Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-21 / 17. szám

1988. január 21. /^tocnaN TmÉPÜJSAG 3 Érzékeny figyelemmel, lassú fejlődés „Ez nem a Csáki szalmája” A cigánygyerekek továbbtanulásáról A múlt év végén a Tolna Megyei Ta­nács V. B. cigányügyi koordinációs bi­zottsága tárgyalta a cigánytanulók kö­zépfokú iskolai lemorzsolódásának okait és a további tennivalókat. A témakör szakavatott ismerőjével, Právics István- néval, a megyei tanács művelődési osz­tályának főelőadójával készítettünk inter­jút.- Mit mutatnak a megyei számok a ci­gánygyerekek továbbtanulása kérdésé­ben?- Az 1983/84-es tanévtől nézve azt lát­hatjuk, hogy emelkedett a továbbtanulók száma. Ez az emelkedés ugyan nem egyenletes és eltérő képet mutat a gim­náziumokban, szakközépiskolákban és szakmunkásképzőkben, de az elmúlt év­ben jelentős, mintegy 17 százalékos volt az emelkedés összeséségben. Úgy vél­jük, ez nem egyéves felbuzdulás, hanem tartós állapot. A fejlődés elsősorban a szakmunkásképzésben jelentős. Míg 1983/84-ben 77, addig 1987/88-ban 136 volt a továbbtanulók száma. Gimná­ziumban kettővel, szakközépiskolában eggyel tanulnak többen ebben a tanév­ben, mint öt évvel ezelőtt. A bázisévben ti­zenkilencet, a mostani tanévben csak négyet nem vettek fel a jelentkezők közül. A továbbtanulásra nem jelentkezettek száma ötvenről tizenötre csökkent. Ti­zenkettőről ötre csökkent a megyén kívül továbbtanulók száma. E hátrányos helyzetű réteg társadalmi asszimilálódását mutatja, hogy a cigány- gyerekek pályaválasztása most már nemcsak áz alacsonyabb presztízsű szakmákra terjed ki, és nem is csak a di­vatszakmákra. Szinte valamennyi szak­ma iránt érdeklődést mutatnak.- A továbbtanulók közül hányán fejezik be az iskolát, illetve milyen a lemorzsoló­dás aránya?- A szakmunkásképzőkben mintegy ötvenszázalékos a lemorzsolódás, de vannak iskolák és évfolyamok, ahol ez az arány lényegesen nagyobb. A mérték ötéves viszonylatban erősen ingadozó. A középiskolákban sokkal kedvezőbb a helyzet, mindössze évente egy-két tanu­ló hagyja abba a tanulást, bár évismétlés elég gyakran fordul elő. Ez arra enged következtetni, hogy aki középiskolába je­lentkezik, többnyire megalapozottan te­szi, és rendelkezik megfelelő előképzett­séggel, ami a sikeres tanulás alapja.- Míg kedvezően alakul a továbbtanu­lók száma, addig kedvezőtlen képet mu­tat a lemorzsolódási arány. Miben látja ennek okát?- Rendkívül összetett kérdés ez. Sok oka van annak, ha egy cigánygyerek nem fejezi be tanumányait. Az egyik alap­vető okát a szociokulturális háttér más­ságában, sok esetben elmaradottságá­ban látom. A továbbtanulóknak szinte mindent - viselkedést, beszédkultúrát, öltözködést, együttélési normákat - az iskolában kell megtanulniuk. Mindez bo­nyolultabbá, konfliktusokkal telivé teszi iskolai életüket, arról nem is beszélve, hogy többségüknél a családi normák egészen mások, mint amit a társadalom, az iskola elvár. Ez a kettősség végigkíséri gyermekkorukat, megnehezíti az általá­nosan elfogadott normák beépülését, er­kölcsi tudatukba. A másik tényező, hogy a cigánygyere­kek többsége érzékenyebb az átlagnál, kudarctűrő képességük fejletlen, nincs kitartásuk a nehézségek leküzdésében. Volt olyan diák, akit többszöri késésért osztályfőnöke figyelmeztetésben része­sített. Másnap már nem is jött iskolába, abbahagyta a tanulmányait. A továbbtanuló cigánygyerek több mint a fele olyan súlyos alapkészség­hiányossággal küzd, ami szinte lehetet­lenné teszi továbbtanulásukat. Akadozva olvasnak, szókincsük gyér, kifejezőkész­ségük fejletlen. Felzárkózásukra kevés alkalom és idő adódik a középfokú okta­tási intézményekben. Kismértékben ját­szik szerepet szociális helyzetük. Ezen könnyítendőén a rászorultak diákotthoni elhelyezést, szociális és nevelési segélyt kapnak.- Hogyan, milyen módszerekkel kíván­nak javítani e hátrányos helyzetű réteg to­vábbtanulásának eredményességén?- Mindenekelőtt a cigánytanulókkal foglalkozó pedagógusok segítésének nem szabad csak a tanulásra korláto­zódni. Figyelmüket a személyiségre is ki kell terjeszteni, bizalmat kell ébreszte­niük. A szülőkkel is rendszeres kapcso­latot szükséges tartani. A pedagógusok mindezzel tisztában vannak. A velük való foglalkozás módszerét egyéniesíteni kell. Nagyon fontos, hogy csak azokat kezel­jék cigánytanulóként, akiken ez látszik is és igénylik is. Volt olyan tanuló, aki tanul­mányi eredményére tekintettel nem kap­hatott volna ösztöndíjat, de mint cigány- tanulót ösztöndíjba akartunk részesíteni. Tiltakozott ellene, mondván, hogy ő ép­pen olyan, mint a többi. Nem több időt és még nagyobb ener­giát kell ráfordítani a velük való foglalko­zásra, hanem másként kell törődni velük, gyorsabban reagálni pozitív és negatív megnyilvánulásiakra, személyre szólóé­ban észrevenni őket. Például ne a har­madik elkésénél jelezze a pedagógus, hogy nem jött iskolába a gyerek, hanem már az elsőnél tegye meg ezt. Volt, aki azért akarta otthagyni az isko­lát, mert szabadidejében nem tudott mit kezdeni magával, nem találta fel magát. Az intézmény, amint megoldotta a sza­badidő hasznos eltöltését, máris megvál­tozott a gyerek szándéka. A tudásbeli hiányokat minden törekvé­se ellenére sem tudja teljes mértékig pó­tolni a középiskola. Az általános iskolák­ban kell olyan felelősséggel felkészíteni a gyerekeket a továbbtanulásra, hogy megállják helyüket. Ha nem tudnak megfelelő szinten írni, olvasni, számolni, hiába javul a statiszti­ka, az általános iskolát befejező és to­vábbtanulásra jelentkezők tekintetében, végeredményben nem lesz több érettsé­gizett, vagy szakmunkásvizsgát tett ci­gánygyerek, mint korábban. A szociális és pszichés okok csak felerősítik a tu­dásbeli hiányosságokat. Irreális elvárás lenne gyorsabb fejlő­dést remélni a cigányság iskolázottságá­ban. Továbbra is kell az érzékeny figye­lem feléjük. Például rájuk kel kérdezni: „Ugye, akkor ma jössz tanulószobára?”, „Ugye itt maradsz korrepetáláson?”. Ek­kor be fog ülni és nem ácsorog a busz­megállóban. Törekedni szükséges vál­tozatlanul az alapkészségek eredmé­nyesebb fejlesztésére, a kulturális igény­szint emelésére. Ez utóbbi annyiban is­kolai feladat, hogy irányított legyen a sza­badidő felhasználása, és szolgálja a kap­csolatteremtési képességek kialakítását.- Milyen tendenciák figyelhetők meg a továbbtanulásban ?- A fejlődést mutatja, hogy a cigány­szülők többsége részt vesz a szülői érte­kezleteken és érdeklődik gyermeke iránt. Sajnos, vannak azonban még olyan szü­lők is, akik kiveszik gyermeküket az isko­lából, mert igényt tartanak keresményük­re, a lánygyerekeket pedig a kisebb tertvérek ellátásába vonják be. Jellemzőnek mondható az is, hogy má­ra a cigánygyerekek döntő többsége nyolc év alatt elvégzi az általános iskolát. Új jelenségként tapasztaljuk, hogy akik valamilyen oknál fogva nem fejezik be a középiskolai tanulmányaikat, közülük egyre többen jelennek meg a középfokú esti felnőttoktatásban.- A helyzet ismeretében mi várható?- Egy nagyon lassú fejlődés, mely csak hosszabb távú, legalább tizenkét éves periódusokban mérhető. Csak az alapfokú és középfokú iskolák együttes erőfeszítése hozhat eredményt. Sz. GY. Napi 20 kilométer gyalogszerrel A szekszárdi Bence-völgy környékén metsző szél fúj. Bár a városban tava- sziasnak mondjuk az időjárást, itt, az északra néző lejtőkön akár hógolyózni is lehetne. Jól esik összehúzni magamon a pufajkát, kollégám is fázósan veszi elő a fényképezőgépet. Hármunk közül való­színűleg Kőműves Dénes fázik legkevés­bé, pedig rajta mintha nem is téli fölsze­relés lenne.- Nem szoktam túl melegen öltözni, a sok gyaloglásban kimelegednék - mondja. Naponta 15-20 kilométer erdőn, me­zőn - lassan kilenc éve ez az „adagja” Kőműves Dénesnek, a szekszárdi városi tanács alkalmazásában álló mezőőrnek. Harmadmagával tölti be ezt a tisztséget, az ő területe - ki tudja, hány hektárt fel- ölelően - a Palánki hegy, amit persze elég tágan kell érteni; a csecsemőott­hontól a Mocfa-csárdáig, sőt, kicsivel azon is túl, és a Séd-patak vonalától a 6- os útig. Ebbe a „birodalomba” volt most. alkalmunk kicsit bepillantani. Bevallom, amíg beszélgettünk, én többször visszatértem a gyaloglás kér­déséhez. Nem sok ez egy kicsit?- Ültem eleget, voltam bent a műhely­ben eleget az előző munkahelyemen, a Mezőgépnél, de korábban is. A gyalog­lás nem fárasztó, inkább pihentető. Külö­nbben nem kell egyhuzamban menni, van idő megállni is. Ilyen hosszú munkaidőből tényleg fut­hatja a pihenésre is, hiszen nyáron fél négykor akasztja vállára a puskát, a táv­csövet, a fényképezőgépet, a mezőőri naplót tartalazó táskát és gyakran csak este 10 órakor ér haza. De most télen sem nyolc óra a nyolc óra, hiszen mikor pár napja reggel 7 óra után kerestem, már nem volt otthon - 6 órakor elment -, és csak nem sokkal délután 5 előtt ért haza. Ennyi munkája van télen is a mezőőr­nek? Ezek szerint nemcsak a szüret idején van nagy szüksége a hegynek pásztorra? Kőműves Dénes könyvet, - naplót? fényképalbumot? - vesz elő. Saját felvé­telei és bejegyzései a szabálytalansá­gokról, amit a természet, a közös tulajdon vagy éppen más jószága ellen elkövet­tek. Derékmagasságban elfűrészelt fák alsó része a helyén, a fölső pedig valaki­nek a portáján, a rag alatt, ahol megtalál­ta azt a mezőőr. Avarégetések, ahol a szabálytalanul meggyújtott tűz az erdőbe is bekapott. A teleken kívülre fölállított, ezért az utat elzáró oszlopok. A másik földjéből néhány négyzetmétert „elszán­tó” szomszédok. Hagyma és paprikatol­vajok. Tiltott helyen való legeltetés, beteg állatok, engedély nél­küli építkezések, sze- metelők. Minderre ügyelni kell a me­zőőrnek, s akkor fel­adatainak még csak töredékét említettük. Az bizonyára nem tartozik munkaköri kötelességei közé, hogy a várostól távol élő idős embereknek bevásároljon, hogy a tanácstagi beszámo­lóra szóló meghívó­kat a hegyre is eljut­tassa, vagy sérülteket ellásson... De ezt is végzi, mint ahogy fi­gyel az esőzések vagy a jégverés okoz­ta károkra, a kukori­catolvajokra, az er­dőbe kitett hurkokra.- Jó volt pár éve még az a rendszer, amikor helyszíni bír­ságot róhattunk ki a tetten ért tolvajokra, szabálytalankodókra - mondja. Biztos vagyok benne, hogy akit egyszer azonnal megbüntettünk, az többet nem lopta az erdőből a fát. Most is jogunk van persze figyelmeztetés vagy szabálysértési eljá­rás kezdeményezésére. Nem veszélytelen ez a munka. A me­zőőrök segítségével fogtak el betörőket - láthattuk annak a fiatalembernek a fény­képét is, akinek nem volt szerencsés száma a huszonegy, mert pont a huszon­egyedik betörés során bukott le. Talált már Kőműves Dénes intézetből szökött fiatalokat, és fogott már rá baltát fatolvaj. A vállon lévő puska azért gondolkodóba ejti a harcias kedvűeket. Használni még csak kóbor kutyák ellen kellett, vadászni pedig nem szokott a gazdája, mert saj­nálja a vadat. Szőlők között, erdő mellett megyünk el, de látunk parlag területeket is.- Erre régebben mindenütt szőlő volt - mutat vezetőnk a téesznek egy üres föld­jére. - Mikor megkaptam a területemet - hozzám a zártkertek és a közéjük eső ki­sebb erdőrészek tartoztak, mert a ter­melőszövetkezetnek és az erdőgazda­ságnak is van mezőőre - a fele ennek is parlag volt. Igyekeztem úgy gazdálkodni vele, hogy minél több területet minél előbb művelésbe vonjunk. így a tanácsi területek zöme ma már nem csak gazt te­rem. Szőlőt telepítenek itt is, ott is, nem ritka feladata tehát az sem a mezőőrnek, hogy „átvegye” a telepítést. Ellenőrzi, hogy az valóban elkészült-e, akkora területen és annyi gyümölcsfával-e, ahogyan azt be­jelentették. Előfordul, hogy valaki 4-5 éves szőlőt új telepítésként jelent be, ami nem is rossz ötlet, ha mérsékelni szeret­né a saját adóterheit. De a gyakorlott sze­met nem lehet félrevezetni. A Bence-völgyig a betonozott vízelve­zetőn megyünk, amit nyugodtan nevez­hetünk útnak is. A borkúti úton viszont néhol bokáig ér a sár, s az efölötti bána­tukkal a mezőőrt is megkeresik az ottla- kók, a tanyatulajdonosok. Ez az a problé­ma, amin ő nem tud segíteni. De azért egyformán köszön neki mindenki itt is, ott is, akivel csak találkozunk. Látásból is­mer mindenkit, akinek az ő területén há­za vagy szőlője van. Észreveszi az ide­gent is. Két szőlősgazdára is mondja: Ezek a Bagóvölgybe igyekeznek. Bagóvölgy? De az a patak túlsó olda­lán van, az pedig már a kollégája területe! Persze, most már tudom... Ahol gond van, oda megy a mezőőr. Ha kell, az erdőre vagy a téesz terüle­tére is felügyel, ha kell, akkor a Csötönyi-, vagy éppen a Bagóvölgybe... ROSTÁS ILONA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Nem többet - másképp... A magyar ember, ha a fejlett tőkésországokban jár, megné­zi a kirakatokat: oszt, szoroz, átszámít és irigykedik. És termé­szetesen kifakad: „Mi sem dolgozunk kevesebbet, mint a nyugatnémet, a holland, a finn, vagy bármelyik és ők mégis jobban élnek...” Igaza van. A magyar ember, főleg, ha a második gazdaságot is figye­lembe vesszük, egyike azoknak a világon, akik a legtöbbet dolgoznak. Bizonyítják ezt a statisztikák is. A Központi Statisztikai Hivatal az elmúlt évben felmérést készített arról, hogy miként változott a lakosság életmódja az elmúlt tíz év alatt. Az első tapasztalat az volt, hogy a hetvenes évek közepéhez - az 1976-1977. évi legutóbbi hasonló fel­méréshez - képest tovább növekedett a kereső munkával el­töltött idő. A korábbiakhoz viszonyítva erőteljesen bővült a fő­munkaidő után végzett jövedelemkiegészítő tevékenység: egyes rétegek a tíz évvel ezelőttinél naponkénti átlagban 3-4- szer több időt töltenek a második gazdaságbeli, nem mező- gazdasági jellegű munkával. Főként a családalapító fiatalok és a nyugdíjasok vállalnak kiegészítő munkát, lakóhely sze­rint pedig elsősorban a városban élők igyekeznek ily módon többletjövedelemre szert tenni. A főmunkaidőn túli munka­végzés a városlakóknak szinte minden rétegére jellemző, de különösen az értelmiségre. A diplomások nemcsak saját te­rületükön vállalnak külön műszakot, hanem körülbelül fele­fele arányban végeznek fizikai munkát is. A főmunkaidő utáni kereső tevékenység elsősorban a férfiakra jellemző. E tények alapján a világ legtöbbet dolgozó nemzetei közé tartozunk. E sok munka ellenére az utóbbi időben mégis csökkent az életszínvonalunk. Ennek oka, hogy rengeteget dolgozunk ugyan, de nem elég hatékonyan, nem elég szervezetten, nem elég anyag- és energiatakarékosán - sajnos az anyag- és energiafelhaszná­lásban is a legtöbbet felhasználók között vagyunk - a termé­keink nem elég korszerűek, baj van a minőséggel, drágán előállított termékeinkért nem adnak annyit a világpiacon, mint amennyibe nekünk kerül... Egy szó mint száz: akik előttünk járnak nem több munkával érik el eredményeiket, hanem szervezettebb munkával, jobb és korszerűbb áruk termelésével. Hollandiában például négymillió ember 176 milliárd dollár nemzeti jövedelmet termel. Magyarországon ötmillió ember 27 milliárd dollár nemzeti jövedelmet állított elő az összeha­sonlítás időszakában. A két szám közötti különbség választ ad arra: miért élnek jobban a hollandok, mint mi. De azon sem kell csodálkoznunk, ha Finnországban já­runk, hogy a finnek is jobban élnek. Finnországgal Magyaror­szág 1936-ban még egy szinten volt, ami a gazdasági fejlett­séget illeti. Azóta Finnország gazdasága négyszer gyorsab­ban fejlődött, mint a miénk. E gyors fejlődésről ízelítőt kaphat­tunk a Magyar Televízió A hét műsorából is. E műsorban a leggyakrabban ez a szó hangzott el: „legkorszerűbb”. Minde­nütt, ahol a tévés stáb megfordult a legkoszerűbbel találkoz­hattak. E legkorszerűbb eredménye az is többek között, hogy a finn Nokia előbbre lépett az európai tévékészülék-gyártók listáján. Most már a harmadik helyen áll, 1988-ban két és fél­szeresére növeli a termelését, két és fél millió készüléket dob a piacra. A Philips és a Thomson mögött felsorakozott finn cég a Salora, a Luxor, az Oceanic és a Sonolor után ITTmSchaub-Lorenz és Graetz tévékészülékek gyártásában is részt vesz. Nekünk már 1936-ban is volt egy világhírű híradástechni­kai gyárunk. Az Orion márkát a világ szinte minden részében ismerték. Talán a finnek is vásároltak az Orion rádiókból. Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy finn televíziókat ma ott is áru­sítanak, ahol valamikor Orion rádiókat vásároltak. A finnek alaposan leköröztek bennünket. A törökök viszont nem. A törökökkel valóban egy szintről indultunk és ma a mi eredményeink jobbak. De nekünk nem a törökökre kell figyelnünk, hajóban aka­runk élni, hanem a hollandokra, a finnekre és más olyan kis és nagy nemzetekre, amelyek ebben az óriási világverseny­ben jobb eredményeket értek el, mint mi. Tőlük kellene meg­tanulnunk: hogyan hagytak le bennünket, hogyan tudtak az élbolyban maradni, hogyan tudták egyre feljebb küzdeni ma­gukat az eredmények ranglétráján. Kellene megtanulni? Muszáj megtanulnunk, ha csökkenteni akarjuk a különb­séget, sőt mi több, túl is akarjuk őket szárnyalni! SZALAI JÁNOS „A határt, a térképet jól meg kellett ismernem”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom