Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-01 / 283. szám
\ DECEMBER 1 KEDD Névnap: Elza A Nap kél 7.10 - nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 13.40 - nyugszik 2.41 órakor Kilencvenöt éve született Herkulesfürdön, és Sopronban halt mártírhalált Pataki Ferenc (1892-1944) pedagógus, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom harcosa. 5 és 10 fok Előrejelzés az ország területére ma estig: jobbára erősen felhős, illetve borult idő lesz, sokfelé, főként a keleti, illetve a délnyugati országrészben várható ismétlődő eső. Északnyugaton átfutó havas eső is előfordulhat. Az északkeleti szél gyakorta élénk, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5 és 10 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a hőmérséklet csökken. Eleinte gyakran felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. A hét második felében erősödik az éjszakai lehűlés. A hajnali órákban pára, köd kialakulása várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 0 és plusz 5 fok, később -4 és plusz 1 fok, az időszak végén -2 és plusz 3 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 4 és 9 fok, majd 2 és 7 fok között lesz.- TAKARÉKSZÖVETKEZETEKBEN dolgozó fiatalok ifjúsági parlamentjét tartották tegnap Szekszárdon. Megyénk 16 takarékszövetkezetéből vettek részt a küldöttek és a szövetkezeti elnökök, illetve ügyvezető igazgatók a rendezvényen, ahol vitaindítót Antus Istvánné, a takarékszövetkezeti választmány elnöke tartott, majd a fiatalokat érintő kérdések kerültek napirendre.- HALÁLRA ítélték és a kegyelmi kérvény elutasítása után a Szovjetunióban kivégezték Szergej Zsukov sorkatonát, aki tavaly novemberben társával megölte Lukácsi Sándor budapesti taxisofőrt. Szergej Krickij sorkatonát bűnrészesség miatt 8 évi szabadságvesztésre ítélték. A gyanúsítottakat a magyar hatóságok tartóztatták le, de a nyomozás lezárása után ügyükben a törvényes előírásoknak és a kétoldalú szerződésnek megfelelően a szovjet bíróság ítélkezett. (MTI) ATritex Kereskedelmi Vállalat és a Budaflax, mint a Lee Cooper licenchasználó- ja, vasárnap este műsoros divatbemutatót tartott Szekszárdon a Babits Mihály művelődési központ színháztermében. A bemutatón az 1988-as év kollekcióját láthatták a nézők. Átadás Jövő, szeptemberben Összefogással épül az aparhanti tornacsarnok i I „-.—.»».»A .............^ A belső munkákat a télen folytatják Kétszázhetvenhat helybeli, mucsfai és nagyvejkei gyerek kénytelen ilyen helyen tornászni Jó időben még csak hagyján, akkor kint mozoghatnak, játszhatnak a gyerekek az udvaron, de ha a természet morcosabbik arcát mutatja, siralmas körülmények között zajlanak a testnevelésórák az aparhanti általános iskolában. Tornaterem nincs, így esőben vagy hidegben a szűkös zsibongóba szorulnak növendékeikkel a testnevelők. Megnehezítve ezzel a többi osztályban folyó tanítást is, hiszen a zaj behallatszik a termekbe. A „szükségállapot” a jövő tanévre valószínűleg megszűnik, addigra tervezik ugyanis az intézmény udvarán az idén március óta épülő tornacsarnok átadását Lesz benne egy. 24x14 méteres tornaterem, vizesblokk, öltöző, s helyet kap egy nevelői szoba is. A hat és fél millió forintos beruházást, melynek költségeit - a teho összegét is felhasználva - a községi és a megyei tanács közösen fedezi, a helyi termelőszövetkezet brigádja végzi. A tereprendezéstől a belső szakipari munkákig sokat segítenek a szülők is, hogy a gyerekek minél előbb egészséges, kulturált környezetben tornázhassanak. csi-gk Társulás CELLWARE Mikroelektronikai Kft. néven új kutatási, fejlesztési, termelési társaságot hozott létre a Számítástechnika Alkalmazási Vállalat, a Trade-Coop, az Ipari Fejlesztési Bank Rt. és a szegedi József Attila Tudományegyetem. A társaság különféle gyorsító berendezések kifejlesztéséhez lát hozzá, amelyekkel jelentősen növelhető a személyi és a nagy számítógépek műveleti sebessége. A szakemberek úgy számolnak, hogy a gyorsítók alkalmazásával a komputerek alkalmassá tehetők 100 milliótól 20 milliárd művelet elvégzésére percenként. így lehetővé válik a meglévő számítógépek jelentős korszerűsítése. A műveleti sebesség számottevő növelésével a jelenlegi berendezésekkel is meg lehet oldani például űrfelvételek kiértékelését, nagy rendszerek szimulációját, különleges folyamatirányítási feladatokat. A nagy műveleti sebességű számítógépekre építve a társaság már hozzálát merőben új rendszerű, úgynevezett párhuzamos szervezésű információfeldolgozó rendszerek kifejlesztéséhez s elkészítéséhez. A szegedi József Attila Tudományegyetemen 12 éve foglalkoznak a szuperszámítógépek készítéséhez szükséges, úgynevezett sejtautomaták, sejtprocesszorok kutatásával. E téren jelentős eredményeket értek el a közelmúltban, s igy szükségessé vált az elméleti kutatás eredményeinek minél gyorsabb gyakorlati megvalósítása. Ezt szolgálja a most alakult CELLWARE Mikroelektronikai Kft., amely a kutatási eredményeket hasznosítva vállalkozik számítógép-gyorsító berendezések fejlesztésére és gyártására is. (MTI) 16-211, 75-10-812 Milyen lesz az ünnepi könyvkínálat? 11- 173, 12- 863- Halló, Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szekszárdi Arany János utcai könyvesboltja?- Bállá Mártonná üzletvezető vagyok, tessék.- A téli könyvvásár ajánlatáról érdeklődöm. Mekkora készlettel várják az olvasó- közönséget?- Sajnos, panaszkodnom kell, mert ki tudja miért, nagyon rossz idén az ellátás. Nem érkeznek meg az ígért könyvek, s ha kapunk, akkor is jóval kevesebbet a kelleténél, gyakran mindössze pár darabot.- Mi az, amit mégis ajánlani tudna a könyvbarátoknak?- A gyerekek számára még van Benedek Elek Magyar mese-mondavilág című négykötetes sorozatának első részéből, a Csodaszarvasból. A felnőtteknek a Corvina Kiadó Antik világ, illetve Az érett reneszánsz című gyönyörű köteteit, Robert Merle új sikerkönyvét, a Jó városunk, Párizst és a Négy évszak ételei című képes szakácskönyvet ajánlom. Persze most csak az újdonságokat említettem, ezeken kívül azért még akad olvasni, vagy ajándé- koznivaló a polcainkon. S előfordul, hogy naponta többször is érkezik áru, úgyhogy reméljük az ünnepek előtt még bővül a kínálatunk.- Szekszárdi Babits Mihály Könyvesbolt?- Tessék, Keresztes Istvánné, üzletvezető-helyettes vagyok.- A gyermek és ifjúsági, az ismeretterjesztő, illetve a szépirodalom mely újdonságai kaphatók önöknél a könyvvásáron?- Sok szép kötet érkezett, bő a választék, ha kicsit drágább is az olvasnivaló, mint korábban. A kicsiknek a csodálatos színes illusztrációkat tartalmazó Grimm mesegyűjteményt Andersen A rendíthetetlen ólomkatonáját, Benedek Elek mondáit és Móra Didergő királyát ajánlom. Nagyobb gyerekek kedvenc olvasmánya lehet a Tanulmányok és feltalálók története, és A hangszerek csodálatos világa, melyben a tavaly megjelent Tesz-vesz szótár kedves állatfiguráival találkozhatnak ismét. Van bőven a népszerű pöttyös és csíkos könyvekből is. A felnőttek bizonyára örülnek Joseph Heller Isten tudja, vagy Berkesi András Szélcsend című regényének. Valószínűleg sikerkönyv lesz Ablonczy László Latinovits Zoltán tekintete című könyve és Körmendi János önéletrajza is.- Úgy hallottam, kimondottan nőknek szóló kiadványok is napvilágot láttak a könyvvásárra.- Valóban. Kiadtak egy Háztartási abc, és egy nyolcszáz receptet tartalmazó Süteményeskönyvet, valamint az Aranykéz kötésminta könyvet, ami kitűnő ajándék lehet hölgyek számára. De hogy a férfiak se maradjanak ki, őket például a színes fotókban gazdag Amatőr természetbúvárra^ lehet meglepni karácsonyra.- Tessék, Paks, Kishegyi úti könyvesbolt, Ábelné Németh Erzsébet.