Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-18 / 249. szám

1988. október 18. Képújság 5 Hegedűs András: egy ellenzéki reformer? A történelem - főként a közelmúlt történelmének - fehér foltjai iránti érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint Hegedűs And­rás közgazdász, szociológus előadásai a szekszárdi Munkásott­hon nagytermében. Az orvosklub vendége - aki két alkalommal is járt a megyeszékhelyen - valóban nagy idők tanúja. A jelenlévő érdeklődők azonban még véletlenül sem egy kimért, távolságtar­tó politikussal találkoztak: Hegedűs András, az ötvenes évek egykori miniszterelnöke minden póztól mentesen, bölcs derűvel mesélt - még ha saját hibáiról, tévedéseiről volt szó, akkor is. Marx, Lenin és Sztálin vonzásában- Hegedűs András 1922-ben született, 1942-ben lépett be, a Kommu­nisták Magyarországi Pártjába, majd 1945-től 1947-ig a Magyar Demok­ratikus Ifjúsági Szövetség központi titkáraként tevékenykedett. 1955 márciusa és 1956 októbere között miniszterelnöki tisztséget viselt. Töb­bek között ezeket az adatokat árulja el önről az 1976-ban kiadott mun­kásmozgalmi lexikon.- Megvallom, nem szoktam elolvasni a rólam szóló lexikoncímszava­kat. Sőt, ami még rosszabb, saját korábbi írásaimat sem. Azt hiszem, igaza van a filozófus Lukács Györgynek abban, hogy egy idő után a cik­kek, írások, könyvek elkezdenek külön életet élni. Csak idegesíteném magam, ha ezzel az utóélettel foglalkoznék.- Mindenesetre a kézikönyv adataiból kiderült, hogy pályája már egé­szen fiatalon kezdett felfelé ívelni. Az 1940-es évek elején került kapcso­latba az Illegális kommunista párttal...- Pontosabban a Békepárthoz csatlakoztam. Ezt a szervezetet a kommunisták hozták létre, s nyilvánvalóan azért választották ezt az el­nevezést, hogy az ellenállási mozgalomban könnyebben megtalálják az utat a nem kommunista erőkhöz.- Milyen indíttatás hatására kötelezte el magát a baloldali eszmék mel­lett?- Ebben az időben a műegyetemre jártam, s Győrffy-kollégista vol­tam. Az itteni, viszonylag szabad szellemi légkörnek köszönhetően megismerkedtem a népi írók müveivel, majd a marxizmussal. 1943- ban a leninizmus kérdéseit már Sztálin írásaiból tanulmányoztuk. így egyúttal ahhoz is közelíthettünk, hogy ne csak kommunisták, hanem sztálinisták is legyünk.- 1944-ben - több pártmegbízatás eredményes végrehajtása után - a Horthy-rendőrség letartóztatja. Kétéves börtönbüntetésre ítélik, ám meg­szökik a rabságból.- Amikor 1944 novemberében a Margit körúti fegyházból vonattal elszállítottak bennünket a komáromi várbörtön felé, nyolc ifjúkommu­nista társammal együtt megszerveztük a kitörést a vagonból. Visszaju­tottam Budapestre, ahol több mint két hónapon át illegalitásban tevé­kenykedtem. 1945. január 20-án jelentek meg az utcánkban a szovjet csapatok. A kisajátított földosztás- A felszabadulás sorsfordulót jelentett az életében?- Igen, és ezt nemcsak a magam számára éreztem így, hanem az egész nemzet számára. Egy új, népi Magyarország felépítésének lehe­tősége lebegett a szemem előtt. Az általunk erőltetett szovjet modell azonban hamar összeütközésbe került más felfogásokkal. A hazai civil társadalom egyáltalán nem részesítette előnyben a szovjet modellt: a magyar társadalmat mindig is az erős nyugatra orientáltság és az átélt, mély vallásosság jellemezte. Persze, mi, hazai kommunisták először úgy gondoltuk, hogy kis sziget leszünk az országban. A Moszkvából ha­zatért vezetők - elsősorban Rákosi és Gerő - aztán értésünkre adták, hogy egészen más az elvárás.- Mikor került kapcsolatba a moszkvaiakkal?- Január 22-én megtartották a fővárosban az első kommunista párt- gyűlést, melyen részt vettem. A moszkvaiak közül Vas Zoltán, Budapest leendő polgármestere volt jelen.- Már ekkor lehetett érzékelni azt a türelmetlenséget és merevséget, ami az emigrációból hazatért kommunista vezetők nagy részét jellemezte?- Kezdetben még nem. Talán meglepő, de segédkeztek a Nemzeti Parasztpárt, a Szociáldemokrata Párt, néhol még a Kisgazda Párt szer­vezésében is. Ilyen módon a népi demokrácia kiépítését szorgalmaz­ták - ami azután alig fél év múlva a fejükre nőtt. Különösen a Kisgazda Párt népszerűsége gyorsan megelőzte a kommunistákét. Nem nagyon érte el a célját a kommunisták által kisajátított földosztás keresztülvitele sem: ettől a lépéstől nagyon sok szavazatot reméltünk, de az 1945-ös választásokon csalódnunk kellett.- A földosztást történelmi szükségszerűségként és agrárforradalom­ként említik a hivatalos kiadványok...- A történelmi szükségszerűséggel egyetértek, véleményem szerint azonban a földosztást szakszerűtlenül, túl gyorsan és - a többi párt ki­rekesztése miatt - egyáltalán nem népi demokratikus alapon, nem szé­les nemzeti összefogással hajtották végre. Személy szerint két terüle­ten, Zemplén, illetve Győr-Sopron megyében irányítottam a földosztást, mint miniszteri biztos, de a történteket nem nevezném agrárforradalom­nak, bár ilyen jellegű megmozdulások a Tiszántúl több vidékén kibon­takoztak. Viszont igen jelentős nemzeti értékek mentek veszendőbe az­zal, hogy például kulturált szőlőbirtokokat is felparcelláztunk. Gerőtől Trockijig- Miként alakult a sorsa ezekben az években?- A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségben töltöttem be külön­böző országos titkári funkciókat, majd 1947 végén a pártközpontba ke­rültem, mint mezőgazdasági szakértő, Gerő Ernő mellé.- Ön ekkor valóban szakértőnek számított agrárkérdésekben?- Egyáltalán nem, mindössze ezüstkalászos tanfolyamom volt. Ez enyhén szólva nem számított különösebben magasfokú végzettségnek. Többet nyomhatott a latban paraszti származásom, valószínűleg ennek is köszönhettem, hogy engem választottak erre a posztra. Gyors előme­netelemet mutatja, hogy 1948-ban az I. országos szövetkezeti konfe­rencián Gerő után én voltam a második szónok.- Naponta találkozott Gerő Ernővel. Miként jellemezné az ismert kom­munista vezetőt?- Kemény, sokszor ridegnek látszó kommunista propagandista be­nyomását keltette. Hangsúlyoznám a propagandista szót, mert Gerő számára sokat jelentettek a leírt kommunista elvek, ellenben keveset tö­rődött a gyakorlattal. Ebből a szempontból más volt, mint Rákosi, aki in­kább praktikus politikusként viselkedett.- Gerőről a közelmúltban a magyar lapokban is megjelent több írás: ál­lítólag az 1936-39-es spanyol polgárháborúban mint a III. Internacionálé megbízottja tömeges kivégzésekre adott parancsot. Ezért nevezték el „barcelonai mészárosnak".- Ez nem egészen így van. Tény, hogy mikor Barcelonát feladták a köztársaságiak, a börtönökben fogva tartottakat - köztük sok anarchis­tát és trockistát is - rövid úton kivégezték. Hogy erre ki adott utasítást, azt ma már szinte lehetetlen felderíteni. Katalonia akkori belügyminisz­terét egyébként Santiago Carillónak hívták.- Gerő neve Trockij 1940-es mexikói meggyilkolásával kapcsolatban is felmerült...- A mexikói hatóságok ezt az ügyet részletesen kivizsgálták. Torckij gyilkosa, Mercader, egy NKVD (az akkori sztálinista szovjet belbizton­sági) tiszttől kapott parancsot. Mercader jégcsákánnyal verte szét Trockij fejét: miután letöltötte hosszú börtönbüntetését, Csehszlovákiá­ban, majd a Szovjetunióban telepedett le, s Brezsnyev idejében meg­kapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. A koncepciós perek- Visszatérve Magyarországra: időrendben 1947-ig jutottunk el. Ekkor tartották meg az országgyűlési választásokat, melyen a Kommunista Párt erkölcsileg kifogásolható eszközöket is alkalmazott.- A választások előtt a Kommunista Párt erőszakosan levette a listák­ról a neki nem tetsző szavazókat, akik között természetesen ellenséges elemek is akadtak. Saját embereinek pedig kiosztotta az úgynevezett kék cédulákat, melyekkel többször is lehetett szavazni. Én is kaptam ilyeneket. A csalás végül is kiderült, mindez mégsem változtatott semmit a Kommunista Párt tervén, azaz a hatalom bármi áron való megszerzé­sén. Sorra jöttek a koncepciós perek, a Magyar Közösségi Per, a Mind- szenty-ügy...- Ezt is ide sorolja?- Egyértelműen. Persze elképzelhető, ha mai szemmel nézzük, hogy Mindszenty több cselekedete vitatható. A lényeget ez nem befolyásolja: az 1948-as per a rendkívül erős, kemény egyházüldözés szerves részé­nek tekinthető.- 1948 a Jugoszláviával való szakítás éve is.- Ez nagyon váratlanul és hirtelen ért mindenkit. 1947-ben még Ti- tóék bírálnak bennünket a legerősebben, mondván, hogy nem vesszük elég gyorsan a kezünkbe a hatalmat. 1948-ban viszont mint derült ég­ből a villámcsapás érkezik Sztálin Titóhoz írt levelének másolata Ráko­sihoz, melyben durva vádakkal illette a jugoszláv vezetést. Hogy mennyire nem voltunk felkészülve, azt jól jelzi a következő eset is: Kar- delj, Tito után Jugoszlávia második embere 1947-ben megjelentetett egy könyvet a szövetkezetekről. Elolvasás után készítettem a kötetről egy recenziót. Gerőnek - nem eléggé pontosan - mint kritikát említet­tem az írásomat, mire ő felháborodottan vont felelősségre, hogy ho­gyan merészelem én bírálni ezt a kitűnő európai hírű marxista gondol­kodót. Ez volt 1948 januárjában, márciusban a marxista Kardelj „áruló” lett.- Rajk és társai 1949-es bűnperében már nagy szerepet kapott az úgy­nevezett jugoszláv vonal.- Először a trockizmus vádját hangoztatták a per kiagyalói. A trock- izmus - mely irányzat szerint az elbürokratizálódott, eltorzult szocialis­ta struktúrát csak egy második kommunista forradalom változtathatja meg - ebben az időben magával az ördöggel volt egyenértékű. A ju­goszláv kapcsolat a Rajk-perben csak később erősödött fel. Sztálin ha­tározott utasítással Magyarországra küldte Bjelkint, az NKVD tisztjét, aki nem jött egyedül. Magával hozta Lazar Brankovot, a Rajk-per harmad­rendű vádlottját. Brankovot korábban sokáig ünnepelték hazánkban, mivel hátat fordított Titónak és nálunk telepedett le. 1949-ben mégis le­tartóztatták a szovjet hatóságok, kivitték a Szovjetunióba és alaposan „megdolgozva” hozták vissza. Változások a vezetésben- A Rajk-per életben maradt vádlottjai mikor szabadultak ki a börtön­ből?- 1955 nyarán, akkor rehabilitálták - még a nyilvánosság kizárásával - Rajk Lászlót és társait.- Ez már az ön miniszterelnöksége alatt történt. Előtte számos egyéb, fontos párt- és állami tisztséget töltött be. Hogyan élt az ötvenes évek ele­jén egy vezető pártfunkcionárius?- Különbséget kell tenni a pártközpont egyszerű funkcionáriusai és a testületek tagjai között. Míg az előbbiek csak igen szerény körülménye­ket biztosíthattak maguknak, addig az utóbbiak széles körű kiváltsá­gokkal rendelkeztek. Amikor 1950-ben bejutottam az elitbe, a szó szo­ros értelmében a szegényes szocializmusból a bőség kommunizmusá­ba léptem át. Hamarosan hatszobás villát kaptam, külön ellátás illetett meg, számunkra fenntartott listákról rendelhettem.- Például narancsot?- Ha éppen volt. Mindenesetre tény, hogy olyan dolgokat rendelhet­tem volna, amiről mások akkoriban nem is álmodhattak. Jól átgondolták ezt a sztálinista taktikát: aki valamilyen oknál fogva kiesett a vezetésből, az egyszerre minden kiváltságát elveszítette.- Karrierjének kétség kívül csúcspontja az 1955 márciusától 1956 no­vemberéig tartó időszak, amikor fiatalon, mindössze 33 évesen minisz­terelnökként került hatalmi pozícióba. Miért esett önre a választás?- Elődömet, Nagy Imrét leváltották a miniszterelnöki tisztségből. Ket­ten voltunk első miniszterelnök-helyettesek, Gerő és én. Ám Gerő nem lehetett miniszterelnök és Rákosi sem: ugyanis mindketten moszkvai emigránsok és mindemellett zsidó etnikumú háttérnek voltak.- Ma már érthetetlennek tűnik ez a rossz emlékeket idéző különbség- tétel: valóban ennyire számon tartották azt 1955-ben, hogy valamelyik vezető zsidó származású?- Igen, hiszen a Horthy-rendszer által manipulált közvélemény azo­nosította a kommunista mozgalmat a zsidósággal. Tény, hogy a mozga­lomhoz igen sok zsidó származású elvtárs csatlakozott. A kommunista vezetők már ’45 óta mintegy megnyugtatásként keresték az úgyneve­zett „friss keresztény” kádereket.- Rákosi elképzeléseivel egybevágott ez a választás?- Rákosi - de Gerő is - támogatott engem. Sürgetett az idő is, hiszen az 1955 májusában tető alá hozott Varsói Szerződés aláírására csak egy hivatalban lévő miniszterelnököt lehetett küldeni. így én írtam alá a Varsói Szerződés dokumentumát. Levelek Rákositól- Az országban közben pattanásig feszült a helyzet. A háttérben elke­seredett viták zajlanak, a párt látszólag sem egységes.- Az újságírók és az írók lázadásával kezdődött. Kialakult egy - én így nevezem - demokratikus ellenzék. Ez az eleinte főként pártértelmisé­giekből álló csoport Nagy Imre körül tömörült. A párton belüli funkcio­náriusellenzék Kádár Jánost tekintette vezetőjének.- Ön melyik táborhoz csatlakozott?- Egyikhez sem, hiszen én a régi, Rákosi-féle gárdához tartoztam. Rákosit 1956 júliusában váltottuk le a párt első titkári tisztségéből, a pártfunkcionáriusi ellenzékkel való kiegyezés szándékával. Ez meg is történt, Kádár Gerő helyettese, Gerő pedig az új első titkár lett. Ekkor egy történelmi jelentőségű hibát követtünk el: meggyőződésem, ha a Rákosi helyébe akkor Kádár és nem Gerő, az én helyembe meg Nagy Imre lép, nincs 56-ban fegyveres felkelés.- Rákosi Mátyás eltűnt a porondról. Mikor távozott Magyarországról?- Közvetlenül leváltása után utazott el Moszkvába, ahol egy szanató­riumban „ápolták”.- Beteg volt?- Egyik levelében azt írta nekem, addig mondták, hogy beteg vagyok, míg végül tényleg beteg lettem. Moszkvai évek- 1956. október 28-án az ellenforradalom következményeként ön is elhagyta Magyarországot és szintén a Szovjetunió felé vette útját.- A szovjet vezetésnek az volt a véleménye, hogy a létező három erő közül legalább egyet ki kell kapcsolni. A választás a régi vezetésre esett. Felkértek bennünket - Gerő Ernőt, Piros László belügy-, Bata István hadügyminisztert és jómagámat -, hogy családostól együtt távozzunk a Szovjetunióba. Ennek én szívesen tettem eleget. Mint politikus megbuk­tam, harcolni nem akartam, csatlakozni valakihez még kevésbé.- Mivel foglalkozott Moszkvában?- A Filozófiai Intézetben „dolgoztam” mint főmunkatárs. Visszatértem ahhoz a hobbimhoz, ami már egyetemista koromban is érdekelt, neve­zetesen a szociológiához: az igazsághoz hozzá tartozik, hogy gyakorla­tilag csak a fizetésért jártam be az intézetbe. Megőrizve az önállóságot- Mikor tért haza?-1958-ban, ekkor a Közgazdaságtudományi Intézet főmunkatársává neveztek ki. Később a KSH elnökhelyettese, majd a Valóság főszer­kesztője lettem. Ugyanakkor a megalakult Akadémiai Kutató Csoport igazgatói tisztét töltöttem be. 1966-ban összeütközésbe kerültem az MSZMP dogmatikus vonalával. Természetesen leváltottak. 1968-ban tiltakoztam a csehszlovákiai intervenció ellen, majd 1973-ban a reform­ellenes vonal győzelmét követően kizártak a pártból. 1975-ben men­tem nyugdíjba.- A munkásmozgalmi lexikon szerint alapvető kérdésekben szembe­helyezkedett az MSZMP politikájával. Elfogadja ezt a megállapítást?- Teljes mértékben, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 1973-tól a párt is szembehelyezkedett előző, reformpárti politikájával. Az én kizárásom logikus lépés volt: csak azt tartom furcsának, amikor egy reformkorszakot a reformerek kizárásával akarnak kezdeni...- Sokan ellenzékiként könyvelik el önt: ezt a megítélést is vállalja?- Úgy érzem, sikeresen megőriztem az önállóságomat. Ugyanakkor szolidáris vagyok a különböző ellenzéki mozgalmakkal addig a határig, amíg az értékrendszerem azt megengedi. Ezért az álláspontomért az el­lenzéki körök egy része nem is tartja elég keménynek a magatartáso­mat. Valóban, nem is teljesen az. De hát nem vagyok már harmincéves. * A fenti beszélgetést különösen aktuálissá teszi az a tény, hogy Hege­dűs András önéletrajzi írása, A történelem és a hatalom igézetében cí­mű kötete a közelmúltban került a könyvesboltok polcaira - meglehe­tősen magas, 260 forintos áron. A lapokon megelevenedő kor iránt bi­zonyára sokan érdeklődnek: érdemes tehát elolvasni a könyvet, s összevetni a benne található - nyilvánvalóan egyéni látásmódot tük­röző - adatokat saját ismereteinkkel. SZERI ÁRPÁD

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom