Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-19 / 171. szám
4 KÉPÚJSÁG 1988. július 19. Moziban A fantasztikus labirintus Nem lehet nem észrevenni Jim Hénson amerikai rendező filmjén a ma már klasszikusként számon tartott Óz, a csodák csodája című meseregény nyilvánvaló hatását. Az alaphelyzet mindkét esetben ugyanaz: a főhős hirtelen egy számára különös, varázslatos világba kerül, ahol különböző akadályokat legyőzve célhoz ér, s ráadásul útja folyamán jóbarátokra is szert tesz. A hasonlatosságok listája nemcsak tartalma, hanem formai vonatkozásban is folytatható: akárcsak az Óz, A fantasztikus labirintus is felvonultat - a számos hagyományos mellett - több modern meseelemet is. Mindez nincs hátrányára a filmnek, sőt a felbukkanó új műfaji kellékek eredeti, bár néha szokatlannak tűnő humorral szövik át a történetet. A főhős ezúttal Sarah, a tizenéves kamaszlány, aki eltűnt kisöccse után kutat a gonosz koboldkirály, Jareth (alakítója az univerzális tehetségű angol popsztár, Dávid Bowie) titokzatos útvesztőjében. Jó és rosszindulatú manók, félelmetes külsejű szörnyek, éneklő és táncoló lények segítik, illetve akadályozzák előrejutását, míg végül is rengeteg kaland után Sarah társaival együtt győzelmesen megvív a koboldok hadseregével. A kislány öccsével együtt visszatér otthonába, s barátai időről időre felkeresik őt. A látványos, néhol megragadó képi világgal és hangulattal rendelkező műnek külön érdekességet ad - és a hazánkban is ismert Muppet show legjobb pillanatait A gonosz Jareth és Sarah idézi - néhány karakteres bábfigura szerepeltetése. A bennük megtestesülő felszabad uItság és humor remekül oldja az egyébként létező erőszakos, sőt már- már a horror határát súroló jelenetek feszültségét. Az ijesztő és kegyetlen mozzanatok azonban a mesék többségének mindig is velejárói voltak, s ezt - úgy tűnik - a filmes adaptációban sem lehet mellőzni. Mindezek ellenére A fantasztikus labirintus mégis bátran ajánlható akár a legkisebbek számára is, hivatkozva egy világhírű gyermekpszichológus véleményére: „Az a gyermek, aki a mesékből megtanulja, hogy a kezdetben ellenszenves, fenyegető figurából csodálatos módon később segítőkész barát lehet, azt is el tudja képzelni, hogy egy idegen és kezdetben ijesztőnek látszó másik gyermek egyszer még a kedves pajtása lesz. Felidézheti, hogy sok mesében a hős azért boldogul, mert volt bátorsága megbarátkozni egy látszólag kellemetlen szereplővel; hiheti tehát, hogy ilyen csoda vele is megeshet.” SZERI ÁRPÁD Rádió A tudósok és mi... Nem a sokaság, hanem a lélek teszi a csuda dolgokat. A tudós ember így summázza azt a véleményét, hogy nem szükséges több ezer embert megmozgató, egész tömeg szakembert egybegyűjtő világkonferenciákban gondolkozni, mindiga résztvevők köre a fontos. A modern fizika alapjainak lerakását jelentő század eleji konferencián is csak 24-29 fizikus vett részt, igaz közöttük volt többek között a Curie-házaspár is. Nem a számok, hanem az elvégzett munka minősége tehát az egyetlen mérce, ami persze nem azt jelenti, hogy egyik kizárja a másikat. Tudósok világútlevéllel című műsorában Baán László foglalta össze azokat a tudományos életben kiemelkedőnek ígérkező rendezvényeket, amelyeken magyar szakemberek is részt vesznek. Szó esett ebben az agykutatók konferenciájáról, az embervásárnak is keresztelt tudományos találkozáson a legújabb kutatások eredményeiről tájékozódnak, tapasztalatot szereznek, cserélnek az egybegyűltek és a fiatalok számára legalább ilyen fontos, hogy megismerkedhetnek a tudomány élvonalával, neves személyiségekkel, a szakma elé állhatnak esetleg új eredményeikkel. Az agykutatók házigazdája Kanada lesz, míg a világméretű biotechnológiai találkozónak Párizs ad otthont. De a tudományos élet nagy programjainak gyakori házigazdája, Budapest sem szűkölködik az év hátralévő részében eseményekben, igaz, ezek nem vonzzák majd valamennyi földrész tudós embereit. Elmaradnak idén az elmúlt esztendőkben szinte megszokott világtalálkozók, helyettük azonban kisebb konferenciákra, szimpóziumokra várják a tudomány egyes területeinek képviselőit. A látványos, nagy hírű rendezvényeket szerényebb, szűk szakmai körű alkalmak váltják fel. Az Akadémia „külügyminiszterének” nevezett utazási ügyekért felelős munkatársa ezt pusztán véletlennek tartja és hangsúlyozza, nem anyagi, vagy más okok miatt írták ily módon a hazai konferencianaptárt. A hozzáértő ember mindenesetre állítja, az ilyen szakmai találkozások gyakran többet érnek, mint a nagy hanggal beharangozott, több ezer résztvevővel, plenáris ülésekkel tarkított monstrum programok. Nem tudom. Egy azonban biztos, valamennyiünk számára nyeremény az, ha tudós emberek keresik fel hazánkat, Budapestet választják egy-egy vélemény- csere színhelyéül, akkor is, ha csupán néhány napos program ez. Nyeremény nemcsak azért, mert az így kényszerből megépített infrastruktúrát később honfitársaink is élvezik, hanem mindenekelőtt azért, mert a nagy „turistajárás” idején vendégként és házigazdaként kialakított nem mindig tisztes renoménkat jó hírünket sikerül talán helyrebillenteni, erősíteni. Ez ilyenkor, nyáridőben különösen időszerű. -takácsPihenés a buddhák lábánál * * * A burmai főváros csodálatos Schwedagon-pagodájának egyik csendes szentélyében egy fiatalember pihen az aranyozott szobrok tövében 1988 júliusában, a monszun-időszak közepén. (MTI-Telefoto) * * * A Makropulosz-ügy és más ügyek Az elmúlt hetek tévéjátékai baljós csillagzat alatt születtek. Már a veszprémi tévétalálkozó egyik díjnyertes művét is fejcsóválva néztük, mert a Mami blue megkaphatta Veszprém város díját, ettől semmivel sem lett jobb. Diplomamunka, a rendező egyben szerző is, a' történet azonban kusza, erőszakolt, de nem kísérte több szerencse Munkácsi Miklós tévéjátékát sem, aminek Oszvald képmása a címe, s képtelenségek halmaza. Az életben ugyan sok mindenre van példa, itt mégis megtorpan a képzelet, s tulajdonképpen kedve sincs nyomon követni a mai magyar milliomos tekervényes útjait. Arról van szó, ha ugyan akad, aki még emlékezik rá, hogy a milliomos nyaralni készül, amikor betoppan egy ismeretlen úr, akiről a végén kiderül, hogy tulajdon fia, s fejére olvassa bűneit, egyebek között azt, hogy eltette láb alól apósát, s egy Dürer-rajzzal kapcsolatban sem lehet tiszta a lelkiismerete, mert ugyan mi is egy magyar milliomosnak egy Dürer-rajz. Aztán még nagyon sok minden történik, amit nem is lehet mindig érteni, míg végül a gitáros kinyitja gitárja rejtett ajtaját s kivesz belőle egy revolvert. Ezen már nem is csodálkoztunk, inkább azon, hogy ez a zavaros forgatókönyv hány kézen ment át, mennyien foglalkoztak vele, míg eldőlt, hogy törik-szakad, tévéfilm lesz belőle. A Makropulosz-ügy nemesebb nyersanyagból készült. Szerzője Karel Őapek, a század Cseh irodalmának egyik klasszikusa, számos munkája magyarul is olvasható. Képzelete szívesen játszott fantasztikus témákkal, ilyen a maga korában világsikert aratott R. U. R. című színműve, s ilyen a Makropulosz-ügy is, amiből Janaéek operát komponált, s nálunk is játszották. Ártatlan örökösödési bonyodalommal indul, majd váratlan fordulattal kiderül, hogy az igazi tét egy régi recept, ami a nagy titkot tartalmazza: hogyan élhetünk háromszáz évig. Swift Gulliverje eljut Luggnagg- ba is, ahol találkozik a halhatatlan struldbrugokkal, akikről azonban megtudjuk, hogy ők a legboldogtalanabb emberek, mert valóságos büntetés a halhatatlanság. Capek szerényebb, beéri háromszáz évvel, de ő is épp oly pesszimista, mint nagy angpl elődje, s amikor közkinccsé válhatnék a varázsszer, egyszerre kiderül, hogy senki nem akar háromszáz évig élni. Ez a dráma nagy fordulópontja, s ezt kellett volna hitelessé tenni a tévéjátékban, aminek a fordító Aczél János mellett a rendező Radó Gyula voltátdolgozója. Hiányzik a dráma ebből a változatból, s a jellemek sem világosak, mert Emília Marty, aki évszázadok óta váltogatja alakját és nevét, nem démon, ő a titok megtestesítője, alapjában véve tragikus hős, miként tragikus maga a darab is, melynek hősei nem tudnak mit kezdeni a hosszú élet lehetőségével. A feszültség hiányzott a tévéjátékból, az a belső izgalom, ami Karel 6apek írásaiban mindig jelen van. Füst Milán emléke Életében messze elkerülte a siker, pedig remekművek kísérték útját, s neve ugyan szerepelt a Nobel-díj várományosai között, alig olvasták s micsoda iróniája a sorsnak, hogy halála után egy bűnös fondorlat következtében vált neve és egykori otthona fogalommá. A Fodros-ügy néven ismertté vált sötét panama hónapokig foglalkoztatta a közvéleményt, míg a megnyugtató befejezéssel elcsitult a szenzáció vihara. Az életmű ma is titokként áll előttünk. Karinthy azt írta róla, kozmikus erők ihletik, Kassák pedig úgy látta, „késélen egyensúlyoz, de nem kell attól tartanunk, hogy egyszer csak jobbra vagy balra elbillen ”, A „horgaselméjű és szikár aggastyán ” versei külön világot jelentenek a XX. századi magyar lírában, melyben rokontalanul áll, magányosan, de minden sorával meggyőzően, halhatatlanul. Az utóbbi években több drámája színre került, a Boldogtalanokat a televízióban is láthattuk, de mindmáig kevés szó esik élete legnagyobb vállalkozásáról. A feleségem története című regényéről, amit Nyugaton is nagy elismeréssel fogadtak s a Nobel-díj reményét is megcsillantotta előtte. Először 1942-ben jelent meg, hét évig dolgozott rajta, de a hazai kritika alig vett róla tudomást, s kérdés, hogy ma itthon van-e olvasója. Inkább legendák övezik, anekdoták keringenek róla, amiket maga is táplált visszaemlékezéseivel, s volt is mindennek alapja, mert Karinthy, Kosztolányi, Tóth Árpád, Somlyó Zoltán s a méltatlanul feledett Nagy Zoltán volt ifjúságának halhatatlan barátja, majd Gelléri Andor Endrét fogadta szívébe és Somlyó Györgyöt, aki szép kőnket is írt róla. Most, születésének századik fordulóján, mindenütt megemlékeztek róla, annyi vihart kevert otthonán is megkoszorúzták az emléktáblát, s remélhetjük, hogy a ke- gyeletes emlékezés felkelti munkái iránt is az érdeklődést. Az ünneplésből, dicséretes módon, részt vállalt a televízió is. Ilyen gazdag életmű esetében nehéz a legjellemzőbb részleteket kiválasztani, s bár jó lett volna egy drámarészlettel is illusztrálni Füst Milán művészetét, a szerkesztő Jankovich Júlia, a szakértő Sík Csaba segítségével biztos érzékkel emelte ki a legjellemzőbbet, a rendező Lukinné Nagy Katalinnak pedig sikerült elkerülnie az ilyen emlékező műsoroknál mindig kísértő irodalmi est jelleget. A részletek egymást erősítették, s a végén Füst Milán hangját is hallhattuk: Föltettem életem egy lenge levélre / És én is elmegyek, hová a szél sodor... CS. L Óvári László utcája A pár hónapja elhunyt festőművész 1926-ban Nyíregyházán született, Sza- bolcs-Szatmár megyében töltötte ifjúságát. A Képzőművészeti Főiskolán 1954- ben kapott diplomát. Mestere Főnyi Géza és Szőnyi István volt. A magyarországi neokubizmus egyik legmarkánsabb egyénisége Óvári László. A Képzőművészeti Kiadónál most megjelent kismonográfiában Losonci Miklós művészettörténész azt írja, hogy tájai, interierurjei, murális munkái nem leírások, hanem emblémák. Nem megálmodott, hanem megszerkesztett festői világ. A kritika Óvárinak már a pályakezdését is élénk figyelemmel kísérte. Első bemutatkozásán (1956) falusi életképeit, munkaábrázolását emelték ki. Alkotásain kazalrakókat, répaszedőket, rizsaratókat, pusztát, kakast, fűzfákat mutatott be. Artner Tivadar így ír: „Elmélyedt embertanulmányok és a természet állandó figyelése: e kettő az alapja Óvári László a táj és az ember egységes megragadására törő festészetének, ebben gyökerezik kompozícióinak rendezett rendje.” Állandó és változó motívumokkal dolgozik. A portré és a csendélet végigkíséri pályáját. A női figura táblaképeinek és főleg murális alkotásainak állandó eleme. Közös otthonunk - az utca is kedvenc témája. Statikus és mozgó elemek váltják egymást, a középpontban itt is az emberi figura uralkodik, hiszen érte és vele épül az utca, az embert körülvevő világ. Új falak emelkednek, új eszmények terebélyesülnek. Ezt a lendületet érzékelteti 1983-ban készült Épülő város címet-viselő alkotása is. Óvári László művészetének megértéséhez 17 színes és 25 fekete-fehér reprodukció is segítséget ad. A kötet angol nyelvű összefoglalót és képjegyzéket is tartalmaz.
