Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
8 NÉPÚJSÁG 1988. március 26. Benedek Mihály I Körzeti foorvos a tanácselnök-helyettes Azt hiszem, elég ritka dolog, hogy az általános tanácselnök-helyettesi posztot orvos tölti be egy településen. Nagydorog ebben is kivétel. Dr. Rom Rudolf körzeti főorvost tisztelték meg e hivatal nélküli hivatallal, amit ö szívesen vállalt el, annál is inkább, mert 1961 óta tanácstag, a járási tanácsok fennállásának utolsó ciklusában pedig járási tanácstag volt, ebből következően a közéleti érdeklődése nyilvánvaló.- Az emberek tisztelik, szeretik, megosztják vele gondjaikat, bíznak benne - mondja Jankovics László, s példákat sorol a mindenki által elfogadott főorvos emberi kapcsolataira, majd figyelemre méltó ötleteire, javaslataira, melyek újabbjai közül most is mond néhányat. Emlegetve a hajdani kaszinókat, iparos köröket, fölveti, hogy jó lenne közéleti és ifjúsági klub létrehozása, hiszen a fiatalok már-már csak a mozi előtt találkoznak, illetve jó időben „olyanok, mint a szárnyaszegett madarak az utcán, egy- egy pádon...”.- Sajnos, a városokra jellemző elidegenedés már hozzánk is elérkezett. Elhatalmasodását egyszerűen nem szabad hagynunk... Akár a volt fogorvosi rendelőt is átalakíthatnánk klubbá. Mert azért vállalnának társadalmi munkát az emberek. Igaz, hogy annak megszervezése nálunk talán több energiába kerül, mint másutt, de ez a legkevesebb. A Kocsoláról származó főorvossal arról is beszélgetünk, hogy a tanácstestületben mindig szép számmal tevékenykedtek egészségügyi dolgozók, majd a körzeti ügyeletről szólva megállapítja, hogy az náluk jól bejött, s annak működését a korszerű telefonhálózat is igen jól segíti. Egyébként az ő területükön két körzeti orvos, két fogorvos és egy körzeti gyermekorvos dolgozik a megfelelő asszisztenciával. Azért megjegyezte a főorvos, hogy a nagydorogiak évről évre igen sok társadalmi munkát végeznek - ami becsületükre legyen mondva még akkor is, ha netán nem az első szóra fogják meg a csákányt és a lapátot. Móringlevél 1842-ből „Alól iratak adjuk ertesekre mindeneknek a kiket ilet hogy a mai alól irt napon és Esztendőben egy részről Jaksa József mint vőllegény más részről Hentz Erzse mint Meny Aszony kőzőt elkövetkezzendő Házassági Egyesség köttetett”: így kezdődik az a móringlevél, amelyet a Jaksa család őrzött meg a kései utókor számára - ereklyéül és tanulságul, példaadóan. Kölcsönös szerződés ez, amelyben a jövendő férj, ha előbb halna meg, ötven forintot, a feleség egy „fél ágyat”, azaz egy párnát, két vánkost, egy „lepödőt”, egy abroszt, szakasztó ruhát, kendőt hagy hites társára. Hazánk számos helyén így dívott e szokás: kifejezte azt az öntudatosodást, amellyel nem hagyták a földesúrnak a kisemmi- zés „jogát”, sőt esetünkben a Jak- sa-ös a közös szerzeményt is nejének hagyományozta. Ebből az is látszik, hogy ugyancsak nagy lehetett a szerelem egykoron: ez ugyanis másutt nem volt szokásban, hanem a közösen szerzett jószág az örökösöket illette. A két násznagy 1842. december 11-én hitelesítette az iratot, amely tartalmán kívül azt is igazolja, hogy az ifjú pár számára az 1842-43- ban kötött 56 nagydorogi házasság közül ez volt a legfontosabb - mó- ringlevéllel, vagy anélkül... Alsószenes, Fölsőszenes Nagydorog és Bikács között terül el ez a természetvédelmi terület. A 63-as út szeli ketté. Úgy tartják számon, mint Kö- zép-Európa utolsó füves sztyeppéje. A hatvanas években az ornitológusok pusztai ugartyúkokat figyeltek meg itt. Bár ma sem vonták művelés alá, állatvilága szegényedett. A helyiek kedvelt - és gazdag - gombászó helye. Nem tudom, Nagydorogon hányán tartják emlékezetükben, hogy ott született az elmúlt századok egyik legnagyobb hatású és tekintélyű református püspöke, aki több önálló műve mellett a híres debreceni grammatika szerkesztője volt. Kétszáznegyven esztendeje, 1748-ban látta meg a napvilágot, járt svájci, holland, angol, német egyetemekre, s látogattta Oxford alma materét is. Tudott a magyaron kivül latin, német, szlovák, görög, héber, arab, francia és cigány nyelven, s ezek ismeretében igazán nagy hatású nyelvtankönyvet szerkesztett: nyelvészeink máig emlegetik. Véletlenül bukkantam a Baranya Megyei Levéltárban egyik levelére, amelyet - francia címzéssel - Debrecenből írt bátyjának, Benedek Józsaefnek, Paks- ra. Az 1782-ből származó írás jó fényt vet arra, hogy az öt évvel előtte debreceni lelkésszé választott Benedek Mihály mennyire szegény volt maga is, mégis szűkölködő bátyjának küldött egy kis pénzt: „Nagy keserűséggel olvastam nevezetesen Levelében ezt, hogy sokszor sóra való is alig akad meg kűrülötte. Négy Tallért küldök, ha négy százat lehetne, annyit küldenék, vegye Bátyám Uram jó indulattal, de soha nékem sem levélben, sem más képpen elől ne hozza”. A levélnek azonban nem ez az érdekessége: ráírták kívülre, „Ezenn Levelet Pesten, a Vásár alkalmatosságával felbontottam, nem azért, mintha ezenn Írást óhajtottam volna látni, hanem hogy 3 fra nagy szükségem volt, másutt pedig költsönözni nem akartam”. Elgondolkodom, vajon hogyan ért a címzetthez ez az akkori levél, amelyet még nem a Magyar Posta szállított négy forintért, hanem a feladó személyes megbízottja. Lehet, hogy ugyanolyan tanácstalan volt, mint ma az a postás, aki Benedek Mihály szülőhelyén a róla elnevezett utcát keresné... Minden napra más munka Amikor sorra mutatja a mívesen megmunkált tányért, a széktámlát, a díszdoboz tetejét, ujjai oly meghitten simogatják a tárgyakat, hogy a néző is zsibogást érez ujjhegyében, s meg kell érintenie a parányi kiszögeléseket, a harmonikus virágokat, a geometriai alakzatokat.- A fa melege... ez vonzott mindig. S olyan jó, hogy most már jut rá időm rendesen - mondja Németh Lajos, nyugalmazott rendőr zászlós, aki negyedszázadon át körzeti megbízott volt. - Az még nem kész, csak ki van öregölve... A java ezután következik - magyaráz és minden tárgyhoz fűz valami kis történetet, vagy akár néhány - látszólag közömbös - szót. - Ez egy ismerősnek készül... Kapanyél. Az meg, kaszakalapáló üllő... - majd mosolyogva és büszkén: - Öltöztető állvány az unokámnak. Szívesen nézem s nézném az üzletekben is az ötletes bábuszerűséget, melyen van helye az élére hajtott nadrágnak, az ingnek, a sapkának, dzsekinek, cipőnek. E mellett pedig kedves dekorációja lehet a gyerekszobának.- A dió, a zöldjuhar, az akác jó társai a férjerrfnek - mondja Németh Lajosné -, de nagyon szép és hasznos dolgokat is készít. Étkezőgarnitúrát, esztergált lábakon álló postaládát, karnist, székelykaput a tanyához, s oda még szanetlit is csinált - s az asz- szony a műhelyből a házba tessékel. A hall falán díszes rendben sorakoznak a kardok, szuronyok, bajonettek, a XVIII. századi elöltöltős pisztolyok. E gyűjtöszenvedély is pontosan 25 esztendős. A munka szeretete és tisztelete pedig még régebbi és nem múló. S talán ezért is osztja be olyan pontosan nyugdíjas napjait is Németh Lajos. A nagybevásárlás az ő tiszte hetenként két napon. Olyankor megy a postára is sportfogadásért. Minden kedden menetrend szerint társadalmi munkázik: hol az óvodában, hol az idősek klubjában. Olyankor lapátol, téglát hord, maltert kever, meg ami jön. Mindenkinek van hozzá egy-két kedves szava az utcán - s neki úgyszintén az emberekhez, akik úgy mondják, Németh Lajossal „jó összhangban” éltek akkor is, amikor ö volt a „közeg”. S e megfogalmazást éppen egy olyan embertől hallottuk, akivel nem egyszer volt „ügye” a rend őrének. Hajdanán A település már a bronzkorban lakott hely. A honfoglalás után, a kora Árpádkorban is éltek itt eleink. 1333: Miklós dorogi pap a pápai tizedszedőnek 18 báni dénárt fizet, amely azt mutatja, hogy a helység a népesebbek közé tartozik. 1397-ben Nagh Dorogh-nak, 1399-ben Parthas (Pártás) Dorogh-nak írják a nevét. A XV-XVI. században az Ártányházy, másnéven Bornemissza család birtoka. 1541 után a szekszárdi szandzsákhoz, s ezen belül Tolnához tartozik, az 1500- as évek végén Ali ziamet-birtokos az ura. 1580-ban Kisdorog pusztával együtt említik, 25 jobbágycsalád lakja. 1674: a község elpusztul, elmenekül, lakói 1695-ben újjátelepítik. 1703:21 jobbágycsalád lakja, akik nemrég költöztek ide. 1704: a helység II: Rákóczi Ferenc oldalára áll. 1707: Nógrád Gömör és Kishont vármegyébe 35 dorogi család menekül a császári csapatok elől. 1715-ben 27 jobbágy- és 8 zsellércsalád lakja, valamennyien magyarok. 1720: az itt élő 33 család közül 30 magyar, 2 német, 1 tót, a helységnek saját malma is van. 1730: a helység Szek- szárd és Dunaföldvár után a megyében a harmadik legnagyobb adófizető. 1767:74 szabadköltözésű jobbágy, 139 házas és 15 házatlan zsellér lakik itt, földesuruk a Lengyel család. Két évtized múlva már 260 jobbágycsaládfő, 65 házas zsellér, 34 háztalan zsellércsalád él itt, tehát legkevesebb 2000 személy, köztük 33 iparos, 1 boltos. Fényes Elek 1836-ban írta: „magyar falu a’ Sárvíz csatornája mellett 2735 lakossal, melyből 2653 református. Határjának egy része homok, a többi termékeny fekete homok, melly szép búzát és híres káposztát terem. Jobbágytelke 80 van, földesura a Széchenyi família”. Száz év múlva, 1941-ben 3638-an laknak itt, ebből 2660 fő a mezőgazdaságban, 301 az iparban, 41 az építőiparban, 112a közlekedésben, 142 a kereskedelemben, 58 a szolgáltatásban, 211 közszolgálatban dolgozik: a nyugdíjasok száma: 104. Korszerűsítik a vasútállomást A Rétszilas-Bátaszék vasútvonalat korszerűsíti a Pécsi Vasútigazgatóság, melynek részeként a korszerűsítési munkálatokat úgy másfél hónappal ezelőtt megkezdték a nagydorogi vasútállomáson, mégpedig a dombóvári építési főnökség dolgozói. Már elkészült a bázisvágány, ami az építkezési terület kiszolgálását biztosítja. A fejlesztéssel egy időben a vonal műszaki paramétereit - tengelyterhelését - azonossá teszik a fővonalakéval. Az utasok kényelme, biztonsága érdekében emelt peront is építenek és korszerűsítik a térvilágítást. Az átépítés terveit a MÁV Tervező Intézete - név szerint Fülöp Lászlóné - készítette, az építés vezetője pedig Her- czeg Lajos. A befejezési határidő 1989. június 30. Dorog falva pecséti Visszakörzetesites A pusztahencseieket már a körzetesítés idején is felháborította, hogy a fölső tagozatot bekörzetesi- tik "Nagydorogra. Most megpróbálnak élni azzal, amivel akkor nem élhettek: demokratikus jogaikkal. Visz- szaszerzik a fölső tagozatot. Ehhez viszont iskola kell. Hát építenek. Jelenleg négy tanterem van, ahova 72 gyerek jár négy osztott alsó tagozatos osztályba, és délután két összevont napközis csoportba. Ügyük végrehajtása érdekében elkezdtek építeni egy négy tantermet, szertárat, mozgalmi szobát és a vizesblokkot magába foglaló épületszárnyat. Anyagi fedezetük a közös tanács költségvetéséből nekik jutó rész. Ezt anyagvásárlásra fordították illetve fordítják, az összes munkát pedig társadalmi összefogással végzik. Minden dolgok mozgatója Háhn János elöljáró, aki fáradhatatlanul jár az anyag után és szervezi az „ingyen” munkásokat. Nemcsak a falubelieket, hanem a messzebbieket is. Az építési terveket Budapesten a VÁTI készítette társadalmi munkában. Az építkezés felelős vezetője a 26-os ÁÉV építésvezetője Harczos Ignác - ugyancsak társadalmi munkában. Sok segítséget kapnak a helyi Kossuth Termelőszövetkezettől, a paksi állami gazdaságtól és az atomerőművet építő vállalatoktól. Az elszántság igen nagy. Az épület minden bizonnyal mintaszerűen el is fog készülni. Még arra a kérdésre nincs kielégítő felelet, hogy honnan lesz pénz a berendezésre és felszerelésre, és kik fogják a visz- szakörzetesített gyerekeket tanítani. Mire e sorok megjelennek, már a tetőszerkezet építésén fáradoznak ■i Nagydorog pecsétje 1707-ben
