Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-07 / 108. szám

1988. május 9. NÉPÚJSÁG 3 A pártértekezlet küldöttei Célok, nyíltság, ellenőrzés Lovászi Zoltán Lovászi Zoltán, a Paksi Atomerőmű Vállalat művezetője Pécsett végezte el a gépipari technikumot. Az atomerőműnél 1979 óta dolgozik, először gépész volt, majd főgépész, aztán reaktoroperátor, most primerköri művezető, 50 ember fő­nöke. Az ifjúsági mozgalomban több vá­lasztott funkciót töltött be, jelenleg tagja az üzemviteli pártbizottságnak. Gazdasági munkájára jellemző oda­adással vesz részt a politikai munkában is. A beszélgetést azzal kezdtük, hogy „a feladat nagysága szorítva hat le keblére”, vajon megfelelő módon tudja-e képvisel­ni, a „rá eső” ezerfős tagságot a pártérte­kezleten.- Rajtam itt nagyon keményen szá­mon kérik majd, ha visszajövök a pártér­tekezletről, hogy mit is végeztünk. Ben­nem is igen nagy a várakozás, mert meggyőződésem, hogy nagyon fontos, és sok munkát kell elvégeznie ennek az értekezletnek. Önmagamat munkásnak tartom, mert az is vagyok, egy művezető sokkal közelebb áll a beosztottakhoz, mint a vezetőkhöz. A művezető az olyan, mint a cintányér, két oldalról ütik. Szeret­nék megfelelni a bizalomnak, de van bennem némi szorongás: vajon kapok-e lehetőséget arra, hogy a munkások ne­vében szólhassak. Mi vagyunk azok, akik leginkább megérezzük a társadalmi vál­tozásokat. Sokat beszélgetünk arról, hogy eljutottak-e az információink a megfelelő helyekre, hiszen mi a gondo­kat már évekkel ezelőtt jeleztük, leírtuk. Nem tudom, hogy az információk elakad­tak-e útközben, vagy nem vették azokat figyelembe. Visszajelzést nem kaptunk, az biztos. Arról sem tudtunk, hogy mi zaj­lott, vagy mi zajlik most a felsőbb pártve­zetés kulisszái mögött. Mostanában naponta órákat töltök el a politikai sajtó olvasásával, és úgy látom, hogy megjelennek mindazok a gondok, amelyek bennünket is foglalkoztatnak. A válaszok között vannak szélsőségesek is, lassan már odajutunk, hogy ember le­gyen a talpán, eki el tud igazodni a politi­ka részletkérdéseiben. A mi munkásvilá­gunkban a dolgok sokkal egyszerűbbek. Itt az erőműnél, ha találunk egy hibát, egy műszaki problémát, akkor annak a meg­oldását addig keressük, amíg meg nem találjuk. Ha kell, éjfélkor is berendeljük azt, aki többet tud az adott feladatról, de addig nem megyünk haza, amíg be nem fejeztük a munkát. Ezt várjuk el másoktól is.- Többször is említette, hogy a munká­sokat akarja képviselni: mit ért azon, hogy munkás?- Nem egyszerű ma már válaszolni er­re a kérdésre. A munka oldaláról köny- nyebb ezt megfogalmazni, hiszen mun­kás az, aki a feladatok végrehajtásának az alsóbb szintjén helyezkedik el. Mi va­gyunk a többség, akiknek a tapasztala­tait nem nélkülözhetik a felsőbb szinte­ken sem. Társadalmi értelemben már bo­nyolultabb a kérdés, nálunk is dolgozik gépész, akinek mérnök a végzettsége. A munkásosztályhoz képest a parasztsá­got már meg sem különböztetem, hiszen ott is szakképzett emberek dolgoznak gépekkel, szigorú technológia szerint. A klasszikus marxi osztályok mára már eltűntek ugyan, de a munkás-érzékeny­ség még megmaradt, és ez ma is nélkü­lözhetetlen a társadalom számára.- Melyek azok a kérdések, amelyek­ben állásfoglalást várnak a pártértekez­lettől?- Az alapkérdésekben egy pártnak ne csak taktikája legyen, hanem stratégiája is. A nagyobb gondok az ideológiában vannak, világosan meg kell mondani, hogy szocializmust akarunk építeni, és ennek során állást kell foglalni a tulaj- don-és az elosztási viszonyok számos kérdésében, mert most stratégiai bizony­talanságot is látunk a párt politikájá­ban.- Mi a véleménye például az elosztási viszonyokról?- Sokat foglalkoztat bennünket a már halaszthatatlan bérreform dolga. Most a pénz a munkakörökhöz kötődik, és nem a teljesítményhez. Mérnökből van leg­alább nyolc minőségi kategória, mint ahogyan a szakmunkásból is. Összefog­lalva, azt mondhatnám, hogy a párt politi­kájában a továbbiakban nélkülözhetet­len a nyíltság. A vezetők ne nagy értekez­leteket tartsanak, hanem üljenek be kö­zénk beszélgetni, és akkor a valóságról sokkal több információjuk lesz. Legalább ugyanennyire fontos, hogy végre a párt­tagság ellenőrzése alá kerüljön a párt politikája. Most már a huszonnegyedik órában vagyunk, de még van a munká­sokban tettrekészség és elszántság a változtatásra. Grazi vásár Vasárnap bezárta kapuit a Grazi Nem­zetközi Tavaszi Vásár, amelyen 1300 oszt­rák és 40 országból közel 800 külföldi kiál­lító vett részt Magyarország a vásár 55 éves fennállása óta ezúttal a legnagyobb kiállítással volt jelen. A Hungexpo a magyar áruk bemutatására ezer négyzetméter te­rületet bérelt. 17 vállalat, gazdasági közös­ségek több mint 100 kiállítója hozta el ter­mékeit Grazba. A legtöbb kiállító a határ menti megyékből érkezett, de jöttek Buda­pestről, Pest és Heves megyéből, Baranyá­ból és Tatabányáról is. Több Lada-alkatrész érkezik Több Lada-alkatrész érkezik az idén a Szovjetunióból hazánkba, mint'1 a múlt esztendőben - egyebek között ez hang­zott el az első magyarországi Lada-alkat­rész tanácskozáson, amelyet szerdától szombatig tartottak Debrecenben. Az Autótechnika Kereskedelmi Vállalat által rendezett négynapos konferencián 300 személygépkocsi-gyártással, -javítással éa alkatrészgyártással foglalkozó ma­gyar és szovjet szakember vesz részt. A tanácskozáson elmondották, hogy a magyarországi gépkocsipark nagy része Lada; a közkedvelt autókból mintegy 500 ezer fut útjainkon. Nem megoldott azon­ban a személygépkocsik alkatrészellátá­sa: ezen a területen a gyors intézkedése­ket az elöregedett géppark különöskép­pen indokolja. A debreceni alkatrészta­nácskozás konkrét eredménye, hogy a szovjet partnerek erre az évre további 2,3 millió rubel értékben korábbi Lada típu­sok alkatrészeinek és 1,6 millió rubel értékben Lada Samara-alkatrészek szál­lítására vállaltak kötelezettséget. Ezzel az idén összesen 33,5 millió rubel értékű Lada-alkatrész érkezik az országba a Szovjetunióból. Az alkatrészellátásért felelős magyar szakemberek szóvá tették, hogy rendkí­vül hosszadalmas az alkatrészrendelés, ami sok esetben másfél évvel is megelőzi a tényleges szállításokat. A jelen levő szovjet autóipari vezetők közölték: meg­vizsgálják, miként lehetne az alkatrész­rendelések és -szállítások közötti időt rö­vidíteni. A debreceni Lada-tanácskozá- son az is nyilvánvalóvá vált, hogy néhány alkatrészt az idén egyáltalán nem szállít a szovjet partner. Ezek gyártására hazai vállalkozókat keres az Autótechnika Ke­reskedelmi Vállalat, illetve igyekszik köz­vetlen üzleti kapcsolatot teremteni a szo­cialista országoknak a Lada-kooperá- cióban részt vevő, alkatrészeket és rész­egységeket gyártó vállalataival. Rendhagyóan a sorsforduló napjairól | Csuprik Dezső hogyan lett partizán? „A hadműveletek következő célki­tűzése Budapest felszabadítása volt. A 2. Ukrán Front balszárnya Kecske­mét elfoglalása után már november elején megközelítette a fővárost. A jobbszárny az északi hegyes vidé­ken nyomult előre, s Szolnok, majd Miskolc elfoglalása után nyugatra kanyarodva, december 9-én Vácnál elérte a Dunát. Szinte ugyanezen a napon a hadsereg balszárnya Pest­től délre érte el a Duna vonalát. A 3. Ukrán Front Batina és Apatin között még november elején átkelt a Dunán, s Pécs elfoglalása után heves har­cokban tört előre. A 3. Ukrán Front­hoz tartozó gárdahadsereg Mohács közelében átkelve, Székesfehérvár irányában nyomult előre, s decem­ber 25-én egyesült a 2. Fronttal. Bu­dapest bekerítése ezzel befejező­dött. A gyűrűbe mintegy százezer fő­nyi német és magyar haderő szorult be. A szovjet hadsereg Budapesten a főváros lakossága kímélése céljá­ból előbb megadásra szólította fel a németeket. A fehér zászlóval érkező parlamentereket, Steinmetz és Osz- tyapenko kapitányokat azonban a fasiszták megölték. A szovjet pa­rancsnokság ekkor megindította a város ostromát, de akkor sem alkal­mazott nehéztüzérséget, s csak las­san, nagy véráldozatokkal vonult előre. Január 18-án került sor Pest, majd visszaverve a bekerített német erők segítségére sietett német pán­célos hadosztályok támadását, feb­ruár 13-án Buda felszabadítására.” A Magyarország történetében a tárgyszerű mondatok, sorok mögött az ember csak érzi a harcolók és a bennrekedtek drámáját, az embere­ken elhatalmasodott rettegést, a fé­lelmet, az élni akarás vágyát és a fia­tal magyar katonák pokoli lelkiálla­potát. Azokét, akik parancsszóra öl­töttek egyenruhát, akik parancsszó­ra fogtak fegyvert. Most, amikor a Nagydorogon élő Csuprik Dezsővel való beszélgeté­sünket nyújtom át az olvasónak, megpróbálom azokat a rendhagyó történeteket összecsokrozni, ame­lyek nem kerültek bele a történelem- könyvekbe. Nagydorog egyik kis utcájában ál­ló ház lakókonyhájában kényelme­sen elhelyezkedünk. Csuprik Dezső- né kávét kínál, férje pedig emlékezik. Először is arra, hogy sorkatonai szol­gálatát töltötte Pécsett a második vi­lágháború idején, így különösen nincs csodálkoznivaló, hogy bajtár­saival együtt bevetették őt is. A pa­rancs jött, ők pe­dig mentek.- Szerencsére, valójában soha nem kellett har­colnom, mert olyan boesztá- som volt, hogy nem kényszerül­tem embert ölni... Talán előbb hal­tam volna meg magam, mint­hogy lőjjek...-tű­nődik. - Bár ki tudja? - aztán egy háború végi történet elmon­dásába fog bele:- A fővárosban történt, valahol a Duna-parton. ■" Jön egy fiatalasz- szony, vezeti a kutyáját. Szól, hogy lőjjem már le a szegény álla­tot, mert megbe­tegedett, hát ne A szakaszparancsnok szenvedjen tovább. Erre egy fához kötötte szegény párát. Mit mondják? Jobban féltem, mint a kutya. Behuny­tam a szememet és lőttem. Jól céloz­hattam, mert a madzagot lőttem el. A kutya meg elszaladt. Hogy én akkor milyen megkönnyebbülést éreztem, azt nem is tudom kifejezni... - s máris következik egy másik történet, ami­nek kezdetekor azt mondja Csuprik Dezső: - Most nem kell a szavakon gondolkodnom, mert maga úgysem szól bele. _ ?- Két lányom van és négy unokám. A négy közül kettő a lány, kettő a fiú. A lányaimnak is sokat meséltem a háborúról, meg most az unokáim­nak. Tudja, úgy rendelésre. Aztán, ha eltévesztettem, illetve eltévesztek va­lamit, már szólnak, hogy „Nem jól mondod, papa!” Persze, az ember el­szunnyad, s olyankor örül, ha kijön a szó a száján.- Tehát mondom... Ez még a fővá­ros felszabadítása előtt történt. Az utolsó hónapokban, amikor minden­ki ölt mindenkit... A nyilasok zsidókat hajtottak a Duna-partra. De csak ket­ten kísérték utolsónak szánt útjukra szegényeket. Borzasztó látvány volt. Én akkor kocsin voltam, a segédve­zetőm pedig egy szlovák fiú volt. Azt mondja nekem: „Én ezt nem tudom nézni!” Aztán elő a karbélyt és lőtt is a kocsi ablakából. Eltalálta az egyik nyilast. Nagy keveredés támadt, s fu­tott, ki merre látott. Talán néhányan megmenkültek. Persze, én is nyom­tam a gázt, hogy mielőbb eltűnjünk. - S az idős ember gyűlölettel a hangjá­ban mondja a következő történetet, ami szintén az előzővel egy időben zajlott. Az újpesti „viadukton” mentek át egy katonatársával, gyalogosan. Szembe jött egy nyilas, aki igazoltat­ta, s látva az oldalfegyvereket, rájuk rivallt, hogy van-e fegyverviselési en­gedélyük.- Nekünk? - hát ugyan ez meg mit képzel, gondoltam magamban és úgy megvágtam, hogy tán még most is ott fekszik. Közben a feleség előkereste a fényképeket. Csuprik Dezső nehéz­kes mozdulatokkal nyúl a meglehe­tősen nagy pakkért, s máris mondja mindegyikhez a történetet. Kiderül, hogy egy osztagban volt vele Varró Ferenc kaposvári fényképész, aki sok-sok fotót csinált az akkori kiska- tonákról, akik egy csomó dolgot nem értettek a háborúból, különösen azt nem, hogy a „németek olyan pocsé­kul viselkedtek velünk”. De hát hogyan lett partizán Csup­rik Dezső, aki tagja a Magyar Ellenál­lók és Antifasiszták Szövetségének?- A 11/1-es sebesültszállító osz­lop parancsnokhelyettese voltam, s Pesten tartózkodtunk. Azt mondta a parancsnokom - aki az őcsényi Han­gya szövetkezet ellenőre volt -, hogy vigyem át a sebesülteket Budára. Nem éreztem jól magamat, így kértem, hogy más menjen velük. Akik maradtunk, azok mind szovjet fogságba estünk. Ez 1945. január 16-án történt a Katona József utcában.- Először Kispestre, majd Újpest­re, azután pedig Gödöllőre vittek bennünket. Huszonnyolcezer ember jött ott össze. Lefertőtlenítettek ben­nünket. Egy óriási medencén hajtot­ták át az embereket, s olyan hideg ví­zen, hogy majdnem megfagytunk... Aztán Debrecenbe vittek egy lágerbe valamennyiünket. Ott jelentkeztünk szép számmal a fasizmus elleni harcra. Csak 36-unkat választottak ki. így kerültem Samborba, ahol az ezredtörzs patkolókovácsa lettem, mert az eredeti szakmám az kovács. Tehát ott sem vetettek be a németek elleni harcba. Május 9-én gyalog in­dultunk vissza katonai szolgálatra je­lentkezni. Jó néhány napig nyűttük a lábunkat, mire Székesfehérvárra ér­tünk. Onnan pedig Szentgotthárdra vezényeltek, s ott lettem a lóátvételi bizottság elnöke. Mondtam is ma­gamnak: „Na, te Dezső, ez sem neked való beosztás”... - mert hát nem szretek én elvenni senkitől semmit, különö­sen akkor, ha sírnak a gyerekek. De hát azok másmilyen idők voltak...- Amikor meg összejött 30-40 ka­tonaló, akkor vitték azokat Székesfe­hérvárra, a hadseregnek.- Végül 1946. április 16-án szerel­tem le. Több mint négy éven át voltam katona... Most arról kellene beszélnem, hogy milyen borzasztó éveket éltünk át... De nem teszem, hi­szen azt tudja jól mindenki. V. HORVÁTH MÁRIA fi Igazolvány­A fenti parancsnokság hivatalos/ n igazolja, bog^ u&t-r. .„kilK^év /> / ’ ' . f-n önként megadta magát a Vói <>s Had Sfercg-m-k 1945. évi jatutái hó tón, a Sambor-i hadifogolytáborba; >• megalakult I7/IH. rlj-ba jeleni kezett a fasizmus elleni harcra. .1945, április hó 22-én elvonult nz osztrák hadműveleti területre a 3. ukrán ar< v maira, onnan alakulatával -visszatérve, katonai szolgálatot teljesített- ...................... Ni '«‘C* E zen magatartásával jogof^ó‘$ra tt dizj^hogy a polgári életben előny­éRZPSÍilinn Jjk. <C\ Cply- I .ho .... n, «5 « ■ v i. i i ’ fi*/ F»í*íít s M. P*UiLm,.í ?tj, pk, | f ben részesüljön. Székesfehérvár, 194^ í ÍN/Um' Íjívi vn r A negyvenkét évvel ezelőtt kiállított igazolvány

Next

/
Oldalképek
Tartalom