Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-05 / 183. szám

1987. augusztus 5. rtfPÜJSÁG 5 KERESKEDELMI KULTÚRA: Nap mint nap vásárolunk állami, szövetkezeti és magánboltokban. Sorba állunk, mérgelődünk, avagy türel­mesen kivárjuk a sorunkat. Pénztárcánk vastagságától függően be-beülünk egy-egy ebédre, vacsorára. A kellemesen elfogyasztott étkek mellé az egység külleme is hozzátartozik. Rögzítjük magunkban, hogy udva­riasak voltak-e az üzlet, a vendéglő dolgozói, nem számoltak-e a kelleténél többet, volt-e tiszta abrosz, fogpisz­káló, kedves és tisztelettudó szó. „Mi vagyunk a vevőért...” Kezdő eladók és a felelősség A kereskedelmi kultúra egyik legnél­külözhetetlenebb alkotója az eladók ma­gatartása, ezért nagy hangsúlyt kell fek­tetni kereskedelmi tanulóink ilyen irányú nevelésére. A szekszárdi áfész szekszárdi, Köl­csey lakótelepi csemegeboltjában pró­báltuk megtudni, milyenek is a mai ke­reskedelmi tanulók, s a kezdő fiatalok. Beszélgetőpartnereink László Pálné boltvezető-helyettes (ő foglalkozik a ta­nulókkal), valamint két kezdő eladó, Fög- lein Andrea és Kovács Andrea.- Mikor az általános iskola elvégzése után ezt a szakmát választják maguknak a fiatalok, még nem tudnak semmit ma­gáról a kereskedelemről, csak kívülről is­merik a boltot, a bolti munkát. A mi fel­adatunk, hogy segítsük beilleszkedésü­ket a kereskedelmi munkába, szakmai tudásunkat átadjuk nekik - kezdi a be­szélgetést László Pálné.- Több fiatalt is látok a pultok mögött. Közülük hány a kezdő?- Négyen jöttünk vissza idén. Ezen azt értem, hogy iskolai gyakorlaton is ebben a boltban voltunk. Valamennyien egy osztályba jártunk, a Szekszárdi Kereske­delmi Szakmunkásképző Intézetbe. Hi­vatalosan július 15-ig voltunk tanulóvi­szonyban, utána vagy nyaralás, vagy munka, ki hogy döntött - mondja Föglein Andrea.- Andrea július végén, jómagam pedig mindjárt a szakmunkásvizsga után álltam munkába - veszi át a szót Kovács And­rea.- Mennyi a keresete egy kezdő eladó­nak?- Andreának 3100 forint, mert ő pénz­táros, s azoknak jár 200 forint úgyneve­zett „mankópénz’’. Ezt azért kapják, hogy ha este nem tudnak elszámolni a pénz­tárral, akkor a hiányukat ebből tudják fe­dezni - magyarázza Föglein Andrea. - Nekem 2900 forint az alapbérem, de eh­hez egy kis plusz is jön a délutáni műsza­kért, valamint a forgalmi jutalék.- Mi az, amit a három év folyamán a gyakorlatok alkalmával meg tudnak taní­tani a fiataloknak?- Többnyire mindent. Nálunk az idő­sebbek is szívesen látják el tanácsokkal a kezdőket, de szeretnénk, ha maguktól jönnének rá a szakma fortélyaira. Itt kell megtanulják, hogy nem a vevő van ér­tünk, hanem mi vagyunk a vevőért - eme­li fel figyelmeztetőül az ujját László Pálné.- Mennyiben más a valódi kereskedel­mi munka, mint a szakmai gyakorlat? A lányok egymásra néznek, hogy me­lyikük is kezdje.- Most sokkal nagyobb a felelőssé­günk, nem áll már mögöttünk senki, önál­lókká kell válnunk. Itt tanultunk meg ren­det hagyni magunk után, hiszem nagyon az emberek szeme előtt vagyunk - kezdi végül is Föglein Andrea.- Azzal a tudattal kell dolgoznunk, hogy naponta néhány ezer vevővel talál­kozunk, s az ő elvárásaiknak meg kell fe­lelnünk. Eddig, úgy érzem, ez sikerült is. Ha valaki nem tud alkalmazkodni, az in­kább ne válassza ezt a foglalkozást - ve­szi át a szót Kovács Andrea.- Miért épp ezt a szakmát választották?- Tetszik benne, hogy változatos, és jólesik, hogy tudunk segíteni a vevőknek - mondja Föglein Andrea. - Sokan mondták, hogy ez nehéz munka, s le akartak beszélni róla. Örülök, hogy nem hallgattam rájuk.- Mikor még kicsik voltunk, mindketten segítettünk a közeli boltokban az árufel- töltésnél pakolni - ott, már akkor meg­szerettük ezt a munkát - emlékezik visz- sza Kovács Andrea.- Egyetlen férfi eladót sem láttam bolt­jukban...- Hát igen... A mi szakmánk eléggé nőies, az a néhány fiú, aki kereskedelem­ben szeretne dolgozni, inkább hentes­nek vagy segédmunkásnak megy. Aki ezt választja élethivatásául, annak szeretnie és értenie kell az embereket. Nehéz szakma a mienk, de ha valaki megpró­bálja, az biztosan beleszeret. S aki megpróbálja, nem szabad abbahagynia, hiszen mint mondani szokták, lehetet­lenség nincs, csak tehetetlenség - ösz- szegzi a beszélgetést László Pálné. __ Az oldalt írták: Máté Réka, Rostás Ilona, Pálkovács Jenő és Szűcs László János. A fényképeket Sörös Mihály készítette. Kereskedők klubja? E klubnak nincs írott szabálya, olyan terem sincsen, ahol összejöveteleiket tart­ják, ám gyakorta ülnek a fehér asztal mellé, hogy tapasztalataikat kicseréljék. Arról van szó, hogy van Szekszárdon egy „régi" kereskedőkből álló kis csapat, amelynek minden tagja a szakma legjobb művelője volt - s az lenne mai napig is, ha nem járt volna el fölöttük az idő, ugyanis fizetésüket a postás hozza - nyugdíjasokról van szó. Akik régebben ismerték Szekszárd kereskedelmi életét, azok számára sokat mondanak az alábbi nevek: Taksonyi Sándor, a név nélküli klub elnöke, Tóth Ist­ván, Bakó Ferenc, Király Péter, Horváth János, Török József, László Béla, a paksi Sipos József, a bonyhádi Schönfeld György, ók azok, akikre még lehet azt mondani, hogy kereskedők a javából. Ők úgy kezdték az inaséveket, hogy elő­ször a hátukra rakták a krenclit. S vitték a portékát a nagyságosokhoz, a tekintetesekhez. S ott voltak, amikor a szocialista kereskedelem kibontogatta szárnyait. Ök álltak akkor is a pultok mögött, amikor argentin marhahúst mértek, s nem volt csokoládé, üdítőből is talán csak a Bambi. És ezek az emberek akkor is tudtak kereskedők lenni, amikor a mögöttük lévő polc majdnem üres volt. A vevőt tartják, tartották a legfontosabbnak, akkor is, ha a szatyorba nem jutott olyan bőségesen portéka, mint manapság. A vevőt kiszolgálni, mindig jól és szépen - ez volt a jelszavuk. Mint tiszteletbeli klubtag, gyakorta megyek közéjük. Ülünk a fehér asztalnál, van amikor vegyes pörkölt, máskor pacal, vagy frissen töltött kolbász van az asztalon - s a székeken ülő „öreg” kereskedők mondják a magukét, azokat a szép régi éveket, amikor még a pult mögött álltak. És jó volna közébük engedni néha-néha egy fiatal kereske­dőt. Füleljen. Fülelje ki, hogyan kell a pultot megrakni, s felvágottat szeletelni, az áruátvételkor a minőségre ügyelni. Lehetne tőlük tanulni. Kell is a tanulás sok-sok fiatal kereskedőnek. Mert az ipari iskola az alapot adja meg, a pult mögött méretik meg az új kereskedő, ott válik igazán a szakma tudorává - netán azonnal otthagyja - jobban is teszi -, ha a vevővel nem tud szót érteni. Amikor az én kereskedőim a szakmát tanulták, még nem volt önkiszolgáló rend­szer. Zacskóba mérték a lisztet, a sót, a cukrot, a rizst. S előttük volt mindig egy pa­pír, arra írták a tételeket - ott, előttem, a vevő előtt, s láthattam, hogy az összeadás is pontos, nem úgy mint most vagyunk ezekkel az ördöngős pénztármasinákkal, amelyek csipognak, zörögnek, s közbe sem merünk szólni, nehogy a gépet meg­tévesszük - mert meggyőződésünk egyébként is, hogy minden vásárláskor leg­alább egy tétellel becsapnak bennünket. A mostani kereskedők dolga sokkal nehezebb, mint volt a régieké. Ezernyi áru megy kezükön keresztül, valamikor ugyan volt például kilenc(!)féle rizs is a fűsze­res üzletében, de akkor a vevő emberközelbe került az eladóval, bocsánat: a kereskedővel. Éppen a napokban találkoztam az én kereskedőim klubjának néhány tagjával. Néztük a nyári csúcsforgalmat. Látván a kevés eladót az üzletekben, azt kérdez­tem: Miért nem mentek vissza, így nyaranta a pult mögé? Azt a választ kaptam, hogy már nem bírnák idegileg a nagy hajtást s különben sem tudnák a munkát úgy csinálni, mint régen. S mondom: Miért nem mentek el iparitanulók, fiatal segédek közé, beszélgetni, évtizedes tapasztalataitokat átadni? Azt a választ kaptam: Nem hívnak bennünket. S éppen ezért, maguk örömére, összeülnek és beszélgetnek a szakmáról. Nincs klubjuk, de összetartozásukat természetesnek tartják. Még azt is, hogy én mint tiszteletbeli tag, néha-néha akadékoskodom, hogy „bezzeg” abban az idő­ben ! S nem tudok sokat bezzegezni, mert az én öreg kereskedő barátaim valóban értették, értik a mesterségüket. S tapasztalataikat még el lehetne lesni. Tapasztalok fejlődést, de... Egy magánvendéglátó véleménye A felügyelőség is ellenőrzi Mátyás Tibort, a megyei tanács keres­kedelmi felügyelőségének vezetőjét a boltok és a vendéglátóhelyek kulturált­ságáról kérdeztük: - Rengeteg szem­pontot kell hatósági ellenőrzéseink során vizsgálni - mondja az osztályvezető-he­lyettes. Az ármunka, az árnyilvántartás tájékoztatásának, a kalkuláció megléte mellett nekünk is vizsgálnunk kell a bol­tok és vendéglátóhelyek kulturáltságát. Itt azt kell vizsgálnunk, hogy milyen a szolgáltatás színvonala.- Milyen?- Erre a kérdésre nem könnyű felelni - így Mátyás Tibor. - Napjainkban a hely­zet a következő. Nem valószínű, hogy két harmadosztályos presszó árai azonosak. Sok mindentől függ, hogy az érdekelt vendéglátóhely milyen fogyasztói árakat állapít meg.- Nézzük sorjában...- Nem mindegy, hogy az a presszó hol fekeszik, főközlekedési út mellett, vagy nem. Hogy milyen épületben van, hogy mi­lyen a szakácsok felkészültsége, vizs- gázottak-e vagy nem. Hogy előmelegítve hozzák-e az ételt vagy sem. Folytatva, a személyzet az ajtóban fogadja-e a ven­dégeket vagy sem.- A számla...- A forgalmi haszonkulcsot mindig ezek az ismérvek határozzák meg - mondja az osztályvezető-helyettes. - Ha ezek a szempontok hiányoznak és töb­bet számolnak fel, akkor már fel kell lép­nünk ellenük. A kereskedelmi felügyelő­ség e szempontok vizsgálatára mindig is nagy gondot fordított és fordít a továb­biakban is. A jó hírnévért A Dunaföldvár és Bölcske Egyesült Áfész működési területe a nevében is foglalt két tele­pülésre terjed ki. Dunaföldvár földrajzi helyze­téből adódóan jelentős vonzáskörzettel bír, óriási az átmenő és erőteljesen fejlődő az ide­genforgalom. Mindkét településre jellemző a szövetkezeti kereskedelem túlsúlya a Tolna Megyei Ven­déglátó Vállalat egységei és a magánkereske­delem bővülő hálózata mellett is. A szövetkezetnek a kereskedelmi kultúra javításáért tett erőfeszítéseiről Kovács Sándor elnök tájékoztatott bennünket:- Évek óta nagy hangsúlyt fektetünk a hozzáértő szakembergárda nevelésére, to­vábbképzésére. A közel 60 kereskedelmi és vendéglátó egységünkben dolgozóink iskolai végzettsége, szakképesítése jónak mondható. Az utóbbi 2,5 év alatt 61 szakképzett dolgozó állt munkába hálózatunkban. Ebből szövetke­zetünk taníttatott 26 fiatalt. Dolgozóinkkal évente többször ismertetjük a piacon megjele­nő új termékek körét, használhatóságukat, paramétereiket abból a célból, hogy kereske­dőink ajánlati tudják a vásárlóknak azokat.- A hálózat korszerűsítésére, a kulturáltabb kiszolgálási körülmények bővítésére évente 2-2,5 millió forintott fordítunk. Az elavult be­rendezéseket, pénztárgépeket évente, folya­matosan pótoljuk. Valamennyi egységünk el van látva hűtő- és őrlőgépekkel, a nagyobb forgalmúak mélyhütőpulttal.- Az elmúlt évben „Delikátesz”-boltot nyi­tottunk Dunaföldvár központjában. Folyamat­ban van egy nagy alapterületű tüzép-telep kialakítása, ez jelenleg 50, elkészülte után. 100 millió forintos forgalom lebonyolítására képes. Bölcskén tavaly korszerűsítettük a tüzép-tele- pet. Egy hónapja fejeződött be a bölcskei köz­ponti üzletház kialakítása, egyes üzleteinek bővítése. Könyv- és papir-, valamint sport-és játéküzletünk újjáalakítása a vásárlási körül­ményeket javította.- Rövidesen megnyitjuk átalakított vasbol­tunkat Dunaföldváron, szintén itt még ebben az évben mezőgazdasági szakbolt is nyílik. Gyanítom, hogy nem kell senkinek be­mutatni a megyeszékhely egyik igényes magánvendéglátóját, Kövecses Lászlót. Nem ismertetjük - mert nem felada­tunk - a Fürdőház utcában található Pic- coló-drink üzletpolitikáját, árait, egyebe­ket. Ezúttal és legfőképpen a tulajdonost azért kértük egy kis beszélgetésre, hogy tőle, a szakembertől érdeklődjünk a ke­reskedelmi-vendéglátó kulturáltság je­lenlegi helyzetéről, az ellentmondások okairól, egyebekről.- Meggyőződésem - mondja -, hogy a kereskedelem kulturáltsága az utóbbi években lényegesen javult, ám, még mindig sok kivetnivalót hagy maga után. Az emberek egymáshoz való viszonya és önmaguk iránti igényessége nagyon rá­nyomja bélyegét a boltok vagy vendéglá­tóipari egységek kulturáltságára.- Mit követel meg alkalmazottaitól? Tokaji János szekszárdi lakos:- Épp most jövök a kertvárosi ABC-ből, reggelit szerettem volna vásárolni. Végül vettem is, csak nem azt, amit akartam; mert az nem volt. Hogy mi nem volt? Péksütemény. Le­het, hogy hajnalban még lehet kapni, de reggel fél nyolckor általában már nem. Sajnos, a kedvenc eledelem, a gyümölcsízű joghurt is hiánycikk, legalábbis ebben a boltban. A felvá­gottak választéka sem túl nagy, így A tisztaság meglétét, a vendé­gekkel való tiszte­lettudó és igényes bánásmódot, vala­mint az alkalmazot­tak mindenkori ízlé­ses, kulturált meg­jelenését. Nekem egyetlen alkalma­zottat sem kellett a fentiek nemléte miatt elbocsáta­nom. Tudják, hogy mindezek elenged­hetetlen feltételei az üzletnek.- Fordítsunk egyet a dolgon. De milye­nek a vendégek, kulturáltak-e?- Hogy milyen a vendégkör? A szek­szárdi fiatalság fele jár hozzám. Ritkán volt gondom a vendégekkel. Jó részük ennél a pultnál sem szoktam medi­tálni. Az üzletben egyébként kedve­sek, előzékenyek az eladók, a bolt­ban mindig rend van. Gondolom, nem rajtuk múlik, hogy kevés az áru­készletük. Kocsis Marianna bonyhádi lakos:- Én mindig Bonyhádon, a Sza­badság téri Népbolt csemegeüzlet­ben vásárolok. Az eladók már jól is­mernek, így a kiszolgálással nincs semmiféle problémám. Reggelente elfogadta és megszokta az itteni körül­ményeket, a kiszolgálás színvonalát. És meg is követelik, nekem pedig kötelessé­gem igazodni ezekhez. Még arra is ügyelnem kell, hogy ne érezzék, ha ne­kem van valami bajom. kiflit és mézes puszedlit szoktam ke­resni. Az előbbinek nyolc órakor már híre-hamva sincs, az utóbbiból pe­dig hetente csak egy alkalommal hoznak árut, ami természetesen még aznap el is fogy. Kollégáim ugyaneb­be a boltba járnak, ők a felvágottak és a sajtáruk gyors elfogyására pa­naszkodnak. A bolt tisztaságával és az eladók magatartásával egyébként meg va­gyok elégedve. A vásárló véleménye „Fogyassza egészséggel!” Valóban kulturált hely...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom