Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-22 / 253. szám

1988. október 22. ^PÜJSÄG 5 A szakadék szélén, avagy a leépülés anatómiája Az asszonyok rázzák a fejüket. Nem­csak a nevüket titkolják, de beszélni sem akarnak. Hagyják őket békén, elég a maguk baja a faluban.- Itt vannak a jó földek és nem tud­ják őket kihasználni - így summáz az idősebb, majd sietve hozzáteszi: - Nem szólok többet, mert rájönnek... Isten őrizz, még egy évem maradt a nyugdíjig.- Egypáran elmentek már a szek­szárdi pártbizottságra is, aztán mi tör­tént? Nem kapnak háztájit, hát kell ez nekünk? Én is a téeszhez megyek vissza a gyes után - erősíti meg az előbbit a fiatalabb menyecske, karján apró gyerek. Megkönnyebbülnek, amikor elköszönünk... Az egykori virágzás nyomai Elég végigmenni a főutcán, megnézni a házakat, portákat. Az első pillanatban a szemünkbe ötlik, hogy va­lamikor jó módú gazdálkodók, középparasztok lakták a községet, a pergő vakolat, bedőlt keríté­sek, gazzal nőtt porták még nem tudták elrejteni az egykori virágzás nyomait. Hogy meddig állja még az emberi kéz alkotása az idő kitartó pusztítását minden évben többet követelve magának...? Talán csak a régenvolt kiváló építőmesterek, kőművesek a megmondhatói. Ma egyetlen utódjuk sincs, igaz nem is volna munkájuk, hiszen évek óta nem építe­nek új házat. Inkább a régiek áhítoznak lakóra, de hasztalan, mert egyre öregszik, fogy a lakosság, alig születnek és a fiatalok is elvétve maradnak szülőhelyükön. Ma 1235-en laknak Sárszentlőrincen, közel öt­százan nyugdíjas korúak. Az ifjabb generációnak a körzetesítés idején újonnan emelt általános iskola és a kistelepülések életében meghatározó, egyetlen gazdálkodó egység, a termelőszövetke­zet jelenthetné a jövőt, a fennmaradás esélyét. A feltételes mód egyelőre húsbavágó valóságot ta­kar, hiszen az évtizedes vegetálás után az elmúlt év végén olyan mértékű veszteséget könyvelt el a szövetkezet, amivel további léte is megkérdőjele­ződött. Az okok persze nem néhány hónap gazdál­kodásában, nem is az időjárás szeszélyeiben ke­reshetők, még csak a szabályozókat sem lehet mindezért ostorozni. Mélyebbre kell ásni, ha arra keressük a választ, mi történt és mi történik a sár- szentlőrinci'termelőszövetkezetben... A kitüntetett figyelem egyébként egyáltalán nem újkeletű, hiszen már 1982-ben határozatot hozott az MSZMP Tolna Megyei Végrehajtó Bizottsága, hogy az alacsony hatékonyságú mezőgazdasági termelőszövetkezetek, vagyis a 100 forint költ­séggel 6 forint, vagy annál kevesebb mérleg szerinti eredményt elérő üzemek intézkedési ter­vet készítsenek a talpraálláshoz. Az érintett hét téesz között volt a lőrinci Petőfi is. A program azon­ban úgy tűnik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az elmúlt években sem változott a szövetkezet teljesítménye és megítélése sem. A megyei szakigazgatás által készített, idén nyáron keltezett összefoglaló jelentésben többek között ez áll: „...A legközömbösebb magatartást a sár- szentlőrinci Petőfi Mgtsz tagsága tanúsította a gyűléseken... A tagságnak csak kis hányada haj­landó munkaidőn túli többletmunka végzésére, mely mintegy 80 hektár hibridkukorica háztáji mű­velésében nyilvánul meg... A tagság eltérő aktivitá­sának megfelelően az üzemenkénti fajlagos jöve­delmek között is nagymértékű szóródás tapasztal­ható. A tervkészítés előtti időszakhoz viszonyítva csak a sárszentlőrinci termelőszövetkezetnél tör­tént visszaesés. A eredmények romlásában a ve­zetők több spontán döntése is közrejátszott." Az elnök nem nyilatkozik Lázár István, a téesz elnöke készséges hangon válaszolt a telefonvonal másik végén, csak akkor dühödött meg, amikor jövetelünk céljáról értesült. Határozottan kijelentette, hogy hajlandó minden­ről beszélgetni az újságírókkal, de a téeszt hagyják végre nyugodtan. Különben is elege van a hasonló zaklatásokból... Miután kudarcot vallott a nyilvánosságra, tájé­koztatási kötelezettségre való hivatkozásunk, vezetőtársait próbáltuk szóra bírni, nagyobb si­kerrel. Kasza József elnökhelyettes, főkönyvelő és párttitkár egyszemélyben, nem örült, de nem is zárkózott el a beszélgetéstől.- Hova lettek a rendezett porták, a gazdálkodó szorgos emberek a faluból? - fordultunk hozzá.- A hagyományos értelemben vett parasztok kiöregedtek, meghaltak, a parasztvér meg nem öröklődött.- Nem gondolja, hogy ebben a téesznek is sze­repe van, feladata lett volna, elősegíteni, hogy az embereknek érdemes legyen háztájiban földet művelni, jószágot tartani?- Ezt se mondanám kategorikusan, hogy nem fog­lalkoznak háztájival. Talán az lenne a helyesebb kife­jezés, hogy nem intenziven... Csinálgatjuk...- Kívülállóként elsősorban azt a szervező erőt, serkentő hatást hiányolja az ember, amivel fel­éleszthetnék, mozgásba hozhatnák az alvó köz­séget. Hiszen a kistelepüléseken pótolhatatlan a termelőszövetkezet szerepe.- Mégis, miért hiányzik ez itt, vagy egyáltalán lát­ja ebben a szövetkezet felelősségét?- Hát, igen, ebben egyetértünk...- Őri párttitkárként biztosan jól ismeri a pártta­gok véleményét. Hogyan ítélik meg a szövetkezet mai helyzetét?- Egy csoport, a forróbb fejűek, nem egészen jól látják a szövetkezet kifutási lehetőségét. Úgy gon­dolják, hogy egy vagy két vezető leváltásával meg­oldódnának a gondok. Pedig elsősorban az esz­közök hiánya, óvatosabb vagyok, az állóeszköz­állomány a magyarázat. És talán nincsenek is olyan jó adottságaink... Jó, a földjeink jók, azt elis­merem, de más adottságok.- Mire gondol?- Mindentől kiesik ez a falu, igaz Nak is, úgyhogy a saját példámmal fogtak meg. Inkább úgy fogal­maznék: az eszközök hiánya. Egy lábon állunk és a szántóföldből akarunk nagy nyereséget.- A párttagság másik része mit mond?- Gyakorlatilag hasonló véleményt, személy- cserét sürgetnek.- Kit érintene ez?- Kiket! Ezt hagyjuk inkább, maradjunk az álta­lánosságnál.- Netán az elnökről van szó?- Nem, ott még egyelőre nem tartunk... Ma négy-, holnap nyolcmillió nyereség... A felelősség kérdésében végeredményben ma­radt az általánosságoknál a Paks városi párt-vég­rehajtóbizottság határozata is. Ez év márciusában tűzte napirendre ismét a testület a téesz gazdálko­dását, az eredményesség javítására készített fel­adatterv végrehajtását. Az 1986 óta eltelt időszak teljesítményéről szólva a beszámoló röviden meg­állapította: 1. Továbbra is kedvezőtlen a növénytermesztés és állattenyésztés aránya, a féllábon állás jellemző az üzemre. 2. Az eszközellátottság nem változott. A tervek elkészültek, 1987 őszén kellett volna indíta­ni a sertéstelep-rekonstrukciót, amihez a 13,2 mil­lió forintos hitelszerződést is megkötötték a Buda­pesti Bankkal. A tavalyi veszteség miatt saját erő hiányában visszamondták. A talajmunkához, betakarításhoz nélkülözhetetlen gépeket géphite­lekből és lízingelés útján teremtették elő, saját erőből alig vásároltak. 3. Pénz- és hitelgazdálko­dásuk romlott, a tavalyi mérleg szerinti veszteség 7 millió 657 ezer forint volt. 4. A taglétszám évente 3-4 százalékot csökken, tavaly munkadljnövelést nem hajtottak végre. (A 160 aktív dolgozónak 57 ezer forint az átlagkeresete.) 5. Munkafegyelem te­rén javulók az intézkedések. Középvezetői szinten létszámcsökkentést hajtottak végre, munkakörö­ket vontak össze. Szintén a téesz vezetői által készített hivatalos okmányból idézzük, miben látják maguk az ered­ménytelenség okát. Eszerint: „Az egész növény- termesztésünkre 1987-ben rányomta bélyegét az időjárás... Az őszi kalászos gabonáinkat részesí­tettük előnyben a tápanyagellátás és növényápo­lás vonatkozásában, mégis terméseredménye 1,6 tonnával elmaradt az előző évekhez viszonyítva a belvíz- és aszálykár miatt... A szárazborsó sikerte­lenségét is elsősorban időjárási tényezők befolyá­solták... a zöldborsó hasonlóan károsult. A főve­tésként vetett napraforgót az aszálykár rendkívüli mértékben károsította, terméseredménye a ko­rábbi éveknek a 65 százaléka lett... Egyedüli növényünk a kukorica, aminek kedvezett a máso­dik félévi időjárás, de a belvíz miatt a termőterület kétharmadát tudtuk csak bevetni...” A veszteség okairól szólva összegzésként: „első helyen a nö­vénytermesztés árbevételének kiesése szerepel 5,2 millió forinttal. A melléküzemágnál az előkárto- ló később indult a tervezettnél, a beruházás elhú­zódása miatt az árbevétel 1 millió forinttal lett keve­sebb. Az adó-, és hitelkamatterhek is 1 millió forin­tot jelentettek... Rendkívül nagy gondja üzemünk­nek a viszonylag magas aranykoronájú szántó­földjeink után fizetendő progresszív földadó, ami 1983. óta minden évben majdnem 2,5 millió fo­rint...” Továbbá: „Az objektív tényezők mellett vesz­teségforrásként ítéljük meg a szubjektív tényezők problémáit is, de véleményünk szerint teljes mér­tékben a veszteséget nem lehet a vezetés nyakába varrni.” A vb-tagok kritikus megjegyzésekkel illették, így például elhangzott, hogy úgy tűnik, mindenki idegesebb a tsz vezetésénél ebben a helyzetben és elfogadhatatlan annak a tervnek a megalapo­zottsága, amelyik egyik nap négymillió nyereség­gel számol, de miután ez kevés a banknak, más­napra nyolcmillióra feltornássza... A beszámolót végül elfogadták. „Mindig a szakadék szélén táncolunk”- Mint pénzügyi szakemberhez fordulok önhöz, főkönyvelőhöz. Hogyan vészelték át a tavalyi évet?- Nekem agrárvégzettségem van, az a teljes igazság, a kolléga tavaly szeptemberben rokkant­sági nyugdíjba ment, de már 84-ben kezdődött a szívpanasza, azóta én csinálom a zárszámadást. Hát, kérem a veszteség egy részét saját alapból a Budapest Banktól alapmegelölegezési hitellel rendeztük, 5 millió forint üzem­viteli hitelt a pécsi Agrobanktól vettünk fel és igénybe vettük a Közös Támoga­tási Alapot. Idén eddig 16 millió 300 ezer forintot törlesztettünk, a korábbi beruházási hitel törlesztőrésze 1 millió 34 ezer és az üzemviteli hitel hátralévő része 2,5 millió forint még a háromnegyed év vé­géig esedékes.- Miből fizették a tartozásukat?- Búzából, kalászosokból. 6,2 tonna volt a búza termésátlaga.- A téesz úgy tűnik, talpon marad a nagyon re­mélt közepes év után, de a tagság mit szól ehhez, mennyire érzik a rossz hangulatot, közömbössé­get? - fordulunk a fiatal vezetőkhöz, Szabó Tibor föagronómushoz és Hetesi Károly növényter­mesztési ágazatvezetöhöz.- Vannak, akik 12 forint órabérért dolgoznak, mit várhat tőlük az ember. A szárazság miatt a hib­ridkukorica is tönkrement, úgyhogy a megszokott 40 ezer forint körüli „kiegészítés” idén elmarad a dolgozóknak.- Hallottuk, az emberek azért nem szólnak, mert lehurrogják őket, részegnek nevezik azt, aki kriti­kusan vet fel dolgokat...- ...Nem jellemző ez egyáltalán... de tudom mire gondol, egy konkrét esetre... - szakítja meg a csendet Kasza József.- Nem kellemetlen egy fiatal szakembernek az állandó kudarc, bizonytalanság?- Ez a téesz mindig a szakadék szélén táncolt, az év végén kellett számolni, beosztani. Az, hogy az utóbbi pár évben ennyi embert tudtunk megtar­tani, többet ér, mint bármiilyen vörös zászló - véle­kedik a főagronómus.- A legfontosabb mégiscsak az, hogyan látják a jövőt, öt év múlva mi lesz a téesz sorsa?- Nem nagy kifutási lehetőség van, a középszin­ten kell megkapaszkodni - válaszol az elnökhe­lyettes.- Hogy mondjam meg, mi lesz öt év múlva, ami­kor állandóan változik a szabályozás? Rosszul gazdálkodunk, mégis többet fizetünk az állam­kasszába, mint mások? - kérdez vissza Szabó Ti­bor. Míg Hetesi Károly: - A téeszek nem maradnak meg sokáig, a formát nem tudom, de szakcsoport­ban, szakszövetkezetben hozzáértő gazdálkodók közösségeként továbbélnek... Már ló sincs a faluban- Kilenc éve mentem nyugdíjba, azóta nem épült itt semmi - nyugtázza a szomorú valóságot a jó ta- rású idős ember. A közeli lóistállóhoz kísér ben­nünket, mind között talán ez bántja legjobban Szöllösi Tamást... Valamikor a testvérével építet­ték. Ma egyetlen pár ló maradt benne.- Beadtuk annak idején a földet, jószágot, mondták, a közösben minden a miénk. Most meg egy fogatot sem kap az ember. Mindent eladnak, már ló sincs a faluban. És eltűnt a tehén is a portákról, mert nem volt ta­karmány. Pusztul az öreg malom, a gépműhelyben balkáni állapotok... Amit készen kaptak, nem be­csülték, amit elkezdtek, a sertéstelep, vágóhíd... félbemaradt. De vajon meddig lehet statisztálni eh­hez a fokozatos leépüléshez, meddig lehet a közös vagyont tékozolni, az emberek türelmét végsőkig feszíteni? És miféle erő hatására hallgatnak, félnek az emberek? Miért a közömbösség, távoltartás, mennyi csalódás, keserűség után jutottak oda, hogy a zárszámadó közgyűlésen megtapsolta a tagság a 7,5 milliós veszteséget? A körülmények­re, adottságokra hivatkozva lehet-e évtizedekig vegetálni, nehezítve, kilátástalanná téve ezzel nemcsak egy közösség, az egész falu sorsát? És lehet-e folytatni, mintha mi sem történt volna, a dermesztő táncot a szakadék szélén...? Az idős ember szavai zökkentenek vissza a va­lóságba: - Elég nagy szégyen ez, ott a szín, a szé­na meg kint van előtte. Megszólták azelőtt az ilyen gazdát... és nem is élt volna meg. TAKÁCS ZSUZSA KAPF1NGER ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom