Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
1988. július 23. tIéPÜJSÁG 3 Vasas pénzügyi alap - munkanélkülieknek Önálló pénzügyi alap létrehozását tervezi a munka nélkül maradottak számára a 600 ezer tagot számláló Vas-, Fém- és Villamosipari Dolgozók Szakszervezete, miközben indokoltnak tartják a munka- nélküli segély intézményének általános bevezetését is hazánkban. Erről adott tájékoztatást az MTI munkatársának Hódi Zoltán, a vasasszakszervezet titkára. Mint mondta, a hasonló szakszervezeti önsegélyezés nem ismeretlen külföldön, különösen ahol sok a munkanélküli, s nálunk is fellelhető volt a második világháború előtti években. A magyar szakszervezeti mozgalom az elmúlt négy évtizedben azonban nem kényszerült arra, hogy foglalkozzon e segélyezési forma újbóli bevezetésével. Most azonban, miután a kohászatban már szembekerültek foglalkoztatási problémával, döntöttek e segélyezési formáról. A vasasszakszervezet a tőkés országokban levő 40 társszervezettel áll kapcsolatban, s azoknál előzetesen tanulmányozták az ottani gyakorlatot. így formálódott az a jelenlegi elképzelés - még koránt sincs véglegesen kidolgozva -, hogy a szakszervezet mintegy 300 millió forintos évi költségvetéséből 4-5 százalékot, tehát körülbelül 10-15 millió forintot fordít a pénzügyi alapra. Ebből a pénzből kapnának az állás nélkül maradt vasasszakszervezeti tagok, a még egyelőre kidolgozatlan feltételek szerint. A szakszervezet megítélése szerint, bár jelenleg hozzájuk tartozó vasipari ágazatokban összesen 500-600-an vannak tartósan állás nélkül, a munka- nélküliek száma az elkövetkező időszakban megsokszorozódhat. A gyorsított ipari szerkezetátalakítás nyomán ugyanis egyedül az ország északi iparvidékén, az Ózd környéki kohászati üzemekben - ahol eddig is a legnagyobb létszámleépítés volt - további 6-7 ezer munkahely megszűnésével kell számolni viszonylag rövid időn belül. Addigra a vasasszakszervezet rendelkezni kíván egy jól kidolgozott rendszerben működő segélyezési formával. Gondolnak majd a segélyezési kör bővítésére, amennyiben a sztrájkjogot is magába foglaló szakszervezeti törvény életbe lép. Hódi Zoltán azt is elmondotta, hogy a SZOT döntése ellenére az idén nem emelik fel tagjaiknak az üdülési térítési díjakat. Erről a központi vezetőség legutóbbi ülésén határozott. A felmerülő három és fél millió forint többletköltséget átvállalják. Kis ügyeink Tanulságos elfoglaltság telefonügyeletet ellátni a szerkesztőségben. Több csokorba is összeköthetők mindazok a problémák, amelyekkel az olvasók hozzánk fordulnak. Vannak, akik csodát várnak, ám arra az újság sem képes. Csodákat csak az egész nép együtt művelhet. Külön-külön nem lehet... Lakást sokan szeretnének maguknak. Azt persze nem tudunk adni, mint ahogyan nem tudunk „hiánycikkeket” szerezni, és ezek beszerzési forrásait is mások tudják jobban. Nagy öröm, ha dicsérik egy-egy írásunkat akárcsak úgy, hogy elmesélik saját hasonló tapasztalataikat. Az ilyen üzeneteket gondosan átadjuk egymásnak, mert a munkánkról igényeinkhez képest kevés a visszajelzés. Rendszerint csak negativ, vagyis vita helyett sokan inkább helyreigazítást kérnek, pedig az újságíró nem szentírást ír, hanem napilapot. A véleménye már régen nem a lap, a párt hivatalos álláspontja. Nem csak egy bizonyos nézőpontot, véleményt tartunk egyedül megengedhetőnek. A pártnak mostanában másokra tartozó, vagy részkérdésekről nincs is „hivatalos" véleménye. Igaz korábban sem volt, csak egyesek azt hitték, hogy - beosztásuknál fogva - ők képviselik azt a bizonyos akkor sem létezett hivatalos álláspontot. Mindez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a lap egésze nem a párt politikáját kívánja szolgálni a maga eszközeivel, a maga módszereivel, a személyes élmények és vélemények nyílt, a képességek és a tehetségek szűrőin keresztül megjelenő álláspontjaival. De csak egy valami a kötelező, a tények tisztelete. Mások meg dühösek, és azt hiszik, hogy a tényeket az újságíró találja ki, ezért aztán bennünket vonnak felelősségre, hogy mit le nem merünk írni. Pedig bennünket is tájékoztatnak, jól, rosszul, alaposan, figyelmetlenül vagy felszínesen. Nem számolva azzal, hogy a közvélemény ma már apró tényekben is ellenőriz bennünket, és nem tűri el a pontatlanságot. Szinte minden hibánkat azonnal szóvá teszik az olvasók telefonon, levélben, személyes beszélgetésben. Mivel önálló véleményt mondhatunk, a felelősség is a miénk. De sajnos, a felszínes munka, meg nem gondolt vélemény kimondása, vagy éppen jóhiszemű tévedés ellen az újságíró, a lap sincs bebiztosítva. Ezért is nagyon fontos, hogy olvasóink megtiszteljenek bennünket véleményükkel. Van a telefonoknak egy másik csoportja. Ezek talán a leggyakoribbak és a legide- gesitőbbek. Olyan kis apró mindennapi ügyek, amelyeket nem nekünk, nem a mi közreműködésünkkel kellene intézni. Telefonálnak, hogy tegnap hol melyik tévéadás maradt ki... Miért volt itt-ott áramszünet? Miért nem hordják el az építési törmeléket? Miért ekkor van nyitva a bolt, és miért nem máskor? Miért nem megy be valahova az autóbusz, ha pedig a mi, vagy mások közbelépésére megváltoztatják a menetrendet, akkor telefonál az ellentábor, hogy miért is megy be a busz? Csupa olyan ügy, amit nem velünk, nem nekünk kellene intézni. Itt most többnyire tanácsi példákat idéztünk, de léteznek biztosítási, posta-, OTP-, adó- és földhivatali, termelőszövetkezeti és még ki tudja milyen ügyek, amelyeknek van(?) „saját” elintézési módja és formája. Az csak az egyik kérdés, hogy ezekben az ügyekben eléggé tájékozottak-e, és lehetnek-e elég tájékozottak az állampolgárok. A kérdés nagyobbik fele arról szól, hogy az állam polgára el tudja-e intézni ügyeit úgy, hogy közben nem gázolnak önérzetébe, emberi méltóságába, hogy a választó-, adófizető polgár rangjához méltóan veszik-e figyelembe álláspontját. Ha pedig nincs igaza, akkor meggyőzik-e vagy kioktatják? Egy nemrégiben lefolytatott telefonbeszélgetés a kérdéskör - az állampolgári közérzet - újabb vonatkozására hívta fel a figyelmet. Egy telefonáló - újabban mindenki megmondja nevét és telefonszámát-azt kérte, hogy egy padot „helyezzünk el" egy buszmegállóban, illetve helyeztessük át. Az első spontán reagálás az, hogy ez nem ránk tartozik, ami igaz is. Ám meggondolva a kérdést, kiderülhet, hogy az ilyen, mindennapi közérzetünket javító, rontó kis ügyeknek vagy nincsenek fórumai, vagy pedig azok nem működnek. Nyilvánvaló, hogy a tanácstagi beszámolókon nem ezek a fő témák, hiszen vannak nagyobb bajaink is, és azokra is keressük a megoldásokat. A szocialista demokráciának és a népképviseletnek néma buszmegállóban álló, vagy nem álló padok a fő kérdései. Tényleg nem? Az is lehetséges ugyanis, hogy a nagy kérdések - a párt vezető szerepe, a politikai intézményrendszer korszerűsítése, a szocialista demokrácia és erkölcs - éppen ezeken múlik. Mennyire tudjuk mindennapi apró ügyeinket gyorsan, demokratikusan, közmegegyezés alapján megoldani. Azt is el kell dönteni, hogyha csak egy pad van, az melyik oldalon álljon. Példánkban ugyanis a túlsó oldalon van pad, még az is lehet, hogy kettő. Tehát az egyiket valakinek át kellene hozni. De akkor mit szólnak a túlsó oldalon? Valahol, valamilyen módon meg kell oldani, hogy közös megegyezés után együttes erővel lehessen a padot ott elhelyezni, ahol mindenkinek megfelel, vagy akinek nem, az belátja, hogy ebben a kérdésben nem az ő érdekei bizonyultak a fontosabbnak. IHÁROSI IBOLYA HÉTRŐL HÍRRŐL HETRE HÍRRE Áru van, vevő nincs hogy a gyártásidőt hetekkel, netán hónapokkal le tudná rövidíteni. Nem tudni, meddig megy ez a játék, az azonban bizonyos, hogy az ilyen eseteken a speciális gazdasági alternatíva sem segít. A lassacskán elmaradó megrendelések törvényszerűen átrendezik a vállalatot, s előfordulhat, hogy a speciálisan képzett szakemberek munka nélkül maradnak, lévén hogy kisebb városban az elhelyezkedési lehetőségek is korlátozottak. Szakmaváltás Lemezlakatosokra, vasbetonszerelőkré nem mindenütt van szükség, de például a kőműves vagy az ács szakmunkások jobban megtalálják a boldogulásukat, ha valamilyen okból váltaniuk kell. Munkahely-változtatásnál azok vannak kedvezőbb helyzetben, akik a túlzott szakmai szétforgácsoló- dás áldozataként csupán egy részmunkához értenek, mert csak arra kaptak képesítést. Érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a szakképzésben miért szűkítenek le egy-egy szamát, miért van például csak a villanyszerelésnek annyi ága. Sokakban fölvetődik mindez, s nem csoda. Gondoljunk csak arra: hány mesterember dolgozik azon a házon, amelyet valaha egy kőműves, egy víz- és egy villanyszerelő fölépített. Vajon jó dolog-e az, hogy a hidegburkoló nem tud vakolni, álldogál mig rá kerül a sor és nehezen él meg? Pedig sokkal egyszerűbb lenne az élete annak, aki két esetleg három szakmában is jártas. Az ilyen univerzális emberek iránt még a dekonjunktúrák idején is érdeklődnek a vállalatok, a vállalkozók. Érdemes ismételten, újra és újra végiggondolni, hogy a szakképzés jelenlegi módja megfelel-e az igényeknek. Nagyon nehéz dolog idősebb korban szakmát váltani, s gyötrel- mes ilyenkor a tanulás is. Szerencsések azok, akik konvertálható szakmával bírnak, hisz ezt önállóan vagy kisszervezetben is gyakorolhatják. A gazdaságban, az iparban szerkezet- átalakítás folyik, a megújuláshoz, az átalakuláshoz, az új formákhoz kell idomulnia a munkaerőnek is. Mert ha valóságos piaci igényekről beszélünk, ez szükségszerűen maga után vonja a jobbak kiválasztódását is. A jobban felszerelt, nagy szakértelmet igénylő munkahelyen egy-egy állásra többen is pályáznak. így van ez a KSZE speciális javítóműhelyében is, itt például olyan gép van, amely alkalmasint Forma 1 -esek szerelésére is alkalmas. A hegesztőpisztoly, amellyel a fémet szórják a kopott alkatrészre, ügyes, jó fogású szerszám. Ahogy mondani szokás: a jó szerszámmal öröm dolgozni. A piacon ' Öröm persze az is, ha ilyenkor nyáron telik a kamrában a polc. A befőzési szezon javában dúl, a piacokról tömött kosarakat cipelnek haza a háziasszonyok. Ritka az ilyen időszak mint a mostani, nemcsak bőségesen van zöldség és gyümölcs, de nem hiánycikk a celofán, a gumigyűrű, a tartósítószer, az ecet és az üveg sem. Még úgynevezett befőző- cukrot is lehet kapni - igez ez olyan drága, hogy szinte egyáltalán nem fogy a polcokról. A piaci árakkal eléggé zavarban vagyok, hisz még emlékezem ötvenfilléres paradicsomra, és egyforintos dinnyére. Most szerdán 16 forintért árulták a dinnyét, s húsz forint volt a paradicsom kilója. Talán ez lehetett az oka, hogy sok volt az áru és kevés a vevő. Vagy másfél évtizede azon keseregtünk: ha kimegy az ember 100 forinttal a piacra, alig visz belőle haza valamit. Nem tudom, mennyit költhet most egy átlagvásárló - az viszont bizonyos: nem száz forintot, hanem annál valamivel többet. D. VARGA MÁRTA A szinte elviselhetetlen kánikulára mostanában mintha kevesebben panaszkodnának - nem érünk rá magunkkal és a levegő hőmérsékletével foglalkozni. Rengeteg figyelemre méltó dolog történt ugyanis gazdasági és társadalmi életünkben a májusi pártértekezlet óta. Legutóbb éppen az a központi bizottsági ülés foglalkoztatta az ország sorsáért aggódó közéleti embert, amelyen a gazdasági alternatívákról volt szó. Egy „bizonyos” gyárban A gazdálkodó szervezetekben ezekben a napokban nagyon sok szó esik arról, hogy a gazdasági alternatívák közül a radikálisabb, a központi kötöttségektől mentes A, vagy a lassabb fokozatosabb előrelépést jelentő B változat segít hatékonyabban kilábalni a bajainkból. Tudós közgazdászok úgy vélik, hogy most nagyon határozott, gyors gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, mert nincs tovább időnk arra, hogy várakozzunk. A keményebb döntés ugyanakkor kockázatosabb is, de csak ily módon akadályozhatjuk meg teljes lemaradásunkat a fejlett világtól, s kerülhetjük el súlyos fizetési gondjainkat. A héten ipari üzemek vezetőivel beszélgetve az is kiderült: szívesen látnák mielőbb azt a csomagtervet, ami pontosan tisztázná, hogy az üzemeknek, valamint az alapanyag-, és alkatrészgyártóknak mi a feladatuk. A rádióban felolvasták, s az újságok közölték Angyal Ádámnak, a Ganz-Danubius Hajó- és Darugyár igazgatójának a levelét, amelyet a kereskedelmi miniszterhez írt. A lényege: a hónap elején megszüntették a hazai szocialista exportszabályozásban az úgynevezett stratégiai fontosságú kontingenstermékekre nyújtott külön állami támogatást anélkül, hogy feloldották volna az öt évre szóló államközi szerződések szállítási kötelezettségeit. Mindazok a vállalatok, amelyeknek magas a szocialista exporthányaduk, felháborodtak - ennek ad hangot a vezérigazgató, őszintén és nyíltan. Sőt ezt írja: „Miután úgy ítélem meg, hogy levelem nemcsak vállalati, hanem szélesebb közgondolkodást is képvisel, kötelességem jelezni, hogy meg fogom kísérelni jelen levelemet a tömegkommunikációnak is átadni, hogy a közvélemény is megismerhesse". Meglehetősen keserű szájízzel olvastam ezt a mondatot, ugyanis éppen aznap nem sikerült rábeszélnem az egyik gyárigazgatót, hogy a nyilvánosság előtt is bátran vállalja a véleményét, mondja el, hogy mi a legnagyobb gondjuk. „Ne foglalkozzunk ezzel, elvtársnő, higgye el, hogy csak ártunk az ügynek, ha szellőztetjük.” Pedig... Az „egyik" gyár „egyik” gyáregységében azért nem sikerült az ötről a hatra jutni, mert évek óta sorozatosan márciusban rendelik meg azt a gépet, amelyre július végén már szükség van. A gép gyártási ideje nyolc hónap, s importanyag-beszerzési gondokkal is küszködnek. No, most mit tesz ilyenkor a megrendelő? Szépen fölkocog a fővárosba, bemegy a minisztériumba és panaszkodik vég nélkül, szidja azt a bizonyos Tolna megyei gyáregységet, majd kikönyörgi az importengedélyt, és Olaszországból behozza a gépet. Szakmai berkekben mindezt jól tudják, ám csak csöndben és halkan suttogják ahelyett, hogy hangosan és nyíltan elmondaná a megrendelő, hogy például azért ragaszkodik az olasz géphez, mert az jobb minőségű termék előállítására képes, üzembiztosabb és tartósabb. Ha mindezt világosan tudná és látná a gyártó cég, meglehet, igyekezne jobb, a külföldi minőséget megközelítő gépet gyártani, s még az is előfordulhat, A KSZE-nél Kecskés Zoltán a kopott alkatrészt fémszórással újítja föl Energia a hullámokból A hetvenes évek energiaínséges világában főként a kőolajban szegény országokban minden szóba jöhető energiaforrással kísérletezni kezdtek. Tengerparti országokban sokat foglalkoztak a tengeri hullámok energiáját felhasználó szerkezetek tervezésével. Úgy tűnik, rövidesen formát is ölt az első hullámerőmű. Egy norvég cég tervezi, s ha megvalósul, az Indonéziához tartozó Báli-sziget partjainál üzemel majd. A terv szerint a part közelében egy betonlejtőt építenek, amelyre felfutnak a hullámok. A viz egy tárolómedencébe jut, ahonnan egy turbina meghajtása után ömlik vissza a tengerbe, s ennek során 1 megawatt energia termelődik. Mirelitexport A Mirelité Külkereskedelmi Közös Vállalat az év első felében 16 ezer tonna árut értékesített külföldön, hatezer tonnával többet, mint a múlt év hasonló időszakában. A vállalatnál elmondották: az év elején átszervezett hűtőipar önállósult vállalatai és a közös vállalat munkájába bekapcsolódott termelőszövetkezeti hűtőházak nagyobb mennyiségű exportárut kínálnak fel eladásra, például a külpiacon igen keresett gyorsfagyasztott hagymából és sárgarépából, továbbá csemege- kukoricából, fagyasztott paradicsomkockából és mirelit tésztákból. Az export növelését a mirelit termékek belföldi fogyasztásának csaknem tíz százalékos visszaesése is magával hozta. Mivel a hazai üzletekbe szánt áruk többnyire elérik az exportminőséget, értékesítésük nem okozott különösebb gondot.- gondokkal A vállalat szolgáltatásai is a jobb minőségű áruk termeléséhez járultak hozzá. Az év első felében 15 millió forint értékű gépet és alkatrészt importáltak. így jutott hagymafeldolgozó berendezéshez a békéscsabai hűtőház, míg a győri és a dunakeszi üzem ribiszkebetakarító gépeket szerzett be. A Mirelité a második félévben exportálandó áruinak több mint 80 százalékára megkötötte a szerződést partnereivel, így a termékek döntő többségének biztos piacot teremtett. A sikeres exportot azonban nehezíti, hogy növekszik a nyersanyagok, a mezőgazdasági termények ára. Ugyanakkor egyre nehezebb a külpiacon a korábbinál magasabb árat elérni. Ebben a helyzetben a kereskedelem is igyekszik több információhoz jutni, és újabb piackutatásokat folytat az elhelyezési lehetőségek kiszélesítésére.
