Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-21 / 147. szám

2 “NÉPÚJSÁG 1988. június 21. Az SZKP értekezlete előtt Társadalmi szervezetek és politikai aktivitás A Szovjetunióban most nagy figyelemmel elemzik a társadal­mi szervezetek tevékenységét. Új lendületet adott ennek a 19. országos pártkonferencia küldötteinek megválasztása Ajelöl­tek megvitatását gyakorta kísérte a szakszervezetek, a Komszo- mol, a szövetkezeti, a tudományos, a műszaki, a kulturális, a sport- és más szervezetek munkájának éles bírálata, mert az ott dolgozó nem kevés kommunista is jelölte képviselőit a konfe­rencián. Miért nem tetszik az embereknek ezeknek a szervezeteknek a jellege? Elsősorban azért, mert maga a jelleg hiányzik. Nagy létszámú szervezetekről van szó: a szakszervezetek pélá- dul mintegy 140 millió dolgozót tömörítenék, a Komszomol létszáma meghaladja a 38 millió főt. A szervezeteknek elméleti­leg és gyakorlatilag védelmezniük kellene a mögöttük álló tár­sadalmi csoportok és a lakosság különböző rétegeinek érde­keit, hatniuk kellene a politika formálására. Ezeknek a szerveze­teknek a hangját azonban elnyomja a fizetett funkcionáriusok ereje, így nem is váltak érzékelhető erővé. A pártkonferenciát megelőző viták részvevőinek többsége egyetért abban, hogy ideje törvénnyel szabályozni azokat a kérdéseket, amelyekben az állami intézmények nem dönthet­nek a társadalmi szervezetek részvétele nélkül. Ez utóbbiak jog­állását törvénnyel kell megerősíteni, széles jogkörrel felruház­ni, hogy hatékonyan befolyásolják az országban a szociális és gazdaságpolitikát. Vagyis valóban hatásos demokratikus ellenőrzés megterem­téséről, az önigazgatás megbízható közvetítőiről van szó. A de­mokratizmus egyik ilyen közvetítője az idén hatályba lépett vál­lalati törvény. A vállalati tanácsok munkájának első hónapjai azonban azt mutatják, hogy jogaik bővítése nem elegendő, szükség van az emberek közéleti aktivitására. A kollektíva tagjainak álláspont­jától függ, hogy a tanács az átalakítás hathatós eszköze lesz vagy az igazgatóság akaratának végrehajtója. Nem véletlen, hogy amikor a társadalmi intézmények jogkö­rének kiterjesztését szorgalmazzák, a szovjet értelmiség a saj­tóban arra biztatja az embereket, hogy lépjenek ki a társadalmi apátiából. Nem lehet passzívan várni az országot nemesebbé tevő vál­tozásokat, várni a sült galambot - utalnak rá a cikkek. A demokratikus erők nagy nyomása nélkül a bürokratikus appa­rátus kétségtelenül megpróbálja a politikai rendszer reformját semmitmondó félintézkedésekké csökkenteni. Andrej Nujkin ismert publicista a Lityeraturnaja Gazetában például azt java­solta, hogy hozzák létre a peresztrojkát támogató bizottságokat, amelyek a 27. kongresszus határozatainak platformján a társa­dalmi szervezeteket szervezetileg és. strukturálisan egyesíte­nék. Ezek a bizottságok a párt vezető szerepével egységes de­mokratikus frontban egyesülve el tudják takarítani a peresztroj­ka útjából a bürokrácia gátjait - véli a szerző. A politika éppúgy nem tűri a légüres teret, mint a természet. Amint a „hivatalos” társadalmi szervezetek kezdték elveszíteni befolyásukat a nép körében, azonnal aktivizálódtak az önma- guktól szerveződő úgynevezett nem formális egyesületek. A peresztrojka hullámain megjelenő szervezetek egy része a cé­lok értéktelensége folytán eltűnik vagy belső ellentmondások miatt széthullik. Bárhogyan történik is, a nem formális egyesü­letek léte és aktivitása, amelyet a peresztrojka hívott életre, az átalakítás céljait is szolgálja. Az öntevékeny politikusok sokszínű karában néhol szovjetel­lenes hangokat is hallani, jelentkezik a szélsőségesek klubja, csatasorba állnak az anarchisták, sőt, nemrég egy kis csoport alakuló kongresszust tartott és bejelentette, hogy Demokratikus Szövetség néven ellenzéki pártot alapított. Jellemző, hogy a ha­tóságok most a korábbiakkal ellentétben nem riasztották a rendőrséget, hanem az elvi kérdésekről érvekkel folytatnak vitát a sajtóban az újsütetű ellenzékiekkel. Ez a nyíltság az egyik leg­biztosabb jele annak, hogy a peresztrojka szociálpolitikai téren felgyorsul, hogy az SZKP érdekelt a társadalmi szervezetek po­litikai aktivitásának növekedésében. M. P. Vádirat PAN#RÁMA Maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádiratot nyújtott be a Ráckevei Ügyész­ség Bán István ellen a ráckevei bíróság­hoz. A vádirat szerint Bán István vádlott 1988. április 8-án 17 és 18 óra között Szigethalmon, a hétvégi házához közel eső Duna-parton horgászott. Nála volt azóta már bűnjelként lefoglalt légpuska is. Délután hat óra körül arra haladt kenu­jával az edzést tartó Kolozsvári Gábor sportoló. A part közelében beleakadt csónakjával a vádlott horgászzsinórjába. Emiatt köztük szóváltásra került sor. Bán István kövekkel dobálta meg a sportolót, és megfenyegette, hogy a nála lévő lég­puskával kilövi a szemét. A szóváltás után Kolozsvári Gábor kenujával elindult, és körülbelül 15 méter megtétele után, amikor visszanézett, Bán István vállához emelte a légpuskát, megcélozta a spor­toló fejét és lőtt. Az igazságügyi orvos­szakértői vélemény szerint a sportoló 8 napon belül gyógyuló sérülést szenve­dett, de csak a szerencsés véletlenen múlott, hogy a szemöldökéhez csapódó lövedék nem a szemgolyóban okozott maradandó fogyatékossággal járó sérü­lést. Az ügyet a ráckevei bíróság július 4-én kezdi tárgyalni. KAIRÓ - Az egyiptomi külügyminisz­térium hétfőn nyilatkozatban közölte: a kormány beleegyezett abba, hogy június 24-ike és 26-ika között Kairóban tartsák meg a délnyugat-afrikai válság rendezé­sét célzó négyoldalú tárgyalások újabb fordulóját, Angola, Kuba, az Egyesült Ál­lamok és Dél-Afrika részvételével. Mint az MTI tudósítója jelentette, előző nap Havannában megerősítették, hogy Kuba részt vesz a találkozón. BELGRAD - Sztrájkol a szkopjei drá­mai színház társulata. A makedón szék­város vezetői az utóbbi napokban hasz­talan igyekeztek meggyőzni a színésze­ket, rendezőket, hogy lépjenek közönség elé. Nem vállalnak filmszereplést sem. A művészek elégedetlenek alacsony fize­tésükkel, követelik a szigorító gazdálkodási előírások visszavonását. Közölték, lehet, hogy az év végéig sztrájkolni fognak. A ma­kedón nemzeti színház együttese is tiltako­zott az alacsony fizetések miatt. Nehezen bár, de ráálltak, hogy az idény végéig foly­tassák fellépéseiket, s közben megoldást találnak anyagi gondjaikra. HANOI - Élesen bírálja a vietnami saj­tó a megújulást gátló erőket. A Vietnam Hangja rádió a hét végén több kommen­tárban idézte Nguyen Van Linh-t, a Viet­nami Kommunista Párt KB főtitkárát, aki szerint az ország gazdaságát a csőd szé­lére sodorták a régebbi hibák. - Az elosz- tásos rendszer és az erőltetett naturál- gazdálkodás felemésztette az ország erőforrásait - mondta a főtitkár. - Az ésszerűtlen állami támogatások nem tarthatók fenn tovább, s általában véve is csak az elhatározott gyökeres gazdasági és társadalmi megújulás nyújt kiutat. A Nhan Dan, a párt központi napilapja éle­sen bírálta a visszahúzó erőket, amelyek egy kudarcot vallott koncepció melletti ragaszkodásukkal végső soron saját ki­váltságaikat védik és akadályozzák az egészséges megújulást. Aggasztó, hogy ezek az erők ma is, a lassan két éve folyó reform és párttisztogatás után is hallatják hangjukat, gátolják a reformok kibontakozását - írja a hanoi újság. MOSZKVA - A hét végén tüntetés volt két Jerevántól nem messze levő települé­sen. A rendbontásban nyolcán megse­besültek - közölte hétfőn reggel az MTI moszkvai tudósítójával a jereváni Ar- menpressz hírszolgálati iroda munkatár­sa. Az események részleteiről nem adott felvilágosítást, de annyit elmondott, hogy a megmozdulásokra a karabahi problé­mával összefüggésben került sor. Berlini 1953 A rosszabbodó életkörülmények elleni tiltakozásul meghir­detett sztrájk, nyílt rendszerellenes tüntetésbe, zavargásokba átcsapó felvonulás, amelynek a rendkívüli állapot kihirdetése, a szovjet egységek megjelenése vetett véget - így összegez­hető a Berlinben 1953. június második felében történt esemé­nyek krónikája. Az NDK múltjának e fájdalmas eseményéről a 35. évforduló alkalmából a napokban a sajtóban a korábbinál jóval részlete­sebb, s az akkori események kiváltó okait sokoldalúbban vizs­gáló visszaemlékezések, értékelések jelennek meg. Az NDK fővárosa és Nyugat-Berlin, azaz a város szocialista és kapita­lista fele között az ötvenes években még teljesen nyitott volt a határ. Ezt kihasználva a frontvárossá nyilvánított Nyugat-Ber- linből a hidegháború szellemében igen intenzívfellazító, felforgató tevékenységetfolytattakaszocialistanémetállam ellen. A júniusi események kiváltó okait vizsgálva az idei emléke­ző írások a külső körülmények ismertetése mellett hangsúlyo­san rámutatnak a Német Szocialista Egységpárt vezetésének elhibázott döntéseire, amelyek - mint a Neue Berliner Illust­rierte című hetilap megállapította - elégedetlenséghez, tiltako­záshoz vezettek. A szocializmus alapjainak gyorsabb ütemű megteremtése érdekében a párt vezetése 1952-ben egy sor olyan intézkedést hozott, amelyek a helyzet és a lehetőségek téves értékelésén alapultak. Csakúgy, mint ez idő tájt más szo­cialista országokban is, irreális módon emelték a tervfeladato­kat, óriási ütemben fejlesztették a nehézipart, elhanyagolták az élelmiszeripart, a fogyasztási cikkek termelését. Ezzel egyide­jűleg kemény támadást indítottak a még igen jelentős kiske­reskedő és kisiparos réteg ellen. A munkásság rosszabbodó életkörülményei láttán, a növekvő elégedetlenséget tapasztal­va a párt és állami vezetés 1953. június elején több korábbi döntését korrigálta. Ám az események már felgyorsultak, mindinkább ellenőrizhetetlenné váltak, s az eredeti követelé­sek - béremelés, normarendezés, életszínvonal-emelés - mellett elszaporodtak a szocialistaellenes és szovjetellenes jelszavak. Sok üzletet, sőt pártirodát felgyújtottak, a Branden- burgi kapuról letéptékéselégettékavöröszászlót.Mindezekláttána szovjet városparancsnok rendkívüli állapotot hirdetett ki és páncé- losokatvezényeltazutcákra.AzNDKtöbbmásipari nagyvárosában is voltak sztrájkok és tüntetések, de nem váltaktömegessé. A hivatalos adatok szerint 21 halálos áldozatot követelő jú­niusi ellenforradalmi kísérletet Nyugaton, elsősorban az NSZK-ban mindmáig „népfelkelésnek" minősítik. A nyugatné­met felfogás szerint „a szovjet zónában élő németek a szabad­ságukért küzdöttek, s ezzel egyben hitet tettek a németek együvé tartozása mellett” - ezért június 17-e az NSZK-ban hi­vatalos állami ünnepnap, „A német egység napja". Az ellenforradalmi puccskísérlet okait elemezve - írja ön­életrajzi visszaemlékezéseiben Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára - a párt vezetése több alapvető feladatot tűzött ki: a párt és a munkásosztály közötti bizalom erősítését, egységük szilárdítását, a szocialista vívmányok fegyveres védelmének biztosítása érdekében a munkásőrség felállítását. Lépéseket tettek a párton belüli demokrácia és a párt egységének javítása érdekében, s több intézkedést hoztak a lakossági ellátás javí­tására. Az NSZEP története című, 1978-ban megjelent könyv tárgyalta elsőként részletesen az 1953-as eseményeket, rá­mutatva a külső ellenség aknamunkája mellett a belső okokra, hibákra is. Önálló könyv, részletes tanulmány, elemző monog­ráfia eddig nem jelent meg e témáról az NDK-ban. Az esemé­nyek publicisztikai, irodalmi feldolgozása is várat magára, bár Stefan Heym, a neves író „ Öt nap júniusban ” címmel már évek­kel ezelőtt írt egy dokumentumregényt, de ez eddig csak Nyu­gaton jelent meg. PACH FERENC (Berlin) Grősz Károly fogadta az Egyiptomi Parlament elnökét Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke tegnap a Parla­mentben fogadta Ali Lutfit, az Egyiptomi Parlament Sura Tanácsának elnökét Penavin Olga kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa dr. Penavin Olgának, az újvidéki egyetem magyar nyelv és irodalom tan­széke nyugalmazott tanárának kiemel­kedő népnyelv- és néprajzkutatói mun­kássága elismeréseként a Magyar Nép- köztársaság Csillagrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést hétfőn Újvi­déken Györke Sándor, hazánk belgrádi nagykövete nyújtotta át. Penavin Olga jugoszláviai magyar népnyelv- és néprajzkutatási tevékeny­ségét a negyvenes évek végén kezdte meg, 1948-ban nyílt először alkalma, hogy bejárja a szlavóniai „szigetmagyar­ság” falvait. Legnagyobb munkája a há­rom vaskos kötetű, ma már klasszikus értékű „Szlavóniai (Kórógyi) szótár”. Tu­catnyi könyvet és több száz tanulmányt írt, amelyek közül a jugoszláviai magyar tannyelvű általános- és középiskolák számára készült nyelvtankönyvek, to­vábbá a szlavóniai magyarok népi életé­vel, folklórjával foglalkozó „Szlavóniai hétköznapok”, valamint a „Horvátországi magyar nyelvjárási atlasz”, a „Jugoszlá­viai magyar népmesék”, „A jugoszláviai székely telepesek nyelvjárása” és „Petőfi a jugoszláviai magyarok emlékezetében” címűek a legjelentősebbek. Kína ­Egyhetes hivatalos állami látogatásra hétfőn Pekingbe érkezett Mengisztu Hai- lé Mariam, az Etióp Népi Demokratikus Köztársaság államfője. Az etióp elnök népes kíséretében fog­lal helyet többek között Berhanu Bajih külügyminiszter és Teszfaje Dinka mi­niszterelnök-helyettes. Az etióp államelnök tiszteletére Li Peng kínai miniszterelnök vezetésével rendez­tek díszes fogadtatást a pekingi Tienan- men téren. A „Hetek” csúcstalálkozója Torontóban (Folytatás az 1. oldalról.) nem köt megállapodásokat partnerei egyetértése nélkül. „Nem hagyjuk, hogy az időtényező befolyásoljon bennünket, és nem írunk alá nem megfelelő szerző­dést” - mondotta az amerikai elnök. Ab­ban is egyetértettek, hogy a hagyomá­nyos fegyverek korlátozása sürgető fel­adat, és a taktikai nukleáris fegyvereket egyikük szerint sem szabad mindaddig csökkenteni, amíg a hagyományos fegy­verek terén nem következik be nagyobb szabású csökkentés. A csúcstalálkozó első napját kisebb tüntetések kísérték Ontario tartomány fő­városában: a tartományi parlament előtt mintegy 1500 fő gyűlt össze, hogy a talál­kozó szigorúan elzárt színhelyére, a kongresszusi központhoz vonuljon. A tüntetők a legkülönbözőbb csoportokat képviselték az ir Sinn Fein párttól kezdve a környezetvédőkig. A rendőrség meg­akadályozta, hogy a csoport eljusson a színhelyre. Azok közül pedig, akik megkí­sérelték áttörni a rendőrkordont, mintegy 50 főt őrizetbe vettek. Üj átemelő épül Bátán (Folytatás az 1. oldalról.) val - 1990-ig szeretnének végezni. Eb­ben az évben hozzávetőleg 14-15 millió forint értékű - részben saját erőből kivi­telezett - munkát terveztek. Az ilyen jelle­gű feladatok sokrétűségét jelzi, hogy mindezzel együtt a vízfolyások kotrásá­val, a meliorációs munkákkal, a meglévő hidak fenéksüllyesztésével is haladniuk kell. -br - ez ­A régi szivattyúház az 1879-ben épült háromnyílású zsilippel

Next

/
Oldalképek
Tartalom