Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

1987. december 12. TrsfÉPÜJSÁG 3 Minden eladó? AZ ember 'd°nkant csak néz a szemével, és nem érti, amit hall. Hogy is van ez?----------------------A veszteséges, illetve az új adózási és szabályozási rendszer miatt v eszteségekkel számoló szövetkezetekről van szó. Eddig világos és sok oka Is lehet a dolognak, gyenge a föld minősége és ezért igényesebb és értékesebb növények nem teremnek meg benne. Az Is előfordulhat, hogy a terepviszonyok miatt lehetetlen a nagy­üzemi művelés, mert a korszerű gépeket mégsem lehet hegynek föl és le összetörni. Persze előfordulhat az is, hogy alkalmatlan a vezetés, nem jól dolgozik a tagság. A televízió riportjában ezekről szó sem esik, annál inkább bizonyítgatják, hogy elbü- rokratizálódtak a szövetkezetek és sajnálatos módon működésképtelenek. Ennek iga­zolására meg is kérdeznek egy nyolcvanéves bácsikát szen/ezné-e megint a téeszt. Az öreg megmondja nyíltan, nincsen neki se kedve, se energiája ilyesmihez. Következtetés - persze így azért nem mondják ki -, eredetileg sem kellett volna annyira erőltetni azt a termelőszövetkezetet. Természetesen keresik is a riportban a megoldást - sőt meg is találják. Fel kell osztani a gazdaságokat. Új szervezeti formák kellenek, mondják és igaz is, no, de milyen alapon? Végül is megmondják, ha ki nem is. Egyéni gazdálkodás alapján, amit itt érdekeltség­nek neveznek el. A takarmányellátásra meg az értékesítésre majd szerveznek társuláso­kat. Fölfedezték a megfelelő formát, csakarrólnem esett szó a riportban, hogy ez már „ki van találva". Kétszeresen is. A kapitalizmusban például így gazdálkodnak a jobb mező- gazdasági országokban. Ez a forma is alkalmas a magas szintű ellátás biztosítására. Csak egy baj van vele, hogy nem hívják szocializmusnak. Ez még csak elméleti kifo­gás, meg elvi kérdés. A tények ilyen csoportosításának van azért gyakorlati cáfolata is. A tények igazak, vannak bürokratikus, működésképtelen gazdaságok, és olyan földterüle­tek, ahol szakcsoportok, kisszövetkezetek, vagy egyéni gazdálkodók társulásai hatéko­nyabbak, mint a jelenlegi termelőszövetkezeti forma. Csak a riportban ezt elfelejtették hangsúlyozni. Visszatérve a gyakorlati cáfolatra, téeszvezető ismerősöm említem. Úgy hírlik, el vagy­tok bürokratizálódva és működésképtelen a gazdaság. Mit mondjak. Azt ugyanis nem le­het idézni amit ő mondott. Könnyen összefoglalható, hogy a szocialista magyar mezőgazdaság, éppen azzal, hogy megszervezték a vetőmagtermeltetést, a takarmányellátást, a korszerű gépesítést és technológiát, a felvásárlást - ugyanezt mellesleg nyújtják a háztáji gazdálkodás szá­mára is - ért el eredményeket. Olyan demokratikus vezetési formák alakultak ki, amelyek példaszerűek lehetnek a társadalom - például az ipar számára is. A tulajdonosi tudat is hajtóerő. Mindezek következtében jól képzett és alkalmas vezetői gárda alakult ki, mint ahogy az eredményeik is mutatják. Hogy kezdetben az ment társadalmi segítség, vagy ha úgy tetszik, állami támogatás nélkül. Ez természetes, mint ahogyan az is, hogy azott keletkezett nyereségből is része­sül az egész társadalom. A mértékekről és az arányokról lehet vitatkozni, de az eredmé­nyekről és magyar szövetkezeti mozgalom - itt már nemcsak a mezőgazdaságról van szó - sikereit senki nem tudja vitatni. Hogy lehet és kell változtatni a mezőgazdaságban is, az teljesen biztos, mert jó a me­nedzseléssel, ilyen-olyan személyes összeköttetésekkel sok mindent el lehetett intézni eddig. A támogatások sokféle formáját - néha az erkölcsi is anyagit ér ilyenkor - lehe­tett elérni az biztos. Jó lenne, ha jövőre ez már nem lenne előny, és belső változtatások­kal tovább lehetne javítani a gazdálkodás minőségén és a szövetkezeti demokrácia színvonalán is. De mind értékeket - dobjuk ki az ablakon? Sokkal inkább teszteljük és őrizzük meg, fejlesszük tovább. ManaDSáq m'ndenk'a gazdaságtalan termelés felszámolásáról beszél. Be kell -------------------------csukni a gazdasági egységet, ne termeljünk a raktárra. A munkáso­kat no, nem kirúgni, hanem átcsoportosítani kell, gondoskodjon róluk az állam, a szo­ciálpolitika, törődjön velük a szakszervezet - ha akar és tud -, nem a mi dolgunk. De­hogynem! Arról az apróságról azért nem szabad elfeledkezni, hogy a legfontosabb ter­melőerő maga az ember, az ő termelési tapasztalataival. Nem csupán szociálpolitikai alany, akit meg kell segíteni, hanem ember, akiért állítólag az egész történik. Egyáltalán mi az hogy támogatni, és megsegíteni. Ki segít, vagy támogat itt kicsodát? Legjobb tudo­másunk szerint minden érték a munkából származik, tehát itt mindenki, aki dolgozik, ön­magának termeli az értéktöbbletet, nyereséget, vagy mit bánom én, profit is lehet, ami vagy keletkezik a termelési folyamat végén, vagy nem. Ar ról viszont már kevesebbet beszélünk, hogy nem felszámolni kell, hanem például gazdaságosabbá tenni azt a munkát. Elkezdve ott, hogy mit gyártsunk egyáltalán, meny­nyit, milyen gépekkel, mennyire képzett emberekkel. Ezeknek a problémáknak a megol­dása - vagy meg nem oldása - már nem beosztottak, hanem sokféle szintű vezetők dol­ga. Az vajmi ritkán kerül szóba, hogy kérdezzük meg, eddig miért nem csinálta az egyik gazdasági vezető azt, amit a másik meg tudott csinálni, párthatározat és kormányprog­ram nélkül is, vagy annak ellenére. Menjünk, haladjunk, de esetenként azon is el kell gondolkozni, hogy milyen irányba. A termelés szűkítésével ugyanis soha sem nő az értéktöbblet, legfeljebb csak a veszteség csökken. Egy gazdálkodó szervezet, ha eladja a vagyonát, például szállodákat, vendéglátóegy­ségeket, irodaházat, részleget, akkor legfeljebb egy-két évig lesz több a pénze. De előbb-utóbb elfogy, ha nem tud, vagy nem akar máshol, vagy mást fejleszteni. Minden kastélyt - nemcsak egyet-kettőt - el lehet adni magánszemélynek fillérekért. De akkor azt az értéket elvesztette a közösség. Pedig lehetett volna belőle nyaraló, ven­déglátóhely, kiállítások, könyvtár, koncertek színhelye - vagy akár valamennyi egyszer­re. Ha a tanácsnak nincsen pénze, rendben van, de lehet másnak. Több gazdálkodó egy­ségnek vagy szervezetnek, és létezik együttműködés is a világon. Természetesen ezzel munka van, ennek utána kell járni, meg kell szervezni. Egyszerűbb megszabadulni min­dentől, amink van, bajlódjon vele más. Csak az a baj, hogy a végén már semmink se lesz, és akkor mit fogunk csinálni? SaínOS az's'9az’ hogy aki, vagy akik csinálni akarnak valamit, azoknak törvénysze- ----------------rűen meggyűlik a bajuk a hivatalnokszellemmel, a bürokráciával, a szabá­lyok szabályainak a végrehajtási utasításával, illetve ezek értelmezésével. Végül törvényszerűen azokkal az emberekkel, akik ezt képviselik. Azokkal a személyekkel, akiknek jobb a békesség, akik nem akarnak önállóan gondolkodni, akik még mindig - sok poszton és szinten - nagyon is jól megélnek abból, hogy nem csinálnak semmit. V issza lehet érni így az elejéhez, mert nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy erköl­csi, politikai, közösségi, vagy ha úgy tetszik, szocialista értékeink gazdasági erőt is jelen­tenek, elfecsérelésük pedig károkat okoz a gondolkodásban épp úgy, mint a gazdaság­ban. I.-L HÉTRŐL HÉTRE HÍRRŐL HÍRRE Kosár, cekker, reklámszatyor, retikül húzza a vállam, - alig bírom. A kedvenc takarítónőm névnapomra egy szamarat ígér - lenne, aki hazacipelné málhám. így van ez mindenkivel ilyenkor decemberben, karácsony előtt. Szeretem összeírni, rendszerezni a tennivalóimat András naptól szilveszterig - ha jól számolom - tizenkét ünnepi esemény. Születésnapból kettő, névnapból négy, a karácsony, a boldog ajándékozás ünnepe, s persze a szilveszter, az este és az éjszaka, mikor azokkal vagyunk együtt akiket igazán szeretünk, s akik bennünket is szeretnek. Kocsonyát főzünk, és lencselevest, lencsét, hogy a jövő esztendőben több pénzünk legyen. Hó, hó, hó Mindig borzalmasan bosszant, hogy amikor leesik az első hó, a síruhákat, síléceket emlegetik. Igaz, egészséges sport, de sok pénzbe kerül, évekig tart mig a megszállott síelő a leg­jobb felszerelését összeszerzi. Sok pénz, kitartás, utánjá­rás az egész, míg lesiklik valaki a hegy tetejéről az aljára. Ráadásul ezt a sportot csak a hegyvidéken lehet űzni, síkon a sífutás dívik. Kedden, a héten leesett az első hó. A délutáni műszakosok csúszós, hóval takart jégpáncélra léptek, kito­pogtak a buszig, s a vasútállomásra. Késtek a vonatok, a bu­szok, a tél első napjára, bár mindig ígértük mégsem voltunk eléggé felkészülve. Tolna megye községei, városai javarészt dombvidékiek. Csúszkáltunk, a jégborította lejtőkön, időn­ként leültünk, s aztán bicegve felálltunk. Megszaporodtak a balesetek, a láb- és kéztörések, s pontosan akkor hiányoztak az emberek a munkahelyükről, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Év vége van. Mondjuk sokszor: nem, idén nem lesz év végi hajrá. És ennek ellenére mindig megéljük. Dolgoznak most is éjjel és nappal a Palota Bőrdíszmű szekszárdi gyáregységé­ben a hét végéig - s ahogy lapunkban olvashatók a tamási Pávában, és Orionban is. Nem tudom, meglehet nincs igazam, de úgy tűnik a terve­zés, a rendelés körül lehet valamiféle baj, gond. Mert hát mit is gondolhat az ergber? Ha jó, igényes minőségi jegyeket tartalmaz egy termék akkor azt megveszik év közben is. A silány blúzra, szoknyára, cipőre, ízetlen szalámira nincs ve­vő, akármikor készítik is ezt, nyáron, vagy télen. Tisztaság, morál, hatékonyság A „Hét" műsorában a Salgótarjáni Kályhagyár igazgatójá­nak szimpatikus nyilatkozatát hallhattuk. Nem tudok szaba­dulni örök igazságától: az üzem tisztasága hatással van a munkamorálra, a szabályzókat az átlagos teljesítőképességű üzemekre szabták, nem sírni és panaszkodni kell, hanem dol­gozni. A gyár mostani igazgatója korábban a Mezőgép vár­dombi gyáregységében dolgozott, majd a tamási Orionban. Következetes, rendszerető embernek ismerték mindkét Tol­na megyei üzemben. Olyan vezetőnek aki nem csupán a munkatársaitól, hanem önmagától is a maximumot követelte. Nem volt embertelen, a családi gondjaival együtt mindenkit elfogadott, megértett, úgy, hogy tudta, és tudatta azt, hogy a legnehezebb gondokból is a munka segít kilábalni. Olvassatok mindennap Az első téli napon: baleset a hatoson Igen, azt hiszem egyet kell érteni vele. Mert - ezt saját ta­pasztalatainkból is tudom - a legmélyebb kátyúból a jól vég­zett munka öröme hozhatja ki az embert, az, hogy érzi, tudja, fontos másoknak a társadalomnak s önmagának is. Az a bizonyos kapacitás A hét elején Koppányszántón, Högyészen és még jó néhány településen hó borította a földön a kukoricát, a cukorrépát. A hét végére az üzemek - ahogy mondani szoktuk - „betakarodtak”. A tavaszon három hetet késebb a kukorica, s a lemaradást behoz­ni nem tudta, nedves volt, s a betakarítás üteméta száritókapaci- tás határozta meg. Ez azt jelenti, hogy hiába tudták volna időben learatni a kombájnosok a kukoricát, ha nem sikerült azt áteresz­teni a szárítón. Furcsa dolog, de igaz: a háttérkapacitás határoz­za meg a betakarítás ütemét. Most még. Bizonyos vagyok ab­ban: a mezőgazdasági üzemek dolgozói előbb utóbb megtalál­ják a termelés és feldolgozás ésszerű módját, együttműködését. A héten egyébként „betakarodott” a cukorrépa, a kukorica, az állatok takarmánya, a parasztházak, a „górék” biztonsága is adott. Már csupán a szántás van hátra, ez is lassan befejeződik. Mert hogy most megfagyott a föld, a talajon nem csúsznak az ekék, s a kombájnosok is traktorra ültek. Ki tudja mit hoz a tél? A sok-sok száraz év után talán nagyobb csapadékot, havat az őszi és a tavaszi vetések keléséhez optimális körülményeket. Téli esték Valaha ilyenkor téli estéken ezüst meg aranykalászos gazda­tanfolyamokat tartottak. Nincs erre már szükség, a tanulni vágyó érdeklődő ember minden ismeretanyaghoz hozzájuthat a könyvtárban, de meg is vásárolhatja a szakirodalmat. Igen, meg­vásárolhatja - az utóbbi időben tekintélyes könyvtárakra akad­tam a paraszti háztartásokban, portákon. Például a szakcsi téesz gépszerelőjénél. Nem tagadom: ámultam. Nem alapkönyveket, hanem igen magas fokú műveltségi igényre valló, mezőgazda- sági gépészmérnökök továbbképzésére alkalmas kézikönyvek sorakoztak az olajlenyomat alatt. A televízió elegáns kedves bemondónői az utóbbi héten min­den este felhívták a gyerekek figyelmét egy-egy könyvre, biztat­ták őket olvassanak mindennap. Hát valahol itt kell elkezdeni. A mesénél, az igazság tanításánál. A gyermekek meséje után leg­alább félórát szánjunk magunkra s olvassunk ennyit mi is. Min­dennap. Aki ezt nem tartja igényének, s szükségének, a szellem, az értelem szépségétől fosztja meg magát. Egyik középiskolai tanárom szerint csak azt szabad, s érdemes tartani a könyvtá­runkban, és állandóan olvasni, ami örök érvényű és igaz. S mennyi ilyen írásmű van? Rengeteg. Az én polcomon például Németh László, Szabó Pál, Veres Péter, Nemes György, s Illyés Gyula akinek a Puszták népe című regényét a múlt héten olvas­tam, nem is tudom hányadszor. Negyedszer, ötödször? Ajándékozás Cipekedem hazafelé. Könyvet, nyakba való gyöngyöt, s me­gint könyvet, és megint könyvet. Mindig elhatározom, hogy most ebben a karácsonyban nem könyvet, hanem „hasznos” dolgot teszek a karácsonfa alá. Az 1987-es évnek lassan vége. A következő esztendő határ­idő naplója már itt van az asztalomon. Benne egy fejezet: pro me­móriám. Mire is kell mindig emlékeznem jövőre is? Arra, hogy szeressem a szeretetre méltó, bölcs okos és megértő embere­ket, tiszteljem azokat, akik erre érdemesek, s azokat akik ezen a héten a békénkért, a haladásért mindent megtettek, értünk, a kö­zösségért, a népért, az emberiségért. D. VARGA MÁRTA Minőség a növénytermesztésben A minőség szerepe, jelentősége, hatá­sa a növénytermesztés főbb ágazataiban címmel országos tanácskozás kezdődött pénteken Szolnokon, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Magyar Agrártudományi Egyesület nö­vénytermesztési társasága közös rende­zésében. A vitaindító előadást Villányi Miklós MÉM-államtitkár tartotta. Hangsú­lyozta, hogy a világban az agrártermé­kekből kialakult kínálati piac új alkalmaz­kodást igényel, minden eddiginél na­gyobb minőségi követelményeket tá­maszt. A fejlődés üteme a jövőben nagy­mértékben attól függ, hogy hazai mező- gazdaságunk és élelmiszeriparunk meny­nyiben tud alkalmazkodni ezekhez a kö­vetelményekhez. Csak az tekinthető jó minőségű terméknek, ami gazdaságo­san és biztonságosan eladható. Az ága­zaton belül változatlanul meghatározó je­lentőségű a gabonafélék termesztése. A vetésterület növelésére nincs szükség, a búza rovására viszont több jó minőségű takarmánygabonát kell termelni. Az étke­zési búzánál is előtérbe került a minőség, mert a külpiacon csak magas sütőipari értékű, sikér- és fehérjetartalmú kenyér- gabonát lehet eladni. A kukoricánál 1990-ig 100-120 ezer hektáron kell rátérni a szuperintenzív ter­mesztésre, s a minőség megőrzése ér­dekében fel kell készülni a szárító- és tá­rolókapacitás bővítésére, valamint a nedves tárolás növelésére. Olajosnövé­nyeket 1990-ig 490 ezer hektáron ter­mesztenek. Közülük a legfontosabb a napraforgó. Itt az a követelmény, hogy a gazdaságok minőségileg jobb, maga­sabb olajtartalmú hibrideket termessze­nek. Ezt szolgálja a magasabb olajtarta­lom után fizetett minőségi felár is. A kétnapos tanácskozás résztvevői há­rom szekcióban vitatják meg a gabona, az olajosnövények, valamint a cukorrépa te- mesztésének minőségi követelményeit és feladatait, s megismerkednek a kutatóinté­zetek legújabb eredményeivel. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom