Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-06 / 134. szám
1988. június 6. Képújság 3 Miből telik? A gazdasági életben is vannak hosszabb-rövidebb életű divatok. A takarékosságnak manapság nemigen jut hely a képletes toplistán; alig-alig fordul elő ez a fogalom újabban a sajtóban. Vajon miért lett mára ódivatú ez az egykor oly népszerű jelszó? Az elmúlt évek nagy takarékossági kampányairól hamar kiderült: nem sokat hoznak a konyhára. Gazdasági gondjaink ekkor már túlnőtték az „írjunk a papír mindkét oldalára!” és „oltsuk el a villanyt, ha kimegyünk a szobából!” jelszavait. Nem járt az ilyen mozgósítás számottevő eredménnyel, mert önkéntelenül is arra gondolt mindenki: a gazdaságtalan beruházások, a milliárdos veszteségeket termelő vállalatok mellett ugyan mit számit a nagyobb villanyégővel elpazarolt áram értéke. így azután tisztességes ember az utóbbi időben már nem is igen szólalhatott meg arcpirulás nélkül ilyenfajta takarékossági ügyekben. Talán ezért a ma is tartó illedelmes csend. Mégis úgy gondolom, ezt a csendet ideje megtörni. Részben azért, mert ígéretes politikai-társadalmi programok, gyökeresen új közgazdasági játékszabályok születnek napjainkban, amelyek feltehetően sokakat ösztönöznek majd a forintfialó befektetésekre. Az elkövetkező, reményekkel teli években az ésszerű takarékosság végre valódi eszköze lehet az egyéni és társadalmi gyarapodásnak. Ám a politikai, gazdasági környezet változásai lassan épülnek be a köztudatba. A korábbi évtizedek rossz emlékei a kétkedést, vagy inkább a cinikus hitetlen kedést táplálják, ha a takarékosság kívánalma említődik. Némely mai tapasztalat pedig egyenesen ellene agitál. Hogy példával is éljek: milyen lelkiismerettel szól a takarékosságról holnap az az újságíró, akit ma egy meghívó arra biztat, hozza magával az útlevelét, mert a sajtótájékoztató egy dunai hajón lesz, s közben érintik Bécset is. A földhözragadtság vádját is vállalva állítom, - hiszen a közpazarlás ilyen példái vég nélkül sorolhatók - hogy az így elszórt forintok is számítanak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint éppen a pazarló vállalatok, intézmények sirámai a költségvetés, az adóprés szigora miatt. Mégis, valójában nem az elpocsékolt forintok okozzák a legnagyobb bajt, hanem a pazarlás mögött megbúvó mentalitás. Ma már tudjuk, hogy illúzió volt a közvagyon gyarapítását, a köztulajdon óvását, a népgazdasági érdek mindenek fölé helyezését pusztán morális, vagy ideológiai ráhatástól várni. Az egyént a cselekedeteiben meghatározó módon vezetik érdekei. „Beszáll” a közvagyon gyarapításába, ha az egyben a saját jólétét is jelenti, de ugyanez az érdekeltség a fonákjáról nézve, a közvagyon pazarlásánál is fellelhető. Ily módon tudomásul kell venni, hogy az az ügyintéző, aki sétahajóra hívja össze a sajtókonferenciát, a vállalati oklevelek átadását ötcsillagos szálló különtermébe szervezi, egyszerűen csak szereti a kellemes életvitelt. Ha lehet, munka közben is. A számlákat aláíró főnökeivel együtt szívesebben vesz részt állófogadáson valamely reprezentatív helyen, mint kólás háziünnepségen. Amikor méreggel sorolom a pazarlás e divatos jelenségeit,-azért a szívem sarkában van némi megértés is. Immár negyedszázada, hogy nálunk „ajtó, ablak nyitva-tárva” a nagyvilágra. S ugyan ki nem mérte össze tucatnyiszor, hogy az ő beosztását, munkáját hogyan dotálják a bécsi út másik végén, vagy még tovább? Az ilyen összehasonlítás után keletkezhet a gyarló lelkekben a késztetés: ha a magángyarapodásnak nincs olyan lehetősége itthon, mint odaát, tegyük szebbé az életet közpénzen! Ám ha ez ügyben lehet is némi megértéssel lenni, ettől még marad a realitás: mi az út innenső felén élünk, ahol ma létviszonyainkat meghatározó tény történelmileg kialakult lemaradásunk, az utolsó évtizedben begyűjtött horribilis adósság. Közel annyi ma már az egy főre jutó dollártartozás, mint az évenként, fejenként megtermelt nemzeti jövedelem! Ilyen körülmények között megváltozott a takarékosság jelentősége is. Csakhogy a korábban hatásosnak hitt takarékossági érvrendszer végképp csődöt mondott. (Miért pont ebben a kérdésben lett volna hatékony az imamalom?) Egyenes tehát az út a felismerésig: ha eddig sem használt a papolás, sem a rendőrrel fenyegetés, valami más módszer kellene. És ez nem más, mint a demokratikus nyilvánosság igénybevétele. A pazarlás ugyanis elsősorban ott érhető tetten, ahol elkövetik, azok érhetik tetten, akiknek a szeme láttára folyik. Kik tegyék fel hát a „miből telik” kérdését? Azok, akik előbb-utóbb a saját bőrükön érzik, hogy nincs többé elvont közvagyon, amelyet tiszteletre méltó, de mégiscsak távoli eszmék nevében kell óvni. Szigorú és kemény feltételeket diktáló, nyereségérdekeltségű gazdálkodásra kényszerül előbb-utóbb minden szervezet. Olyanra, amelyben együtt sír-nevet mindenki. És a sétahajó nem egyszerűen a „köz” pénzét úsztatja, hanem a miénket. VARGA JÓZSEF Ahány nyelv, annyi ember Most jön az ötödik Mi más is lehetne íróasztalán mint nyelwkönyv, no meg idegen nyelven íródó okiratok, szerződések sokasága. Magyar Sándorról, a Szekszárdi Mezőgép Vállalat külkereskedelmi levelezőjéről van, illetve lesz szó. Többek között annak okán, hogy a mai, idegen nyelveket beszélő emberekben nem éppen bővelkedő világunkban ez a 28 éves fiatalember a napokban elhatározta, hogy az orosz, az angol, a német és a szerbhorvát után megtanulja a tulipánok országának Hollandiának a nyelvét is. Az eddigi történések, a tulajdonképpeni sikerei - orosz felsőfok, angol, német, szerbhorvát középfok - mintegy vaskos garanciái annak, hogy a szavakat hamarosan tettek követik.- Úgy érzem, nem lesz különösebben ördöngős dolog - mondja az örök optimista, egyébként váraljai származású és magát mindmáig annak is valló fiatalember. - Az ónémet és az óangol „keverékéről” van szó egy sajátos tájszólásszerűségben. Neki nem ördöngős, pedig emiatt a sajátos egyveleg miatt maga a helyes kiejtés, a hangoztatás is nem egyköny- nyen elsajátítható. Persze, lehet, hogy Magyar Sanyi természetesnek veszi, hogy az a beszédkészség, nyelvi logika, szómemória stb., kérdésében más is olyan adottságokkal bír, mint ő.- Nem tartom magam egyáltalán valamiféle nyelvzseninek - fűz hozzá kommentárt. - Az általános iskolában még abszolút hidegen hagyottá dolog. A bonyhádi Petőfi Gimnáziumban iáaz első osztály második félévében kezdett el derengeni valami. Történt, hogy félévkor kettest kaptam oroszból, és amolyan csak azért is alapon nekiug- rottam a tantárgynak, hogy bizonyítsak. Kitűnő tanárunk, Pém Józsi bácsi hatására is nem úgy álltam az oroszhoz, hogy a tankönyvi anyagot, szójegyzetet, nyelvtant betéve tudjam, hanem újságokban, folyóiratokban búvárkodtam, így tudtam valami újat, eredetit, pluszt bevinni az órákra.- így álltái hozzá az angolhoz is.- Nem, mert nem kaptam olyan tanári indíttatást mint oroszból. Itt megelégedtem a tankönyvi törzsanyag elsajátításával. Ennek aztán meglett a böjtje az első felvételin, a külkereskedelmi Magyar Sándor főiskola idegen nyelvű tagozatán. Angolból lepipálták, ami egy egészséges dacot váltott ki bennem. A Bonyhádi Cipőgyárban helyezkedtem el dolgozni és közben jártam különórázni özvegy Martin Jánosné köztiszteletben álló nyugdíjas pedagógushoz, akit legtöbben Olgi néni néven ismernek, szeretnek Bony hádon. Az ő visszajelzései, módszerei nagy doppingot jelentettek számomra. Angolból feljöttem, oroszból ugyan felejtettem, de nem annyit, hogy ne sikerüljön a felvételi. A főiskolán már minden sínen volt. Érdekelte a kereskedelem, a gazdaság nyelvezete, élvezettel tanulta ezeket és az államvizsgán felsőfokot kapott oroszból és közepest angolból.- Hogy az angol miért csak közép, azt mindmáig nem értem. Hogy miért mi jár a nyelvvizsgákon, ezt velem együtt sokan nem tudják. Most nem a külkereskedelmi felső fokkal, hanem az általánossal próbálkozom...- Mint ösztöndíjas, eleve a Szekszárdi Mezőgép Vállalatnál helyezkedettel, idegen nyelvű fordítóként Hogy ízlett a műszaki élet, a technika nyelvezete.- Kezdetben roppant nehéz volt hiszen ezzel a területtel, a szakterminológiával nem nagyon foglalkoztam. A feladat nehézségét csak fokozta, hogy enyhén szólva nem vagyok műszaki beállítottságú ember, nem érdekelnek különösebben az ilyen dolgok. De úgy érzem, sikerült úrrá lennem a nehézségeken, ma már nincs különösebb gond. * Ami viszont fölöttébb inspirálta Magyar Sándort, az az, hogy még több nyelvet sajátítson el. így jutott el addig, hogy az orosz után jöjjön a szerbhorvát legalább középfokon, az angol után pedig a német, ez utóbbi nemcsak a nyelvi hasonlóság miatt, hanem más is volt a dologban.- Gyakran járok haza Váraljára, nem tudtam elszakadni. Egy német nemzetiségi nyelvterületről van szó. Imádom a folklórt, imádom a nyüzsgést a kapcsolatteremtést. A váraljai népi együttes nemzetközi kapcsolatait intézem.- No meg Szekszárdon a Babitsban a nyelvvizsga-előkészítő csoportot vezeti angolból. Szavaiból az derül ki, hogy a fordítói munka egyhangúságát az oktatás, a váraljai táncosok teremtette élményanyag oldja.- így igaz. Remekül érzem magam otthon és külföldön a táncosokkal, úgyszintén az oktatói székben. Egyébként a tanfolyam hallgatóival együtt készülünk, reménykedünk, hiszen én is ugyanabban a szerepkörben leszek majd mint ők, angolból meg akarom szerezni a felsőfokot.- Bizonyára jól ismeri a nyelvoktatás gondjait, problémáit. Hol szorít legjobban a cipő?- Az alapkészségek megvannak azoknál, akik nyelvtanulásra vállalkoznak. A gond a világos célok felvázolásának hiányában van. Abban, hogy fokozatosan mit akar elérni valaki. Hamar elillan az önbizalom és „kihűl” minden. Gondok? Az iskolai nyelvoktatásnak nyilván fel kell hagyni a mindenkori nyelvhasználattól elrugaszkodó, didaktikus masírozással. Szerintem a művelődési házakban és másutt javult a helyzet, építenek az auditivitás- ra, a módszerek sokszínűek, változatosak, itt már az egyén hozzáállásán van a hangsúly. Mert aki például valóban meg akar tanulni egy nyelvet, és már haladó szinten jár, az nem hagyhatja ki azt a lehetőséget, amit a műholdas tévéadások jelentenek. Ha nem is érti, de fölveszi magnóra, többször hallgatja, kiszótározza a szöveget. Szóval ez a titok nyitja. BÁLINT GY. Régi falak között... * * * A tolnai József Attila utca 4. számú ház az 1910-es években épült. Mostani tulajdonosa, Guld Ádám építész- technikus az utóbbi időben sok-sok ötlettel, munkával és némi pénzzel hangulatos lakást alakított ki benne. A gazdaságos és színvonalas tervezést és kivitelezést „Az év lakóháza” pályázat bírálóbizottsága dicsérő oklevéllel és 10 ezer forint jutalommal díjazta. Fotó: GOTTVALD KÁROLY * * * A századelőn készült ereszalja - felújítva A hetvenéves ház Egyszerű betonoszlopokból készült a kerítés A nappali A padlástér a gyerekek birodalma
