Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-22 / 253. szám
8 Képújság 1988. október 22. Egy kastély sorsa Mindenki bolondnak nézett minket... Az udvari rész Korabeli képeslapról készült fotó, melyen az épület még a virágkorát éli Több kastély is van hazánkban, amely felújításra vár, de pénz hiányában, sajnos, néha, jelentős nemzeti értéket vesztünk el. Nincs keret a helyreállításukra. Zombán, Szintai László és családja nem hagyta romba dőlni az egykori kastélyt. 1987-ben a tanács pályázatot hirdetett meg a kastély felújítására. A hat pályázó közül Szintai László kapta meg a felújítás lehetőségét. *- Mindenki bolondnak nézett minket eleinte a faluban, mert eladtuk a lakásunkat - a központban építettünk egy összkomfortos családi házat -, és megvettük ezt a romos kastélyt lakókkal együtt. A tanács másként nem adta volna el. Szörnyű állapotok voltak itt. Hatalmas dzsungel, a gaz felverte a környéket, bokrok, indák kúsztak fel a falon. Az épület falának hátsó része berepedezett, néhol beomlott a pince felőli rész. A természet uralkodott, nem az emberi gondosság. A telet egy szobában vészeltük át mindhárman, a nyolcéves fiunkkal együtt. Nem volt se fürdőszoba, se vécé. Lavórban tisztálkodtunk, az illemhely az erdőben, a feleségem a folyósón főzött, hideg volt. Közben én falakat kéményeket bontottam, olyan voltam mint egy kéményseprő, és csak egy lavórban tudtam mosakodni. Kényszerhelyzet volt. De biztatgattuk egymást. Ha már nagyon elfáradtunk és úgy éreztük, ennek soha nem lesz vége, erőt adott, hogy elterveztük: mi hol lesz, mit hova pakolunk, a ház környéke hogyan alakul.- Jobb itt - mondja Szintai Lászlóné. - Nem járnak az autók, csend és nyugalom van. Tiszta a levegő, nagyon szép a környék, tele fákkal, növényekkel. Az ötlet akkor jött, ami tulajdonképpen a fiamé volt, Lacikáé, amikor télen eljöttünk ide szánkózni. A gyerek lelkesedéssel megjegyezte, de jó annak, apa, aki itt lakik. Feltételezem, olyan meggondolásból, hogy közel van a szánkópálya. Amíg ők játszottak, körülnéztem a kastélyban - mondja Szintai László. Később bementem a tanácsra, érdeklődtam, milyen esélyeim vannak arra, hogy megvásároljan az épületet. Az elnök, Szulimán Ferenc azt mondta, ha lakottan megveszem, eladják, mert a tanácsnak úgysem lesz pénze felújítani. Akkor írta ki a tanács a pályázatot, amit megnyertünk. Az épület külső részét eredeti állapotában szeretnénk visszaállítani. Már kicseréltük az ajtókat, ablakokat, mert teljesen tönkrementek. A csatornázás helyreállítása volt-az elsődleges feladat, mert leszakadt, befolyt az eső, a pince teljesen felázott. A festést minden szobában elvégeztük. Éjjel-nappal dolgozunk megállás nélkül. A feleségem zöldség-gyümölcs kereskedő, én magángazdálkodó vagyok, állatokkal foglalkozom. Volt úgy, hogy hajnalban mentünk Budapestre, a Bosnyák térre áruért, megjöttünk, a bikákat kellett ellátni, egész nap dolgozott a kőműves, segítenem kellett neki. Később újra állatokat etetni, a másnapi munkát előkészíteni és ez így ment nap mint nap. Többnyire éjfél után feküdtünk le. Sokat segítettek az ismerősök, rokonok, barátok. A faluból többen is felajánlották, hogy jönnek, bármiben segítenek. Sok régi bútort ajándékba, vagy potom pénzért megkaptunk. A Horváth Mária nénitől ezt a gyönyörű márványlapos tükröt, a pamlagot, a* székeket, festményeket innen-on- nan. Az idén 160 négyzetméternyi területet rendbehozunk, minden a helyére kerül, marad a melléképület, a pince, melynek rendbehozatala öt kemény év és rengeteg pénz. A folyósón egyelőre ideiglenesen linóleum lesz, mert, sajnos, a római kő teljesen tönkrement, összetört. A házigazda és felesége jogos büszkeséggel és örömmel mutatja végig az épületet. Bent a szobák falai vakító fehérek, a mennyezet boltívei eleganciát sugároznak. A padló lecsiszolva, lelakkozva fénylik a tisztaságtól. Szorgos munkáról árulkodik itt minden. Amint kiértünk az udvarra, Szintai Lászlóné máris mondja, hogy a ház elé sövényt ültet, az udvarba füvet, fákat, a gyönyörűen faragott filagóriát is rendbehozzák, amely egykor pihenésre szolgált. Most mindenféle limlommal teli, de a faragások épek. A család először arra gondolt, hogy panziót, szórakozóhelyet alakít ki az épület egy részéből, de jelenleg úgy gondolják, nem éri meg. Egyelőre még nincsenek további terveik, mi célt fog szolgálni a kastély azonkívül, hogy ott él a család... - sós Fotó: Gottvald A szavazatok száma: 7264 A nagymányokiak mindenütt táncolnak A matematikaterem a bázishelyük- Ne haragudjatok ezért a néhány perces késésért!... De a Reisz Józsi bácsi kiállt a kapuba és ott várt: „Ági, gyere be! Megmutatom, mit írt rólatok a Szövetke- zeti’Hlradó. Mert abban is benne vagyok ám!” És közben azt is megkérdezte Reisz Józsi bácsi -, folytatja Baloghné Wu- sching Ágota, a nagymányoki német nemzetiségi néptáncegyüttes művészeti vezetője hogy „Ki köszöni ezt meg nektek, Ágikám?”- Tényleg, ki?- Hát a Reisz Józsi bácsi - mondják többen is a táncosok közül, s láthatóan mindegyiküknek jól estek és esnek az idős ember szavai. Majd arról beszélgetünk, hogy természetesen nem a köszönetért táncolnak, nem a köszönetért vállalnak annyi mindent, hanem magáért a táncért, nemzetiségük hagyományainak őrzéséért, továbbadásáért. Persze, mondom én, hogy e mellett a köszönet, a gratuláció is fontos. Ha van miért. Volt miért. S valamiképpen gratulációnak, elismerésnek számít egyértelműen a szurkolás mellett, hogy 7264 szavazatot kapott a Ki mit tud? egyetlen német nemzetiségi együttese az elődöntő után, amivel be is jutottak a középdöntőbe. De előtte? Elkeseredtek? Csalódottságot éreztek?- Alapjában nem voltam elkeseredve - mondja Baloghné Wusching Ágota - mert tudtam, hogy mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Azt hiszem, fogalmazhatok úgy, hogy nagy hiba volt az együttest két párossal összehozni. Én pedig az elődöntő előtti napokat idézem, mert akkor Budapesten találkoztam az együttessel, akik igen jól szerepeltek XII. szövetkezeti néptáncfesztiválon. S akkor mondták, hogy előbb utaznak haza, mint a többiek, mert hétfőn reggel indulnak ismét a fővárosba.- Mikor hazamentünk, kimostunk, kivasaltunk, és a hétfő reggeli vonattal mentünk is vissza.- Hogyhogy?- Hát az „ötnegy- vennégyessel” mondják természetesen, bár én nem az indulási időre gondoltam rákérdezni, hanem arra, hogy még egy autóbuszt sem biztosítottak nekik?- Egész nap zuhogott az eső. Mindegyikünknek két-két bőröndje volt. Egyikben a népviselet, a másikban a „maszekcuc- cok”. Az állomásról a Thália Színház-ba mentünk, ahol mondták, hogy előbb a Petőfi-hídnál levő szállást foglaljuk el, de igyekezzünk vissza a próbára - mondja az együttes vezetője. - Hát igyekeztünk...- És az étkezést hol biztosították - kérdem nem is tudom miért.- Biztosították? Mi, magunknak. Nekünk nem volt annyi pénzünk otthon, hogy az együttes 27 tagjának legalább napi egyszeri, normális étkezést tudjak fizetni. Úgyhogy Andika (az egyik táncos) is hozott... így oldottuk meg a dolgot. Sajnos, akkor a művelődési háznak nem volt pénze... Majd kifizetik...- Aztán fölbatyuzva mentünk a szállásra, onnan vissza a Tháliába - mondja egy fiatal lány a körből. De most ne táncos, hanem „székes körre” gondoljanak az olvasók, mert a próba még nem kezdődött meg a tornaszobában. Hanem itt ülünk a matematikateremben, az együttes mostani főhadiszállásán. Mert korábban - s tán ezután is - az iskola „C” épületében próbáltak, amiről egyszer azt írtam, hogy meglehetősen rozoga. Csak utólag, egy egészen más jellegű beszélgetés során merült föl e „bűnöm”, Úgyhogy ezt vagy tisztáznám, vagy jóvá tenném. S erre igazán jó alkalom a próba előtti beszélgetés, mert a táncosok megerősítik, hogy valóban elég rossz állapotban van az épület, s pontosan ezért vannak mostanában itt. Erre belép a terembe Teleki István tanácselnök, aki szintén bekapcsolódik a beszélgetésbe:- Kimeszeltetjük a „C” épületet, kályhát teszünk be... De nincs, aki takarítsa.- Majd mi - mondja határozottan Wusst Józsefné, akit itt mindenki Mári néninek szólít, s akinek ügy jár a keze, mint a motolla. Ugyanis két unokájának, Kornéliának és Anitának kabátot köt. S a kötést mindig, mindenhová magával viszi, „mert pár perc is pár sor...” A takarítás vállalására a lányok is bólogatnak, Steinbacker Krisztina, Erdős Andrea, György Helga és a többiek. Szabó Andrea (okleveles virágkötő) még egy „hát perszét” is mond, azután róla mondják:- Mindent tud ez a csaj... Olyan univerzális fiU - s ezen a megfogalmazáson jót nevetünk, bár van alapja a kimondott szónak. Ugyanis Andrea nemcsak néptáncol, hanem sárkányrepülő, igen jól motorozik és mindenre jut ideje.- Tényleg nagyon jó lenne, ha volna egy olyan helyünk, ahol kiállításokat rendezhetnénk, ahol vendégeket, netán testvércsoportokat fogadhatnánk, s ahol 18 w ak rur ak Jui ne CS' ke ün ne mc ny ké Gy me bu I lep tar mc gy éle Ek szí szí j do ny Egy áruházban ennyi pénzért már majdnem négy pár gyerekcsizmát, ugyanennyi tréningruhát lehet kapni. Ha a bizományiban, leértékelt áruk között keresgél az ember, még egy-egy pulóverre, szoknyára is futja. És némely elegáns üzletben ezért az összegért akár egy divatos nadrágot is vásárolhat, vagy egy fél pár női csizmát... Háromezer forint. A legtöbb családban ennél jóval több megy havonta OTP-tör- lesztésre, lakásrezsire és egy átlagosnak mondott életvitel szerint ehhez közelít a kosztpénz. Ami szép summának számított a hetvenes évek elején, ma nevetségesen keveset ér. Fogalmazhatunk ügy is, siralmasan, hiszen nem kevés azoknak a honfitársainknak a száma, akik ezért a fizetésért dolgoznak egy hónapon keresztül. Nem rokkantak, nem félmü- szakosak, nem rossz dolgozók, nem mellékállásként munkát vállalók és nem is nyugdíjasok. Egyszerűen lakóhelyük, életvitelük, lehetőségeik miatt nem választhatnak, kénytelenek elfogadni ezt a más korszakban akár éhbérnek is nevezhető keresetet. ök azok, akiket a korábbi évtizedekben szemérmesen hátrányos helyzetű, megélhetésükben veszélyeztetett, lemaradó rétegnek neveztek... De kár kerülgetni a kifejezéseket, szavakat, a valóság ettől nem változik: szegények. Igaz, eljutottunk ma már odáig, hogy a kormányzat nemcsak felismeri, de megoldani is igyekezik ennek az egyre szélesedő rétegnek a gondját, állásfoglalások, érdekegyeztetési kísérletek, elvi cselekvési módozatok születnek, miközben magukra utalva kell százezreknek megbirkózni a megélhetés követelményeivel. Azt mindenki tudja, hogy ad hoc segélyprogramok nem hozhatnak alapvető változást, de a piacszemlélet térhódításával szociálpolitikánk egyelőre nem tud mit kezdeni. * így hát csendesen vesszük tudomásul a különböző szervezetek, fórumok által nyilvánosságra hozott statisztikákat, legfeljebb a saját bőrünkön is tapasztalt változást konstatálhatjuk szomorúan. Az inflációval természetesen évről évre emelkedik az az alsó határ, az a küszöb, ami a megélhetés minimumát, alapfeltételét jelenti. A KSH adatai szerint tavaly a társadalmi minimum az aktív keresővel rendelkező családban 3480 forint volt családtagonként. Ebbe az összegbe tehát beszámították a létfeltételeken kívül a társadalmi szükségleteket, a gazdasági, társadalmi, kulturális igények adott fejlettségi fokon, szerény színvonalon való kielégítését. Míg a létminimum az előbbi összeg 82 százaléka, vagyis 2853 forint 60 fillér volt 1987-ben Magyarországon. De mint azt a szakemberektől megtudtuk, ebben a majd háromezer forintban sem szerepel a lakásfenntartás, részlettörlesztés terhe. Egyszóval igen magas a mérce és a kezdő magasság is, amit napjainkban át kell ugrani. De hányán bírják? Talán nem untatjuk az olvasót néhány további'adattal, ami két évvel ezelőtti helyzetet tükröz ugyan, hiszen a tavalyi statisztikai évkönyv csak most készül, de a tendenciák ismeretében élethü követ- i keztetéseket eredményezhet. E szerint tue 1986-ban 3 millió 453 ezer aktív munka- szí vállaló korü állampolgárt tartottak nyíl- jét ván, ennek 2,8 százaléka, azaz 96 ezer 684-en kerestek havonta 3000 forintot, 1 az vagy ennél kevesebbet. 3001 és 4000 forint között volt csak- mc nem 350 ezer ember átlagjövedelme, mindkét kategóriában a nők alkották a szí túlnyomó többséget. Friss adataink nin- Ar; csenek, de az arányok a bruttósítás után is kevéssé változhattak, hiszen ezek az cs emberek éppen alacsony jövedelmük ne miatt adót sem fizetnek. tue- Tíz évvel ezelőtt 12 forinttal vettek fel, dü most 19 forint negyven az órabér. De há- pa rom forintot emelnek, azt ígérték már a rei következő fizetésnél... - mondja Arany Katalin, majd így folytatja. - Sajnos, egy- he re rosszabb az anyagellátás, nem tudunk ja) dolgozni. Akkor volt jó, amikor még adták nil a százalékot. De világos, hogy az ilyen gu melléküzemen spórolnak, ha kevés a munka... be Az Orion tamási gyáregység felsőnyé- űz ki telepén tizenkét asszony dolgozik. ak Gondjuk közös a több százezer kistele- az pülésen élő ember problémájával. Tipi- gy kus és egyelőre kilátástalan. sé- Tamásiban kezdtem tizenhat éve a gyárban, de a gyes után nemigen volt vá- de lasztásom - halljuk Sári Ferencnét. - va Két műszakban harminc kilométert utaz- nii ni naponta, mellette a család... nem megy. Annyival pedig nem kapnék többet a városban sem, hogy megérje. A fér- ba jem a téeszben dolgozik, és a háztáji gaz- tei dasággal birjuk ezt a dráguló világot... tu« De kérdezzék inkább azokat, akik egye- a dűl próbálnak megélni, maguk nevelik a he gyereküket! lé;- 1972 óta dolgozom itt, 3051 forintot rir keresek havonta. Elváltam, egy gyere- töl kém van, sajnos, igen beteges, ezért eszembe sem juthat, hogy máshol pró- 5C bálkozzam. a i Balázska (ö aki nem látszik), az egyik utánpótlás
