Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

1987. augusztus 1. / TOLNA \ iníÉPÜJSAG 3 Kényes kérdés? A párttagdíj értéke A párttagdíj értéke nem azonos az árá­val. Sőt, különböző minőségekről van szó. Párttitkárok a megmondhatói, hogy az utóbbi években mennyi szó esik az alap­szervezetekben a párttagsági díjról. Az újságírónak általában elpanaszolják, hogy ez a kérdés esetenként és hovato­vább már a pártépítés témakörévé növi ki magát. Sok fiatal arra hivatkozik, hogy magasnak tartja a tagsági díjat, és ezért nem akar a párt soraiba lépni. Mások már bent vannak, és mégis sokallják a fizetni­valót. A tényekkel szembe kell nézni. Az élet- színvonal nem nő, és mostanában nem is lehet számítani ugrásszerű emelkedésé­re. Az emberek - és a kommunisták is - a „piacról élnek” - ha tartani szeretnék ko­rábbi életszínvonalukat, pluszmunka vál­lalására kényszerülnek. A pályakezdő if­jú házasok helyzete meg éppen nem irigylésra méltó, hiszen az ő bérük ala­csony, az önálló otthon megteremtésé­hez viszont sok pénz kell. Ma tehát való­ban olyan világban élünk, amikor száz fo­rintnak is jelentősége lehet, annak is he­lye van a családok költségvetésében. Mindebből víszl it feltétlenül annak kellene következnie, amit - sajnos - lép- ten-nyomon tapasztalhatunk. A pénz, mint tudjuk, még az alapfokú szeminá­riumról - többek között - általános érték­mérő, de aki tanulta, vagy egyszerűen csak józanul gondolkodik, azért tudhatja, hogy mint kategória a pénz csak az áru­világ körében értelmezhető. Funkciói nem a világ, a társadalom, még csak nem is életünk egészére érvényesek. Mindösz- sze ennek egy szeletében van szerepük, és ez az áruvilág. Jó lenne, ha mindenki tudná, hogy nemcsak anyagi javak, áruk léteznek, és az „általános értékmérőn” elsősorban tárgyakat lehet venni. Más értékek is léteznek életünkben és társa­dalmunkban. A pénzt - különösen, ha kevesebb van belőle, mint amennyit szeretnénk - be kell és be lehet osztani. Rangsorolni kell tehát igényeinket. Nem biztos, hogy az élet minőségét minden esetben a megvásárolható javak jelentik. Senki sem mondja természetesen, hogy a kul­túra nem kerül pénzbe. Sajnos, egyre többe kerül az is. De, ez nem jelentheti azt, hogy ezentúl nem kapcsoljuk be a té­vét, mert felment a villamosenergia ára, nem veszünk könyvet, mert különben éhen hal a család. Nem hal éhen, és van is miben járnunk, még telik szép ruhákra - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a gombamódra szaporodó butikok. Csak azt kell jobban meggondolni, hogy mit nézzünk meg a tévében, melyik könyvet vásároljuk meg és hova menjünk nyaral­ni. Lehet, hogy a tavalyi szoknya még jó lesz az idén is, és a gyereknek sem kell két magnó, egy hétköznapra, egy pe­dig vasárnapra. Az élet valódi minőségéhez hozzátar­toznak az erkölcsi értékek is. S ha már divat az identitástudatról, az önmegvaló­sításról beszélni, akkor fogalmazzunk úgy, hogy önazonosságunkhoz, és sze­mélyiségünk kibontakoztatásához szükségünk van saját világnézetünk vál­lalására is. Aki kommunista, az vállalja ezt minde­nestül. Vállalja a párttagságot úgy, aho­gyan az van. Jogokkal és kötelességek­kel együtt. Aki a párt tagja akar lenni, az vállalja, hogy jövedelme szerint tíz, vagy húsz sör, egy-két szép könyv, egy félpor­nó naptár árát rákölti havonta arra a kö­zösségre, ahova tartozik, vagy tartozni akar. A szülők sem mondják, nem is mond­hatják, hogy sokba kerül a gyerek, fizes­sen helyettük más, vagy éppen adjuk ál­lami gondozásba! A párt saját szerveze­tünk, amit fenn kell tartani. Hogy ez a párt olcsó, vagy drága, hogy mennyi pénzt fordítson kiadásaira, azt már a tagság jo­ga eldönteni. Végül is megteheti a párt is, mint bármely más szervezet, vagy éppen család, hogy farag le kiadásaiból - egyébként meg is teszi időről időre -, de bármekkora is legyen ez az összeg, min­denképpen a párttagoknak kell „ösz- szeadni”. Aki úgy gondolja, hogy neki nem fon­tos erre költeni, aki saját közösségéért ennyi áldozatot nem vállal, az ne is tegye. Nem kötelező párttagnak lenni. Sőt, megkockáztatható a következtetés, hogy akinek ma a legfőbb gondja a párt- tagdíj nagysága - amikor ilyen nagy fel­adatok állnak a párt előtt - az sosem volt kommunista. Aki úgy véli - és lehet találkozni ilyen véleményekkel is - hogy ő ezt az össze­get sosem kapja vissza, az egyszerűen nem tudja, miről van szó. Az összetévesz­ti a pártot az Országos Takarékpénztár­ral. Ott fizetik vissza az ember pénzét ka­matostul. A párttagdíj nem befektetés, legalább­is anyagi értelemben nem. Akinek nem fontos, hogy tartozzon a vele egy világné- zetűek közösségébe, akik vállalják az or­szág vezetését, a példamutatást, a harcot egy mindig jobb, szebb világért, azoknak valóban kidobott pénz a párttagsági díj, és akkor nyugodtan kiszámíthatják, hogy negyven évi párttagsági díjból már egy gyenge minőségű, használt autót is ve­hetnek maguknak... Ahogy ők nem kapnák vissza sosem a pénzüket, úgy a párt sem lenne gazda­gabb velük. IHÁROSI IBOLYA Sajtótájékoztató a MÉM-ben A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a fagazdaság 1988-1990-es munka- programjának előkészítéséről, továbbá az időszerű munkák állásáról, illetve a szőlőültetvények téli károsodásáról, és a nyári aszály-és viharkárokról tájékoztat­ta az újságírókat pénteken a MÉM-ben Villányi Miklós mezőgazdasági és élel­mezésügyi államtitkár. A többi közt elmondotta, hogy az MSZMP KB novemberi határozata nyo­mán fölgyorsult a következő évek mun­kaprogramjának előkészítése. A terveze­tet eddig több szakmai és érdekvédelmi szervezet, fórum tárgyalta meg. A szük­séges kiegészítések után várhatóan au­gusztusban az Országgyűlés mezőgaz­dasági bizottsága tárgyalja meg a terve­zetet, amelynek előkészületei során hangsúlyt kapott: az agrártermelés vár­hatóan továbbra is stabilizáló szerepet tölt be a gazdaságban. Biztosítania kell a belföldi ellátást, a népgazdaság külgaz­dasági egyensúlyának javítását és a jö­vedelemtermelő képesség növelését. Fi­gyelembe véve a már elért magas hazai fogyasztási színvonalat, amely az élelmi­szertermelés 70 százalékát köti le, a to­vábbiakban nem annyira a mennyiség fokozása a cél, hanem az élelmiszerek választékának, minőségének javítása. Az élelmiszergazdaságnak - az elképzelé­sek szerint - 50 százalékkal kell növelnie konvertibilis elszámolású egyenlegét. Ehhez a kivitel növelése mellett a beho­zatalt mérsékelni szükséges. A piac elvá­rásaihoz jobban igazodó, más szerkeze­tű és minőségű exportstruktúra kialakítá­sát igyekeznek most megalapozni. Eh­hez a termelők és a feldolgozóipar kap­csolatának javítása mellett erősíteni kell a külkereskedelemmel közös érdekelt­séget, kockázatvállalást. Az elképzelések megvalósításához jobban kell bánni a meglévő erőforrások­kal. Meg akarják teremteni a korszerű, gazdaságos és jó minőségű élelmiszer- termelés előállításának feltételeit az élel­miszeriparban is. A nyersanyagterme­lésben fokozottabban figyelnek, majd a feldolgozói igények alakulására; ennek érdekében a nyersanyagok objektív mi­nősítésének és a minőséget tükröző árak alkalmazásának széles körű elterjeszté­sére lesz szükség. Továbbra is meghatározó lesz a gabo­na- és a hústermelés súlya. Ugyanakkor bővíteni kívánják az egyébként kisebb mennyiségű, de gazdaságosan és na­gyobb kézimunka-igénnyel előállított ter­mékek arányát. A mezőgazdaságban és az élelmiszer- iparban egyaránt termékszerkezet-vál­tással számolnak. A program megvalósí­tása már megkezdődött a tej-, szesz-, ba­romfi- és a tartósítóiparban, hasonló át­alakításra lesz szükség a hús-, a nö­vényolaj- és a gabonaiparban. HÉTRŐL HÉTRE HÍRRŐL HÍRRE Nem lehet nem szólni az elmúlt hét vége időjárásáról, no­ha e hasábokon az esztendő 31. hetének eseményei között tallózunk, mégpedig meglehetősen szubjektív válogatás­ban. Úgy nem lehet „elmenni” mellette szó nélkül, ahogyan az utcán, a boltban, a közintézményekben, szóval minde­nütt, ahol csak két ember találkozik, szó esik róla. Szó esik a korábbi fullasztó hőségről, majd a tomboló viharról, mely jelentős károkat is okozott. Jól tudom, hogy ezek nem a líra percei, de ennek ellenére hadd idézzek két Áprily Lajos-verset minden kommentár nélkül. Az egyik címe Kánikula, a másik négysorosé pedig Közeledő vihar. íme az egyik: Tikkasztó hőség, meddő fellegek, gyötör megint a néma nyári rém. Ti irgalmatlan szikkadó egek, csak egy mennydörgést küldjétek felém! Valahogy így rimánkodtunk mi is. Aztán megjött a vihar. Verdesett, csapkodott. Szinte földrengető volt. És akkor következzék a második vers: Vonít kutyánk, szűköl, s szorongva nyög. A szelek minden mérgüket kiadják, a háztetőnkön egymást fojtogatják, az egyik már a kéményben hörög. Könyvek, füzetek... Igaz, hogy még javában a nyárban vagyunk, már legtöb­bünknek, ha csak rövid időre is, de őszi gondok fordulnak meg fejünkben. Megkezdődik otthon is a „nagyüzemi” befő­zés, hétfőn nyílik a szezonvégi vásár, s kinek ne tűnt volna fel - ha nem az érdekeltek közé tartozik, akkor is -, hogy június 27-e óta igen nagy tömeg van a papír- és irószerüzletekben. A szekszárdi bolt képe sem tér el az általá­nostól, legfeljebb annyiban, hogy az üzlet annál jóval kisebb alapterületű, a szinte zsebkendőnyi raktárról ne is szóljunk. Ezt még fokozza a rengeteg mennyiségű és fajtájú áru, ami­nek most a sok vásárlóval együtt el és meg kell férnie. Hogy tényszerűek legyünk, elmondjuk, hogy egy-két jelen­téktelenebb dolog kivételével minden kapható a boltban: nagy a választék iskolatáskákból, írószerekből, sőt, csoma­golópapírból is. S ez utóbbiból kínálnak a hagyományos olcsó fajtából is. Rengeteg füzetcsomó sorakozik a polcokon iskolatípusok és évfolyamok szerinti csoportosításban. Az üzlet néhány dolgozója közel tízezer füzetcsomagot készített össze a vásárlóknak, ami a részben már említett körülménye­ket figyelembe véve egyáltalán nem kis teljesítmény. Sem tér­ben, sem időben! Igaz, hogy a vevők nemigen látnak abból semmit, ami a Mű­velt Nép 481 -es Számú Babits Mihály Könyvesbolt „kulisszái” mögött folyik, bár ez a lényegen nem változtat. Oda mázsa­szám érkeznek a tankönyvek. Az elmúlt héten úgy 140 mázsányi, most negyven valahány. Szóval van mit tenniük az üzlet dolgozóinak annak érdekében, hogy az iskolák rend­ben megkapják, amit megrendeltek. No, itt álljunk meg egy pillanatra! A könyvszakmában közismerten főként nők dol­goznak. Egyébként is, de ilyenkor különösen nagyon nehéz fizikai munkát kell végezniük, hiszen e tömérdek könyvek „mozgatói” ők, maguk. Sajnos, az iskolák ezzel nemigen tö­rődnek, vagy talán nem is jut eszükbe... Szinte valamennyien jóval többet rendelnek a szükségesnél, így rengeteg a vissz­áru, úgyhogy kora ősszel nem fejeződik be a könyvesbolt dolgozói számára a tankönyvek cipelése, csomagolása, ha­nem folytatódik... A lisztérzékenyek érdekében A szerdai lapunkban közlemény jelent meg, melyben a me­gyei egészségügyi osztály kéri a lisztérzékeny betegek je­lentkezését, illetve azokét a családokét, amelyek igényt tarta­nak a lisztmentes kenyérre. Csak megjegyezzük, hogy a liszt­érzékeny gyerekekről tudnak az orvosok, védőnők. Viszont a felnőtt betegekről sok esetben nem. Tehát az összeírásukra ezért van szükség, illetve azért, hogy megyénkben is biztosít­hassák számukra a diétázásukhoz szükséges és fontos kenyeret. A megyei tanács három osztálya - az egészség- ügyi, a kereskedelmi és a mezőgazdasági - már jó ideje próbálkozik a megoldást megtalálni. Most végre úgy tűnik, si­kerül. A Tolna Megyei Sütőipari Vállalat az úgynevezett coelipan kenyér előállítására nincs felkészülve, viszont több üzletben forgalmazzák már a sütéshez szükséges alapanyagot. Vi­szont az igények szerint a következőkben a 72 óráig eltartha­f::; A Művészetek Háza ezzel is csalogatja a közönséget A dunaföldvári áruház előtt iskolatáskák között lehet válogatni tó kenyeret is meghozatják a fővárosból, illetve más megyék­ből, s Tolna megye 6 üzletében lehet majd megvásárolni. Az üzletek a következők: a szekszárdi sütőipari mintabolt és a 160-as épületben levő csemege, a paksi 1. számú Népbolt üzlet, a dombóvári Napsugár ABC, a bonyhádi 2. számú Nép­bolt üzlet és a tamási 29. számú élelmiszerbolt. A betegségről egészen röviden annyit, hogy a beteg szer­vezetéből hiányzik az az enzim, ami a glutint bontja le. Tehát ezt az anyagot a szervezet nem tudja hasznosítani, így a gyer­mek nem fejlődik rendesen, sőt zsírfelszivódási zavarok is támadnak a szervezetben és a lisztfehérje izgatja a bélboly- hokat. Tehát az említett kenyér e betegek számára hasznos, hiszen a szervezet a számára szükséges anyagot megkapja, mégpedig egy „teljesíthetetlen lépcsőfok” kihagyásával. Egy megjegyzés: a kenyeret 75 dekás veknikben árusítják - darabonként 40(!) forintért. Tehát nagyon drága, de mégis olcsóbb, ha itt tudják megvásárolni, mint utazni érte Pécsre, vagy Kazincbarcikára. Megszokás és gesztus Néhány nap múlva lesz három esztendeje, hogy a szek­szárdi Művészetek Házát, a megyeszékhely legfiatalabb kul­turális intézményét átadták a közönségnek. Hogy ott milyen színvonalas rendezvényeket tartanak, azt hiszem, legtöbben tudjuk, s pontosan ezért járnak oda igen sokan és igen szíve­sen. Nincs szándékunkban a három esztendőt megünnepel­ni - bár egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy már az oda való betérés is ünnep - hanem egy gesztusról szólunk. Mégpedig annak előrebocsátásával, hogy a nyitáskor is 5 forint volt a felnőttek belépődíja, s ugyanennyi most is. Sőt, az intézmény a napokban jelentetett meg kis tájékoztatót több nyelven, amiből a belépőnek adnak egyet-egyet. A magyar, orosz, an­gol és német nyelven készült ismertető egyszerű, ugyanakkor dekoratív. A rajta levő fotót Gottvald Károly készítette, az emb­lématerv Schubert Péter munkája. Az ismertető pedig min­denre kiterjed: a ház múltjára, jelenére és sejteti a jövőt is. Tehát eddig a gesztus, ami mellett egy kellemes megszo- kottság érzését sugárzó valamiről is szólni kell. Az ismertető papírja vajszínű, nyomása barna. Ahogyan ezek a színeik a plakátoknak és más kiadványoknak is. Magam úgy vagyok ezzel, hogy bizonyos keretek között szívesen veszem az ál­landót, a megszokottat, s ha meglátom e két színt együtt, akkor nyomban tudom, hogy a Művészetek Házába invitál­nak - akár hétköznapi ünneplésre. Németül Kitűnően beszélnek németül azok a fiatalok, akik a héten Domboriban megnyílt országos német nemzetiségi tábor lakói lettek. Sőt, az előadók is német nyelven tartották tájé­koztatóikat, s így folynak a kötetlen beszélgetések is. Az első napon Vida Jánosné, a megyei művelődési osztály vezetőhe­lyettese tartott előadást. Előtte persze megkérdezte tán a biz­tonság kedvéért, hogy magyarul vagy németül. Természete­sen az utóbbi mellett voksoltak, amit Vida Jánosné mosolyog­va és természetesen fogadott. Ezt az ifjúsági tábort harmadik alkalommal rendezték meg, s hozzá kell tenni, hogy igen fon­tos dologról van szó. Az együtt töltött napok még jobban megismertetik a nem­zetiségi fiatalokat hagyományaikkal, s a korábban törést szenvedett nyelvi folytonosság „gyógyszert” kap e napok­ban, aminek hatása az esztendő további, nagyobb részében is képes hatni. Öröm az is, hogy a nemrég megalakult ifjúsági bizottság egyre rangosabb közös programokat szervez. Nemrégen tar­tották a nemzetiségi szavalóversenyt, most hirdettek meg egy vetélkedősorozatot, aminek a témája a magyarországi néme­tek történelme, irodalma és kultúrája lesz. A sorozat novem­berben kezdődik és jövő tavasszal fejeződik be. De érdemes arról is szólni, hogy a bizottság levélben kereste fel azokat a fiatalokat, akik nemzetiségi gimnáziumba, vagy német tago­zatra jártak, de korábbi környezetüktől azóta már elszakad­tak. Őket szeretnék meglelni, s számukra fontos programokat szervezni. Egyebek között erre a generációra így is nagy ha­tást lehet gyakorolni. v. HORVÁTH MÁRIA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom