Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-06 / 134. szám

2 KÉPÚJSÁG PANORÁMA BONN - A Frankfurter Allgemeine Zei­tung című nyugatnémet napilap szomba­ti számában egész oldalas Írást közöl Grósz Károlyról, az MSZMP főtitkáráról. A tekintélyes lap „Események és személyi­ségek” című hétvégi mellékletében meg­jelent, fényképpel illusztrált cikke ismer­teti a magyar államférfi életútját, politikai pályáját. Az írás címe: „Vezetni tétovázás nélkül”. *- Az NSZK gyászolja a hivatásuk telje­sítése közben életüket veszített bányá­szokat. A hírközlés egyben beszámol a borken-stolzenbachi csodának nevezett eseményről: hat munkás regénybe illő megmeneküléséről. Vasárnapig 37 hol­tan talált bányászt tudtak azonosítani, reggel újabb hat halottat hoztak felszínre, de személyazonosságukat még nem ál­lapították meg. ANKARA - Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke, aki Ali Cos- kunnak, a Török Kamarák Uniója elnöké­nek meghívására a múlt héten^Törökor- szágban tartózkodott, befejezte hivatalos látogatását. Megbeszélésein kedvezően értékelték a történelmi időkre visszanyú­ló kapcsolatokat, amelyek a különböző társadalmi rendszerű országok együtt­működésének jó példái. MOSZKVA - Újabb részletek váltak ismertté a Gorkij melletti Arzamasz-1. vasútállomáson szombaton történt sú­lyos robbanásról. A katasztrófában 68 ember vesztette életét, 230-at pedig kór­házba szállítottak. A tehervonat 120 ton­nányi ipari robbanóanyagot szállított. Ezt geológiai munkákhoz, bányákban és építkezéseken használják. Az eddig tisz­tázatlan okból bekövetkezett robbanás ereje akkora volt, hogy a színhelyén 26 méter mély és 53 méter átmérőjű kráter keletkezett. A környéken 150, zömmel régebbi építésű ház összeomlott, további 250 épület megrongálódott, mintegy 600 család maradt fedél nélkül. Megrongáló­dott a vasútállomás, a gázvezeték, több közlekedési és kommunális berendezés. BUDAPEST - A Világbank és Ma­gyarország képviselői június 2-án Wa­shingtonban kölcsönmegállapodást ír­tak alá. Ennek értelmében a Világbank 70 millió dollár összegű kölcsönt nyújt a Magyar Nemzeti Banknak az agráripar korszerűsítését elősegítő programra. *- Urbántajos közlekedési miniszter jú­nius 2. és"4. között látogatást tett Helsin­kiben Pekka Vennamo finn közlekedési és szállítási miniszter meghívására. *- A KNDK Rádió és Televízió Bizottság elnöke vezetésével május 27. és június 4. között a KNDK Rádió és Televízió Bizott­ságának delegációja tartózkodott Buda­pesten. A delegációt fogadta Szűrös Má­tyás, az MSZMP KB titkára. A küldöttség tagjai tárgyalást folytattak Hárs Istvánnal, a Magyar Ródió elnökével és Bereczky Gyulával, a Magyar Televízió elnökével a kapcsolatok fejlesztéséről. HANOI - A vietnami háborúban nyomtalanul eltűnt amerikai katonák fel­kutatásával foglalkozó vietnami és ame­rikai szakértők csoportjának újabb talál­kozóját tartották június 1 -3. között Ha­noiban. A találkozó már az ötödik volt az elmúlt év augusztusa óta a két ország kormányának megállapodása alapján. A találkozón 32 nyomtalanul eltűnt ameri­kai katonáról közöltek adatokat a vietna­mi szakértők. KABUL - Az afgán külügyminiszté­rium a Kabulban tartózkodó ENSZ-meg- figyelőkhöz szombaton eljuttatott jegyzé­kében ismét felhívta a figyelmet arra, hogy Pakisztán továbbra is sorozatosan megsérti a Genfben aláírt megállapodá­sokat. Afganisztán a jegyzékben sürgette Pakisztán Ipépseinek kivizsgálását. VARSÓ - Szovjet, NDK, lengyel és csehszlovák egységek szombaton Pajzs-88 elnevezésű hadgyakorlatot kezdtek Lengyelország területén. A Var­sói Szerződés e négy tagállamának had­gyakorlatán 14 ezer katona vesz részt. A Pajzs-88 hadgyakorlat célja hivatalos tá­jékoztatás szerint javítani a szövetséges hadvezetés és az egységek akcióinak összehangoltságát védelmi hadmozdu­latokban. A gyakorlatról, miután a rész­vevő létszám meghaladja a 13 ezer főt, s így az bejelentésköteles, értesítették a helsinki záróokmány és a stockholmi megállapodás minden aláíróját. A manő­vert Florian Siwicki hadseregtábornok, len­gyel nemzetvédelmi miniszter irányítja. Adriai emlékképek Üdvözlet Marináról % 1988. június 6. Marinai panoráma egy első osztályú magán- szállással Elhagytuk már Splitet, a tengerparti autóúton az Ikarus az utolsó kilométere­ket falja. A kissé megviselt társaság hol a gyönyörű tengeröblöt, s a partján lévő te­lepüléseket, növényi kultúrát nézi, hol az út másik oldalát, a tengert kísérő fehér sziklákat, s az ember természetátalakító tevékenységének eredményét bámulja. Mindkét látvány lenyűgöző, még a legel- csigázottabbak is felélénkülnek. Csinos csoportvezetőnk, miközben apró, OTP- Penta Tours feliratú zászlócskákat oszt - jó lesz majd integetésre -, közli, hamaro­san megérkezünk Marinára. Ezzel a cse­lekedettel a legálmosabb útitársunk sze­méből is kivarázsolja az álmot, most már mindenki az egyre szűkülő öblöt figyeli. Hamarosan feltűnik az egykori Kula nevű erőd - ma Hotel Kula -, s mindenkiből szinte egyszerre tör ki: - Marina! Fogynak a méterek, nemsokára meg­pillantjuk a két utazási iroda - az OTP- Penta Tours és a Kom pás - integető kép­viselőit. Még néhány perc, s a Hotel Kula előtt landolunk. Megnyílik az üdülőfalu Kikászálódunk, s a vendégnek kijáró kedvességben részesülünk. A hölgyek egy-egy szekfűt kapnak, s természete­sen nekik is, de nekünk, férfiaknak is szí­vesen kínálják a pálinkát, no meg a tele­pülés jövedelmet is biztosító terményeit, a fügét, a mandulát és az olajbogyót. A rövid fogadtatás után a zászlótérre vonu­lunk, ahol a helyi közösség vezetője kö­szönt bennünket, magyarokat, köszönti Magyarországot, majd dr. Pál János, a magyar utazási iroda igazgatója’ is ha­sonlóan cselekszik. Aztán ősi dalmát szokás szerint egy népviseletbe öltözött hölgy csodálatos virágcsokrot dob a víz­be - magyar útitársnőim is ezt teszik az imént kapott szekfűvel -, hogy jó idő le­gyen, s a halászoknak kedvezzen a sze­rencse. Néhány másodperc múlva felkúszik a zászlórúdra az OTP-Penta Tours és a Kompas zászlója, megnyílik a magyar üdülőfalu az Adrián. Eddig csak a ven­dégszeretetből éreztük, de most már hi­vatalosan is megerősíttetett: Otthon va­gyunk! A gazdag gasztronómiai érdekességet is nyújtó ebéd után szétnézünk az 500 lelkes településen. Egyből megállapítjuk, az öböl túlsó felén a Splittől Sibenik felé futó autóút forgalma cseppet sem zavar, mivel a zaj ide nem nagyon hallatszik, s a kipufogógáz sem jut el a faluba. Második tapasztalatunk: az öböl vize sekély, így kiválóan alkalmas a gyermekek fürdőzé­sére is. Útitársaim közül többen megmár­tóztak a kék habokban, s ők javasolják, hogy a Marinán üdülők vigyenek maguk­kal - a tengeri sünök miattműanyag fürdőpapucsot. A helyiek szerint egyéb­ként az említett állatok okozta sebet olí­vaolajjal kell bekenni és pár órán belül ki­jönnek a tüskék, aztán zavartalan lehet a további nyaralás. Az olívaolaj egyébként jó többek között a fülgyulladás gyógyítá­sára is. Tapasztaljuk még, hogy az olajfák alatti kavicsos strand kiválóan alkalmas a pi­henésre, kényelmet nyújtanak a Hotel Kula szobái - 40 ágy van benne - és a magánházak, ahol a vendégeket külön szinten helyezik el. Csábítóak a vendég­látóhelyek is. Csendes, az üdülők által még nem túlságosan felkapott hely - összegezzük. Szeretnénk többet is meg­tudni a településről, a szórakozási lehe­tőségekről, de ezt vendéglátóink ké­sőbbre halasztják, mondván, szerezzünk még tapasztalatokat. Nagyvárosról - röviden Másnap reggel Splitbe indulunk, s az öböl partján sorakozó vörös tetejű házak között feltűnik egy-két kastély, amit a tö­rök betörések idején építettek a nemesi családok. Szembeötlik, hogy megműve­lik a házak között lévő zsebkendőnyi te­rületeket is. A szőlő, az olajfák, a mandu­lafák mellett rengeteg a zöldség, a virág, ezt a trogiri, illetve a spliti piacon értéke­sítik. Split - mint ahogy azt idegenvezetőnk­től, Szendi bácsitól megtudjuk - Jugo­szlávia egyik legnagyobb ipari és kult­urális központja. A mai város magja az egykori Diokleciánusz-palota. A szűk si­kátorok közt rengeteg' üzlet, vendéglő, gazdag árukészlettel hív, csábít. (Nincs sorbanállás, mint a Balatonnál.) Termé­szetesen a látnivalók megtekintése mel­lett nem tudunk ellenállni ennek. Végig­sétálunk a Tito sétányon, ahol a különbö­ző bankok, utazási irodák, vendéglők, üzletek várják a turistákat, megpihenünk a pálmafák alatti padokon, bejárjuk a ki­kötőt, megcsodáljuk a bazár tarka soka­ságát, s megállapítjuk, ebben a városban- a kövek között is - sok a fa. Split új része nagyon korszerű urba­nisztikai megoldások szerint épül. Föld­szintes és többemeletes házak váltják egymást és nyoma sincs a nálunk ta­pasztalható uniformizáltságnak. A házak nemcsak méreteikben, de külső megje­lenésükben is vonzóbbak, szebbek a mi paneljainknál. Még valami: a földszintes épületek láttán az is eszembe jut, hogy Splitben nem bontják le, nem sajátítják ki a tíz-húsz éve épült masszív családi há­zakat, hogy helyet adjanak a csicsásabb újnak... Ezt Marinára tartva az autóbusz­ban többen is így vélik. Felfedezés halászbárkával Felbúg a Hotel Kula árnyékában pihe­nő halászbárka motorja, felszállunk, ki-ki megkeresi magának a megfelelő helyet, közben beszedik a köteleket, aztán elin­dulunk. Mint az örökké elégedetlen vén­ember, úgy dohog a gép, s a hajótest fel­hasítja a marinai öböl kék hátát. Fürdünk a délutáni napfényben, csodáljuk a tür­kizkék tiszta vizet, s a terjeszkedését megakadályozó sziklás földnyelvet, a ráakaszkodó, számunkra ismeretlen zöld növényzettel. Szabadkai idegenve­zetőnk, Szendi bácsi hangja hallik:- A tengerbe benyúló földnyelven több öböl is található. Ezek között van a Reme­te-öböl, ami onnan kapta a nevét, hogy egy, a háborúból hazatért, attól megcsö- mörlött férfi ott épített magának házat. Ha a gyerekei és a turisták meglátogatták- 2 éve halt meg az öreg -, elbeszélgetett velük, de magányosan élte le életét. Elmélkedésemet több dolog is „meg­zavarja”. így többek között - szerencsé­re! - az ismerkedni, beszélgetni akaró útitársaim, a pompás panoráma, saját kí­váncsiságom, és a hajó „új” kormányosa. Az történik ugyanis, hogy a szőke, kócos kormányos szakmája fortélyaira tanítja pécsi kplléganőmet, Hámori Andreát, aki jól vezet. A sebesség nem csökken, csak néhány méterrel térünk el az egyenestől, no és az is igaz, amit a rossznyelvek mondanak: „Nem megyünk neki egyet­len fának sem..." Bekukkantunk a hajó kabinjába is. A viaszosvászonnal letakart asztal körül hárman ülnek, szívják a cigarettát, be­szélgetnek, s időnként egy kétliteres fa­zékból isznak valamit. Később megtu­dom, a halászok felmelegítik a tenger vi­zét és azt fogyasztják ivóvízként. Jobb az - állítják -, mint a kinti - parti - víz. Er­ről nem győződtem meg, de elhittem ne­kik. Az asztallal átellenben szekrény, mellette pedig a gázrezsó található. Az edények láttán tudom, meleget ebédel­tek... Egyenletesen siklunk az egyre táguló öbölben, megkerülünk egy kisebb szige­tet, s bámuljuk a földnyelvet. Nem vélet­len, hiszen az egymásra rakott fehér kö­vekkel lezárt teraszokon a 10 centiméte­res földben szőlőültetvények kapasz­kodnak. Itt terem a híres, erős dalmát bor, amiből mindig vöröset és fehéret illik kí­nálni, felszolgálni, s amit az ereje miatt fe­le bor, fele víz arányban ajánlatos fo­gyasztani. Ha csak valaki nem akar be­kukorékolni! De ez már az ő dolga, baja. A kabinból barna, szikár, mosolygó fia­talember jön közénk, s elmondja: pusztu­lófélben a szőlőkultúra, hiszen a fiatalo­kat elcsábította a közeli város, Split, az öregek, akik maradtak, már nem tudják mindenütt művelni, így a természet ellen egykor megnyert csata csak időszakos győzelmet jelent. Beszél a halászokról, a barátairól is, akik naponta azért szállnak vizre a bennünket szállító bárkán, hogy az öt mázsa halat megfogják. Elég kevés ez - közli -, de megéri, hiszen olyan fajtát zsákmányolnak, aminek jó az ára. Java­solja, nézzük meg a vendéglők étlapjait, majd azt tapasztaljuk, hogy drága a hal. Ez azért van - magyarázza -, mert a kör­nyezetszennyezés miatt egyre kevesebb a hal. Mindez látszólag ellentmond a hajó nyomában hófehéren habzó, melegítéssel ivásra is kiváló víz látványának, de újdonsült ismerősünk tapasztalata el­fogadható. A szőke, kócos kormányos közben a part, a földnyelv felé irányítja a bárkát, s hangos szóval kéri, hogy álljanak el az ablak elől, mert kikötni ké­szül. A sebesség csökken, lágyan siklunk a kék vízen, majd egy kis mólóhoz simul a hajó. Beszélgetőtársunk és a bátyja fürgén leugrik, majd átveszik a légkalapácsot, a különböző csomagokat, s megindulnak a hegy oldalán vezető gyalogúton felfelé, a mandulafák takarta, szőlő övezte fehér házikó felé. Do­hogni kezd újra a motor, a part egyre távolodik, s a hegyoldalról most már hár­man integetnek nekünk, a két fiatalem­ber, s egy fekete ruhás anyóka, akinek a kézmozdulata azt is jelzi; „Közönöm, hogy visszahoztátok (hazahoztátok) a fiaimat. Szerencsés utat!” A bárka a nyílt tenger felé tart, s tíz-ti- ^enöt perc múlva már előttünk csak a ha­talmas vízfelület látszik. Egybeér az ég a vízzel. A hullámok erősödnek, s a kapi­tány - a szél miatt - nem kockáztat. Tro- girnak vesszük az irányt. Minden házat érdemes megnézni Az ősi dalmát város, Trogir a tenger­parti autóúton csak 12 kilométerre van Marinától, de így, a tengeren - egy kis ki­térővel - sincs messze. Legfeljebb a se­besség befolyásolja a távolságot. A ten­ger felől érkezve először a kikötő magas daruit vesszük észre, aztán egyre gyak­rabban találkozunk a be-, illetve kifelé igyekvő motorcsónakokkal, halászbár­kákkal. A régi mesterség ma is dívik, ma is a megélhetést biztosítja. Az újabb öböl­ben - a kikötő partján - megpillantjuk a régi várrom bástyájának égbe törő ma­radványát, rajta a jugoszláv lobogóval. Kis manőver után kikötünk, s a szombat délutánban jól öltözött, szúrós szemű fia­talemberek lesik csinos útitársainkat, BMX-eseket megszégyenítő ügyességű kismotoros tinik produkálják magukat a kikötő betonján, s pecások próbálnak szerencsét. Az egyiket, a már elrontott ötödik kapás után szívesen kisegíteném, de kiönti a reklámszatyorból a zsák­mányt, tisztítani, válogatni kezdi, s a ten­gerbe szórja a felesleget, a le-lecsapó éhes sirályok nagy-nagy örömére. Vagy ötven méterrel odébb áll az alku - hatal­mas ollójú rákok és mozgékony polipok cserélnek gazdát. Pénzünk és gusztu­sunk is lenne rájuk, no de ez még nem kerül asztalra. Helyette a városnézést választjuk. Az ősi jelzőt kiérdemlő dalmát városka történetéhez tartozik, hogy IV. Béla kirá­lyunk itt talált menedéket a tatárok elől. Többek között ezért is ajándékozta koro­názó palástját a szeretett trogiriaknak. Ezt és egyéb kincseket őriznek a'200 évig épült csodálatos templomban. Tro- girban egyébként a szűk sikátorokban minden házat érdemes megnézni, hiszen mindegyik mást mutat, s bekukkantás után más-más élménnyel kecsegtet. Csodálatos többek között az az óriási fa­kakas, ami egykor a török hajók orrát dí­szítette, s ami a trogiri győzelem után hadizsákmányként - ma már kiállítási tárgyként - őrzi az egykori dicsőséget. A kis városka egyébként igazi adriai üdülőhely, ahol minden és mindenki fel­készült az idegenek, a turisták fogadásá­ra. Ezt igazolják a panziók, a különböző vendéglátóegységek, a bazár, a moso­lyok, a reklám, a szíves invitálások és a település egész atmoszférája. A kikötőből távozó hajónk utasainak most nem int búcsút senki, mi viszont ar­ra gondolunk, jó lenne ide visszatérni... Talán majd jövőre?! Báránysült és sajtótájékoztató A hajókirándulás után vacsorázni és sajtótájékoztatóra a strand éttermébe in­dulunk. Nem sejtjük még, hogy a szabad­kai finom pacal, a travniki „helyi speciali­tás”, a marinai tintahal után - az ugyan­csak travniki borjúsült előtt - most nyár­son sült bárányt eszünk. No, de most nem az étkezésen van a hangsúly, annak ellenére, hogy a konyha is árulkodik, ha­nem a sajtótájékoztatón, amit vendéglá­tóink háromnapi tapasztalataink után szerveztek. Az ebédlőben lehetetlen szót érteni egy hangos, Marinára gyakran visszajáró csoport szórakozása miatt, ezért az épület udvarán - nyárson forgó, piruló bárányok társaságában - lessük a helyiek szavait. Megtudjuk; Marinának gazdag, változékony múltja van. Valami­kor az illírek éltek itt, aztán jöttek a ró­maiak. Mauszion - kígyó melletti helység- néven említik először a rómaiak idejé­ben. A VI. század elején érkeztek a szláv törzsek. Drin nevű város volt ezután saját flottával, erős hadsereggel. Kálmán her­ceg 1126-ban ajándékba adta a trogiri érsekségnek az akkor 59 m2 területen ál­ló települést. Hiába változott többször is a neve, a lakosság megmaradt az eredeti­nél, Marinánál, amit a Szt. Marina kápol­náról kapott. A falu 1414-1500 között épült, s a trogiri érsek, amikor látta a tö­rök veszélyt, akkor szervezte meg, építet­te ki a három védelmi vonalat, amiben he­lyet kapott az akkor még vízzel körülvett Kula nevű erőd. A török dúlás után kétszáz évnek kel­lett eltelnie ahhoz, hogy a lakosság a régi számot elérje. Megfordult itt Napóleon serege is, ők építették az első utat Marina és Trogir között. Ma Marina „helyi közös­ség” - fejlődő idegenforgalommal -, és büszke arra, hogy a népi felszabadító há­borúban 1941-44 között a falucska min­den férfi tagja részt vett. Ha az idegenfor­galmi szempontot vesszük figyelembe, akkor elmondható, hogy természetes tá­jai, adottságai miatt gyorsult fel a fejlődé­se. Kitűnő klímájú, dúsgazdag a vegetá­ció, ipari üzem nincs, ezért nem szennye­zett a levegő, kristálytiszta a víz. Előnye még, hogy közel van Split, a repülőtér, Primostin, Sibenik, vendégszerető a la­kosság. Vonz a kitűnő házisonka, a híres - ka­lács finomságú - marinai kenyér és a tü­zes dalmát bor. Mit kínálnak ezek mellé a vendéglá­tók? Különböző sportolási lehetőségeket- wind-surföt, csónakázást, vízibicikli­zést, kerékpározást, aerobikot, úszóis­kolát - kezdőknek, kézi, kosár- és röp­labdázást -, ezenkívül a hajó- és autó­busz-kirándulást (30 percenként megy a járat Trogirba, onnan ugyanilyen idő­közönként Splitbe), s jó ellátást. Három­fajta ételből választhatja ki az üdülő a másnapi étket. A sajtótájékoztatón meg­tudtuk még azt is, hogy á klubtagok 20 százalékos kedvezményt kapnak. * A negyedik nap reggelén elbúcsúzunk a tengertől, s a már megismert úton ha­zaindulunk. Ismét látjuk a rengeteg új há­zat - újdonsült ismerőseink szerint az NSZK-ban dolgozó vendégmunkások építik, nekik telik erre -, az egymásra időt szakítani tudó, dolgos embereket, a nagyszámú vendéglátóegységet - úgy látszik meg lehet élni belőle -, az áruval telt üzleteket, a sokféle autót, a sportoló gyerekeket és felnőtteket... Vinkovciban a búcsúvacsorán dr. Pál János kedves gesztussal lep meg ben­nünket. Mindnyájan Marinára szóló útle­velet kapunk, melyből kiderül többek kö­zött, hogy e sorok írója volt a 11. vendége az üdülőfalunak, s az is: „Ezen útlevél az Ön tulajdona, mely a jugoszláviai Marina üdülőfalu területére érvényes. Ezen ok­mányt kérjük, gondoson őrizze meg, mert ha még úgy dönt, hogy jövőre is itt tölti szabadságát, az OTP-Penta Tours szer­vezésében kedvezményt kap.” Meglátjuk? Meglátjuk! ÉKES LÁSZLÓ Újsághír: Üdülőfalut nyitott a ju­goszláv tengerparton Splittől, Sibe- niktől 40 kilométerre az egykori ha­lászfaluban, Marinán az OTP-Penta Tours és a Kompas szabadkai iro­dája. A varázslatos szépségű, 500 lelket számláló adriai településen magyar, osztrák, lengyel, csehszlo­vák és jugoszláv turistákat - csalá­dokat, csoportokat - fogadnak elő-, fő- és utószezonban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom