Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-22 / 253. szám
6 NÉPÚJSÁG r • 1988. október 22. Dr. Témák Gábor és Szeri Árpád a nyilvánosságról MÚLTUNKBÓL- Eleinte kisebb fajta meglepetést okozott számomra az a magától értetődő természetesség és tájékozottság, melyet dr. Ternák Gábor infektológus, a szekszárdi orvosklub vezetője tanúsított a klub által meghívott közéleti személyiség, országosan ismert politikus bemutatásakor és a vele folytatott eszmecsere, vita folyamán. A neves vendégekhez intézett „jól ülő” - és ironikusan megfogalmazott mivoltuk miatt nem egyszer derültséget keltő - kérdései a részletekben való jártasságról is árulkodnak. Egyetértve azzal, hogy egy főorvost nemcsak saját szakterülete foglalkoztathat, mégis felvetődik a kívülállóban: Honnan ered a politika, a közéletiség iránti fokozott vonzalma?- Mielőtt erre válaszolnék, hadd okozzak egy újabb meglepetést: ezekre a beszélgetésekre sohasem készülök, mindig akkor és ott alakul ki, hogy merrefelé indulunk el. Tehát nekem - a látszat ellenére - az égvilágon semmiféle gyakorlatom nincs ezen a téren. Egyszerűen érdekel ez a dolog: amikor a televízióban látok és hallok nyilatkozni egy politikust, nincs mód a visszakérdezésre, a ködösítések tisztázására. Az orvosklubban egészen másképp fest ez a szituáció, minderre adott a lehetőség. Az általam elmondottakból talán az is kiderül, hogy a közélettel, a társadalommal kapcsolatos problémák valóban foglalkoztatnak, ha nem is olyan mélységében és részletességében, mint azokat, akiknek ez lenne a feladatuk. I- Ez utóbbi megjegyzéséből némi kiábrándultságot érzek.- Ez nem véletlen, hiszen jómagam is találkoztam azokkal a szembeötlő ellentmondásokkal, melyek valamilyen formában összefüggésben állnak társadalmi gondjainkkal. Amikor kezdő orvosként valaki 1700 forintot visz haza az albérletbe, s a tanácstól a lakáskérvénnyel együtt elzavarják, mivel nem munkásparaszt származású, csak egy értelmiségi, akinek még a létezése is felesleges... Ezt a hátrányos megkülönböztetést már annak idején is mélységesen megalázónak tartottam, szerencsére ma már igyekszünk változtatni ezen a hibás gyakorlaton. I- Az ilyen és ehhez hasonló negatívumok tehát bizonyos értelemben előnyösen befolyásolták Önt? Értem ezen azt, hogy ezek az ellentmondások fogékony- nyá, érzékennyé tették?- Ezt így, ilyen direkt formában túlzás lenne kijelenteni. Mindenesetre már medikus koromban is meglehetősen aktívan tevékenykedtem a KISZ-ben és a hasonló mozgalmakban. Egyébként úgy látszik, nekem sorsom a klub, mert az orvosegyetemen ugyancsak klubot vezettem - 1967-69. között, s a mostanihoz hasonlóan annak is egészen jó híre volt.- Sportnyelven szólva feladta magasra a labdát, ugyanis értesüléseim szerint a szakszervezeti munkásotthonban működő orvosklub - legalábbis eleinte - egyes körökben határozott rosszallást váltott ki. Talán ezek miatt is nem ártana megismerkednünk a klub létrejöttének előzményeivel.- Semmi különössel nem tudok ez ügyben szolgálni, merő véletlenségből alakult meg ez a fórum. Tavaly nyáron néhány kollégával együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, s egyiküknek eszébe jutott, hogy érdemes lenne gyakrabban összejönnünk - például rendszeres klubfoglalkozásokon. Ennyiben maradtunk. Azután addig gondolkodtunk, mig ki nem találtuk a közös összetartó erőt: abból indultunk ki, hogy az orvosokat is érdekli a politika, bármennyire nem tartja őket a közhit politizáló rétegnek. I- Mire alapozza azt a feltevést, hogy az orvosok a valóban elterjedt és nyilván leegyszerűsített állítással szemben nem idegenkednek a politizálástól?- Többek között arra, hogy miközben a szocializmust építjük, Európában az utolsó helyen kullogunk az átlagéletkor tekintetében. E mellett nem mehetünk el szó nélkül! Körülnézünk az országban, s látjuk az elkészült, szépen kivitelezett családi házakat, csak azt el hozzátenni, hogy milyen áron értük el ezeket az eredményeket. Belerokkanunk abba, hogy azt az életszínvonalat, amit emberhez méltónak érzünk a XX. század végén, egyáltalán tartani tudjuk. E gondokból adódó kételyeinknek kívánunk‘hangot adni a klub által, megszólaltatva azokat, akik a döntések meghozatalában részt vesznek. Párbeszédre törekszünk, de elvárjuk a különvélemény tiszteletben tartását.- Azt hiszem, nem véletlenül hangsúlyozza ezt az álláspontot. Még létre sem jött az orvosklub, már hallani lehetett az előzetes ítéletet hogy a munkásotthonban ez a valamiféle zavaros ideológiával felfegyverkezett ellenzéki csoportosulás veszélyezteti a közrendet. Mi lehetett az oka ennek a reflexszerű reagálásnak?- Az, hogy minden, ami nem hivatalos, az gyanús. Saját kollégáim közül néhá- nyan rögvest el is határolták magukat ettől a kezdeményezéstől. I - Zavarták Önt ezek a támadások?- Egyáltalán nem, szinte vártam ezeket a reakciókat. Megjegyzem, mi semmit sem akarunk csinálni titokban, rejtegetve, ellenkezőleg... Egy adott kereten belül hangosan és nyíltan elmondjuk véleményünket. I- Milyen szempontok alapján választották ki a meghívottakat? Úgy hírlik, az orvosklubba közismert ellenzékiek, másként gondolkodók is ellátogattak....- Előre elhatározott szempontjaink nincsenek. Induláskor készítettünk egy listát, melyben szerepeltettünk lehetőleg minél több politikai felfogást, szakmát, művészeti irányzatot, s a visszaérkező válaszokból igyekeztünk kialakítani a névsort. Ellenzékiség? Ez manapság divatos dolog, hazánkban lassan nem is számit embernek az, aki nem hivatkozik vélt ellenzékiségére vagy másságára. Véleményem szerint a józan ész által diktált szabályokat kell követni. Az ellenzékiség ebben az értelmezésben a dogmával, a merevséggel, a begyöpösödöttsé- gel és minden ostobasággal való szembenállást és szakítást jelent.- Ez a törekvés érhető tetten azokban a vitákban, melyeket Ön vezet A gond csak az, hogy jobbára a retorika vált uralkodóvá, s amikor a cselekvésről lenne szó, elkezdődik az egymásra mutogatás.- Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete - aki ugyancsak a vendégünk volt - hozott fel erre egy szemléletes példát. A galsznosztynak nem szabad olyan szélnek lennie, mely az erdőben megmozgatja a fakoronák leveleit, de a földön mindent változatlanul hagy. Remélem, nálunk sem igy lesz. Ha az egész társadalom vitatkozik a bősnagymarosi vízierőműről, az nem baj, de a döntés a szakemberekre tartozik. A glasznosztyot, a nyilvánosságot mindenkinek a maga szakterületén kellene elkezdenie. I- Ön hol és hogyan kezdené? Annál is inkább, mivel tudtommal az úgynevezett nehéz emberek közé tartozik.- Nagyon örülök ennek a minősítésnek, mert ez azt jelenti, hogy nem csatlakozom azoknak a táborához, akik igyekeznek minden körülmények között a hatalom mellett, annak oldalán állni. Ami az egészségügyet illeti: ez az ágazat közismerten rendkívül alulfinanszírozott, másrészt viszont a meglevő pénzünket is pocsékoljuk. Ez az, amit nehéz megemészteni. Ha csak a saját kis körünkben maradunk: mindenki tudja, hogy a megyei kórházban 300-400 ágy áll üresen naponta. Ugyanakkor fenntartunk olyan kis kórházakat, melyeket ha holnap becsuknánk, hiányukat senki sem venné észre. Nem attól jobb az egészségügy, hogy minden faluban kórház található! Sokkal többet számít az infrastruktúra, az utak, a megfelelő mentőautók, a telefon- hálózat. Ezek az ágazat „glasznosztyos” problémái. I- A fenti nézetek hangoztatása némelykor törvényszerűen okoz konfliktusokat, s a következmények sem maradnak el...- Konfliktusokban természetesen nekem is volt részem, ami azt jelenti, hogy homlokegyenest más véleményen voltam, mint vitapartnerem. Ez önmagában véve egyáltalán nem baj, amennyiben kulturált emberekhez méltó módon viselkedünk. A lényegnek azt tartom, hogy legyen értelme a vitának, az segítse az adott kérdés megoldását. E nélkül az egész merő szószaporítás.- Mint az orvosklub vezetője, szemlátomást nem okoz Önnek gondot az adott rendezvényen az esetleges nehéz helyzetek áthidalása. Infektológusként, azaz a fertőző betegségekkel foglalkozó főorvosként minden bizonnyal sokkal bonyolultabb körülmények között kell helytállnia.- Erről sokat beszélhetnék. Az infekto- lógia nem túl divatos „szakma”, sokan magától a szótól is félnek. Klasszikus értelemben vett infektológia ma már nem is létezik, hiszen az egykori nagy járványok visszaszorultak, legalábbis hazánkban. A fertőző osztályok az ebből következő állapotot tükrözik; a betegek elmaradása miatt nem figyeltek azokra, melyek azután mindinkább elhanyagolttá váltak. Ezen próbáltam változtatni, szélesítve a tevékenységünket májbetegek, lázas betegek ellátásával, továbbá más, határterülethez tartozó esetekkel. Azt inkább nem részletezném, hogy a XX. század végén milyen méltatlan körülmények között dolgozunk. I- Elismert embernek tartja magát szakmai szempontból?- Ha arra gondol, van-e valamilyen hivatalos kitüntetésem, azt kell mondjam, nincs. Erre egyébként nem is vágyom. Bárkit ki lehet tüntetni, ez csupán elhatározás kérdése. Számomra sokkal fontosabbak azok a visszajelzések, melyek a betegek - a körülményekhez képest - jó közérzetére vonatkoznak. Gyakran hangoztatom azt az elvemet, hogy aki nem szereti a beteget, az ne menjen orvosnak. A legnagyobb vétség az osztályunkon, ha valaki durván szól az amúgy is kiszolgáltatott emberekhez. A legnagyobb elismerés pedig, amit életemben kaptam, az nem Magyarországon, hanem Nigériában ért... Í- Ifjonti romantika szólította Önt ebbe a távoli afrikai országba?- Az is, meg az anyagi érdek is. Ha nem töltök a szakvizsga után három évet ebben az országban, talán most is albérletben nyomorognék... Szóval Nigériában ért az a dicséret, hogy mióta ott dolgozom, kevesebb a kiabálás a kórtermek körül. Tudni való, hogy az elhunytakat a hozzátartozók hangosan zokogva, jaj- veszékelve gyászolták. Ezek elmaradása a halálozási arányszám csökkenését jelentette, s mindez az én munkám eredményeként.- Messzire jutottunk az orvosklubtól, ami érdekes módon mostanában mintha egyre közkedveltebb lenne. Igaz, ebben szerepet játszik a meghívottak személye is; nemrég például egy előadáson maguk az orvosok is „kisebbségbe” kerültek, a 100 forint belépti díj ellenére szinte megrohamozták a munkásotthont.- Valóban jómagam is tapasztalom ezt a fokozott érdeklődést. Célkitűzéseink ugyanazok, mint kezdetben; szemtől szembe olyan kérdéseket feltenni, melyek élénken foglalkoztatják a közvéleményt. I- Az orvosklub több mint féléves múltra tekint vissza. Mennyiben változott az eltelt időszakban dr. Ternák Gábor nézetrendszere, aki emberközelből faggatja a vendégeket? Javult esetleg a közérzete?- Néhány dolog feltétlenül örömet okozott számomra. A meghívottak kivétel nélkül mellőzték a jelszavakban és szólamokban való gondolkodást. Sajnos, ez még nem mindenütt érzékelhető a hivatalos megnyilvánulásokban. Erről az a véleményem, hogy ha egy társadalom fél a demokráciától, az megérdemli, hogy elmossa a történelem. A demokráciát nem lehet adagolni: az vagy van, vagy nincs. Ugyanez vonatkozik a nyilvánosságra is. Persze, egyoldalúság llrine pesszimistaként feltüntetni magam. Ma már hangosan ki lehet mondani azt, amit ezelőtt néhány évvel még gondolni sem volt szabad. Csak attól félek, hogy megmaradunk az „össznemzeti szövegelésnél". Nincs értelme a fényes és közeli jövőben reménykednünk, most, azonnal kell valamit tennünk. I- Remélhetőleg a tenniakaráshoz a maga módján hozzájárult ez a beszélgetés is, melyet ezennel megköszönök. A napi beszélgetések során, amikor okkal és ok nélkül, talán már divatból is, elmarasztaló szavak hangzanak el az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikájáról, 1948-ról rendszerint úgy emlékeznek meg, mint a második világháború óta eltelt évtizedek legsikeresebb esztendejéről. Pedig a levéltári formások nem egészen ezt igazolják. A korabeli politikai sikerek elfeledtetik azt a hallatlanul nehéz, feszültséggel is teli erőfeszítéseket, amit a közigazgatás, a társadalmi szervek, a gazdasági egységek és a gazdasággal foglalkozó intézmények tettek a közellátás biztosításáért, a jóvátételi kötelezettségek teljesítéséért. A megye főispánja, Ferencz Péter, és az alispán, Némethy Pál hetenként jelentette a belügyminiszterhez az aratás és a cséplés, valamint a gabona felvásárlásának eredményeit. Jelentéseik segítségével tekintünk bele ennek az esztendőnek történéseibe. 1948. július 9-ére, Szekszárdra tisztiértekezletet hívott egybe a főispán, ahol ismertette a Belügyminisztériumban július 7-én kapott tennivalókat: a cséplés és beszolgáltatás legalább napi egyszeri ellenőrzését, a jelentőszolgálat megszervezését. Elrendelte a főispán, hogy minden községben - napokon belül - falugyűlést kell tartani és ott mozgósítani a lakosságot a gyors aratásra, cséplésre és természetesen a beszolgáltatásra. Kezdeményezte, indítsanak cséplési és begyűjtési versenyeket a községek egymás között, és a falvakban a gazdálkodók is egymás között. Külön kellett tárgyalni a cséplőgép-tulajdonosokkal és - bérlőkkel, meg kellet esketni a cséplőellenőröket a rendeletek betartására és betartatására. Ismertetni kellett a használható nyomtatványok szabályszerű kiállítását is. Mert már akkor úgy volt, hogy papír nélkül nem volt szabad masi- názni... Az is természetes volt 1948-ban, hogy a fentiekkel egy időben intézkedni kellett a rendészeti tennivalókról is. S amikor úgy tűnt, hogy minden rendben van, kezdődhetett a nagy munka. A községi jegyzők rendszeresen jelentettek a járási főjegyzői hivatalhoz, ahol ösz- szesítést készítettek, s ment minden a megye főispánjához, alispánjához, tudjon mindenről a megye is... A simontornyai járás főszolgabirájá- nak jelentéséből tudjuk, hogy a falugyűlések július 11 -én voltak. A jegyzők részletesen szóltak a nagyszámú közönség előtt a rendeletekről, s azokról a hatósági intézkedésekről, ha netán nem menne zökkenőmentesen a nyári nagy betakarítás. Azt, hogy milyen volt ennek a fogadtatása, arról néhány adatot emeljünk ki a jelentésekből. Megtudjuk, hogy Gyünkön 200-250, Dúzson 40-50, Kölesden 210, Miszlán 300, Pálfán 210-220, Sárszent- lőrincen 300, Simontornyán 56 megjelent közül senki sem szólalt fel. Nem volt felszólaló Diósberényben és Szárazdon sem. A dunaföldvári járásban sem volt lelkesebb a közönség. Bölcskén 500, Duna- földvárott 450, Dunaszentgyörgyön 100-150, Faddon 700, Gerjenben 300, Györkönyben 300, Madocsán 400-500, Németkéren 300-400, Pakson 800 személy volt jelen a népgyüléseken (falugyűléseken) és senki sem kívánt felszólalni. Meghallgatták a jegyzők és főjegyzők tájékoztatását, s ki-ki a saját gondolatát megtartva magának, eltávoztak a gyűlés színhelyéről. Nem folytatjuk a felsorolását azoknak a gyűléseknek, amelyeken hivatalosan senki sem kért szót, noha mint azt á fenti számok tanúsítják, igen nagy volt az érdeklődés. Ez a nagy érdeklődés érthető, hiszen közvetlenül érintették a parasztságot az ott ismertetett rendeletek. Amit hallottak, nem volt éppen kedvükre való. Milyen volt a gyűlések hangulata? Vegyes. A bonyhádi járási jelentésből azt tudhatjuk meg, hogy „a gyűlés rendben folyt le, rendzavarás nem történt. A hallgatók nyugodt magatartást tanúsítottak és a hangulat nyugodt volt” ......a megjel entek csendben, minden zajongás és zúgolódás nélkül szétoszlottak.” Valószínűleg Bonyhádon kissé megszépítették a valóságot. Ezt azért gyaníthatjuk, mert a többi járásból más jellegű megjegyzések is érkeztek. Bátán például „...a gyűlés végén többen a fejadagrendelet ismertetését kérték. Ennek megtörténtével pártállásra való tekintet nélkül, általános lett a felzúdulás és a tömeg elkeseredett hangulatban oszlott széjjel.” Madocsáról a következőket jelentették: ....a népgyűlés ellen eléggé ellenséges h angulat nyilvánult meg...” Dunakömlő- dön pedig oly forró volt a hangulat, hogy egy személyt a jelenlévő rendőr letartóztatott. A gyűléseken - már ahol felszólaltak a jelenlévők - sokallták a búzaföldadót, keveselték a fejadagot, és a vetőmagot, sürgették a jobb iparcikkellátást. Különösen a jobb lábbeliellátást igényelték. Agyűlésektehátjól-rosszul lezajlottak. Ismertté lettek a kormányrendeletek - és általában az előírásoknak megfelelően megkezdődhetett a cséplés is. Történeti tény, hogy összességében zavartalan volt a cséplés és a begyűjtés, csak kisebb szabálytalanságok fordultak elő. Ezeket azonban szigorúan ítélték meg, s a foganatosított hatósági eljárás a kelleténél is súlyosabb terheket rótt a törvénysértőkre. Ennek ellenére akadtak, akik dacoltak a törvényekkel, rendeletekkel. A szigorú gazdasági rendszabályok, esetleg az illetők gazdasági helyzete arra csábították-kényszerítették, hogy a gazda, a mindvégig jelenlévő ellenőr vagy a cséplőgép-tulajdonos el-eldug- jon néhány mázsa gabonát, kivonja a közfogyasztásból. De az ilyen esetek előbb-utóbb rendszerint megbontották a közöttük lévő egyetértést. A gyanakvás, a bizalmatlanság feszültséget okozott a cséplőgépek árnyékában. A konfliktus Decsen tragikus véghez ért. Augusztus 3-áról 4-ére virradó éjjel SZ. J. 23 éves cséplőellenőrt P. F. cséplőmunkás leszúrta. (A jelentés nem említi, hogy meghalt-e a fiatal ellenőr.) Tömegessé lettek a gazdasági bűn- cselekmények. Egyre-másra váltották le a hatóságok a cséplőellenőröket, és vonták vissza a bérlői jogot a cséplőgépbérlőktől. Szigorúan, tételről tételre ellenőrizték a nyomtatványokat, jól töltötték-e ki, nem került-e ki néhány mázsa gabona a hatóság látóköréből... Akadtak gondok a munkafegyelemmel is. Gyakori volt a szökés, a szerződésszegés. Példaként említhetjük, hogy Tóth János gépénél végül már csak 8 személy dolgozott a 19 közül, amikor a cséplőgépet a nagymányoki határból Kismányokra vontatták. A11 személy ellen megindult a hatósági eljárás. Természetesen a kihallgatás során mindenki tudott valami indokot felhozni védelmére. Volt, aki a betegségére hivatkozott, mások közölték, hogy lejárt a bányától kapott szabadság, vissza kell menni eredeti munkahelyére, a legtöbben azonban arra hivatkoztak, hogy ők csak a nagymányoki határban végzendő munkára kötöttek szerződést, s igy nem kötelezhetők a kismányoki munkára. Az augusztus 11 -i jelentésben olvashatjuk: „A bedegkéri jegyző jelentette, hogy Koczor István gépénél a munkások megtagadták a munkát azzal az indokkal, hogy fejadagjukat már megkeresték, s így tovább nem hajlandók dolgozni. A gép emiatt leállt. A bejelentés a rendőrséghez megtörtént a munkásoknak munkába való állítása érdekében” Az augusztus 25-i jelentés szerint: „az udvari községhez tartozó Iphigénia pusztán Pálinkás József cséplőgépét a munkások önhatalmúlag, bejelentés nélkül leállították, s el akarták huzatni a pusztáról. Eljárásukat azzal indokolva, hogy a puszta 7 km-re fekszik a községtől, s így élelmezési nehézségeik voltak” Mint azt fentebb említettük nagy szükség volt a megfelelő formanyomtatványokra. E nélkül nem mehettek a masinák. Július 28- án volt kénytelen jelenteni a főispán és az alispán a belügyminiszterhez, hogy „az elmúlt hét folyamán mind gyakrabban érkezett panasz arra vonatkozóan, hogy a cséplőgépek kénytelenek leállni nyomtatványhiány miatt”. A községi elöljáróságok egymás között igyekeztek az átmeneti nehézségeket megoldani, kisegítették egymást 1948. szeptember 15-én jelentették a belügyminiszterhez a megye szervei, hogy a cséplés befejeződött „A beszolgáltatási ütemtervvel kapcsolatban jelentem - írta Ferencz Péter főispán - hogy Tolnavármegyének az ütemterv szerint szeptember hó 12-ig 347 430 mázsa kenyérgabona beszolgáltatási előírása volt, és a vármegye ezzel szemben 348 636 mázsa kenyérgabonát szolgáltatott be.” Örömmel jelentette, hogy 1206 mázsa a túlteljesítés. S mi volt a begyűjtési versennyel? Az általunk átforgatott iratok közül egyik sem tartalmazza, hogy a megyében melyik község nyerte meg a versenyt, de arról sincs tudomásunk, hogy Tolna, Baranya, Somogy és Fejér megyék közül ki vitte el a pálmát... (A fentiekkel foglalkozó iratok a Tolna Megyei Levéltár őrizetében vannak: főispán-közellátási kormánybiztos iratai 1948/ 372. számon) K. BALOG JÁNOS ^4||ét vég ill» beszélgetés
