Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-04 / 105. szám

1988. május 4. “NÉPÚJSÁG 5 Új szolgáltatás az OTP-Penta Toursnál Klubturizmus Marinán Az OTP-Penta Tours az idegenforga­lomban az első vegyes vállalat, neve nem cseng még olyan ismerősen, mint a többi magyar utazási irodáé, pedig már az ötö­dik nyári szezont kezdi és vidéki hálózata is eléggé kiterjedt. Hetvenkét fiók - köztük a szekszárdi is - foglalkozik különböző utak szervezé­kerékpár, vízibicikli - kedvezményes bérlését teszi lehetővé, díjmentes aero­bic, wind-surf-oktatás, valamint diszkó, élőzene, játékos vetélkedők és egyéb színes program teszi emlékezetessé a nyolcnapos turnust. Az elhelyezkedés kétszintes házaknál, 2-3 ágyas szobák­ban történik. sével, s teljes mértékű szolgáltatást nyúj­tanak. Mindezt és az alábbiakat a leg­utóbbi sajtótájékoztatón hallottuk, s a nyári vakáció szervezéséhez - segítsé­gül - kínáljuk. A magyar-osztrák utazási iroda figye­lembe vette a világútlevél megjelenésé­vel megváltozott utazási szokásokat - bevásárló turizmus, lecsökkent érdeklő­dés az üdülés iránt, megváltoztak az uta­zási szokások -, és új, tömegeket meg­mozgató szolgáltatással próbálkozik. Az a törekvésük, hogy a jugoszláv tenger­parton lévő Marinán, a XVI. század körül létesített halászfaluban, a korunk igényei szerint átalakult kellemes üdülőhelyen megvalósítsák a klubturizmust. Mindezt sport-, kulturális és szabadidős rendez­vényekkel igyekeznek elérni. Céljuk te­hát - programokon keresztül - a szemé­lyes kötődés kialakítása. Az OTP-Penta Tours az egész falut - ez éjszakánként háromszáz személyt jelent - a magyar tu­risták szolgálatába akarja állítani, animá- tort - úgynevezett „szórakoztató embert” - alkalmaznak. Az egykori halászfalu Trogirtól néhány kilométerre egy csendes öböl partján fekszik, a tenger sekély vizű, így bizton­ságos strandolást nyújt kisgyermekek részére is. (Igény szerint a gyerekeknek is szerveznek programot.) Számos kirán­dulási lehetőség kínálkozik, hiszen a kör­nyék gazdag történelmi múltú települései Az iroda elő- és utószezonban kedvez­ményes áron, főszezonban egyéni üdü­lőknek dollárért kínálja az utat, de forin­tért is meg lehet vásárolni. (Itt kisebb - minimum harminc személy - társasá­gokra, vállalati kollektívákra gondolunk.) Tehát csoportos igény esetén kedvező áron, autóbuszt biztosítanak az oda- és visszautazáshoz. Minderről a szekszárdi fióknál tájékozódhatnak. Az OTP-Penta Tours egyéb programo­kat is kínál. A pápa burgenlandi látogatása alkal­mából kétféle formában szervez utakat. Csoportoknak - ha vidéken összejön egy-egy csoport, akkor a helyszínről in­dítják az autóbuszt -, illetve meghirdették az egyéni - személygépkocsival történő - utakat is, amihez belépőt és parkolóhe­lyet biztosítanak a helyszínen. Ezenkívül természetesen szeretnének igazodni a mindenkori utazási szoká­sokhoz. Az igen népszerű bécsi koncer­tek havi programja - könnyűzenei is - hozzáférhetőek az irodákban, így nem­csak információt tudnak azokról adni, de még egyedi esetekben is biztosítanak je­gyet azokra. Hetente háromszor egy-egy napos bé­csi útra indul az iroda kisbusza. Ha az utas Bécsben akar maradni, akkor ked­vező áron juthat szálláshoz és egy ké­sőbbi időpontban az említett közlekedési eszközzel hazajöhet. Mivel a kisbusz Bu­- Split, Sibenik, Primosten - közel van- dapestről indul és oda érkezik vissza, a nak. Az utazási iroda az említettek mellett vidékiek szállását a fővárosban megold­sporteszközök - wind-surf, asztalitenisz, ják. -él­Becenevek alkonya... ? Távol legyen tőlem a manapság többnyire már ízetlenségbe hajló, ha ugyan nem egészen egyszerűen ostoba nosztalgiázás divatja. Legjobb emlékezetem szerint a múlt annak idején - vagyis Jelenidőben” - nagyon gyakran távolról se volt olyan szép, mint amilyennek visszatekintve látni véljük, vagy szeretjük. Akkoriban többnyire a jövővel kecsegtettük magunkat, melyből időközben „ma” lett és ilyen­ként korántsem olyan vonzó, mint véltük, reméltük. De azért persze ki lehet bírni, túl lehet élni és akkor kezdődhet az egész élőről. Én például - sajnálatos módon - 28- as lévén, soha nem éreztem különösebben „nagynak” a 60-asok nemzedékét és már előre derülök azon, hogy miként nosztalgiáznak majd egykoron, ma még cseperedő unokáim „a boldog 80-as évek” felett, lévén ők éppen ekkor gyerekek... Tehát mindaz, ami eszembe jutott és amit alább megkísérlek feleleveníteni, egy- ■ szerű ténymegállapítás csupán. Mi egykor, iskolás korunkban becéztük egymást. Keresztbe-kasba, nemcsak diák a diákot, hanem tanárainkat szinte kivétel nélkül, ők pedig bennünket viszont. A magas, de gyermekarcú Zimándi tanár úr„Klambó” volt. Soltész Ernő, testnevelésünk atyja - természetesen ilyetén hasonlatossága miatt - „FókaMakay tanár úr mi más lehetett volna, mint „Maki”, dr. Guelmino Jó­zsef «Gumiló”, a Párizst járt és franciarajongó Gábriel Aszták László névbetűi ré­vén „GaT'-íus, az ugyancsak francia szakos dr. Divinyi Mihály „Devant”. Voltak ma már nehezen kideríthető eredeztetésű nevek is. Például „Cuci”, ami a galambszelíd dr. Izsépy Bélának jutott. Nem emlékszem, hogy bármelyik becenévért, vagy ragadványnévért (ezek ugyanis nem gúny- vagy csúf nevek voltak!), bárki haragudott volna. Kivétel talán az izmai erejével szívesen hivalkodó Beleznay Andor, akiből „ Mócsing ”-ot csináltunk. Merő és már akkor is élő - tiszteletből nem nevezem meg a hazai történelemtudo­mány két nagy alakját, akik közül az egyik „Teve” lett, a másik „Ökör”. Előbbi járása, a másik fejformája, főleg homlokdudorai okán. Az egészben volt valami családias, ugyanis ezek az egykor volt tanárok valóban köztünk éltek és bár egyik-másikuk vérfagyasztó szigorral tudott buktatni, a legko­molyabban érdeklődtek magánügyeink iránt. Természetesen illő tisztelettel, sze­mélyiségünk mimózaszirmait ha csak lehet nem sértve. Amikor dr. Torma Iván (aki­nek nem kellett becenév, mert a vezetéknevével adva volt) óra közben elkobozott tőlem egy pad alatt olvasott füzetet, alig pislantott bele, máris visszaadta. „Elnézést, ez magánügy!" - mondta 4 7 vagy 48 évvel ezelőtt. Csakugyan az volt, mert korom­hoz illően naplót írtam. Feleltetésnél természetesen vezetéknéven szólítottak fel, de ezt se mindig. Én - az egykori Michailovits - „Mihály” voltam. Kűry Gyurka barátom, aki később Szentgyörgyi Albert mellé került az intézetébe „ Béka ”. Tudnék neves ve­gyészt említeni, aki nekem mindörökre „Ékes”, országosan ismert főorvost, aki „Gőte” (nem Goethe, hanem a tarajos...), költőt, aki „Duci", méghozzá e néven a harmadik, mert két bátyja is ducisíttatott: - testalkata mián... De ha valakinek törté­netesen nem jutott becenév, a keresztneve természetesen megmaradt. Zsigák, Di- zsik, Gyurkák, Árpik, Lacik és Sanyik tömegére emlékszem, ami valószínűleg ma­gától értetődő. Sokkal kevésbé magától értetődő az, hogy a minap egy sétáló óvo­dai csoport mellett elhaladva csak a rideg, zord, vagy ha nem ez, hát felettébb hiva­talos családi neveket hallhattam a két - egyébként bájos - óvónéni ajkairól:- Fodor, ne bántsd a Kovácsot!- Fekete, fogd meg a Nagy kezét! Egyik kollégám nemrégiben hasonló tapasztalatot szerzett valahol Tolna megyé­ben. Teljesen mindegy, hogy melyik iskola udvarán, mert valószínűleg bármelyiken megszerezhette volna. A fiatal és egyáltalán nem rossz képességű tanár odaszólt az egyik gyereknek:- Faragó! Légy szíves hozd ki a teremből a táskámat! Faragó ugrott és hozta, a tanár megköszönte, kollégám pedig kérdezett:- hiány Faragó van az osztályban?- Egy! Ez a Pisti!- És hány Pisti van?- Három! Bizonyára nehéz lett volna a gyereket Faragó Pistinek szólítani... A gyerekek közt egyébként 3-4 becenév még csak akad. A tantestület 14 tagja közül ilyet egyik se kapott... Aminél persze a mai nehéz gazdasági helyzetben bizo­nyára vannak nagyobb bajok is. ^ „ . (Nyolcvanszor) Száz liba egy sorban... f o#o Csibrák határában reggelen­te fehér „takaró” lepi el az út bal oldalát. Két gazda nem keve­sebb, mint 8000 libáját legelteti itt március óta a dalmandi Lász­ló István. A dús tollruhába öltözött jó­szágok naphosszat vidáman csipegetik a friss füvet, aztán, ha „telegyöpülték magukat, s elkezdenek tátogatni”, elindul­hatnak inni. Jól ismerik gondozójuk hang­ját, s ha felhangzik a „Gyere, gyere, gyere!”, komótosan to­tyognak a közeli bérelt téeszte- lep felé. Fotó: GOTTVALD KÁROLY cmo A libapásztor Tenyésztőjük lesznek A cipő A büfében kávé- és kolbászillat keveredett. A magas, hosszú büféasztalnál hárman álltak és ettek. Miközben összedolgozták szájukban a kenyeret, a mustárt és a kolbászt, beszélgettek.- Magunkkal vihetnénk a majmodat! - mondta az idősebb férfi a fiatalabbnak, aki szürke irhadzsekit viselt.- Minek?- Minek? Minek? Hogy eladjuk! .- Hogy eladjuk?- El hát!- És minek adnánk el?- Vennénk rajta egy kocsit!- Ugyan, ne hülyéskedj!- Nem hülyéskedek! Komolyan mondom!- Majomért kocsit? Ugyan már!- A majomért odakinn jó árat fizetnek - jegyezte meg a társa­ság hölgytagja.- Mennyit?- Négy-ötezer márkát, vagy talán még többet is - vélte a nő.- Azért meg már lehet egy jó, használt autót venni. Főleg ja­pánt, mert az újonnan is olcsóbb! - erősködött az idősebb férfi.- És hogyan vinnénk ki a majmot?- Úgy, mint a kutyát. Igazolással.- De akkor vissza is kell hozni.- Ugyan már! Ott mindent adnak pénzért. Még állatorvosi iga­zolást is arról, hogy a majom sajnos elpusztult.- Inkább órát kellene vinni. A majmot azt nem adom semeny- nyiért. Órát azt vinnék, ha volna egy...- Az óráért nem kapsz annyit, mint egy olyan majomért, mint amilyen a tied.- Nem-e? Még többet is. Egy régi, szép falióráért.- Nem hiszem!- Nem? Pedig elhiheted. Tavalyelőtt itt volt az NSZK-ból egy távoli rokonunk. Mercedessel jött, de a gépkocsihoz tartozó szerszámokon kívül mást nemigen hozott a csomagtartójában. Úgy élt nálunk két hétig, mint egy báró. Evett-ivott - és nem fize­tett. Mindig azt mondta: ha kimegyünk, mi leszünk az ő vendé­gei.- Mi köze ennek az órához?- Várj, mindjárt kiderül. Amint mondtam, itt volt hálunk két hé­tig. A faluban sok emberrel megismerkedett. így tett szert egy öreg, talán százévesnél is idősebb faliórára. Az óra nem járt, csak lógott a falon. Olcsón megkapta. És most figyelj! 7200 ke­mény nyugatnémet márkát kapott érte otthon.- Ez igen! Azért már jobb használt kocsit lehet venni. Persze, ha igaz, amit mondtál.- Igaz, persze, hogy igaz. Ha hazudtam, akkor ő is hazudott, amikor kint voltam nála.- Mikor voltál kint nála?- Tavaly, amikor ti törökben voltatok bundáért.- Nem is tudtam, hogy te kint voltál. Na és milyen volt?- Egy hétig voltam a rokon vendége. Gyorsbüfékben étkez­tünk és jártuk a várost, nézegettük a kirakatokat, be-benéztünk egy-egy olyan cipőboltba, ruházati boltba, ahol reklámáron hir­dettek ezt-azt. A cipők szépek voltak, kényelmesek, divatosak, extra minőségűek, de nekem féláron is nagyon drágák. A rokon unszolt, hogy vegyem meg, de én Magyaráztam, ha a márkát át­számítom forintra, akkor otthon ezért a pénzért két párat is ka­pok. „Kapsz, kapsz! De milyent? A kisöccse se lehet ennek!” - mondta. Látta, hogy csak nem veszek, hát előrukkolt egy ötlet­tel.- Mivel?- Azt mondta, hogy tud olcsó, szép cipőt nekem. Garantáltan alig használt. Az illető lábán egyszer volt mindössze egy ünnep­ségen. Az ünnepség után szegény barátja hazament, lefeküdt és meghalt.- És ott maradt a cipője.- Pontosan. És ezt akarta rám sózni a rokon. Egy halott cipő­jét!- Hát azt én sem húztam volna föl! - törölte meg a száját az idősebb férfi és intett, hogy indulhatnak. SZALAI JÁNOS Lúdparagrafus

Next

/
Oldalképek
Tartalom