Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-09 / 33. szám

1988. február 9. 4 Képújság Távol Liverpooltól: a minta-Beatles Tévénapló Csak semmi izgalom! Nem a műfajjal van baj, az európai irodalom is rémtörténetekkel kezdődik, s aki elolvassa Klütaimnésztra vagy az elátkozott labdakidák történetét, van része borza­lomban fölösen is. A görög ember mögött mindig ott állt Áté, a rontás istennője, a végzet helyébe később a közönséges bűnöző lépett, akit a fondorlatos nyomozó csal lépre, hogy így álljon helyre a földi rend. A modern bűnügyi történetnek biztos sémája van, a krimiírás valóságos iparággá fejlődött, s tévénk jóvoltából megismer­hetjük az európai és tengerentúli termés minden fajtáját. Most új, hatrészes sorozat indult, magyar szerzőktől, magyar környezetben, s amint olvastuk, minden történet­nek van „valóságalapja’’. A főhős ezúttal nem a rafinált bűnöző vagy az agyafúrt nyomozó, hanem a jóvá­gású ügyvéd, akinek az a dolga, hogy kimentse a pácból a gyanúsítottat, mert a sze­rencsétlen ellen összefogott ég és föld, s most már csak a prókátori zsenialitás se­gít­Eddig nem is lenne baj, de a két szerző, Pálmai Gyula és Zimre Péter nehezen mozog az igazság ösvényein. Megtudjuk, hogy az ügyvéd válófélben van, barátnője is válni akar, ebből valami kijöhetne, de a szerzők elejtik ezt a szálat, később szóba sem kerül. Tanúi vagyunk egy adásvételi szerződés aláírásának, innen is el lehetne indulni, de ügyvédünk olyan zseniális, hogy az egyik fél még külön hálapénzzel is kedveskedik neki, ami ugyan rejtélyes, mert egy adásvételi szerződéshez vajmi ke­vés zsenialitás kell, magánember is megcsinálhatja. Végre megjelenik a bűnös, akinek semmi köze a válóperekhez, az adásvételhez, ez újabb történet: azzal vádolják, hogy megölte cimboráját. Az ügyvédnek most kel­lene megmutatnia ügyességét, de erre semmi szükség nincs, mert a tárgyaláson ki­derül, hogy a szerencsétlen áldozata beleesett cimborája késébe, ami ráadásul nem is az övé volt. Kész, nincs tovább. Illetve még hallunk egy kegyes moralizálást, körülbelül úgy, mint „a bölcs Esopusnak" fabulái végén, a derék Heltai Gáspár meg­fogalmazásában, aminek „értelme": igen ritkán találtatik egy hív barátja avagy ro­konsága az embernek az emberek között, miként a pacsirtáról meg annak fiairól szóló mese tanulságából megtudjuk. A történet kusza, nincs egységes cselekménye, az egészből hiányzik a feszült­ség, ami nélkül egy szerelmi regény is unalomba fullad. Bágyadtan jönnek-mennek a szereplők, s mindent az unalom pora lep be, a néző pedig arra gondol, hogy miért kellett ezt az érdektelen és ötlettelen történetet megfilmesíteni? Derrick leggyen­gébb pillanataiban is jobb, s itt az sem segít, hogy a történetnek „valóságalapja” van, ugyanis a valóság is tud unalmas, nagyon unalmas lenni. Mario és a varázsló Új magyar operát mutatott be a tévé, aminek jelentőségét csak növeli, hogy egy időben került színre az Operaházban is, más rendezésben, más szereposztásban. Vajda János művének alapja Thomas Mann híres elbeszélése, a Mario és a varázs­ló, ami 1930-ban keletkezett s az olasz fasizmusról szól, pontosabban a diktatúra lélektanáról. Súlyos történet, cavaliere Cipolla, a varázsló históriájával kapcsolat­ban Thomas Mann is „rettenetes véget, szörnyű, végzetes befejezést" emleget, ami azért „ fölszabadító" is, mert a megcsúfolt Mario végül agyonlövi a szemfényvesztőt. Alkalmas-e a novella arra, hogy egy opera alapjául szolgáljon? Thomas Mann a rá jellemző pedantériával pontosan beszámol a környezetről, olaszországi nyaralá­suk részleteiről, pontosan leírja a helyszínt, jellemzi a kis üdülőhely vendégeit, az el­beszélés szereplőit. Maga a történet a hosszú expozíció után csak a novella második felében indul, s ekkor már gyorsan halad a végkifejlet felé, s Vajda János operája, aminek szöveg­könyvét Bókkon Gábor írta, itt keresi a súlypontokat. Zeneileg is. Formailag a darab egyetlen, wagneri méretű monológ, ezt kell feloldani, s Vajda biztos érzékkel emeli ki azokat a helyeket, ahol a cselekményeidre lendül. Ennek eredménye, hogy Mann történetének illusztrációja helyett valódi zenedráma lett a Mario, s Vajda Jánosnak sikerült megtalálnia azt a formát, ami egyszerre modern és közérthető. A jelek szerint nemcsak szakmai körökben van sikere, jóllehet az operát ma so­kan gyanakodva nézik, mintha néhány hatásos Verdi-áriávat be is fejeződött volna a műfaj. Jó opera a Mario, sikeréhez természetesen jó énekesek is kellenek, mint a való­ban démoni Polgár László, Sudlik Mária, Korcsmáros Péter, valamint a karigazgató Sapszon Ferenc és a dirigens Török Géza. Az Operaházban más rendezésben, más szereposztásban játsszák, itt Hegyi Árpád Jutocsa teremtett hatásos környe­zetet, s adott a baljós történetnek biztos ritmust. Cs. L. Meglepetések sora várható! Szekszárdim a Szekszárd Big-Band Moziban Yesterday Yesterday angol szó, jelentése: teg­nap. Radoslav Piwaworski többszörösen díjnyertes filmje nem véletlenül viseli ezt - a telitalálatnak beillő - elmet. A történet a közelmúltban, közelebbről 1964 Len­gyelországában játszódik, s azokban az időkben nemcsak Angliában, hanem Eu­rópának ezen a részének is nagy siker volt a Beatles Yesterday című slágere. A négy gombafrizurás ma már klasszikus dalai az országhatárokon áttörve a len­gyel fiatalokra is óriási hatást gyakorol­tak. Pawlak, a főhős éjszakánként a vi­lágvevő rádió keresőgombját csavargat­va a luxemburgi adó műsorát keresi a Beatles reményében. Nemrég alakított három gimnazista társával együtt zene­kart, s csapata a menő Beatles-számokat tűzte műsorára. Ebből adódó megpró­báltatásaikat, konfliktusaikat mutatja be a kiváló alkotás, melynek külön elisme­résre méltó érdeme, hogy az akkori idők lengyel valóságába is bepillantást en­ged. A magyar nézőknek is rendkívül isme­rős ez a realitás. Gothár Péter valami ha­sonlót fogalmazott meg a Megáll az idő­ben. S bevillan a táncdalénekesnő, Koncz Zsuzsa slágerének első sora is: „64-ben épp hogy elindultunk”. Hogy hova jutottunk, mit ért el a közvet­lenül a felszabadulás után született ge­neráció, az mindenki előtt ismeretes. Persze, a hasonló korú lengyel nemze­dékkel sem bánt kíméletesen a történe­lem: Pawlak gyermekfejjel megérhette az 1956-os poznani munkástiltakozást, egyetemistaként a 68-as diákmozgalma­Rádió Cseréljünk történelmet? - avagy kuriózumok a Vasárnapi újságban Ki ne szeretné, ha közvetlen hangon szólnak hozzá a „beszélő dobozból”...? A sok elvtársnő, kartárs, kollega - meg­szólítások után végre így érzi, hogy egyes szám második személyben be­szélnek hozzá, igaz, rajta kívül néhány millióan hallgatják még az egyoldalú dis­putát, mégis az illúzió megmarad. Talán többen élték át hasonló benyomásokkal a Vasárnapi újság adásait. Igaz, egy ideje már a Jó reggelt adásai­ban megszólaló szerkesztők, műsorve­zetők is megengedhetik maguknak az egyéni hangot, az íratlan, vagy Írott sza­bályokat azonban be kell tartani. Botor­ság persze egy politikai napilapot mond­juk egy színes hetilappal összevetni, ha­sonlóképpen nem lehet cél a kétfajta magazinműsor egy súlycsoportban tör­ténő mérlegelése. Az új és eddig ismeret­len szín érzékeltetésére azért mindig szükséges, hogy fel tudjuk idézni a palet­ta színskáláját. A korán ébredők reggel hat órától hall­gathatják az érdekes információkat, ku­riózumokat bemutató műsort elsősorban kulturális, mindenekelőtt történeti témák­ból. A legutóbbi számból elég a frontot, hadifogságot megjárt, megélt magyar honvéd naplóját idézni, aminek íróját Szél Júlia szólaltatta meg, megrázó erő­vel ábrázolva egy emberélet szenvedé­seit és egy darab történelmet. Hasonlóan igényes kiválasztás a Berki család múlt­ját kutató riport. A neves egyéniségekből Lili, a színésznő, Géza, a zenész és Fe­renc az ortodox adminisztráció vezetője,- csak utóbbit kereshették fel, hogy a famí­liáról, az elhunyt testvérekről, mozgalmas életükről beszéljen, stílszerűen a szülő­földet, Dalmáciát idéző saját zenével kí­sérve. Sajnos amennyire sokszor el­hangzott a riport konferálásakor és felvé­tel közben is a közeli barátság, ismeret­ség a két fiú és az idősebb rádiósok kö­zött, annyira keveset tudtunk meg rólunk, mi kívülállók, mintha egy kicsit megfeled­keztek volna a hallgatókról. Elgondolkodtató jegyzettel fejeződött be a Vasárnapi újság Szálé László jóvol­tából. Cseréljünk történelmet? címmel a gyakran felvetődő dilemma, a hitelesség, az utódoknak való felelősség terhére figyelmeztetett. Persze, ki lehet törölni a tankönyvekből a „kínos” korszakokat, a példák sorát a mohácsi csatavesztéstől 56-ig, napjainkig ki-ki hozhatja kedve szerint, csakhogy azzal valami más is el­vész észrevétlenül. És végül: a műsorvezető, Rapcsányi László, közvetlen, de sokszor komoly és fontos problémákat felvető szavai nem­csak az újság „lapozgatásához” segítet­tek bennünket, önmagukban is adtak, gondolkodásra késztettek. Ez pedig a legjobb garancia arra, hogy újra leüljünk a rádió mellé... —takács— kát, pályakezdőként a 70-es gdanski vé­res összecsapásokat, később a 76-os radomi sztrájkokat, hogy a 80/81-es eseményekről ne is beszéljünk. Az ellentmondások természetesen 1964-ben még a felszín alatt sem voltak érzékelhetőek. Sőt, Lengyelország neve nagyon jól csengett, s ezt a film is tükrözi néhány vonatkozásban. Mig hazánkban a Beatlest a 60-as évek elején a legjobb esetben is a nyugati divathóbort leg­újabb megnyilvánulásaként jegyezték, addig a lengyel fiatalok viszonylag tény­szerű képet kaphattak angol kedven­ceikről. A hosszú hajat viszont - s ez a gyakorlat megegyezik a hazaival - ott sem tolerálták. S inkább volt illendő Va- lentyináról, azaz Valentyina Tyeresková- ról énekelni, mint a társadalmi ellentmon­dásokról. A négy lengyel Beatles közül háromnak - némi nehézség árán - sike­Fogalom volt a neve, ami annyit jelent, mint a matematikában az axióma: aki is­meri, hiszi, tudja, ki az a Salamon, aki pe­dig nem, annak szinte lehetetlen elma­gyarázni. Ha most mégis az utóbbira te­szek kísérletet, annak nyomós oka, hogy- csaknem ötven esztendővel első ki­adása után - ismét napvilágot látott Sala­mon Béla Hej, színművész cimű könyve. A műfaj, amelynek képviselője volt, jó­szerivel már alig található: a kabaré ugyan létezik, de azok az ízig vérig kelle­mes darabok, kicsiny színházak légkörét érző és betöltő humoros művek nincse­nek, mert átalakult a befogadó, a közön­ség. Valamikor, a század elején Nagy Endre bábáskodott a magyar kabaré születése körül, s ne szégyelljük, ne feledjük, hogy például Babits Mihály is írt kupiét Medgyaszay Vilma számára. A műfaj csaknem mindent el tudott mondani, s akár a mesebeli sebész, fájdalom nélkül, de mégis eredményesen operált, met­szette ki - ha csak egy-egy estére is- a mindennapi élet üszkös nyűgét. S ab­ban is volt valami csodálatos, hogy eköz­ben fölemelt, mondjuk, egy kereskedő­segédet, aki Bereg megyei szülőfalujá­ban még álmában rettegve küzdött a szí­nésszel. Már az első hangoknál megérezhette a hallgató, hogy ebben a zongorajátékban évtizedek művészi és pedagógiai mun­kájának örömei és bánatai, sikerei és ku­darcai, hullámhegyei és -völgyei sűrű­södnek, Liszt Ferenc hajdani fizikai és mai szellemi közelségében. Aki „próféta akar lenni saját hazájában”, annak min­den évben újat kell produkálnia. Csak így szólhat hite szerint hivei seregéhez, akik különben el is pártolnának tőle, hogy új próféták szavára hallgassanak. Husek Rezső művészetének - a legmagasabb rendű zongoramuzsikának hivei a ma­napság fogyatkozó létszámú szólóestek látogatottságához képest számosán: mintegy százharminc fővel képviseltették magukat a Művészetek Házában február 1 -jén, hétfőn este fél nyolckor. A Liszt Ferenc Zeneiskola ma már nyugalomba vonult igazgatója, a Liszt Ferenc Társaság Szekszárdi Csoportjá­nak vezetője az 50-es évek dereka óta töretlen lendülettel évenként új műsorral lép hallgatói elé. Ezt hangsúlyozta a rült az áhított fellépés. Pawlak már koráb­ban összetűz nevelőanyjával, tanárával és a pappal. Kedvese, Ania megaláztatá­sát látva öngyilkossággal próbálkozik, s emiatt nem lehet ott a bemutatkozáson. Végül úgy tűnik, minden jóra fordul: Paw­lak és Ania a gimnázium előtt találkoznak és a kiszűrődő Beatles-taktusokra önfe­ledt táncba kezdenek. Happy end? Tá­volról sem. Az epilógusban a 15 évvel ké­sőbbi Pawlakot és Aniát láthatjuk, egy bí­róság folyosóján, a bontóper tárgyalá­sán. S miközben a kamera hosszasan mutatja kamasz lányukat, aki közömbös arccal üldögél fején fülhallgatós rádióval, elgondolkodhatunk néhány kérdésen: vajon mi okozta olyan tisztán induló kö­zös életük csődjét? Az önismeret teljes hiánya, vagy esetleg valamilyen más mechanizmus is közrejátszott a kudarc­ban? SZERI ÁRPÁD Manapság elképzelhetetlen sikere volt a maga idején Salamon könyvének: megjelenése évében, 1939-ben, öt ki­adást ért meg, s később még kettőt. Pe­dig szerzője kényszerből írta, mert az 1938-as zsidótörvény lehetetlenné tette, hogy a Teréz-körúti színpadon mondja el konferanszait, adja elő jeleneteit, köztük az évtizedekig töretlen népszerűségű Vonósnégyest. Az élet súlya nehezedett ugyan a szerző vállára de mindez legke­vésbé sem befolyásolta abban, hogy könnyű futású tollal mutassa be pályájá­nak történetét s a kabaré világának szelíd mosolyú perceit. „Nekünk Salamont az ég küldte kedélybetegség ellen. Akármi­lyenek a gazdasági és egyéb viszonyok, ő mindig derűsen és vidáman nézi az éle­tet. Talán nemcsak a maga, de a mi ked­vünkért is” - idézi a kötet hátlapja Kellér Dezső hajdani méltatását. Hozzátehetjük, ez a vidámság, humor, bármennyire is a kisember szemüvegén látja és láttatja a világot, sohasem olcsó, nem harsány, hanem örök emberi. Egy-egy nehéz nap vagy hét után jó kézbe venni Béla bácsi könyvét, amely­nek derűs kedélye talán átragad egy ki­csit a ma emberére, a kellemes szórako­zásra vágyó olvasóra. DR. TÖTTÖS GÁBOR zeneiskola jelenlegi igazgatója, Thész László is. Mozart: d-moll Fantáziája az improvi- zatlv futamokból kibomló sóhaj-témák szépségét mutatta fel leghatásosabban. A dúr hangnemben megjelenő, vidám té­ma még feszesebb, örömtelibb, frissebb fogalmazásának mi is jobban örültünk volna. A játékos elemek a látható|an-hall- hatóan nagy kedvvel eljátszott Beetho­ven: B-dúr szonátában kapták meg igazi rangjukat. A biztos zenei formálás milyen élvezetessé tette az I. tétel visszatérését, a főtéma új felbukkanását! Az alapjában nem virtuóz, hanem lírikus tartású mű­vész belső világa a II. tétel dalolásában tárult fel legőszintébben. Az éneklést a csiszolt kőpadlós hajdani zsinagóga akusztikája (időszaki szoborkiállítás ke­mény felületeivel súlyosbítva) nem támo­gatta. A terem legkülönbözőbb pontjairól hallgatva, a hanghullámok állandó inter­ferenciája furcsa csengéssé olvadt ösz- sze. A zongora basszushúrjai már a pó­dium öblében csendülnek meg és a kívá­Mint azt sokan tudják, a Szekszárd Big-Band a nyáron az NSZK-ban vett részt egy zenei fesztiválon, ahol érthető módon igen nagy sikert arattak. A kitűnő jazzegyüttes az ottani élményeiből és az ott elhangzott számokból nyújt át egy szí­nes csokorra valót Szekszárdon, a mű­velődési központban február 14-én és 15-én este hét órától. Az egymás utáni két előadás is gesztus a csapat részéről, hiszen volt már rá példa, hogy a szek­szárdi közönség nem fért be a nagyte­rembe, s szabályosan követelték a „re­natosnál nagyobb hangvolumennel ke­rekednek a rövidebb diszkanthúrok zen­gése fölé. A szonáta Menüettje és Ron- dója a szembeállított karakterek élveze­tes egyensúlyjátékává szélesedett. Más­fél százados zenetörténeti ugrással jutot­tunk Kabalevszkij XX. századi világába. Az ugrás csak látszólagos, mert a kon­zervatív szovjet szerző zenei nyelvezete erősen kapcsolódik Csajkovszkij és Rachmaninov stílusához, kétségtelenül erős hangulatteremtő képességgel, ami a mollban fogalmazott Scherzo, az orosz folklórra utaló, recitáló középső és az etüdszerű végső prelúdiumból kiderült. Szünet után Weber báli hangulatot idéző híres darabja a „Felhívás keringő- re” keltette fel érdeklődésünket a roman­tika kezdetei iránt. A Berlioz és Liszt ré­vén Európa-szerte népszerűsödött da­rab ezúttal is hódított. Érzelemgazdag­ság, kifejezőerő tekintetében Schubert: Momentmusical (zenei pillanat, Asz-dúr) című alkotása jelentette a második félidő csúcspontját. A „Téli utazás” fájdalmas- merengö dalainak könnyfátyolán át a vi­lágba néző zeneköltő lelkének finom rez­düléseit követhettük változatok sokasá­gán át. Végezetül Liszt: XI. Magyar Rap­petát”. Tehát a hét végén és a jövő hét elején frappáns dolgok sora várja azokat, akik az igényes jazzmuzsikán felül meg­lepetésekre is vágynak. Mert az utóbbi­ban is lesz részük. De ezeket nem árulhatjuk el. Legfel­jebb annyit, hogy a műsor egyik blokkjá­ban a régi, kedvelt és a külföldön is nagy sikert aratott számok - Pennsylvania 6- 5000, az Amerikai őrjárat - szerepelnek, a másik részben pedig az ígért meglepe­tések: ízig-vérig show-műsort nyújtanak át a nézőknek. szódiája jelenítette meg a cimbalom pen­gését, a kuruckor tárogató motívumait, hogy nem elhadart, feszes táncforgata­gával farsangi időszakhoz illően keltse életre a magyar verbunkos stílus „lassú­friss" lejtését. A lelkes tapsokat Husek Rezső ráadásként Chopin: cisz-moll ke- ringőjével köszönte meg. A hangverseny szünetében magnós szignál csendült fel többször is, hogy a hallgatókat helyükre szólítse. Mozart Va­rázsfuvolájának kedves Papageno dala volt ez („Egy tűzről pattant lányka...” hangszeres előadásban). Kissé megle­pett ez éppen Szekszárdon, amely város több magyar zeneszerzőhöz is találna zenés szálakat és nem kellene bécsi muzsikához fordulnia. Az idegeneket is bizonyára elgyönyörködtető zenélő kút még ugyan nem játssza Liszt Vili. Rap­szódiájának, az Augusz Antalnak ajánlott „szekszárdi" darabnak melódiáját, ám de a Művészetek Házában szignálnak ajánl­hatnánk Kodály „Háry Jánoskának Bé­csi harangjátékát. Kezdőhangjai a Garay János költeménye nyomán világhírűvé lett obsitost idéznék, meg egy kicsit Mo­zart városát is, de a magyar géniusz hangjaival... LUKIN LÁSZLÓ Könyv Béla bácsi könyve Hangverseny Husek Rezső zongoraestje

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom