Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
10 ^tÍÉPÜJSÁG 1988. április 23. Állati interjúk- Mondd csak, mikor van rossz hangulatotok? - kérdezik az egeret.- Amikor a macskák a lelkivilágunkban kaparásznak - felelte gondolkodás nélkül az egér. ' - Mit értékelsz jobban mindennél az életben? - kérdezik a krokodilt.- A saját bőrömet - hangzott a válasz. *- Mi a jelszavad? - kérdezik a ráktól.- Csak előre! *- Tudjuk, hogy te vagy a leggyorsabb állat a világon - mondják a gepárdnak. - Képes vagy 110 km óránkénti sebességet is elérni.- Pardon - vágott közbe a gepárd - lakott területen csak 60 km óránkénti sebességet engedhetek meg magamnak. Bár ekkor sem ajánlom senkinek, hogy velem karambolozzon.- Mit szeretsz te mindennél jobban? - kérdik a bikát.- A borjak gyengédségét - felelte szemlesütve a bika. *- Mi az új nálatok? - kérdik a borjút.- A kapu - felelte a borjú. *- Mi a szándékotok a fehér hollót illetően? - tették fel a kérdést a hollónak.- Befeketítjük - felelt röviden a holló. *- Mit csinálsz a legszívesebben? - kérdezik a kérészt.- Szeretem élvezni az életet. (Mizser Lajos fordítása) Szöghajú est, hol futni láttad a könnyű záporokat, ahol szelek máglyái gyúltak, hol elpihentél fáradt a zengő kutak mellett s ittad belőlük a dalt. Az éj, melynek üregeiből Te csillagot szedtél és feltörtél, hogy megtudd mitől a fénye, a part, hol szavadra kicsorbult a tűz is, s kéken hasadt meg a kő. A reggel, amelyből a sorsba léptél, hol Anyád halovány ajka szállott fehér füvek fölött, a kin, ami örömbe hanyatlott miattad, s lett e végtelen álom. A tó, melyből széttört tükörarcod halászmadarak vitték szerte, mig a halak eleven szeme evett az égből, s befelé ragyogott szerelmesen a vidék. Csend, amiből kifaragtad ezt a verset, s ami mindig visszafogad, könny, mely csak arra jó, hogy sírj, ha mást már nem tudsz, mert mindent tudsz, mire van szó s nincs magyarázat. A vidéki színész sorsa Beszélgetés Berek Katival Berek Kati immár jó ideje a győri Kisfaludy Színházban játszik. A vidéki színész mindennapos életét éli. Ezen a délelőttön Győrött kerestük fel, ahol Az ember tragédiájában rendhagyó szerepet alakít: Lucifert.- Igen, Lucifert játszom - mondta a színésznő. - Nem volt egyszerű elvállalnom ezt a szerepet. Őszintén bevallom, hogy féltem, és még most is félek, hogy akár a közönség, akár a szakma kedvezőtlenül fogadja vállalkozásunkat. A rendező azonban meggyőzött. A feladat mindenképpen nagy öröm számomra. Miért ne játszhatnám, hiszen Lucifer se nem férfi, se nem nő, nemtelen szellem, maga az ellentmondás, a kritika, s ezért egyáltalán nem tekintem ezt az alakítást holmi kísérletnek. Számomra színészi feladat.- És mi.a véleménye: jobb vidéki színésznek lenni? Ennyi év után lemondott a fővárosi színházakról. Vagy netán vidéken szolgálni Thália templomát ugyanazt jelenti Berek Katinak?- Nos, az tudvalévő, hogy a vidéki színészek élete egyáltalán nem egyszerű, de nekem nincs miért panaszkodnom. Nyugodtan mondhatom, az én életem valójában könnyű. Mindeddig sohasem voltam vidéki színész, rendkívül szerencsés vagyok a pályámon. Ha nem is sztár, de ismert nevű, rangos színésznő lettem már fiatalon.- Amit könnyen elfogadott, gondolom.- Igen. Akkoriban jogosnak éreztem ezt az értékítéletet, mivel úgy gondoltam, mindaz, amit a színpadon csinálok, feltétlenül jó. Ma annál több bennem a kétely. Ez természetes. Az én koromban az ember már ne legyen gyermekded kedélyű, és tudjon ítélni, kételkedni.- Valójában miért jött Győrbe? Miért vállalta a vidéki színész jóval nehezebb sorsát, keserűbb kenyerét?- Akkoriban, amikor így döntöttem, a Nemzeti Színházban dolgoztam még, s valahogy nem fértem bele az új rendezés, az új rendezőgárda elképzeléseibe. Nem voltak terveik velem. Az addigi munkám egyetlen perc alatt semmivé vált. Mellű- zöttnek éreztem magam. Viszont úgy gondoltam, már túlságosan is öreg vagyok ahhoz, hogy az így kialakult állapotot elfogadjam. így aztán amikor 1984 decemberében Győrből váratlanul - mintha csak tudták volna, hogy bajban vagyok Szepesi Attila Debussy 1. tenger ködében táncol a szélben kék láng fehér láng 2. harang bondul Berek Kati, mint Lucifer (MTI fotó- KS)- felhívtak telefonon, és megkérdezték, akarok-e a színházukhoz menni, rögtön igent mondtam. Ez is sima lépés volt, hiszen én még életemben nem mentem be egyetlen színházi irodába sem állásért, szerepért.- Mert mint mondta, szerencsés színész...- Igen, valóban szerencsés színész vagyok mind a mai napig, ez igaz. Elfogadtam a győri ajánlatot, és úgy érkeztem meg ide, mintha csak egy rádiópróbáról tértem volna vissza. A fiam éppen akkor végzett az egyetemen, szabadabb lettem, már nem voltak otthoni szoros kötődéseim. Megnyílt előttem a világ. Igaz, voltak, akik ilyesmiket mondtak nekem: „Gondold meg jól, hiszen még nem voltál vidéki színész”. Meggondoltam. Ma itt élek Győrben, nem is akárhogyan, szolgálati lakásom van egy garzonházban.- Tehát elfogadta a vidéki színész szerepét?- Igen. Soha még ilyen harmonikus nyugalomban nem éltem, mint itt.- Változott-e emberi értékítélete, szakmai szemlélete mióta Győrben él?- Nagyon sokat. Nagyobb a rálátásom a szakmára, jobban meg tudom ítélni a dolgokat, és bizonyos szituációkat, cselekedeteket másként látok, másként íté-etűdök a föld alól 3. veres és zöld lovak dobognak a réten düb-dübögésben száll a sörényük lek meg. Mindezt a megszervezett tapasztalattal, szakmai ismerettel, azzal a jól csengő névvel teszem, amit magammal hoztam ide.- Itt viszont nagyobb a helyhezkötött- sége, szem előtt van. Ez nem zavarja?- Lehetséges, hogy így van, de most úgy érzem magamat, mint egy országúti vándor. Mindig is erre vágytam, hogy csavarogjak, vándoroljak, imádtam az útikönyveket, tengeri utakról álmodoztam. Most, életem e késői periódusában már csak kis kódorgások várnak rám. Mint például innen hívtak Egerbe tavaly nyáron, ott játszottam az Agria Játékokon. Nagyon sok mindennek kellene történnie ahhoz, hogy visszatérjek Budapestre. Egyáltalán nem szándékozom ezt tenni.- Hogy áll az anyagiakkal?- Itt nehezebb. Mondhatom, így mulat egy magyar színésznő! Sok mindenről le kell mondanom, de az a lényeg, hogy jól érzem magam. Szeretem a fiatalokat, még nem felejtettem el, milyen is fiatalnak lenni, és itt az ifjú szinészgeneráció között megtapasztalhatom, hogy milyen is a pályakezdő vidéki színész sorsa.- Foglalkoztatott színésznő, igaz?- Nincs miért panaszkodnom, egy szezonban rendszerint két darabban is játszom a színházban, és emellett, mint említettem, Egerbe is hívnak. Nagyon jó szerepeket kapok. Most Lucifer óriási feladat, amellyel meg kell birkóznom. Vagy legutóbb Németh László Bodnárnéja is nagy szereplehetőség volt számomra. Tavalyelőtt pedig Dürrenmatt Öreg hölgyét alakítottam. Mit is mondhatnék még? Volt kis szerepem is, de az is valóságos drágakőnek tekinthető: a Kaviár és lencsében a vécés néni voltam, lubickoltam a szerepben, imádok komédiázni, és senki sem tudta, hogy én vagyok az.- Beszélgetésünkből az derül ki, hogy elégedett a pályájával. No, de nem hiányoznak a pesti színházak?- Ha tehetem, megnézek minden darabot, de állíthatom, hogy nekem itt van Győrben a színházi világcsúcs. A legrangosabb színház: a Győri Balett. SZÉMANN BÉLA 4. az égen aranykígyók fekete tücskök az égen 5. agyagkorsóból asszonyok öntik kristály poharakba az éjszakát <0 MÓKUS Tudok egy mókustörténetet. Színigaz. Meghallgatása most, tavasz küszöbén, példázatnak, tanulságnak igen hasznos lehet. A mókus, akiről szó van, kint él kertvárosban - tizenkét perc HÉV-vel - immáron egy esztendeje, barátom kertes házában. Hogy a mókus hány éves, nem lehet tudni. Tavaly tavasszal egy álmos hétfői délelőtt váratlanul, s észrevétlenül érkezett. Egyszercsak az utcáról az egyik gyerek kiabálni kezdte: „Mókus van a fán!” A házban kőművesek, festők dolgoztak, s erre mind kiszaladtak a kertbe, oly friss volt ez a kiáltás, letették a malteroskanalat, az ecsetet: meleg tavasz volt, virágtól habzó fák, nyitva az ablakok, s így szállt az a kisfiúkiáltás: „Mókus van a fán!” Csakugyan ott ült a mókus a lombok között. Honnét jött? Talán valamelyik szomszédos házból szökött meg, de hát későbben sem kereste senki, soha. Már egész kis csapat vette körül a fát. Az egyik kőműves a sapkáját dobta érte a magasba. A gyerekek hujjogták, riogatták, de a mókus meg se moccant, ült a virágzó ágak közt. Ugyanis téves azt hinni, hogy a mókus amolyan nyuszigyáva állat - későbbiekben látjuk majd - szabadlelkű, karmos kis erdőlakó, igaz hogy szeretnivaióan félénk is, de hogy mikor félénk, ijedős, ezt is egyedül csak ő mondja meg. Kijött a házból az asszony is - kisbaba volt odahaza, ezen a tavaszon nem járt be dolgozni -, a fa alá állt és tiszta öröfnmel, üdvözléssel felszólalt: „Mókus!” A mókus erre felcsapta szép prémes farkát - légtornász, bohóc virágzó ágon -, és hintát csinált, felhintázta magát egy másik ágra. Kétlábra ült és várt. Lett erre zaj, taps, dobálózás. De már az asszony kiparancsolt minden gyereket, idegent a kertből, s a kőműveseket is küldte: „Mit hajkurásszák azt a szegény állatot...” Szóval ismét csend lett, a kőművesek visszamentek a házba, az asszony is lassan elindult befelé. A mókus erre - pedig most igazán nem zavarta senki - nagy ijedten le az ágról, fel a falon, be a nyitott ablakon. így került a mókus a házba. Nem kellett hajkurászni a lakásban sem - hiába is lett volna minden hajsza -, megbarátkozott, berendezkedett a családnál, a maga módja, esze szerint. Például azon az első napon is bezártak a háziak minden ablakot, jaj, ki ne szökjön, addig maradjon csak meg nekik a szobában, míg valamiféle kalitot, mókusházat nem hoznak. Felesleges volt minden ablakzárás - édes, langy- meleg volt kint - a mókus nem az ablakot kereste; megtalálta a fürdőszobát, s ott belebújt az egyik frottírköpenyegbe. Nem félelemből: ha közelítették, meg akarták fogni, nem menekült, karmolt, tűfogaival harapott. Csak épp ott vett ki szállást magának. Néhány napig a köpönyegben lakott, aztán amikor megérkezett a mókusház, odúval és motollával, kiköltözött az ebédlőbe, ott állították fel a virágállványok közt. A kálit ajtaja természetesen nyitva volt, a mókus akkor járhatott haza, amikor akart. Kint élt a lakásban a családdal. Szeles, viharzó, fruskaéletet élt. Fel a függönyre - nem tépte, szinte lebegett és szállt karnisról karnisra, mint egy légtornász -, le az asztalra, fiókba be, fiókból ki, ölbe, vállra, a hátra, nyakba prémnek, mókusnak, cirógató kedveskének. Főbérlőnek, családtagnak érezte magát. Egy hónap: már ismert minden fiókot. Legnagyobb szenvedélye a kutatás, kibontás, felbontás. A stollverkot papírjából kihámozta, de csak ímmel-ámmal ette. A csoki! Az volt az egy élete, egy halála. Ha csokis sztaniol valahol villant, egy ugrással ott termett, és repült is már vele a magasba. Bizalmas volt mindenkivel. De bizalmaskodni magával nem engedett. Felszaladt a válladra, nyakadra, de ha meg akartad simogatni, megkarmolt, elillant. Egyedül csak az asszonytól hagyta magát dédelgetni. A vállán hordatta magát. A nyakán prém volt. Simult, dorombolt. A férj - irigyked- te is ezt a kis szeretőt - az asszony mellé állt, s kérdezte: „Hogy hívod?” - „Mókus” - mondta az asszony. „Mókus” - ismételte a férfi, de oly olvadó hangon, hogy tudni lehetett, nem a mókus nevét tanulja, hanem az asz- szonynak vall: mókusom. A mókus, vagyis hát Mókus, családtag lett. Történetei - igen sok kedves és mulatságos esetet mesél a barátom róla - családi ügy, nem adom tovább. De a mostani! Kora tavasszal, ablaknyitáskor megszökött a mókus. Ki a kertbe. Utána a ház. Egyik fáról másikra a mókus. Hívják, nem jön le. Ismeri az asszony - az ő mókusa - szalad be a házba, hoz neki egy tábla csokit. Mire visszajön, üres a kert, már az utcán hajszolják a gyerekek. A főtéren, a templommal szemben van egy óriási jegenyefa, arra szaladt fel. Kis csődület, dél volt, az asz- szony csak úgy kiskabátban. Kiált fel, mutatja a csokit. A mókus mint a villám le, kikapja a csokit, s vissza a fára.- Jó móka - nevetnek az emberek -, de hát az ismétlődő ugyanazt - a motollát - csak a mókus nem unja. Elszivárog a nép, egyedül a fán a mókus, a fa alatt egyedül csak az asszony. Már délután. Sír, könyörög, új csokit bont, de a mókus csak nem jön le. Hűvösödik. Az asszonyon csak kis- kabát. De nem mozdulhat: jaj, ha elveszne a mókus! A férj is hazajött már, az asszonyért is ment, dühös is, ott is hagyja. Aztán mikor már egészen sötétedik, a szél is feltámad, az eső is szemerkélni kezd: a mókus szépen leszaladt a fáról, fel az asszonyhoz, oda a vállához, bele a kiskabát melegébe. Viszi is az asszony szeretőn, boldogan, magához szorítva, ölelve, de vigyázva, mert már aluszik is a kis mókus a karjaiban. Odahaza aztán... Igaza is van a férfinek: a mókusnak kár sírni, könyörögni. A mókus ha fázik, ha fáradt, ha sötét lesz és fél, úgyis hazajön magától. KŐBÁNYAI GYÖRGY
