Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

6 Képújság r 1988. november 5. Asztalos Antal és V. Horváth Mária a tartalékokról- Napjainkban a leggyakrabban használt, mi több, hangsúlyozott szavaink egyike a tar­talék. Annyiszor hivatkozunk rá, hogy az em­berben óhatatlanul fölmerül a kérdés: vajon valódi tartalmat takar-e mindenkor, illetve konkrétan is megjeleníthető?- Sajnos, sokszor valóban csak be­szélünk a tartalékokról, melyek valóban léteznek. Kérdés legfeljebb az lehet, hogy a valóságban kihasználjuk-e azo­kat, illetve megragadunk-e minden lehe­tőséget ennek érdekében, s hogy képe­sek vagyunk-e leküzdeni az akadályozó tényezőket? Mondok egy nagyon kézen­fekvő példát a szakmámból. I- Szívesen hallgatom, de az olvasóknak előbb elmondom, hogy ön a Szekszárdi Mező- gazdasági Kombinát vezérigazgatója. S most kérem, hogy folytassa...- Nekünk az lenne a jó, ha a traktor­jaink most szántanának - mert ilyenkor ősszel sokkal többet tudnak teljesíteni sokkal kevesebb üzemanyag felhaszná­lásával a szakmailag optimális időben - mint télen. Ha most - beleértve a szabad­szombatokat és a vasárnapokat is - nem tudjuk befejezni a szántást, akkor csinál­hatjuk decemberben: több pénzért, ké­nyelmetlenebb körülmények között, s gyengébb minőségben. Tehát az lenne a célszerű, hogy azt az embert, aki ilyenkor többletmunkát vállal, úgy megfizessük, hogy ezt örömmel csinálja. I- A pillanatnyilag érvényben levő szabályo­zók ezt a „megfizetést” lehetővé teszik egy me­zőgazdasági nagyüzemben?- Igen, de nagyon drágán. I- S máris az akadályozó, vagy gátat vető té­nyezőkhöz érkeztünk.- Egyetértek, de leszögezem, hogy en­nek ellenére az idényszerűségben igen nagy tartalékok vannak. Mert lényeges ellentmondás például az, hogy a gépe­ken dolgozó embereket télen eltartjuk, nyáron pedig alulfizetjük... Ezeket a dol­gokat kellene feloldani.- Ha ez megtörténik, akkor a szakember­utánpótlási gondok is megoldódnak, noha napjainkban e gond tulajdonképpen már nem is gond. Hiszen a mezőgazdasági üzemek ka­pujában is sorban állnak a fiatalok, ahogyan másutt is.- Ez pontosan így van, ugyanakkor lát­ni kell azt is, hogy a ma mezőgazdaságá­ban dolgozókat valamiképpen az adott üzemhez kell „kötni”, valamiféle bizton­ságos kezdést kell biztosítani a fiatalok számára, hogy vállalják a gyakran ne­héz, s ugyanakkor igen felelősségteljes munkát. Napjainkban a mezőgazdaság­ban dolgozó emberek igen nagy része kétmillió forintos traktoron, több millió forintos kombájnon ül, vagy milliós tech­nológiájú állattartó telepen dolgozik. A mi cégünknek egymilliárd forint a vagyona, és hétszázötvenen dolgozunk itt.- Erről és a már említett munkaerő-utánpót­lásról jut eszembe, hogy egyik beszélgeté­sünkkor úgy fogalmazott: a gépek jobb kihasz­nálását - ami szintén fontos szempont - fiatalí­tással lehet elérni. Erre megkérdeztem, hogy a gépek, avagy az emberek fiatalítására gon­dol?- Akkor is és most azt válaszolhatom, hogy mindkettőre, noha az „ember-fiata­lítás” olcsóbb, természetesen nem lebe­csülve az idős emberek szakértelmét, ta­pasztalatát. A fiatalokat pedig szeretnénk megkötni. Egy példa erre, annak a fiatal szakembernek, aki pályáját nálunk kezdi, ifjúsági takarékbetétkönyvet nyitunk. Az állattenyésztésben dolgozóknak havon­ta ötszáz, a növénytermesztőknek pedig négyszáz forintot teszünk be. A rend kedvéért megjegyzem, hogy ez a KISZ szervezése, ám e tevékenység szerves része a cégnek. A betétkönyv nyitása nyilvánvalóan kötöttségeket is jelent a fiatal és a munkahely számára - és nyil­ván azokkal a jogosítványokkal, melyek­kel az ifjúsági takarékbetétkönyv jár. I- A fiatalok után szóljunk az idősekről, pon­tosabban a nyugdíj-kiváltásról, amivel tavaly próbálkoztak először.- Mielőtt mondanám, hogy miről is van szó, leszögezem azt, hogy az esetlege­sen gyorsított generációváltás nemcsak a kombinát, hanem az itt sok munkásévet eltöltött emberek érdeke is, amiben ben­ne van az öreg szakik megbecsülése is. Idén tíz munkatársunk nyugdíját vál­tottuk ki. I- Érdekelne, hogy a pénzügyi hátteret ho­gyan szervezték meg, hiszen ezeknek az embe­reknek a nyugdíját, míg el nem érik a tényleges nyugdíjkorhatárt, a mezőgazdasági kombinát fizeti.- Az egy-két, vagy három évvel koráb­ban a fizikai állományból nyugdíjba vo­nultak többsége gépkocsivezető volt, fő­ként személyszállítással foglalkoztak. Csökkentettük a személygépkocsik szá­mát, s a nyugdíjba ment sofőrök helyébe pedig nem vettünk fel újakat. Ezzel jelen­tős költség szabadult föl. És ez a fedezet arra, hogy ennek a tíz embernek a nyug­díját meg tudjuk fizetni. I- És ez a tíz ember hogyan állt a dologhoz? Nem tekintették kényerhelyzetnek?- Dehogy! Sőt! Mi egyszerűen meghir­dettük ezt a lehetőséget. És ne is csodál­kozzon, sokkal több jelentkező volt, mint amennyi a mi „tűrőképességünk". Úgy­hogy a legrászorultabbaknak ítéltük oda ezt a kedvezményt. I- Beszéltünk az egészen fiatalokról, majd az idősekről. Most következzék a középkorosz­tály, konkrétan a vezérigazgató, aki ebben a pozícióban meglehetősen fiatal.- A szekszárd-palánki mezőgazdasá­gi technikumban 1961-ben végeztem, s onnan kerültem az egyetemre, majd a Bácsalmási Állami Gazdaságban kezd­tem el dolgozni. I- Amikor Palánkon tanult, Dunakömlődön éltek a szülei. Ott is született?- Nem. Dél-Bácskában születtem, s amikor Palánkra kerültem, abban az idő­ben költöztek el a szüleim Dunakömlőd- ről Bácsalmásra, ahova én is visszamen­tem, s ott dolgoztam először természete­sen gyakornokként, majd brigádvezető lettem, azután állattenyésztő, később ke­rületvezető, illetve főágazatvezető. Tehát a ranglétrát nagyjából végigjártam. És 1981. január 1 -jén kezdtem el dolgozni a Szekszárdi Állami Gazdaságban állatte­nyésztőként, majd rövid idő múlva igaz­gatóhelyettes lettem... és elkerültem in­nét 1986. május 15-én Bajára. I- Megfogalmazná kicsit precízebben? Mit érthetünk az alatt, hogy elkerült?- Rendkívül bonyolult a kérdés, illetve annak megválaszolása, s nem is hiszem, hogy értelme lenne elmélyedni az okok magyarázatában. Sarkosítva a dolgot: az akkori szervezési tevékenységgel nem voltam elégedett, és nem éreztem a helyemet az akkori teamben. Ez a leg­egyszerűbb válasz... I- Ugyanakkor diplomatikus. S ezt nem szántam rosszízű megjegyzésnek. Sőt! Úgy­hogy kérem, beszéljen az újbóli szekszárdi folytatásról. I - De azért így jobb. Nem?- Persze, hogy jobb. Illetve ezt az élet dönti majd el. De úgy éreztem, hogy az itt eltöltött hat év alatt elértem egy olyan színvonalat, ami engem a továbbiakban serkent. S a pályázat kapcsán nyilván ér­tékelték a korábbi munkámat. Saját ma­gammal kapcsolatban pedig csak a pá­lyázat révén tudtam korrektül elszámolni. Mármint szakmailag. S ez pozitiv elője­let kapott volna akkor is, ha nem a 66 százalékot, illetve annál többet, hanem csak ötven, vagy negyven százalékban voksoltak volna rám. Í- Egyáltalán, a pályázati rendszert jónak és korszerűnek tartja?- Nem tartom jónak. Mert rengeteg benne a szubjektivitás, és leszűkíti a pá­lyázók körét. Mégpedig abból eredően, ha valaki nem ismeri az adott vállalati te­vékenységet, akkor tulajdonképpen nincs mire pályáznia. Külső ember csak a legritkább esetben tud nyerni. Egyéb­ként én nagyon fontosnak tartom, hogy minden vállalat élén menedzser típusú ember álljon. Fontos, hogy a vezető vál­lalkozó típusú legyen, s nem biztos, hogy a szakmát kell irányítania, hanem arra be kell gyűjtenie a megfelelő embereket.- Térjünk vissza egy konkrét átszervezési, ésszerűsítési dologra, amiről néhány hónapja már beszélgettünk. Az állattenyésztési telepek fenntartási munkáját végző, jórészt gépészek és telephelyük átszervezésére gondolok, s ké­rem, hogy beszéljen a munkaidejük, energiá­juk korábbi és mostani kihasználásáról, vala­mint a bérezésükről.- Korábban három telephelyen három fenntartó brigád dolgozott. De! Munka­idejük és energiájuk kihasználásával nem volt gond, viszont gyakran kaptak csöppet sem célirányos, szakmájukhoz nem illeszkedő feladatokat. Úgy láttuk, hogy az ö szellemi értéküket másként kell kihasználni, s ezt magyarázni sem kell. Ezért úgy döntött a gazdaság veze­tése, hogy ezekből a szerelőemberekből - akiket korszerű műszerekkel és szer­vizkocsival látunk el - összehoz egy ál­lattenyésztési szervizt, s az átfogó fenn­tartási munkákat ők végzik. Kevesebbet nem keresnek, mint korábban, bérük megállapítására ezekben a napokban kerül sor. Annyit még, ha nekik szabad kapacitásuk van, akkor vállalaton kívüli bérmunkát is végeznek.- Azt hiszem, sokan tudják, hogy az önök gazdaságában alakultak először annak idején az úgynevezett komplex brigádok. S most ah­hoz hasonló, de lényegében mégis más brigá­dokat szeretnének összehozni. Olyanokat, amelyek tagjai egy-egy kisebb állattartó tele­pen kapnának lakást, s ott a brigád, amely tu­lajdonképpen egy család - végezné együtt a munkát, amibe majd gyermekeik is beleszok­nának.- Ez valóban közeli terveink között sze­repel, amire gondolom majd lapjukban is visszatérnek. Hiszen a nagyon fontos előkészítés idejét éljük. I- Ezt megígérve kérdezem: hogy van igazi­ból a vezérigazgató?- Idén január 1 -jétől vagyok itt vezér- igazgató, úgyhogy ezt a „széket” még most tanulom. I- Hányán pályáztak? És mire számított? Fő­ként az előzmények miatt.- Hárman pályáztunk... Én azt gondo­lom, hogy a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát személyi állománya az átla­gosnál többre képes. Szakmailag, erköl­csi tartásban, emberségben. Abban is hi­szek, hogy bármennyire is egyszemélyes a vezetés, az mégiscsak egy kollektív munka. Hiszek a munkatársaimban, s úgy érzem, ez fordítva is így van, mert gondolataink, elképzeléseink több pon­ton találkoznak. I - És előtte mégsem találkozott?- Nekem akkor a szervezési problé­mákkal volt gondom... Szóval én azért pályáztam, mert tisztában voltam a ter­melési lehetőségekkel, tisztában voltam azzal, mire képesek itt az emberek. Azt is őszintén mondom, hogy nem csuklottam volna össze, ha nem sikerül.- A leghelyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy nem érzem magamat rosszul, bár látom, hogy az elmúlt időszakban sok olyan dolog történt, amiben most más­képp döntenék. Van egy nagy szeren­csém, hogy elég jó a kollektíva, az embe­rek nagy része nem szeret fegyelmezet­len körülmények között dolgozni, élni. Csak a rendetlen emberek szeretik a káoszt, s szerencsére nálunk ilyen kevés van. Az is szerencsém, hogy megyénk hasonló gazdaságainak igazgatói ruti­nos, jó szakemberek, akikhez bármikor mehetek tapasztalatokért... És még egy dologra rájöttem. Hogy az az ember tud lelkesíteni, aki maga is lelkes. De ehhez hihetetlenül nagy energia, fantasztikusan sok idő és eszméletlen türelem kell. Úgy érzem, energiám, az van. Az idővel néha zavarban vagyok, s a türelem? Nem is tu­dom... Alkatomnál fogva türelmetlen va­gyok. S ehhez kell a kollégáim részéről a fékezés. I- A gazdaság érdekében kívánok jó fékbe­rendezést, de inkább csak amolyan finom mo­torfék jellegűt, amiből könnyen lehet lendüle­tet venni bármikor. MÚLTUNKBÓL Értelmiségünk idősebb nemzedéké­nek számos tagja nosztalgiával emléke­zik vissza ifjú korára, arra, amikor először lépte át a népi kollégium küszöbét. So­kak számára akkor a népi kollégium tette lehetővé, hogy tanulhattak, megismer­kedhettek új eszmékkel, gyarapithatták tudásukat, elsajátíthatták a közösségi élet sok-sok szabályát, követelményét. Egyszóval: a népi kollégium sokak szá­mára az indulási lehetőséget adta meg, erre alapozódhatott későbbi életük. A népi kollégiumok hálózata gyorsan kiépült. Szerte az országban - mintegy a társadalom önszerveződésének meg­nyilvánulásaként - a társadalmi és ön- kormányzati szervek hamar megterem­tették a szükséges feltételeket a kollégiu­mok indításához. Találtak épületeket, s megszerezték a szükséges berendezé­seket, s bizonyos pénzügyi keretekhez is jutottak. Megyénk is részese volt ennek a demokratikus folyamatnak - a kultúra demokratizálódásának. A dombóváriak példáját idézzük. Dombóvár nagyközség elöljárósága 3509 iktatószámon, 1946. október 17-én terjedelmes, stencilezett köriratot intézett a községben volt állami, párt, gazdasági, társadalmi és kulturális szervekhez, szervezetekhez. Idézzük ennek a körirat­nak három részletét: „A magyar paraszti és munkás szár­mazású értelmiségi ifjúság arányszáma középiskolákban és egyetemeken most, a demokráciában a múlt rendszerrel szemben nemhogy emelkedőben, ha­nem csökkenőben van. A magyar értelmiségi fiatalság azon aggasztó helyzetének felismerésével a Győrffy István Kollégium haladó szelle­mű, demokratikus egyetemi ifjúsága mozgalmat indított közép- és főiskolai népi kollégiumok szervezésére. Ebben a munkában mindenkinek meg kell tenni a maga kötelességét. Meg kell mozdulni a társadalmi egyesületeknek, a - szövetkezeteknek, szakszervezeteknek, politikai pártoknak, tehetősebb kereske- döknek, vállalatoknak és a község min­den egyes tagjának az akció sikere érde­kében. Mindezek előrebocsátásával kéri a kö zségi elöljáróság Címet, hogy közsé­günkben létesítendő középiskolai Népi Kollégium felállítása, berendezése és életképessé tétele érdekében hozzon te­hetséghez képest áldozatot, hogy a mű­ködését mielőbb megkezdhesse. Vállalja - legalább az első évre - minél több, de legalább egy szegénysorsú tanuló ala­pítványszerű ellátását. Egy-egy tanuló évi ellátása 800 Ft-ba kerül, amelyet akár természetben, akár pénzben lehet fizetni. De lehet ajánlani a kollégium berendezé­séhez bármi mást is. Lehet vállalni fél, esetleg negyed alapítványszerű ellátás­helyet is.” A körirat végén az elöljáróság novem­ber 5-ét jelölte meg olyan határidőül, ameddig ki-ki megtehette vállalását. A rövid határidőt a sürgető idő indokolta. A körirat végén Horányi Lajos vezetőjegyző és Kovács Sándor községi bíró neve ol­vasható. Fiúkollégiumként jött létre az intéz­mény, s Dombóvárott a Szabadság ucca 8 szám alatt kezdte meg a valóban áldá­sos tevékenységét. A fiatalok kiépítették önkormányzatu­kat, s így mindenről tudtak, ami a kollé­gium életével kapcsolatos volt. Tudták például azt, hogy a társadalmi adakozás, és némi állami támogatás ellenére folya­matosan gondot jelentett az ellátás bizto­sítása. Az idő előrehaladtával mind több nehézséggel találta magát szemben a fiatalság. Tapasztalhatta, hogy nem lehet mindent megoldani csak lelkesedéssel. 1948 tavaszára a kollégium olyan hely­zetbe jutott, hogy ha nem kap sürgős segítséget, napokon belül fel kell szá­molni az intézményt, a diákok kénytele­nek lesznek elhagyni a járás székhelyét. Helyzetükről kollégiumi tanácskozás ke­retében kaphatott mindenki reális képet. Úgy döntöttek, hogy a főispán-kormány­biztoshoz fordulnak segítségért. íme a segítséget kérő levél: „Főispán Úr! Kollégiumunk igen nehéz anyagi hely­zetére való tekintettel, tisztelettel meg­kérjük a Főispán Urat, hogy részünkre lisztet, zsírt és krumplit kiutalni szíves­kedjék. Kollégiumunknak jelenleg semmi liszt­je, zsírja és krumplija nincs, ennélfogva ki vagyunk téve annak, hogy 2-3 napon belül kollégiumunkat fel kell oszlatni, ami nemcsak dombóvári, hanem megyei vi­szonylatban is igen súlyos kultúrbotrányt jelentene. Kollégiumunk tagsága mind serdülő korban lévő fiú, akiknek az élelmiszerje­gyére kapott liszt mennyiség szükségle­tünket kb. 10-12 napig fedezi a legna­gyobb fokú takarékosság mellett is, vi­szont maximális áron felül pedig a még szükséges mennyiséget képtelenek va­gyunk beszerezni. Zsírt és krumplit, tekintetve véve a sú­lyos pénzhiányunkat és a magas árakat, szintén nem tudunk venni, mert már kollégiumunk eddigi fenntartása is sú­lyos adósságokat vont maga után, mivel sajnos még mindig majdnem a társada­lom jóindulatára vagyunk utalva. Szüléink sem tudnak sem pénzbeni, sem pedig természetbeniekkel hozzájá­rulni a kollégiumunk támogatásához, mert mind-mind a legszegényebb mun­kás, paraszt és haladó értelmiségű em­berek, akik szintén a legnagyobb anyagi gondokkal küzdenek. Reméljük azonban a jelenlegi nehéz anyagi helyzetünk 1-2 hónapon belül megoldódik és akkor már nem kell Főis­pán Urat ilyenirányú kérelmekkel zavar­ni. Főispán Úr szíves intézkedését a lehe­tő legrövidebb időn tisztelettel várjuk, mert különben holnapután be kell csuk­nunk a kollégiumunkat, mivel már a pék sem hajlandó tovább hitelezni." A levelet mind a 37 kollégista aláírta. Ferenc Péter Tolna megye főispán-kö­zellátási kormánybiztos a kérésnek meg­felelően gyorsan intézkedett, s arról az április 22-i levelében már tájékoztatta