Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

Szovjet-amerikai nyilatkozat Tanácskozott a Mészöv küldöttközgyűlése 1987. december 12. Az SZKP KB főtitkára és az Egyesült Ál­lamok elnöke átfogó és-mélyreható meg­beszéléseket folytattak a szovjet-ameri­kai kapcsolatok összes problémájáról, beleértve a fegyverzetcsökkentést, az emberi jogi és humanitárius kérdéseket, a regionális konfliktusok rendezését és a kétoldlalú kapcsolatokat - derül ki abból a szovjet-amerikai közös nyilatkozatból, amelyet csütörtökön Washingtonban hoztak nyilvánosságra Mihail Gorbacsov látogatásának befejeztével. A tárgyalások őszinték és építő jelle­gűek voltak, tükrözték a két fél közötti né­zeteltéréseket is, de ugyanakkor annak megértését is, hogy ezek az eltérések nem képeznek leküzdhetetlen akadályt a kölcsönös érdeklődésre számot tartó te­rületeken való előrelépéshez. Hangsúlyozták, hogy a két ország ve­zetőinek genfi és reykjavíki találkozói alapvető jelentőségűek voltak: megte­remtették az alapot a hadászati stabilitás javítását és a konfliktusok kialakulása ve­szélyének csökkentését célzó folyamatot előrevivő konkrét lépésekhez. A feleket a jövőben is az a meggyőződés vezérli majd, hogy soha sem szabad nukleáris háborút indítani, abból senki sem kerül­het ki győztesen. Szilárd elhatározásuk, hogy megakadályozzanak bármilyen há­borút a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok között - legyen szó nukleáris vagy hagyományos háborúról -, s nem fognak katonai erőfölényre törekedni. Mindkét vezető - emeli ki a dokumen­tum - tudatában van annak a rendkívüli felelősségnek, amely a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra hárul olyan reális megoldások keresésében, amelyek célja a konfrontáció megakadályozása és az országok közötti stabilabb kapcsolatok elősegítése. Ebből kiindulva megálla­podtak abban, hogy aktivizálják a párbe­szédet és ösztönözni fogják kapcsola­taikban az építő jellegű együttműködés irányvonalát. Mindennek alapján más or­szágokkal és népekkel együttműködve elő fogják segíteni a sokkal biztonságo­sabb világ megteremtését. A két ország vezetői szerződést írtak alá a szovjet és az amerikai közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták meg­BUDAPEST - Várkonyi Péter külügy­miniszter Eszmat Abdel-Megidnek, az Egyiptomi Arab Köztársaság külügymi­niszterének meghívására december 12- én, hivatalos látogatásra az Egyiptomi Arab Köztársaságba utazik * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, aki részt vett a Var­sói Szerződés tagállamai testvérpártjai első és főtitkárainak berlini találkozóján, pénteken este hazaérkezett Budapestre. Kádár Jánossal együtt érkezett Várkonyi Péter külügyminiszter és Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter, a Központi Bizott­ság tagjai. Fogadásukra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese, Szűrös Má­tyás, a Központi Bizottság titkára, Horn Gyula külügyminisztériumi és Mórocz Lajos honvédelmi minisztériumi államtit­kár, a Központi Bizottság tagjai. Jelen volt Karl-Heinz Lugenheim, az NDK magyar- országi nagykövete. SZOLNOK - Pénteken Szolnokon ülést tartott a Szolnok megyei pártbizott­ság. Az ülésen, amelyen részt vett Lu­kács János, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára is, a testület tájékoztatót hallgatott meg a Központi Bizottság de­cember 8-i üléséről. Az ülésen a Szolnok megyei pártbizottság Majoros Károlyt nyugállományba vonulása miatt, saját kérésére, érdemeinek elismerésével 1988. január 1-jei hatállyal felmentette első titkári tisztségéből. BRÜSSZEL - Manfred Wörner nyu­gatnémet hadügyminisztert pénteken hi­vatalosan kinevezték a NATO új főtitkárá­vá. Az Észak-atlanti Szövetség külügymi­niszterei brüsszeli találkozójukon egy­hangúlag emelték az 53 éves Wörnert ebbe a tisztségbe. Utódját a bonni had­ügyminisztérium élén 1988 májusában jelöli ki Helmut Kohl kancellár. Wörner csak akkor válik meg véglegesen régi hi­vatalától, és július 