Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-13 / 114. szám
1988. május 14. ^ÉPÜJSÁG 5 Fák és virágok közt egy virágzó társközségben Lengyelben nemcsak a múltat ünnepük Kis kanyar és nagy kanyar. Megint újabb kunkor. Aztán, ahol az út már nem tudja egészen kikerülni a dombokat, ott felfelé vezet, majd a bukkanó után lefelé „irányit”. Közeledve Lengyelhez, az ember legszívesebben felkiáltana a természet legegyszerűbb csodáját látva: „Milyen kék az ég, s milyen zöld a fű!” A színek, a levegő tisztasága, a záporozó fény, a „megfésült” zöldellő gabona Svájcot idézi. S nem azért támad ez az érzésem, mert tudom, hogy Apponyi József gróf a kastély mellett „svájcerájt” is épített, hanem a tökéletes rendezettség, tisztaság miatt. A kastély díszes kapujához érve leállítom a kocsit, s néhány percre megszakítom a serény munkát. Majer Lajos, az iskola kőművese éppen durvázza a kapubejárót:- A minták alapján alakítjuk. Először, hogy függőbe álljon, majd a vízszintes mintát csináljuk... Nagyon elöregedett a bejáró. Igazán ráfért a nagyjavítás. Apróbb igazításokat „kapott” már, de a tégláig még soha nem volt levakarva a vakolat - magyarázza, majd kérdésemre, „hogy a segédkező fiatalember - akit egyébként Jakab Gábornak hívnak és harmadéves növénytermesztő szakközépiskolás - ugye, nem kollégista, hanem lengyeli?” nevetve kérdez vissza:- Ezt meg honnan gondolja?- Hát a tízóraiból, amit az előbb evett. Ilyent az édesanyák szoktak csomagolni. - Gábor rábólint, s elmondja, hogy fölváltva segítenek a szakembernek, hogy a kapu mindenképpen elkészüljön a hét végére. Mint tudjuk, a csodálatos angolparkban levő kastély ma a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet otthona. A személyzeti vezetőhöz, Bai Józsefhez kopogtatunk be, akiről például azt is tudni kell, hogy ő Lengyel község elöljárója. Persze, róla érdemes tudni még más egyebeket is, melyek közül néhány dologra e hasábokon is kitérünk. Annyit azért már most jegyezzünk meg, hogy e riport elkészültéhez igen sok segítséget nyújtott. Rendelkezésünkre bocsátotta A lengyeli kastély, park és An- na-forrás története című munkáját és számtalan megírásra érdemes történettel és adattal szolgált.- Községünkben közel kilencszázan élnek, valamint az iskola négyszáz tanulója. Nálunk nem csökken a lélekszám. Mi több, inkább emelkedik. Nagy az építkezési kedv, s nemcsak az itt vagy a környéken élőkre jellemző ez. Hanem költöztek ide Bonyhádról, Komlóról és Bács-Kiskun megyéből is - mondja az elöljáró, majd pedig az is kiderül, hogy hatvan pedagógus lakik Lengyelben, az igen szép „pedagógusnegyedben’’. S nemcsak a házak, hanem az előkertek is gyönyörűek. A parányi parkokban megannyi virág pompázik. Van, hogy Bai Jó- szeféknél egyszerre kétezer tulipán nyílik. De a virág szeretete szinte minden ház minden lakójára jellemző. A pedagógusokról még annyit, hogy Mucsfára és Závodra is innét járnak át az óvónők. Apropó - óvónők és óvodák... Most ünnepük Lengyelben az óvodaalapítás századik évfordulóját. Az ünnepségre meghívták a Nagymaroson élő Deák Máriát, aki a harmincas években nevelte napközben a lengyeli gyermekeket. Azokat a hajdani gyermekeket, akik közben felnőttek, korosodtak, s most mentek nyugdíjba. No és várják a Zircen lakó Erdei Ilonát is, aki pedig 1939-1970 között volt a község óvónője. Vele egyébként is tartják a kapcsolatot, például két évvel ezelőtt, amikor megkapta aranydiplomáját, a lengyeliek különbusszal mentek az ünnepségre, s meghitt műsort is vittek ajándékképp. Albert Gábor írót, az Emelt fővel című könyv szerzőjét is igen várják. Érthető, hiszen sok tisztelője él itt, szívesen forgatják munkáit, melyekben a székelyekkel foglalkozik, s megható szépséggel ir az 1945 utáni évekről. Mindebből az olvasó, aki nem tudja, kik élnek Lengyelben, arra a következtetésre juthat, hogy szép számmal lakják a települést székelyek. így igaz. A lakosság kétharmada bukovinai - jórészt and- rásfalvi - székely. A tizenöt százalék német őslakos, illetve azok leszármazottai, a többiek pedig az ország Különböző részeiből betelepült magyarok. A török hódoltság idején teljesen kihalt a falu, majd az 1722-23-as országgyűlés határozatot hozott az elnéptelenedett falvak betelepítésére. Ezt követően Amádé báró németeket hozott a vidékre, majd az uradalmat a gróf Apponyi-családnak adta el 1790ben. Ekkor jelentős fejlődésnek indul a település.- Az Apponyiak egy kisebb kastélyt építettek, ami még most is megvan - tudjuk meg „idegenvezetőnktől”. - Azután 1829-re elkészült a nagyobb kényelmet adó „főúri” kastély... A monda szerint 1870-ig a régi kastély is emeletes volt, de az emeleti részt lebontatták az okból, hogy a környéken csak egyetlen emeletes épület lehet. Mielőtt az olvasót a kiskastély-környé- ki sétára hívnánk, barangoljunk a parkban. Hallgassuk a bokrok és a fák beszédét Kosztolányi Dezső „fordításában”. Az egyik fenyő: - Van-e fa, mely ennyire sokféle és sokoldalú? Hatalmas rokonságunk síkon, lankán, hegyen egyaránt otthonos. Engem gyalogfenyőnek neveznek, de vannak olyan atyafiaim, akiket nem így hívnak... Erre nyilván rábólint a kaliforniából származó 44 méter magas mamutfenyő, melynek körmérete a talajszinten 715 centiméter.- Látod lilás-vörös leveleimet? - kérdi az egyik vérbükk büszkén, mire a szív alakú rózsakert egyik bokra szólal meg:- Hódolj, mint királynénak szokás. Aztán majd megengedem, hogy ajkaiddal illesd ruhám szegélyét. A sétaút baloldalán tulipánfák, majd egy kaukázusi jegenyefenyő, a lucfenyőktől jobbra méltóságteljesen áll magában az óriási életfa, aztán a platán és a gyertyát gyújtott gesztenyék. Útban az óvodához az is kiderül, hogy pontosan száz évvel ezelőtt Kacsovszky Konrád olvasóegyletet alapított Lengyelben, két év múlva pedig tűzoltó-egyesület is alakult, ami kulturális jelentőséggel is bírt, hiszen a tűzoltók nemcsak tüzet oltottak, hanem bálokat és különböző kulturális összejöveteleket is szerveztek. Megérkeztünk a valamikori uradalmi kisdedóvóba, a fölújított kiskastélyba. A bejáratnál tábla, rajta gyerekek neve. Föléje írva pedig: „Dicséret a pontos óvódába járásért.”- Ezzel is a munka szeretetére, a kötelességtudatra szeretnénk nevelni a gyerekeket - mondja Fábián Andrásné vezető óvónő, aki 33 esztendeje itt, ezen a munkahelyen dolgozik. A példás tisztaságú termek az anyáknapi és a mostani ünnepség jeleit láttatják: olyan érzése támad az embernek a kiállítást nézve, mintha a lengyeli óvodába csupa-csupa tehetséges kisgyermek járna. Szemben, az óvodakertben pedig játszanak a kicsinyek. Szeifert Ildikó és Szíjártó Zsolti a mászókán mutatványoznak, két fiú Moszkvicsot vezet a kis úton, a parányi parasztszekér éppen most talál gazdára. A frissen tatarozott betonhajóban Husch Ernő a kapitány, büszkén forgatja a kormányt. Szíjártó Erika pörgős-pöty- työs szoknyájában áll elém:- Jött az apukám és megcsinálta az óvodát - közben Bakonyi Ákos áll a kormánykerékhez, Fábián Andrásné pedig Erika szavait erősíti meg:- Annyi, de annyi segítséget kapunk a szülőktől. Még azok is jönnek ide dolgozni, akiknek régen nem óvodás már a gyerekük. Egyszerűen nincs olyan kérésünk, ami napokon belül ne teljesülne... - s közben századeleji játékokat mutat, köztük talicskákat, melyeket rendre lefestenek, s nem hagyják azokat az enyészet martalékává válni. Tilmann Mónika Flóri könyvéből mond el egy strófát aranyosan húzogatva piros ruhája alját. Az udvar szélén kis kert. Parányi ágyások- kal, s minden kis növénysor előtt tábla: rajta a megművelők neve. Szintén a kiskertben két gesztenye- magonc, melyek talán a mostani kicsinyek gyermekeinek kínálják majd az árnyat. Az óvoda előtt a nyugdíjas Fábián Rozália sietős léptekkel halad el. Kezében ételhordók.- Öt idős embernek hordja az ebédet. Ő a mi tiszteletdíjas szociális gondozónk. Az óvodakert melletti épület volt uradalmi lakás sütödévé „alakult” át, a mellette levő magtárat pedig most bontják... A boltívekkel megerősített téglaépületet alig lehet szétverni. Még maradjunk az óvodánál, illetve kúriahatású épület másik felében, ahol a postahivatal kapott helyet.- Népújságból 123 jár a faluba, Nép- szabadságra 106-an fizetnek elő, de száz-féle folyóiratot, szaklapot és alkalmi kiadványt forgalmazunk itt. Annak a közel kilencszáz embernek, akik közül sokan dolgoznak a kisvejkei Szabadság Téeszben, a Hőgyészi Állami Gazdaság lengyeli kerületében, 120-an a középiskolában. S hogy ők hol vásárolhatnak? A Bonyhád és Vidéke Áfész két lengyeli vegyesboltjában, melyek közül az egyik az iskolában, a másik a faluban van.- Az ellátás? Elég jó. Már előrecsomagolt húst is lehet kapni - tudom meg egy öregasszonytól, aki a ház előtti árkot tisztogatja. Görnyedt hátát tán ki sem tudja egyenesíteni, de a keze az úgy jár, mint egy örökmozgó:- Szükség van itt az öregre is... Ha rendet akarnak - mondja, felém se fordulva. Bai Józseffel beszélgetünk az itt élő idősekről, majd róla, magáról.- Józsákon - már Debrecenhez tartozik - születtem. Ide 1954-ben kerültem, akkor az iskola még országos beiskolázású volt. Még ma is emlékszem a kis plakátra, amit küldtek. „Dolgozó paraszt fiatalok! Legyetek szakmátok mesterei! Gyertek tanulni a lengyeli mezőgazdasági szakiskolába.”- Jöttem és el is végeztem. Majd megismerkedtem feleségemmel, Mátai Juliannával, aki Mátai Antal testvérhuga - mondja, majd ha nagy lépésekben is, de kikerekedik egy izgalmas, érdekes pályafutás. Bai József először az iskola kertésze lett. Közben tanult. Államvizsgája napján, 1967. április 1 -én megválasztották a helyi tanács elnökének.- A községek egyesülésétől kirendeltségvezető voltam, de a tanulást nem hagytam abba. Elvégeztem a tanácsakadémiát, majd az esti egyetemet. Kilenc esztendeje dolgozom itt, az iskolában, nyolc éve választottak párttitkárnak - mondja a három gyermek édesapja, akinek leánya „révén” már két unokája is van. Hobbija? A falu történetének kutatása és a falu fényképezése. Szász János pedig 1985 óta elnöke a Kisvejkei Közös Tanácsnak. Lengyel, Zá- vod és Mucsfa tartozik még ide. Lengyel kivételével a falvak szinte semmit nem fejlődtek az utóbbi években.- A felszabadulás óta egyetlen középület sem épült e sorvadó falvakban. Kivéve a mucsfai iskolát, ami viszont a körzetesítés óta üresen áll. - mondja lehan- goltan, de a lengyeli kulturális napokról elismerően beszél, majd rezignáltan hozzáteszi:- Lengyelben a múlttal együtt a jelent is ünnepelhetjük. De a három másik faluban... * Jobbra az ötholdas „kispark” balra a hajdani két tantermes iskola. Elhaladva mellette kinyitjuk a kaput, s a gyermekzsivaj mintha megszűnne ettől. A temetők némasága vesz körül bennünket, a sírokat pedig bokrok, fák és virágok. Kraso- vácz Józsa, az első lengyeli óvónő családi sírboltban nyugszik. Az alacsony vaskerítésen belül színes árvácskák néznek a földre.- Védetté nyilvánítottuk ezt a sírt is, és a Kacsovszky-családét is - mondja csöndesen Bai József, míg a háromrészes sirkertet nézem. A középső kicsinyke parcella a három évet élt Kacsovszky Mariska földi emlékét őrzi. A két szélsőben szülei nyugszanak. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Új otthont kapott a posta és az óvoda Látkép az „öregfaluról”