is a kollégiumot. A gyors intézkedés - ese­tenként még ma is példa lehetne. íme:- lisztügyben az alispán telefonon ren­delkezett a dombóvári járás főjegyző­jénél;- zsírügyben a pécsi „zsíregyenlősítő üzem”-nél intézkedett a Közellátási Felü­gyelőség, és 21 -én már szállítható volt a szükséges mennyiség. S amíg a szállít­mány megérkezett, addig is a községi zsírtartalékból lehetett megelőlegezni a kollégium részére kiutalt mennyiséget;- burgonyaügyben ugyancsak a járá­si főjegyző kapott felhatalmazást intézke­désre. A főispán arról is értesítette a kollé­gium igazgatóságát, hogy segélyként 2000 Ft a vármegyei számvevőségnél biztosítva van, felvehető. A gyors intézkedés nyomán a sze­gény sorsú gyermekek immár zavartala­nul folytathatták tanulmányaikat. * Noha fokozatos javulás volt tapasztal­ható a közellátásban a felszabadulást követő esztendőkben, gondok azért bő­ven akadtak. A napi sajtóban számos olyan cikk, riport, közlemény jelent meg, amely nyugtalanitólag hatott a közvéle­ményre. Emiatt is a Gazdasági Főtanács kénytelen volt bizonyos mértéig korlátoz­ni a nyilvánosságot. Rendelkezését a Földművelésügyi Minisztérium közölte a megyékkel, 1948. november 5-én. „A közellátási tárgyú közleményeket - a Gazdasági Főtanács titkársága által ké­szített sajtóközlemények kivételével - ki­zárólag az Országos Közellátási Hivatal adhat ki, illetőleg saját rendelkezéseiről a közellátási kormánybiztosok adhatnak ki” - hangzik a közlemény. „A kormány ellenőrzése alatt álló hírtájékoztatási szervek (Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda) közellátási tárgyú híranyagot csak az előbbiektől, illetőleg az előbbiek által tájékoztatott miniszterelnökség sajtóosz­tályától vehetnek át.” A korabeli sajtóban valóban minimális­ra szorult vissza a közellátással foglalko­zó írások száma. Ha valaki a közellátás történetét kívánja kutatni, kénytelen a le­véltárakban megőrzött nagy mennyisé­gű, ezzel a témával foglalkozó iratot átte­kinteni. A kutató így akadhat rá a 333/1948-as számú megyei Közellátási Felügyelőség által kiadott körlevélre, amely a közellá­tást veszélyeztető bűncselekményekkel foglalkozik. Ebben olvashatjuk: „A bűnvádi feljelentésekkel kapcsolat­ban tájékoztatást kaptam az Állam­ügye'szségtől és a tájékoztatás tanúsága szerint gabonabeszolgáltatás elmulasz­tása miatt a mai napig csak Gyulaj, Duna- szentgyörgy 7 gazda ellen, Paks 20 gaz­da ellen, Alsónyék 31 gazda ellen, Bo- gyiszló, Harc 11 gazda ellen, Miszla 10 gazda ellen, Sárszentlőrinc 30 gazda el­len, Tengőd 12 gazda ellen és Bonyhád 11 gazda ellen tett feljelentést. Közölte továbbá az Államügyészség, hogy a tej- beszolgáltatási kötelezettség teljesítésé­nek elmulasztása miatt csupán Kocsola, Bogyiszló és Tengelic községek küldtek be feljelentést a mulasztó gazdák ellen.” A Közellátási Felügyelőség kevésnek tartotta az eljárás alá vontak számát, te­kintve, hogy a megye a tervezett begyűj­tési kötelezettségét nem teljesítette a kí­vánt mértékben. Szigorúan meghagyta, hogy december 15-ig minden község, amely eddig nem tette volna meg, küldje be az ügyészséghez a közellátást ve­szélyeztető gazdák névsorát. Csak megjegyezzük: ez az esztendő még nem a „padlást is lesöprő” évek kö­zé tartozott. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom