Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-18 / 272. szám

MA Fiatalok 1987. november 18. SZERDA (4. oldal) XXXVII. évfolyam, 272. szám ÁRA: 1,80 Ft Megváltozott a termékösszetétel Diplomatatáskák után női retikülök a Bőrdíszműből A Palota Bőrdíszműgyár Szekszárdi Gyára teljesítette a feszített éves terv időarányos részét, annak ellenére is, hogy az év során megváltoztatták a gyár­ban a termékösszetételt. Az éves rendelés teljesítésével október közepén megszüntették az eddig szovjet piacon értékesített rossz fedezetű diplomata- táskák (kazetták) termelését, helyette női táskákat gyártanak, szintén szovjet megrendelésre. A termékösszetétel változása száz dolgozót érintett, azaz a gyár létszámá­nak egyharmadát: munkájuk merőben más lett, mint eddig volt. Tehát több­éves gyakorlat után ismét betanulási szakasz következett, ami még jelenleg is tart. Emiatt jelentős többletmunkával sikerült a tervet teljesíteniük, s remélik hogy a 120 millió forintos éves tervet is tudják teljesíteni. A következő esztendőben további jelentős változások várhatóak, mint az dr. Sólyom Sándornétól, a gyár főkönyvelőjétől megtudtuk. Az eddigi NSZK-ba végzett bérmunka megtartása mellett több nyugati céggel folytatnak tárgyalá­sokat, s ezzel párhuzamosan készülnek a mintakollekciók. Kádár János befejezte belgiumi látogatását Kádár János és I. Baldvin király találkozója a laekeni ki­rályi palotában. (Telefotó) Brüsszel főtere, a világhírű Grande Pla­ce és az ott álló 17. századi gótikus Vá­rosháza kedden ma­gyar és belga nemze­ti zászlódiszt öltött Kádár János tisztele­tére, amikor meg­kezdte belgiumi hiva­talos látogatása má­sodik napjának prog­ramját. A Grande Place a nemzetközi munkás- mozgalom nevezetes emlékét is őrzi: a vá­rosháza mellett áll az - oromzatának dí­szítéséről elnevezett - „Hattyús ház”. A múlt század derekán az ebben levő kávé­házban tartotta összejöveteleit a Demok­ratikus Szövetség elnevezésű munkás- egylet, amelynek rendszeres vendége volt az akkor Brüsszelben élő Marx Ká­roly. Marx ott olvasta fel első ízben a Kommunista kiáltvány részleteit. A városháza bejáratánál Hervé Brou- hon Brüsszel város polgármestere fo­gadta Kádár Jánost és felkisérte a város­háza gótikus termébe. A polgármester - aki maga nem is egyszer járt Budapesten és jó kapcsolatokat ápol a magyar fővá­ros vezetőivel - bemutatta a vendégek­nek a brüsszeli városi elöljáróság megje­lent tagjait, majd rövid üdvözlő beszédet mondott. Hangsúlyozta többek között: Kádár János látogatása elmélyíti a két ország párbeszédét a kétoldalú és az egyete­mes európai kapcsolatok javára. Az EGK és a KGST között kialakult kontaktusnak is ez a célja, erősítve a két gazdasági kö­zösség tagjai - így Magyarország és Bel­gium részéről tett - kezdeményezéseket. Végezetül a brüsszeliek nevében tolmá­csolta jókívánságait Kádár Jánosnak és a magyar nemzetnek. Kádár János válaszában köszönetét mondott a polgármester meleg baráti szavaiért, amelyben kifejeződött a ma- (Folytatás a 2. oldalon.) Magyar-brazil államfői tárgyalások Németh Károly, az Elnöki Tanács bra­zíliai látogatáson tartózkodó elnöke és vendéglátója, Jósé Sarney államfő hétfői tárgyalásán elsősorban a kétoldalú kap­csolatok fejlődését tekintette át. Sarney elnök megerősítette, hogy Bra­zília kész a két ország kapcsolatának elmélyítésére. Kijelentette, hogy kormá­nya igyekszik „nyitni” a szocialista orszá- gek felé és reményét fejezte ki, hogy ez a törekvés eredményes lesz. Állást foglalt a kereskedelmi kapcsolatok bővítése mel­lett. Konkrétan utalt az informatikában, a biotechnológiában, a harmadik piaco­kon, a vasérckitermelés, a vízügy és a gépkocsiipar területén meglévő együtt­működési lehetőségekre. Németh Károly reményét fejezte ki, hogy látogatása a kapcsolatok fejleszté­sére ösztönöz a kölcsönös érdekek és a szuverenitás tisztelete alapján. Az Elnöki Tanács elnöke síkraszállt a kulturális értékek cseréje, az emberek szabad mozgása, az idegenforgalom fejlesztése mellett. Felvetette a vízumkönnyités kér­dését és annak lehetőségét, hogy ma­gyar főkonzulátus nyíljon Sao Paulóban, ahol nagyon sok Magyarországról el­származott ember él. (Sarney ígéretet tett a kérdés megvizsgálására.) Az Elnöki Ta­nács elnöke „tisztességes, igazságos megoldást” sürgetett az adósságproblé­mával kapcsolatosan és méltatta azt a szerepet, amelyet Brazília tölt be Latin- Amerika biztonsága és békéje szavatolá­sában. A magyar-brazil államfői tanács­kozással egyidejűleg Veress Péter kül­kereskedelmi miniszter Abreu Sobre brazil külügyminiszterrel és gazdasági szakemberekkel tanácskozott az együtt­működés problémáiról. Magyarország kedvezőbb mérleget szeretne elérni a Brazília javára nagy aktívumot mutató ke­reskedelemben. Megvizsgálták, milyen lehetőség kínálkozik a cél elérésére ter­melési, harmadik piaci és egyéb keres- . kedelmi együttműködési lehetőségek ré­vén. A magyar-brazil tanácskozások ked­den befejeződtek. Németh Károly és kí­sérete szerdán Brasiliából Rio de Ja- neiróba utazik, majd csütörtökön dél­amerikai látogatásának második állomá­sára, Uruguayba folytatja útját. Elméleti konferencia az új adórendszerről A Szakszervezetek Tolna Megyei Ta­nácsa oktatási központja évek óta szer­vez elméleti konferenciákat az aktuális, egyes időszakokat meghatározó legfon­tosabb kérdésekről. Ezek az alkalmak jó lehetőséget teremtenek arra, hogy neves szakemberek beszéljenek az időszerű kérdésekről és az előadásokat konzultá­ció, vita kövesse. A hagyományos ren­dezvények keretében egy héttel ezelőtt a bérrendszerrel összefüggő kérdések ke­rültek napirendre, tegnap délután két órakor pedig az új adórendszer beveze­tésével és működtetésével kapcsolatos gondokról, elképzelésekről tartott elő­adást az SZMT székházában dr. Kupa Mihály, a Pénzügyminisztérium főosz­tályvezetője. A programon a belső appa­rátus, megyebizottságok képviselői,- a nagyobb szakszervezeti bizottságok funkcionáriusai vettek részt és igen sok értékes információval gazdagodtak. A sorozat jövő héten, november 24-én foly­tatódik, ekkor A szociálpolitika időszerű kérdései címmel hallgathatnak meg az előzőekhez hasonlóan izgalmas, egy ki­csit összefoglaló jellegű előadást a szak- szervezetek képviselői. ISV-partnertalálkozó Decsen Nem sertést kell előállítani, hanem élelmiszert Partnertalálkozót rendezett tegnap Decsen, a faluházban az Iparszerű Hús­termelés Szervező Közös Vállalat szek­szárdi kirendeltsége és a Szekszárdi Húsipari Vállalat. A tanácskozás résztvevőit Nagy János tsz-elnök, az ISV igazgatótanácsának el­nöke köszöntötte. Ezt követően előadá­sok hangzottak el sertéstenyésztésünk perspektívájáról, az alapfajták szerepé­ről a tenyésztési programban. Tájékozta­tást kaptak a meghívottak a húsipar és az ISV kapcsolatáról, valamint a Tolna Me­gyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vál­lalat szerepéről a keveréktakarmány-el- látásban. Befejezésül beszámoló hangzott el az ISV szekszárdi kirendeltségének mun­kájáról, feladatairól. A hozzászólások során dr. Gelencsér János főállatorvos elmondta, hogy szem­léletváltozásra van szükség az állatte­nyésztésben; nem sertést kell előállítani, hanem élelmiszert. Úgy kell megváltoztatni az elkövetkező években az állatok tartási körülményeit, takarmányozását, hogy ne legyén szük­ség antibiotikumok, hormonok adására. Azok az üzemek, amelyek ilyen húst állí­tanak elő, biztos piacra számíthatnak ezután is. Zárszavában Szilágyi Sándor, az ISV igazgatója felhívta a figyelmet a minőségi munka fontosságára és a műszaki fej­lesztés szükségességére. Ezt követően a meghirdetett sertéste­nyésztési versenyben legjobb ered­ményt elért tsz-ek föállattenyésztőit meg­jutalmazták. Női táskát varr Arató Jakabné, aki 29 éve az üzem dolgozója Mező Ferencné alaposan szemügyre veszi a bőröndöl Készülnek a teniszbőröndök az NSZK-ba A bőröndsoron

Next

/
Oldalképek
Tartalom