Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-18 / 249. szám
4 Képújság 1988. október 18. Moziban HANUSSEN Atörténelem számos híres jövőbelátóval szerencséltette az elkövetkező idők titkait megszállottan kutató emberiséget: a legismertebbek közé tartozik a XVI. században élt francia Nostradamus, kinek homályos és rejtélyes próféciái 3799-ig érvényesek, vagy a svéd Swedenborg, aki állítólag nemcsak az idő-, hanem a térbeli látás adományával is bírt A sor még hosszasan folytatható, annyi bizonyos, hogy a látnoki, telepatikus képességekkel kapcsolatos irodalom mennyiségét a bőség zavarával lehetne érzékeltetni. Szabó István rendező új filmjének hőse, Hanussen szintén egy jövőbelátó, s számára is érvényes a jósok örök tragédiája: mások sorsa nyitott könyv előttük, a sajátjuk azonban paradox módon már annél kevésbé. S minden erőltetett párhuzam nélkül az is világos, hogy Szabó István annak idején az Oscar-díjas Mefisztóval olyan magasra állította a mércét, amit azóta sem könnyű túlszárnyalni. így történt ez a Redl ezredes és a most látott Hanussen esetében is. Pedig maga az ötlet ezúttal is figyelemreméltó és jobbnál jobb - sajnos csak féloldalasán megvalósított lehetőségeket rejt magában. Az első világháború végén kezdődő és az 1933-as évben befejeződő alkotásban világosan felismerhető a manapság sokat emlegetett „közép-európaiság” erőteljes hangsúlyozása. Hanussen, az osztrák illuzionista a 20-as évek elején Budapesten hasznosítja hipnotizáló tudását a magyar-zsidó Bettelheim doktor klinikáján. Később Bécsben, majd Csehszlovákiában tesz bizonyságot jóstehetségéről, végül a fasizmus által már fenyegetett német főváros, Berlin Mayer Berta tűzzománcai Simontornyán Sisak és cilinder A Zrinyi Katonai Könyv- és Lapkiadó a napokban jelentette meg a Sisak és cilinder című sorozat első két kötetét, ami, a 30-as, 40-es évek Magyarországával foglalkozik. A borítót díszítő stilizált sisak és cilinder jelzi, hogy a köteteknek egykori katonák és politikusok a szereplői és szerzői. Ezek az írások.történelmi értékükben azért is nagybecsűek, mert szerzőik az eseményekkel egy időben vetették papírra gondolataikat. A sorozat első kötetéből gróf Bethlen István egykori miniszterelnök emlékiratával ismerkedhetünk meg. A rendkívül izgalmas dokumentumban a korszak talán legjelentősebb politikusa ad értékelést az uralkodó rendszerről. A közismerten angolszász orientációjú, s a közelgő véget már jól látó Bethlen elsősorban azokat a tényezőket vizsgálja, amelyek Magyarországot a német fasizmus mellé állították és belesodorták a világháborúba, amelynek kezdettől fogva ellenzője volt. Náray Antal visszaemlékezése közel negyven évi „rejtőzködés” után került elő a passaui püspök levéltárából. Náray Antal a Legfelső Honvédelmi Tanács vezértitkára, majd a rádió és az MTI elnöke volt. Tiszténél fogva Teleki Pál miniszterelnök közvetlen munkatársa és így számos fontos döntés szemtanúja volt. Beszámol a honvédség 1930-as években megindított fejlesztéséről és a hadseregben kialakuló politikai állapotokról. Hogyan találkozik sistergés nélkül a tűz és víz, milyen mozgatóval olvad eggyé a hideg és meleg színek árnyalata, honnan az indíttatás, hogy az egzakt, geometrikus formákba mélységesen emberi tartalmat, lelket öltsön...? Mayer Berta tűzzománcai előtt elindul a képzelet lavinája és az ember észrevétlen hagyja magát sodorni. Belekapaszkodik egy pillanatra az önálló életre kelt, kígyózó növényi motívumba, ami felidézi őseink hagyományos akantuszos díszítését és valamiképpen a megtartó erőt, a jövőt élteti. Aztán a puhán simogató zöldek, folyammá dagadó, valószínűtlen kékek örvényein repítve fennkölt magasságba emelkedik, arany és fekete kompozícióban az ünnepélyesség ritka és gyorsan múló pillanatait idézi. Titkát nem tudjuk, hiába keressük a választ, milyen átváltozással tűnnek el az Oktogon című alkotásról - talán csak odaképzelt - angyalok egységes egészet, harmóniát sugározva. De éppen ez a legszebb a művészetben. Mayer Berta tűzzománc-alkotásait október végéig tekinthetik meg a simontor- nyai vármúzeumban. -tzs-kaHanussen (sötét kendövei) utolsó, tragikus fellépése az utolsó állomás. Egymásrautaltság és sorsközösség - érhetők tetten többek között a már számtalanszor hangoztatott következtetések. Néhány esetben azonban ezek a konzekvenciák meglehetősen hiteltelen előzményekkel párosulnak: - Hazám Közép-Európa - hirdeti büszkén Hanussen, mikor perbe fogják szélhámosságért és a hazája felől érdeklődnek a bírák. Vajon ezt a valóban szép elvet Hanussen, az illuzionista is megfogalmazta magának a 20-as évek zaklatott légkörében? S amennyiben úgymond csak egy - stílszerűen a múltból a jelennek szóló - rendezői üzenetnek vagyunk fültanúi, mennyiben van annak ilyen formában létjogosultsága? Az akkori idők eszmetörténetét, filozófiáját vagy csak közgondolkodását valamelyest is ismerve az idézett kijelentés a színpadiassága mellett egyenesen groteszknek tűnik. Nem meggyőző a végkifejlet sem: Hanussen tisztán látja, hogy Hitler hatalomra jutásával saját sorsa fordulóponthoz érkezett. Ennek érzékeléséhez egyébként nem szükségeltetett különösebb jóstehetség, hiszen egy olyan országban, ahol egyedül és kizárólag Hitler szabja meg a jövőt, a kifejezetten ártalmas és káros, ebből következően megsemmisítendő konkurenciára semmi szükség. Hanussen mégsem él a menekülés lehetőségével, halála értelmetlen, s a nézőkben sem vált ki felmagasztaló, felemelő érzéseket. Mindent összegezve a Hanussen - a két világsztár, a címszereplőt alakító Klaus-Maria Brandauer és Bettelheim doktort megszemélyesítő Erland Jo- sephson felvonultatása ellenére - nem okozott a felismerés erejével ható élményt a nézőkben, ám ezért túlzás lenne lekicsinyelni vagy elhallgatni létező értékeit. SZERI ÁRPÁD Tévénapló Ilyenek vagyunk? A reformkor kedvelt műfaja volt az életkép; Garay János is egyik jeles művelője volt. Pontosan az, amit a neve mond: versben vagy prózában az élet apró jelenségeit rögzíti. A lángelme persze itt is csodára képes, mert például Petőfi ismert verse, a Befordultam a konyhára... olyan rafinált szerkezetű költemény, hogy oldalakat lehetne írni róla, máskor viszont egy szituáció rögzítéséről van szó, mondjuk, a pesti utcán hancúroznak a gyerekek, ami egyébként a reformkori szerzők kedvenc témája volt. A sokat ígérő című Milyenek a felnőttek? végül is ilyen életkép lett, pedig a film készítői hétszáznál több gyereket kérdeztek meg, hogy milyennek látják a körülöttük élő felnőtteket, elsősorban szüleiket. Nagy szám, gondos, körültekintő munkát feltételez, közben az érdekelteket, vagyis a felnőtteket is megkérdezték, de erre az izgalmas témára mindössze 25 perc jutott, s így az is kérdéses, hogy a legjellemzőbbeket sikerült-e kiválogatni. Valószínűleg nem, mert Bodnár István filmje valahol megrekedt, mint a gyorsvonat, amelyik ismeretlen városba visz, de a pályaudvar előtt tilosra állítják a szemafort. A kérdést sokan, sokféleképp körüljárták, a társadalmi gondok is elég ismertek, jóllehet mindenki a maga terhét érzi igazán súlyosnak. Gyakori a panasz, hogy a fiatalok tiszteletlenek, csak épp azt nem vizsgálta még senki, hogy a felnőttek valóban érdemesek-e a tiszteletre. A gyerek arrogáns, szemtelen, hazudik, de milyen példát lát otthon? Rosszul tanul, amire sajnos mindig kéznél az ismert séma: rossz a tanár, elfogult, nem törődik a gyerekkel. A gyerek pedig gyakran eleve azzal indul iskolába, hogy a tanár az oka, ha nem fog jól felelni. A kérdés szerteágazó, lenne mit vizsgálni, s kérdezni is lehetne a gyerekektől sok mindent, ami elsősorban nem rájuk jellemző, hanem a felnőttekre, akikről nagyon határozott véleményük van. A riportfilm készítőinek kezében volt a kulcs, csak éppen nem tudták, melyik zárba illik, az általánosban mozgó kérdésekre pedig legtöbbször olyan választ kaptak, ami ugyancsak az általánosban mozgott. Pedig az egyik kislány szinte készen kínálta a témát, amikor azt mondta, csak attól fél, hogy szülei egyszer elválnak. Miniatűr tragédia lappang a rettegés mögött, ami esetleg egész sorsára kihat majd, mert miért is fél szülei elválásától a kislány? A szülőkről nem lehet azt mondani, hogy kiegyensúlyozottan élnek, gyakori a veszekedés, hangoskodás, nyilván a gorombáskodás is. Erre egy másik anya szavából lehetett következtetni, aki saját házasságának felbomlásáról azt mondta, milyen megkönnyebülést jelentett számára a válás. Nyilván más is így lenne, ez a kislány azonban rémülten beszélt arról a számára jelenleginél is rosszabb lehetőségről, hogy esetleg elválnak a szülei. A válási statisztika szomorú adatairól sokat hallunk, de ráolvasással, kegyes frázisokkal nem lehet ezen változtatni. Talán a gyerekeket kellene megkérdezni, akikből még hiányzik a képmutatás, s esetenként olyan őszinték tudnak lenni, mint Andersen mesehőse, aki meg meri mondani, hogy a király meztelen. A jó ötlet, a gondos előkészület félsikert hozott, csak annyit sikerült a film készítőinek elérniük, hogy megerősítettek bennünket abban, amit eddig is tudtunk, hogy érdemes, sőt szükséges a kérdést alaposan megvizsgálni, mert az állapot rögzítésén kívül a tanulságot is magában hordja. Csáth Géza titokzatos világa Talán a legsejtelmesebb írónk. Máig sem eléggé méltányolt novelláiban megkettőződik a világ, a látszat mögött titokzatos kapuk nyílnak, s ha belépünk rajtuk, egyszerre ismeretlen világban érezzük magunkat, pedig ismerjük az utcáit, házait, növényeit, mégis itt minden más, s meghökkenve látjuk, hogy még a kávéházak ajtai is „eltávolodnak, eltolódnak és elvesztik minden vonatkozásukat". A kortársak között teljesen idegen volt, legközelebb talán a francia Alain-Fournier állt hozzá, akinek nevét is alig hallhatta, mert korán, az első világháború első hónapjaiban elesett a fronton, s egyetlen regény maradt utána. Az ismeretlen birtok. Ennek hősei bolyonganak ilyen kísértetiesen álom és valóság határán, mint Csáth Géza novelláinak szereplői, s egyszerű lenne közimsert kábítószeres voltára hivatkozni, de épp konok szenvedélye miatt akadt el messze mutató írói pályája, rövid életének utolsó szakaszában alig írt valamit, s az is méltatlan volt tehetségéhez. Mi a titka ? A novellák mindig az ellenőrizhető valóságból indulnak, például így: „A pályaudvar kapuján két magas termetű, nyúlánk fiatalember lépett ki az állomás előtti térre." Az egyszerű tényközlés mögött azonban egy másik világ rejtőzik, ott van a varázsló kertje, középen a ház, melyben csodák történnek, miként a Váci utcai házban is, ahol a titokzatos lo-val találkozik, aki már 1843-ban meghalt s még ismerte nagyapát. Egyébként orvos volt, ideggyógyász, Kosztolányi unokatestvére, s remekíró, akinek néhány novellája, mint a megborzongató Anyagyilkosság, a világirodalmi magaslatokon mutatja a szerencsétlen Csáth Gézát. Molnár György tévéfilmet készített írásai alapján, ami a veszprémi tévétalálkozón fődíjat kapott, tegyük hozzá, nem alaptalanul. Drámai jeleneteket látunk, szürrealista látomásokat, melyek között azonban gyakran eltéved a néző, s valószínűleg itt keresendő a film a gyengéje is, mert az egyes történetek lazán kapcsolódnak, az egység hiányát nem menti az emlékezés önkénye sem. Csáth művészetének fontos eleme realizmusa, mint A tor című elbeszélésben, vagy az Apa és fiú-ban, melyben Gyetvás Pál mérnök elmegy az anatómiai intézetbe és 35 koronáért megveszi az apja csontvázát, s magával viszi. A film kontúrjai ezeknél a történeteknél nem elég élesek, s ez mindenek előtt az Anyagyilkosságra vonatkozik, mintha a rendező csak arra törekedett volna, hogy egymásra fényképezze a novellákat és az életrajzi elemeket. így is szép, esetenként megrázó film, bár valószínűleg feltételezi Csáth Géza munkásságának alapos ismeretét, mert nem biztos, hogy mindenki megtalálta egy tragikus élet és egymaradandó életmű egymásba fonódó és szétváló szálait. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió Valahol Közép-Európában Valahol Közép-Európában, történetesen Magyarországon az M-1-esen lecsúszik az útról és oldalára borul egy robbanásveszélyes vegyi anyagokkal telt osztrák kamion. Milyen gyorsan és hatékonyan, önnön testi épségünket sem veszélyeztetve tudunk segíteni? Hogyan kellett volna megelőzni az így felfokozódott veszélyt? Miben felelős az osztrák sofőr? A 168 óra záróinterjúja egyszeriben csak jelképessé nő. Hazai gyú-anyagnak is bővében vagyunk. Már a műsort is heves párbeszéd nyitja, de még mindig nem illeszkednek egymásba előrelendítő fogaskerekekként az érvek. Az általános iskolai képzés debreceni, Komárom megyei képviselői és az illetékes államtitkár vitáznak. Támogatásnak is szerény 800 millió és a bérreformmal a méltóságukat is visszakövetelő pedagógusok párbeszéde. A hosszú távon a nemzet jövőjét termelő beruházás és a vélt, ám gyakran valósan veszteséges termelői beruházások párbeszéde. Még mindig csak számok, százalékok, részarányok üres és értelmetlen pengevillogása - föltehetően mindaddig, amíg az iskolák flusztráltsága már alig gyógyítható sebeket üt a gazdaságon is. A következő blokk a Szegedi József Attila Tudományegyetem követelése a felsőoktatás korszerűsítéséért, a várható szénszünet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen: a lehetséges megújulás összetett, az oktatás egészét a gazdasággal való összefüggésben vizsgáló szemlélet, ehhez szükséges elemzést és döntést követel. Akit nem hagyhat meg közönyben sorsunk és gondolkodni kíván annak jövőjében, az Pokol Béla szavaira - az egy párt több párt elvi lehetőségeinek elméleti indokaira is figyelt, ahogy a doppingügyre vagy a lengyelországi változásokra, ahol Sz. Vilcsek, egy volt sikeres ipari vállalkozó lett az iparügyi miniszter és figyelt a jugoszláviai változásokra is. A 200 százalékos inflációval küszködő ország a „roppant határozott, egy évtizedes reformretorikát” szeretné operatív cselekvésre váltani. És végül Hegedűs András nyilatkozik: hogyan tudott Saulusból Paulussá válni: a dogma fanatikusából gondolkodóvá. Mondhatnánk, könnyű volt a műsorszerkesztőnek - Mester Ákosnak, Farkas Zoltánnak, Havas Henriknek és társaiknak - a ma tálcán kínált aktualitásaiból válogatni. Ám sokszínűségében is jól illeszkedő, egységes műsorrá építeni, szenzációhajhász túlzások nélkül - önmagában már teljesítmény ez is. Nem szólva a már megszokott, jó színvonalú riporteri munkáról. íme, egy teljes világ
