Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

1988. április 23. KÉPÚJSÁG 11 Tárlat Bonyhádon Ligeti Erika alkotásai között Csoda történik, amikor egy szobrász kiállításán azt érzi a látogató, hogy meg kell érintenie az alkotást. A látás is abszt­rakt fajtája a tapintásnak, de a dolog hi­bája éppen ebben az „absztrakt” szóban van. Amíg a szobor állandó tapintási munkával készül, formálódik a szobrász keze nyomán, addig a nézőbe művészeti élvezet, megértés alig siklik tapintás ré­vén. így aztán egy kis külön világ ki is záródik az életünkből. Mindezek Ligeti Erika szobrászművész bonyhádi tárlatán jutottak eszembe, ami­kor a nézők forgatni kezdték a Körösi Csorna Sándort idéző plasztika lapjait, vagy a több részletből álló, de ugyancsak mozgatható apró figurát. Két szót kellene hangsúlyozni az előb­bi mondatból. Ezeket: apró, plasztika. Olyan kisméretű szobrokat és bronzból készült érmeket állított ki a Munkácsy-dí- jas érdemes művész, melyeket szívesen nézegetnénk otthonunkban is. Könnyű megfejteni ez érzésünket, mert meleg­ség, derű, humor árad a bemutatott ér­mekről. Akár banálisnak is nevezhető a téma, amit láttat Ligeti Erika, de mert a mondatfűzése, mondanivalója az apró bronz nyelvén hangzik el, így emelkedik, nő rangja is. Tud alkalmazkodni az általa választott formához, legyen az kör, vagy négyszögletes lap. Kompozícióiban a csillaglevelű fák, a halak, szarvasok, vagy éppen a macskák helyen vannak és egyensúlyban. Ami különös erénye ez érmeknek, hogy pontosan kiszámított méretben készültek. Sem növelni, sem zsugorítani nem lehetne egyiket sem, mert elveszítené a tervezett hatását. Na­gyon fontos tudni az éremművészet olyan sajátosságát is, ami a fénynek ad szerepet. Ez nem egyéb, mint az, hogy a fény rajzolja, hangsúlyozza a formát. A jó szobrász számol ezekkel a lehetőségek­kel és a csiszolásra különös gondot for­dít. Ligeti Erika apró plasztikáinak köny- nyedsége, méretei révén is, arra alkal­mas, hogy megszólaltassa a szobrász olyan plasztikai ötleteit, amelyek nem bír­nák el az életnagyságú szobor léptékét. A kis méret és a gyorsabb mintázás ré­vén, a kis bronz hívebb tükrét adja a művész belső világának, mint a nagy. Az sem lehet utolsó erénye az ilyen méretű alkotásoknak, hogy rövidebb ideig fog­lalkoztatja a szobrászt, mint a mázsás szobor. Az elképzelésének, koncepció­jának hangulata friss marad, míg a mun­kát befejezi. Kalapos portré és a moszkvai em­lék A Szentendrén élő Ligeti Erika 1934- ben született Budapesten. A József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd Sza­bó István növendékeként 1958-ban vég­zett a képzőművészeti főiskolán. Derko- vits-ösztöndíjat 1964-ben kapott és azó­ta csak szobrászként dolgozik. Korábban rajzot tanított. Főleg érmek­kel, portrékkal, kisplasztikákkal foglalko­zik, de Gárdonyban, Siófokon, Budapes­ten van köztéri szobra is. Munkácsy-díjat 1972-ben kapott, 1985-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki. Bonyhádon a Vörösmarty Mihály Vá­rosi Ifjúsági és Művelődési Központban rendezett kiállítása április 30-ig tekinthe­tő meg. Decsi Kiss János Erdei riport- Kedves nézőink, a rendelkezésünkre álló néhány perc alatt az erdőben dolgozó em­ber életének mélységeit akarjuk feltárni. Emberek hétköznapját fogom kedves nézőinknek bemu­tatni, olyan emberek munkáját, akik nem a városban dolgoznak, hanem reggel kelnek és este fek­szenek, s nappal az erdőben vannak. De kerüljünk szemtől szembe ezekkel a derék emberekkel, hisz amint a kedves nézők is láthatják, már itt is vagyunk az erdőben. Igen, kedves nézőink, ez már az erdő a javából! És itt látni két embert. Mindjárt meg is szólítom őket. Jó napot, önök erdei munká­sok?- Igen, erdei munkások vagyunk.- Nagyszerű, nagyszerű, kedves nézőink! Nem tévedtem, erdei munkásokat látunk. De nézzük is meg közelebbről, életközeiből, ezt a gyantaillatú munkát. Önök most szerszámot tartanak a kezük­ben, nemde?- Mindegyikünk kezében egy szerszám.- Nagyszerű, amint látják, kedves nézőink, mindegyik erdei munkás egy-egy szerszámot tart a kezében. Igen, igen. Mit is várhattunk volna mást? Ez így van rendjén. Az ember kezébe okos szer­szám való. De mindjárt többet is megtudhatunk. Tessék már elárulni, miért is van szerszám sz önök kezében?- Mert dolgozunk.- Nagyszerű kérem, pont ezt akartuk nézőinknek bemutatni. És milyen szerszám ez kéren az önök kezében?- Fejsze, az meg bunkó.- Igen, igen, kedves nézőink, a mi erdei munkásaink fejszével és bunkóval dolgoznak. De miért tetszik azzal a bunkóval úgy ütlegelni a fejszét? Ajajajü!- Hogy széthasadjon a fa.- Már meg is van. Ki gondolná, ha nem látná közelről, hogy Így hasítják ketté a fát? Úgy gondolom, nem volt hiábavaló ez a kis sétánk, kedves nézőink. Láthattuk, hogy vannak, adódnak problémák az erdei munkások életében, de pillantsunk még szét egy kicsit, de már látunk is egy har­madik erdei munkást, aki, ha jól látom, nem hasogat, hisz nincs nála sem fejsze, sem bunkó. Jó na­pot kívánok, ha nem zavarom. El tetszene árulni, hogy ön mit is csinál itt az erdő kellős közepén?- Tetőzsindelyt.-Igen, kedves nézőink, megéreztem, hogy érdemes lesz még szétnéznünk. Valódi zsindelyt lát­hatunk, tessék csak a kamera elé tartani azt a zsindelyt. És egy szakmai kérdés: Tessék néhány szó­val nézőinknek is elmondani, hogy mi a zsindely, mire használják.- Tetőfedéshez, kérem.- Köszönjük a részletes, alapos felvilágosítást. De a kamerák találtak még valamit. Önök mit őriz­nek itt a kazal mellett?- Nem kazal ez, faszenet égetünk.- És ez a füst nem zavarja magukat?- Ez a munkánk.- Látják kedves nézőink, mi a városban a környezet tisztaságáról vitatkozunk, a mi embereink meg itt ülnek ebben a nagy, fullasztó füstben. És tessék mondani, mióta?- Negyven éve csináljunk, kérem.- Jól sejtettem kedves nézőink, hogy érdemes lesz még szétnéznünk, már ezért a két derék emberért is megérte, akik negyven éve ülnek itt és nézik a füstöt. De műsoridőnk lejárt, búcsúzunk az erdőtől, a kedves nézőktől abban a reményben, hogy riportunk megtekintésé­vel megismerték az erdei munkások életének széles körű problematikáját. Picasso-grafikák Magyarországon legutóbb húsz éve, 1968-ban rendeztek Picasso grafikai kiállítást. (Akkor Daniel-Henry Kahnwei­ler művészeti író, Picasso gyűjtője, mű­kereskedője, állította ki a Szépművészeti Múzeumban kollekcióját.) Éppen abban az évben, amikor a nyolcvanhét éves örökifjú művész alig fél év alatt elkészítet­te 357 lapból álló grafikai sorozatát, amelyben szinte újra élte festői életrajzát. Ezt a cím nélküli sorozatot vásárolta meg aztán még a művész életében a Ludwig házaspár és tavalyi magyaror­szági alapítványuk keretében érkezett a kollekció a Magyar Nemzeti Galériába. Ez az anyag Picasso grafikái címmel má­jus 15-ig látható a Budavári Palota „A” épületében (a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum termeiben). A kezdetben igen sokféle műtárgyat gyűjtő-vásárló Irene és Peter Ludwig ér­deklődése az ötvenes években éppen Pi­casso művészetének hatására fordult a kortárs festészet, szobrászat felé. Peter Ludwig 1950-ben művészettörténeti disz- szertációját is századunk e meghatározó művészéről írta: Picasso emberképe - egy generációsán meghatározott életér­zése címmel. És kortárs képzőművészeti gyűjteményét éppen Picasso-alkotások- kal alapozta meg. Két nagyméretű Picas­so festmény (a Matador és a Meztelen nő, valamint a Muské­tás karddal) a letéti kiállítással érkezett tavaly ősszel Buda­pestre, amelyet lát­hatott a közönség a Magyar Nemzeti Galériában. Gyűjtő és művész személyes kapcso­lata később is ele­ven maradt. Ludwi- gék gyakran voltak vendégei Picasso műtermeinek, ver- niszázsainak. Sokat vásároltak a mű­vésztől és műkeres­kedőitől. Sikerült megszerezniük az 1930-37 között ké­szült Suite Vollard száz lapból álló metszetsorozatot, a Mi- notauromachia grafikai sorozatot, az 1960-as évekből datált Franco álma és hazugságai című 156 rézkarcot, jó né­hány jelentős olajfestményt, szobrot és a 357 grafikát. Számos régi festménye, rajza kel új életre, jelenik meg új és újabb értelme­zésben a Ludwig-gyűjteményben sze­replő grafikai sorozatban. Mint Picasso életműve, e sorozat is ciklusokba rende­ződik. A művész rendszerint egy-egy té­mát gyors egymásutánban járt körül, másrészt újra és újra visszatért, és új mó­don értelmezett változatokat rajzolt, fes­tett. Cirkuszi jelenetek, a műterem, művész és modell hármassága, a bikaviadalok, a minotauromachia, Velazquez Las Meni- nas-ának modern variációi, a béke alle­góriája - mind visszatérnek összegezve, újraélve e lapokon. Történelmi és festői korszakokhoz kö­tődő témáinak variánsai mind-mind jelen vannak az 1968-as rézkarcokon. A 357 lapból technikai okokból 347 átázott Ma­gyarországra. Kivételes alkalom ez a hazai művészeti életben, hiszen ilyen sok és változatos Pi- casso-grafika nem szerepelt még hazai múzeumban. K. M. Picasso-grafika a Ludwig-gyüjteményből kkoriban egyebet sem csi­nált, mint naphosszat olva­A sott, a történetek világában élt, ezért álmai könnyűek és szépek voltak, mint a színes léggömbök ha elszakad a----------- cérnaszál, s messzire röpíti ő ket a szél. Talán a Csendes-óceán volt, talán csak a Balaton, mindenesetre a hidrop- lán ott lebegett a víz felett, kosarában Vik­torral, meg a sárga hajú lánnyal, akit a fiú abban az időben elképzelt magának. A férfi alakját már odafentről megpil­lantotta: félterpeszben állt az öbölben, s a viz felett lebegő párán át egy bizonytalan eredetű zöld fényt fürkészett, mely hol fel­villant, máskor homályba veszett. Mögöt­te hatalmas kert húzódott, ami ápolt park­ra emlékeztett, a körbehuzalozott fákon lampionok lebegtek bizonytalanul, akár a magányos hinták, piros-sárga-kék vilá­guk alig észrevehetően hunyorgott a holdfény éles sugarában. A hidroplán leereszkedett, és Viktor partra segítette a lányt.- Valami Gatsbyt keresünk! - fordult aztán a férfi felé.- Én vagyok, öreg bajtárs - mozdult Gatsby. Viktor egyáltalán nem lepődött meg a megszólításon: tisztában volt vele, hogy az egykori katonatiszt - bár ez is csak sejthető - így nevezi társaságának férfi­tagjait. Gatsby szórakozottan végignézett raj­tuk. A hajviseletükön, és a ruházatukon hosszasan elidőzött a pillanatása - a lány mellére omló bő pólón felirat: „Gatsby”.- Esküvő volt itt, vagy házibuli? - nézett körül Viktor.- Nem, esküvő még nem volt. - Gatsby hangja egy pillanatra mintha megcsuklott volna. - Csak a szokásos szombat éjsza­kai estély, öreg bajtárs. Fáradjatok be a házamba, meghívlak benneteket egy ital­ra. Miközben átvágtak a frissen nyírt gye­pen, s megkerülték az úszómedencét - Gatsby természetesen nem sejtette, hogy egy késő nyári napon, ott, a falevelektől tarkálló, szellő kavarta vízen éri a végze­tes lövés -, a lány kezében megjelent a kazettás magnetofon, és felharsant a jazz. Gatsby megtorpant, szeme villant.- Ez az! - kiáltotta. - A zeném, a kosza- kom... A fák közül hirtelen előbukkant a ház: hatalmas, hófehér építmény, baseball- pálya méretű terasszal, világos ablakok­kal. A hall is fényárban pompázott, akár egy indulásra kész hajó. A falon a naptár az ezerkilencszázhuszonötös esztendőt mutatta. Gatsby kitárta a bárszekrényt.- Még a szesztilalom idejéből valók - kacsintott az üvegekre. - Magam csem­pésztem.- Na, akkor jó vének lehetnek - jegyez­te meg a lány.- Ugyan! - intette le Viktor pironkodva. Gatsby pillantást váltott a fiúval. Majd leemelt a polcról egy üveg whiskyt, s kris­tálypoharakba töltött. Ittak - a házigazda csupán az illendőség kedvéért nyalt az italba.- Scott küldött benneteket? - érdeklő­dött később.- Kicsoda? - húzta föl a szemöldökét a lány.- Mr. Fitzgerald - mondta gyorsan Vik­tor.- Nem ismerek ilyen nevű embert - így a lány. Gatsby szemrehányóan nézett rá. Tardi Gábor: Egy romantikus álom- Mondd csak, te nem olvasol, baby?- Dehogynem! A divatlapokat, és a heti slágerlistát. Viktor ismét nyitotta a száját, ám mint az álmokban oly sokszor, képtelen volt megszólalni.- Tudom, kissé elfogult vagyok vele szemben... - kezdte Gatsby mélán, aztán erőt merítvén felhajtotta az italát. - Azt is tisztán látom, hogy rosszul áll a szénája manapság. Nyakig van az adósságban, és az új regényével sem halad. Esténként felönt a garatra, rendszerint a taxik tete­jén utazik a feleségével meg a barátaival, ha kedve szottyan, bakjegyeket tépked a fogával, aztán szerteszórja, mint a tehet­ségét; a taxisofőr, amikor nem tudja to­vább nézni, lefékez, kiugrik a pénz után; Scott akkor maga ül a volán mögé, s to- vaszáguld...- Érdekes ember lehet - vélte a lány.- Valóban az... Éppen ezért, a „Nagy Gatsby"-t igazán elolvashattad volna tőle, baby. Gatsby elfordult, a nyitott ablakon néz­te a vizet, amely most egy dézsa szurokra hasonlított - csupán a zöld fény motozott a távolban.- Látjátok?! - fakadt ki csillogó szem­mel.- Csónakkikötő lámpása lehet - mondta Viktor.- Hazugság! - kiáltotta Gatsby. Rögtön azután kézfejével megtörölte a homlokát, elmosolyodott. - Az nem lehet, öreg baj­társ. Rosszul tudod. Egy ideig csönd volt. Szél indult, a füg­göny sejtelmesen meglebbent, mint teni­szező lányok szoknyája szervánál.- Ugye, maga nagyon gazdag? - kér­dezte a lány.- Igen, én nagyon gazdag vagyok - fe­lelte Gatsby őszintén.- És hogyan szerezte a vagyonát, Gatsby válasza helyett dúdolni kez­dett: Én vagyok az arab sejk, Szeretsz engem, tudom, hej! Hogyha alszol éjszaka, Bebújok a sátradba...- Ne mondja, hogy olajkutatással fog­lalkozott, vagy részvényekkel spekulált... - folytatta a lány.- Azt azért mégsem! - kacagott föl Gatsby.- Akkor tán aranyásó volt?- Az sem. Viszont ne feledd, baby, hogy egy kevés ésszel minden időben előre lehetett - lehet - jutni. Viktor álomporral hintett szeme előtt pergőn követték egymást a képek - mennyi mindent megpróbált, mégsem ju­tott kellőképpen előre, annak ellenére, hogy nem tartotta magát teljesen ostobá­nak. A lány sokat Ígérőén pislantott Gatsbyra.- Ha akarja, elvehet feleségül - mond­ta egész halkan. Gatsby a mutatóujját szelíden végig­húzta a lány arcán.- Valahol, az öböl túlsó partján áll egy ház - kezdte ismét a távolba révedve. - Éppen olyan nagy, és éppen olyan gaz­dag, mint az enyém.- Maga pedig egyszerűen kirabolta! - csapott a homlokára a lány. Viktor lesütötte a szemét, de Gatsby mintha nem is hallotta volna a szavakat, zavartalanul folytatta:- Egy hölgy is él abban a házban, a legszebb, és talán a legelkényeztetet- tebb, akit valaha ismertem. A háború előtt, amikor én még nagyon szegény voltam, igencsak jóban voltunk. De az idők során elszakadtunk egymástól, s most hiába keresem. Egyszer azonban hírét veszi az estélyeimnek, így majd ő ta­lál meg engem...- Megtalálja, feljelenti, Gatsby urat meg jól bezárják! - kiáltotta a lány.- Megtalál, ismét belém szeret, és egy­máséi leszünk.- Ahogy azt Gatsby úr elképzeli! Oko­sabban teszi, ha eltűnik a környékről... Viktor ettől már ébredezni kezdett - emelkedik a hidroplán, tűnőben az álom, de Gatsby képzelt alakja még biztosan ott van az öbölben, tekintete nyugtalanul ku­tatja a messzeséget, és nem gondolhat a fékcsikorgásra, a tompa puffanásra, meg a vérre az autó vészháritóján, a fegyverre, s az erősek törvényszerű diadalára, a gyengék tavirózsaszerű lebegése felett, amely már akkoriban sem számított áru­lásnak. Hólabda-álmai mégis állják az időt. Hi­szen még manapság is kiárusítható belő­lük póz, gesztus, és divatos ruhadarabok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom