Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-05 / 3. szám
2 NÉPÚJSÁG 1988. január 5. Thatcher asszony 3167 napja Margaret Thatcher brit miniszterelnök újabb rekordot döntött vasárnap. Már eddig is ő volt Nagy-Britannia első női kormányfője és az első miniszterelnök ebben a században, akinek harmadszor is sikerült - a tavaly júniusi választások eredményeként - elnyernie ezt a tisztséget. Vasárnaptól ő a legrégebben szolgáló brit kormányfő e században: betöltötte a 3167-ik napot is a Downing Street 10-ben, megdöntve ezzel az eddigi csúcsot, amelyet a liberális párti Herbert Asquith tartott 1908. április 5-től 1916. december 7-ig, több, mint nyolc évig tartó kormányfői hivatalával. A londoni fogadóirodákban valószínűleg hamarosan megnyílik a licit: túlszárnyalja-e a „vaslady” Lord Salisbury múlt század végi 13 és fél éves kormányfői időtartamát, vagy minden idők brit rekordját, Lord Liverpool 1812 és 1827 között majdnem 16 éven át tartó „első miniszteri” szolgálati idejét? Thatcher asszony mostani hivatali ideje a papírforma szerint mindenesetre 1992-ig tart, s a 62 éves miniszterelnöknő vasárnapi magabiztos nyilatkozataiból ítélve, valószínűleg akkor sem akar majd búcsút mondani posztjának. Nyilván szeretné folytatni szigorúan kialakított napirendjét, amelybe - saját bevallása szerint - most kényelmesen belefér a férjével, Denisszel elfogyasztott reggeliről maradt edények mosogatása is az államügyek mellé, nemkülönben este a vacsorafőzés. Margaret Thatcher ugyanis nemcsak jó miniszterelnök, jó családanya is. „Amikor először átléptem ezt a küszöböt (mármint a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki hivatal és lakás küszöbét, 1979. május 4-én) az ország a »brit betegségtől« szenvedett. Most viszont a »brit gyógymód« a világhírű” - állította ki saját politikai és gazdaságpolitikai bizonyítványát Margaret Thatcher vasárnap. Kétségtelen - s hívei elsősorban ezt emelik ki - kormányzatának keserű pirulái, a közkiadások csökkentése, a szak- szervezetek hatalmának megtörése, a munkáspárti kormányzatok idején nagyra nőtt állami szektor kiárusítása, magánkézbe adása, az inflációellenes politika meghozták gyümölcsüket. A brit gazdaság most gyorsan növekszik, az egyik legélénkebb Nyugat-Európában, s közel annyi a kisrészvényes, mint a szakszervezeti tag. A „népi kapitalizmus” konzervatív párti programjának persze megvannak a maga áldozatai is: a nyugdíjasok, a bányászok, a nyomdászok és más „nem haladó” iparágak növekvő számú volt munkásai, a leépített állami egészségügyi szolgálat kárvallotjai. Miközben az is tény, hogy az elöregedett birodalom, Nagy-Britannia nemzetközi tekintélyét ugyancsak a vaslady állította helyre, Keleten és Nyugaton egyaránt. Thatcher asszony azt ígéri, hogy továbbra is folytatja azt a politikát, amelyet apjától, a grathami fűszerestől tanult: késedelem nélkül fizesd be adódat, rendezd számláidat, ne élj lehetőségeiden felül, takarékoskodj, légy becsületes és öntudatos. Amikor feldereng a XXI. század hajnalpírja, Nagy-Britanniát talán még mindig ezen elvek szerint kormányozza majd Margaret Thatcher. Népszerűségi mutatója a mostani rekorddöntés napjaiban igen magas volt. Bár ezt Londonban nemcsak Thatcher asszony személyes és kétségtelen kialakult varázsának tudják be, hanem annak is, hogy ellenfelei, őfelsége kormányának jelenleg munkáspárti ellenzéke még mindig nem tud előállni olyan egységes programmal és olyan személyiséggel a párt élén, amely és aki hitelesen helyettesíthetné a grathami fűszeres tömör krédót- MÉSZÁROS GYÖRGY Mai kommentárunk Miniszter az Öbölnél Frank Carlucci, az Egyesült Államok uj hadügyminisztere a földkerekségnek napjainkban egyik legneuralgikusabb térségébe, a Perzsa- vagy másképpen Arab-öbölhöz látogatott. A nemzetközi közvéleménynek több oka is van arra, hogy a szokásosnál is nagyobb figyelemmel kísérje ezt a körutat. Az egyik ok az, hogy a politikában is sokszor érvényes az a régi megállapítás, amely szerint „a stílus az ember”. Carlucci útja alighanem alkalmas lesz bizonyos összehasonlításokra is elődjével, Caspar Weinbergerrel kapcsolatban. A „bicska maxinak” nevezett Weinberger közismerten a szovjet-amerikai enyhülés első számú „áldozata”: a rendszeressé vált csúcstalálkozók idején egyszerűen tarthatatlan volt az a szélsőséges, kiélezett magatartás - és ennek valamennyi, mindig a durvaság határát súroló stílusjegye -, amit Weinberger képviselt. A Gorbacsov-látogatás küszöbén kikényszerített hadügyminiszter-váltásról minden kommentátornak ez volt a véleménye, hogy Carlucci új, hajlékonyabb vonalvezetést testesíthet meg elődje „nagy-dorong" politikájával szemben. Mivel az öbölmenti körút bizonyos értelemben a State Department, az amerikai külügyminisztérium új főnökének „premierje” lesz, érthető, hogy az utazást kísérő figyelem azúttal túlnő a meglátogatott sáv önmagában is nagy „helyi értéken”. Nem mindegy, hogyan kezeli Carlucci az öbölben állomásozó amerikai flottaegységek rendeltetését és jellegét. Ez a hatalmas katonai erő ugyanis bármelyik pillanatban nem a feszültség enyhítésének, hanem eszkalációjának (fokozatos növelésének) eszköze lehet. És legalább ennyire nem mindegy, mit mond (és hogyan mondja) a miniszter a meglátogatott országokban. Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, Bahreinben és Ománban. Ezek az országok a két harcoló fél közül az ugyancsak arab Irakot támogatják a nem arab Iránnal szemben. Ez szivük joga, de más kérdés, hogy egy nagyhatalom, vagyis az Egyesült Államok jó szolgálatot tesz-e a béke reményeinek akkor, ha - mint a Weinberger-korszakban tette, még a hírhedt fegyverbotrány ellenére is - szintén ezt teszi. Lehet, sőt, valószínű, hogy egy kiegyensúlyozottabb, mindkét fél szempontját jobban figyelembe vevő politika nagyobb esélyekkel kecsegtetne. Erre utalhatott Velajati iráni külügyminiszter, aki kijelentette - és aligha véletlenül éppen Carlucci körútja előtt -, hogy „Irán kész a párbeszédre”. HARMAT ENDRE 1987: a botrányok éve Az esemény, amely miatt az elmúlt évet a történelemkönyvekben feljegyzik majd, nem kétséges: a washingtoni csúcs, Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozója a Fehér Házban és a rakétaszerződés. A béke és az atomfegyvermentes világ felé tett első lépés volt? A konfrontáció időszakának vége? - Reméljük csak, s miközben visszagondolunk az elbúcsúztatott óesztendőre, átlapozva a színesebb események krónikáját, utólag megállapíthatjuk: 1987 a botrányok éve is volt. Kisebb-nagyobb skandalumoké, amelyek a televízió jóvoltából ma már családi otthonunkba hozzák a világ szörnyűségeit, meghökkentő, megdöbbentő furcsaságait. Tőzsdeválság, öbölháború, iráni fegyverszállítási botrány és kongresszusi meghallgatás - minden a szemünk előtt zajlik, élő adásban. Alig egy éve januárban például a kamerák előtt, egyenes adásban lőtte szájba magát Budd Dwyer, Pennsylvania állam költségvetési hivatalának vezetője, akiről a sajtóleleplezések a nyilvánosság elé tárták: kenőpénzért juttatott zsíros megrendeléseket. Koponyája milliók szemeláttá- ra repült darabokra, és a színes képernyők vöröse igazi vér volt ezúttal. Hol a határa a televízió hatalmának és a képernyő erkölcsének, felelősségének? Vagy akárcsak a jó ízlésnek? - tették fel utána a kérdést sokan. Válasz nincs egyelőre. Botrány volt, nem is kicsi, amikor ama üzelmekre derült fény, amelyeket a Fehér Ház alagsorából a nemzetbiztonsági tanács egy addig névtelen tisztviselője folytatott világpolitikát csinálva: amerikai fegyvereket adott el Iránnak, túszok kiszabadítása reményében, majd a befolyt pénzzel a nicaraguai kormány ellen harcoló zsoldosokat támogatta. A tisztviselő, Oliver North alezredes, persze főnökei tudtával és jóváhagyásával cselekedte mindezt, megszegve érvényes törvényeket, megkerülve a törvényhozást. A szálak az elnökig vezettek: vagy tudott róla, vagy hanyagnak, alkalmatlannak bizonyult. Ám a véletlen elvágta a szálakat: Casey CIA-főnök agytumorban meghalt, mielőtt sorsdöntő vallomását megtehette volna. A halálos ágyán egy újságírónak elmondott titkok még nyilvánosságra kerülhetnek ugyan, s Damok- lesz-kardként ott függnek az elnök és hívei feje fölött. De az is lehet, hogy blöff és üzleti raklámfogás az egész, a halálos ágyon elmondott titkok nem is léteznek. North alezredesből azonban a nyilvános meghallgatást közvetítő kamerák nemzeti hőst, igazi mozihőst csináltak: „Hazám érdekében és szolgálatában szegtem törvényt...” - mondta büszkén, rezzenéstelen, nyílt tekintettel a honatyák szemében. S a közvélemény az ő pártjára állt a józan ésszel és felelősséggel szemben. Elgondolkodtató. S valójában nem tudjuk, mi a nagyobb botrány: a politikai gátlástalanság vagy az a manipulált közvélemény, amely így reagál? Az sem volt kisebb botrány egyesek szemében, hogy II. János Pál pápa hivatalos látogatáson Chilében, parolázottés tárgyalt Pinochet diktátorral, aki tízezreket kínoztatott meg, végeztetett ki, stadionba terelve - űzött állatokként - a másként gondolkodókat. S a katolikus egyházfő - hiába kérte erre tüntető tömeg - egyetlen szóval sem ítélte el a katonai diktatúrát. Vagy mit mondjunk Primo Levi olasz író öngyilkosságáról. Reményvesztetten kibukott a mélybe, egy torinói bérház lépcsőházi folyósójáról, egy olyan ember, aki megjárta a náci koncentrációs tábort és maradandó művekben bélyegezte meg a zsidók elleni népirtást, az embertelenséget. Negyven évvel később, 1987-ben zárult be élőbbé végleg a kör. Vajon miért? Nem zárult be azonban, bár egy ideig úgy látszott, Gary Hart szenátor útja, noha egy másik világgá kürtőit botrány hőse lett, akaratlan. Elnökjelöltségre pályázva barátnőt tartani, házasságot törni- ez megengedhetetlen az álpuritán amerikai közfelfogás szerint. Az azonban nem, hogy hetilapokban és a tévében titokban felvett fotókat tárjanak milliók elé: Hart szenátor csókolózik Donna Rice fo- tómodellel. Hol a határ közélet és magánélet között, mit jelent a közélet erkölcsi tisztasága? - vetődnek fel az újabb kérdések. S válasz, legalábbis megnyugtató, nincs ezekre sem. A világcsúcsot alighanem mégis Stal- ler Ilona, alias Cicciolina (Husika) pornósztár és vetkőzőnő képviselővé választatása jelenti e téren. Kissé hervadó, de ma is vonzó kebleit e távolra szakadt hazánklánya az olasz képviselőház honvédelmi bizottságában mutogatja jelenleg. Hol van a határa a parlamenti intézményrendszer lejáratásának? - kérdezték olasz politikai szociológusok és jóérzésű állampolgárok. Botrány azonban akadt még jócskán az elmúlt évben. Egy vakmerő nyugatnémetfiatalember sportrepülőn a moszkvai Vörös térig repül - utána repülnek a szovjet légvédelem parancsnokai is. A náci háborús bűnökkel vádolt osztrák Kurt Waldheimet államelnökké választják, és Rudolf Hess, az utolsó náci háborús bűnös temetésén újfasiszta suhan- cok lendítik karjukat „Sieg Heilre”. Elhúzódó világbotrány a hetedik éve tartó iraki-iráni háború, s hogy az öbölben nyugati hadihajók nyugati fegyvergyártók által készített - és olajért eladott- aknákra futnak. De egész világra kiható esemény a New York-i tőzsde zuhanása is. 1929 újra? Volt, aki ettől tartott. A Wall Streeten tüntető hippik arra biztatták a tőzsdevilág urait: „Jump!” (Ugorjatok!) A tőzsdekrach mégsem oly pusztító, mint hatvan évvel ezelőtt. Sokan tönkrementek ugyan, de mindössze egyetlen az öngyilkos, és egy másik halálos áldozat egy tőzsdeügynök, akit. lelőtt tönkrement megbízója. S vajon botrány-e a szegény országok 1000 milliárd dollárt meghaladó adóssága, amely már-már kezelhetetlen? Botrány-e a 200 százalékos infláció a szomszédos Jugoszláviában? Az Agrokomerc hamis váltói rqindenesetre a botránykrónikához tartoznak. Az, hogy egy másik szomszédos országban sorban állnak az élelmiszerboltok szegényes kínálata előtt és egy lakásban egy villanykörte éghet csak - már valószínűleg nem számít annak. Bízzunk az új évben (no és a televízióban). Szállítani fogja a botrányokat idén is MAGYAR PÉTER Szovjetunió: merre folynak a folyók? A moszkvai vízgazdálkodási tervezőintézet bekerült a történelembe: ez az az intézmény, amely terveket készített és hatalmas munkálatokba fogott a szibériai folyók vizének megfordítására és délre vezetésére. A munkálatokat környezetvédők tiltakozásai nyomán tavaly az SZKP KB határozatára leállították. Mi történt azóta az intézetben? - Erre a kérdésre kereste a választ a napokban a Pravda. Az intézet eddig saját fő feladatának a „folyók megfordítását” tekintette. Bár ez a feladat most megszűnt, de - amint a Pravda hangsúlyozza - továbbra is az intézmény kezében maradt a korábbi hatalom, továbbra is tőle függ országszerte az öntözés és talajjavítás, dönt folyók, tavak és tengerek sorsáról. „Nincsenek biztosítékok, hogy ilyen körülmények között az intézet nem talál mégiscsak lehetőséget annak bebizonyítására, hogy a terv jó volt. Vagy ami még súlyosabb, nem hozza a társadalmat olyan helyzetbe, hogy a dédelgetett elképzelés végrehajtása elkerülhetetlenné válik” - figyelmeztet a Pravda. A feladat megszűnt, maga a szervezet azonban él és virágzik. 23 milliárd rubelt költ el évente. Kidolgozta az országos talajjavítási és vízgazdálkodási tervet, az ország mezőgazdasági célú vízellátásának általános rendjét, regionális terveket készített, megszabta a Kaszpi-, Fekete-, Azovi- és Balti-tenger medencéjének vízvédelmével kapcsolatos intézkedéseket, elfogadta a Bajkál, az Arai és az Iszik-kul környezetvédelmi tervét. A Pravda újságírója számára azonban figyelmeztető jel, hogy az intézménynél zárt párttaggyűlésen vitattak meg mindebből sok mindent. A 400 párttag nem akarta megosztani elképzeléseit az 1300 párton kívülivel. A beszámoló mértékkel kritikus és önkritikus volt, szó esett benne tervtúlteljesítésről, a nőtanács munkájáról, a kisegítő gazdaság eredményeiről, csak arról nem, hogyan irányítja a pártszervezet az intézmény belső átalakítását. A peresztrojka nem szerepelt napirenden. „Ezt a gyűlést akár tíz évvel ezelőtt is tarthatták volna" - jegyezte meg a Pravda. Egyetlen szó sem esett az intézetet érintő központi bizottsági határozatról sem. Arról, hogy milyen tanulságokat kell abból levonni a munkára, az intézet tevékenységére, és általában az ország vízgazdálkodására. Az pedig még véletlenül sem került szóba, hogy elsősorban a lelkiismeretlen és gigantomániás tervezőmunka keltette fel a figyelmet, váltotta ki a közvélemény és a környezetet felelősen védők ellenkezéséta tervvel kapcsolatban. Az intézet végsősoron sok milliárd rubel sorsáról dönt. Tevékenysége minden szovjet embert közvetlenül érint, ugyanakkor teljesen kizárja a nyilvánosságot. Egyetlenegy kimutatás nem készült arról, milyen egy itt tervezett, majd végrehajtott vízépítési munkának a hatékonysága. A központi bizottsági döntés után sietve összegyűjtöttek elég feladatot ahhoz, hogy az intézmény létét indokoló feladat megszűnte után se kelljen megválni egyetlen dolgozótól, ne változzék meg az állománytábla, ne csökkenjenek a fizetések. Továbbra is folyik a második Volga-Don-csatorna tervezése, jóllehet ennek a csatornának az lenne a feladata, hogy tovább ossza az észak-kaukázusi területek irányába a Volgába „átvezényelt” évi 19 köbkilométer vizet. Az intézet továbbra is osztja, vezényli az ország vízkincsét. Nem egy illetékes párttisztségviselőnek is az a véleménye, hogy az intézet azért került nehéz helyzetbe, mert „hozzá nem értő írók egy csoportja hűhót csapott a folyókkal kapcsolatos elképzelés körül”. Az év kellős közepén kellett gyorsan más munkákkal lekötni a létszámot, de most már nincs gond - mondják. Megfeledkeznek arról, hogy az akadémia öt tagozata - köztük a geológiai és geofizikai, a geokémiai és bányászati, valamint a gazdasági is - a terv ellen foglalt állást. „Sajnos, a felsőbb pártszervek egyetlen egyszer sem vizsgálták, hogy a KB határozatát hogyan dolgozta fel az intézet pártszervezete” - írja aggodalommal a Pravda. M. LENGYEL LÁSZLÓ (Moszkva) PANORÁMA Hazafi József Szembenéző (Mai történet) SZOMBATHELY - Kalauz nélkül közlekednek a vonatok hétfőtől Szombathely és Kőszeg között. A motoros szerelvényt jegylyukasztó gépekkel szerelték fel, a távműködtetésű ajtókat a motorvezető nyitja és zárja, megállás előtt hangszórón tájékoztatják az utasokat, melyik állomás következik. A vonatra az állomások pénztáraiban, az érintett települések vegyesboltjaiban és vendéglátó helyein előre meg kell vásárolni a jegyeket. Az országban elsőként itt kísérletezik a MÁV azzal, hogyan lehet megvalósítani a vasútnál a kalauz nélküli rendszert. Kedvező tapasztalatok után ezt a megoldást más vonalakon is bevezetik. PÁRIZS - Rejtélyes eredetű és célú gyilkosság történt Párizsban. A hétfő kora hajnali órákban ismeretlen tettesek agyonlőtték a nyílt utcán Siegfried Wielsputz 31 éves nyugatnémet attasét, majd elmenekültek. A diplomata kabátzsebében a kurd nemzeti felszabadítási front egyik röpiratát találták a nyomozók, de a francia kurd bizottság szóvivője erélyesen cáfolta, hogy az ő művük lenne az akció. ISZLÁMÁBÁD - Hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra a pakisztáni fővárosba érkezett Michael Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes. Útjára elkísérte Robert Oakley, a Nemzetbiztonsági Tanács közel-keleti osztályának vezetője. Iszlámábádi sajtójelentések szerint Armacost Ziaul Hakk pakisztáni elnökkel és Dzsunedzso miniszterelnökkel elsősorban az Afganisztán körüli helyzetről fog tárgyalni. Egy lapértesülés szerint ellátogat Pesavarba is, ahol afgán el- lenforradalmi'vezetőkkel találkozik. © Tökéletesen tiszta volt az agya, amikor felébredt. Nem érzett fájdalmat, még fáradtságot sem. Úgy érezte, mintha álmodott volna és az elnöki szobában lenne, szemben vele Gölöncsér, a műszaki vezető. Nem tudja elfeledni, és lezárni magában: A fiatalember jót akart-e, vagy egyszerűen csak az ő beosztása kellett neki? Ha ezzel tisztába jönne, akkor az egész történetet, mint egy gombolyagot, szépen föltekerhetné. „Berhidai is azt mondja, hogy nekünk együtt kellett volna dolgoznunk" -, folytatja az álombéli gondolatsort, de már ébren.- Azzal nem oldasz meg semmit - mondta neki Gölöncsér-, hogy kizavarsz a szobából. Legfeljebb holnaptól nem köszönünk egymásnak, és egy év múlva mindkettőnket elkergetnek a szövetkezetből, mert ha ellenségek leszünk, akkor egyikünknek vagy mindkettőnknek menni kell. Nekem az a véleményem, hogyha majd igazán választani kell, akkor neked kell menni. Már csak azért is, mert a múlt téged dicsér, de a jövő bennem van. Miklós Péter minden egyes mondatnál hatalmasat ütött az íróasztalra. A feje vér- tolulásos lett, Gölöncsér azonban az elszánt és az igazának birtokában lévő ember nyugalmával mondta a magáét.- Megértelek téged - próbált taktikát változtatni a műszaki vezető.- Nem vagyok rászorulva - kiabált Péter.- Ragaszkodsz ahhoz, amit nehéz munkával összeraktál. Ragaszkodj is: csak azt ne feledd, hogy semmivé válik hamar, és akkor sem leszel te... A mondatot azonbarf nem fejezhette be.- Szerencsére nem neked a tiszted megítélni az én munkám - vágta oda az elnök.- Én nem is akarok ítélkezni. Nálamnál okosabb emberek osztják majd az osztályzatot, és véglegesként.- Akik ezt megtehetik, azok másként gondolkodnak - mondta Péter, abban a tudatban, hogy a szövetségben és a pártbizottságon is tudják; kiváló szövetkezeti vezető, még akkor is, ha nem is olyan régen kihagyták az elnökségből. - A minősítésemkor is nagyközségi pártbizottság határozott - mondta Gölöncsérnek, aki erre elhúzta a száját.- Hiába akart Fábián megfúrni, az elvtársak nem fogadták el, hogy én nem jól végzem a dolgom. Azt nem fogadták el, hogy én erőszakos ember lennék. Tudatosan építettem ezt a szövetkezetét komoly kisüzemmé. És ezt senki sem vitathatja. Belőled is én csináltam mérnököt - nyomatékosította Péter az előbbi gondolatkört.- Erről jobb ha nem beszélünk - hangzott Gölöncsér határozott hangja. - Segítettél, támogattál, mindig olyan beosztást
