Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

4 ‘NÉPÚJSÁG 1988. november 5. Kína Virágzó magánvállalkozások A szabadpiacokon drágább az áru, de minősége kifogástalan Peking egyik sugárútjának amúgy is forgalmas szakaszán sötétedéskor indul csak be igazán az élet. Éjszakai bazár működik itt, az utca két oldalán mintegy hatvan elárusítóhelyen kínálják nagy hangon portékáikat a kereskedők. Külö­nösen sok helyütt lehet vásárolni a kínai konyhaművészet remekeiből: délután öt óra tájban jelennek meg háromkerekű kis kocsijaikkal, rajta székekkel, aszta­lokkal, tűzhellyel az árusok, hogy azután a nagyérdemű szecsuáni gaiuskás erő­levessel, sült hallal vagy éppen sanghaji süteménnyel csillapíthassa étvágyát. Ol­csón teheti ezt, mindössze 1-2 jüanért jóllakhat s még az egyszerű önkiszolgáló éttermekben is többet kellene mindeze­kért fizetnie. Az éjszakai bazár sikeres működése is egyik tanújele a kínai magánvállalkozá­sok elterjedésének, tavaly 13 millió ma­szekot számláltak az országban, akik fő­képpen ételeket-italokat készítenek és árusítanak. De mind nagyobb számban lelhetők fel a szolgáltatások több terüle­tén is. S ez azért is örvendetes a kínai falvak és városok lakói számára, mert egy pár évvel ezelőtt bizony komoly gon­dot jelentett például házon kívül étkezni, cipőt javíttatni, ruhát varratni. A magántevékenység engedélyezése érezhetően javította az ellátást és eköz­ben kialakult egyféle munkamegosztás is. Míg az állami üzletekben a tartós fo­gyasztási cikkeket, termelőeszközöket vásárolhatják meg a kínaiak, addig a ma­szekok főképpen mezőgazdasági termé­kekre, élelmiszerekre, italokra, cigarettá­ra, készruhákra és egyéb apró cikkekre szakosodtak. 1987-ben egyébként 101 milliárd jüant ért el a magánszektor kis­kereskedelmi forgalma, ez az összforga­Az NDK-ban 1988-ban 17,2 milliárd márkát fordítanak egészségügyi és szo­ciális célokra. A pénz felét az egészség- ügyi ellátás fejlesztésére szánják. Fej­lesztik a mentőszolgálatot, a betegszállí­tást, a szakosított intézeteket. Továbbra is kiemelt egészségügyi feladat a meg­előzés. Jelenleg 40700 orvos és 12 500 lom 17 százaléka volt. Érdekesség, hogy a magánvállalkozások elterjedésével a kiskereskedelemben, közétkeztetésben és a háztartási szolgáltatásokban dolgo­zók száma kilenc év alatt 6 millióról több mint 28 millióra nőtt. Napjainkban a kínai városlakóka hús­félék és a tojás mintegy felét, a zöldség- és gyümölcsféléknek csaknem kéthar­madát szerzik be a szabadpiacokon, amelyeknek száma már mintegy 69 ezer. Igaz, hogy ezeken a piacokon mélyeb­ben a zsebükbe kell nyúlni a fogyasztók­nak, ámde a minőség kárpótol a maga­sabb árért. Ezért aztán az áru nem is marad az eladók nyakán, népszerűek ezek a piacok. Mint ahogyan igen népszerű az írás elején már említett pekingi éjszakai bazár is, mind az eladók, mind a vevők köré­fogorvos dolgozik az NDK-ban. Egy or­vos átlagban 410, egy fogorvos 1330 be­teget lát el. A lakosság egészségi állapotának ja­vulását bizonyítja, hogy a várható élettar­tam folyamatosan növekszik. Férfiaknál az átlagéletkor 70, nőknél 75 év. A cse­csemőhalandóság 8,5 ezrelékes, a gyér­ben. Bizonyítja ezt, hogy naponta - pon­tosabban éjjelente - 30 ezren keresik fel, nyáron pedig nem ritkán 70 ezren is. E népszerűség oka az olcsó konyhán kívül, hogy a legújabb divat szerinti készruhá­kat is fellelhetnek itt a kiskereskedők standjain az érdeklődők. Megéri itt tevé­kenykedni az árusoknak is, hisz az egyik baromfisütöde 31 éves tulajdonosa meg­kereshet havonta tisztán 5 ezer jüant is. Hatalmas összeg ez, hiszen korábbi munkahelyén, a pekingi motorkerékpár­üzemben havi keresete nem sokkal ha­ladta meg a 100 jüant... Mindent összevetve egyértelmű, hogy helyes lépés volt kitárni Kínában a piac kapuit a magánvállalkozók, kiskereske­dők előtt, hiszen javult az ellátás, s a ma­szekok is jól megtalálják számításukat. (China Features - MTl-Press) mekágyi halandóság az 1949. évi 20,6- ről 1,1 -re csökkent 10 ezer élve született gyermekre számítva. Az anya- és gyer­mekvédelem magas színvonalát igazolja, hogy a cukorbeteg édesanyák is egész­séges újszülötteket hoznak a világra: az ilyen szülések 95 százaléka normális le­folyású. Kíméletes nyitás Öreg este van, mire a MALÉV gépe le­száll a tiranai repülőtéren. Csak sejtem, merre emelkedik a kettős csúcsú Dajti-hegy 3500 hektáros nemzeti parkjával. A távoli gyér fé­nyek már az albán főváros előhírnökei. - Saj­nos, áramtakarékosság van - magyarázza az egyik kísérőm, az Albán Tudományos Akadé­mia nemzetközi osztályának vezetője, Nuri Caushi. - Hét hónapja egyetlen csepp eső sem esett, a tározókban alig maradt víz. Ön­tözni sem tudunk... A gépkocsiban a könyvekből szerzett leg­újabb ismeretek és emlékeim közt keresgélek. Éppen harminc évvel ezelőtt, 1958 szeptem­berében a Mati folyón épült első vízi erőműhöz látogattam. A környező kopár hegyek között eltörpült az emberi alkotás. Akkor ez volt Albá­nia legnagyobb teljesítményű erőműve: éven­te 120 millió kilowattórás teljesítményt nyúj­tott. Ma a Szocialista Albán Népköztársaság évi 4 milliárd kilowattórányi termeléséből már kivitelre is jut. Ha nincs aszály. A csendes és előkelő Dajti Hotel felújítva még szebb és kényelmesebb, mint harminc évvel ezelőtt volt. A szoba tágas erkélyéről a hajdani emlékeket keresem, de csak az erkély előtt magasodó mediterrán fenyőkre ismerek rá. Aztán a tágas tér egyik oldalán végre felfe­dezem az Opera- és Balettszínház széles homlokzatát, majd távolabb az Állami Egyetem jellegzetes központi épületét. Nemcsak a fák alatt, a széles járdán, hanem a sugárúton és a téren is számtalan járókelő. Főleg fiatalok, nemenként elkülönülve és csoportokba ve­rődve. A szülők parancsára kötött házasság, a pénzen vett fiatal feleség régen a múlté, de nyilvános helyen leány legfeljebb a vőlegé­nyével mutatkozhat. Ezt a megrögzött szokást még a televízió sem mosta el, pedig itt az olasz, a görög és a jugoszláv (zágrábi) televízió adá­sait is élvezhető minőségben lehet fogni. Tele­víziós készülék az antennákból ítélve minde­nütt szép számmal működik. Most kezdték meg a kisebb színes vevőkészülékek hazai szerelését is. A kíváncsiság korán felébreszt, és koránke­lők vendéglátóim is. Seit Mansaku és Remzi Pernaska, az Akadémia Nyelv-.és Irodalomtu­dományi Intézetének két vezető munkatársa két vaskos kötettel kedveskedik. Az egyiket már „gyakorlatból” ismerem, az albán nyelv mintegy kétezer oldalas értelmező szótára. A másik kuriózum: néhány száz oldallal véko­nyabb, az első albán nyelvű lexikon. Három éve jelent meg. A mi felfelé kapaszkodó árainkhoz képest minden hihetetlenül olcsónak tűnik. A szálló­Eredményes egészségvédelem Az időpont este kilenc óra. Nézem a moszkvai tévét. A híradó megy, orosz ne­vén a Vremja. A műsor másfél óráig tart, hosszabb a megszokottnál, mert Gorbacsov krasznojarszki látogatásáról tudósít.- Biztosan unalmas, protokoll-látoga- tás lesz - mondom nagyot sóhajtva ma­gamnak, de ahogy múlnak a percek, egyre jobban figyelek, aztán már jegy­zetelek is, feljegyzem a legérdekesebb epizódokat. Szokatlan, újszerű látogatás tanúja vagyok. Hogy miért? Az utóbbi évtizedekben a televízió, a rádió jóvoltából, személyes tapasztala­taink alapján megszoktuk: eléggé sablo­nos, egysíkú, egy kaptafára készült hiva­talos látogatásokat tettek országos veze­tőink kis hazánk különböző megyéiben, üzemeiben, intézményeiben. Előre meg­írt forgatókönyvek, megszokott üdvözlé­sek, s a végén a Ferenc Jóska-féle összegezés, hogy „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel megva­gyok elégedve!” A látogatás előtt napok­kal minden a feje tetején állt, súroltak, ta­karítottak, szőnyeget terítettek, kijelölték a hivatalos útvonalat, a helyi vezetők csak szépeket mondtak, hadd ne sorol­jam tovább. Gorbacsov most is - mint már annyi­szor - felrúgta a protokoll-előírásokat. Leállt beszélgetni az „utca emberével”. Az MTI jelentése is azt írja: „A főtitkár első napját jórészt az utcán töltötte.” így igaz. Láttam a tévében, amint Gorbacsov Krasznojarszk utcáin az emberekkel be­szélget. Hogyan? Éles, sok-sok kritikát tartalmazó mondatok pattogtak ide-oda. A kemény szópárbaj során az emberek kendőzetlenül beszéltek a gondokról, el­sősorban az élelmiszer-ellátásról, amely ebben a térségben minden egyéb kér­désnél nyomasztóbb. Azt írtam be a jegy­zetfüzetembe, hogy „az emberek kemé­nyen fogalmaznak, beolvasnak”. Hadd tegyem hozzá: nem Gorbacsovnak! El­sősorban a helyi vezetők kényelmessé­gét bírálják, az intézkedések lassúságát teszik szóvá a főtitkárnak. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állí­tom : Lenin után Gorbacsov az a vezető szovjet politikus, aki szóba áll, jobban mondva szóba mer állni az emberekkel előre megírt klisék nélkül. Nem fél tőlük, nincs takargatnivalója, nem fél a vélemé­nyüktől. Tanulságos volt az a beszélgetés, amelyet Gorbacsov a térség tudósaival, közéleti személyiségeivel a város tudo­mányos központjában folytatott. A közel­múltban megrendezett szovjet pártérte­kezleten a magyar tévénézők is láthatták, hogy a főtitkár, félbeszakítva egy-egy fel­szólalást, vitába száll a pulpituson álló személyiséggel, azonnal reagál a mon­dottakra. Nos, a krasznojarszki beszél­getés során a gorbacsovi közbeszólá­sok elég gyakran zavarba hozták a fel­szólalókat. Látszott, a találkozóra nem­csak Moszkvában készült fel, de felhasz­nálta a krasznojarszki utcán szerzett ta­pasztalatokat is. így aztán az előadói pul­pituson szónokló helyi vezetők a főtitkár közbeszólásai, bíráló megjegyzései nyo­mán gyakran kerültek kényelmetlen helyzetbe, olykor idegesen dadogva pró­bálták „megmagyarázni a bizonyítványu­kat". * Az igazsághoz tartozik, hogy utazá­sunk során a peresztrojkáról, a glasz- nosztyról elsősorban vezetők, különböző funkcionáriusok adtak helyzetképet. Volt köztük kb-titkár, főmérnök, TASZSZ-ve­Szemtől szemben a peresztrojkával Rövid tanulmányút? Országjárás? Találkozás vezető politikusokkal, közéleti személyiségekkel? Ismerkedés a történelmi múlttal, tájjal, emberekkel, a mai szovjet élettel? A feltett kérdésekre igennel kell válaszolni. A meghívólevél viszont ennél jóval szárazabb, szürkébb - már-már elkopta­tott - közéleti fogalmakból, kifejezésekből áll. Szovjet Ukrajna fejlődése a peresztrojka és a glasznoszty feltételei között címmel rendezett nemzetközi szemináriumot újságírók számára a TASZSZ szovjet hírügynökség. A tanácskozásra az európai szocialista országok hírügy­nökségeinek munkatársain kívül Algéria, Kuba, Mongólia, a Vietnami NDK, Kam­bodzsa és Laosz szakembereit is meghívták. zérigazgató-helyettes, állami gazdasági igazgató, főszerkesztő, tanácselnök-he­lyettes, városi pb-titkár, hogy csak néhá­nyat említsek közülük. Az ember azt gon­dolná, ezek a vezetők a világ számos or­szágából érkezett újságíróknak már csak „hivatalból is” kizárólag jókat mondanak, dicsérően szólnak a peresztrojkáról. Holott Gorbacsovtól tudjuk, hogy eseten­ként még „szakadék van a célok, jelsza­vak és a gyakorlati munka között”. Dicséretükre legyen mondva - a sas- likszindróma is ezt példázza - a gon­dokról is őszintén, kendőzetlenül beszél­tek. Ukrajna egyik kulturális centrumának, a 30 ezer lakosú Perejaszlav-Hmelnyickij nevű városnak a pb-titkára a pártmunká­ban beállt változásokról elmondta: ré­gebben „fentről” sokat „súgtak”, taná­csot adtak, segítettek. Ma már az embe­rekben több önálló vélemény fogalmazó­dik meg, a „fentről” jött üzenetekkel nem mindig értenek egyet. Ottjártunk idején az alapszervezetekben már elkezdődtek a beszámoló-vezetőségválasztó taggyű­lések. A felkészülés időszakában a párt­bizalmiaknak mintegy 30-40 százaléka kicserélődött, s titkár szavai szerint az alapszervezeti titkárok 25-30 százaléká­Kijev főutcája, a Krestyatik da éttermében, ahol esténként diszkrét zene és szép hangú operaénekesnö szórakoztatja a vendégeket, a legdrágább húsétel is csak 25 lekbe kerül, egy üveg szépen kezelt, zamatos hazai bor (Olaszrizling vagy Merlot) 14 lek. A kirakatokban egy férfi konfekcióöltöny 500 lek: a havi fizetés 600 és 1200 lek között van. Még a hatvanas években, az önerőre támasz­kodás legkeményebb időszakában a tiranai írók, művészek és más értelmiségiek csoport­jának kezdeményezésére a szellemi dolgozók önként lemondtak havi fizetésük, illetve szer1 zői honoráriumaik feléről. Ezzel is az ország­építő munkát akarták gyorsítani. A közössé­gért hozott áldozatok számtalan kézzeífogha- tó bizonyítékával találkozhatunk a fővárosban és a fővároson kívül is. Ifjúsági akciók ma is vannak. A fiatalok ha­vonta legalább egy vasárnapot (a szombat rendes munkanap!) áldoznak a köz oltárán. Főként a mezőgazdaságban dolgoznak: ku­koricát törnek, gyümölcsöt vagy gyapotot szednek. Hétközben egyébként ritka a férfi a földeken. Faluhelyen a férfiak még ma is fa­nyalogva veszik kézbe a kapát vagy az ásót, de a traktort szívesen, sőt büszkén vezetik. A mezőgazdaság külterjes, a gépesítés mértéke szinte teljes egészében az önerőből gyártott hazai lánctalpas traktorok össztelje­sítményével egyenlő. Csak a silózásra szánt kukoricatáblákon látni néhány vágó-szecská­zó gépet. A vetésterület ugyan jelentősen megnövekedett: eléri a 700 000 hektárt és en­nek több mint a fele öntözhető. A lakosság lé- lekszáma azonban megháromszorozódott és jelenleg meghaladja a 3 milliót. Ekkora lakos­ság élelmezésiem kis gondot okoz, hiszen a vetésterület jelentős részén ipari növénye­ket, mindenekelőtt gyapotot, napraforgót és dohányt termesztenek. Az albánok büszkék mindarra, amit saját erejükre támaszkodva az utolsó három évti­zedben elértek. A korszerű gépeket pótló lel­kesedés és dac hegyeket tört át, több száz ki­lométer vasútvonalat épített, és olyan köny- nyűipart hozott létre, ami csaknem maradék­talanul biztosítja a megnövekedett lakosság ellátását közszükségleti cikkekkel. Az élelmi­szereket adagolják - mindenki csak a saját la­kónegyedében vásárolhat, de senki sem éhe­zik, senki sem rongyos. Az ország vezetői, az értelmiségiek tisztá­ban vannak vele, hogy külterjes gazdálkodás­sal, az önerőre támaszkodás „klasszikus” módszereivel a termelés már aligha növelhető. Át kell térni mielőbb a belterjes gazdálkodás­ra, a korszerű gépekre. És Albánia nyit. Las­san és elővigyázatosan, hogy a történelem megannyi viharával szembészállt kis népet minden komolyabb megrázkódtatástól megkí­mélje. Mert a kormányzat nem akarja szabá­lyozni a népszaporulatot. Nem is kell - mond-, ják -, mert az ország nagyobb népesség eltar­tására is képes. De ehhez már nem elég az önerőre támaszkodás... SCHUTZ ISTVÁN ra is ez a sors vár. A taggyűlések tapasz­talatairól beszélt a Pravda Ukraini - az ukrán KB orosz nyelvű lapja, naponta 350 ezer példányban jelenik meg - szer­kesztőségében a pártrovat vezetője Fur­csának tartja, hogy az emberek miköz­ben panaszkodnak, állandóan fölfelé mutogatnak. A felsőbb szerveket bírálják, mondván, ami fönt van, ami föntről jön, az mind rossz. Az egyik tejgyár taggyűlésén is éles hangon bírálták a felső vezetést, mert bajok vannak az élelmiszer-ellátás­ban, s emiatt rossz a hangulat. Azt már elfelejtették megvizsgálni, hogy ők miért nem adnak több és jobb tejet, tejtermékeket a lakosságnak, és hogyan tudnák jobb munkafegyelemmel, eredményekkel a rossz hangulatot ked­vezően befolyásolni. Ukrán közmondás­sal élve: a bírálók abba a kapuba rug­dosták a gólokat, ahonnét már rég el­ment a kapus! Persze, a hivatalos tájékoztatók mellett jómagam igyekeztem szót váltani a hét­köznapi emberekkel is. A szállodai szo­baasszony, a buszsofőr éppúgy közéjük tartozott, mint a gyári szanatóriumban gyógyuló, szívbeteg diszpécser, avagy az ukrán távirati iroda kanyevi tudósítója, aki legnagyobb ámulatomra Petőfi ver­seit ukránul idézte, s arra kért, magyaráz­zam meg, mit jelent az utyuli-mutyuli szó, mert neki ezt egy Kijevben tanuló magyar lány mondogatta, amikor kettesben vol­tak. Nagyon nehéz a szürke számadatokat, a megélhetési költségeket, a fizetéseket összevetni, gépiesen átszámítani forint- . ra. Egy összehasonlító példát azért hadd említsek! A vezető TASZSZ-kísérőnk - beosztá­sa magyarra fordítva megfelel egy főosz­tályvezető-helyettesi státusnak - havi fi­zetése 300 rubel. Az ukrán távirati iroda egyik főszerkesztője 320 rubelt keres havonta. Mindketten egyetemet végzett, nyelveket beszélő szakemberek. Annak a buszsofőrnek, aki két napig fuvarozott bennünket, havonta 450 rubel üti a mar­kát. Ha jól számolok, nálunk is egy BKV- buszsofőr legalább negyven százalékkal többet keres, mint egy egyetemet vég­zett, hírügynökségi szerkesztőségveze­tő. Szóval, ezek szerint a moszkvai és kije­vi kollégáinkkal szinkronban vagyunk. K. Gy. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom