Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-02 / 27. szám

1988. február 2. 4 KÉPÚJSÁG Moziban DEKOBRA A közvélemény ilyen. A közvélemény szerint azokat a filmeket, amelyekről né­ha óhatatlanul gúnyos fölénnyel írnak az újságok, érdemes megnézni. Magam is szívesen beleesnék a közvélekedésnek ebbe a néha valóban kellemes meglepe­tést okozó csapdájába: Sylvester Stallo­ne Kobrája nagy közönségsiker. Vagy ez még korai jóslás? Maradjuk hát szerényen Arnold Schwarzenegger a magyar televízióban elhangzott intelménél, aki sokakkal együtt azt mondja, hogy a kérdéses fil­mek alapvetően a szórakoztatásunkért születnek? Dőreség hát használni az esztétikai minősítések kifinomult, fenn- költ optikáját a biztos kasszasiker jó­szándékú ármányaival szemben? De hát még a szórakozásunk is lehet igényes vagy igénytelen. Ez még akkor is igaz, ha kezdünk leszokni arról, hogy a kalandon, a nyers erőszakon kívül mást is számonkérjünk a halomszám gyártott western- és detektívtörténetektől. Stalonne igyekszik előzékenyen kielé­gíteni mohóságunkat. Cselekménybo­nyolítással, jellemábrázolással nem so­kat bíbelődik. A történet egysíkú, csaknem úgy jelle­meztem, hogy vérszegény. Holott a világ­gyűlölet késeket-kalapácsokat csattog­tató őrültjei bőségesen gondoskodnak a vérről, a pokol mindennapi megjelenésé­ről. Főként fiatal, autókban meglepett nők lemészárlásával és megerőszakolásával testesítik meg leendő új világuk erőszak­ra épülő eszméjét. Sajnálatra méltó el­mebeteg gonoszságuk vélhetően a civili­záció adománya. Ellenük lép fel a sihe- der-álmok ködéből, sötét szemüvegben napjaink félelmet nem ismerő zsaru va­gánya, hogy a filmvásznat autós ámokfu­tások, lángoló emberek, égberepülő mo­torkerékpárok jólismert özöne népesítse be. Elgondolkodtató viszont a Kobrának és társainak - hosszú a lista - rendület­len népszerűsége. A húszas évek neves szovjet művészetpszicholgusa, Vigotsz- kij és müvészetszociológus Davidov ad munkáiban megkülönböztett hangsúlyt annak a gondolatnak, hogy a művészet története egyúttal a közönség mű iránti fogékonyságának, elsajátítási módjainak története is. Végső soron a mű befoga­dása - a könyv elolvasása, a film megte­kintése - során bennünk születik újjá mindaz, amit láttunk-olvastunk. Kérdés hát, hogy a látvány, a filmnyelv agresz- szióval telt dinamikája, a művi félelem mi­lyen lelki szükségleteket elégítenek ki bennünk? És a Kobra kampóra akasztott, szerencsétlen ördöge, az igazságosztó brutalizmus megannyi paradoxona láttán nem egészségesebb vágyódni Búd Spencer köpés derűje, vagy legalább a hagyományos western kemény öklű hő­sei után? Ahol a hősöket még emberlép­tékű indulatok, vágyok és sérelmek moz­gatták? BÓKA RÓBERT Jó reggelt! Bemutatkozik a Pannónia Pécsett a Művészetek Házában mutatkozott be Pannónia című Eisenstadtban kiadott folyóirat, illetve főszerkesztője, Sebestyén György. A bemutatkozás képletes, ugyanis a másfél évtizedes folyóiratot jól ismerik nálunk is, hosszú ideje a Lapkiadó Vállalat terjeszti, s számos magyar író munkája jelent meg lapjain. A főszerkesztő sem ismeretlen, mert Sebestyén György 1953-56 között a Magyar Nemzet vezető munka­társa volt, azóta Ausztriában él s az elmúlt években két könyvét is kiadták itthon. (A lét háza, esszék, Albínó, regény.) A találkozót Tüskés Tibor vezette be, aki a névrokon, a pécsi Pannónia Könyvek szerkesztője, s megemlékezett a közös elődről, a pécsi egyetem Pannónia című folyó­iratáról, amit a 30-as években adtak ki, s kis példányszáma ellenére az országhatáro­kon túl is jelentős tudományos orgánum volt. Sebestyén György előbb magáról, munkásságáról beszélt. Anyanyelve tulajdon­képpen német, de a haza, a Vaterland, mint a bécsi rádió körkérdésére válaszolta, a magyar föld, jóllehet ma már Bécsben van otthon. Első irodalmi munkái is ide kötik: 1948-ban szerkesztője volt a Röppenj, szikra! című versantológiának, segédszerkesz­tője a Színház és Filmművészet című folyóiratnak, közben elvégezte az egyetemet. „Bécsben elhatároztam - írja Önarcképvázlatában - hogy nem veszem tudomásul azokat a kategóriákat, amelyekbe embercsoportokat besorolnak. „Emigráns”, „disszi- dens,” „menekült" - ezek olyan szavak voltak, amelyeket vonatkoztathatott az ember magára, de hatálytalaníthatta is magára nézve. Én kivontam magam belsőleg a katego­rizálásból... és olyan embernek tekintettem magam, aki egyik városból egy másikba költözött.” Ausztriában rövidesen megjelent egy regénye, amit még magyarul irt, majd sűrűn követték újabb sikeres alkotások, s közben megszületett a Pannónia című folyóirat, aminek alcíme: Magazin für europäische Zusammenarbeit, tehát az európai közös munka folyóirata, az együttélés gondolatának fóruma. A lap valóban ezt a gondolatot szolgálja, címe pedig arra utal, hogy a Duna menti népek együttműködését kívánja elősegíteni. Ez a táj etnikumát tekintve rendkívül változatos, s mint Sebestyén György is kiemelte, sok a népek közötti félreértés, előítélet, s ezek eloszlatása sürgető feladat. • Éppen ezért a Pannónia nem emigráns folyóirat, kizárólag az illető országok íróira épít, s a német nyelvterület alkotói mellett sűrűn szerepelnek benne csehek, szlovákok, ma­gyarok, horvátok, szerbek, lengyelek, az utóbbi időben szovjet írók is, s a Pannónia ezekbe az országokba el is jut, mindenütt rendszeres olvasói vannak. A Pannónia fontos missziót tölt be, ahogy maga a szerkesztő, Sebestyén György is, aki saját munkái mellett Krúdyt, Móriczot fordította németre, sőt Az ember tragédiáját is. A pécsi találkozón írók, olvasók cserélték ki gondolataikat, a szerkesztő pedig to­vábbi terveiről is beszélt, amelyek között egy baranyai szám megjelentetése is szere­pel. Cs. L. Különlegesen nagy feladatot vállalt magára az előadó amikor Beethoven négy utolsó, vagy másként öregkori szonátáját tűzte műsorára. Gyakorlott, befutott művészek félelemmel és tisztelettel választanak ezekből egy-egy művet, mert rendkívül nehezek, előadónak, hallgatónak egyaránt. Köztük például az op. 106-os B-dúr mű terjedelmével isegyedüláll: 45 percig szege­zi székéhez a figyelmes hallgatót. Beethoven maga mondta e műre: „íme egy szonáta, ame­lyen dolgozhatnak majd a zongoristák és ame­lyet ötven év múlva fognak játszani. „A korabeli hallgatókat meghökkentette és Beethoven életé­ben egyedül, volt tanítványa Czemy tanulta meg a művet. A Mester már halott volt, amikor a 25 éves Liszt Ferenc Párizsban vitte diadalra a mű­vet, amint azt Berlioz lelkes kritikájából tudjuk. Azóta sem játsszák sokan. Mit mondanake művek nekünk?Talán Molnár Antal fogalmazza meg legszebben: „Harmónia­váltásai titokzatos mélységeket. Dinamikai várat­lanságaira megáll a szívverés. Hangszinei, meló­diái megnyitják a tündéri távlatok kapuit és regék fényébe varázsolják a képzelet megnyílt birodal­mát. „A Mester e késői műveiben egyrészt visz- szatekint az európai hagyományokra. Beépül a fúga, a kánon, vagy a rondó-finálé helyére egy- egy nagyszabású variációsorozat. Összegezi mindazt, amit e műfajban eddig tapasztalt, ugyanakkor látnoki erővel megrajzolja a követ­kező korszak romantikus zongoramuzsikáját. Fellegi Ádám nemzetközi szinten is nagysza­bású művész. A legnehezebb technikai problé­mákat könnyedén, elegánsan győzi. Szép hang­ja, puha basszusai talán a legjellemzőbbek elő­adására. Biztonsága lenyűgöző. A legszebb perceket a B-dúr mű lassúja, az E-dúr szonáta első tételé­nek gyöngéd líraisága és az Asz-dúr mű nyitóté­telének varázslatos hangszíneivel szerezte. Né­hol úgy tűnt, kíméli erejét és adós maradt mar­kánsabb, drámai fokozásokkal, mint a B-dúr mű első tételében. Fodor András költő versben köszöntötte Fel­legi Ádámot hasonló műsor-összeállítású pesti hangversenye alkalmával, Beethoven nevében többek között ezt írja: Ne higgyétek, hogy valaha is meddő malaszttá lesz, amit írtam. Amig ember az ember, ne higgyétek, hogy valaha is mellőzni, nélkülözni tudtok. Hallgassatok rám, hangzó eleven emlékművetekként. A testvéretek voltam. Bízunk abban, hogy még sok ilyen szép ün­nepnapunk lesz, szürke hétköznapok után. HUSEK REZSŐ A buszvezető marka a volánra feszül. Kanyar következik. Az utak többnyire szárazak. Napos idő várható. Ebből in­nen, ebben a kora reggeli órákban még semmi sem látható. Van aki már a szerelőcsarnok felé tar­tana. Az utolsó simítások a munkaruhán. A gombokon. Egy elnyomott ásítás. Vala­hol Bretagne partjainál hurrikán tombol. Azután lapszemle. Márványi Péter talló­zása a hazai sajtóban. Népszabadság: a párt vezető szerepe és az intézményi megújulás. Magyar Hirlap: mire tartalé­kolnak április 1-ig a vállalatok? Népsza­va: Mit tud tenni az ideiglenesen munka- nélküliek szakszervezete Miskolcon? Magyar Nemzet: nyugati utazási irodák. Hány millióra biztosíthatjuk az életünket? Irány a szerelőcsarnok. És aki most ébred és gyűrött arccal farkasszemez a borotválkozótükörrel, vagy édesanyaként kénytelen erőseb­ben markolni engedetlen csemetéje ke­zét? A zoknit felhúzni. Néha az a legnehezebb. Ennyi telitalá­latot! 741 telitalálat a totón, a nyeremény egyenként 8280 forint... 5 óra 40. Hogyan bővíti szolgáltatásait a szekszárdi KSZE növénytermesztési rendszere a világ­bank által ajánlott programok és a hitelek segítségével. Jó lenne néhány percre visszahup­panni a fotelba. Lakatos Csaba igazgató a pénzügyi gazdálkodásuk formáiról be­szél, a 70 millió forint értékben kiadott la­kossági kötvényekről, szerepükről a bü­rokrácia átvállalásában és a pénzügyi reakciókészség szerepéről. A Falurádió rövid interjúkból összeállí­tott blokkja pereg. Elgondolkodtató jegy­zet a hígtrágya szalmabálás szűréséről, a zeolitos kezelésről, kitekintéssel Hollan­diára... Az Ónódi Rákóczi Termelőszövet­kezet földjeinek 60-70 százalékát egyéni művelésre adja bérbe pénzügyi egyen­súlyának helyreállítására. Húsvéti bárá­nyok a szentesi Árpád Termelőszövetke­zetből. A jerkék gondos kezelése - telje­sítménybérezéssel. A reggeli szedelőzködés ütemében pergő műsort Kovács Jenő szerkesztet­te. Indulóban a lakáskulcs után kotorá­szunk, hat óra lesz hét perc múlva. Las­san visszafényesedik a leheletünktöl el­homályosult borotválkozótükör. Február eleje, hétfő. Ignác napja van. A kulcs megfordul a zárban. A barom­fiudvarokban a kiszórt kukoricát a tyúkok már felcsipegették.- br ­Amerikas magyarok József Attila verse pontosan közli a történelmi tényt: kitántorgott Amerikába más­fél millió emberünk. A századforduló idején történt, a Tolnamegyei Közlöny, a me­gyeszékhelyhetilapja rendszeresen beszámolt a kivándorlókról, akiket az itthoni ki- látástalanság űzött a messze idegenbe szerencsét próbálni. Az első idők súlyos megpróbáltatással jártak, hisz nyelvet nem ismerő, szakmát nem értő földmunkás tömegekről volt szó, s keményen helyt kellett állnia annak, aki nem akart elmerülni az emberáradatban. Azóta nemzedékek nőttek fel, az első bevándorlókhoz újabbak csatlakoztak, de az óhaza képe azokban sem halványodott el, akik csak apáik, nagyapáik elbeszéléséből tudják, mit kellett maguk mögött hagyniuk. Ebben az idegenségben nagy szerepet játszottak és játszanak ma is a magyar egyesületek, s most ezeknek eredt nyomába a televízió csapata. Nehéz megmondani, hány ilyen egyesület működik Amerikában. Ohio államban Liszt-társaságot alapítottak, amely a kitűnő zenetudós, Lux András vezetésével a magyar zene népszerűsítését tűzte ki célul, akinek tanulmányai itthon is jól ismer­tek, egyik Liszt-esszéjét a Dunatáj is közölte. Vannak régebbi egyesületek is, mint a William Pennről elnevezett, amely most száz esztendős, vagyona meghaladja a 60 millió dollárt, s az Egyesült Államok területén számos fiókja működik. A doku­mentumfilm ezt a sokrétű tevékenységet igyekezett száma venni, s megtudtuk azt is, hogy színjátszói a Bánk bán előadására készülnek, New Yorkban Kossuth-mú- zeumot hoztak létre, összegyűjtve Kossuth amerikai időzésének emlékeit. Fontos szerepet vállaltak ezek az egyesületek, amelyekben otthonos a magyar szó, ápolják a népi hagyományokat, igyekeznek kapcsolatot tartani a magyarság­gal, mint itthon is jól ismert lapjuk, a most 85 esztendős Magyar Szó, amelynek szer­kesztőségébe ugyancsak ellátogattak a tévések. Hasznos és megbecsülendő vállalkozás ezeknek az egyesületeknek a bemuta­tása, s jó tudni, hogy az óhazától messze, más körülmények és életfeltételek között is ápolják emlékeiket, a közös múltból azt, amiről úgy gondolják, nem lehet elfelej­teni, mert magukat rövidítenék meg. Fenn az ernyő... A múlt század ünnepelt színházi szerzője vitathatatlanul Szigligeti Ede volt, aki több mint száz színművet írt, köztük olyan remekléseket, mint a Szökött katona vagy a Liliomfi, ami valószínűleg máig a legjobb magyar vígjáték. Jómódú családból származott, s amikor apja látta, hogy nem bír rakoncátlan fiá­val, szabályosan kitagadta, s ekkor vette fel a Szathmáry József helyett a Szigligeti nevet, de ekkor még Eduardnak hívták, a színigazgató Döbrentei tanácsára. Ugyanis színészként kezdte, de ehhez kevés tehetsége volt, s már 1835-ben megírta a „Megjátszott csehek” című romantikus játékot, majd a következő évben a „Dienes, vagy a királyi ebéd” című darabot, amiket azóta csak a színháztörténet tart számon. Ugyanebben az évben, 1836-ban Arany János nevét is megtaláljuk egy debreceni színlapon: A hívatlan képíró című darabban Márton inas szerepében lé­pett fel. Szigligeti munkássága nagy ösztönzést adott színpadi irodalmunknak, ő indítja el a népszínművek divatját s kiapadhatatlan forrásából mindenki merített. Tökélete­sen ismerte a színpad fortélyait, tanított is a színiakadémián, s ott elhangzott elő­adásait ma is érdemes forgatni. Termékenységére jellemző, hogy 1838-1867 között nem volt év a Nemzetiben Szigligeti-bemutató nélkül, sorra nyerte el az akadémiai jutalmakat, neve fogalom volt a színházi világban. A Fenn az ernyő, nincsen kas című darabja a tisztes középszert képviselő, pergő, eleven játék, de alakjai majd sokkal élesebb körvonalat kapnak Csiky Ger­gely darabjaiban. A korabeli néző nyilván elégedetten ment haza a színházból, mert láthatta, hogy győz a polgári tisztesség, a nagyravágyó Donátfi-lány pedig, aki Ha­mupipőke piperkőc testvérére emlékeztet, elnyeri büntetését, éppúgy, mint a mi­haszna Rejtei. A színpadi gépezet olajozottan, megbízhatóan működik, Szigligeti verssorai, mert némileg ugyan indokolatlanul, verses darab, jól csengenek, s bár a végkifejletet illetően senkinek nem lehetnek kétségei, mindenki jól szórakozik. A té­vénéző is, aki Kardos G. György tálalásában láthatta a darabot, s az átdolgozó csak annyit tett, hogy tévésítette a történetet, anélkül, hogy korrigálni akarta volna Szigli­getit. Az más kérdés, hogy ehhez a szolid polgári környezethez illik-e a megannyi technikai hatáskeltés, amivel a rendező Bohák György nem fukarkodott, jóllehet a hatást nem fokozza, a játékot nem teszi elevenebbé. A színészek jól illeszkednek Szigligeti világába, Szilágyi Tibor, Moór Marianna, Mácsai Pál, Rubold Ödön és a két főiskolás, Földesi Judit, Csömör Csilla pontosan és megbízhatóan keltik életre Szigligeti Ede alakjait. Cs. L. Szőlőtaposó A Szekszárdon élő Szabadi Mihály a hazai néptáncmozgalom egyik meghatáro­zó egyénisége, önálló arculatú koreográfusa. Ezzel az ajánlással hívta a Magyar Televíziós 2-es műsora képernyő elé a néptán­cot kedvelő nézőket. Egyetlen kérdésre keressünk most választ: mire tanít ez a portréfilm, amit a pécsi körzeti stúdióban Bükkösdi László szerkesztett-rendezett. Mindenekelőtt arra, hogy tudjunk táncolni! A tánctanulás és a tánccal kapcsola­tos magatartási formák természetes alkalmai kikoptak életünkből. Ezért meg kell te­remteni azokat a körülményeket, amelyek alkalmasak a tánctanulásra. Ezek peda­gógiai szempontból jelentősek. Különösen, ha több nemzedék együttélésével, dol­gozásával jár. A fiatal elsősorban minta alapján gyakorolja, tanulja meg a munkafogásokat, vi­selkedési formákat, tánclépéseket egyaránt. Ezért szükséges az idős emberek je­lenléte, még akkor is, ha már nem lépnek színpadra. Az életforma változásával a népművészet funkciója is formálódott, átalakult. A paraszti kultúra olyan nemzeti kincs, amit csak úgy lehet örökölni, ha megismerjük, megtanuljuk. Ilyen megismerés tárgya a tánc, néptánc. Egy öreg táncost meg kell becsülni és tőle mindent megtanulni. Nemcsak a lába járását, hanem szava hordo­zását és kalapja viselését is. Az egész embert kell tanulmányoznunk, mert ha csak a figurákat lessük el táncából, akármilyen ügyesen utánozzuk, mozgásunk gimnaszti­ka lesz csak és nem tánc. Ez sugárzott át a filmben látottakon: a silladrin, a kanászoson, a szőlőtaposón. Minden táncon, melynek koreográfiájában Szabadi Mihály vallott, utat jelölve a hol­napok feladataihoz. -decsi­Befejeződött a megcsinosított akció Hangverseny Fellegi Ádám zongoraestje

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom