Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-04 / 105. szám
1988. május 4. , TOLNA \ 4 ÍNÉPÜJSAG FIATALOK FIATALOK FIATALOK V__________________________________ FIATALOK ___________________________________á Nagy Erika Kazinczy-érme Az irodalom és a zene iránti szeretetet gyermekkorából hozta magával. Talán szerencséje is volt Nagy Erikának, hogy annak idején már az alsótagozatban felfigyelt rá tanítója... A szereplésekre való felkészülés ma is izgalmakkal teli feszültséget jelent számára, s Így volt ez a közelmúltban is, mikor a szekszárdi tanítóképző főiskola elsőéves hallgatójaként a budapesti „Kazinczy”-versenyre készült.- Ötvenhatan indultunk, én ötvenedikként léptem a zsűri elé. Szereplésem után nem is akartam megvárni az eredményhirdetést, de rábeszéltek, hogy maradjak. Igen jóleső érzés volt, amikor átvehettem a „Kazinczy-érmet”. Erika víg kedélyű, inkább fiús temperamentuma Bizonyságul a lábfején lévő piros heget mutatja. Karateedzésen történt: A kelleténél gyorsabban csúszott le a kötélről. A sport iránti lelkesedés, kitartás egy ideje csökkent. Szavai szerint otthon, Bonyhádon fut néha, hétvégeken.- Leginkább az olvasás, a zene köt le, a főzés és a kötés távolabb áll tőlem. Több- ször járnék színházba, jó lenne, ha a Ba- bitsba sűrűbben jönne vidéki társulat akár a győri, akár a kaposvári. Otthon sincs kihasználva a művelődési ház: Vá- mosival-Záraival, és Sas Józseffel kimerülnek a dolgok. Talán azért van ez így, mert ezekre az előadásokra mennek be az emberek. Miközben gondolatait fűzi csokorba, papírt tollat vesz kézbe, s az íven lágy vonalakból ötletszerű kompozíció születik.- A rózsát szeretem a legjobban, a bordót. A piros számomra hivalkodó, ugyanakkor a pasztell és világos színeket nem kedvelem.- Mikor határozta el, hogy tanítónak készül?- Ó, már nagyon régen. Az óvónőm, az első tanítónőm meghatározó volt számomra. Már kisiskolás koromban pedagógusnak készültem. Ezzel együttvéve félek a tanítói pályától. Szerintem minden előre megtervezett, megírt. Egyelőre nem érzem, hogy ilyen körülmények között miképpen érvényesíthetem majd az egyéniségemet. Holott tudom: a kisgyerekek tiszták, a világtól még nem fertőzöttek. A főiskolán végsősoron meg lehet tanulni a szakmát, de minden a pályán dől el. Nagy Erikát középiskolás korában dr. Pálos László tanára inspirálta arra, hogy vegyen részt a győri „Kazinczy”-verse- nyen. Az eredmény, a HNF különdija volt. Akkor kissé elkedvetlenedett, hallani sem akart bármiféle további fellépésekről, versenyekről. Most mégis indult. Jó, hogy hallgatott tanárára, Nagy Andorra... S. GY. Vendégünk: Ábrahárp Zsolt Az elmúlt napokban a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban járva találkoztam egy plakáttervezettel, melyen ez állt: „Rock-emlékeim - Ábrahám Zsolt műsora.” Bizonyára sokaknak ismerősen cseng ez a név, hiszen a művelődési központ egykori sikerzenekarának énekeséről és vezetőjéről szól, aki jelenleg Szegeden él.- A Szinkron együttes közel tizenöt évig létezett - mondja Ábrahám Zsolt. - Sokan ismerték és szokan szerették együttesünket. Engem a munkám szólított Szegedre, bár nem kerültem idegenbe, mert családom eredetileg szegedi.- Értesültem arról, hogy most májusban Szekszárdon a Babits Mihály művelődési központban fellépsz az új együtteseddel.- Igen, május 26-án este nyolckor, a kimondottan ebből az alkalomból alakult Kollekvium együttessel.- Mi adta az ötletet, hogy készítsetek el egy válogatást a 70-es évek zenei sikereiből?- Szegedi barátaim közül sokan meghallgatták az egykori hangfelvételeimet, és tulajdonképpen ők adták az ötletet, hogy készítsünk egy műsort ebből az időszakból. És tudjuk meg, hogy milyen érdeklődésre számíthatunk, ha a műsort 1988-ban színpadra visszük...- És milyenre?- Nekünk is nagyon meglepő volt a fogadtatás. Most, hogy elkezdtük a fellépéseket, már tapasztaltuk, hogy a mi korosztályunk igenis igényli ezt. Valamennyi műsorunk telt ház előtt zajlott. Külön öröm volt, hogy a fiatalabb korosztály is képviseltette marQckfqm? gát a koncerteken. Olyan együttesektől játsszunk dalokat, mint az Uriah Heep, Deep Purple, Nashville Teens illetve néhány saját dalom is belekerült a műsorba. A Kollekviumban öten vagyunk, jóbarátok és valamennyien más zenekarban játszunk.- A régi Szinkron nem lép fel a szekszárdi koncerten?- Nagyon szerettem volna, de messze élünk egymástól.- Egyedül szerepeltek a műsorban?- Nagyon jó a kapcsolatunk a Spirál együttessel. Velünk együtt már ők is szerepeltek Szegeden. Nagyon profik abban, amit csinálnak. Közös műsorainkból már készült hang- és tv-felvétel, melyet itt Szekszárdon folytatni fognak.- Hosszú távúak zenei terveid?- Nem. Én is emlékezni szeretnék, mint mindazok, akik eljönnek, hogy meghallgassanak bennünket. A Rockpont slágerlistája 1. Taylor Dayne: Tell it to my heart 2. Pet Shop Boys: Heart 3. Rick Astley: Together forever 4. Bros: When vili I be famous 5. Eddy Grant: Gimme... KINDL GÁBOR Tudsz egy jó szlogent? Alapítvány a megye állami gondozottainak javára Ezen a helyen már tudósítottuk olvasóinkat arról a munkáról, amit a Tolna Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság Cséby fiúk KlSZ-alapszerve- zete immár hetedik éve végez a megyénkben élő állami gondozott gyermekek érdekében. Néhány napja megtudtuk, hogy most minden eddiginél nagyobb horderejű ötletük van, és már hozzá is fogtak megvalósításához. Az állami gondozott gyerekekkel, az őket gondozó intézményekkel fönnálló kapcsolatukat szeretnék tartalmasabbá, szervezettebbé és mindkét oldalon szélesebb körre kiterjedővé tenni. Ennek érdekében határoztak úgy, hogy alapítványt hoznak létre, melynek konkrét célját az alapszervezet már meg is fogalmazta: állami gondozásban élő gyerekek, állami gondozottak ellátását biztosító intézményekés onnan kikerülő fiatalok anyagi és erkölcsi támogatása, nevelésükhöz, életkezdésükhöz való hozzájárulás. Az alapitó KISZ-szervezet nem határozta meg az alapítvány nevét, célszerűbbnek tartanának egy jó szlogent, ami összhangban van a kitűzött céllal. Akinek van egy jó ötlete, kérjük, juttassa el az alapítók címére! (Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság Cséby fiúk KISZ-szervezet, Szekszárd, Pf.: 98 „Alapítvány” jeligére.) A kitűzött célon belül konkrét fölhaszná- lási módra is adhatnak olvasóink javaslatot és természetesen a későbbiekben várják majd az alapítók társadalmi és gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek erkölcsi és anyagi támogatását is. (Megjegyezzük, hogy az alapítvány céljára történő befizetések csökkentik a személyi jövedelemadó, illetve a nyereségadó alapját.) Az alapítvány céljára befolyt pénzösszeget a megye egyik pénzintézete kezeli majd, a felhasználásáról pedig a tervek szerint egy körülbelül 10 tagból álló kuratórium döntene rendszeres ülésein. Az alapító KISZ-szervezet várja és az állami gondozott gyerekek nevében is előre köszöni az alapítvány nevére vonatkozó szlogeneket valamint minden erkölcsi és anyagi támogatást.-riPályázati felhívás Közéleti klubok működésének támogatására A KISZ Központi Bizottság Értelmiségi Fiatalok Tanácsa és az Állami Ifjúsági és Sporthivatal ifjúsági főosztálya pályázatot hirdet értelmiségi klubok, értelmiségi körök működésének támogatására. A pályázat célja olyan ifjúsági közösségek támogatása, amelyek folyamatos működésük során, illetve létrejöttükkor a fiatal diplomások közéleti aktivitásának fokozását, a pályakezdő értelmiség beilleszkedésének segítését, a helyi problémák feltárásában, elemzésében és megoldásában való részvételét helyezi előtérbe. A pályázatnak tartalmaznia kell a jelentkezőik) nevét, életkorát, képzettségét, terveit és azok megvalósulását biztosító intézmény nevét, a klubok címét, valamint a foglalkozások tematikáját, munkamódszerét, már működő kör, klub esetén az eddigi tevékenység rövid leírását. A beérkezett pályázatokat a KISZ KB Értelmiségi Fiatalok Tanácsa és az ÁISH ifjúsági főosztálya bírálja el, és dönt a támogatás mértékéről, amely folyamatosan működő közösségek esetén maximum 80 ezer forint, alakuló közösségeknél pedig maximum 40 ezer forint, majd folyamatos munkától függően még ebben az évben további maximum 40 ezer forint. Pályázhatnak ifjúsági közösségek és 35 év alatti fiatalok is, akik vállalkoznak ilyen közösségszervező feladatokra. A pályázat beküldési határideje május 15. A pályázatokat az alábbi cimek valamelyikére kell küldeni: KISZ KB ÉFT Budapest, Pf.: 72.1388, illétve ÁISH ifjúsági főosztály Budapest, Pf.: 614.1374. A pályázók június 15-ig kapnak értesítést a pályázatok elbírálásáról. Hagyomány már Pakson, hogy minden év tavaszán randevút adnak egymásnak a megyénkben élő színjátszó körök. Idén is találkozott a hőgyé- szi, a bonyhádi általános iskola, a szekszárdi Látó és az Együtt színpad, a paksi Afféle színkör és Diák színpad, valamint a bonyhádi Petőfi Gimnázium irodalmi színpada. Az előadott darabok szerzői között találjuk: Karinthy Frigyest, Moliére-t, Dosztojevszkijt, Arany Jánost. A bíráló szakemberek a legjobb produkciónak, a bonyhádi gimnázium és a paksi Diák színpad előadását minősítették. dkj-ka Moliere: Kényeskedők. A színpadon a bonyhádi Petőfi Gimnázium tanulói. Gálosi János: Képtelen műcsarnok című színpadi darabjának egy jelenete, a paksi diákok előadásában Színia tszók Pakson