Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1987. november 3. 4 "rNÉPÜJSÁG Moziban Tex és a Mélység Ura Gyenge horror, rossz cowboyfilm- utánzat. Ez volt az első benyomásom a „Tex és a Mélység Ura” című olasz ka­landfilmről és a mindvégig ez is maradt. Pedig a rendező, DuccioTessari mindent megpróbált, minden jól ismert közönség­csalogató trükköt bevetett. Volt itt borzalmas szenvedések között kimúlt, élve elásott indián gusztustalan látványa, különleges, sosem hallott, sen­ki által nem ismert méreg, melytől pilla­natok alatt, a szemünk láttára mumifiká- lódnak az emberek. Égig érő kopár szir- tek, sivatag kavargó homokkal, dögkese­lyűkkel, csontokkal. Sziklalabirintus, izzó lávafolyam, földrengés. Tudós arab török fezben a sivatag közepén, angolos ele- ganciájú és modorú inassal, akinek - ál­munkban sem gondolnánk - de indián vér folyik az ereiben. Ott van még a Mélység Ura is, akiről ki­derül, hogy nem több, mint egy ércet bá­nyászó öregember. A repertoárból egye­dül csak a szex hiányzik, illetve egy röp­ke pillanatra megvillan a szép, fiatal in­dián fönöknő, Tulac köldöke... Ennyi lenne a film? No nem, van még töltés nélküli lövöldözés, dinamitrudak dobálása, no és lovasvágták. Hogy ki a jó, és ki a rossz ebben a film­ben, számomra nem tűnik ki egyértel­műen. Mert azért Tex, a ranger sem az a gáncsnélküli lovag, mintahogyan szeret­nénk. Tud 0 is egy-két, állítólag az apa­csoktól tanult fogást a makacsul hallgató ellenség szóra bírására. Arról nem is szólva, hogy nézőpont kérdése csupán, hogy kinek drukkolunk inkább, az egy­kori katonáknak, akik a megszerzett ha­talmat biztosítják a fegyverekkel és szó nélkül mindenkire lőnek, avagy az elnyo­mott indián törzseknek, akik a független­ségüket akarják kivívni ugyanezen fegy­verekkel. A film végére mindenki meghal, eltűnik, csak hőseink: Tex és volt katonabarátja Kit, valamint az ő oldalukon álló indián Tigris Jack lovagol ki győztesen a filmből. Csalódtam. A cím és az előzetes képek alapján egy vadnyugati stílusú piff-puff filmet vártam. Ez nem sok, de mégis vala­mi, egy kis könnyű szórakozás, egy adag humorral megfűszerezve. DuccioTessari filmjében semmi sem volt ebből, sokat markolt és keveset fogott a rendező. A film főhőse Tex, a ranger Hogy mi tetszett a filmben? A zenéje. A zeneszerző, Gianni Ferrio nevét inkább érdemes megjegyezni, mint a film rende- zőjéét. F. Kovács Éva Rádió Ha kevesebben élnének a sportból, többen a sportért... Mi számit ügyes svindlinek, mi a sport érdekében megtett manővernek, és mi az, ami már bűncselekmény? Ilyen és eh­hez hasonló kérdésekkel fordultak az illetékesekhez, az ÁISH, a Pénzügyminisztérium és a VÁÉV Bramac kereskedel­mi társaság képviselőjéhez a rádiónapló legutóbbi adásá­ban. A hétfő esti randevú ezúttal igen kényes témát vett nagyí­tó alá, arra vállalkozott, hogy a sport „háttériparát”, mene­dzselését, pénzügyi fedezetét tárja fel. Eközben pedig olyan fekélyes témák is felszínre kerültek, mint a vállalati elszámo­lásokban a sportfinanszírozásra fordított összegek legalitása, nagyságrendje. A szükség ugyanis, mint azt nagyon sokan tudják, féllegális megoldásokat szült, miközben a hatóságok szemet hunytak a dolog fölött. Ma változik a helyzet, de mint megtudtuk a pénzügyminiszter-helyettestől, utólagos elszá­moltatásra, felelősségre vonásra nem kerül sor, éppen e pénzügyi manőverek szükségességét, jóhiszeműségét látva. A hallgatói kérdések özöne, sokoldalúsága éppen az ak­tuális témaválasztást bizonyította, felvetődött többek között, hogy egyes városaink nézőszáma nem fedezi a labdarúgó­játékosoknak kifizetett összegeket. A szűkebb pátriánkra egyaránt vonatkoztatható kérdőjelet nem éppen megnyugta­tó válasszal hagyták meg bennünk: az a szabály, ami nem tartható be, semmit nem ér. Igen ám, csakhogy: 1. Miért hoz­ták ezt a rendelkezést? 2. Kik a döntéshozók? 3. Miért nem változtattak rajta sokáig? Emellett persze izgalmas válaszokat is kaptak az érdeklődők, így például évente 10 milliárd forintot fordítanak Magyarországon sportra, igaz, ennek csak töre­déke származik az államkasszából. Hogy mennyivel lehetne ezt a summát hasznosabban felhasználni a sport javára, talán tanulságos volt a konklúzió, hogy ha többen élnének a spor­tért és nem a sportból. A Forró Tamás és Havas Henrik riporterpáros által összeál­lított izgalmas, a kuriózumokon kívül a tágabb áttekintésre is törekvő műsor valamennyiünkben megerősítette a közismert „igazságot”, miszerint a sport mindenkor a társadalom tükör­képe. -takács­Színház A „csejtei szörny” arcai A „csejtei szörny” igy ismerik legtöb­ben az elfogult historikusok, megalapo­zatlan jog-, és orvostörténeti tanulmá­nyok révén a legendásan szép asszonyt, Báthory Erzsébetet. Ezen beállítás sze­rint Nádasdy Ferenc, a „fekete bég” fele­sége, elmebeteg, szexuálisan terhelt családi ágból származik, amit különösen özvegysége idején olyan gátlástalan ma­gasságig - vagy talán pokoli mélységig - vitt, hogy harminc, más források szerint hatvan, de akad, aki állítja, hogy 300 fiatal leány vére, megkínzása tapad a kezéhez. Mindezek a szexuálisan aberrált nagy­asszony alakja köré fonódó hiedelmek a szépírók, képzőművészek fantáziáját is megmozgatták, elég, ha Garay János, Móricz Zsigmond, Ady, vagy Csók István nevét említjük. A Dunaújvárosi Bemutatószinpad e tör­ténet feldolgozására vállalkozott, Nagy András Báthory Erzsébet című színpadi játékával lépett fel Szekszárdon. A lát­szólag hálás téma, sok nyitott kérdést, félmondatot megengedő cselekmény nagyon is szigorú kötöttséget jelenthet az előadóknak, nevezetesen a főszerep­lő kiválasztását, megtalálását. A múltban élő, egykori erotikus vonzerejét csak pil­lanatokra megcsillantó, a várakozásba, magányba belefásult öregasszony Timár Éva alakításában nemcsak hiteles, de magával ragadja az egész előadást. Jel­képesnek is tekinthető a tükrökkel te­leaggasztott szobaéletének színtere, amelyek egyetlen beszélgetőtársul szol­gálnak a nagyasszonynak, s lehetőséget teremtenének a magába fordulásra. De erre nem kerül sor, rejtelmes elhallgatá­sok, átfutó mosolyok, félmondatok erősí­tik meg bennünk, hogy sötét mélység tá­tong az asszony lelkében, vagy talán gyermeki ártatlanság... a fehér ruha szimbolikus értelmet is nyerhet. A vallo­más mindenesetre elmarad, Thurzó György, a nádor - Gáspár Tibor alakítá­sában - hiába keresi fel a várúrnőt, s tá­vozásával már tudjuk, Báthory Erzsébet­re zárul a vára, kőbörtöne lesz az ottho­na. Hogy bűnös volt, vagy ártatlan, inkább az első választ sugallja a darab, de ami jó, sokáig gondolkodhatunk, önvizsgálatot tarthatunk eközben. j zg _k. a. Könyv A szellem bölcsője Tartalmas és szép kiállítású könyvvel lepte meg az olvasókat Illyés Gyula nyolcvanötödik születésnapjára a Béri Balogh Adám Megyei Múzeum: Vadas Ferenc Illyés Gyula első isko­lája című műve látott napvilágot a Múzeumi Füzetek sorozatban. Ha meg kellene jelölnöm a könyv műfaját, hamarjában három lehetőség is kínálkoznék, mert egyszerre korrekt iskolatörténet, ráceg­resi művelődéstörténet (szinte európai kitekin­téssel), de legkivált motívumtörténet, amennyi­ben Illyés számos alkotásában láthatjuk viszont a valóságos és szellemi szülőföld tájait, élményeit. Megejtően alapos kutatás nyomán követhetjük végig a történetet gróf Apponyi Sándor iskola­alapításától a körzetesítésig, majd mindennek igazolásául a Puszták népe - facsimilében is kö­zölt - tizennyolc oldalát. Nemcsak az Illyés kor­szakos müvéből ismert részletekre derül fény, hanem a tények filológiai és történeti gyöke­reire is, s mindez ráadásul oldott stílusban, olvasmányos formában. A könyv írójának kuta­tó kedvét, éleslátását dicséri, hogy olyan - eddig talán szokatlan összehasonlításra is sor kerül, mint Greksa Antal rácegresi róm. kath. néptanító és Barkóczi József szekeres-béres járandósá­gának összevetése. (Az már más kérdés, hogy ezt napjainkban is el lehetne végezni, bár ma már mindkét állás „nyugdíjas”...) A mindvégig kor­szerű szemlélettel megírt mű értékéből az sem von le, hogy pl. Apponyi Sándor életművét „a magyarságkutatásban vitathatóan” értékeli csu­pán Bezerédj István, Csapó Dániel és Perczel Mór munkája folytatásának. Remélhetjük, hogy itt csupán elírásról lehet szó, hiszen a magyarvo- natkozású nyomtatványok felkutatásával Appo­nyi máig példaadó munkát végzett. Igazi szellemi öröm látni, mint gazdagodik történetté egy-egy lllyés-motivum, hogyan sejlik föl akárhány megjegyzés, versbeli vagy regény­beli alak mögül a teljes élet, tágabb környezet. Vadas Ferenccel együtt, többesszámban is leír­hatnánk köszönő sorait: „Hálával tartozom Illyés Gyulánénak és Illyés Máriának a Puszták né­péért, a Koldusok és az ozorai versek kéziratáért. Megértő szives támogatásuk nélkül a rácegresi tanítói állomás története is szegényebb lenne azokkal az alkotó szellem szempontjából lénye­ges időszakról tudósító gyermekkori levelekkel, amelyek nemcsak a költő lelkivilágának és mű­veinek megértéséhez visznek közelebb, hanem a kutatás számára is újabb adatokat szolgáltat­nak”. Reméljük, hogy Vadas Ferenc könyve - Gaál Attila fotóival és fotómásolataival - gazdagítja majd mindazok könyvtárát, akik egykori életünk­höz és Illyés Gyula művéhez közelebb kívánnak jutni. Azt is remélhetjük titkon, hogy a mostoha- gyermekként kezelt iskolatörténet - e jó példával - kedveltebb kutatási területté válik. t. g. Tévénapló A televíziózás jövője Amiről néhány éve még csak a jövő lehetőségeként esett szó, itt van a kapunk előtt, műholdak segítségével rövidesen 8-10, vagy ennél is több adót foghatunk, a nagyvilág valóban házhoz jön. „ Ülök hegyemen, távol a világtól / és elkapom a világ hangjait” - írta Babits rádiója előtt ülve, de most már itt van a kép is, a világ levetette minden álarcát és felfedi titkait. Azt is hallottuk, hogy leleményes vállalko­zók már készülnek is a nagy változásra: lakótömbönként néhány ezer forintba kerül majd, hogy a műholdak segítségével mindent megtudjunk a világról. A technikai fejlődés szédítő iramában valószínűleg kis állomás csupán, mégis az ember arra gondol, valóban jó és szükséges a televíziózásnak ez a kiterjesztése. Még így is lesznek, akik panaszkodnak majd, mert az Egyesült Államokban hetven adó között lehet válogatni, csak az a baj, hogy a technika fejlettsége már átlépett az emberi mértéken, s a hetven adó épp olyan felesleges, mint a húsz vagy harminc, vagy akár a nyolc-tíz, amihez rövidesen néhány ezer forintért mi is hozzájuthatunk. Már régóta tudjuk, az általános kihívás, ahogy nevezni szokták, a kultúrát sem hagyja érintetlenül, bár valószínűleg ezután sem lesz kétséges, hogy az olvasás örömét a vizuális élmény nem tudja megszüntetni. Vagy mégis? A Stúdió műsorában a Honvédelmi Minisztérium kulturális ügyekkel foglalkozó szakértője arról panaszkodott, hogy a katonafiatalok jelentős része nem tud rendesen olvasni, a nyolc általános ehhez nem volt elegendő. Ugyanerről pa­naszkodnak az ipariskolák tanárai, s egyre többet emlegetik, hogy jól képzett szak­munkások helyett jobbára betanított munkásokat bocsát ki az iskola. Divat lett a nem olvasás, a fiatalok egy része már szerelmet sem tud vallani, pedig egy szép vers, vagy csak néhány sor mennyivel ünnepélyesebbé tehetné az életnek ezt az emelkedett pillanatát, de az is igaz, alig van rá szükség, sokan beérik néhány in­dulatszóval és mozdulattal. Sajnos, a rosszul értelmezett és használt képi kultúrának is része van ebben, mert minden házhoz jön, csak ülni kell a készülék előtt, emitt betörnek, amott gyilkolnak, most szép lányok vonulnak fel, majd jönnek a sportesemények, olyan mennyiség­ben, amire szükség sincs. Módosult a kultúra fogalma, megváltozott a magatartás embertársainkkal és az élet jelenségeivel szemben, néha egészen brutális módon, mint annak a nyír­egyházi jómódú suhancnak az esetében, aki a napokban lelőtte apját, s mindössze annyit mondott rá, hogy elhamarkodott cselekedet volt. Vigasztaló lehetne, de nem az, hogy a világ más tájain sem jobb a helyzet. Ugyan­ebben a Stúdió-műsorban néhány részletet mutattak be egy amerikai dokumen­tumfilmből, melynek rendezője arról faggatta szereplőit, milyennek képzelik el a mennyországot. A képek alatt francia felirat volt, amit tapintatosan nem fordítottak le; mit mondjunk, lehangoló volt a nyugati fiatalok elképzelése. És most bekapcsolódunk a világláncolatba, még többet lehet ülni a készülék előtt. Nagyon örülök, csak azt nem tudom, jóra használjuk-e majd a bőségnek ezt az újabb lehetőségét. Anouilh Néhány hete halt meg, 77 éves korában, s az elmúlt fél évszázad legsikeresebb színpadi szerzője volt, valószínűleg a legtermékenyebb is. 1932-ben mutatták be első darabját, s attól kezdve nem hagyta el a siker, nálunk is sokat játszották, nyilván még sokáig nem kerül le a színpadról. Két részre osztotta életművét, a „rózsás" színművek ellentéte a „sötét” jelző alá sorakoztatott darabok sora, de bármiként osztályozzuk is, jó néhány remekléssel találkozunk a gazdag életműben, mint az Antigoné, az Euridiké, de említhetjük A vadócot épp úgy, mint kitűnő komédiáit (Tolvajok bálja, Találka Párizs mellett). Jean Anouilh alapvetően pesszimista, hősei kiábrándultán keresik a kiutat sorsuk útvesztőiből, mint a Kreon ellen lázadó Antigoné vagy a szerény Euridiké, aki az elérhetetlen boldogság után vágyódik. A mitológiai témák mellett a történelem is többször foglalkoztatta, drámát írt Be- cket Tamásról és Jeanne d’Arc-ról, az orleansi szűzről, aki az ő megfogalmazásá­ban egészen másként jelenik meg előttünk, mint Schillernél vagy Claudelnél, vagy akár Anatole France terjedelmes könyvében. Anouilh fölényes és biztos a dolgában, számára tulajdonképpen ürügy a történe­lem, elfordul a korábbi ábrázolásoktól, s itt nemcsak Claudelre gondolhatunk, ha­nem a történész Michelein-re, aki egy angol katonáról is tud, aki rozsét vitt a mág­lyára, de a tűzhalál után kétségbeesve mesélte, hogy látta, amint utolsó sóhajával egy galamb repült ki szájából. Horváth 2. Gergely tévéváltozatában egybefolyik Anouilh és a történelem, ez a Jeanne nem a dráma kedves pacsirtája, inkább a reménytelenül magára ma­radt nő, aki csak emlékezni tud az elveszített dicsőségre. A tévéváltozat emlékezetes értéke a fiatal Varga Mária, aki egyaránt átéli az Anouilh-drámát és a történelem Jeanne d'Arc-ot, mellette kitűnő Kállai Ferenc Cauchon-ja, talán a leghatározottabb anouilh-i figura, aki a Claudei-drámában az, amit neve jelent: cochon = disznó. Itt jóságosságában is rezignált, kétszínű főpap, akit kevés eszközzel is tökéletesen ábrázol Kállai Ferenc. A többiek is jól szolgálják az Anouilh-változatot, amire elsősorban néhány szép jelenete miatt fo­gunk emlékezni. Cs. L. ■ - r —• I Frankie és a vastaps Frankie-t, a háromgyermekes, szakképzetlen munkást elbocsátják állásából. A munkanélküliség számára megalázó. Mindent elkövet, hogy végre munkát kaphas­son, még szakmunkás-bizonyítványt is szerez. „Győzelméről" szólt a kanadai tévéfilm. Ezúttal nem a csillogást, hanem az árnyékos oldalt láthattuk a számunkra idegen, ám sokak által mégis óhajtott földrészről. Hogy a filmvetítésnek mi adott ak­tualitást? Csak némi cinizmussal találgathatunk: tán csak nem felkészítés valamilyen bi­zonytalanra, hiszen munkaerő-átcsoportosításról - ami ideig-óráig munkanélküli­séget jelenthet - egyre gyakrabban hallhatunk határainkon belül is. Tetszett a film, mert érthető, ember gondokat láttatott. Nem úgy a Fővárosi Operett Színház (budapesti) társulatának müncheni sikeré­ről készült riportfilm. Pontosabban a „vastaps" nem tetszett nekem. Minden tisztelet a fellépő színészeknek, akik német földön német nyelven szólalnak és üzenetet visznek a mai Magyarországról, hazánk, népünk kultúrájából. Azt viszont megkér­dőjelezem, hogy mindezt megtette-e Kálmán Imre A csárdáskirálynő című operett­je? Szükséges-e „Pitykepálos” hangulatot festeni - éppen jelenlegi helyzetünkben - a mellé a gulyásillatú, délibábos kép mellé, amit a nyugatiak nálunk keresnek? Aligha! Ám, ha népszerű dallamokból a reménység bizakodó üzenete csendül: "lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér” akkor talán érthetőbb az Operett Színház darabválasztása. A kamera a tapsoló közönséget is közelünkbe hozta. A nézőtéren nem voltak Frankie-hoz hasonlók.- decsi ­Monológ a tükröknek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom