Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-02 / 157. szám
6 NÉPÚJSÁG r • 1988. július 2. MÚLTUNKBÓL I- Évek során bármikor kerestem telefonon, vagy előzetes bejelentkezés nélkül személyesen, mindig azonnal megtaláltam itt, a németkéri tanács épületében. Ez nem lehet véletlen, sok időt tölt az irodájában?- Nem mondhatnám, inkább akkor vagyok bent, amikor a legnagyobb valószínűséggel kereshetnek, szükség lehet rám. A délelőtt rendszerint ilyen, megszokták az emberek, hogy a legkülönfélébb problémáikkal fordulhatnak hozzám, amikor persze elérhető vagyok. Reggel fél nyolc körül és a déli órákban hiába keresnének, ilyenkor van ugyanis a házi brigád munkakiosztása, eligazítása, ez pedig az én feladatom. I- Mennyire fontos dolog a tanácselnök munkájában a személyes kapcsolattartás, meghúzható-e a határvonal a túlzott elaprózottság és a szinte kizárólagos elvi, „kívülről” irányítás között?- Úgy érzem, az az egyik legfontosabb, hogy a helyes arányokat megtalálja az ember. De ha valaki tisztában van azzal, és soha nem téveszti szem elől, hogy egy közösség megbízásából teljesíti ezt a szolgálatot, akkor nem lehet kérdéses a lakossággal való kapcsolata. Mindenkor egy település lakóinak érdekét köteles képviselni a tanácselnök, ezért egyszerűen nélkülözhetetlen a közvetlen kapcsolat. Ez a mérce, a legjobb visszajelzés és persze a feladatok inspirálója is. Egy alig több mint 2000 lelkes községben pedig elképzelhetetlen az állandó napi találkozások, beszélgetések, véleménycserék nélkül a község vezetése. I- Mindenkit ismer személyesen a faluban?- Igen, de ez annak is köszönhető, hogy a hatvanas években a termelőszövetkezetben könyvelőként dolgoztam, már akkor kapcsolatba kerültem nemcsak a szövetkezeti dolgozókkal, családjaikkal is. Aztán vb-titkárként ügyes-bajos dolgaikat intéztem, és amit nagyon szerettem csinálni, házasságkötéseket vezettem. Ha belegondolok, van olyan pár, akit én adtam össze és már gyerekeik állnak az anyakönyvvezető elé... Nem, én már abbahagytam, jöjjenek a fiatalok.- Ügy lett a falu „gazdája”, vagy ha jobban tetszik, „szolgálója”, hogy nem itt született. Az idegent pedig mindig kritikusabban szemlélik, különösen faluhelyen, mint azt, akit gyerekkora óta ismernek a helyiek. Mégis, ami másutt gyakori, itt soha nem hallottam emlegetni, hogy honnan jött az elnök, magam is azt gondoltam, hogy németkéri születésű...- A Baranya megyei Mázaszászvárról kerültem 1959-ben a faluba, ide jöttem férjhez. Családom egyébként Felvidékről való, Nagy- födémesröl települtek át a mai Magyarország területére. Én már németkérinek érzem magam, megszerettem ezt a községet, ez az otthonom. I- Úgy vettem észre, hogy ez a ragaszkodás kölcsönös...- Nagyon jó, hogy érzem: szükség van a munkámra, az emberek bizalma ad legtöbb erőt a nehezebb helyzetekben, konfliktusokban. Ezért egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy elfogadjam az egykori paksi járási hivatal igazgatási osztálya hívását. Ma is örülök, hogy így döntöttem, egy út elkészülte, öregek napközi otthona, vagy egy jól sikerült német nemzetiségi est - közös sikerek a kollégákkal, az itt élőkkel. Mulatságos eset volt például, amikor tíz éve, december utolsó napjaiban bekopogott hozzám egy idős néni azzal, hogy nagyon sajnálnak engem, annyit tanultam, mégis lefokoztak. Tudja, akkor választottak meg tanácselnöknek. Az öregek fejében a tanácstitkári funkció valamiképpen még hasonlított az egykori jegyzői hivatalhoz, de az elnökit nem tudták hova tenni. I- És Ön miként tudta ezt magában elhelyezni? Hogyan vezetett az út a könyvelői pályától a közigazgatás irányításáig?- Négy évet töltöttem a termelőszövetkezetnél, ezalatt ismerkedtem a faluval és a falu ismerkedett velem. Az 1963-as választásoknál kértek fel a vb-titkári poszt betöltésére, úgyhogy rögtön a mélyvízbe ugrottam. Munkámhoz szükség volt az alapvető közigazgatási ismeretekre, a tanácsakadémiát 1969-1970- ben végeztem el, és a feladatom nem változott 1979-ig. I- Ekkor nyerte el a tanácselnöki megbízatást. Szívesen vállalkozott erre?- Hát, ezt nem mondhatom. Sírtam-ríttam napokig, sehogy sem akartam ráállni. Nagyon szerettem a titkári munkát, úgyhogy amikor elment az akkor kinevezett vb-titkár, azon voltam, hogy visszakerüljek. Csak miután a második is továbbállt, úgy öt év után törődtem bele, hogy nincs visszaút. Miért? A vb-titkárnak lezárt ügyei vannak többnyire, elkezd valamit és belátható határidővel számot tud adni a munkájáról. Van ideje elmélyedni akár egy részkérdésben, vagy például egy jogszabály tanulmányozásában, konkrét szituációban értelmezésére. I- Úgy értsük, elsősorban a gyakorlati, szervező tevékenységet érzi magához közel állónak?- Igen, az elnöknek ezzel szemben minden területre rálátása kell, hogy legyen, igazából nincs ideje beleásni magát egyetlen témába, problémába. Úgy érzem, ez „férfias” munka... I- Ennek ellenére közel egy évtizede köz- megelégedésre végzi. Nem voltakálmatlan éjszakái egy-egy döntése után?- Hát persze, hogy voltak. Melyik út épüljön előbb? Az, ahol legmagasabb a társadalmi munka értéke a faluban, az új telkeken fiatalok emeltek szép házakat, vagy amelyiket másokra szoruló, idős emberek laknak? Hogyan rangsoroljuk a sok tennivalót, fejlesztési feladatainkat, mire költsük a kevés pénzünket? De kicsiben hasonlóan fontos kérdés az érintetteknek: kinek van igaza egy-egy panaszos ügyben? Mindig több oldalról igyekszem egy- egy problémát megvizsgálni, az érintett feleket természetesen megkérdezem, és ahol kell személyesen döntök. Fontos, településpolitikai kérdésekben a testületi döntés előkészítése, javaslat kidolgozása a feladatom, ami szintén alapos utánajárást követel. És nagyon fontos: jó munkatársakat. I- Sokszor elmondta már korábban is, hogy ez a németkéri tanácson megadatott. A másutt tapasztalható óriási fluktuáció itt nyomaiban sem jelentkezik, pedig nyilvánvalóan semmivel sincsenek jobb helyzetben más községeknél.- Igen, ha stabil a gárda, mindenki ismeri a területét és emberileg is jó a kapcsolat, az sokat tesz. A hivatalsegéden kívül öten dolgozunk a helyi igazgatásban, és bármilyen sürgős, nagy munka adódik - többnyire a gazdaság területén -, a pillanatnyilag kevésbé fontos tennivalókat levesszük a kolléga válláról, besegítünk neki. Ha ahányan vagyunk, annyifelé húznánk, nem tudnánk csinálni...- Tudjuk pedig, hogy egy település köz- igazgatása nemcsak az ott élők közérzetét befolyásolja, de a fejlődés, gyarapodás záloga is lehet. Csendben, itt a megye csücs- • kében szinte eldugottan bizonyítják ezt, minden hírverés nélkül avatnak, adnak át, ünnepelnek...- Minden esztendőben épül valami a faluban. Ha más nem, magánerőből családi házak, és ez nagy dolog. Jönnek haza a fiatalok, amit a kulturáltabb életkörülményekkel és lakásépítési támogatással szeretnék segíteni. Legfeljebb 15 évre 60 ezer forint kamatmentes kölcsönt tudunk adni, és legalább ilyen fontos, hogy 40 ezer forint körül már egy 800 négyzet- méteres telket megvásárolhatnak a szülőhelyen. Aztán jó lehetőség, hogy a tsz bérbead olyan területeket, amelyeket nem tud gazdaságosan megművelni, legtöbben a hibridkukoricával kezdtek foglalkozni, de az idősek közül néhányan a hagyományokhoz ragaszkodnak, dohányt is termelnek. Érdekes lehet, hogy 60 hektár zártkertet tartunk nyilván a községben. I- Azzal együtt, hogy köztudott a nagyarányú álltartás ezen a vidéken.- Főleg anyakocát tartanak, a tsz jó lehetőséget kínál, a gazda leadáskor, részletekben fizetheti ki az árat. De néhány háznál még szarvasmarhát is látni... Sok munkával, ám boldogulnak az emberek. I- Ehhez a feltételek megteremtésében, úgy tűnik teljesen magára utalt a falu. Hátrány vagy előny a határhelyzet az Önök számára, nem lenne előnyösebb a „tűz közelében”, mondjuk a megyeszékhelyhez közelebb dolgozni?- Valóban egy kicsit mostohagyereknek érezzük magunkat és biztos vagyok benne, ha többet mennénk, kérnénk, akkor nagyobb lenne a segítség. Előfordult, hogy megyei tanácstag kérdezte meg, hol is az a Németkér? És volt olyan első számú vezető is, aki hivatala alatt egyszer sem jutott el hozzánk... I- Ezen persze nem, de gyakorlati, mindennapi tennivalókban segfthet-e a Paks városkörnyék településeinek néhány éve életre hívott együttműködése?- A földrajzi adottság miatt sajnos, továbbra is magunknak kell gondjainkat megoldanunk. Nem gondolhatunk közös gépvásárlásra, használatra, esetleg mindkét fél számára szükséges szeméttelep kialakítására, vagy mondjuk vízközmű építésére. Legtöbbször milliós tételekről lenne szó. Igaz, jövőre úgy néz ki, hogy a közös pénzalapból mi is részesedünk, az iskola bővítésére, műhely, napközis terem, szociális helyiségek kialakítására kapunk támogatást. I- Úgy tűnik, az egyetlen biztos támasz a falu életében a jól gazdálkodó termelőszövetkezet Vajon szerepet játszik ebben az a tény, hogy a szövetkezetét az Ön férje vezeti, a családi szál erősíti ezt?- Korábbra nyúlik ez a kapcsolat, egyszerűen az egymásra utaltság miatt. A tsz nélkül nem létezhet a falu, csak közösen lehet megoldani a problémákat. Helyben a legnagyobb arányban nyújt munkahelyet, 260 aktív és közel ennyi nyugdíjas tagja van. Az útépítéseknél fele áron végzik el a szakipari és földmunkákat, társadalmi munkára csak tereprendezésnél, fásításnál hívjuk az embereket. Az első betonút 1978-ban készült el és ma már csak egy utcánk van, ami esős időben járhatatlan, a Béke út alsó szakasza. De említhettem volna bármilyen nagyobb munkát, ami a hétfős házi brigádunk erejét meghaladja. Most éppen egy tej- és pékáru bolt nyitásán gondolkodnak az igen kis forgalmú Zöldért-bolt helyén. I- Ezzel megszűnne az a tarthatatlan helyzet, amit a helyiek csak így jellemeznek: reggel tíz előtt nincs kenyér, tíz után nincs tej...?- Ez a cél, ezért a tervek szerint egy mado- csai péktől szállítanak majd, mégpedig úgy hogy már reggel hat órától legyen választék az üzletben.- Az alapellátást, ami egyébként így is jobb az átlagosnál, az új tsz-bolt biztosan jótékonyan segíti majd. De akárhogy is nézzük mindez szívességből, vagy fogalmazhatunk úgy, belátásból történik, az ellátási felelősség a tanácsé. Kereskedelem, egészségügy, foglalkoztatás, oktatás, kulturális ellátás, távközlés... tetszés szerint folytatható a sor, mi mindenért felelős a helyi közigazgatás, pedig mindenütt megvannak az országos, területi szakvállalatok. Meg tudnak-e birkózni ezzel a tanácsok?- Egymagukban nem. De tarthatatlan az a kettősség, amit a különböző vállalatok, szövetkezetek eredményességre való törekvése és a mi ellátási felelősségünk szül. Vegyük például az áfészt, felajánlottunk egy telket ingyen, de csak akkor lett volna hajlandó üzemeltetni egy boltot, ha a tsz-szel felépítjük és berendezzük...- Igen, egyes szervezetek megfeledkeznek arról, miért is hozták létre egykoron. Ha jól emlékszem, hasonló helyzetben voltak néhány éve, amikor a korszerű, felszerelt fogorvosi rendelőbe vártak orvost. De ha a jogszabály lehetővé tette volna, gyógyszer- tárat is szerettek volna építeni.- Csak 6 000 lélekszámnál nagyobb település emelhet új gyógyszertárat, ezért a körzeti orvos kézigyógyszertárból látja el a helyieket, nagyobb tétel szállítását a tsz vállalta magára. A fogorvosi rendelő tíz éve készült el, sajnos a felszerelést is vissza kellett vinni Paksra, mert nem volt orvosunk. Most, hogy ott minden státuszt betöltötték, talán reménykedhetünk. I- Hosszú ideje dolgozik a közigazgatásban, ezalatt sokszor változott a szabályozás, az irányítás koncepciója. Ön szerint hogyan?- Mire önállóságot kaptunk, elfogyott a pénzünk. A központi támogatásokból, kampányakciókból nemigen élveztünk segítséget, hiszen amikor a vízmüépítést támogatták, mi már megépítettük, amikor pedig az iskolát, saját erőből azon is túl voltunk. I- Csak azt kívánhatom, hogy ezt a maguk építette utat járják továbbra is az eddigi következetességgel és eredménnyel, a németkéri emberekért. Újra felénk fordult a zenei világ érdeklődése Bartók Béla hamvainak hazahozatala kapcsán. Tudjuk, ma is elismertek zenekultúránk eredményei. Az ének-zene tanítás módszereit tőlünk (is) tanulják más országok zenepedagógusai. Ma is vannak elismert sikereink - de mintha kevesebbet énekelne az ifjúságunk, mint tette ezt egykor. Az iskolai éneklés is visszaszorult az órarendben és a gyakorlatban is. Kár. A 30-as évek közepén a fiatalok túlnyomó többsége nem ismerte a kottát, s ennek ellenére nem lehetett elmenni úgy egy iskola mellett, hogy valamelyik tanteremből ne hallatszott volna a tanulók éneke. Lehet, hogy ma többen ismerik a hangjegyeket, de tény, hogy kevesebbet dalolnak. A megyei tanfelügyelő pedig egykor szinte minden esztendőben adott jelentést az iskolai életnek egyik - szinte elmaradhatatlan - eseményéről, az ifjúság dalosünnepélyéről. Az egykori dalos ünnepélyek szervezését a megyei tanfelügyelőség irányította. Nem volt cél a versengés, a vetélkedés. Ezt a tanfelügyelő az iskolákhoz küldött körlevélben külön is megemlítette. „Hangsúlyozni kívánom, hogy a megrendezendő ünnepély nem verseny jegyében fog megtörténni, mert ez csupán ifjúsági dalosünnepély, melynek célja az ifjúsággal s azon keresztül a közönséggel a magyar dalt egyrészt megszerettetni, másrészt pedig az abban rejlő szépség és hazafias szellem iránt az érdeklődést ébren tartani.” A dalosünnepélyeket általában májusban vagy június elején tartották. Népszerűségük vetélkedett az iskolai évzáró tornaünnepéllyel. A megyei tanfelügyelő 1937. július 4-én adott összefoglaló értékelést a dalosünnepélyekről a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak. Ebből idézünk részleteket. „Tisztelettel jelentem, hogy a magyar dal ápolásának és művelésének, nemkülönben nem magyar ajkú honfitársainkkal megszerettetése érdekében - a múlt évekhez hasonlóan - a folyó év tavaszán is vármegyénk 12 helyén rendeztettem ifjúsági dalosünnepélyeket, melyek lefolyásáról a helyi rendezőség által hozzám juttatott beszámolók alapján az alábbiakat van szerencsém jelenteni...” A jelentés elsőként a június 23-án tartott szekszárdi ünnepélyt említi. A vidékről érkezett fiatalokat a belvárosi iskolában helyezték el. A tanfelügyelőség megszervezte, hogy a városban lakó hatósági, kórházi és magánorvosok félóránkénti váltással állandó felügyeletet tartsanak, s az ünnepélyes aktusra a mentőt is kirendelte a kórház főorvosa - szükség esetére. Ez is mutatja, mennyire gondosan, figyelmesen készítették elő az eseményeket. A dalosünnepélyen 11 elemi iskola kórusa vett részt. „Az ifjú dalosok d. u. 1/2 3 órakor indultak saját népviseleti ruhájukban a szekszárdi levente zenekar kísérete mellett a vármegyeháza előtti térről a dalos ünnepély színhelyére (a polgári olvasókör kertjébe), ahol 3 órakor vette kezdetét, s 1/4 6 órakor nyert befejezést” - olvasható a jelentésben. Az ünnepély politikai jelentőségét mutatja, hogy azon többek között megjelent a főispán és felesége, a város polgár- mestere, valamint a Szekszárdon működő hivatalok vezetői is. A kórusok vezetői és az iskolák mindegyike elismerő oklevelet kapott, ezeket a főispánné nyújtotta át. Bonyhádon 560 gyermek 12 kórusban mutatta be dalait május 17-én. A levente zenekar kíséretében a katolikus körtől a reálgimnázium kertjébe vonultak, ahol mintegy 3 000 ember lelkesen ünnepelte a szereplőket. Bátaszéken május 9-én zengett a dal. Az iskola udvarán tartották meg az ünnepélyt, ahova a gyermekek népviseletben érkeztek. Itt 10 iskola 407 tanulója lépett fel. Beérkezett az ünnepélyről szóló jelentés Dombóvárról, Dunaföldvárról és Hő- gyészről is. Ez utóbbinál megemlítették, hogy a helyi iskolákon kívül a dúzsiak is ott szerepeltek, szép sikert arattak a nagyszámú érdeklődő közönség előtt. Jelentés érkezett Nagydorogról, Paksról, Simontornyáról, Tamásiból és Tolnáról is. A jelentések részletesen ismertették a műsorokat is. A tanfelügyelői összefoglaló jelentés a végén egy másik eseményt is megemlít: „Midőn ezekben számolok be a magyar dalkultusz érdekében kifejtett múlt tanévi munkálkodásunkról, mély tisztelettel jelentem még, hogy vármegyénk is- kolánkívüli népművelési bizottságának támogatásával Gyönkön a járás dalárdái május hó 9-én tartottak igen értékes dalos ünnepélyt.” Egyetlen ünnepélyforma keretében alig egy hónap leforgása alatt mintegy 100-200 kórusnak nyílott alkalom fellépésre a megyében, mintegy tízezernyi érdeklődő jelentlétében! Maradjunk azonban a realitás talaján. Le kell írnunk azt is, hogy a szép eredmény egyetlen esztendőben sem jelentett teljességet. Különösen a 40-es évek első felében több iskola is távol maradt. Miszla azzal indokolta távolmaradását, hogy nincs lehetősége a gyermekek szállítására. A bátaszéki iskola igazgatója számára is „Pörbölypuszta, Furkó- puszta és Sárpilis község érthetetlen módon tartózkodik a Dalosünnepélybe való bekapcsolódástól, holott lehetőségei meglennének.” A kölesdi tanító arra hivatkozott, hogy gyermekeinek rossz a hallása, máshonnan pedig azzal érveltek, hogy a fiatalok hangja nem alkalmas az éneklésre. A bogyiszlói levél azt hozta hírül, hogy a tanító beteges, nem tudja felkészíteni a kórust a szereplésre. A be- lecskai tanító pedig az alábbiakat hozta a tanfelügyelő tudomására: ”...az ifjúsági dalos ünnepélyen nem vehetek részt tanítványaimmal, mivel a szülők nem hajlandók vállalni a fuvarokat.” Olykor közrejátszottak fontos gazdasági okok is abban, hogy egy-egy iskola nem léphetett a nyilvánosság elé. A medinai községi iskola tanitója, Orosz Ede, nem vihette el a tanulókat a szép seregszemlére. Mi volt az oka? „Tanítványaim (...) megfelelő ruházattal nincsenek ellátva, és emiatt a téli hónapokban, rossz időjárás esetén sokat mulasztanak. A téli hónapokban előállott tananyagbeli elmaradást a tavaszi hónapokban kell a lehetőség szerint pótolnom...” A mucsfai kántortanító sajnálattal közölte a távolmaradás politikai okát: „...az idei ifjúsági dalosversenyen, illetve dalos ünnepélyen nem veszünk részt, mert a Volksbund irányította népünk sajnos igyekszik magát és gyermekeit is távoltartani olyan alkalmaktól, amelyek magyar vonatkozásúak.” A gróf és a tanító 1938. november 8-án azonos szövegű levelet kapott a medinai szerb községi iskola tanítója, Orosz Ede, valamint a görögkeleti iskola tanítónője, Milosev Vido- szava, a megyei tanfelügyelőtől, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Felvidék visszacsatolása alkalmával nem tűzték ki az iskolákra a nemzeti lobogót. Mindkét címzett visszautasította a valótlan állítást. Orosz Ede azonban ennél továbbment. Már a jelzett napon maga ellen fegyelmi eljárást kért, és felhatalmazást arra, hogy a feljelentővel szemben bírói úton eljárva szerezhessen elégtételt. Az eljárás során kiderült, hogy az iskolák kitűzték a lobogókat, még mielőtt arra a hatóságoktól felszólítást kaptak volna. A feljelentés tehát valótlant állított. De ki volt a feljelentő, akivel szemben a tanító meg kívánta védeni becsületét? Napokon belül ez is kiderült. Nem volt más, mint gróf Apponyi Rezső nyugalmazott főispán, földbirtokos, aki magánjellegű beszélgetés keretében adott helytelen értesülést tovább. Amikor ez a tanító tudomására jutott, a következőket vetette papírra: „Az a körülmény, hogy a feljelentő magasabb társadalmi osztály tagja, és az, hogy Ő téves értesülést szerzett az r. kath. segédlelkész hitoktató úrtól, nem mentesíti a felelősségtől, és az okozott erkölcsi kár jóvátételétől. Nagyon természetes, hogy én becsületem védelmében meghátrálni melléktekintetek miatt nem fogok.” Egy nappal később, november 14-én, a tanító újabb levelet írt a tanfelügyelőnek, amelyből megtudjuk, hogy a gróf a pedagógushoz címzett levélben leírta a körülményeket, de elnézést nem kért a sértettől. A tanító úgy vélte azonban, hogy békés úton is el lehet intézni kettejük ügyét, ezért a következő indítványt tette a tanfelügyelőnek: „Tekintettel arra, hogy a sorozatos rágalmazás és becsületsértési perek elindítása nem célom, csupán a magam igazának megvédése és az ügy békés elintézésének nem vagyok ellensége (...) feltétel nélküli, vagy reám nézve megalázó békéről nem lehet ugyan szó, de arról lehet, hogy a Gróf Úr jóváteszi hibáját és én ezt tudomásul véve befejezettnek nyilvánítom az ügyet. E békés elintézés feltétele az, hogy a Gróf úr azok előtt, akik előtt megrágalmazott, jelentse ki hogy tévedett és a történtekre vonatkozólag fejezze ki sajnálatát.” A tanító elérte célját. A gróf a tanfelügyelőhöz írott levelében eleget tett a tanító feltételeinek. (Zárójelben megjegyezzük azonban, hogy ugyanakkor a szerb templomra nem tűzték ki a nevezetes esemény alkalmával a nemzeti zászlót. Erről már korábban megemlékeztünk e rovatban.) K. BALOG JÁNOS Hétvégi Ambach Edáné és Takács Zsuzsa a tanácselnök munkájáról
