Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-08 / 162. szám

1988. július 8. Képújság 3 A szakszervezet álláspontja a bérreformról Sem a dolgozó, sem a munkáltató nem érdekelt a rehabilitációban Élénk várakozás elűzi meg a bérreform kimunkálását, bevezetését. A tervezett intéz­kedésekkel kapcsolatos, a szakszervezeti tagságot leginkább foglalkoztató kérdésekre Vörös Pétertől, a SZOT bérreformbizottságá­nak titkárától kért választ Bajkó Erika, az MTI munkatársa. MTI: A szakszervezeti tagok közül sokan kifogá­solják, hogy kevés információt kapnak a bérreform előkészületeiről, majdani bevezetésének körülmé­nyeiről, s arról, hogy tulajdonképpen mit is jelent a bérreform. Vörös Péter: A szakszervezetek bérreform­mal kapcsolatos elképzeléseit a SZOT leg­utóbbi, június végi ülésén vitatta meg. Az ott tárgyalt javaslat elkészítését is vita előzi meg. Augusztusra' minden bizalmihoz eljutattunk egy olyan kis füzetet, amelyben a szakszerve­zeti koncepció lényegét foglaljuk össze, s en­nek részletes, illetve kivonatos közlésére fel­kérjük a szakszervezeti és a vállalati újságokat is. Ezek alapján a tagság véleményt mondhat arról, hogy egyetért-e a vázolt tennivalókkal, s más megoldásokra is tehet javaslatot. Az alapszervezeti eszmecserék lényegét az ága­zati szakszervezetek összesítik, s azokat a sa­ját véleményükkel együtt eljuttatják a SZOT- hoz. Október elejére szeretnénk a SZOT testü­letéi elé vinni a tagsági vita tapasztalatait, s ezután alakítanánk ki e témában a szakszer­vezetek végleges álláspontját. MTI: Fok ózza a feszültséget a dolgozók körében, hogy a bérreformmal kapcsolatban elhangzó kü­lönféle nyilatkozatok nemegyszer ellentmondanak egymásnak. Emiatt többen úgy vélik, hogy ebben a kérdésben ma még nagy a határozatlanság. V. P.: A gazdaságpolitikai folyamatok válto­zásának hatására a gazdaság különböző sze­replői - a dolgozók, a vállalatok, a különféle tárcák, az érdekvédelmi szervek, s a kormány is - egyre sokszínűbben látják ugyanazokat a kérdéseket, így a bérrel kapcsolatos elképze­léseket is. Ez természetes folyamat. A sokszí­nűség annak is következménye, hogy a de­mokrácia szélesedésével egyre több egymás­tól eltérő érdek kerül a felszínre. A bérreform­mal kapcsolatos főbb célokban a szakszerve­zetek álláspontja már kialakult. A szakszerve­zetek a bérreformtól olyan politika és bérrend­szer működtetését várják, amely biztosítja a reálbérek tartós és érzékelhető, minden dol­gozó rétegre kiterjedő növekedését, a társa­dalmilag igazságosabb kereseti arányok ki­alakítását, s a melyhez a korábbiaknál hatéko­nyabb eszközrendszer tartozik. A munkabé­reknek jobban ki kell fejezniük a megélhetés költségeit, hiszen ma már azoknak a család- fenntartással, a kulturálódással, művelődés­sel, a lakáshoz jutással és -fenntartással kap­csolatos kiadásoknak a jó része is a dolgozó­kat terheli, amelyeket korábban az állam ma­gára vállalt.- A szakszervezetek álláspontja szerint évente mindenki számára biztosítani kell egy olyan mértékű béremelést, amely követné az alapvető fogyasztási cikkek mindenkori ár­emelkedését. A megélhetés költségeit első­sorban az alapbérnek kell tartalmaznia, s az alapbérnek kell meghatározónak lennie a ke­reseti arányok alakulásában is. Másik nagyon fontos törekvésünk, hogy az azonos szakmák­ban, szakmacsoportokban dolgozók alapbére - függetlenül attól, hogy mely ágazatban tevé­kenykednek - közelítsen egymáshoz. Hiszen a munkaerőnek a szocializmusban is van ára, s mint ahogy más áruhoz sem jut olcsóbban vagy drágábban egy-egy ágazat, vállalat aszerint, hogy jól vagy rosszul gazdálkodik, a különbségek az alapbérekben ebben az esetben sem indokoltak. A vállalati gazdálko­dás eredményességének más kereseti ele­mekben kell megjelennie.- E célok megvalósításához a szakszerve­zetek véleménye szerint a legmegfelelőbb eszköz a béralku, a munkáltatok és a munka­vállalók, illetve azok érdekképviseleti szervei megállapodása az adott időszak követendő bérpolitikájában, a bérek növekedésének mértékében. A béregyeztetések három - vál­lalati, ágazati és népgazdasági - szinten való­sulnának meg, alulról felfelé építkezve. S talán a legfontosabb: a bérpolitikának a jövőben nyilvánosnak kell lennie. A béralku eszköz le­het ahhoz, hogy ezután ne a színfalak mögött dőljenek el olyan fontos bérpolitikai kérdések, amelyek a társadalom egészét, minden mun­kavállalót érintenek.- A dolgozók közül sokan felvetik, hogy a koráb­bi célkitűzések közül sem valósult meg jó néhány. Többen most sem látnak garanciát arra, hogy a bér­reform elképzelései a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben valóra válthatók.- A szakszervezetek véleménye szerint az egységes költséggazdálkodás - amikor a bér a vállalat számára ugyanolyan költség mint bár­mely más ráfordítás - bevezetésével, legalábbis a gazdaság versenyszférájában megteremthe­tők a lehetőségek a szabadabb bérgazdálko­dáshoz. A munkabért ma a gazdasági szabályo­zórendszer kemény korlátok között tartja, hiába takarít meg más területeken a vállalat jelentős összeget, azt nem fordíthatja közvetlenül a bérek növelésére. Holott éppen a szabadabb bérgaz­dálkodás nyithatna utat a vállalaton belüli teljesít­mények fokozásához, s ezáltal a népgazdasági hatékonyság javításához. Tisztában vagyunk az­zal, hogy a bérreform teljes kibontakoztatásához időre van szükség. Az első, reformértékű lépése­ket azonban már jövőre meg kell tenni. így pél­dául a szakszervezetek véleménye szerint már jövőre meg kell szüntetni a jelenlegi elkülönült keresetszabályozást. Mivel azonban a kormány nehéz gazdasági .helyzetünkben nem mondhat le teljesen a vásárlóerő szabályozásáról, jövőre még csak a legfelsőbb szinten, a kormány, a SZOT, a gazdasági kamara és más érdekvédel­mi szervek között történhet meg a béregyeztetés. Ennek tárgya a mi megítélésünk szerint a nomi­nálbérek éves szintű, népgazdasági átlagban számított növekedése, s ezen belül a minden dolgozóra kiterjedő kötelező minimális béreme­lés szintje kell hogy legyen. Azonnali, jelentős béremelkedést senki se várjon az első lépések­től. Ugyanakkor a szakszervezetek szorgalmaz­nak bizonyos központi bérpolitikai intézkedése­ket is különböző társadalmi rétegek számára. Az ezzel kapcsolatos megbeszélések során eddig itt szóba kerültek az oktatás, az egészségügy, a költségvetési intézmények és az ipar bizonyos * területei. Garanciák természetesen a béregyez­tetés mechanizmusának működtetéséhez is szükséges. Tisztázni kell, hogy a béralku során előre meghatározott szabályok szerint kik, miről, mit dönthetnek. Ehhez megfelelő jogi háttérre van szükség. E kérdésben a szakszervezetek szerepének pontos meghatározása is szüksé­ges. Egyebek között ezért is szorgalmazzuk a szakszervezeti törvény kidolgozását, amely rög­zítené a szakszervezetek jogait, kötelességeit, felelősségét. A foglalkoztatási rehabilitáció rend­szerében és jogi szabályozásában az utóbbi tíz évben lényeges változások kö­vetkeztek be. 1983-tól a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkozta­tására és szociális ellátására vonatkozó rendelkezéseket a munkaviszonyban ál­lók mellett a szövetkezeti tagokra is kiter­jesztették. Jelentősen növelték az igény­be vehető kedvezmények körét. Ez időszak alatt azonban megváltozott megyénk munkaerőhelyzete is, s ma már a munkahelyükről kikerülő megbetege­dett emberek ismételt foglalkoztatása az egyik legnehezebben megoldható fel­adat. Az új keretek között működő re­habilitációs bizottságok, amelyek tevé­kenységi körét a rászorulókról való gon­doskodás, segéllyel történő ellátásuk, számukra alkalmas munkahelyek kere­sése jelenti, többségében viszonylag magas átlagéletkorú, alacsony iskolai végzettségű vagy szakképzetlen embe­rekkel találkoznak munkájuk során. Kü­lönös gondot jelent, hogy a kevés mun­kaalkalom főleg városokban van, s a sok súlyos mozgásszervi beteg részére ez a közlekedés miatt nem jelent megoldást. A termelőszövetkezetek, állami gazdasá­gok, az építőipari üzemek megváltozott munkaképességű dolgozóik számára nem tudnak könnyebb fizikai munkát fel­ajánlani, ezért szinte mindegyikükről já­radékkal gondoskodnak. A megyei tanács e témában készült felmérése szerint az utóbbi időben - pél­Az ország más területein bizonyára még javában tart a fekete ribiszke szüre­telésének és fölvásárlásának szezonja, Pálfáról viszont már útnak indították az idei év utolsó szállítmányát is - a kedvező éghajlati viszonyok, a nedves terület miatt itt érik be elsőnek ez a magas C-vi- tamin-tartalmú gyümölcs - hogy kamio­nokban a Hungarofruct közvetítésével nyugatnémet, svéd és egyéb tőkés válla­latok földolgozóüzemeibe vagy éppen az ottani fogyasztók asztalára kerüljön. Sohasem fizetett még ilyen jól a fekete ribiszke a pálfai termelőknek, mint az idén. Az eltelt huszonnégy év alatt - azóta foglalkoznak a községben termesztésé­vel - idén tudott először a megye legna­gyobb fekete ribiszke fölvásárlója, a nagydorogi áfész 30 forintot fizetni a gyü­mölcs kilójáért. A szövetkezet - lévén kicsi a területe, alacsony és egyre fogyó lélekszámúak a dául Szekszárdon - olyanok kerültek a bizottság été, akiknek már több hónapja nem volt keresetük, ezért a nekik rtyújtott segítség egyetlen formája a járadék le­hetett. A megye munkaerőpiacának be­szűkülése miatt 1987-ben 148 személy közül 25-nek tudták megoldani a foglal­koztatási rehabilitációját. Százhetven­ként munkáltatóból 50 hozott létre reha­bilitációs bizottságot ott, ahol az üzem­egészségügyi szolgálat keretében üzemorvos dolgozik fő- vagy másodál­lásban. Kilencvenhat munkahelyen re­habilitációs megbízott látja el ezt a fel­adatot, többször kapcsolt munkakörben. Huszonhat kisszövetkezetnél, kisvállalat­nál ezzel a feladattal nem is bíztak meg dolgozót. Tavaly óta, ha a foglalkoztatottak leg­feljebb 3 százaléka nem megváltozott munkaképességű, a gazdálkodó szerv­nek a Rehabilitációs Alapba 2500 Ft/fő hozzájárulást kell befizetnie. A tanács fel­mérésében szereplő gazdálkodók közül többen - DOMBFA Kisszövetkezet, szakcsi termelőszövetkezet, simontor- nyai költségvetési üzem, bátaszéki költ­ségvetési üzem, kaposszekcsűi tsz, dombóvári tsz - befizetési kötelezettsé­güknek nem tettek eleget, annak ellené­re, hogy a náluk alkalmazott rehabilitált dolgozók száma nem érte el az előírt mértéket. A termelőegységek a megváltozott munkaképességű dolgozóiknak kifize­tett munkabér 35 százalékát dotációként települései - csak a kereskedelemből nem tudna megélni, árbevételének és nyereségének is igen jelentős részét, mintegy 50 százalékát a mezőgazdasági tevékenység, döntően a fölvásárlás adja. A galamb, nyúl, fa, méz, csiga és egyé produktumok sorában ott van a pálfai fe­kete ribiszke is, mint az áfész eredmé­nyességének és sikeres tőkés exportjá­nak egyik záloga. Idén megközelítette a négyszáz mázsát a kiszállított gyü­mölcs mennyisége. A szövetkezetnek te­hát szüksége van erre, a termelési kedv ösztönzésére erőfeszítéseket is tesz. Koordinálja a kisárutermelő szakcsoport munkáját, a telepítésekhez szaporító­anyagot ad, ismeretterjesztő előadáso­kat és szakmai bemutatókat szervez, nö­vényvédő szereket és műtrágyát szerez be, a szállításhoz göngyöleget biztosít, s nem utolsósorban fölvásárol. A szövetkezetnél nem múlnak el ered­visszaigényelhetik. Ezen a jogcímen me­gyénkben mégis csak 30-an összesen 8 millió 700 ezer forintot vettek fel, jóval ke­vesebbet, mint amennyire lehetőség lett volna. Az a nagyvonalúság, amellyel a válla­latok ezt a kedvezményt kezelik, érthetet­len. A 15 vagy annál több rehabilitáltat foglalkoztatók közül nem igényelt dotá­ciót a PAV, a dombóvári és paksi költség- vetési üzem, a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát, a Gyulaji Állami Erdő-és Vad­gazdaság és a Hőgyészi Állami Gazda­ság. Mindössze 27 gazdálkodó különített el érdekeltségi alapjában összesen 4 millió 600 ezer forintot rehabilitációs te­vékenységének fejlesztésére. Közülük legtöbben e pénzt a meglévő munkahe­lyek korszerűsítésére, új gépek, jármű­vek vásárlására, munkahely bővítésére használták fel. A kajdacsi Aranykalász Tsz és a tamási Széchenyi Tsz jövede­lemkiegészítés fizetését tervezi a fejlesz­tési összegből. A tapasztalatok szerint az üzemek iga­zán nem érdekeltek a rehabilitációban és a dolgozók is jobban járnak, ha jára­dékot kérnek és utána elhelyezkednek valahol, mintha saját munkahelyükön re­habilitálják őket. Sok munkáltató válasz­adásra sem méltatja az orvosi bizottsá­gokat, s ritka az átképzéssel megvalósu­ló áthelyezés új munkakörbe. Hiányzik az érdekazonosság'dolgozó és munkavál­laló között. Úgy tűnik, egyelőre szélma­lomharc a rehabilitáció. mény nélkül az erőfeszítések, de a ter­melők munkája is meghozza a maga gyümölcsét - átvitt értelemben is. Tavaly - amikor pedig alacsony fölvásárlási árakkal indított szezon elején a Hunga­rofruct - 1 millió 756 ezer forintot fizettek ki a mintegy 70 termelőnek, majd év vé­gén - korrigálva a kezdeti alacsony föl­vásárlási árakat - még további 453 ezer forint ütötte a szakcsoport tagjainak mar­kát. A termelés föltételei a jövőben nehe­zednek, hiszen eddig állami támogatást élveztek, ami hozzásegítette a termelőket a fajtaváltáshoz - a korábbi külföldi fajták helyett fokozatosan áttértek a bővebben termő hazai fajták termelésére -, a jövő­ben viszont erről a dotációról le kell mon­daniuk. Remélik mégis - a szakcsoport és a szövetkezet érdeke egyaránt ez - hogy így is kifizetődő lesz a munkájuk.- ri ­Közös érdekre alapozva C-vitamin Pálfáról Őrlődő malmaink Nyolc malom működik összesen megyénkben ma, 1988-ban. Régi malomépületet azonban falvainkat járva szép számmal láthatunk még. Néhányat közülük felújítottak és új funkcióval láttak el, a többiek elhanyagoltan, siralmas állapotban várják a pusz­tulást. Sorozatunkkal ezen jeles ipartörténeti emlékeket mutatjuk be, s most, az ara­tás derékán felhívjuk rájuk a figyelmet. Hátha még megmenthetők. Köl esd « Kölesden 1859-ben még csak egy kis patakmalmot tartottak nyilván. Az 1920- as években készült gyárvizsgálati jegy­zőkönyvben viszont már egy motorral hajtott hengermalmot is említenek. A si- montornyai járás 12 feltüntetett létesít­Liszteszsákok helyett méreg ménye közül egyedül ehhez, a Berzica- féle malomhoz tartozott két segédszoba, a többihez munkáslakás nem volt. A mal­mot tisztának, és mentőszekrénnyel fel­szereltnek találta az akkori ellenőrzés. Működött egy községi malom is - felte­hetően a tanácsháza mögötti vízimalom - de erről közelebbi adatokat nem jegyez­tek fel. Az államosításkor 1951-ben a Szomorú látvány TI Berzica János Dél-dunántúli majd a Tolna Megyei Ma­lomipari Egyesülés felügyelete alá került a 70 mázsa napi teljesítményű Szatori- malom, „melynek épülete Kölesd és Kis­tormás között fekszik mindkét település­től kb. 500 méterre. Fejlesztése a jelenlegi épületben nem oldható meg, így célszerű lenne a gépe­ket átszerelni a Kölesd községben mű­ködő Berzica-malomba, amely jelenleg magánmalom. így kisebb berendezés­pótlással a malom kapacitása 200 má­zsára növelhető. Az átszerelés során leállítható még a medinai malom is” - ír­ták róla. A kis vízimalmot ma már nem találjuk meg, a Szatori-malomban az Óra-és Ék­szerkereskedelmi Vállalat díszműüzemet létesített, az Áts malomban pedig a tsz keverőüzeme működik. Bérzicáék mal­ma méregraktár.- Először fatüzelésű szívógázmotorral, a felszabadulás utáa pedig négy villany- motorral üzemeltünk - emlékezik vissza Berzica János, akit Kölesden József Atti­la utcai házukban épp paprikadarálás közben találtunk. - A gabonát kéregön- tésű hengerszékek zúzták, nem kövek. Varsádról, Úzdról, Felsőnánáról, Gyönk- ről, Sárszentlőrincről, Kajdacsról s a kör­nyékbeli állami gazdaságokból is jöttek hozzánk lisztért. Tíz százalékért őröltünk, évente 120 vagon volt a vámkereset.- Konkurencia? - mosolyog, miköz­ben pirosló ujjaival cigarettát sodor ma­gának. Harag nem volt a molnárok között. Mindenki a jobb minőségre törekedett, úgy akarta magához csalogatni a gazdá­kat. Szakmai hozzáértésre volt szükség, mert a jó, acélos bánkúti búzát is el lehet ám rontani...- 1951-ben állami kezelésbe vették a malmunkat. Utána 1-2 évig még ment, aztán leszerelték. A jó gépeket értékesí­tették, a többiből ócskavas lett. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY A Berzica-malom

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom