Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
1988. május 7. / TOLNA.'\ tíÉPÜJSÁG 11 Bekopogtunk Tiszteletem Mr. Brook ; Baky Péter festőművésznél Paradicsomi jelenet: almát kínál Éva, a kép jobb alsó sarkában. Balra mellettük három poharazgató idős férfi. Ezek feje fölött ülve nyújtózkodó alak. Mellette jobbra szeretkező emberek. Kissé följebb egy faun, az érzékiség és csúfolko- dás jelképe. Álló figurák apró sziluettjére egy szembenéző félarc nehezül, majd egy mindent látó szem, aztán a kompozíció legtetején a halál lovasa. Baky Péter: ...a bűnbeesés előtt című grafikai lapján látható mindez. „Figuráinak fanyarsága ...finoman humorosnak tűnhet, ám éltető eleme véresen komoly kritika; eszközei pedig a borotvaéles megfigyelés és gyémántkemény bírálat.” - olvasható egy kétnyelvű, színes ábrákkal illusztrált katalógusból Baky Péter bemutatásaként. *- A katalógusok jelentőségéről beszéljünk!- Egy alkotó - művész - életében nagyon fontosak azok a munkáját rendszerező, bemutató füzetek, amelyek általában egy-egy kiállítási alkalomhoz kötődnek - kezdi Baky Péter, Szekszárdon élő festőművész. A közeli hónapok eseményei igazolják ezt az én esetemben. Mindent megkönnyítenek. Tények, magyarázkodás nélkül. Az előszó esetleg megkísérli a művészeti irányt, szándékot is felvázolni, amit a festő, a szobrász, a grafikus képvisel. Olyan dokumentum, ami egyre költségesebb lesz. Amit most lapozunk, az NSZK-beli kiállításomhoz készült.- Ezzel a mondattal egy másik problémához értünk: magyar festő külföldi kiállításai...- Van Magyarországon mondjuk nyolcvan, száz olyan képzőművész, aki jól megél a „művészetéből". A többi kétezernek kell valami mást is találni mellette, ami szükséges a létfenntartásához. Tanít, vagy szakkört vezet, szaktanácsot ad, vagy bármi egyebet. Énekesek, zenészek esetében gyakran hallhatjuk, hogy külföldön turnéznak és nagyon jól keresnek ezzel. A képzőművészeti élet kevesebb hasonló hírrel szolgál. Saját példámból indulok. Mondjam azt, hogy a véletlen szülte a németországi bemutatkozási lehetőségemet? Úgy történt, hogy a Balaton mellett rajzolgattam. Arra jött egy idős német házaspár. Figyelték munkámat és megtetszett. Ennek én természetesen megörültem és nekik adtam a rajzot. Később levélváltás következett, majd egy olyan alkalom, hogy kiállíthatom festményeimet Nienburgban, ahol ők élnek. Ez Szekszárdnál kisebb város, de a művészeti élete úgy gondolom mozgalmasabb. Azt azért szögezzük le, hogy nem lehet összehasonlítani a körülményeket. Mindenesetre ott éreztem először azt, hogy ők tekintik megtiszteltetésnek, hogy én ott megjelentem munkáimmal és nem nekem kellett fejet hajtanom, hogy kiállíthatok. Ezt nagyon lényeges szemléletbeli kérdésnek tartom. Nálunk ugyanis megkérdőjelezték, hogy szükség van-e művészekre? Ez nem Tolna megyei jelenség, de itt sem lehet az országos egésztől eltérő képet fogalmazni.- Ennek a „Bekopogtunk” című sorozatunknak egyik célja az is, hogy a Tolna megyében élő képzőművészektől megkérdezzük: hogy érzi magát? Aki találkozott Baky Pétert bemutató katalógussal, az önéletrajzi adatokból azt is megtudja, hogy 1950-ben született Budapesten, 1969-ben érettségizett a Képzőművészeti Gimnáziumban szintén Budapesten, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett 1977-ben diplomát, 1985-ben költözött Szekszárdra és itt a tanítóképző főiskolán tanít. Nős, három gyermeke van. Hogy érzi magát egy budapesti illetőségű művész vidéken?- Főiskolás voltam, amikor első alkalommal rendeztek fesztivált a művészeti főiskolások Szentendrén. Itt megismerkedtem a lánnyal, aki a feleségem lett. ö nem művész, hanem fogorvos, de szintén pesti, csak itt Tolnában Magyar- kesziben vállalt állást. Utána jöttem és nagyon kedves emlékű időt töltöttünk a megye északi csücskében. Jobb lehetőséget kínáltak neki Zombán, így közelebb költöztünk Szekszárd- hoz. Aztán egy újabb lépés, amikor nekem nyílt alkalmam egy műtermes lakásba költözni ide a megyeszékhelyre. A rövid történet ennyi. Ám ezt nem lehet csak így tőmondatokban elintézni, hiszen ahol lakunk - ha nem is teljesen gondmentes - mindkettőnknek megoldotta az otthon végezhető munka tárgyi feltételeit. Ezt nem szabad elfelejteni. Azt sem, hogy amikor külföldi kiállításomhoz szükségem volt pénzre, a megyei tanács megvásárolta az Illyés Gyuláról készült festményemet, a Kölesdi Képtár részére. Gondolom e sorozatot azért indította az újság, mert talán felerősödött a hang, hogy a Tolna megyei művészek elégedetlenek.- Nyilván, nem zörög a haraszt... és ez derült ki abból a kerekasztal-beszélge- tésből is, amit a szerkesztőségben tartottunk és a nyilvánossá tételének ezt a formáját választottuk.- Akkor most kell válaszolnom a hogy érzem magam kérdésre. Egyszóval: jól! Ami az említett szerkesztőségi beszélgetéskor hangot kapott nyugtalanságunkban, az nem személyes problémákra, hanem a képzőművészeti életet érintő kérdésekre adott válaszunk. Ez elsősorban Szekszárdot érinti és a mecénás személyét keresi egy-egy hivatal mögött. Ami felszínre hozta mindezeket, az egy számunkra jó lehetőség. Konkrétan: szerettünk volna egy olyan kisgalériát, ahol a megyében élő, alkotó művészek állandó tárlata kapott volna helyet. Itt természetesen árusítanák is a kiállított tárgyakat. Mi úgy gondoltuk, hogy erre nagyon alkalmas lenne, a Mattioni Eszter gyűjteményének a terme. Mint ismert ez felkerül a régi megyeháza épületébe, a Liszt Ferenc-emlékszoba mellé. Minden átalakítás nélkül mi elfogadtuk volna ezt a városközpontban levő helyiséget és akár holnaptól állhatna a kisgaléria, ami jelentős lépés lenne a megye művészeti életében. A városi tanácsnak viszont más elképzelései vannak. így maradt mozdulatlanul a gondolat. Amikor szóvá teszünk valamit, akkor a közösség érdekében történik az. Valamivel nagyobb pezsgés kellene. Ez kétoldalú természetesen. Nekünk többet kell dolgozni, alkotni, ám azt szeretnénk, ha a művészeti beruházásokkor - itt a megyében - a mi nevünk is elhangzana. * A nienburgi kiállítás tovább gyűrűzött és folytatást követelt. Újabb terveket kért a kiállító művésztől. Jelenleg Bremen- ben, októberben Delmenhorstban, jövő év tavaszán Hamburgban, majd az azt követő őszön Worpswede-ben várják Baky Péter alkotásait. Ez feszítettebb munkát, termékenyebb hónapokat igényel, a tanítást egyeztetve a művészi hétköznapokkal. Elsőként talán a „Tiszteletem Mr. Brook” című triptichont, három részre tagolt művet kellene elhelyezni egy színház előcsarnokában, ami lehetne Szekszárdon a Deutsche Bühne Német Bemutatószínpad is. DECSI KISS JÁNOS Herbert von Karajan 80 éves Baka István: Balcsillagzat (Liszt Ferenc: Unstern, Sinistre, Disastro) Balcsillagom, te szárazon csikorgó homokszem Isten fogai között, hová rohansz a kristályhéjú, forgó szférákon át, mint földi üldözött, kitől házat, hazát és anyanyelvet elvettek, és körötte kürt rivall, s mégis, mint víz alól, a mennyezet szippantja távcsők nádszálaival Balcsillagom, te égi eb, ki rúgott beléd, miféle ütlegek elől loholsz, kilógó nyelvvel és behúzott farokkal, s bár tetőled tündököl a földi éj, a szégyened sugárzik csak a sikátor-mindenségben, és angyal röhög, felfegyverezve állig, mögötted, s szárnya éles, mint a kés Balcsillagom, szétszaggatott uszályod vonszolva, véres öllel futsz tova, akár egy égi Szúza meggyalázott, zsoldos elé lökött menyasszonya, s nincs menedék, a barbár palotában dőzsöl a gőgös, parvenü görög... Balcsillagom, lobogj az éjszakában, gyalázatunk, akár a fény, örök Herbert von Karajan, a világ talán legnagyobb, de mindenképpen leggazdagabb és legvitatottabb karmestere most ünnepelte 80. születésnapját, az általa alapított Húsvéti Salzburgi Ünnepi Játékok színpadán, „alattvalói”, a Berilini Filharmonikusok és a közönség jelenlétében. Élte hosszú és sikeres. Salzburgban született, görög bevándorlók családjában, s már hároméves korában elkezdett zongorázni tanulni. Két év múlva már fel is lépett, s 1928-ban állt először a karmesteri emelvényen, mikor a bécsi zeneakadémia diákzenekarát vezényelte. Hamar kiderült, hogy a hangszeres játék nem elégíti ki, s tanárai azt tanácsolták, legyen karmester. Az első próbálkozás az ő esetében is „gyógyíthatatlan betegséget” idézett elő: rövid időszaktól eltekintve soha többé nem tette le híressé vált fehér varázspálcáját. Útja az ulmi és az aacheni operán át vezetett Berlinbe, ahol már 1937-ben első fellépése, mostani zenekara élén olyan sikert aratott, hogy alig egy évvel később szerződtette őt a berlini opera. Ekkor azonban kezdetét vette Karajan életének egyik sötét fejezete is: a náci párt tagja lett. A háború után azt állította, csupán azért lépett be, mert szerződését ehhez kötötték, s neki mindegy volt, mit ír alá, annyira meg akarta szerezni az állást. Később kétkedők iratokat kutattak fel, s ezek azt bizonyítják, hogy Karajan már 1933-ban belépett Hitler pártjába. A maestro azonban még a bizonyítékok láttán is tagadja ezt. Életrajzírói szerint egyszerűen elvárja, hogy a zene és a művészet nevében utólag megértést tanúsítsanak „ballépése” iránt. Múltja most a Waldheim-ügy kapcsán egyre hevesebb vitákat kavar ismét: egy osztrák újságban a minap „A zene Waldheimje” címmel jelent meg cikk róla. Karajant náci párttagsága miatt az amerikaiak a háború után néhány évig nem engedték dobogóra. 1948-ig visszavonultan élt, immár második válásával a háta mögött. Ettől kezdve azonban karrierje szédítő sebességgel bontakozott ki. Rövidesen ő a Bécsi Zenebarátok Körének igazgatója, s számos más fontos megbízatást is kapott, sokat turnézott egész Európában, majd szerte a világban. A Berlini Filharmonikusokkal úgy került ismét kapcsolatba, hogy az együttes 1954-es amerikai turnéja előtt Wilhelm Furtwängler, a zenekar vezetője megbetegedett, s Karajan ugrott be helyette. Furtwängler halála után őt nevezték ki - méghozzá élethossziglan - a Berlini Filharmonikusok élére. S ez a második sokat vitatott történet a maestro életében. Karajan híressé-hírhedtté vált, mint ellentmondást nem tűrő diktátor, aki saját és kizárólag saját elképzelései szerint irányítja az egyre békétlenebb, de még ma is engedelmeskedő, kiváló zenekart. Számtalan vita, botrány, kíséri az együttműködést. Néhány éve egy ifjú klarinétos hölgy önkényes elbocsátása kavart ilyet. S most a Der Spiegel hosszú cikket közölt arról, hogy Karajan nemcsak saját művészi elképzelései szerint, hanem kifejezetten saját anyagi hasznára irányítja a zenekart. A lap írásos bizonyítékokat közöl arról a hatalmas üzleti birodalomról, amelyet Karajan alakított ki, kezdve attól, hogy a mester a Deutsche Grammophon társasággal több száz lemezt vett fel. Ezeket közel 12 millió példányban értékesítették, s csupán ebből évi tízmillió márka körül jár bevétele. S egészen odáig, hogy hogyan fonódott össze munkája a Columbia Artists New York-i menedzserirodával, amely egyebek között filmre és videóra rögzíti Karajan produkcióit, s ugyancsak hatalmas ösz- szegekért forgalmazza. Legutóbb kiderült, hogy a Berlini Film- harmonikusok - értsd: Karajan - néhány koncertből álló tajvani fellépésért közel 700 000 márkát követelt a Cami útján, holott a zenekar és a maestro fellépti díja, valamint az egyéb költségek maximum 300 000 márkát tettek volna ki. Sőt: a Cami azt követelte a tajvani meghívóktól, hogy további sok százezer márkáért vegyenek meg tíz Karajan-videofelvételt. A Berlini Filharmonikusok muzsikusai panaszkodnak. Nemrégiben nyugdíjba vonult a zenekar timpanistája, aki 30 éven át dolgozott Karajannal, s leleplező könyvet tett közzé a mester és a zenekar viszonyáról. A karmester dolga persze az, hogy a lehető legkiválóbb teljesítményt hozza ki a zenészekből, s ez bizony néha kemény kezet követel. De a berliniek arra is panaszkodnak, hogy immár évek óta nem játszanak új műveket, sőt, a régi műsorok színvonala is romlik, s hogy ma már Herbert von Karajan „tehertétel” a zenekarnak állandó spekulációi miatt a nemzetközi zenei piacon. A Der Spiegel szerint „Herbert von Karajannak, a szférák fényalakjának, s a két lábbal a földön álló konszernfőnöknek már régen nincs füle ahhoz, hogy lemezei és produkciói egyre vitatottabbak...” A születésnapi cikkek azt is von Karajan szemére vetik, hogy karrierjét kiváló képességei mellett playboy-szerü életvitele is elősegítette, amely bőven szolgáltatott mindig reklámot a lapok pletykarovatainak. A maestrót lassan cserbenhagyta azonban egészsége. Mindannyian láthattuk az 1987. január 1-jei bécsi újévi koncert közvetítésekor, hogy már alig tud járni, s a karmesterdobogó korlátjába épített alkalmatosságon diszkréten támaszkodva vezényel. Ö azonban a jelek szerint nem hisz az idő múlásában: mint a nemzetközi sajtó némi malíciával hírt adott róla, már megrendelte szállodaszobáját a jövő téli síeléshez. Függetlenül persze az ilyen támadásoktól, nyilvánvaló, hogy Herbert von Karajan korunk egyik legkiválóbb karmestere, zenei virtuóz. Amint az egyik kritikus irta: „Más karmesterek vezényelnek, Karajan művészetet produkál”. Milliós példányban elkelt lemezei igazi zenei kultúrát terjesztenek. Fogadjuk tehát el Herbert von Karajant olyannak, amilyen, hiszen a kimagasló tehetség mentség sokmindenre. S ha ma már talán valóban nem az, ami volt hallgassuk a pályája csúcsán készült felvételeit: hála a maestro üzleti érzékének ezek is százszám állnak rendelkezésre. „...a bűnbeesés előtt” című grafika Baky Péter a triptichon részlete előtt