Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-04 / 182. szám

MA 1987. AUGUSZTUS 4. KEDD XXXVII. évfolyam, 182. szám Gazdasági vezetők a kibontakozásról (3. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Közm űvelődésü n k | lehetőségei sok egyéb eszköz mellett statisztikai adatokkal is lehet bizonyítani, hogy a műveltség állapota nagymértékben meghatározza a tudomá­nyos-technikai fejlődés irányát és ütemét; a gazdaság előrehaladásá­nak lehetőségeit. Már-márunásig ismételjük a kézenfekvő tapasztala­tot, hogy az alig-alig művelt, az igények tekintetében is visszamaradott emberekkel minőségi terméket előállítani nem lehet. Úgy sem, ha az embereknek nincs lehetőségük arra, hogy munkaidejük után kellő módon és < mértékben kikapcsolódhassanak, hogy a következő napra akkumulálódjanak, ^ szellemileg és érzelmileg feltöltődhessenek. A közhangulatot - ha úgy tetszik: a politikai közérzetet - tudja kedvező vagy kedvezőtlen irányba befolyásolni a fenti feltételek léte vagy hiánya. A megoldás elodázására nem lehet indok, sem mentség. A klasszikus mondás szerint, aki fát ültet, az a jövőre gondol. Manapság kevés fát ültettünk. A ma, a pilla­nat a fontos, az azonnal jövedelmet eredményező gazdasági siker. így aztán a ter­melő üzemek - enyhén szólva - nem sokat törődnek a mindennél nagyobb hasz­not hozó (kétségtelen, hogy nem holnap, hanem két-három, akár öt-tíz év múlva megtérülő) beruházással, a szellemi tőkebefektetéssel. Ha a világ műszaki-technikai színvonalától végérvényesen nem akarunk elma- j radni, akkor a műveltségre is hangsúlyt kell helyeznünk. Megfellebbezhetetlen té­nyekkel lehet bizonyítani, hogy ma is a tudás a legjobban konvertálható befekte­tés. Minden tekintetben. Sorokon keresztül lehetne most azoknak az országok­nak a nevét felsorolni, amelyek az elmúlt évtizedekben úgy döntöttek, hogy öt-tíz \ évig elsősorban azzal foglalkoznak, hogy megalapozzák a műveltség alapokra ható felépítményét, és hozzá a kellő színvonalú, a világ ilyen irányú napi változá­saira érzékenyen reagáló infrastruktúrát. Ennek megteremtése után soha nem látott ütemben indultak el, s tudták meg­hódítani a gazdasági világpiacot, lehettek érdemi meghatározói az egyetemes tudományos-technikai forradalom előrehaladtának. Hogy ezt mi is megtegyük, még nem teljesen késő ugyan, de lehetőségeink ennek véghezviteléhez szinte óráról órára csökkennek. Nem világrengető dolgokról van szó, csupán arról, hogy az emberi kultúra társadalomépítő, a fejlődést elősegítő és alapjaiban meghatáro­zó erejét mindenhol és mindenki megértse. Az elvek azonban csak akkor válhatnak valósággá, ha azok színtereit is megte­remtjük, s folyamatosan gondozzuk: például a közművelődési házakat. De hát egyáltalán kell ma művelődési ház? Ha más névvel illetjük, talán minden­ki figyelmét felkelti, szimpátiáját elnyeri. A művelődési háznak ugyanis mára igazi közösségi házzá kell változnia. A helyi közélet fórumának foglalatává. Ahol a köz­ség, a városi kerület minden nagyobb tömeget vonzó rendezvényét illő környezet­ben meg lehet tartani. Tanács- és falugyűlést, pártértekezletet és közérdeklődésre számot tartó isme­retterjesztő előadást, tüdőszürést és tanácsi választást, ünnep előtti zsibvásárt és mozielőadást. A művelődési házak jelentős hányada ilyen feladatok ellátására nem alkalmas... Mégis viszonylag minimális költséggel meg lehetne teremteni mo­dernizálásuk feltételét. A kialakított közösségi házakat a csendes hétköznapokon is tartalommal, ha úgy tetszik: élettel szükséges megtölteni. A fenntartó tanácsok az elmúlt években - hol drasztikusan, hol csak mérsékelten, de - költségvetésünkben elsősorban a művelődésben takarékoskodtak, miközben a helyi tanácsok kötelessége és fe­lelőssége, hogy az állampolgárok művelődéshez (kultúrához, szórakozáshoz stb.) való jogát hogyan és miképpen (s főleg: miből!) biztosítsák. A korábbi évek­hez, évtizedekhez képest széles körű önállósággal gazdálkodhattak, a kérdés csupán az, jól tudnak-e ezzel a szabadsággal élni, sáfárkodni. érdés - és az is meggondolandó -, hogy mindezeket a feladatokat kivel hajtja, hajtatják végre. A közművelődés az a terület, amely (iskolai és szakmai tekintetben) ugyan felsőfokú végzettséget követel, ezt azonban eddig csak részben tudták megvalósítani. A helyi tanács tehet a legtöbbet azért, hogy- rátermett, tapasztalt, a feladatot ellátni képes népművelőt, könyvtárost alkalmazzon. S hogy miből? Sok helyütt meg tudták már oldani korábban is. Mert le kell szögezni: a közművelő­désben dolgozni politikai munka. Ezt csak hivatásszerűen, felkészülten lehet ten­ni. S rátermettséget is igényel. Sok év tapasztalata igazolja, hogy másképpen nem megy. (Köz)művelődésünk jelenéről, jövőjéről; valamennyiünk jövőjéről van szó! NEMESI LÁSZLÓ Az MSZB nyilatkozata A Magyar Szolidaritási Bizottság nyi­latkozatot tett közzé Nelson Mandela be­börtönzésének 25. évfordulója alkalmá­ból: Negyedszázad telt el azóta, hogy a reakciós fajüldöző dél-afrikai rezsim egy nemzetközi felháborodást kiváltó bírósá­gi komédia után bebörtönözte, és azóta is fogva tartja Nelson Mandelát, a föld­rész egyik legkiemelkedőbb szabadság- harcosát, az Afrikai Nemzeti Kongresz- szus legfőbb vezetőjét. A Mandelát igazságtalanul rabsorsra ítélő törvény, az apartheid törvénye, a faji megkülönböztetés politikai intézménye­sítése azóta is érvényben van. A fajüldö­ző kisebbségi rezsim azt remélte, hogy Mandela eltávolításával lefejezi az Afrikai Nemzeti Kongresszust, amely egyesítve a színes bőrű, kizsákmányolt tömegeket, az egész országra kiterjedő - egyidejű- ág politikai és fegyveres - harcot vív egy független és apertheidmentes Dél- Afrikáért. Az MSZB nyilatkozata a többi közt hangsúlyozza: A dél-afrikai nép küzdelmét támogat­ják a világ haladó erői, elsősorban a szo­cialista országok, köztük hazánk is. Köz­véleményünk igazságszeretetére tá­maszkodva elítéljük a népelnyomó apartheidrendszert. Követeljük a dél­afrikai nép elleni féktelen terror azonnali beszüntetését, valamennyi bebörtönzött hazafi, köztük a 69 éves, huszonöt esz­tendeje börtönben sínylődő Nelson Man­dela azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását, a dél-afrikai nép képviselő­jének, az ANC-nek azonnali legalizálását, a szabad, független, demokratikus és faji megkülönböztetéstől mentes Dél-Afrika kialakítását, az ENSZ Dél-Afrikával kap­csolatos határozatainak végrehajtását. Chissano M oszkvában Atomfizikusok tanácskozása Tizenöt ország hetven atomfizikusá­nak részvételével kezdődött háromna­pos nemzetközi tudományos tanácsko­zás hétfőn a Magyar Tudományos Aka­démia Debreceni Atommagkutató Inté­zetében. Az eszmecsere kisérő rendez­vénye annak az elektron- és atomi ütkö­zésekkel foglalkozó konferenciának, amelyet még az idén az angliai Brighton- ban rendeznek a világ ilyen kérdésekkel foglalkozó legnevesebb tudósainak részvételével. A szovjet vezetés meghívására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Joaquim Chissano, a FRELIMO párt elnöke, Mozambik államfője. A Joaquim Chissanót és az általa veze­tett párt- és állami küldöttséget a repülő­téren Lev Zajkov, a SZKP KB PB tagja, a KB titkára, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter, Ana­tolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára és más hivatalos személyiségek fogadták. A moszkvai Kremlben is ünnepélyesen fogadták Joaquim Chissanót, a FRELIMO párt elnökét, mozambiki államfőt. A Kreml Nagy Palotájának György- termében Joaquim Chissanót Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára üd­vözölte. Lakások — közkívánatra Gyakori panasza az új lakásba költözőknek, hogy a tapéta és a sző­nyegpadló színe, mintája teljesen „elüt” egymástól, s főleg nem harmo­nizál a meglevő bútorokkal. Vannak, akik örülnének, ha ezek a dolgok egyáltalán nem is lennének költözéskor a lakásban, hiszen akkor olcsóbban lehetne megkapni őket. A legegyszerűbb megoldás termé­szetesen az lenne, ha az építkezés megkezdése előtt minden esetben megkérdeznék a leendő tulajdono­sokat arról, hogy milyen otthont kép­zeltek el maguknak. Ez sajnos, ná­lunk még nem általános gyakorlat, most mégis örömmel adhatunk hírt egy ilyen kezdeményezésről. Bátaszéken a Budai utca 35-37. szám alatt épülő 22 lakásos ház leendő lakóit kérdőíveken kérdezte meg a tanács igényeikről, még a ter­vezés előtt. Választhattak, hogy mek­kora alapterületű és milyen kényelmi fokozatú lakást szeretnének, csem- pézett legyen-e a fürdőszoba vagy csak festett, s megjelölhették még azt is, mekkora és milyen színű le­gyen a piperepolc. Az 1 -3 szobás la­kásokat aztán e kívánságok alapján tervezte meg a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalat, s az OTP a különbö­ző nagyság és minőség alapján álla­pítja meg az árakat. Az előzetes szá­mítások szerint az átlagár így is egy­millió forint körül lesz, de ettől diffe­renciáltan eltér majd egy-egy lakás vételára. Az épület földszintjén kisipari szol­gáltató üzletek kaptak helyet, a koz­metikustól a sportcikk-kereskedésig hét különböző kis bolt üzemel majd a házban, s ide költözik a KIOSZ irodá­ja is. Az átadás tervezett határideje jövő június. Mint az OTP-nél megtudtuk, a kö­vetkező hasonló módon épülő ház­tömb Dombóváron lesz.-csi-gk­Egyben kettő Tejvizsgálat - korszerű körülmények között A kivitelező Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet a szerződésben vállalt határidőt nem tartotta, így május vé­ge helyett csak néhány nappal ez­előtt kezdődhetett meg a munka a Tolna Megyei Tejipari Vállalat új, 4,5 millió forintos beruházással készült laboratóriumában. A vállalati köz­pont szomszédságában emelt két­szintes épületben szintenként 160 négyzetméter a nettó - labor céljára szolgáló - alapterület, amit tágas, hi­giénikus szociális helyiségek, raktár és iroda is kiegészítenek. Az épület felső szintjén a vállalat termékeink minőségét vizsgáló labo­ratórium kapott helyet, ez korábban a tejüzemben működött, szűkös kö­rülmények között. A 80 százalékban új gépekkel, be­rendezésekkel jelenleg 4 fő dolgozik, de a létszám'ot később fölemelik, mi­vel néhány feladatot - például fehér­jevizsgálatot -jelenleg még más vál­lalatok laboratóriumaiban, bérmun­kában végeztetnek. Nyerstej-minősítő laboratórium került az alsó szintre, ez a régi üzem területéről, a Bogyiszlói útról költö­zött az új épületbe. A két labor egy­mástól lényegében mind szervezeti­leg, mind munkájában teljesen elkü­lönült, mivel a nyerstej-minősítőben - bár a vállalat kezelésében van - a Tolnán kívül Somogy, Csongrád, Ba­ranya és Bács-Kiskun megye tejter­melő gazdaságaiból származó min­tákat is vizsgálják, dekádonként. Az országban mindössze három ha­sonló labor működik a szekszárdin kívül.-ri-ka­I Az új épülettömb vázszerkezetét már összeállította a TÁÉV Végtermékellenőrzés A központ tőszomszédságában

Next

/
Oldalképek
Tartalom