Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
1988. november 5. NÉPÚJSÁG 5 0 0 ////syu Másfél millió forint tartós betétben. Magyarországon ma valószínűleg sok magánszemélynek van ennyi pénze, s akadnak gazdálkodó szervezetek is, amelyek hasonlóval dicsekedhetnek. De községek? Tanácsok? Aki Kaposszekcsőn autóval keresztülutazik, különösen pedig ha végigsétál a falun, az biztos lehet benne, hogy az a bizonyos bankbetét nem megtakarításokból, garasoskodásokból keletkezett. A Dombóvár vagy Sásd felől érkező a földből egy-két év alatt szinte gombaként kinövő utcasorokra figyelhet föl, errefelé épül az új bolt is. Csikóstőttős irányából lehetetlen nem észrevenni az evangélikus templom hófehérre festett falait, az újonnan burkolt tornyának rézlemezein megcsillanó napsugarat. A gyalogos szinte mindenfelé frissen épített járdákon haladhat, hiszen 3,2 kilométer hosszúságban elkészültek vele az elmúlt és az idei esztendőben.- Ha látta volna... Most csináltuk a járdát. A tanács adta a betont, mi meg építettük társadalmi munkában. Szívesen tettük, elmentünk egymásnak segíteni, nagyon jó volt a hangulat - mondja Veszi Istvánné, aki három éve jött ide lakni a fiával Margit- majorból, ahol harminc évig élt. De ez az idő elég volt arra, hogy mindenkit megismerjen, mert „nagyon barátságos népek laknak itt”. így gondolja Hódosi Lászlóné is, akivel a csípős hideg ellenére megálltak egy kicsit a kapuban beszélgetni. Érdekes módon ezt emeli ki az a két diáklány is, akikkel a posta előtt beszélgettem.- Minket ne tessék kérdezni, mi dombóváriak vagyunk, csak gyakorlatra járunk ide. De azt tudjuk már, hogy nagyon kedvesek, aranyosak itt az emberek - mondják és invitálnak befelé, hiszen a hivatalvezető helyi lakos, ő ismeri a falut. Tilman Ferencné sem született kaposszekcsői ugyan, de már jó néhány éve annak, hogy Meződről idekerült, s mint mondja „nagyon megszeretett itt”. Említi a boltot, az orvost, a tsz-t, a népfrontot... Nagyon elégedett mindennel.- Ritka az a község, ahol a tanács a postára is odafigyel. Nálunk kérte a vezetés a Postaigazgatóságot, hogy hozza rendbe ezt a régi épületet, hogy ez se rontsa az utca képét. S hozzáteszi ő is: türelmetlenséget, emberek közötti széthúzást nem tapasztal.- Nagyon jól összeforrott nép. Szeretnek dolgozni és ez meg is látszik a falu képén. Nagyon sokat tesz a tanács a községért, sokszor látom az elnököt és a titkárt is járni a falut, beszélgetnek az emberekkel. De szükség esetén segít a tsz, a vasút, a vizitár- sulat és ilyen támogatások mellé oda lehet sorakoztatni az embereket is, lehet őket mozgósítani - de ezt már Csizmadia Gyulától hallom, aki lassan maga is régi szekcsőinek számít, 1976-ban jött a nagykanizsai főiskoláról - egyébként kishajmási - a helyi Kossuth Tsz-be növénytermesztési ágazat- vezetőnek. Összefogással. Biztosan ez itt a bűvös szavak egyike. Nem ment volna másként a már említett járdaépítés sem, pedig az a kívülálló számára viszonylag egyszerű dolognak számít. Pedig nem volt egyszerű úgy megszervezni, hogy mindenki pont akkor vegye ki szabadságát - lévén kész beton a hétvégeken nem kapható - amikor a háza elé szállítják az anyagot, ami tudvalevő, hogy nem várhatja meg károsodás nélkül a másnapot. De a szabadságon lévő lakók se várjanak hiába a betonra, mert legközelebb esetleg nem maradnak ezért otthon.S csinálták fennakadás nélkül - néha többször is átöltözve, mert éppen esett az eső - úgyhogy a közpénzen vásárolt betonból egy fél köbmétert sem kellett eldobni. Nem volt a járdaépítés sem egyszerű, mégis hol volt az a tornateremhez képest! Mikor Nagy Máriával, az általános iskola igazgató-helyettesével megnézzük, teljes köztünk az egyetértés abban, hogy ezt a létesítményt bármelyik nagyvárosunk megirigyelhetné a falutól s meg is irigyli, ezt bizonyítják a gyakori látogatók. A csarnokot - amelyik délután 5-ig a helyi iskolások egészségét, mozgásigényének kielégítését szolgálja, az esti órákban pedig a termelőszövetkezet, sőt, dombóvári cégek dolgozóinak, dombóvári egyesületek sportolóinak a rendelkezésére is áll - úgy építették, hogy amíg tető alá nem került, addig egy fillér munkadíjat nem fizettek ki, sem a segédmunkásoknak, sem a szakembereknek. A falu - sőt, a négy falu - építette, hétvégeken, társadalmi munkában. S mindezen fölül - hogyne jutott volna egyből eszembe a legtöbb településünkre jellemző teho-mizéria - önkéntes hozzájárulásként kifejezetten erre a célra 600 ezer forintot adott össze a lakosság! Nem véletlenül nyerte el a község a településfejlesztési társadalmi munkamozgalomban elért kiemelkedő eredmévisz tovább. De itt pont fordítva látják. A megyeszékhely tömegközlekedési eszközökkel valóban nehezen közelíthető meg, de minden egyéb szempontból nagyon is központi fekvésű a község. Az 5 kilométerre fekvő Dombóváron kívül közel van Kaposvár, Komló, Pécsig is mindössze 40 kilométer a távolság. Még közelebb van a szekcsőiek szempontjából jelentőséggel bíró két nagyközség, Sásd és Mágocs. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a falu határában halad a Budapest-Pécs és a Dom- bóvár-Bátaszék vasútvonal, hogy itt megy át a Dombóvár-Pécs országút, hogy a Zalaegerszeg és Szeged között közlekedő autóbusz is erre jár, akkor hihető; Kaposszekcső valóban központi helyen fekszik. Ezt, a kiváló földrajzi fekvést és a jó közlekedési lehetőséget említi elsőként Marton István tanácselnök, amikor a falu megtartó, sőt, vonzereje felől érdeklődöm. Az utóbbi öt évben ugyan itt is 23-mal többen haltak meg mint ahányan születtek, de 58- cal többen költöztek ide, mint ahányan elmentek innét. Ez idő alatt - nem túlzás, hogy utcasorok emelkedtek ki a földből - több mint ötven lakhatási engedélyt adott ki a tanács. A telek- és lakásárak ugyan itt sem a régiek, de még mindig alacsonyabbak, mint közeli városokban. Munkahelyet helyben ugyan nagyobb számban csak a jól gazdálkodó termelőszövetkezet tud biztosítani, de a már említett jó közlekedés lehetővé teszi, hogy mindenki a szakmájának és egyéb igényének megfelelő munkát találjon magának. Nem véletlen, hogy - az elnök által készített kis statisztika szerint - kilencven munkahelyre járnak dolgozni kaposszekcsőiek, anélkül, hogy lakóhelyet kívánnának változtatni. Az objektív adottságokon túl föltétlenül szólni kell arról is, amit az általam megkérdezettek mindegyike úgy fogalmazott meg, hogy a tanács, a tsz, a népfront megtesz minden erőfeszítést a falu érdekében. Ugyanezt Marton István úgy mondja; tudatos településfejlesztési munkát végeznek annak érdekében, hogy az emberek jól érezzék magukat.- Miből? - kérdezem, arra gondolva, hogy a fejlesztés - a településfejlesztés is - pénzbe kerül, abból pedig a tanácsoknak különösen kevés van mostanában.- Úgy mondhatnám, hogy a nép által fölvetett szükségleteket igyekszünk a lehető legolcsóbban megvalósítani. Idén létrehoztunk egy új szeméttelepet, odáig szilárd burkolatú utat építettünk. Elkészült az iskolai vizes blokk, épül az új bolt, folytatódott a járdaépítés. Az orvosi váróban és a rendelőben központi fűtést szereltettünk, utána festettünk. Fölújíttattuk a ravatalozót, az iskola három tantermét és a tanári szobáját parkettáztattuk, szemetes konténereket szereztünk be. Mindenszentekre rendbe tettük a temetőt, halad az evangélikus templom rekonstrukciója. Mindez csak úgy megy, ha azon a 20 millió forinton felül, ami a rendelkezésünkre állt ebben az évben, minden lehetőséget megragadunk. Munkabért alig fizetünk ki, mindenki jött például a temetőbe is dolgozni, pedig falun ilyenkor van a legtöbb mezőgazdasági munka. A vasút villamosításakor sok jó kő vált fölöslegessé ott, amit megkaptunk ingyen az építkezéseinkhez, s félmilliót takarítottunk meg azon, hogy nem kellett azt Komlóról ideszállítanunk. A templom munkálatai pedig teljes egészében lakossági adományokból és külföldi segítséggel folynak. És mindennek utána kell járni, mert nem születnek eredmények itt az íróasztal mellett. A tanácsi önállóság már érzékelhetően nagyobb, mint korábban volt, de csak úgy ér valamit, ha élünk is vele. A tanácsi önállósághoz bizonyára hozzátartozik valamilyen módon a tanácstagok szerepe is, akikről azt mondja az elnök; „tiszteletben tartjuk őket”. Miután a falugyűlés úgy foglalt állást, hogy a népfront-kitüntetéssel járó pénzt új bolt építésére kell fordítani, de a tanácsülés elvetette ezt a javaslatot, a vezetők nem erőltették a dolgot. A tanácstagok kezdeményezték, hogy tűzzék ismét napirendre a kérdést, ahol már igenlő lett a döntés. Érdekes dilemma lesz majd az is, hogy a jövö évben a tervezett öregek napközije, vagy az 1990-re ütemezett házhely-kialakítások valósuljanak-e inkább meg. Döntenek majd a tanácstagok. Miként arról is - egyetlen fölvetés alapján tűzik napirendre novemberben -, hogy mi legyen a teho sorsa. Akár így, akár úgy döntenek, a jelenlegi fölállásban Kaposszekcsőn aligha kell attól tartani, hogy nem jut pénz - és nem jut erő - legalább a legfontossabbakra, amik ahhoz kellenek, hogy a lakosság jól érezze magát. S hogy milyen a község hangulata, azt a tanácselnök úgy is méri, hogy időnként elmegy a takarékszövetkezetbe, ahol jelenleg 27 millió forint a betétállomány, 18 százalékkal több mint a múlt évben. A tanácsháza falán tábla hirdeti: takarékos község. ROSTÁS ILONA „Összefogtunk. Ha látta volna. nyért a múlt év végén a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által adományozott nemzeti zászlót és a vele járó 1 millió forintot, ami hasonló módon kiérdemelt pénzekkel kiegészítve éri el a másfél milliót. Ez az az összeg, ami tartós bankbetét formájában várja, hogy a község céljaira fölhasználják. Falugyűlés majd a tanácstestület már döntött is a „mire?” kérdésről, de erről kicsit később. Még maradjunk az általános iskolánál, ahol a tornacsarnokon kívül kisebb „csodák" mellett sem lehet szótlanul elmenni. Tóth László igazgató szobája túl zsúfoltnak tűnik, hamarosan kiderül, hogy nem véletlenül. Éppen a műszaki átadásra gyűltek össze a kivitelezők és a község vezetői az iskolában. Elkészült 850 ezer forint értékben a B épület vizesblokkja. Tavaly - miután a legnagyobb célra, a tornateremre kellett összpontosítani az erőket - ugyanezt a fejlesztést csak a főépületben tudták elvégezni, de mostantól a vezetékes ivóvízzel, angol WC-kel ellátott faluban az iskolások is megfelelő körülmények közé kerülnek, ilyen szempontból is.- Minden évben tudunk valamit fejleszteni, a tanáccsal nagyon jó a kapcsolatunk, mert oktatás- centrikusak - mondja a fiatal igazgató. Megnéztük az utóbbi évek létesítményeit, a sportudvart, ahol kézilabda- és futópálya várja a diákokat. A központi konyhát - ahonnét az iskola tanulóin és dolgozóin kívül ellátják a helyben és a társközségekben található három óvodát és a két idősek napközi otthonának lakóit is, így naponta közel 500 adag ebédet főznek - és az egyszerre hetven embert befogadó éttermet.- Itt nincs délután három órakor ebédelő diák, olyan a konyha és az étterem személyzete, hogy legkésőbb két órára mindenkit meg tudnak ebédeltetni - hallom Nagy Máriától, miközben nézzük a gyerekeket, akik - éppen elsősök étkeznek - pöttöm létükre már ügyesen lavíroznak az asztalok között a tálcákkal. Lapunk hasábjain is folyik a vita arról, hogy miként is lehetne hasznosítani a községi pártházakat. Nincs kétségem afelől, hogy Kaposszekcsőn ezt a lehető legjobban oldották meg, anélkül, hogy egyáltalán problémát csináltak volna belőle. A párt- alapszervezet helyiségében kapott helyet az iskola 8 ezer kötetes könyvtára, ahonnét - számomra meglepő módon - nem elsősorban szépirodalmat, hanem inkább szakirodalmat kölcsönöznek a különféle szaktárgyi versenyeken hagyományosan jól szereplő diákok. A helyiségben két osztály számára elegendő hely van arra is, hogy egyszerre megnézzenek egy-egy, a tananyag elsajátítását segítő, vagy éppen szórakoztató videoprogramot. Legnagyobb zavarba az iskola miniarborétumában kerülök, ahol szép cserjék között kis medence szélén fölállított padok biztosítanak a gyerekeknek pihenést az óraközi szünetekben. Bevallom, nem mertem megkérdezni azt, ami az első pillanatban felötlött bennem; hogyhogy nem törték le a nyírfák ágát, hogyhogy nem dobálták tele szeméttel a medencét, hogyhogy nem rongálták meg a padokat a - máshol annyit szidott - diákok? Minderre kérdés nélkül is választ kaptam.- Nálunk a gyerkek sokat dolgoznak - mondja Nagy Mária és mutatja a hetedikesek, nyolcadikosok által készített betonjárdákat és lépcsőket, az udvar más részein is megtalálható parkosított területeket. Eldobált tejespohárnak, használt papírzsebkendőnek nyomát sem látom sehol, annál inkább annak a törekvésnek az eredményét, hogy semmi ne csúfítsa el a környezetet. Ennek a célnak a megvalósítását a jövőben bizonyára megkönnyítik azok a konténerek, amelyeket az elhasználódott kukák pótlására éppen a napokban szerzett be és állíttatott föl a tanács. Nem nehéz mozgósítani az embereket, a diákokat, csak értelmes célt kell eléjük tűzni és jó példát mutatni - hallom az iskolában is. Itt mintegy 300 diákot kell időnként mozgósítani, évek óta e körül stagnál a tanulók létszáma, bár az utóbbi időben mutatkozik némi csökkenés. A beköltözés ugyan jelentős régóta a faluba, de az sem tudja ellensúlyozni az egész országra jellemző születésszám- csökkenést. Minden alsós évfolyamon egy-egy és minden felsősön kék-két osztály indul, a szek- csői gyerekeken kívül itt tanulnak a jágónakiak és a csikóstőttősi felső tagozatosok. Na és azok a Dombóvár-Szőlőhegyről és Vásárosdombóról idejáró diákok, akik ezt kérték, s akiket - van hely - föl is vettek. Tíz éve nincs képesítés nélküli pedagógusa az iskolának - tudom meg Tóth Lászlótól. Olyan annál inkább, aki Dombóvárra költözött innét vagy Tőt- tősre, de dolgozni itt akar továbbra is. A közlekedés olyan, hogy akinek reggel van három órája és délután szakköre, annak érdemes lenne a közbeeső időben hazautaznia Dombóvárra, a jellemző persze mégis inkább az, hog az iskolában töltik egész napjukat a pedagógusok. Valóban. Dombóvár központjába Kaposszek- csőről is be lehet annyi idő alatt jutni, mint mondjuk Újdombóvárról. Kérdésemre - hogy nem érzik-e itt a megye peremén távolinak, elhanyagoltnak magukat - mindenütt ugyanaz volt a válasz, bárhol tettem is föl. Kaposszekcső Szekszárdról nézve talán peremterületnek számít, ahonnét még az út sem
