Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
1987. NOVEMBER 3. MELLEKLET NÉPÚJSÁG 1 Kedves elvtársak! Tisztelt külföldi vendégeink! Hét évtized választel bennünket az 1917-es esztendő októberének feledhetetlen napjaitól, azoktól a legendás napoktól, amelyek a társadalmi haladás új korszakát nyitották meg, az igazi emberi történelem kezdetét jelentették. Október valóban az emberiség létének nagy pillanata, fényes hajnala. Az októberi forradalom a nép forradalma, a nép érdekeit, felszabadulását, fejlődését szolgáló forradalom. Hét évtized nem nagy idő a civilizáció sok évszázados fejlődéséhez mérten, ám a történelem nem ismert még egy ilyen, monumentális korszakot, amilyent hazánk élt át a nagy október győzelme óta. Nincs is nagyobb megtiszteltetés, mint követni az úttörőket, minden erőnket, energiánkat, tudásunkat és képességünket a nagy október eszméinek és céljainak diadaláért áldozni! Az évforduló a büszkeség pillanata. A véghez vitt tettek fölött érzett büszkeségé. Roppant súlyos megpróbáltatások jutottak nekünk osztályrészül, s mi becsülettel álltuk a sarat, mi több, kiemeltük az országot a ziláltságból, az elmaradottságból, nagyhatalommá tettük, megváltoztattuk életét, gyökeresen átformáltuk az emberek szellemi arculatát. A XX. század legádázabb küzdelmeiben megvédelmeztük saját életformánkhoz való jogunkat, megvédtük jövőnket. Teljes joggal lehetünk büszkék arra is, hogy forradalmunk, munkánk és harcunk változatlanul igen nagy hatást gyakorol a világ fejlődésének minden területére, a politikára és a gazdaságra, a társadalmi szférára és kortársaink tudatára. Az évforduló az emlékezés pillanata. Az emlékezésé azokra az embermilliókra, akik mind-mind tettek valamit közös szocialista vívmányainkért. Azokra, akik acélt öntöttek, gabonát vetettek, gyermekeket tanítottak, elörevitték a tudományt és a technikát, feljutottak a művészet csúcsaira. A szomorú emlékezésé azokra, akik a hazát védelmezve harcban estek el, életük árán lehetőséget adtak a társadalomnak a haladásra. Az emlékezésé az átélt dolgokra, a megtett útra, mert ezekből született jelenünk. Az évforduló az elmélkedés pillanata. Az elmélkedésé arról, mennyire bonyolultan, mennyire nem egyértelműen alakultak olykor dolgaink, alakult sorsunk. Volt benne minden: volt hősiesség és tragikum, voltak fényes győzelmek és keserves kudarcok. A nép szemszögéből nézve elmélkedünk a megfeszített alkotómunka hetven évéről. A népéből, mely kész mozgósítani minden erőtartalékát, a szocializmus óriási erőforrásait az élet forradalmi átalakítása érdekében. Az évforduló egyben pillantás a jövőbe is. Vívmányaink nagyszerűek, nyomatékosak és jelentősek. Ezek képezik újabb eredményeinket, a társadalom továbbfejlődésének szilárd alapját. Éppen a szocializmus fejlesztésében, a leniniz- mus és a nagy október eszméinek és gyakorlatának továbbvitelében látjuk mai teendőink és törekvéseink lényegét, elsőrendű feladatunkat és erkölcsi kötelességünket. Ez teszi parancsolóan szükségessé a nagy október történelmi jelentőségének valamint mindannak komoly és alapos elemzését, amit a nagy október óta eltelt hét évtizedben végeztünk. Október útja: az úttörők útja Elvtársak! Úttörőkként hatalmas és bonyolult utat tettünk meg. Nem foglalható bele egy rövid elemzésbe. Nem foglalható bele a régi világ anyagi és erkölcsi örökségének, az első világháborúnak, a polgárháborúnak, az intervenciónak a súlyos volta. Nem foglalható bele egy rövid elemzésbe az átalakulások újszerűsége, a hozzájuk fűződő remények sokasága, az új, a szokatlan térnyerésének olykor lélegzetvételnyi szünetet sem hagyó üteme és mértéke. Nem foglalhatók bele a szubjektív tényezők sem, melyek különleges szerepet játszottak a forradalmi viharok időszakaiban. Nem férnek egy rövid elemzésbe a marxizmussal átitatott forradalmi idők, a jövőről alkotott, olykor leegyszerűsített, sarkított elképzelések. És nem fér bele az új életért küzdők tiszta és szenvedélyes törekvése arra, hogy mindent a lehető leggyorsabban, legjobban, legigazságosabban oldjanak meg. Megtett utunk - annak hősei és drámai mivolta - magától értetődően gondolatokat ébreszt kortársainkban. Történelmünk csak egy van, s ez a történelem megváltoztathatatlan. Bármilyen érzelmeket váltson is ki ez a történelem, a miénk és kedves nekünk. Ma visszatekintünk azokra az októberi napokra, amelyek megrengették a világot, szilárd lelki támaszt, megszívlelendő tanulságokat keresünk és találunk is bennük. Mindig újra meg újra meggyőződünk a nagy október által választott szocialista út helyességéről. Az emberiség történelmi fejlődésének objektív logikája vezetett ehhez a mérföldkőhöz. Az októberi forradalom - a civilizáció fejlődése útjainak minden ellentmondásossága és változatossága ellenére is - törvényszerű követelménye volt egy sok évszázados harc eszméi és gyakorlata fejlődésének, amely harcot a dolgozók szabadságért és a békéért, a társadalmi igazságosságért, a nemzeti, szellemi és osztálykizsákmányolás ellen vívtak. Az 1917-es év megmutatta, hogy korunk fő társadalmi alternatívája - választás a szocializmus és a kapitalizmus között. Megmutatta, hogy a XX. században nem lehet előrelépni másként, csakis a magasabb rendű társadalmi formáció, a szocializmus útján. Ez az alapvető lenini tétel ma sem kevésbé időszerű, mint akkoriban, keletkezésekor volt. Ez a dinamikus társadalmi fejlődés törvényszerűsége. Az oroszországi forradalom a legjobb emberi elmék - a múlt nagy humanistáitól kezdve egészen a XIX. és XX. századi proletár forradalmárokig - felszabadító törekvéseinek csúcspontja, álmainak megvalósulása volt. 1917 magába szívta a nép önálló fejlődésért és függetlenségért vívott harcának, a történelmünkre jellemző haladó nemzeti mozgalmaknak, az antifeudális paraszti felkeléseknek és háborúknak az energiáját. Testet öltött benne a XVIII. századi felvilágosítóknak, a dekabrista mozgalom hőseinek és vértanúinak, a forradalmi demokrácia láng- lelkű vezéreinek szellemi útkeresése, kultúránk nagy személyiségeinek erkölcsi aszketizmusa. Országunk sorsa szempontjából döntő jelentőségű volt az az idő, amikor a XX. század hajnalán Vlagyimir lljics Lenin magával ragadta elvbarátainak egységbe forrott csoportját az új típusú oroszországi proletárpárt létrehozásának útján. Ez a hatalmas lenini párt indította rohamra a népet, annak legjobb, legbecsületesebb erőit a régi világ ellen. Október sikerének alapjait az 1905-1907-es első oroszországi forradalom rakta le. Ekkor születtek január 9. keserű tanulságai, a decemberi moszkvai barikádok elkeseredett hősiessége, a szabadságért vívott küzdelem sok ezer ismert és névtelen harcosának hőstettei, de innen eredeztethetök az első munkástanácsok, a szovjethatalom mintaadó szervei is. A nagy október győzelme az 1917-es februári forradalom vívmányaiból is táplálkozott: ez volt az imperializmus korának első győzelmes népi forradalma. A februári győzelem után a forradalom hihetetlen gyorsasággal indult fejlődésnek. A forradalom főszereplői a katonaruhát öltött munkások és parasztok voltak. 1917 tavasza megmutatta az össznépi mozgalom hatalmas erejét. Egyidejűleg megmutatkoztak e mozgalom korlátái is, a forradalmi tudat e szakaszban tapasztalható ellentmondásossága, a történelmi tehetetlenségi erő, amelynek következtében a színről távozó kizsákmányoló osztályok egy ideig kihasználhatták a nép győzelmének gyümölcseit. A februári forradalom adta október kezébe a fő fegyvert: a hatalomnak az újjászületett szovjetek képében történő megszervezését. Február jelentette az igazi demokratizmus, a tömegek gyakorlati politikai nevelése első tapasztalatát, amely a kettős hatalom bonyolult viszonyai között keletkezett. Február a maga nemében egyedülálló abból a szempontból is, hogy lehetővé vált a hatalom békés átkerülése a dolgozók kezébe, mely lehetőség sajnos a történelmi körülmények miatt nem vált valóra. Február fontos történelmi szakasz volt az októberhez vezető úton. A forradalom tanulságai A februári forradalomban részt vevő osztályerők bonyolult szövevényében és szembenállásában Lenin zseniálisan látta meg a szocialista forradalom győzelmének lehetőségét. Az áprilisi tézisek e történelmi körülmények között a tudományos előrelátást testesítették meg és a forradalmi cselekvési program mintaképét jelentették. Lenin nemcsak a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalomba történő átnövésének logikájára mutatott rá, hanem ennek a folyamatnak a formájára is - a szovjeteken és az azok bolsevizálásán keresztül vezető útra. Ennek az útnak a lényege az volt, hogy segíteni kell a tömegeknek saját harcuk értelmének felismerésében, és a forradalom saját érdekükben történő tudatos véghezvitelében. A februártól októberig tartó időszakban gyors társadalmi változások mentek végbe, a tömegek politikailag éretté váltak, konszolidálódtak a forradalom erői és élcsapatuk, a lenini párt. Abban az időszakban - februártól októberig - rendkívüli erővel mutatkozott meg Leninnek és társainak politikai művészete, amely tanulságos példája a forradalmi gondolkodás és cselekvés élő dialektikájának. A párt vezetése megmutatta, hogy képes a kollektiv alkotó útkeresésre, szakítani tud azokkal a sztereotipiákkal, jelmondatokkal, amelyek még tegnap, egy más helyzetben kifogástalannak, az egyedül lehetségesnek tűntek. Elmondhatjuk, hogy a lenini gondolatmenet, a bolsevikok egész tevékenysége - amit a munkaformák és -módszerek gyors váltása, rugalmasság és rendkívüli taktikai döntések, politikai bátorság jellemzett - ragyogó példája a dogmáktól mentes, valóban dialektikus, új gondolkodásmódnak. Az igazi marxisták-leni- nisták így és csakis így gondolkoznak és cselekszenek, különösen a fordulópontot jelentő, kritikus időkben, amikor a forradalom és a béke, a szocializmus és a haladás sorsa dől el. Térjünk vissza 1917 áprilisához: a szocialista forradalomba történő átmenet lenini programja sokaknak, köztük barátoknak és ellenfeleknek is utópiának, majdhogynem a korlátlanul szárnyaló képzelet szülöttének tűnt. Az élet azonban megmutatta, hogy csak ez a program válhatott és vált is a forradalom továbbvitelének politikai alapjává, lényegében a társadalom megmentésének, a nemzeti katasztrófa elkerülésének alapjává. Emlékezzünk 1917 júliusának napjaira. Mekkora fájdalommal kellett a pártnak lemondania a Minden hatalmat a szovjeteknek jelszaváról. Mást azonban nem lehetett tenni, mert a szovjetek egy időre a kispolgári pártok kezébe kerültek. Milyen érzékenyen tartotta kezét Lenin a forradalom pulzusán, milyen zseniálisan határozta meg a szovjetek újabb újjászületésének kezdetét. A szovjetek a harc folyamatában valóban népi jelleget öltöttek, s ez lehetővé tette, hogy a győzelmes fegyveres felkelés szerveivé, majd a munkás-paraszt hatalom politikai formájává váljanak. Mindezek nem csupán a nagy forradalom történetének lapjai. Állandóan emlékeztetnek bennünket, a ma élőket arra, hogy a kommunistáknak mindig az élen kell haladniuk, képeseknek kell lenniük bátor döntésekre, a jelenért és a jövőért viselt teljes felelősség vállalására. Az októberi forradalom emberek millióinak hatalmas áttörése volt, amely ötvözte a munkásosztály alapvető érdekeit, a parasztság évszázados vágyait, a katonák és matrózok békeóhaját, a soknemzetiségű Oroszország népeinek lebírha- tatlan vonzalmát a szabadság és a világosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra, hogy megtalálja a legfontosabbat a különböző érdekek bonyolult ösz- szefonódásában, egyesíteni tudta a különféle irányzatokat és törekvéseket, és ezeket a forradalom fő kérdésének - a hatalom kérdésének - megoldása felé irányította. A proletárdiktatúra állama már első - a földről és a békéről szóló - dekrétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményeire, nemcsak a munkásosztály alapvető érdekeinek adott hangot, hanem a nép abszolút többségének törekvéseit is kifejezte. Az elmélet és a gyakorlat viszonya Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentőségű tanulságát. Napjainkban különösen aktuális a lenini válasz arra a kérdésre, hogy milyen viszonyban áll egymással a szocializmushoz vezető út elméleti „modellje” és a szocialista építés tényleges gyakorlata. A marxizmus-leninizmus, mint alkotó tanítás nem kész receptek és doktrinális előírások gyűjteménye. A marxista-leninista tanítástól idegen a szűk látókörű dogmatizmus. Ez a tanítás szorosan ösz- szekapcsolja az újító elméleti gondolatokat a gyakorlattal, a forradalmi harc menetével. Ennek tanulságos példája a nagy október. Mint ismeretes, még a korabeli munkásmozgalom jelentős személyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogytör- vényszerű jelenséget lássanak az októberi szocialista forradalomban: szerintük az nem „a szabályok szerint” zajlott le, nem állt összhangban a kialakult elméleti nézetekkel. Az oroszországi kapitalizmus - vélekedtek - 1917 októberére nem teremtette meg a szocializmus minden szükséges anyagi és kulturális feltételét. Úgy gondolom, tanulságos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin forradalmunk e bírálóinak. „A szocializmus megteremtéséhez - mondják önök - ci- vilizáltságra van szükség. Nagyon helyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizáltságnak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések kiűzése, azután kezdve meg a haladást a szocializmus felé?” Azok, akik dogmatikusan, mereven értelmezik a marxizmust, nem értették meg e tanítás lényegét - forradalmi dialektikáját. Pedig éppen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét. Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehetséges és a lehetetlen határán állva politikai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóvta több ezer ember életét, magát a szocialista haza létét. Vegyünk egy másik példát. Lenin ugyanúgy, mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a forradalom fegyveres védelmét a népi milícia látja majd el. A konkrét körülmények azonban más megoldást követeltek. A népre kényszerített polgárháború, külső intervenció új megközelítést tett szükségessé. Lenin rendeletére létrehozták a munkás-paraszt vörös hadsereget. Ez új típusú hadsereg volt, amely múlhatatlan dicsőséget szerzett a polgárháborúban és a külföldi intervenció visszaverése során. Keserves megpróbáltatásokat hoztak ezek az évek a fiatal szovjethatalomnak. A maga kérlelhetetlen egyszerűségében és ridegségében merült fel a szocializmus létének vagy nemlétének kérdése. A párt egyesítette és mozgósította a népet a szocialista haza, az októberi vívmányok védelmére. Az éhes, rongyos ruhás, mezítlábas vöröskatonák szétverték a jól képzett, jól felfegyverzett ellenforradalmi hadsereget, amelyet bőségesen elláttak mindennel Nyugat és Kelet imperialistái. A polgárháború tüze elborította az egész országot, eljutott minden családhoz, felforgatta a megszokott életmódot, az emberek lelkivilágát és sorsát. Ebben az élethalálharcban győzött a nép akarata, milliók törekvése az új élet felé. Az ország mindent megtett, hogy segítsen a fiatal hadseregnek, a Lenin által meghirdetettjelszó jegyében élt és tevékenykedett: „Mindent a győzelemért!” Mindörökre megőrizzük a legendás hősök - a bátor tengerészek és lovas katonák, a fiatal vörös hadsereg harcosai, parancsnokai és a vöröspartizánok - hőstetteinek emlékét. Ök védték meg a forradalmat, örök dicsőség nekik! Mély forradalmi dialektika érvényesült az új gazdasági politikáról hozott döntésben is, amely lényegesen kiszélesítette a szocializmussal, annak felépítése útjaival kapcsolatos elképzelések horizontját. Vagy vegyünk egy másik kérdést. Lenin, mint ismeretes, bírálta a „szövetkezeti szocializmus” korlátozott jellegét. Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét körülmények között azonban új módon vizsgálta a kérdést. „A szövetkezetekről” című cikkében kifejtette nézetéta szocializmusról, mint a „civilizált szövetkezetek” társadalmáról. Ebben állt az ereje és bátorsága a marxista dialektikának, amely kifejezte a forradalmi tanítás lényegét, és ezt alkalmazta oly ragyogóan Lenin. Úgy gondolta, hogy az új társadalom építése során „nemegyszer kell még javítgatnunk, alakítgatnunk, újra kezdenünk”. Valóban sokszor kellett javítgatnunk és alakítgatnunk a megkezdett művet, hosszadalmas és szívós harcot kellett vívnunk, fordulatokban gazdag, forradalmi jellegű történelmi folyamatokat éltünk át. És ezek nagymértékben megváltoztatták előrehaladásunk körülményeit, feltételeit. Minket magunkat is megváltoztattak - megedzettek, tapasztalatokkal, tudással gazdagítottak, növelték bizonyosságunkat a forradalom sikerét illetően. Ha világtörténelmi léptékkel mérjük az általunk megtett utat, újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy rövid idő alatt elértük azt, amihez másoknak évszázadokra volt szükségük. A szocialista forradalom egy olyan országban ment végbe, amely a kapitalizmus fejlődésének közepes szintjén állt, ipara nagymértékben kocentrálódott, lakossága túlnyomó részét a parasztság alkotta, a mélyen gyökereztek a feudalizmus, sőt a még korábbi társadalmi formációk maradványai. Oroszország hatalmas tudományos és kulturális vívmányokat adott a világnak, de lakosságának háromnegyede írástudatlan volt. Az országot a végletekig feldúlta az imperialista háború és koldusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés. Az új élet építéséhez nem volt minta, az alkotó megoldások fáradhatatlan kere(Folytatás a 2. oldalon.) Ünnepség a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóján „Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik” MIHAIL. GORBACSOV BESZÉDE (Elhangzott 1387. november 2-án Moszkvában)