Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-02 / 183. szám
1988. augusztus 2. népújság 3 Igazságosabb megoldást Az egész falu fel van háborodva. Meghalt az öreg néni, de már harmadnap megjelentek a rokonok az ország túlsó végéről is, igaz hiába. A faluban lakottá néni testvérének az unokája, aki éveken át rá sem nyitotta az ajtót. A szomszédok gondozták, az ebédet úgy kapta, a tejet, kenyeret is megvették neki a tanács emberei. De mivel a szociális gondozónő a társközségben is ellátott hasonló tennivalókat, az iskolások is „patronálták" a nénit. A gyerekek vitték neki az ebédet, ha kellett. Fát vágni meg különösen szerettek nála a nagyobb fiúk, mert felnőttnek, fontosnak érezhették magukat, és a néni mindig megkínálta őket gyümölccsel, cukorral, jó szóval is köszönte a segítséget. Szép régi történeteket mesélt a gyerekek nagyszüleiről, aratásokról, bálokról, szerelemről, háborúról és szegénységről. Ezeket már kívülről tudták, mert a néninek mindig ugyanazok a történetek jutottak eszébe. Amikor ágynak esett, meglátogatta a testvére unokájának a felesége, és rögtön görbén nézett az érdeklődő szomszédokra, akik titokban szövetkeztek a gyerekekkel és azok szüleivel, hogy mi mikor szökjön be a nénihez, de mivel a rokon telebeszélte a falut, hogy eltűntek a néni értékesebb ingóságai, elmaradoztak. így elzárva a világtól a néni állapota romlott, hamar kórházba került. Az első látogatási napot sem érte meg, el sem búcsúzhattak tőle. Harmadnap megérkeztek a távoli rokonok, a többi testvér unokái, és azok gyerekei. Lekapkodták a kertben a maradék meggyet, a sárgabarackot is bepakolták a kocsikba. Még meg sem volt a temetés - másnap került rá sor - máris hangos veszekedés szűrődött ki a kicsi házból. Minta mesékben és Móricz Zsigmond novelláiban, elkezdődött a harc a „jussért”. Találtak végrendeletet is, de mindenki mást mond érvényességéről és a tartalmáról. Állítólag takarékbetétkönyv is volt, méghozzá autónyereményre, meg készpénz, ki tudja mennyi. Tulajdonképpen lehetett is, hiszen amíg a néni egészséges volt művelte a keret, volt malackája, baromfi. Még gyöngytyúk is. Keveset evett, az iparcikkboltban tíz éve nem látták, az öreg Sokol rádió és a Kékes televízió jelentette a kapcsolatot a külvilággal. Amikor legalább tizenöt évvel ezelőtt állandó vendége lett a körzeti orvosnak, és egyik jó szomszédja is bekerült a tanácsba, kijárták neki az állandó szociális segélyt. Korábban csak a tsz-járadékot kapta az ura után. Azóta gazdagnak érezte magát, hiszen évről évre emelkedett a segély összege, az igényei meg egyre csökkentek. Kuporgatott minden fillért, mint ahogyan életének mind a nyolcvan évében mindig látta és tette. A rokonok perre mentek, a kert, a ház elhanyagolt, mert a míg a törvény nem dönt arról, ki mit is örökölt, nem gondozza senki. Ami mozdítható volt, azt elvitték, most már az enyészet az úr a valamikori takarosból szegényessé alakult kis portán. A szomszéd utcában, a szomszéd faluban, a családban, a baráti körben mindenki ismer hasonló történetet. Tolna megyében elmúlt év végi állapot szerint 1126-an kapnak rendszeresen szociális segélyt, ennek összege 70 év alatt 2780 forint, illetve ennyire egészítik ki, 70 év felett 2898 forint. Ha csak ezt vesszük számításba - és nem gondolunk sém a közgyógyellátásra, sem a szociális étkeztetésre, sem pedig az idősek klubjának fenntartására - kiderül, hogy nem kevés pénzről van szó. A Tolna Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság nemrégiben felmérte a szociális gondoskodás helyzetét és felfigyeltek erre a jelenségre is. A jövő évtől kezdődően a tanácsok bevételi forrását jelenti majd a személyi jövedelemadó is. Közvetlenül lesz tehát érzékelhető, hogy a közösség pénze, az úgy is az övéké, hogy ők fizették be. A népi ellenőrzés azt javasolta, hogy legalább az állandó szociális segélyt vissza lehessen igényelni az örökségből, hiszen az a közösség pénze, és ebből ismét segíteni lehetne egy újabb rászorulót. Sokkal igazságosabb megoldás lenne, mint hogy a távoli rokonok, vagy éppen a szülőről, nagyszülőről nem gondoskodó közeliek kapják meg ilyen módon a támogatást. Életvitelünk csapdái Öregek, időskorúak ma és holnap Hol az új szociálpolitikai koncepció? Nem minden anyagi kérdés Magyarországon évente 18-20 ezer ember hal meg a népesség általános egészségromlása miatt. Miközben az elmúlt két évtizedben Európában átlagosan 3 és fél évvel nőtt a születéskor várható élettartam, nálunk ugyanezen idő alatt egy évvel csökkent. A súlyos egészségromlást több tényező idézte elő, ezek közül kétségkívül a legsúlyosabb az egészségromboló életmód tömeges elterjedése, de jelentős szerepet játszik benne környezetünk növekvő szennyezettsége, valamint az egészségügyi ellátás hiányosságai. Ez utóbbi mindenekelőtt abba'n nyilvánul meg, hogy hazánkban a nemzeti jövedelemnek igen kis hányadát, mindössze 3,5 százalékát költjük egészségügyi célokra, miközben ugyanez az arány a legfejlettebb országokban 8-12 százalék. Ráadásul ez a szerény egészségügyi büdzsé nem elég hatékony: nem oda összpontosulnak a fő erők, ahol a lakosság egészségi állapotát alapvetően befolyásolni lehetne, vagyis nem az alapellátásba. A megrendült egészséget ugyanis csak sokszoros költséggel vagy egyáltalán nem lehet helyreállítani; amit elmulasztunk a megelőzésben, a korai szűrésben, az gyakran végzetes következményekkel jár. Természetesen az egészségügyet egymagában nem lehet felelőssé tenni az önpusztító életvitelért, az egészséget súlyosan károsító szokások járványsze- rü terjedéséért. Társadalomtudósok egy csoportja csaknem egy évtizede vizsgálja hazánkban e kérdéskör mélyebb, szociológiai okait. Az Akadémia Szociológiai Kutató Intézetében dr. Losonczi Ágnes vezetésével végzett vizsgálatok fő tanulsága, hogy a lakosság szembeszökő egészségromlása egyértelműen társadalmilag meghatározott. Az emberek ugyanis nem választhatják meg sem a kort amelybe beleszületnek, sem a társadalomban elfoglalt helyüket, de még a szüleiket sem - így ha az életmódot tesszük felelőssé, fel kell tenni a kérdést, hogy ki a felelős az életmódért. A kutatók az egészségromlás legfőbb okát abban látják, hogy hazánkban a lakosság az elmúlt évtizedek igen nagy társadalmi változásaiból következő tehertételekre sem testileg, sem lelkileg nem volt felkészülve. A riasztó adatok azt bizonyítják, hogy az elmúlt fél évszázadban felnőtt generációkban a társadalmi környezet és az értékrend viharos, gyors változásai súlyos sérüléseket okoztak. A háború, az ötvenes évek, az iparosítás, a nagy népességmozgások, majd az önkizsákmányolásra alapozott második gazdaság napjainkra széles társadalmi rétegeknél az utolsó erőtartalékokat is felemésztette. EKözben alapvető cél-és értékátalakulás ment végbe: a háború előtt a társadalom bázisa a nemzet, a család, a vallás, a magántulajdon volt. Az ötvenes években ennek szinte minden ponton az ellenkezője volt a hivatalos értékrend, s napjainkban ismét jelentős változásoknak vagyunk tanúi. A szociológusok hangsúlyozzák, hogy az effajta társadalmi terhek növekedése közepette az egyes ember képességei általában elégtelenek ahhoz, hogy belső, elsősorban lelki egyensúlyát fenntartsa. Az egyén kevés külső támogatást kap - s ezen.nemcsak anyagiakat kell érteni - céljai megvalósításához, rendre tapasztalja, hogy reális tervei, például a lakásszerzés, csaknem megvalósíthatatlanok. A megingott belső egyensúlya fenntartására olyan kiegyensúlyozó, feszültséglevezető szokásokat vesz fel, amelyek legtöbbször ártalmasak. Gondoljunk csak a mértéktelen evészetekre és ivászatokra! P. É., Tolna megye lakosságának egészségi állapotával és az ebből fakadó legfontosabb egészségpolitikai feladatokkal két évvel ezelőtt, 1986 májusában foglalkozott az MSZMP megyei bizottsága. Azért jó ezt tudni, mert már akkor nevükön nevezhettük az időskorúakat érintő szociális gondok jelentős részét. Miután még várat magára az új nyugdíjrendszer, amely feltehetőleg javít a nyugdíjasok helyzetén, ma még azzal a realitással kell szembenéznünk, és azzal kell megküz- denünk, hogy a nyugdíjasoknak - főleg az alacsony nyugdíjasoknak és azoknak, akik régebben vonultak nyugalomba - a helyzete romlik. A politika figyelmének előterében ezért foglal napjainkban helyet ez a problémna, ezért vitatta meg időskorú népességünk helyzetét a KSH megyei igazgatójának, dr. Máté Jánosnak tájékoztatója alapján az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága a közelmúltban. A csatolt mellékletekkel együtt tizenegy oldalas anyag a statisztikai emberek sorsáról szólva mindig ridegnek tűnő nyelvén biztosított lehetőséget a jelen és a jövő valósághű áttekintésére, ennek alapján a fő- és alcímbe foglaltak megfogalmazására. Mindenekelőtt arra, hogy ez idő szerint hiányzik még a pusztán szükség által is megkövetelhető ösz- szehangoltság a szociálpolitika gyakorlatából, itt a megyében, ezenkívül ökono- mikusabban élve az adott lehetőségekkel lehetne jobb is az országos viszonylatban közepesnek minősülő helyzetünk. Öregedő megye Jár az idő, öregedünk, de nemcsak azért, mert ez az emberi élet ránkszabott rendje. Hazánk össznépességében a hatvan évesnél idősebbek aránya a századfordulón nyolcszázalékos volt, napjainkban több mint ennek a duplája és nem egyedül annak eredményeként, hogy a jobb munka- és életkörülmények, egészségügyi ellátás folytán növekedett az átlagéletkor. Ha nem is katasztrofálisan, de jelentősen csökkent kivált a hetvenes évek derekától a születések száma, így a gyermekkorúak aránya is a populáción belül. Azt mondja a prognózis, hogy az ezredfordulóig tovább gyarapodik az időskorúak, ezen belül az olyan nyolcvan év felettiek száma, akik állandó vagy ismételt kórházi ellátásra, gondozásra szorulnak annak ellenére, hogy az e korosztályhoz tartozóknak már napjainkban is rendes nyugdija, járadéka van. Megyénk lakossági lélekszáma 1988. január 1 -jén 263 201 volt, ezen belül az időskorúak száma az év elején meghaladta a negyvennyolcezer-ötszázat, ami azt jelenti, hogy a lakosság 18,4 százaléka időskorú. Miután a nők és férfiak öregedési folyamata nem egyformán ment végbe, az időskorú nők képviselik 28487-en a többséget. A kor és idő haladtával a nőtöbblet változatlanul növekvő tendenciájúnak ígérkezik, és hasonló a helyzet az egyedülállóak számának alakulásával is, hiszen már az 1980. évi népszámlálás kimutatta, hogy a megye időskorú lakosságának közel a fel - 45,2 százaléka - özvegy vagy elvált, s lakóhelyének területi elhelyezkedése, nyugellátásának összege nem minden esetben határozza meg kedvezően az életkörülményeit. Nyolc esztendővel ezelőtt - 1980-ban - az időskorúaknak 70,9 százaléka élt községekben, zömmel a megye elöregedő kisfalvaiban, ahol a hátrányos helyzet minden vonatkozásban fokozott és a beavatkozás parancsolóbb, mert egyúttal itt a legmostohábbak a szociális gondoskodás tárgyi, személyi, intézményi feltételei is. Miből, hogyan? A megye nyugdíjaskorú népességének csaknem hetvennégy százaléka saját vagy özvegyi jogon élvez nyugellátást, aktiv kereső két, korkedvezményes vagy rokkantnyugdíjas hét egész két tized százalék. Igen nagy, tizenhét százalékos a korhatáron felüli, de nyugdíjjal nem rendelkezők hányada. Míg a korhatáron aluli korkedvezményes és rokkantsági nyugdíjban részesülők döntően a férfiak köréből kerülnek ki, az anyagi és más szociális segítségre utaltak többségét az idősebb korosztályokhoz tartozó nők alkotják. Megjegyzendő az is, hogy a saját jogú nyugdíjasoknak mindössze egynegyede dolgozott tovább, a többség kizárólagos megélhetési alapja a nyugdíj, továbbá az is, hogy a gazdálkodás jelen helyzetének ismeretében nem is számíthatunk a nyugdíj mellett dolgozók számának emelkedésére, mivel körükben már most csökkenés észlelhető. Az év elején szűkebb hazánkban az öregségi, rokkantsági, baleseti, özvegyi, mg. szövetkezeti nyugellátás, járadék és egyéb ellátás egy főre jutó átlaga 3941 forint volt, ezen belül a sajátjogú nyugdíjaké 4178 forint. Mérséklődött valamelyest a nyugdíjak szélső értékei közti szóródás, ám a saját jogú nyugdíjasok 45,8 százalékának így is a három- és négyezer forintos sávban mozog a nyugdija. Háromezer forint alatti összeget kap tizenhárom százalék. A kiegészítő jövedelemmel nem rendelkező kisnyugdíjasok közül minden ötödik úgy vélte már egy 1984-ben végzett felmérés során, hogy ha ápolásra szorulna, helyzete mind az ápolás, mind pedig anyagi szempontból megoldhatatlan lenne. Az ekkor megkérdezett idős-- korúak kilencven százalékának volt tartós, részben életkorával összefüggő betegsége. De az is kiderült, hogy a nyugdíjasok egy főre jutó kiadásainak nagyobb hányada lakásfenntartásra, élelmiszerre, egészségügyi és háztartási célokra megy le. Ezekre kényszerítő módon többet költenek, mint az aktív házasok, ugyanakkor ruházkodásra, tartós cikkek beszerzésére, művelődésre, üdülésre, közlekedésre pénzükből alig futja. A gondoskodás alapjai Tanácsainkat még 1985-ben kötelezte a Minisztertanács egy olyan felmérésre, mely az időskorúak, alacsony jövedelmű nagycsaládos állampolgárok körében úgy tárja föl az érintettek életkörülményeit, hogy a vizsgálódás megállapításai alkalmasak legyenek egy új szociálpolitikai koncepció kidolgozására. Ez a felmérés közel annyi új támogatásra szorulót (6595 főt!) tárt fel, mint amennyi már addig is támogatást kapott. Kiderült azonban az is, hogy a megkérdezettek kétötöde tart igényt valamilyen szocális ellátási formára, legyen az idősek klubja, házi gondozás, szociális étkeztetés, rendszeres, vagy rendkívüli segélyezés, szociális otthoni elhelyezés és így tovább. A megyei NEB-nek - mintegy folytatásként - ez év tavaszán zajlott az a vizsgálata, amely nagyító alá azt vette, miként érvényesül a rászorultsági elv a megye tanácsainak szociálpolitikai gyakorlatában. Megállapították, hogy több településünkön még ma sem ismert az igényjogosultak teljes köre, így például nem érvényesülhet kellőképpen a rászorultsági elv. Nem kicsi hibaként róható föl az sem, hogy nem történt meg az említett 85-ös felmérés továbbvezetése, noha a változásokat folyamatosan nyomonkövető nyilvántartás nélkül elképzelhetetlen a célzottságával hathatós szociálpolitikai cselekvés. Örvendetes ugyanakkor, hogy nyolcvan óta a tanácsok szociális segélyezésre fordítható pénzalapja több, mint harmadával emelkedett meg, így csak rendszeres és rendkívüli segélyezésre fordíthatunk évi 44 milliót. Az sem akármilyen változás, hogy 876-ról 1732-re növelhettük a házi szociális gondozásban részesülők számát, hiszen a házi gondozottak többsége a legrosszabb helyzetű és legalacsonyabb jövedelmű rétegekből kerül ki. Jelentősen fejlődött a szociális étkeztetés is, tavaly már majd másfélezren részesülhettek ebben az ellátási formában, és két városunkban, Bonyhádon és Tamásiban is megoldották a házhoz szállított hét végi étkeztetést. Dinamikus növekedés eredményeként könyvelhetjük el, hogy tavaly már 46, idősek részére létrehozott és napi ellátást kínáló klubunkat csaknem ezren látogatták, hogy a megye négy településén működik hetes ellátást biztosító klub, míg Gyönkön egy olyan, amely munkaszüneti napokon is nyitva tart. Az étkeztetés, a társas élet lehetőségén kívül Tolna kivételével mindenütt renszeres az orvosi ellátás. Szociális otthonainkban 1325 rászoruló számára tudunk helyet adni. A gondozottaknak valamivel több, mint a fele (53,4 százaléka) részesülhet intézeteinkben általános ellátásban, a férőhelyek fennmaradó részét az ápolásra szoruló betegek kötik le. Évente átlag kétszáz új beutalás történik a megüresedő helyekre és az újonnan érkezőknek közel negyven százaléka részesül az elhelyezésig valamilyen szociális gondoskodásban. Számos területen tudunk tehát fejlődést felmutatni, az időskorúakról való társadalmi gondoskodás nagyobb hatékonyságát azonban változatlanul gátolják a rossz beidegződések, a strigulá- zásra hajlamos hivatali szemlélet, de legfőképpen az, ami új alapokat adhatna: a szociálpolitika új koncepcióinak késlekedése. Be kell pedig, hogy következzék a megújítás e közérzetünket jelentősen befolyásoló területen is, meg kell teremteni a szociális gondoskodás összehangoltságát, de el kell végeznünk a munkának azt a megosztását is, amit ez a politikailag, társadalmilag elsőrendű fontosságú feladatunk megkövetel! S van még valami, amit nem hallgathatunk el: a szó- banforgó területen sem anyagi kérdés minden. A segítőkész leleményesség, emberséges állandó figyelem legalább annyira elkél az időskorúak, rászorulók gondozásának teljes frontján, mint a pénz, amiben még nagyon sokáig nem fogunk dúskálni.- li Fotó: Gottvald Károly Világunk