1 -jén veszi át az újat a brüsszeli NATO-központban. Elődje, a brit Lord Carrington nyugállományba vo­semmisítéséről. Ez a szerződés történel­mi jelentőségű mind célját - a Szovjet­unió és az Egyesült Államok nukleáris fegyverzete egész osztályának teljes megsemmisítését -, mind pedig az ab­ban előírt ellenőrzési intézkedések új­szerűségét és nagy horderejét tekintve. A megbeszéléseken megvitatták a ha­dászati támadó fegyverzetek csökkenté­séről folytatott tárgyalások kérdését is. A felek kiemelték, hogy jelentős előrelépés történt az 50 százalékos csökkentés el­vét megfogalmazó szerződés aláírása fe­lé. Megállapodtak a következőben: a genfi tárgyalásokon résztvevő képvise­lőiket azzal bízzák meg, hogy törekedje­nek e szerződés lehető legrövidebb idő alatt történő kidolgozására, úgy, hogy azt a következő csúcstalálkozón, 1988 első felében alá lehessen írni. A tárgyaláson áttekintették a fegyver­zetkorlátozás és -csökkentés más kér­déseinek széles körét is. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan megerősítette, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok hű marad az atomso- rompó-szerződés megszilárdításához, s megelégedésüket hangoztatták, hogy a legutóbbi csúcstalálkozó óta újabb álla­mok csatlakoztak ahhoz. A két ország ve­zetői támogatásukról biztosították a nuk­leáris energetika biztonsága terén folyta­tott nemzetközi együttműködést és azo­kat az erőfeszítéseket, amelyek a nukleá­ris energia békés hasznosításának elő­segítését szolgálják a NAÜ garanciáinak, illetve a nukleáris anyagok, berendezé­sek és technológiák exportjának megfe­lelő ellenőrzésének megszilárdítását cé­lozzák. Az SZKP KB főtitkára és az ameri­kai elnök üdvözölte azt a tényt, hogy - a közeljövőben életbe lépő - megállapo­dást írtak alá a nukleáris veszély csök­kentését célzó központok létrehozásáról a Szovjetunió és az Egyesült Államok fő­városaiban. A felek kifejezték az elkötelezettségü­ket, hogy törekedni fognak az ellenőriz­hető, átfogó és hatékony nemzetközi konvenció kidolgozására a vegyi fegyve­rek betiltásáról és megsemmisítéséről. Síkraszálltak az európai katonai szem­nul. A nyugatnémet katonapolitikus NA- TO-fötitkári megbízatása négy évre szól. RÓMA - Argentína súlyos eladóso­dottságának a problémája, valamint e la­tin-amerikai ország polgári demokrati­kus intézményeinek a megszilárdulása volt az a két fő téma, amelyet Raul Alfon- sin argentin államfő pénteken érintett Rómában tartott sajtóértekezletén. Ugyanezekről a kérdésekről volt szó a Vatikánban is, ahol a távoli földrészről érkezett vendéget II. János Pál pápa fo­gadta. Alfonsin nagyra értékelte a csütörtö­kön aláírt, átfogó olasz-argentin „külön­leges” megállapodást, amely a két or­szág közötti kapcsolatok egész rendsze­rét, azok politikai, gazdasági és kulturális vonatkozásait egyaránt felöleli. PRÁGA- Polgárok egy csoportja álla­mellenes provokációra akarta felhasz­nálni az emberi jogok napját csütörtökön Prágában - írta pénteken a Rudé Právo. A lap szerint a csoport tagjai a csehszlo­vák főváros egyik leglátogatottabb pont­ján, az Óvárosi téren különböző jelsza­vakat hangoztattak az emberi jogok állí­tólagos „csehszlovákiai elnyomásáról", s ezzel megsértették a közrendet. Az új­ság beszámolója szerint a provokáció kezdeményezőit őrizetbe vették. A Rudé Právo megjegyezte, az eseményen jelen volt néhány nyugati újságíró is, aki az el­múlt napokban igyekezett előre felhívni a figyelmet a készülő provokációra. BRÜSSZEL- Péntek délután a NATO brüsszeli központjában a tagországok külügyminisztereinek tanácskozásán egyrészről az Egyesült Államok, más­részről az eurorakétákat befogadó öt or­szág - Belgium, az NSZK, Olaszország, Hollandia és Nagy-Britannia - egyez­ményt írt alá, amely módot ad ez utób­biaknak, hogy saját nemzeti törvényeik­nek megfelelőeen engedélyezzék a Szovjetunió és a Varsói Szerződés kép­viselőinek országuk területén a rakéták visszavonásának ellenőrzését. benállás szintjének csökkentését célzó, a fegyveres erőket és hagyományos fegyverzetet érintő bécsi tárgyalások mielőbbi befejezéséért. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan kifejezték eltökélt szándékukat, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet más részvevőivel közösen biz­tosítani fogják a bécsi találkozó sikeres befejezését, a helsinki záróokmány és a madridi záródokumentum összes fő kér­désében elérendő kiegyensúlyozott ha­ladás alapján. Regionális kérdéseket áttekintve a két vezető megállapította, hogy az álláspon­tokban komoly eltérések mutatkoznak. Mindazonáltal egyetértettek: rendkívül fontos a rendszeres véleménycsere to­vábbi folytatása. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan hangsúlyozták a regio­nális konfliktusok rendezésének növek­vő jelentőségét a nemzetközi feszültség csökkentése és a kelet-nyugati kapcso­latok javítása szempontjából. A Szovjetu­nió és az Egyesült Államok e témakörben folytatott párbeszédének azt a célt kell szolgálnia, hogy a regionális konfliktu­sokban érintett feleknek segítséget nyújtson olyan békés megoldások felku­tatásához, amelyek megszilárdítják füg­getlenségüket, szabadságukat és biz­tonságukat. Mindkét vezető fontosnak ítélte meg, hogy az ENSZ és más nemzet­közi intézmények nagyobb mértékben járulhassanak hozzá a regionális konflik­tusok rendezéséhez. Az SZKP KB főtitkára és az amerikai el­nök részletesen megvizsgálta a szovjet­amerikai kétoldalú kapcsolatok állapo­tát, s egyetértettek abban, hogy a jövő­ben is tovább kell fejleszteni és intenzi­vebbé kell tenni a hivatalos érintkezése­ket valamennyi szinten, azt a célt tartva szem előtt, hogy gyakorlati és konkrét eredményeket érjenek el minden téren. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitká­ra megerősítette Ronald Reagannek, az Egyesült Államok elnökének szovjet­unióbeli látogatásra szóló meghívását. Az elnök megelégedéssel fogadta el a meghívást. A látogatásra 1988 első felé­ben kerül sor. Romány Pál az új rektor Pénteken Kecskeméten ülést tartott a Bács-Kiskun megyei pártbizottság. Az ülésen, amelyen részt vett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is, a tes­tület tájékoztatót hallgatott meg a Köz­ponti Bizottság december 8-i üléséről, valamint a megyei pártbizottság 1985. évi ifjúságpolitikai határozatának végrehaj­tásáról. Az ülésen a Bács-Kiskun megyei párt- bizottság tudomásul vette, hogy az MSZMP Központi Bizottsága december 8-i ülésén Romány Pált, a Központi Bi­zottság tagját, a megyei pártbizottság ed­digi első titkárát 1988. január 1 -jei hatály- lyal a Politikai Főiskola rektorává nevezte ki. A megyei pártbizottság jelölőbizottsá­got küldött ki az új első titkár megválasz­tásának előkészítésére. Növekvő anyasági segély vagy családi pótlék Az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának pénteki vitáját követően Medgyessy Péter pénzügyminiszter be­jelentette: az Országgyűlés jövÖ heti, téli ülésszakán alternatív javaslatot terjeszt a pénzügyi kormányzat a képviselők elé abban a kérdésben, hogy jövőre milyen módon kompenzálják az eddig tervezett­nél nagyobb mértékben a csecsemő- és gyermekruházati cikkek árának jelentős emelését. Az első változat az anyasági segély összegének felemelése a terve­zett 6000-ről 10 000 forintra, a másik le­hetőség az, hogy a gyermek hároméves koráig 400 helyett 500 forinttal emelik a családi pótlékot. Mindkét megoldás félmilliárd forinttal terheli a költségvetést. Ezt a pénzt a sza­nálási alap csökkentésével teremtik elő. (Folytatás az 1. oldalról.) konyságára, jövedelemtermelő képes­ségük növelésére, vállalkozási magatar­tásuk felkeltésére a korábbiaknál lénye­gesen nagyobb hangsúlyt helyez. A bolti kiskereskedelemben tovább kell folytatni a megkezdett és szép eredményeket ho­zó rekonstrukciós programot, a hálózati struktúra lényeges korszerűsítését. Az áruházaknál jobban piacorientált, és a vásárlói igények változásait rugalmasab­ban nyomon követő profiltisztítások, szükség szerinti teljes profilváltozások, az alkalmazott érdekeltségi rendszerek továbbfejlesztése vezethetnek ered­ményre. Növekvő szerepe lesz a gazdálkodást meghatározó tényezők közül a beszer­zésnek. Többek között, a választékosabb áruellátás érdekében kívánatos az áru­házi cserekapcsolatok szélesítése. Szükség van a megújulásra a vendég­látás területén is. Támogatunk minden olyan - a korszerű táplálkozás és a mai igények irányába elmozduló - kezdemé­nyezést, mint a bonyhádi, új alapanyago­kat felvonultató ételbemutató, vagy a Pakson három megye részvételével ren­dezett cukrászati kiállítás, vagy a Szek- szárdon tartott tejtermék-bemutató. Nem nézhetjük tétlenül pozícióink zsugorodá­sát, a magánszektor offenzív térnyerését. A vendéglátás minden oldalú fejlesztésé­ben meghatározó szerepe van az ide­genforgalomnak. Mind a bolti kiskereskedelemben, mind a vendéglátásban szükségszerű a jövőben is a korszerű üzemelési formá­ban dolgozó üzletek számának növelése. A mezőgazdasági termékforgalmazás, ezen belül a kisárutermelés a kormány stabilizációs programján belül is kiemelt szerepet kapott. Olyan egységes kon­cepciót kell kidolgoznunk, amely újabb kistermelőket von be az árutermelésbe, és további piacképes árut biztosít. A kö­zeljövőben megjelenő új szövetkezeti jogszabályok lehetővé teszik, hogy már 10-15 kistermelő önálló kistermelői szö­vetkezetét alakítson. Ehhez nagy remé­nyeket fűzünk és támogatni kívánjuk. Várható a további differenciálódás a szövetkezetek között. A közgazdasági környezet módosulásának irányát, nagy­ságát, tartósságát az esetek többségé­ben csak mélyreható elemzéssel és al­ternatív prognosztizálással lehet bővíte­ni. Ezért szükségszerű az áfészi tervező munka korszerűsítése. A gazdasági sta­bilizáció és kibontakozás döntő láncsze­me a nyereségtermelő képesség fokozá­sa legyen. Ennek leglényegesebb eszkö­ze az áfészeknél a racionális vagyongya­rapító eszköz- és költséggazdálkodás. A fejlesztéspolitikát is az eredményesebb gazdálkodás szolgálatába kell állítani. A takarékszövetkezetek működési fel­tételei az idei esztendőben több, eddig nem tapasztalt kedvezőtlen vonást is mu­tatnak. Ám ott növekedett a betétállo­mány, ahol jó a vezetők és dolgozók kap­csolata a tagsággal, a lakossággal. Ezt a munkastílust, vezetői magatartást a jövő­re nézve fokozottan szükségesnek tart­juk. Szükséges hangsúlyozni, hogy a ta­karékszövetkezetek több bankszervvel építsenek ki kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatokat, ez egyben lehetővé teszi a mindenkori legjövedelmezőbb befekteté­seket. A szövetkezeti lakásépítés tervei az is­mert okok miatt nem teljesültek. Annak ér­dekében, hogy a helyzet változzon, és ja­vuljanak a szövetkezetek saját beruházású lakásépítései, szükséges, hogy realizálód­janak a tanácsok végrehajtó bizottságaival kötött megállapodásaink. Fokozottan kívá­nunk kapcsolódni a telekellátás, a telek­kialakítás komplex feladatainak végrehaj­tásához. Fontosnak ítéljük a továbbhala­dás szempontjából, a karbantartó szerve­zetekkel rendelkező szövetkezetek számá­ra tegyék lehetővé, hogy alkalmazott egy­ségáraik bizonyos mérvű nyereséget tar­talmazzanak. így lehetővé válna a műszaki színvonal fejlesztése. Számos új és bonyolult feladat is vár ránk. Ezek megvalósításához kulcsfontos­ságú szerepe van a vezetésnek, a káder-és személyzeti munkának. Ezért a vezetés észszerű stabilitásának fenntartása mellett elengedhetetlen a káderek folyamatos és tervszerű cseréje. A vezetők képzését, to­vábbképzését a növekvő politikai, társa­dalmi és gazdasági feladatokhoz kell igazí­tani. Minden vezető akkor és olyan ismere­tekből részesüljön képzésben, illetve to­vábbképzésben, amely munkakörének eredményes ellátásához szükséges. A képzés korszerűsítése mellett fontos, hogy tovább erősítsük a kádermunka demokra­tizmusát és nyíltságát, bátran növeljük eb­ben a választott testületek szerepét, ha in­dokolt, éljünk a pályázati rendszer, a töb­bes jelölés, a meghatározott időre szóló ki­nevezés és megbízás lehetőségeivel. Befejezésül a szövetség tevékenységé­vel foglalkozott Kálmán Gyula. - Teljesen nyilvánvaló, hogy a változó társadalmi-gaz­dasági feltételek újabb és újabb feladatok megoldása elé állítják a szövetkezeteket Következésképpen, esetről esetre újrafo­galmazódnak a szövetség feladatai is. Arról persze nem lehet szó, hogy a szövetségek a permanens változás állapotában legye­nek, arról azonban igen, hogy érzékenyen reagáljanak az új jelenségekre, azokat fel­dolgozzák, a szövetkezetek számára hasz- nosithatóvá tegyék. A korszerű érdekkép­viseleti munka során abból kell kiindulni, hogy szövetségünk a tagszövetkezetek fej­lődését szolgálja, igényeinek feleljen meg. Eddig is folyamatosan korszerűsítettük a szövetség munkáját. Ma már kisebb létszá­mú és magasabb képzettségű apparátus segíti a megyei választott testületek és a szövetkezetek tevékenységét.- Bízunk benne, hogy tagságunk, dolgo­zóink, elkötelezett vezetőink összehangolt munkája nyomán ezúttal is sikeresen hajt­juk végre feladatainkat. * A beszámolót követő vitában nyolcán szólaltak fel. Tamás Istvánná a megye gaz­dasági helyzetéről, a megyei pártbizottság cselekvési programjáról szólt, valamint ar­ról, hogy - lévén a politikai hangulat alaku­lásában igen fontos tényező a lakosság el­látása - a szövetkezeteknek fokozódik a szerepük a következő években. Dr. Szasz- kó László többek között a szabályozórend­szer változásaiból adódó tennivalókról be­szélt. A Mészöv elnöke foglalta össze a vitát, majd a küldöttgyűlés elfogadta a beszámo­lót és a határozati javaslatot. A napirend második részeként a szövet­ség szervezeti korszerűsítéséről volt szó. A jövőben társadalmi elnök és elnökhelyette­sek lesznek a szövetség élén, megválasz­tásukra a tavaszi küldöttközgyűlésen kerül sor. Most előkészítő bizottságot választot­tak, amely betölti majd a jelölőbizottság funkcióját is. J. J. Utolsó ülést tartott a szőlő és bor éve szervezőbizottság Pénteken délelőtt a Megyeháza borozó­ban megtartotta záróülését a szőlő és bor nemzetközi éve alkalmából ez év tavaszán alakult szervezőbizottság. A bizottság munkáját Mátyás István, a me­gyei tanács elnökhelyettese értékelte. El­mondotta, hogy ritkán látható összefogást eredményezett a megyeszékhelyen a szőlő és a bor nemzetközi évének a meghirdetése, valamint annak a lehetősége, hogy Szek- szárd megpályázhatja a szőlő és bor városa címet. Ez évben Szekszárd szinte valameny- nyi rendezvényét ennek jegyében tartották meg. Külön öröm volt, hogy az idei borverse­nyen különlegesen jó minőségű borok közül kellett kiválasztani a kitüntetésre méltóakat, majd hangsúlyozta: e téren további tenniva­lóként szerepel a rozé borok szerepének nö­velése. Az év programját színesítő rendez­vény volt, és a szekszárdi bornak jó propa­gandát adott a borudvar. Bebizonyította, hogy a kulturált borfogyasztás megismerte­tése az alkoholizmus elleni harcot szolgálja. Ezen a rendezvényen ugyanis semmiféle disszonancia nem fordult elő. A borral kapcsolatos rendezvények sorá­ban rangot adó tudományos ülések is voltak, és megjelent dr. Töttős Gábor forrás értékű munkája a szekszárdi szőlőről és borról. A gondos előkészítés és a jól szervezett rendezvények eredménye lett, hogy Szek­szárd elnyerte a szőlő és a bor városa címet. Az ez irányú munka azonban ezzel nem áll­hat meg, további erőfeszítéseket kell tenni a szekszárdi bor jó hírének terjesztésére. Ebben a munkában döntő feladatok várnak az Alisca- vinre, amelynek igazgatója, Módos Ernő a szervezőbizottság záróülésén tájékoztatást adott a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hi­vatal 67. római kongresszusáról és beszámolt a kitüntető cím átadási díszünnepségéről. A szervezőbizottság eredményes munká­jához, Szekszárd városnak a kitüntető cím el­nyeréséhez a MÉM nevében Szabó György csoportvezető fejezte ki az elismerést és to­vábbi sikeres munkát kívánt. PANORÁMA

Next

/
Oldalképek
Tartalom