Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
r 10 Képújság 1988. augusztus 6. *-----cr o D n __J Csanády János: Dúsgazdag nyár, jövel! Már csak újra látlak, sóvár messzeség, szívemből kiváglak, te kerek kék ég, barna fátylad játszik méla ökrökön, sugarad virágzik barna öklökön. Sohasem volt messze, így hát itt terül opál messzeséged a szívem körül, nyitott könyv a határ, irkái benne ő gépekés barázdát a szántóvető. Vonatkerekek ha átzúgnak szívem fölött, s mégis épen felemelkedem; agyamba tapos húsz tonnás autó, temelléd húzódom, útmentén futó földiszeder-inda, tüskéid között érzem jól magam, mint hajszolt üldözött; eperlevelekkel barna vállamon nyúlok el a földön, árokpartokon. Valami szabadság igézete hí növény-létre válni, zöldet bontani - gyümölcs-érlelő nyár, sóvár messzeség sugarában élni, lélegzeni még. Magyar Museum Az utóbbi hónapokban egyre több szó esik a nyilvánosságról, a társadalmi élet egészséges működésének elengedhetetlen feltételeiről. Tudjuk, hogy egyre elementárisabb az igény a mai társadalmi élet ilyen szellemű átalakítására. S tudjuk azt is, hogy a magyar történelem sorra kínálja a példákat, hogy az első magyar nyelvű folyóirat anyagát s tudós elemzéseit ennyire áthatja az „aktualitás”. Mert mire is szövetkezett 1788-ban, Kassán két fiatalember, Batsányi János és Kazinczy Ferenc, megnyerve társul az idősebb és hírnevesebb Baróti Szabó Dávidot is? Nem kevesebbre, minthogy megteremtik a magyar irodalmi életet, azaz megteremtik a magyar irodalom folyamatos, nyilvánosság előtti létezésének a feltételeit. S e szempontból mellékes, hogy a két fiatal író már az első szám előkészítése közben annyira eltérő álláspontot képviselt a lehetséges eljárásmódokat tekintve, hogy Kazinczy ki is vált a szerkesztőségből. Ám ellentétük sem belső ügy volt; vitájukban a korabeli Magyarország alapvető gondjai, feloldhatatlan vagy-vagyjai feszítettek: jozefinizmus vagy nemesi ellenállás, illetve irodalom és politika egymásraépitése vagy különválasztása. Batsányi reformer volt, politikus alkat, s a Magyar Museum első számában hangsúlyosan érvényesítette akaratát. A továbbiakban - vetélytárs nélkül - ez már természetes volt. Mai fogalmaink szerint a Magyar Museum rendszertelen ritkasággal jelent meg. Abban a korban viszont az öt esztendő alatt napvilágot látott számok, amelyek két évfolyamot és azon belül nyolc füzetet jelentettek, rendkívül fontosságúak és népszerűek is voltak. Az egyes számok mintegy 800 példányban jelentek meg, s nagyobb részük elfogyott a két hazában, azaz Magyarországon és Erdélyben. Ez több ezer olvasót jelent, olyanokat, akikre hatottak is az olvasottak. Mi volt Batsányi programja? Amit a beköszöntő cikk megfogalmaz, az szinte benne volt a korszak levegőjében, s írva is megvolt - elsősorban a felvilágosodás korán jött nagy egyéniségének, az alig ismert Bessenyei Györgynek a munkáiban, amelyekre Batsányi támaszkodott is. A programcikk két kulcsgondolata a magyar nyelv tudatos ápolása, használata és a - részben e célra is létesülő - akadémiák, tudós társaságok létesítése. Mindez széles, európai látókörű történeti áttekintésbe ágyazódik. Batsányi János történelemszemlélete modern: kritikusan, s egymásra vonatkoztatva szemlél múltat és jelent. A múlt fogyatékosságaiból eredezteti a jelen helyzetet, de nem fatalista, hanem cselekvésre kész a változtatás érdekében: „Amíg tehát ez az óhajtott nap felvirradna, s hazánknak valamely szerencsés környékén olyan egy társaság felállhatna: eltökélettük, mi egy- néhányan magunkban, ebbéli fogyatkozásunkat valamennyire másként kipótolni” - azaz folyóiratot alapítani. A Magyar Museum létét legjobban nem az anyagi gondok fenyegették, nem is a szerkesztők különbözősége, hanem a gyorsan változó, rosszabbodó politikai helyzet. II. József, majd II. Lipót - rövid életű - uralkodása után I. Ferenc abszolutizmusa, következetes reformellenes- sége következett, s a kibontakozó önkény Batsányi Jánost és folyóiratát sem kímélte. 1792-ben megindították a vizsgálatot a lap és a szerkesztő ellen, főként azt a verset kifogásolva, amely azóta minden antológiában és tankönyvben szerepel. A franciaországi változásokra című művét Batsányi magas pártfogói segítségével még csak-csak ki tudta magyarázni, de a lapot már nem menthette meg. A következő évben pedig a Martino- vits-per kapcsán őt is letartóztatták és elítélték. Védőirata a kor fontos és maradandó irodalmi terméke. Alapeszméje a gondolkodás és az írás szabadságának követelménye. A nyilvánosságról irta: „Nyilvánosság az állam alkotmányának első támasza; a nélkül a szabadság csak üres szó! Nyilvánosság nélkül, ismétlem nem jöhet létre lelki egység, semmiféle kapcsolat, semmiféle kölcsönös bizalom a polgárok között, semmiféle közszellem; e nélkül pedig nincs nemzet sem! Bizonyára éppen a királyi udvar életbevágó érdeke, hogy meg ne romoljék egy nemes nemzet szabad közszelleme; - hiszen az tartja és őrzi a monarchiát sértetlenül fényében és fenségében." Batsányi János letartóztatása után még fél évszázadig élt - hazájától távol, Kufstein után Bécsben, Párizsban, majd Linzben. VASY GÉZA A fellépés előtti utolsó „megbeszélés” A bevezető sorokból kiderült, hogy Mözsön jártunk egy igen szép hangversenyen, ahol csak részben adott műsort a női kar. A tényékhez viszont hozzátartozik a belga lányok produkciója is, ami szintén szép élményül szolgált a megle„Végre, megtaláltam a flamand szó magyar megfelelőjét! még nem voltunk külföldön - mondja egyikük.-Viszont saját örömünkre annál többször.- A szabadságot egyszerre veszi ki a kórus, s olyankor együtt töltjük az időnket. Persze, a férjek is velünk tartanak.- Kétszer nyaraltunk Jugoszláviában, voltunk az NDK-ban, Bulgáriában, körutat tettünk Erdélyben.- Az a legcsodálatosabb, hogy valóban úgy kötődünk egymáshoz, mint egy nagy család. Ha valakit öröm ér, boldogan mondja el a többieknek. Ha bánatunk van? Azt is megbeszéljük, és segítünk egymásnak a gondot megoldani.- De a legnagyobb örömöt a közös éneklések jelentik. Akár a próbák, akár a szereplések - mondja a karnagy, mire a többiek bólintanak. S nem azért, mert így „illik”. Hanem, mert így igaz. S hogy mire büszkék még? Arra, hogy náluk demokratikus a légkör, arra, hogy több, mint negyven mű van a repertoárjukban, s arra, hogy a hazai közönség - mármint a mözsiek - igen nagyra értékelik munkájukat, s hogy büszkék a kórusra. Thész László pedig szolidan utasítja vissza saját jelentőségét, amit a kórus tagjai váltig hangoztatnak. Ő úgy véli, igen nagy dolog egy ekkora település életében, hogy ennyi ideje és ilyen színvonalon dolgozik együtt a harmincöt tagú kórus, s maga részéről „zenei népművelésnek” tartja a szakmai tanácsadást, a rendszeres kíséretet. S úgy mondja, akkor követne el bűnt, ha ezt nem tenné - mégpedig lelkesen. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: GOTTVALD KÁROLY vacsorákon ők voltak a pincérek, s tettek mindent, hogy kellemessé varázsolják a vendégek hangversenyekkel „fűszerezett” nyaralását. Persze, maguk is igen jól töltötték e napokat, s arról szót nem ejtenek, hogy mennyire elfáradtak. Számukra a zene és a dal nagy-nagy örömöt jelent, szinte jegyben élnek a dallal. A közös éneklés vágya hozta létre a kórust, s a zene sze- retete élteti őket így együtt a mai napig. Sikereik? Rendre részt vesznek a Fejér megyei kórusfesztiválon, amit két évenként rendeznek meg. Háromszor léptek fel Szolnokon, a Szövetkezeti Kórusok Országos Fesztiválján, ahova legutóbb mindössze öt női kart hívtak meg, s a mözsiek egy előkelő különdíjjal térhettek haza. S ennél a fejezetnél álljunk meg egy pillanatra, s következzék a további élmények és sikerek sorolása előtt a „névsorolvasás”, azaz a hangverseny utáni beszélgetés résztvevőinek a neve: Schmidt József- né karnagy, Nagy Jánosné, Kovács Józsefné, Izsák Gyuláné, Seregi Lő- rincné (ő az egyik legrégibb kórustag), Mayer Márton- né, Klemm Mária.- Igaz, szerepelni „Zene nélkül az ember ...csupán töredék” Mözsi asszonyok jegyben a dallal pően nagyszámú közönségnek. Csupán érdekességként említjük, hogy a hazai és a vendégkórus tagjai németül egészen jól megértették egymást, viszont flaman- dul nem. A leánykar vezetője műsorukat flamand nyelven konferálta, amit az egyik kórustag tolmácsolt magyarul. A kislány édesapja magyar származású, tehát innen a nyelvismeret, ami ugyan nem tökéletes, s így adódhatott számtalan nagyon kedves „félre-fordítás”. Az egyik így szólt:- Most következik egy... öreg szesszé...szerelő dal. Jót derült a közönség, hiszen a kórus egy régi szerelmes dalt adott elő. S még időzzünk egy kicsit a vendégeknél, akiket a mözsiek láttak most vendégül, ők pedig jövőre énekelnek náluk, Belgiumban. Meglepő, hogy a Bartók Béla kórus - bár 16 évvel ezelőtt alakultak - még soha nem vendégszerepeit külföldön. Azt mondják, „valahogy nem jött össze”. Úgyhogy érthető, hogy lázasan készülődnek már most a nagy útra, s persze az is, hogy a hetventagú leánykórust jórészt maguk látták vendégül. Igaz, ebben fenntartóik - Mészöv, Kiszöv, a tolnai áfész és a művelődési ház - is hozzájárultak. Csupán az asszonyok, lányok lelkességét ecsetelendő az, hogy a vendégek itt tartózkodása idején fölváltva ötös csoportokban már hajnali ötkor a gimnáziumban voltak, s készítették a reggelit. Hogy olyan programokat állítottak össze, mely garanciát jelentett a leányoknak, hogy megismerik hazánkat. S itt tegyük hozzá, hogy kórustagok férjei így szinte folyamatosan „taxiztak”, hogy a közös- Miért vannak olyan sokáig bent? - kérdezi a csupa rózsaszínbe öltöztetett kislány a második sorban, és türelmetlenül csapkodni kezdi térdecskéjét.- Azért, mert most öltöznek át szép ruhába. Amibe majd szerepelnek - mondja neki a hölgy megnyugtatólag, bár nem sok sikerrel.- De már énekeljen a Gabi... - hajtogatja a szép arcú Nagy Márti, akinek Gabi a keresztanyja, ő pedig Mezőkovácshá- záról érkezett Mözsre - nyaralni. Közben egyre telik a téesz hangversenyteremmé alakított étterme (kultúrterme), meglepően sokan érkeznek a nyári koncertre. A hátsó sorokat sötét szoknyás, fehér blúzos, bordó nyakkendős lányok foglalják el. Mint kiderül, ők az Alouette belga leánykar tagjai, akik majd a mözsi Bartók Béla női kar után lépnek a színpadra. A színpadra, mely előtt Schmidt Józsefné karnagy és Szentes Nándor téeszelnök vált szót, majd szinte egyszerre bólintanak. A karnagy odalép Thész Lászlóhoz, aki a pianinón igazit még valamit (egyébként évek óta ő kíséri zongorán a kórust), majd újabb bólintás, azután egy jel, s a mözsi asszonyokból, lányokból álló kórus megkezdeni a bevonulást - vastaps kíséretében. Felcsendül az első dal, amit követ a többi. A közönség átadja magát az örömöt nyújtó szórakozásnak, a kórus pedig a dalolásnak, mely egyre-egyre több boldogságot nyújt saját maguknak is. Az éneklés közben olyan érzése támad az embernek, mintha a kórus egyetlen nagy mosolyból állna. A közönség újból tapsol, Nagy Márti pedig állva integet Gabinak, mivel „nagyon szépen énekelt”. Vezényelni munka, az énekszót hallani öröm Bartók gondolatiságát átélve...
