindent úgy tenne ma is, ahogy tett. Akkor lett volna művész belőle, ha fizikuma, alkata engedi, a napi hat-nyolc óra gya­korlást bírja, ő a felét töltötte a hangszer mellett. Igaz, ma sem te­lik el nap, hogy másfél-két órát ne játszana, meggyőződése, hogy ez adja az életerejét. Hogy érte-e csalódás...?- Két uramat veszítettem el, az elsőt az első világháborúban, a másodikat autóbalesetben. Öreg koromra visszatért Ausztráliából egy régi szerelmem és rengeteg szép emlékem van. Boldog va­gyok, hogy itt lehetek, tele vagyok lelkesedéssel, örülni tudok egy jó koncertnek, egy színdarabnak és egy beszélgetésnek, mint ez, ve­led. Csak egy kérdésre nem vála­szol, az életkorát nem vallja be. Csupán annyit mond, nyolcvan fö­lött jár. És persze nevet a női hiúsá­gán. TAKACS ZSUZSA Fotó: Gottvald Károly Ma is napi másfél-két órát gyakorol - természetesen kotta nélkül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom