Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-03 / 53. szám

MA: Nyugdíjas életek ­1988. március 3. CSÜTÖRTÖK évek XXXVIII. évfolyam, jUi SZcHYl (4. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Túlteljesítette tervét a nagydorogi asztalosüzem Tíz-tizenkétféle bútor vázát készítik Nagydorogon A Fővárosi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat nagydorogi asztalosüzeme eredményes esztendőt zárt a tavalyi­val, a 15 millió 720 ezer forintos terv­vel szemben 17 millió forint lett az ár­bevételük, az 1 millió 367 ezer forint tervezett nyereségnek pedig majd­nem a dupláját érték el, 2 millió 656 ezer forintot. A hatvan ember - jobbára betaní­tott munkásokat - foglalkoztató asz­talosüzemet a vállalaton belül a leg­jobbkénttartják számon. 10-12-féle, igen keresett bútorcsaládnak a váz- szerkezetét készítik itt, amit a fővá­rosban kárpitoznak be. A közepes árfekvésű bútorok iránt óriási a ke­reslet, különösen azért, mert a lakó­telepi lakások méreteihez is igazod­nak.-szs-czs­Befejeződött Grősz Károly látogatása Vas megyében Vas megye egyik meghatározó nagy­üzemével, a megyeszékhely kereskedel­mi ellátásával, a szociális gondoskodás eredményeivel ismerkedett munkaláto­gatásának második napján Grósz Ká­roly. Az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdai programját reggel az ország második legnagyobb cipőipari vállalatánál, a Sa- baria Cipőgyárban kezdte. Horváth Imre vezérigazgató tájékoztat­ta a vendéget és a kíséretében lévő me-. gyei vezetőket a vállalat munkájáról. A Minisztertanács elnöke délután aktí­vaértekezleten találkozott a megye veze­tő politikai munkásaival, propagandis­tákkal. A jelenlévőket Horváth Miklós, a megyei pártbizottság első titkára kö­szöntötte, majd Grósz Károly tartott tájé­koztatót. Szólt a hazai épitőmunkát is befolyá­soló nemzetközi folyamatokról, belpoliti­kai életünk időszerű kérdéseiről, az or­szágos pártértekezlet előkészületeiről, a gazdaság megújítását szolgáló törekvé­sek kormányzati alátámasztásáról. A két­napos program során szerzett élményeit így összegezte: „Az itt élők szavaiból ten- niakarás, nyíltság, a gondok kendőzetlen kimondása és meglévő értékeink tiszte­lete tűnt ki. Ezek a jellemzők ma azért is különösen értékesek, mert a jelenlegi közhangulatban gyakran más, ezekkel ellentétes megnyilvánulások érzékelhe­tők”. Grósz Károly Vas megyei munkaláto­gatása Sárváron fejeződött be, ahol a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Válla­lat gyógyszállóját tekintette meg Gellai Imre vezérigazgató kalauzolásával. A NATO-csúcsértekezlet megnyitása Bizonyos vagyok abban, hogy vala­mennyien sikert kívánunk Reagan elnök­nek és azoknak, akik nevében tárgyalnak ahhoz, hogy egyezményt érjenek el a stratégiai fegyverzetek csökkentéséről - jelentette ki a brüsszeli NATO-csúcsérte- kezletet megnyitó beszédében Lord Car­rington, a szervezet távozó főtitkára. Ezen az egyezményen túl - fűzte hozzá -, vala­mennyien még komolyabb megállapo­dás felé tekintünk az európai biztonság központi fontosságú kérdésében. A NATO szerint - fejtette ki -, a hagyomá­nyos fegyverzetek és a vegyi fegyverek terén „aránytalanságok” állnak fenn az Atlanti Szövetség és a Varsói Szerződés erői között. A főtitkár megerősítette azt a NATO szemléletet, hogy „a kelet-nyugati biz­tonsági probléma” gyökere nem a kato­nai problémákban, hanem az emberi jo­gok kérdésében keresendő. Bár azt hangsúlyozta, hogy nem avatkozik be a kelet-európai népek és a Szovjetunió belügyeibe, megismételte az erről szóló NATO-téziseket. A NATO-tanácskozás a szokásos, szigorú biztonsági intézkedé­sek közepette folyik. Reagan amerikai el­nök épségére, egy belga sajtójelentés szerint nem kevesebb, mint 1500 ember vigyáz. Csütörtöki távozásakor - ahogy kedd esti érkezésekor is történt - az egész légiforgalmat leállítják a Brüsszelt kiszolgáló Zaventem repülőtéren. * A NATO-csúcsértekezlet előestéjén jelentette be Brüsszelben a belga had­ügyminisztérium szóvivője: Belgium, Hol­landia és Luxemburg hadügyminisztere elhatározta, hogy közös katonai egysé­get állítanak fel, amelyet a NATO gyorsan mozgó alakulatai keretében integrálnak. Ugyancsak a csúcsértekezlet előtti na­pon közölte a holland igazságügy-mi­nisztérium: Rotterdam kikötőjében egy iráni hajón amerikai vegyi fegyvereket foglaltak le, amelyeket az Egyesült Álla­mokból indítottak útnak Iránba. Villányi Miklós tárgyalásai Moszkvában ENSZ-közgyűlés Esztergályos Ferenc felszólalása A KGST-országok pénzügyminiszterei kedden munkatalálkozót tartottak Moszkvában, ahol a KGST 43. üléssza­kán hozott határozatok végrehajtásával kapcsolatban véleménycserét folytattak a tagországok valutáris, pénzügyi és hi­telkapcsolatainak átfogó fejlesztéséről. A találkozón magyar részről dr. Villányi Miklós pénzügyminiszter vett részt. A magyar miniszter moszkvai tartózko­dása alatt magyar-szovjet kétoldalú megbeszélés keretében Borisz Gosz- tyewel, a Szovjetunió pénzügyminiszte­Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter szerdán hivatalos látogatásra Thaiföldre érkezett. A magyar diplomácia vezetőjét ven­déglátója, Sziddhi Szavetszila légi főmar- sall, thaiföldi külügyminiszter üdvözölte a bangkoki repülőtéren. A tervek szerint Várkonyi Péter Thaiföl­rével áttekintették a kétoldalú pénzügyi együttműködés aktuális kérdéseit, meghatározták a további munka kiemelt területeit, valamint annak szervezeti kereteit. Megállapodást írtak alá a két­oldalú szakértői munkacsoportok létre­hozásáról. Dr. Villányi Miklós találkozott Vazsa Dzsindzsihadzével, a Nemzetközi Gaz­dasági Együttműködési Bank igazgató tanácsának elnökével és Albert Beli- csenkóval, a Nemzetközi Beruházási Bank igazgatóságának elnökével. dön ázsiai-csendes-óceáni kőrútjának negyedik állomásán is tartalmas progra­mot teljesít. Vendéglátóján kívül több más thai ve­zető személyiséggel tárgyal a politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről és előadást tart a bangkoki külpolitikai intézetben. Az Egyesült Nemzetek közgyűlésének ülésszakán kedden felszólalt Esztergá­lyos Ferenc nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője. A magyar küldött megállapította: ellen­tétes lenne mind az ENSZ alapokmányá­val, mind pedig a világszervezet és az Egyesült Államok között a világszervezet székhelyéről kötött megállapodással, ha az Egyesült Államok bezáratná a Palesz­tinái Felszabaditási Szervezet megfigye­lőjének New York-i irodáját. A közgyűlés ülésszaka azért újította fel munkáját, hogy megvitassa ezt a terve­zett amerikai lépést. Az irodát az amerikai kormány azért akarja bezáratni, mert a törvényhozás - az idei költségvetéshez fűzött módosítá­sában - a PFSZ-t terrorista szervezetnek minősítette és követelte, hogy a kormány zárja be mind a szervezet washingtoni irodáját, mind ENSZ-képviseletét. Bár Reagan elnök fenntartásait hangoztatta, aláírta a költségvetési törvényt, s ezzel a módosítás törvényerőre lépett. A wa­shingtoni irodát már bezárták, a New York-i ENSZ-megfigyelői iroda bezárá­sának határideje március 21-e lenne. Esztergályos Ferenc kijelentette: a PFSZ irodájának bezárása nem lenne összeegyeztethető sem a világszervezet működéséről szóló megállapodással, sem azzal a közgyűlési határozattal, amely 1974-ben a PFSZ számára megfi­gyelői státust adott. Szükségesnek nevezte, hogy a világ- szervezet vendéglátó országa tartózkod­jék az olyan lépésektől, amelyek gátolják az állandó megfigyelő működését New Yorkban, mert az ellenkező magatartás azt jelentené, hogy nem tartják tisztelet­ben sem az ENSZ jogait, sem a fogadó ország kötelezettségeit. Esztergályos Ferenc a magyar küldött­ség egyetértéséről biztosította az ülés­szak elé terjesztett határozattervezetet, amely a PFSZ megfigyelő irodájának to­vábbi szabad működését követeli. Afganisztáni­pakisztáni tárgyalások Diego Cordovez, az ENSZ főtitkárhe­lyettese szerdán Genfben derűlátóan nyilatkozott az afganisztáni-pakisztáni megállapodás lehetőségéről, de határo­zottan visszautasította, hogy bármit is mondjon a még megoldásra váró kérdé­sekről, rendezésük módjáról vagy idő­pontjáról. A világszervezet főtitkárának az afganisztáni rendezés érdekében közvetítő megbízottja szerdán a közvetett tárgyalások újabb fordulója előtt tájékoz­tatta az újságírókat. Cordovez délután három órakor a Zain Nurani külügyi ál­lamminiszter vezette pakisztáni, majd fél órával később az Abdul Vakil vezette af­gán küldöttséggel találkozott. Az előzetes konzultációk tapasztalatait összegezve kijelentette: minden érintett fél - köztük Pakisztán is - egyetért ab­ban, hogy egy szélesebb körű részvéte­len alapuló afganisztáni kormány léte megkönnyíti a tervezett megállapodások végrehajtását. Egy ilyen kormány létre­hozása kizárólag az afgánok belügye, nem dönthet róla semmiféle nemzetközi konferencia. Várkonyi Péter Thaiföldön Bogdán László a pozdorját szabja méretre

Next

/
Oldalképek
Tartalom