Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-13 / 190. szám
1987. augusztus 13. NÉPÚJSÁG 3 „Sertésparadicsom Kalaznón alaznó 140 családi házból álló település Hőgyész közelében. Az itt élő emberek zöme nyugdíjas, s többségük foglalkozik otthon állatok nevelésével - saját felhasználásra és leadásra egyaránt. Általában sertéseket, illetve baromfiakat tartanak, szarvasmarhával csak egy ember foglalkozik. Hétvégi házak is találhatók a településen, jó kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a városiaknak. Mint azt megtudtuk, Kalaznón György Ferencék nevelnek a legnagyobb tételben állatokat. A nagy udvarra belépve György Ferencné és két gyermeke jön elénk, s tessékel be a kellemesen hűvös házba. Gondos kezekben- Mióta foglalkoznak állattenyésztéssel? - kérdezzük mindjárt a lényegre térve.- Öt éve vettük meg ezt a házat, amelyben jelenleg is lakunk. Ez volt a régi iskolaépület. Négy éve mentem gyesre az ikrekkel, akkor kezdtünk el itthon sertésekkel és baromfiakkal foglalkozni.- Az állattenyésztéshez sokféle ismeretre van szüksége az embernek. Ezeket hol sikerült megtanulniuk?- A Hőgyészi Állami Gazdaság sertéstelepén dolgoztam, s mint mondani szokták, gyakorlat teszi a mestert - mondja mosolyogva György Ferencné. - Egyébként a férjem jelenleg is a Hőgyészi Állami Gazdaságban dolgozik, jómagam pedig itt a kalaznói italboltban.- Megfelelő hasznot hoz az állattenyésztés?- Elfoglaltságnak jó, s az sem utolsó szempont, hogy némi anyagiakat is hoz a konyhára. Természetesen szeretünk is foglalkozni az állatokkal, hiszen ezt csak így lehet komolyan csinálni. Például amikor ellenek, mindig ott vagyunk mellettük, s mi segítünk nekik világrahozni a kicsiket.- Hány állatot nevelnek itthon?- Hét anyadisznónk van, s közel negyven hízónk, süldőnk, illetve malacunk. A baromfiudvarban 250 tyúk és csirke, ezenkívül néhány kacsa futkározik.- Az állatokat eladják vagy . saját maguknak nevelik fel őket?- A sertéseket szinte mind eladjuk a Hőgyészi Állami Gazdaságnak, malacként vagy hízóként. Az anyadisznókat a hőgyészi vágóhídra visz- szük. A baromfit magunknak neveljük.- Önetetővel végzik az etetést?- Nem. Moslékot vagy kukorica és tápkeveréket kapnak a disznók, ez nagyon ízlik nekik. Az ólakon kívül van egy nagy területünk, ahol bekerítve ugyan, de kedvükre kifutkoshatják magukat, s természetes környezetben vannak. Mindent megteszünk azért, hogy az állatok jól érezzék magukat nálunk. MÁTÉ RÉKA Fotó: SÖRÖS MIHÁLY Harmincezer új gázfogyasztó Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt és a Fővárosi Gázművek az év első felében több mint harmincezer háztartást kapcsolt be a gázellátó hálózatba. Vidéken 25 750, a fővárosban pedig 5150 új háztartási fogyasztó élvezheti a vezetékes gázellátás előnyeit. A lakosság körében továbbra is nagy az igény ennek az értékes energiahordozónak a bevezetése iránt. 1986 elejétől - tehát az utóbbi másfél évben - a hetedik ötéves terv előirányzatának időarányos részét jóval meghaladva, az országban összesen 129 ezer háztartásba jutott el a vezetékes gáz. A gázszolgáltatásban részesülő települések száma tavaly tizenkilenccel, ez év első felében további hattal emelkedett. Semmiben sem vagyok olyan biztos, mint abban, hogy annak a csaknem félszáz közép- és főiskolás fiúnak és leánynak - akik résztvevői voltak a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége és a KISZ Tolna Megyei Bizottsága által szervezett 3. országos nemzetiségi ifjúsági tábornak - kitart az itt kapott szellemi, tartásbeli muníciója jövő ilyenkorig, a 4. országos táborig. Ez a célja a szövetség legrövidebb múltra visszatekintő bizottságának, a választmány ifjúsági bizottságának, melynek vezetői, tagjai az elektronikus és írott sajtó munkatársaiként ismertek azok körében főként, akik olvasói a Neue Zeitungnak, nézői, hallgatói a televízió és rádió német nemzetiségi adásainak. De, mert nemcsak anyanyelvükön szólnak, jó ismerősei ók a közdolgainkra figyelőknek is. Azt már kevesebben tudják, hogy a szövetség 1983 decemberében tartott kongresszusán „ez a bizottság lett a jövő letéteményese”. Munkájával a magyarországi német nemzetiség ifjainak aktivizálója. Mint emlékezhetnek rá, ez a kongresszus mondta ki határozatában azt, hogy „a hazai német nemzetiség jövője az ifjúság kezében van”, ezért ezeket a fiatalokat mozgósítani kell, összefogni, fölkészíteni, ösztönözni a nemzetiségi lét vállalására. A szövetség választmányának számos Tolna megyei tagja méltán hangoztatja, hogy az ifjúsági bizottság négy esztendő alatt nemcsak beváltotta a működéséhez fűzött reményeket, hanem kiérdemelte tevékenységével „a legjobb” jelzőt is. Egyebek között az országos táboroztatással is, mely folytatása az általános iskolás korosztály már nyolc, tíz évvel ezelőtt kezdett olvasótáboroztatásának, az anyanyelvi kultúra mind intenzívebbre váltó ápolásának. A középiskolások, főiskolások 3. országostábora - Pest, Veszprém, Sopron, Baranya, Bács és Tolna megyék fiataljaival - olyan öt napot adott résztvevőinek, ami feltételezésünk szerint kinek-kinek az életében és környezetében „visszaköszön” a kerek év többi napján. Nem kezdése volt ugyanis ez a tábor valaminek, ami közös ügyünk - mert harmincegy- néhány éve közös ügye egész népünknek az, hogy a nemzetiségiek közérzete milyen -, hanem folytatás, továbbépítése az eddig fölhúzott falaknak. Örülhetünk, hogy Sződliget és Bakonyoszlop után Fadd-Dombori lehetett a helyszín, hiszen a Tolna megyében élő német nemzetiségiek lélekszáma nem jelentéktelen. Nekünk még ezért is mélységesen mély közünk volt, van ehhez a 3. országos táborhoz. Központban az önismeret Azt mondták az ötödik napon már a búcsúzásra való készülődés légkörében élő fiatalok, hogy megítélésük szerint rövid volt az együttlétre kiszabott idő és pont ezért olyan töménységű a program, ami miatt nem volt érkezésük olyan számukra életfontosságúnak ítélt dologra, mint „az egymás jobb megismerése”. Itt és most nagyon markánsan jelentkezett ez az igény, majd azonos hőfokon, mint a magyarországi német nemzetiség 300 egynéhány évének történelmi áttekintése iránt megnőtt, szenvedélyes érdeklődés. A kérdésre, hogy mi gyakorolt rájuk legnagyobb hatást, ezért majd egyöntetű volt a válasz, hogy az az előadás és konzultáció, mint a korábban e címszó alatt megtartott történeti konferencia anyagának vitája. Találkoztak a fiatalok Vida Jánosnéval, a Tolna Megyei Tanács művelődési osztályának vezetőjével, aki a tanács nemzetiségi bizottságának vezetőjeként, de a választmány tagjaként is a nemzetiségi politika Tolna megyei gyakorlatáról beszélgetett a közép- és főiskolás táboro- zókkal. Jó volt ez az invokáció a folytatáshoz, hiszen annak során Réger Antal országgyűlési képviselővel, szövetség alel- nökével, majd Kalász Márton kétszeres József Attila-díjas íróval cserélhettek gondolatokat. Jártak a fiatalok Gyönkön és Szakadáton, ahol a tájmúzeum megtekintésén túl tájékozódhattak a Gyönkön és környéken élő nezetiségiek helyzetéről. A mórágyiak együttesének föllépése kapcsán a Glöckner házaspár a völgységiekröl beszélt. De járt itt a pécsi körzeti stúdió is, hogy Gerner Éva és Stangl Márta „megdolgoztassák” az irodalom, újságírás iránt érdeklődőket. Mondanom sem kell, hogy szívesen végzett volt ez a munka, és azt, hogy beletették a szívüket is a fiatalok, akárki megláthatja majd az Unsere Bildschirm augusztus 19-i adásában. Ennek az adásnak az anyaga itt Fadd-Domboriban készült el. Miként itt kezdődött el arra a nemzetiségi fiataloknak meghirdetett történelmi néprajzi, helytörténeti vetélkedőre is a fölkészülés, amire rövidesen sor kerül. Az ország német nemzetiséglakta vidékeiről 28 csapat nevezett be, s nem kétséges, hogy mind győzni akar. Heten a jövőről Jóval a táborzáró esti műsor kezdése előtt verődtünk össze páran az egyik eladóterem csöndjében. Heten voltak a tá- borozók véletlenszerűen kiválasztott szóvivői. Striegens Rita és Radnai Erika, a budapesti Kossuth gimnázium ősztől negyedik osztályos tanulói, akik a nemzetiségi osztályba járnak és mint elmondták, jövőre harmincnégyen érettségiznek itt. A bátaszéki Tóth Györgyi a bajai tanítóképző főiskola harmadévese. Ha végez, haza akar jönni tanítani. Most még előtte áll az a feladat, ami kötelező jellege ellenére örömmel tölti el: szeptemberben Potsdamban kezdi meg féléves nyelvgyakorlatát. Pilczinger Anna a Tatabánya melletti Tarjánt mondja szülőfalujának. A jövőre érettségiző Becker Róbert - aki szederkényi fiú - pécsi diák, a Lővey német tagozatosa. Bayer Laci mohácsi lévén ott érettségizett és van mögötte egy sikertelen fölvételi. Pécsre jelentkezett a tanárképzőbe testnevelő szakosnak, hogy mellé fölvegye a németet. Semmi keserűség nincs benne. Célját elérnie nehezebb lesz, ha képesítés nélküli nevelőként startol rá a tanulásra, de megteszi. Csak az a kérdés még, hogy hol kap helyet? Augusztus végére ez is eldől és megmutathatja, hogy „tanulva is lehet tanítani, befutni a kitűzött célba”. Okosak, komolyak, s korukhoz képest higgadtak. Kivétel a petőházai Bőgi Terézia, aki 17 évének összes vita- és támadókedvét előrántja, ha úgy véli, hogy nem ért vele valaki egyet. Most lesz harmadikosa a soproni gimnáziumnak, kitűnő versmondó és életre-halálra esküszik, hogy neki sehol másutt nincs helye, csak a színház, vagy az irodalom világában. Ugye érthető, he Terikével szeretnék találkozni elsőként négy-öt év elmúltával? A többiek céljai letisztultabbak. Tanulni és tanítani akarnak, művelni és műveltet- ni az anyanyelvet. Nagyon valószínű, hogy Striegens Ritát és Becker Robit szakmabeliként láthatom majd viszont. Kívánok sok szerencsét ehhez!- Nehéz is lesz, rossz is lesz elbúcsúzni holnap - mondták - mert a töménység ellenére azért jó is volt, hasznos is, szép is volt öt napra egy családot alkotni, együtt lenni. Ami következik... Nem volt titok, elmondta kicsit később Hetényi Árpádnak, az ifjúsági bizottság elnökének és titkárának Schutt Jánosnak, hogy mi volt a táborozásról a véleményük a legautentikusabbaknak. Örültek és ami a töménységet illeti - mint kritikát - ellenvetés nélkül fogadták el. A következőkben igyekeznek 10 naposakra szervezni a táborokat, hogy a nehezebben emészthető témákra jusson több idő, meg arra is, hogy az országos táborokban születő barátságok ne csak megszülethessenek, erősödjenek is meg a búcsúzásig annyira, hogy éljenek tovább kinek-kinek a munkájában, későbbi találkozásokban. Az utazáson és postán kívül van más kapocs is. Tanácsos ezeket - a rádió, televízió német nemzetiségi adásait, a Neue Zeitung - sorra- rendre alkalmazni. Ott vannak aztán a nemzetiségi napok, barátsági rendezvények, anyanyelven és magyarul kínált olvasnivalók. Ezek között elsőként - ami itt is téma volt - Kalász Márton talán második kiadásban is megjelenő regénye, a Téli bárány, amely a magyarországi németek életének a harmincas évek derekától az ötvenes évek végéig tartó időszakát két család, egy nemzetiségiek lakta falu életének tükrében eleveníti föl. Olyan közös és egyéni tragédiákkal, megpróbáltatásokkal, melyekről hosszú ideig csak a családtörténetek szóltak az adott időszakot átélt öregek előadásában. Csak kevesen jutottak ehhez a mindössze 4500 példányban megjelent regényhez azok közül, akikről és akikhez szólt egy három évtizede letisztult nemzetiségi politika bátorítására. Egyebek között azért is, hogy a német nemzetiség jövőjét jelentő fiatalok ne örököljék meg öregeiktől a vétlenül átéltek tüskéit... LÁSZLÓ IBOLYA Zöldség és gyümölcs a kiskertből Tegnap a szekszárdi piacon már árultak ötvenkilónyi Szőlőskertek királynőjét. A szőlő igencsak zöld színű, látszik, nem érett még, s ize is savanykás, rókának való. De van szőlő, egyhónapos késéssel. És van barack, francia és kajszi, ringlószilva, dinnye és zöldség, sárgarépa, paprikából pedig Siót lehetne re- keszteni. Megkésve, bár itt a gyümölcs- és a zöldségszezon. Számomra az az örvendetes, hogy nemcsak a piacon van portéka, hanem az élelmiszerüzletekben is. A Dália nevű áruházban, a kórházzal szemben, olyan szép árut raktak tegnap reggel a pultra, hogy ritkán látni ilyent. A Tszker piactéri boltjába - ugyancsak tegnap reggel - tizennégy személy hozott árut. Gyümölcsöt, zöldséget. Széper két, gusztusosakat. És ami a lényeg, hogy a megyeszékhelyen olcsóbb a piac, mint másutt. Ennek okát abban látom, hogy mostanában kezd beérni az a jó politika, amely szorgalmazta a háztáji kertek megművelését, azaz a parlagföldek kiadását tisztviselőknek, munkásoknak. S ha valaki már „birtokhoz” jutott, úgy termel, hogy másoknak is jusson. Például az uborkából ha valaki öt-hat bokorral elvet, s ezt gondozza, jut belőle piacra is. Az emberek úgy vannak ezzel, hogy ha már bemegyek a városba, megrakom a szatyrot zöldbabbal, fölösleges uborkával és beadom a boltba. A boltok szerencsére jó vevők. Szerencsére, mondom, mert új szellem van már kialakulóban. Illetőleg kézzel fogható, azaz pénzért megvásárolható. S ebben van a lényeg. Ugyanis a kistermelőtől felvásárolt portéka elkerüli a nagykereskedelmi hálózatot, ezért mondtam az előbb, hogy a szekszárdi piac nem drága. Amíg Baján ötven forint egy kiló franciabarack, nálunk harmincöt. A zöldbabnál is tiz forinttal jobban járunk, mint más piacokon. S a piacnak ilyetén való szabályozása - a kistermelők fölhozata révén - természetesen a nagykereskedelmet is orientálja. Bár a termelési költségek nőnek, de szerencsénkre ezzel nem arányosan a zöldség- és gyümölcsfélék ára. A piac törvényei szerint való kereskedelem látható. Aki beviszi kiskertjéből a portékát, tudja, mennyit kap érte. A kereskedő húsz százalékkal veszi olcsóbban, mint nekünk a pulton kínálják. Ez természetes. Hiszen az áru egy-két nap alatt romolhat, váratlanul nagyobb fölhozatal is elképzelhető, no meg rezsi is van a világpn. így az a tizennégy kiskerttulajdonos, aki a Tszker-be vitte a portékát, az a húsz, akik a Dáliába, a 25-ösbe, az 50-esbe, a Skálába és máshova, a mi javunkra hozták a kiskertjükben termelt fölösleget. - Pj A lóherekaszáláskor elkél a segítő kéz Az anyadisznók és a hízók „paradicsoma” Gazdagító együttlét Háromszázhatvanötből öt nap