- Átéli könyvvásárra megjelent új könyvekről érdeklődöm. A megyeszékhely két üzletében változó a kínálat, önök nyugodtan néznek elé a decemberi ajándékozási hullámnak?- Bőséges választékkal várjuk vásárlóinkat, szinte minden keresett könyv kapható nálunk annak ellenére, hogy nem tartalékoltunk, hanem ahogy érkeztek, azonnal árulni is kezdtük őket. A legkeresettebb slágerkönyvek Merle és Heller új regényei, valamint Graham Green háromkötetes sorozata, Benedek Elek mondakönyve és az Amatőr természetbúvár.- Sokan keresnek hanglemezt, műsoros kazettát is. t A belföldi komoly- és.könnyüzenei felvételekből már megkaptuk amit rendeltünk, s még karácsony előtt várjuk a külföldieket is. - esi Diabetikus ételbemutató Ételbemutatóval egybekötött kóstolót tartanak cukorbetegeknek és elhízottaknak Szekszárdon, a megyei kórház IV. számú belgyógyászati osztályának ebédlőjében ma délután két órakor. Az érdeklődők a Szekszárdi Húsipari és a Tejipari Vállalat kalória-és szénhidrátszegény termékeiből összeállított kiállítást tekinthetik meg. A kórház diétásnővérei tájékoztatást adnak arról, hogy melyik termék mennyi kalóriát tartalmaz és hogyan célszerű elkészíteni. Az osztály orvosai életmódi tanácsokat adnak, kérésre vércukorszint-meghatá- rozást végeznek. A rendező szervek - a IV. számú belgyógyászati osztály és a diétáskonyha - szeretettel várnak minden érdeklődőt. HALLOTTAM Labirintusban Tegnap reggel Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnökének görögországi látogatásakor szerzett tapasztalatairól szóló nyilatkozatát közvetítette a rádió. Mint köztudott látogatása során járt a világhírű labirintusban is.'A riporter ezzel kapcsolatban fel is tette a kérdést, amely azonos a legújabb vicc kérdésével: „Mit keresett a miniszterelnök a labirintusban?” A miniszterelnök a vicc válaszát adta: „A kibontakozást!” Komolyra fordítva a szót; a görögországi látogatás is megerősítette: a kibontakozás fontos elemei: a jó minőségű, a korszerű, a versenyképes termékek előállítása és a pontos szállítás. A gyenge minőség, a pontatlan szállítás, az ígéretek be nem tartása miatt kellemetlenül érezte magát miniszterelnökünk annak ellenére, hogy a görög üzletemberek „...nagyon kulturáltan bíráltak”. Az interjúban Kréta szigete is szóba került. Méghozzá úgy, hogy hazánkban hiánycikk a kréta. A krétai kréta állítólag kiváló minőségű és vastagabban is fog. A tény, hogy a kréta ne csak áremelésekkor fogjon vastagon, hanem akkor is, amikor a minőségről, a korszerűségről, a pontos szállításról, mindarról van szó, ami a kibontakozást segíti. (SZALAI) Balesetek A múlt héten kilenc sérüléses közlekedési balesetet jelentettek a főkapitányság központi ügyeletére, amelyek közül hét súlyos, kettő könnyű sérüléssel végződött. A balesetek többsége figyelmetlenség és gyorshajtás miatt történt. A balesetek során két személy súlyosan, három könnyebben sérült meg. November 24-én 18.35 órakor Mözs belterületén Bucher János, Fácánkert, Bethlen G. u. 8. sz. lakos gyalogos ittas állapotban nekiesett a mellette elhaladni szándékozó Kispál Sándor, Budapest, V., Bajcsy-Zs. u. 20. sz. lakos vezette AI 05-81 rendszámú személygépkocsinak. A gyalogos súlyosan megsérült. November 28-án 23.15 órakor az 56. sz. főúttól Szálka község felé vezető úton Slarb Frigyes, Decs, Biborvég u. 7. sz. lakos a D -80- 13 rendszámú személygépkocsit ittasan vezetve letért az úttestről és felborult. A gépkocsi utasát Arató István, Debrecen, Bólyai u. 13. sz. lakost életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A balesetek körülményeinek vizsgálatát a rendőrség szakértők bevonásával végzi. Az igazságügyi és rendőri szervek ittas járművezetés miatt tizenkét vezetői engedélyt vontak be. fjsasv - - * A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Mb. főszerkesztő-helyettes: HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft.- Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.