Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

6 Képújság 1987. december 5. MÚLTUNKBÓL- Játékos, könnyed embernek tartja magát? Az, aki a szórakozás­ról ír könyvet csak víg kedélyű, az életnek, könnyű kikapcsolódások­nak élő ember lehet, gondolják so­kan.- Nem az az ember vagyok, aki annyit játszott, szórakozott, hogy saját tapaszta­lataiból kiindulva tud tudományos vonat­kozásban gondolkodni. A belső, szemé­lyes indíttatás helyett inkább egyfajta tu­dományos érdeklődés játszott itt döntő szerepet, az a tény, hogy ez a terület el­hanyagolt, feldolgozatlan volt. Szembe kell néznünk azzal a kérdéssel, hogy vannak olyan fogalmaink, amelyeket egyértelműnek, elfogadottnak tekintünk a közgondolkodásban, de amikor defi­niálni próbáljuk, mutatókat keresünk ér­telmezéséhez, a közismert fogalom tudo­mányosan kezelhetetlennek bizonyul. I- Próbálkoztam én is, és rá kellett döbbennem, hogy ehhez az életünk­ben fontos szerepet betöltő tevé­kenységformához sajátos pejoratív színezet kapcsolódik.- Igen, itt két fontos dologról van szó. Egyrészt ha sorolni kezdjük azokat a cselekvési formákat, amelyek szórako­zásnak minősülnek, körülbelül az ötve­nedik után rá kell jönnünk, mennyire szerteágazó terület. Másrészt azonnal beindulnak azok az ideológiai, kultúrpoli­tikai reflexek, amelyek sokáig uralták a társadalomtudományokat és a közgon­dolkodást, nevezetesen, hogy a szórako­zás egy alacsonyabb rendű tevékeny­ség, amit el kell viselni,-de a művelődés- politika feladata, hogy az egyént ebből fokozatosan kiemelje, egy magasabb rendű művelődési régióba helyezze. így született meg a hatvanas években a szó­rakozva művelődés kategóriája, ami va­lójában egy csali, azzal, hogy kifejeződik benne egyfajta autentikus művelődési érték, eszme.- Valójában a szórakozásnak na­gyon komoly és nélkülözhetetlen funkciói vannak. Ezt a létszükséglet jelleget igazolja ön a „hitetlenek” számára, amihez a történeti megkö­zelítés csupán apropó. A szórakozás szabadságharcáról ír igen szemléle­tesen, de vajon hova vezet ez a harc?- A szórakozás szabadság foka akkor bontakozik ki igazán, amikor egy társa­dalom értékrendjében fokozatosan nö­vekszik az egyéni lét elismertsége, értéke a közösségi élet presztízséhez viszonyít­va. Ellenkező esetben a fő érték nem az egyén saját életének kiteljesítése, hanem a közösséggel való azonosulás, így a szórakozás lenézett, alacsony rendű te­vékenységnek számít. Ma azzal együtt, hogy magasabb szabadság fokra lépett, párhuzamosan negatív hatások is bekö­vetkeztek, halmozódtak a torz, deviáns szórakozási formák. I- Nem tartható tehát az a korábbi kényelmes álláspont, miszerint ez a negatív jelenség kizárólagosan a polgári társadalmak jellemzője...- Ott növekszik meg a deviáns formák szerepe, ahol jelentős társadalmi cso­portok kiszolgáltatottsága nő, erősödik a hierarchizálódás. Akkor ugyanis, amikor egy csoport észreveszi, hogy alászorított helyzetben van másokhoz viszonyítva, vagy még a középmezőnybe tartozik, de presztízscsökkenés, más ok miatt ezt úgy éli meg, mint lefelé hajló tendenciát, a társadalom pedig anyagi, ideológiai, kulturális korlátozottsága miatt nem tud megoldási alternatívát nyújtani, a szóra­kozást az emberek menekülésnek hasz­nálják fel. Miért iszik a magyar értelmi­ség, miért emelkedik körükben a nők, kü­lönösen a szellemi munkát végzők ará­nya...? I- De ezt kultúrpolitikával befolyá­solni alapvetően nem lehet, hiszen az okok megszüntetése vezethet csak célhoz.- Erről van szó. Az kultúrpolitikai kér­dés, hogy a falvakban rossz az infra­strukturális helyzet, a mozik, a művelődé­si házak állaga. A megoldás azonban gazdasági: tudunk-e elegendő pénzt for­dítani a helyrehozásukra. I- Nem, és egyre kevésbé a közel­jövőben. Kulturális életünk egyre in­kább szolgáltató jellegűvé válik, ön­I finanszírozásra, az igények kiszol­gálására kényszerül, ez pedig nem éppen jó perspektívát mutat.- A piacgazdálkodás eredménye, hogy kevésbé tud igényt és ízlést formál­ni, mint inkább igényt kielégíteni, hiszen ez teszi lehetővé a tömeges fogyasztást, ezzel a nagyobb bevételt. így sokszor a torz szórakozási formák is támogatottá válnak. I- Kis híján abba a hibába estem, amit korábban az előítélet jelzővel illettünk. A negatív formákat kérdez­tem, amikor voltaképpen azt sem válaszoltuk meg: mi a szórakozás.- Nem tekinthető tevékenységformá­nak, hiszen az ember végezhet egy szó­rakozási formát anélkül, hogy közben szórakozna. Például: három ember ül a kártyaasztal mellett. Az egyik azért van ott, mert pénzt akar nyerni, a másik nem nagyon szeret ugyan játszani, de a főnö­ke hívta meg, a harmadik pedig a főnök, aki él-hal a kártyáért. Természetesen csak az utóbbi szórakozik igazán. A másik megközelítés, a funkció arra he­lyezi a hangsúlyt, hogy az egyén milyen igénnyel lépett be a cselekvésbe. Más­fajta tevékenységformák is felruházhatók tehát szórakoztató funkcióval, sőt aber­rált álláspontok is megnyilvánulhatnak, mit tekint szórakozásnak egy pszichopa­ta... Ezzel minden tevékenység a fogalom körébe tartozna, akár a munka is. I- Ez sajnos keveseknek adatik meg. Mégis tudományosan hogyan válaszolhatja meg a kérdést?- Valamilyen arányban elegyíteni kell a kettőt. Tehát olyan tevékenységi formá­kat sorolhatunk ide, amelyek tömeges igényként élnek, az én személyes szük­séglete szerint befelé hatnak. így az vá­lasztja el a művészettől, hogy az, az álta­lános értéket közvetíti, a művészi befoga­dáskor egy közös értékrendbe való in­tegrálódás történik. A művészetet ugyan­akkor sokan szórakoztató jelleggel élik meg, megragadnak a mű felszínén, a cselekménynél. Sokszor említett példám, hogy Dosztojevszkij regényeit krimiként is lehet olvasni, bár akkor vontatottnak és unalmasnak tűnik. Ez a fajta igény tehát szórakozásnak minősíthet olyan tevé­kenységet, ami tisztán nem az.- Megfordítva a gondolatot. Egy Dosztojevszkij-regényt úgy is olvas­hat az ember, hogy az mélyebb réte­gekbe hatol, megérti a szerző üze­netét, ugyanakkor intellektuálisan jól szórakozik.- Igen ez rendkívül összetett kérdés. A műalkotásban Lukács analógiájával benne rejlik a kellemesség. Ahhoz, hogy megértsem a műalkotást, ahhoz a kelle­messég szintjén első fokon azonosulni kell vele. Ha nem, esetleg rögtön kime­gyek a kiállítóteremből, vagy leteszem a könyvet, megszakad így a befogadás. A kellemesség az alapkategóriája a szó­rakozásnak is, ám ez ilyenkor gyakran elegendő szintet ad, többre nem vágyik az ember. I- Az iskolázottság, műveltség meghatározó tényezőnek tekinthe­tő, sok szórakozási formának alap­vető kulturális feltételei vannak.- Egyik legtipikusabb példa a társasjá­ték, ki hogyan játszik. Ha gyakran vesz­tek, esetleg rögtön felforr az agyam, csapkodok, kiállók... ez viselkedéskultú­ra kérdése. A sakkban ismernem kell a szabályokat, de a lépéseken kívül egy kombinációs szinten is kell állnom ah­hoz, hogy a második parti után ne hagy­janak ott. De vannak gazdasági feltételek is. Párizsba sem mehet mindig, mondjuk az Olympia színpadán meghallgatni egy világsztárt. Sajnos ott tartunk, hogy ná­lunk is drágul a szórakozás, sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy heten­te kétszer moziba, vagy 120, forintos be­lépőért színházba járjanak. így bizonyos lehetőségekből kiszorulnak...- A fogalom igen kis köre ugyan, de az emberek nagy részének leg­fontosabb, sőt kizárólagos szóra- zása a tömegkommunikációs esz­közök kínálata, ezen belül is a televí­zió. Különösen középkorosztálytól felfelé a megkérdezettek nagy része kapcsolódik ki oly módon, hogy leül a tévé elé.- Pontos ez a kifejezés: leülök a tévé elé. Korábbi vizsgálatok bebizonyították ugyanis, hogy a többség nem azért teszi ezt, mert figyeli; feldolgozza magában, amit lát, hanem ez jó alibi ahhoz, hogy magára maradjon, az izgalmas műsorra hivatkozva ne kelljen beszélgetnie, más­ra figyelnie. Passzív olyannyira ez a tevé­kenység, hogy nem is mindig lehet a szó­rakozás körébe sorolni. Izgalmasabbak, értékesebbek a társas formák.- De érdekes dolog, hogy vannak családok, társaságok, ahol hagyo­mánya van a közös filmnézésnek, férfiak többsége is jobban szeret ha­sonló neműekkel focimeccset nézni, mint egyedül.- Valóban, bár ez függ az ember fá­radtságától, szociális kapcsolatainak erősségétől. A lényeges: mit akarok? Ha a meccs érdekel, egyedül teszem, ha ezt az apropót koccintgatásra, jó beszélge­tésre akarom felhasználni, akkor a társa­ságot választom.- Hasonlóan átmeneti szerepet viselhet a vadászat. Mindannyian tudjuk, hogy milyen presztízst jelent egy vadásztársaságba bejutni, sok­szor jó ajánlók kellenek, vagy éppen a funkcióval jár.- A feltételezett kártyapartihoz kap­csolódhatunk. Lehet, hogy valaki iszo­nyodik a vértől, gondosan ügyel arra, hogy egyetlen vadat is eltaláljon, de van­nak szintek, ahol mégis elvárják, hogy tagja legyen a társaságnak. A mai ma­gyar társadalom kisvárosi légkörét jel­lemzi, hogy sok minden ezeken a fóru­mokon dől el. Nem is mindig közvetlenül, de a kapcsolódások, barátságok révén megtudják egymás óhaját, szándékát és természetszerűleg igyekeznek segíteni egymást. I- Más oldalról is megközelíthetjük a vadászat problémáját...- Eszerint azon tevékenységformák körébe tartozik, amelyek történetileg más célra szerveződtek, hiszen valami­kor a létfenntartáshoz kapcsolódott a va­dászat. Ugyanígy a sport, vagy a külön­böző hobbiformák, ez utóbbiak gyakran munkaként jelennek meg. De vannak ki­mondottan szórakozási tevékenységek, amelyek akkor születtek, amikor a társa­dalom felismerte az ember ilyen irányú igényeit és szabadidőt is biztosított hoz­zá. Elég a különböző társasjátékokat em­líteni, vagy az utóbbi időben elterjedt, ke­resett videó- és elektromos játékokat.- Megdöbbentően hatalmas terü­let, a kutató számára remek felada­tok hordozója. A szórakozás törté­nelmi funkciói címmel jelent meg nemrég tanulmánykötete, milyen irányban dolgozik tovább?- A szorosan vett szociológiai áttekin­téssel folytatom a munkát. Itt a funkció­rendszer aktuális, mai helyzetben vett ti­pológiáját, a fogalom empirikusan vizs­gálható meghatározottságát - hasznos - torz formák megkülönböztetése, a de­viáns formák természetrajzát és a mai magyar társadalomban a szórakozás el­lentmondásainak újratermelődését vizs­gálom. A kötet egyébként félig elkészült, a Magvetőnél fog megjelenni. Ebben a gondolatsorban a harmadik részt a szo­ciálpszichológiai megközelítés jelenti majd, a konformitás kérdésével, a játék­kal, mint szórakozási móddal, pszichikai formákkal, a művészettel foglalkozom.- Mindezt a szekszárdi tanítókép­ző főiskola igazgatóhelyetteseként teszi három hónapja. Nem félt attól, hogy tudományos munkáját felál­dozza ezért a felelősségteljes funk­cióért?- Tartottam ettől természetesen, de közéletiségre hajlamos ember lévén nem mondhattam nemet erre a felkérésre. Ez­zel persze új kérdések, új dilemmák elé kerülök naponta, sok minden másként fogalmazódik meg bennem mint koráb­ban. Ahhoz, hogy minden területen meg tudjak felelni és a kutatást is folytassam, olyan zavartalan családi háttér szüksé­ges, mint ami nekem megadatott. I- Hasonlóan termékeny éveket, izgalmas alkotó munkát kívánok, mert ez adhat legtöbbet vala­mennyiünk életében. Köszönöm a beszélgetést Egy kis község nagy elhatározásra ju­tott: nem engedheti meg a természetnek, hogy időről-időre károkat okozzon neki a nehézkes közlekedés miatt. S az elhatá­rozást tett követte. Erről a többi között alispánhoz küldött jelentésből tudunk. Megírták, hogy a község mellett húzódik a holt Duna-ág, ahol 1915-ig komp és csónak segítségével történt az átkelés. Ennek következtében a holt Duna-ág bal oldalán lévő szigeten fekvő nagy értékű földek termőképességét csak részben tudták kihasználni. „A gyakori dunai áradások évenkint többször sújtották a községet, miután a terményeket, de különösen a szénát a nehézkes kompközlekedéssel nem lehe­tett kellő gyorsasággal és tömegesen időben átszállítani az árvíztől védett, ma­gasabb községi oldalra, s így a termés jó része a pusztító árnak esett áldozatul. Ezért községünk 1915. évben nagy anyagi áldozattal a Holt-Duna medrét át- töltötte, s a töltésen egy 10.00 méter nyí­lású vasbetonhidat építtetett, hogy a for­galmat minden időre biztosítsa. Ezen munkálatokkal a közérdeket is nagy mértékben szolgáltuk, mert az élő Dunán lévő közforgalmú révhez jutást sokkal könnyebbé és gyorsabbá tettük.” De az is nyilvánvaló, hogy egy évtized alatt a víz habolása (hullámverése), a gyakori jégzajlás, az ismétlődő árvizek, a mederben elhelyezett létesítményeket erősen megrongálta, a híd javításra szo­rult, de „... ezen költségek viselése községünk teherbírását már-már kétségessé teszi, kérjük a kereskedelemügyi m. kir. mi­niszter úr Ö Nagyméltóságától, hogy ezen létesítmények fenntartása céljából a vámszedési jogot kegyeskedjék enge­délyezni.” A fenti levelet az alispánhoz a bátai kö zségi elöljáróság küldte 1922. no­vember 30-án. A levél mellékletét képez­te a jövedelmezőségi számítás is, amely szerint a várható vámjövedék 305 280 korona lenne, a kiadás ennél több, ösz- szesen 318 525 korona. A hiány, az elöl­járóság véleménye szerint a növekvő for­galom eredményeként el fog tűnni. A ter­vezet a vámdíjakat is tartalmazza. Egy személy 10 koronát fizet, de ha csomag­gal megy át a hídon, akkor már 15 korona a tarifa. Szabadon hajtott vagy befogott ló, öszvér, szamár, vagy szarvasmarha díja 20 korona. Kétkerekű üres taliga 20, de ha tele van, akkor már 30 korona a fi­zetendő összeg. Üres kocsi 20, teherrel 30, vendégoldalra rakott szekér már 55 korona. Egy autómobil után 200 korona (vajon ment-e át egyáltalán valaha is akár csak egy gépkocsi a hídon a felsza­badulás előtt?) Külön érdekesség a vámmentességre vonatkozó tervezet. Idézzük tartalomsze- rűen az előírásokat. Nem kell vámot fizet­ni a hídon a mindenkori államfőnek és az udvartartásának, vámmentesek az ál­lamfőnek és családtagjainak, továbbá az államfő udvartartásának szállítmányai, járművei és fogatai. Ugyancsak vám­mentesek a távirdai küldöncök, és az őket szállító fogatok, járművek. Ugyan­csak díjmentesen mehetnek át a hídon az állami adót szállító, sorshúzás, újonc­szállítás, vagy ellenőrzési szemle céljá­ból utazó elöljárók, s az őket továbbitó fo­gatok, állatok és járművek. Természetesen nem ment minden si­mán. A bürokrácia egy ideig gátat vetett a vámszedésnek - és természetesen a hídfelújításnak is. A főszolgabíró egyet­értett a vámszedés bevezetésével, ha­sonló volt az alispán álláspontja is, aki to­vábbította a bátaiak kérelmét a kereske­delemügyi miniszterhez. Ö azonban úgy vélte, kevés a két közigazgatási tisztség- viselő véleménye, csatolják a kérelem­hez a kereskedelmi és iparkamarai véle­ményt is. Amikor ez is felérkezett Buda­pestre, kiderült, hogy ez sem elég, szük­ség van még a mezőgazdasági kamará­nak is az állásfoglalására. Nos, amikor már ez is megvolt, kiderült, szükség van még arra is, hogy a hídon átvezető út köz­dűlő jellegét is igazolja valaki. Elővették tehát az 1893-ban és 1894-ben készült jegyzőkönyveket, amelyek szerint való­ban közdűlő volt az út. Mi sem természetesebb, minthogy közben telt-múlt az idő. A kérelem a me­gyében kedvezően intéződött el. Csak­hogy minden faluban vannak, akiknek nem tetszik, ha elintéződik valami, külö­nösen akkor nem, ha zsebre megy a do­log. így adódott, hogy a megyében jóvá­hagyott kérelem ellen fellebbezéssel él­tek többségükben azok, akiknek földjük a szigeten volt. Azzal érveltek, hogy a híd valamikor - 1915-ben - közpénzen épült, az közös tulajdon, nincs tehát joga a képviselőtestületnek kezdeményezni a vám bevezetését. S a fellebbezésnek helyt adott a megyei törvényhatósági bi­zottság is. A minisztérium elé került ügyben azon­ban más döntés született, engedélyezték a vám szedését. Évente kellett megújíttatni az enge­délyt, mindannyiszor elő kellett venni a régi jegyzőkönyveket, állást kellett foglal­ni a kamaráknak, az alispánnak és a fő- szolgabíráknak is. De ez már végül is csak az admi­nisztrációval foglalkozókat érdekelte - az élet ment a maga útján, azaz szedték a vámot a Hold-Duna keleti partján.... 1936-ban nem kaptak adóhivatalt a dombóváriak 1936-ban ülést tartott Dombóvár köz­ség képviselőtestülete és úgy határo­zott, kérni fogja a felettes szerveket, léte­sítsenek községi adóhivatalt a járási székhelyen. A kérelemmel foglalkozott maga a já­rási főszolgabíró is, aki a helyszíni vizs­gálat alapján indokoltnak tartotta a kép­viselőtestület határozatát. 1936. április 4- én az alispánhoz előterjesztést tett, tá­mogatva a községi határozatot, kezde­ményezve, hogy 1937. január 1-jén kezdje meg munkáját az új hivatal. A számvevőség is egyetértett a dombóvári kezdeményezéssel. Az alispán - talán óvatosságból - fel­szólította a főszolgabírót, ismételten vizs­gálódjék az ügyben. A főszolgabíró véle­ménye azonban a második vizsgálat után sem változott meg. Ezt követően az alispáni hivatal a bel­ügyminiszterhez fordult. Létszámot nem emelő megoldást javasolt úgy, hogy ugyanakkor a község önálló adóügyet kapott volna. Azt kezdeményezte, hogy az egyik se­gédjegyzői állást adóügyi jegyzői állássá minősítsék át. A belügyminisztérium 1936. augusztus 30-án a következőkről értesítette az alis­pánt: „Dombóvár község alkalmazottainak számát a községi alkalmazottak létszám­rendezése során 1 jegyző, 3 segédjegy­ző, 3 írnok, 1 díjnok, vagyis összesen 8 alkalmazottban állapítottam meg. Alispán úr mostan a községi képvise­lőtestülete (elöljárósága) részéről előter­jesztett kérés alapján ennek a létszám­nak megváltoztatását hozta a javaslatba, akként, hogy az alkalmazottak létszáma I jegyző, 2 segédjegyző, 1 adóügyi jegy­ző, 3 írnok, 1 díjnok, vagyis összesen 8 alkalmazott legyen, illetve, hogy a köz­ségben önálló adóhivatal szereztessék. A községi adóhivatal szervezését a pénzügyminiszter úrral egyetértőén nem engedélyezem, mert a községi adóhiva­talt csak 10000 lélekszámot meghaladó községben lehet felállítani.” Természetesen, ha községi adóhivatal nem is lett a kezdeményezés nyomán Dombóváron, azért a község lakóinak kellett adót fizetniük, olykor nem is keve­set. S ha nem fizettek, ment a végrehaj­tó... Madocsának nem jutott csendőrőrs A paksi járási főszolgabíró 1936. jú­nius 22-én így kezdte előterjesztését: „Méltóságos Alispán Úr! Járásom terü­letén fekvő Madocsa község népe köztu­domás szerint gyakran összeütközik a jogrenddel, s időnkint valamely nagyobb szabású bűntény a községet országszer­te egész hírhedtté teszi, mint ahogy a kö­zel múltban előfordult Márkus-Szabó Já- nos-féle csendőrgyilkosság esetében is történt, avagy hivatkozom még köze­lebbről az akasztói csendőrörs körleté­ben ugyancsak madocsai egyének által f.é. január havában elkövetett gyilkos­ságra.” A főszolgabíró úgy ítélte meg a helyze­tet, hogy a Bölcskén állomásozó csend­őrök nem tudnak kellő hatékonysággaj fellépni a törvénysértőkkel szemben, s ezért kéri, létesítsenek őrsöt Madocsán is. A belügyminiszter 1936. szeptember II -én kelt leiratában elutasítja a kérel­met, mondván: „Madocsa községet az illetékes őrs fo­kozott figyelemmel kíséri annyira, hogy az elmúlt évben minden második napon megfordult a községben járőr átlag 8 óra ott tartózkodással, ami napi átlagos 4 órának felel meg, aminél többet még a helyben állomásozó őrsök sem teljesíte­nek helyi ügyeleti szolgálatban.” Amiatt is elutasította a belügyminiszter a kérelmet, mert nincs költségvetési fe­dezet új őrs szervezésére és hiány van a létszámban is. K. BALOG JÁNOS Jánost György és Takács Zsuzsa a szórakozásról

Next

/
Oldalképek
Tartalom