Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
10 KÉPÚJSÁG r r 1988. május 7. A Jelenkor a jövő határán Beszélgetés Csordás Gáborral, a pécsi folyóirat új főszerkesztőjével Ez év áprilisától a pécsi Jelenkor új fő- szerkesztője Csordás Gábor, öt az irodalmi közvélemény méltán tartja költőként számon. Annak a költői nyelvet felfrissítő főként ironikus tartalmú látásmódnak a képviselője, ahová a kényszerű - mert mindig pontatlan - „besorolás” szerint a nyolcvanas évek első felében jelentkező, önálló arcélű Csajka Gábor Cyprian, Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Marno János is tartozik. Az irodalmi folyóirat irányítását közvetlenül Hallama Erzsébettől vette át, aki Szederkényi Ervin, a volt főszerkesztő múlt év végén bekövetkezett halála után csak átmenetileg tudta vállalni szerkesztését. A lap mára kialakult karaktere, színvonala, országos rangja Szederkényi Ervin sokéves szervezőmunkáját, minőség, érték iránti érzékenységét is példázza.- Szederkényi Ervin csinált a Jelenkorból országos jelentőségű lapot - mondja Csordás Gábor, akit a Széchenyi téri szerkesztőségben kerestünk fel. A 'folyóirat mai arca a nyolcvanas évek végére alakult ki, akkoriban lett munkatársa Parti Nagy Lajos költő is. » - Akinek csak nagyobb időközökkel kerül a kezébe a folyóirat, az is megállapíthatja, hogy a költők közül a felsoroltakon kívül például Tandori Dezső, Orbán Ottó, Petri György, a prózaírók közül Mészöly Miklós, Mándy Iván, Esterházy Péter neve szerepel gyakran a lap hasábjain - a töredékes névsor szerint is egy intellektuálisabb vonulata az irodalomnak.- Ennek az alapjai meg is voltak Pécsett. Voltak helyi tradíciói. Akár Weöres Sándort, Csorba Győzőt, Nemes Nagy Ágnest, Rába Györgyöt vagy Takáts Gyulát említem, valamennyien az európai horizontú tájékozódás igényét képviselik. Azután ott vannak a középnemzedék tagjai Petri Györgytől Bertók Lászlóig... Ostobaság is lenne mást csinálni. Természetesen ahogyan az idő halad, a világ s benne mi is változunk. Erre figyelve a lapnak is változnia kell, de lényegi vonásainak megőrzésével. Tulajdonképpen már valami hasonlót vállalt föl a fel- szabadulás után induló Sorsunk is, hiszen Várkonyi Nándornak köszönhetően pályakezdésétől közölte, bemutatta a szekszárdi születésű Mészöly Miklóst és másokat is. A magyar lírában, de ugyanígy prózában is nagyon sok új dolog kötődik Pécshez. Most talán ez a prózában jelentkezik erőteljesebben. Nagyon sok írást közöltünk Nádas Pétertől, Beremé- nyi Gézától is, nálunk jelent először Esterházy Kis Magyar Pornográfiája, vagy Csordás Gábor Üdv az olvasónak mire vársz ez volna hát a boldog ének a szavak olajozott őrülete szád szélén ízetlen erőszak habja mire vár az élőerő mely a versgépet működésbe hozza és árulást gyanít a szeretetben s magadra hagy ha felugatnak a porcelán géppisztolyok s az állami adás mondatlepedékében mosolyog a véres /család mire várok ki együtt éltem Dutshke fejsebével zsibbadtan remélve /a nagy összeomlást földbe került ő is ilyen aknákon menetelnek a századok is égő szekéren pásztorok dalolnak Mária Mária térdük /között a závár hidegszik Európa combjain frissen sorozott bakák magömlése a hó Csordás Gábor költő az Ágnes című regényének a részletei, Krasznahorkai László novellái. Az új magyar próza egy nagyon régóta jelenlévő, de perifériára szorult írásmód újjáéledését is jelenti, olyan előképekkel, mint Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Krúdy. Természetesen nemcsak avantgárd prózát közlünk, hanem mindent, ami jó.- A Jelenkor, ha nem is egy közkézen forgó, sokaknak szóló folyóirat, szerepe azért a régióban is fontos. Jelentős azért is, mert tudomásom szerint a kaposvári Somogy kéthavonta, a Szekszárdon szerkesztett, ambíciói szerint az esszéírást támogató Dunatáj csak negyedévenként jelenik meg. Mindkettő szerény terjedelemben és példányszámban.- A debreceni Alföld mellett talán a miénk a legnagyobb példányszámú a vidéki folyóiratok között, 2800-at terít a posta, de a terjesztésével annál nagyobb a gondunk. Jóval nagyobb példányszámban jelenik meg például az Új írás vagy a Kortárs, de azért a számok önmagukban nem sokat mondanak. A Nyugat annak idején mindössze 500 példányban jelent meg, ellentétben jelentőségével, szellemi kisugárzásával.- A napokban Budapesten, majd Szegeden járt. A folyóiratok mennyire tartják egymással a kapcsolatot?- Tudunk egymásról. Évente Fonyódon találkoznak a vidéki folyóiratok szerkesztői, van egy sereg közös érdekünk, ami összehoz bennünket, de a lényegi munkát illetően igyekszik valamennyi a maga önálló útján járni.- Köszönöm a beszélgetést. BÓKA RÓBERT Fotó: LÄUFER LÁSZLÓ Vlagyimir Viszockij tegnap és ma Álla Gyemidova: Amilyennek ismerem es szeretem (resztetek) A színház az élete volt, a dalok, a költészet - a sorsa. Jevtusenko a „kor éneklő idegé”-nek nevezte. Viszockij: „1961-ben kezdtem írni. Paródiákat, dalokat, csak barátaimnak, csak a társaságunknak. Nem az én bűnöm, hogy így elterjedtek. Kb.: 600 dalom van. 100-200-at éneklek. Sok dalomat elő sem adom. El kell döntenem, mi az, ami sikerült, és mi az, ami nem. Állandóan dolgozom, és szenvedek, ha nem megy az írás. Hogy melyik dalom a legdrágább számomra? Természetesen mindegyik”. Viszockij dalai nem megzenésített versek. Az ő dalai különös műfajhoz tartoznak, a szerzői dal műfajához, ahol az előadásmód, és főleg az, hogy ki énekel, fontos szerepet játszik. Mikor Vologya énekelte dalait, úgy tűnt, mintha tréfás kedvében, nagyon gyorsan, játszi könnyedséggel írta volna azokat. De ahogy én láttam, ezek a dalok igen nehezen születtek. Néha felmerült egy sorocska - vagy eszébe jutott hirtelen, vagy egy beszélgetésben hangzott el, vagy ő maga mondta teljesen véletlenül. Aztán sokáig ismételgette a sort, mindenféle stílusban és ritmusban, és variációban míg végül megszületett a versszak. Lejegyezte. A piszkozatokból ítélve - rengeteg variáció volt. Megesett, hogy koncerteken már előadta a dalt, a közönség magnóra vette, s aztán, mikor Vologya megint énekelte, szavakat változtatott meg, sőt egész versszakokat is, vagy átköltötte a befejezést. A szerzői dal műfajában nem Viszockij az első, előtte volt már Okudzsara, Galin és még korábban Vertyinszkij. És általában a városi románc egész orosz kultúrája. Viszockij: „Egyszer régen hallottam, ahogy Okudzsara énekelte a verseit. Nagyon meghatott. Nagyon szerettem őt, ő az én lelki apám, az ő hatására, miatta kezdtem írni is. Rájöttem, hogy mennyivel nagyobb hatással vannak versei a közönségre, amikor gitárral adja elő. Mintha felnyitotta volna a szememet. Arra gondoltam, miért ne csinálhatnám ugyanezt. Ebben az értelemben ez utánzás, más értelemben viszont nem. Én arról énekelek, ami érdekel, és soha senkit nem utánoztam, sem a probléma vagy ötlet tekintetében, soha, sem a hangját nem utánoztam senkinek.” A költő Viszockij nyelve az utcáról jött, és tehetsége által megtisztítva került újból az utcára. Lehet, hogy nem mindenki szerette, de mindenki ismerte. Az egész ország. Apák és fiúk. Idősek és ifjak. Űrhajósok, úttörők, bányászok, diákok. Ami őt érdekelte - az az élet, mindenki élete. Énekelt - mindenki nevében. Építők, frontharcosok, bokszolók, tengerészek, alpinisták, sofőrök, sportolók, alkoholisták, irigyek, skizofrének, állatok, repülők nevében. Gyakran beszélt az életének arról az oldaláról, amelyről a „hivatalos” költészet nem szólt. Beszélt mindenféle fájdalomról, megbánásról, arról, ami nem sikerült az életben. Szólt olyan emberekről akiket számításba sem vesznek - pedig élnek és élni akarnak. Ráadásul annyira emberien beszélt minderről, hogy a nagy műveltségű emberekre épp olyan hatással volt, mint a teljesen műveltekre. Művészete erkölcsös, mert becsületes. Alapvető témája - az erkölcsösség, az igazság. „Nem hajlok meg, és nem hazudok - nem tudok. Nem tudok.” Minden dala - egyszemélyes előadás, amelyben ő maga a dramaturg, a rendező és a színész. Mint színész, mindig törekedett annak a személynek a legbenső világába behatolni, akiről énekelt, és talán ezért sokan azt hitték, hogy Viszockij mindig magáról énekel. Viszockij: „Gyakran kérdezik különböző levelekben, hogy nem hazudtam-e, nem hajóztam-e, nem ültem-e, nem repültem-e, sofőrködtem-e és így tovább... Ez azért van, mert dalaim első személyben íródtak. Mindig azt mondom, „én", és nem azért, mert mindezen keresztülmentem. Ahhoz több élet kellene, hogy mindenki bőrébe belebújjak. Egyszerűen színész vagyok, ez a foglalkozásom, gyakran van módom arra, hogy mások bőrébe bújjak, és mások nevében eljátsz- szak valamit. Hát ezért alkalmazón a dalaimról is ezt a fogást, és nem pusztán öncélúan, vagy szerénytelenségből. Ami a legfontosabb, hogy minden dalomban benne van a személyes véleményem, és viszonyom ahhoz, amiről énekelek. Hát ezért mondom mindig, hogy „én”, ezért élek a joggal, hogy ezt mondjam. Ezért is hívják ezeket a dalokat „dal-monológoknak.” Ritka munkabíró ember volt, és rendí- vüli módon tudott koncentrálni arra, amivel éppen foglalkozott. És olyankor úgy tűnt, mintha az lenne a legfontosabb, az egyetlen dolog az életében. Viszockij nem szerette, ha fellépéseit koncerteknek nevezték. Ezek találkozások voltak, találkozások a közönséggel, monológokra és párbeszédekre épültek. Nem szerette a tapsot az előadás közben, mert csak zavarta a koncentrálásban. Le is intette a tapsot mindig. A legutolsó fellépésén Kalinyingrád- ban 1980. július 18-án már nem tudott énekelni. De várt rá ötezer ember. Vologya megkérdezte: „Nem mehetnék ki gitár nélkül?” és kiment. Zúgott a taps. Másfél órát beszélt a szerzői dalról, a színházról. Viszockij dalai kultúránk részévé lettek. Gondosan fogják kutatni, elemezni, előadják, anyag lesz az iskolában. Viszockij: „A daloknak sokkal jobb sorsuk van, mint az embereknek. Sokáig tudnak élni. Ha érdemesek rá, sokáig tudnak élni, nem úgy, mint az ember. Az ember ugyanis, ha jó, sokat idegeskedik, nyugtalankodik, és hamarabb meghal, mint a rossz. De a dal nem hal meg, sokáig tud élni.” Vannak nevek, amelyek hallatán nem kell találgatni, amelyeknek nincs szükségük olyan jelzőkre, mint tehetséges, híres, jelentős... csak annyit kell mondani: VISZOCKIJ - és ez elegendő. (Lityeraturnaja Gazeta 1988. I. 27.) A szovjet lapokból fordította a Bátaszéki Gimnázium orosz fakultációs csoportja Rém ete LIPPAI TAMÁS RAJZA
