Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-13 / 114. szám
4 rtÉPÜJSÁG 1988. május 14. Egymilliárd ínyenc Minden napra egy ötlet A fejlett tőkés országok fogyasztói valósággal kapkodják a fejüket: nap nap után valamilyen új termékkel bombázzák őket a legnevesebb cégek. A tomboló versenyben csak az maradhat állva, aki óráról órára újítani tud és képes lepipálni a konkurenseket. Folyik a harc a vevőért, minden vásárlónak meg kell találnia a számára legjobban megfelelő már majdnem egyedi darabot. így azután szinte áttekinthetetlenül sokszínű a kínálat és gazdag a választék. A Sony alig fél év alatt és csak Angliában televízió-, video- és audió-berendezéseiből száznál is több új típust dob piacra. A Matsushita - amely az elektronikai termékek legnagyobb gyártója a világon - egyedül a cardiffi gyárából százféle elektronikai termékkel jelentkezik az idén. A főleg személyi számítógépeket gyártó amerikai Apple átlagosan hetente jelentkezik új portékával. Az olasz Benetton úgyszólván havonta lecseréli a ruhaüzletekbe kiakasztott modelljeit..., s a példákat a végtelenségig lehetne sorolni. Az új termékek egyre rövidebb ideig hagyják érvényesülni a régieket - lerövidült a gyártmányok piaci életképessége. A változatos kínálat állandó újratermeléséhez korszerű rugalmas technológiai rendszerekre van szükség, hogy a választék ne a raktárakban heverjen. így alakult ki az úgynevezett JIT késztermék-készletezési rendszer, amely abból az angol elnevezésből (just in time) kapta a nevét, hogy mindig az van raktáron és éppen akkor, amit a megrendelők igényelnek. A Benetton így semleges színekben gyártja konfekcionált termékeit, és azokat a megrendelők jelzései alapján az utolsó pillanatban festi a megfelelő divatszinekre. A cég olyan számítógépes rendszert vezet be, amely a legfrissebb piaci irányzatok szerint tervezi a modelleket és ennek megfelelően irányítja a gyártást is. Leleményesség dolgában a japán elektronikai fogyasztási cikkeket gyártó cégek járnak az élen. Könyörtelen erők kényszerítenek erre, mert egy-egy termékük fénye még a tokiói kirakatokban is három hónap alatt megkopik, holott öt évvel ezelőtt még azzal számolhattak, hogy az újdonság három évig jól eladható. Egyszerre két utat járnak: egy-egy cikket vagy úgy tartanak életben, hogy folyamatosan csökkentik az árát - ehhez az előállítási költségeket is le kell szorítani -, vagy pedig állandóan apró újdonságokkal kell kiegészíteni, hogy az ár tartható legyen mégse veszítsen versenyképességéből. Az azonos alaptípus különböző variációja már önmagában is azt jelenti, hogy elébe mennek a fogyasztók igényeinek, hogy a szerényebb és a válogatósabb vásárlók egyaránt megtalálják, amit keresnek. Hogy ez mennyire fontos, tanúsítja például: a Toshiba külön életmódkutató szociológiai csoportot hozott létre, s ennek tanulmányait használja fel a termékválaszték kialakításához. Az apróbb változtatások egyben elvezethetnek egy teljesen új típusú portéka kialakításához is. Jól mutatja ezt a Sony példája: A japán cég annak idején úttörőként jelentkezett a walkman- nal. Ahogy az újdonság varázsa megkopott és engedni kellett az árakból, a mechanikus részeket elektronikussal cserélték ki, s ezzel nemcsak olcsóbb, de megbízhatóbb is lett a szerkezet. Az így tökéletesített változatból alakíthatták ki a vízhatlan modellt, amely strandoláskor használható és a fürdőruhához illő többféle divatszínben hozták forgalomba. Az újítás trükkje, hogy a legfrissebb típusok nem tetőtől talpig újak, gyakran csak külső megjelenésük újszerű, netán egy-két új ötlettel javultak. Az új japán autótípusokban csak az alkatrészek 30-40 százalékát váltják fel modernebb elemekkel. Ezért is lehetnek frissebbek például az amerikai konkurenseknél, mert ők minden új változatban az alkatrészek nyolcvan százalékát teljesen kicserélik. A japán kocsik az ötlet megszületése után kevesebb mint négy évvel legördülhetnek a szerelőszalagról, míg Amerikában, vagy Európában ez hat-hét évig is eltart. Az amerikai Chrysler elhatározta, hogy fordít a kockán és három évre rövidíti az új kocsik kifejlesztését. Ezután a fejlesztésből kiemeli a fődarabokat, mint a fék, vagy az erőátviteli rendszer, hogy ezek már készenlétben álljanak, amikor az új modell gyártását beindítják. A számítógépek alkalmazásával a kísérleti darabok jelentős részének elkészítése megtakarítható és kevesebb prototípusra van szükség. A svéd Saab nagy teljesítményű számítógéppel modellezi az ütközési teszteket és ezzel a fejlesztés sokkal olcsóbbá válik. Jellemző egyébként, hogy a neves nagyvállalatok üzleti kudarcaik mélypontján is a végsőkig kitartanak kutatási-fejlesztési programjaik mellett. Az amerikai komputergyártó Honywell Bull, vagy a nyugatnémet Porsche már-már a csőd szélén volt és éppen azzal állt talpra, hogy akkor sem adta fel fejlesztési elképzeléseit. Aki a világpicon próbára akarja tenni erejét, nem árt, ha tudja, kikkel kell megküzdenie. Lépéstartás a nagyvilággal Elodázhatatlan átszervezés A szocializmus építésének negyven éve alatt Csehszlovákia szép sikereket ért el az iparban, a mezőgazdaságban, valamint a lakosság életszínvonalának emelésében. Számos gyártmánya, mint például a Tatra és Avia tehergépkocsik, az atomreaktorok és az atomerőművek különböző berendezései, cukorgyári és sörgyári berendezések, vegyipari, fafeldolgozó- és üvegipari termékek, gépek és berendezések, textil- és cipőipari gyártmányok szerte a világon a csehszlovák tudósok, munkások tudását, ötletességét, felkészültségét bizonyítják. Csehszlovákia egyenrangú partnerként alakítja ki együttműködését a KGST-tagállamok- kal, s más országokkal, aktívan vesz részt a nemzetközi munkamegosztásban s egyre nyitottabbak külkereskedelmi kapcsolatai is. Persze, a pozitív fejlődés mellett akadnak hiányosságok is, s ezek következményeként különösen az utóbbi években már nehezebben tud lépést tartani a nagy világgal a legkorszerűbb technológiák kifejlesztésében, a tudomány és technika eredményeinek gyors alkalmazásában, a tömeggyártás minőségének javításában. Évről évre növekszenek az elfekvő készletek, ezek értéke 650 milliárd korona, ez gyakorlatilag egy évi nemzeti jövedelemnek felel meg. Túlhaladott a népgazdaság irányításmódja is, amely az extenzív fejlesztésnek kedvezett, s a döntésekben a bürokratikus-ad- minisztratív felfogás dominált. A bérezésben elburjánzott egyenlősdi nem ösztönzi kellőképpen az egyes dolgozókat és munkakollektivákat arra, hogy jobban törődjenek munkájuk eredményével. A ma is érvényes irányítási rendszer már nem jelent biztosítékot arra, hogy a Vili. ötéves terv (1986-1990) feladatai megvalósulnak. A növekvő problémák megoldása a társadalmi és gazdasági fejlődés javítása érdekében a CSKP XVII. kongresszusa kialakította a radikális áttörés stratégiáját. Megindult a népgazdaság és a társadalom átszervezési folyamata. Tavaly óta az egész társadalom ismerkedik e kulcsjelentőségű dokumentumanyaggal, azaz Csehszlovákia gazdasági mechanizmusa átépítésének alapelveivel. A kínai konyhát világszerte nagyra becsülik. Még inkább maguk a kínaiak, akik ősidők óta el vannak kényeztetve saját konyhájuk szinte megszámlálhatatlan ínyencségétől. Természetesen nem a kínai parasztok többségéről van szó, akiknek mindennapi eledele a zöldséggel ízesített rizs vagy tészta. A társadalom tehetősebb rétegei a régi és a mai Kínában egyaránt korlátlanul áldoztak és áldoznak ma is a konyhájuk nyújtotta örömöknek. A kínai császári udvarban magától értetődő jelenség volt az ötven-hatvan fogásos ebéd, vacsora, nem számítva az előételként felszolgált rágcsálnivalókat. Mindez már a múlté. Császárok ma már csak a filmeken és az operaszínpadokon léteznek - és esznek. Ami azonban az ínyencséget, vagy ha úgy tetszik a torkoskodást illeti, azt bizony nem tudta eltüntetni sem a kínai forradalom, sem a takarékos életmódra nevelő gazdasági reform. Vagyis tény - s a kormányzat számára talán sajnálatos tény -, hogy a szocialista rendszer hivatalnokai, a párt és a kormány vezető tisztviselői ugyanolyan gusztussal étkeznek, mint mandarin elődeik. S legalább olyan drágán és előkelőén. Soha annyi hivatalos fogadás, bankett, vendéglátás, ebéd, vacsora és koktél nem volt még Kínában, mint napjainkban. A reprezentációs kerettel rendelkező vezetők minden alkalmat megragadnak arra, hogy külföldieket, vagy ha éppen azok nem állnak kötélnek, egymást vendégeljék meg finom pekingi kacsavacsorával vagy hasonlókkal. A közelmúltban ez a gyakorlat már szemet szúrt a kormánynak is, és drákói rendelkezést hozott a Kina- szerte elharapózott eszem-iszomok- nak, ha nem is megszüntetése, de legalább korlátok közé szorítása érdekében. Ám a meghökkenés pillanatnyi zavara után az érintettek rájöttek, hogyan lehet kijátszani a puritánkodó kormány szigorúságát. A rendelet előírta, hogy a hivatalos, azaz az állam pénzéből fizetett rendezvényeken a levesen kívül legfeljebb négy fogást szabad felszolgálni. Persze levese válogatja. A cápauszonyból, a fecskefészekből, esetleg a teknősbékából készített levesek egymagukban többe kerülnek, mint a külön engedélyezett négy fogás együttvéve. Hála azonban a kormány takarékossági szigorának, újabban a hivatalos vacsorákon megjelent a cápauszonyból, fecskefészekből és teknősbékából készített „kombinált” leves. Egy leves van, de az sokba kerül a „garasoskodó” államnak. További csalafintaság, hogy a fogások egyik napról a másikra megnőttek. Olyannyira, hogy egyes vendéglőkben a reprezentáló tisztségviselő által rendelt adagok egyharma- da bőven elegendő a vendégeknek, egyharmadát a személyzet fogyasztja el. Kínában ugyanis nincs borravaló. Egyharmadát végül kiárusítják , a köznép számára fenntartott vendéglői helyiségben. így azután az állam kivételével mindenki jól jár. A jelek szerint a kormány által kezdeményezett „bankett reform” leküzdhetetlen ellenállásra talál nemcsak a hasukat szerető vezetők, hanem az egyszerűbb kínaiak részéről is. A vendéglők a nap minden szakában zsúfolásig teltek, s a kínaiak szinte állandóan esznek. S az sem látszik zavarni őket, hogy egy négytagú vacsoratársaság házigazdája annyit fizet, amennyi egy kínai paraszt egész évi pénzbevétele. Azért ne nagyon sajnáljuk a parasztokat se; ők szintén kezdik átvenni az ínyenc vezetők stílusát, és egyre többet költenek a gyomrukra. A rossz nyelvek szerint a kínai szocializmus kezdeti szakaszában nem az osztályharc, hanem az a jelszó, hoy amit „ma megehetsz, ne halaszd holnapra”. E sorok írója is kacérkodott egy „Buddha átugrik a falon” elnevezésű fogással, amely a vendéglős szerint különleges tengeri termékekből készül, és olyan ízletes, hogy a legenda szerint Buddha egy falon ugrott át azért, hogy megízlelje. Ám amikor megpillantotta a legalább ötezer forintnak megfelelő étlapi árat, hősiesen lemondott róla. Sebaj, még megkóstolhatja egy hivatalos vacsorán, az engedélyezett négy fogás egyikeként. Pár hónappal ezelőtt egy tartományi vendéglő szakácsa azzal vált nemzeti hőssé, hogy felborította a helyi vezetők számára dúsan megterített asztalt. Kínaiak ezrei méltatták bátorságát, majd bizonyára sokan közülük elvonultak kedvenc vendéglőjükbe, hogy méregdrága, de annál finomabb hallal, rákkal, esetleg a ritkábban kapható kutyahússal ünnepeljék meg az azóta a feledés homályába tűnt vidéki szakács forradalmi tettét. ÉLIÁS BÉLA Szovjet mezőgazdasági változások Pluszok és mínuszok A Szovjetunió múlt évi gazdasági eredményeire vonatkozó adatait elemezve meglehetősen vegyes, bizonyos vonatkozásokban pedig ellentmondásos kép rajzolódik ki. Vannak egészen nyilvánvaló és nagyon jelentős eredmények, ugyanakkor számos hiányosság, lemaradás is nyilvánvaló. Az agráripari komplexum társadalmi tulajdonú szektorában (a kolhozokban és szovhozokban) tovább növekszik az állati termékek termelése, az élelmiszerkészletek növekedésének üteme továbbra is meghaladja a lakosság gyarapodásának ütemét. Ennek eredményeként tejtermékekből és tojásból növekedett az átlagfogyasztás, illetve máris meghaladta azt a szintet, amelyet az 1982 májusában meghirdetett élelmiszerprogram szerint 1990-ben el kellett volna érnie: tejből 330-340 liter, tojásból 260-266 darab az egy főre jutó tervezett mennyiség. Nem sikerült viszont megoldani a feszültséget a lakosság hússal és állati zsírokkal történő ellátásában, és az ország több körzetében ezek eladását korlátozni kellett. És mégis, a hús- és tejtermékek értékesítése egyre növekszik. Ez vitathatatlanul „plusz”. Arról is szólnunk kell, hogyan valósul meg a tudományos-műszaki fejlődés néhány fontos irányvonala a mezőgazdaSágban. Többek között hatékonynak bizonyultak a gabona-, cukorrépa- és napraforgó-termesztés intenzív technológiái. Az „intenzív művelésű” földeken jóval nagyobb a termés, mint az országos átlag (gabonafélékből például 38 százalékkal). A gabonatermesztés helyzetét elemezve megállapíthatjuk: az ország fokozatosan eljut odáig, hogy nemcsak kenyérből és malomipari termékekből, hanem szemes takarmányból is biztosítja a maga szükségleteit. A gabonaimport csökkentésének nem voltak negatív következményei az agrárgazdaságban. Ellenkezőleg, ez az irányvonal bevált, a reális lehetőségek igazolják. A harmadik „plusz” a múlt esztendőben az volt, hogy javult a parasztok anyagi helyzete. Az állami mező- gazdasági üzemekben is a kolhozokban is emelkedett a dolgozók fizetése. A falvakban javul a szociális infrastruktúra, és ez, mint a tapasztalat mutatja, az egyik legbiztosabb garancia a tervezett gazdasági reform sikeres megvalósítására. Hasznosabbnak vélem azonban a „mínuszok” elemzését. Ezek közül a legfontosabb: a mezőgazdasági össztermelés az előző évhez viszonyítva csak 0,2 százalékkal növekedett. A burgonya, a zöldség, a gyümölcs, a szőlő termelésének csökkenése oda vezetett, hogy kevesebb lett a kolhozok és szovhozok nyeresége, a veszteséges gazdaságok száma pedig 6,5 ezerről 7,2 ezerre növekedett. Fogalmazhatunk úgy is, hogy minden hetedik gazdaság (kolhoz vagy szovhoz) nem nyereséges. Összességében nézve a mezőgazda- sági termelés rentabilitása 19-ről 18 százalékra csökkent. Mi ennek az oka? A Szovjetunióban manapság valahogy nem illik a szeszélyes időjárásra hivatkozni: régebben elég gyakran a kedvezőtlen éghajlati viszonyok „rovására írtak” minden kudarcot, melléfogást, mulasztást. Mégis, az az igazság, hogy a mezőgazdaság mindig függ az időjárástól, és az ellen nincs mit tenni. A múlt esztendő időjárása valóban nem kedvezett a mezőgazdaságnak. Friss uborkát például még a kolhozpiacokon is elvétve találhatott a vásárló. A régi probléma, a mezőgazdasági termékek szállításának és tárolásának tökéletlensége még csak tetézte az időjárás okozta nehézségeket. Ennek következtében a szőlőnek közel egyharmada, a paradicsom egynegyede, a burgonya, a gyümölcs, a káposzta, a hagyma 10-17 százaléka mint a „szabványnak nem megfelelő” selejtes termék került a kereskedelmi hálózatba. De a rentabilitás csökkentésének és a ráfizetéses gazdaságok szaporodásának van más oka is. Az a helyzet ugyanis, hogy az átállás a teljes gazdasági önelszámolásra, a rentabilitásra és az önfinanszírozásra a kolhozok és szovhozok munkájában is jóval magasabb szintű tudást, tapasztalatot és önálló kezdeményezést követel a termelés irányítóitól, a tervezési, könyvelési, pénzügyi dolgozóktól. A felülről kapott utasítások fegyelmezett végrehajtását a gazdasági vezetők többé-kevésbé megtanulták, de amikor esetleges kockázattal járó önálló és a konjunkturális helyzet ismeretében hozott döntésekről van szó, amikor minden lehetséges variációval számolni, a kiadásokat és a bevételeket mérlegelni kell, és szinte pillanatonként kell a piaci igényekhez igazodni -, akkor bizony akadozik a munka. De hát ez a nehézség várható volt, sőt bármilyen kedvező lesz is az időjárás, sokszor okoz még gondot. Az igazi reform nagy erőfeszítéseket és kitartást követel. A radikális reform útja bizony nem könnyű, de más kiút nincs. A múlt év eredményeit elemezve valószínűleg ez a legfontosabb következtetés, amelyet levonhatunk. L VOSZKRESZENSZKIJ A falvakban javult a szociális infrastruktúra, új lakóházak egy Rosztov megyei faluban
