Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-03 / 233. szám

1987. október 3. ÜÉPÜJSÁG 9 LENGYELORSZÁG Felmérés a dolgozók önkormányzatáról ★ HORIZOOT^ „Maszekok” a Szovjetunióban A Dolgozói Tanács és az igazgatóság együttműködésében nincs helye a si­mulékonyságnak és a nézetkülönbsé­gek elkerülésének - állítják a poznani Dohányipari Termékek Gyárában. Az gazgatóság összeállított egy listát azok­ról a munkahelyekről, amelyeknek dol­gozói a nyersanyag-takarékosságért ju­talomra számíthattak. A Dolgozói Ta­nács azonban határozottan helytelení­tette a hosszúra nyúlt listát, s arra az ál­láspontra helyezkedett, hogy csak azok részesülhetnek jutalomban, akik lemér- hetöen és lényeges mértékben hozzájá­rultak a takarékoskodáshoz. Ellenkező esetben az ösztönzés elveszíti eredeti funkcióját. Hosszú tárgyalások után, amelyek hangvétele nem egyszer éles volt, a Dolgozói Tanács álláspontja kere­kedett felül. És ma - ami igen jellemző - maga az igazgatóság is elismeri, hogy az önkormányzatnak volt igaza. Hasonlóképpen zajlott le a nyereség- részesedés elosztása is. A tanács hang­súlyozta: a kollektíva számára sokkal előnyösebb lesz a fejlesztési alap növe­lése, mint egyszeri, magas jutalmak odaítélése. Sok dolgozó szívesebben látta volna az egyszeri jutalmat. Hosszú meggyőzésre volt szükség, hogy belás­sák: a vállalat fejlesztése mindannyiuk érdekében áll, s hosszabb távon éppen ez biztosítja az anyagi feltételek tartós javulását. A Lublini Autójavítóban az Kubában a forradalom győzelme után rövid idővel megszületett az új lakástörvény, amely révén több tízezer család jutott otthonhoz. En­nek ellenére a szigetországban is nagy gond a lakáshoz jutás. A lakáshiány még sokáig probléma lesz, mi­vel az anyagi erőforrások nagyobb részét a népgazdaság más ágazataiban használják fel. S erre nagy szükség van, mert különben nem fejlődne az ország. Áthidaló megoldásként szü­letett meg 1971-ben a mini-brigádmozgalom, amely most éppen az újjászervezés állapotát éli. A mozgalom lényege az, hogy állami anyagi segítséggel minden vállalat, igazgatási szerv saját dolgozóiból lakásépítő csoportot létesít. A csoport által felépített lakásokat pedig munkás- gyűléseken osztják el a dolgozók között. A munkahelyen maradók eközben elvégzik a la­kásépítők munkáját is. Az építkezésnek ez a módja ma is olyan kollektív erőfeszítésnek szá­mít, ami nélkül képtelenség lenne a lakásgon­dok enyhítése. A statisztikák szerint a karibi szigeten 1981 és 1985 között 120 ezer lakás épült állami tá­újonnan megválasztott önkormányzat hozzákezdett a termelési terv értékelé­séhez. A Dolgozói Tanács szerint a terv túl „bátortalan”, nem veszi figyelembe a vállalat lehetőségeit, s így nem ösztönöz termelékenyebb munkára, magasabb nyereségre, jobb keresetre, nagyobb fejlesztésre. Szigorúan bírálták a taka­rékossági programot is, amelyet felüle­tesnek ítéltek, s amely nem veszi figye­lembe az üzem termelési és foglalkozta­tási lehetőségeit. A meghökkent igazgatóság még egy­szer alaposan elemezte a tervet, és arra a következtetésre jutott, hogy - az ön- kormányzatnak volt igaza. A tervet korri­gálták, a „lécet” jóval magasabbra emel­ték. Az önkormányzati álláspont helyes­ségét teljes mértékben igazolta a tervtel­jesítés, amely kedvező és ütemes, jólle­het a feladatok feszítettebbek. A vállalatnál alig akadhat olyan ügy, amivel az önkormányzat ne foglalkozna. Természetesen nem minden önkor­mányzat elemez valamennyi termelési kérdést. Ez a szükségletektől függ, attól például, hogy a vállalat számára mi a legfontosabb az adott pillanatban. Egyik esetben ez például az export lesz, más esetben a foglalkoztatási problémák, megint más esetben a takarékossági program, a beruházások, a munka ter­melékenysége, minősége vagy a fe­gyelem. Mindaz, ami kapcsolatban áll a mogatással. Emellett önerőből, állami kölcsön segítségével 270 ezer otthont építettek maguk­nak a kubaiak. Míg a forradalom előtt a kubai lakásoknak csak az 56 százalékában volt villany, ma 90 százalékában van áramszolgáltatás. Régen a városi lakások egyharmada épült cementből és téglából, ma 54 százaléka. Pálmakunyhót már távoli vidékeken sem nagyon látni. Ennek elle­nére a lakáskérdés probléma marad még az ezredfordulón is, tekintve, hogy a hatvanas években nagy volt a születési aranyszám, sok az új házasságkötés, de sok a válás is. Emellett lassan gondolni kell a régebbi építésű házak, lakások felújítására is. Ugyanakkor az utóbbi években a mini-bri- gádmozgalom lendülete is megtorpant. Mintha lanyhulóban lenne a lelkesedés az ilyen jellegű építkezés iránt. Maga Fidel Castro is rosszal­lóan nyilatkozott erről a közelmúltban. Kuba vi­szont lakásprogramjában az elkövetkező évek­ben sem nélkülözheti ezt az építkezési formát. Ezért is kerül sor hatékonyabbá és intenziveb­bé tételére - újjászervezésével. termeléssel, ami a vállalat munkájának lényegét alkotja, az egyben az önkor­mányzat tevékenységének tartalma is. A legutóbb végzett felmérésekből ki­derül, hogy a lengyel üzemekben és vál­lalatoknál létrejött dolgozói önkormány­zatok - amelyek jelen formájukban 1981-ben alakultak meg a parlament­ben elfogadott törvény értelmében - már alaposan kinőttek a gyerekcipőből. A dolgozói tanácsok tagjainak túlnyomó többsége tökéletesen ismeri jogait, is­meri a jogszabályokat, tudja, mi tartozik rá. Az. önkormányzat helyesen tölti be határozathozó és véleményező funk­cióit. Az említett felmérésekből kiderül az is, hogy a dolgozói tanácsok kihatása a vállalat gazdasági eredményeire egy­re nagyobb mértékű. Az önkormányzat tehát a vállalatok szerves része lett. Ugyanakkor, ami igen fontos, a gazdasági reform megnyitotta előtte a lehetőséget arra, hogy bekap­csolódjék a vállalat irányításába, nem egyszer döntő szava legyen a termelés­ben. Mindinkább ritkulnak a dolgozói ta­nács és az igazgatóság közötti nehéz konfliktusok, jóllehet még két-három év­vel ezelőtt meglehetősen gyakoriak vol­tak. Az igazgatóság megértette, hogy az önkormányzat nem ellenfél, hanem partner, s a dolgozói tanácsok ugyaner­re a következtetésre jutottak az igazga­tósággal kapcsolatban. KNDK A megelőzés érdekében A Koreai NDK-ban nemrég adták át rendeltetésének a phenjani Kim Man Ju kórházat. Az ország más részein is épül­tek szülészeti klinikák, rendelőintézetek, sőt, a legújabb diagnosztikát lehetővé tevő intézmények mellett olyan létesít­mények is, amelyekben az ősi koreai gyógyászat elveit követve gyógyítanak. Nőtt a korszerű gyógyszerek választéka, de az igényeknek megfelelően a tradi­cionális ősi gyógyszerek előállítása is. A Koreai Gyógyászati Akadémia több mint 46 ezer népi gyógyászati módszert tett eddig közkinccsé, elemezte az ősi szerek összetételét, és tudományos ala­pon 630-at rendszerezett belőlük. Az ősi gyógymódok felújítása, az újonnan felsze­relt kórházak lehetőségei széles teret nyit­nak a kutatásokhoz. Nagy figyelmet fordí­tanak az egészségnevelésre: évente mint­egy 40 fajta egészségnevelési propagan­dafüzetet adnak ki a lakosság részére. Ér­demes megjegyezni, hogy a megelőzést szolgáló gyógyszerek termelése csak­nem négyszeresére nőtt. Kedvezmények a Eddig már körülbelül 137 ezer szovjet állampolgár kapott engedélyt, hogy ma­gántevékenységet folytasson, közölte a munkaügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó állami bizottság illetékese. Szakemberek előzetes számításai szerint ebben az évben körülbelül félmil­lióra növekszik a magántevékenységet folytató mesterek száma. A működési engedélyek kiadását több ok is gátolja, a többi között az a tény, hogy a helyi ál­lamigazgatási szervek egyelőre nem tudnak minden mesternek megfelelő helyiséget biztosítani. Ami a „maszekok” termékeinek árát il­leti, azok egyelőre elég magasak. A köz­gazdászok véleménye szerint azonban minél nagyobb lesz a magántevékeny­séget folytatók száma, az árak ennek arányában csökkennek majd, az árukí­nálat és a szolgáltatások mennyisége pedig növekedni fog. A magántevékenységet korábban sem tiltották a Szovjetunióban. De ami­óta, pontosabban az idén májusban megszületett az új törvény, ami sok kor­látozást eltörölt, jelentősen megnöveke­Az NDK 773 természetvédelmi terüle­tén négyéves növénytani rendszerezési és kutatómunkát fejeztek be a botaniku­sok. Céljuk az volt, hogy kiválasszák azokat a vadon termő növényfajtákat, amelyeknek az elterjesztése hasznos lehet. A feladat végrehajtásában 120 ku­tató vett részt, akik mintegy 100 ezer hektárnyi területen 160 növényfajt jelöl­tek ki hasznosításra. Közöttük 24 takar­mány-, 51 gyógynövény és 27 vadgyü­mölcs fajta található. A vadon termő növények ilyen átfogó tudományos vizsgálata ma még ritka, de fontos vállalkozás. A következő években ugyanis a Nö­vénygenetikai Források Nemzetközi Iro­dája az UNESCO-val együttműködve olyan térkép kiadására készül, amely az európai országok védett területeinek magánszektorban dett a magánszektorban dolgozók szá­ma. Az új törvény értelmében a rokkan­tak mentesek az adózás alól, a háborús veteránoknak pedig az adó felét kell be­fizetniük. Egyes szakmák gyakorlásához az új törvény szerint különleges engedély szükséges, ez azonban mentesít az adózás alól. így például a legjövedelme­zőbb szakmák esetében - varroda, taxi­zás, lakáskarbantartás, lakatosmühely stb. - a működési engedély egy évre 550 rubel. A működési engedélyért a legkeve­sebbet, körülbelül évi 100 rubelt kell fi­zetniük azoknak, akik madarak és akvá­riumi halak tenyésztésével és eladásá­val foglalkoznak. Az új törvény kimondja azt is, hogy az államnak segítenie kell a mestereket a berendezések, anyagok és nyersanya­gok beszerzésében, és tevékenységük­höz kedvezményes (három százaléknál nem nagyobb kamat mellett) hitelt kell nyújtania. A mesterek maguk értékesít­hetik termékeiket vagy beadhatják az ál­lami bizományi áruházakba. ilyen irányú vizsgálatán alapszik. Ezzel is a földrész flórájára vonatkozó ismere­teket bővítik. Az NDK-ban már a rendszerező mun­ka feldolgozásával, a tapasztalatok gya­korlati hasznosításával foglalkoznak. A fő tevékenység a természetvédelmi te­rületeken kiválasztott állomány védel­mére irányul azért, hogy a természet sokszínűségét megőrizzék a következő nemzedékek részére és jó lehetőséget teremtsenek új telepítéseknek is. Az or­szág délnyugati részén elterülő Vesser- völgy növényrezervátuma különösen gazdag e szempontból. Eddig 30 természetvédelmi területen 508 próbát vettek 16 értékes lóhere- és fűfajtából. Ilyen módszerekkel kísérle­teznek most új alma- és körtefajták, va­lamint gyógynövények nemesítésére is. KUBA Lakásépítő minibrigádok- Önerővel a gondok enyhítéséért ­NDK A vadon termő növényeket vizsgálják Könnyű-e jó partnert találni? A Szovjetunió területén létesítendő közös vállalatokról folytatnak tárgyalá­sokat a szovjet szervezetek a külföldi cégekkel. Már mintegy 150 javaslat ér- <ezett - közölte egy interjúban Jurij Kiszlenko, a szovjet külkereskedelmi minisztérium műszaki-technológiai fő- gazgatóságának vezetője. Véleménye szerint a legaktívabbak az amerikai, a ja­pán, az olasz, az NSZK-beli üzleti körök. A jelentkező cégek többsége már régóta sikeresen együttműködik a Szovjetunió­ra! és ezért szívesen építenek ki szoro­sabb kapcsolatot. Húsz céggel intenzív :árgyalások folynak, aláírták az első do- <umentumokat - jegyzőkönyveket a ter- /ekről. Természetesen nem minden javasla­tit lehet egyformán elfogadni. Az el­sőbbség természetesen azoké kell, iogy legyen, akik a Szovjetunióban tel­esen új termékek gyártását indítvá­nyozzák, mindenekelőtt a gépgyártás­sal az energetikában, a vegyi- és az plajiparban. A szovjet kezdeményezéseket illetően az amerikai üzleti körök reagálásáról Jurij Kiszlenko elmondta: az Egyesült Ál­amok több nagy cégével régóta együtt­működünk. Elegendő utalni a Caterpil- ar, az Armco, a Dresser Industries, a 3epsi-Cola, a Coca-Cola vagy a Ham­mer cégre. így nem volt váratlan, hogy az amerikaiak érdeklődnek a közös válla- atok iránt. Ma olyan cégekkel tárgya- unk, amelyek ruhaipari varrógépeket, különféle műtrágyákat gyártanak. Van- íak javaslatok a kőolajkitermelésre, az amerikaiak ugyanis rendkívül hatásos módszerrel hoznak felszínre nehezen lozzáférhető rétegekből olajat. Az egyik ismert cég indítványozta, logy alapítsanak élelmiszeraroma-és ízesítőanyag-gyártó közös vállalatot. Ja­vaslatát el is fogadták. A szovjet ipar pél­dául bizonyos halfajtákból adalékanya­gokkal úgynevezett rákrudacskákat gyárt, amelyek a natúr rákkonzervek mellett a világ sok országában népsze­rűek. Az adalékanyagot azonban importálni kell. így nemcsak jó terméket lehet előállítani, hanem jelentős devizamegta­karítást lehet elérni. A tárgyalások több amerikai céggel hamarosan befejeződnek, hét céggel már aláírták a jegyzőkönyvet a tervekről. A Reagan-kormányzat azonban sok­féle tilalommal bástyázta körül a külgaz­dasági tevékenységet. A tilalmak és az embargó gyakorlatilag meghiúsítják az üzleti kapcsolatokat az elektronikában, a számítástechnikában, az irányítási rendszerek, köztük a szerszámgépve- zérlök gyártásában... Mindez természe­tesen lényegesen szűkíti a kétoldalú együttműködést. Mégsem adjuk fel a reményt, hogy legalább a meglévő korlátok keretein belül kölcsönösen előnyös szovjet­amerikai közös vállalatok létesülhetnek. Még nincsenek pontosan kidolgozva a leendő szovjet-amerikai közös válla­latok modelljei. Jurij Kiszlenko vélemé­nye szerint nehéz ezeket véglegessé tenni. Maga a gyakorlat csiszolja majd tökéletessé annak elemeit. Az amerikai-szovjet kereskedelmi­gazdasági tanács e témában két szemi­náriumot szervezett, amelyre meghívták a vezető amerikai jogászokat és üzlet­embereket. Ennek eredményeként sike­rült megjelölni a leendő közös vállalatok néhány előzetes változatát. Az idő mu­tatja majd meg, hogy kiállják-e az élet próbáját. Épülő vasúti alagút Kínában 1986-1990. között egyik kulcsfontosságú beruházásként épül az ország első, 653 kilométer hosszú, korszerű, nagy terhelésre méretezett vasútja a széntermelési központ, Tatung és Csinghuantao kikötőváros között. A képen: a 8460 méter hosszú Csüntusan alagút, a leghosszabb a vasútvonalon. ■m

Next

/
Oldalképek
Tartalom